Békés Megyei Népújság, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-18 / 115. szám

NÉPÚJSÁG 1980, május 18., vasárnap „Szél hozott, szél visz el...’ Ír Két fellépés Halász Judittal Díáklapszemle Tudtad, tudom én is: a nagy: te vagy, s te, a Mindenség summáslegénye részt se kaptál, pedig az egészre futotta érdemed. Nagy László szép soraival kezdi megemlékezését József Attiláról a „Szemfüles”, a gyulai Erkel Ferenc Gimná­zium és Szakközépiskola KISZ-szervezetének lapja. Az első oldalakat a költő gyer­mekkoráról és költészetéről írt. gondolatok töltik meg. A sorokból nemcsak tények de­rülnek ki, de az is érezhe­tő, mit jelent a mai'ifjúság­nak a korán elhunyt, s ezért örökké fiatalnak maradó Jó­zsef Attila. Kár, hogy az írá­sok jórészt csak azokat a verseit idézik, amelyek meg­ismerésére lehetőségük van a diákoknak az irodalomórá­kon, sőt, többségük elemzése kötelező. A fiatalokat egyre jobban érdeklik a külpolitika ese­ményei, hiszen a világhely­zet alakulásától jövőjük függ. A „Külpolitikai kör­kép” ezúttal a salvadori ese­ményekkel és a Szovjetunió NDK-beli csapatkivonásaival foglalkozik. A márciusi KISZ-napról szóló tudósítás után rövid hírek adnak számot a tanul­mányi, irodalmi és énekka­ri versenyek iskolai helye­zettjeiről, a továbbtanulók jelentkezéseiről, a sportese­ményekről. A ballagó negyedikesektől búcsúzik a „Látó”, a szeg­halmi Péter András Gimná­zium és Szakközépiskola KISZ-szervezetének lapja az első oldalon. Ezután az áp­rilisi Kilián-versenyről és a felszabadulási szobor avatá­sáról tudósítanak a diákok. Saját slágerlistát is közöl a lap. Megemlékeznek a Le- nin-évfordulóról és május 1-ről, közben érdekes infor­mációkkal színesítik az ol­dalakat. A „Látó”-ban is szó esik világpolitikai kérdések­ről, és költeményeivel emlé­keznek meg József Attiláról. Külön említést érdemel „Az alapszervezeteké a szó” cí­mű rovat, ahol hét KISZ- alapszervezet ad hírt mun­kájáról. Érdekes beszámolót, közöl a diáklap egy penzai juta­lomutazásról, a szegedi ki­rándulás élményeiről és a gödöllői egyetemen látottak­ról. A „Könyvtári híradó” értékeli a könyvterjesztők munkáját és közli az új könyvek jegyzékét. A lap tu­dósít klubdélutánokról, sporteseményekről, színház­látogatásról, hírt ad a legfon­tosabb évfordulókról és az iskolai eseményekről. A változatos szerkesztés- mód, a témagazdagság olvas­mányossá, érdekessé teszi a diákújságot. Nem maradnak el az ügyes rajzok, és az utolsó két oldalról a humor sem. Kár, hogy némileg rontja a színvonalat a rossz nyomástechnika. Mivel érdekes kezdemé­nyezés, hírt adunk végeze­tül a szeghalmiak újságol­vasási vetélkedőjéről. A versenyre minden osztályból öt aktív újságolvasó neve­zett be Mindennap elolvas­ták a Békés megyei Népúj­ságot és a Népszabadságot, s innen szerzett, kül- és bel­politikai, gazdasági, kultu­rális és sportismereteikről adtak számot a jól sikerült vetélkedőn. — Nem vagy fáradt, Jut­ka? — kérdeztük a harmadik békéscsabai fellépés után, amikor a kötöttárugyár ebéd­lőjéből még a falak mentén is fürtökben lógó gyerekek végre elengedték Halász Jut­kát. — A fellépéseket bírom, csak az utazást nem. Én ve­zetek, fáraszt a hosszú autó­zás. Ezért úgy szervezzük, hogy több napot töltünk tá­vol a fővárostól, így teljesít­jük a felkéréseket. Amerre járok, érzem a gyerekek sze- retetét, nem fáradhatok el. Hozzájuk végtelenül türel­mes vagyok, jól érzem ma­gam közöttük. A televíziós mesesorozat pecsételte meg a sorsomat jónéhány esztende­je. Mire adásba került, Ta­más fiam is „meseérett” lett. Magától értetődőnek vette, hogy az anyu a tévéből me­sél. Másoknak is tetszett. Ekkor találtam rá a gyere­kek világára. — Hogyan fér bele a be­futott fiatal színésznő min­dennapjaiba a gyermekne­velés?-r A legtermészetesebben. Havonta 15 este játszom a színházban, a hónap másik felében igyekszem szabad lenni. A rádiózást, a tévézést nem kötelező vállalni. Főn­Tegnap megint dolgozatot írtunk. Napokkal előbb már megbeszélte velünk a tanító néni, hogy mindenki azt képzelje el, mit tenne, ha az lenne belőle, ami igazán sze­retne lenni., Őszintén meg­vallom, sokat tépelődtem, mert szilárd elhatározásom, hogy atomtudós és futbalista leszek. Ebből egy kis vitánk tá­madt a tanító nénivel, aki azt mondta, tudhatnám, hogy hivatása csak egy van egy embernek. Válasszak. Hát, ha egy..., akkor egy. Dön­töttem. És írtam. HA ÉN FUTBALLISTA LENNÉK... Nem volt könnyű a pálya- választásom, mert a szí­vemnek oly igen ke Íves má­sikról mondtam le, hogy a sportnak szentelhessem ma­gam. Áldozatomat — biztos vagyok benne! — a tudo­mány majd még megérzi. Egy atomtudóssal lett kevesebb. Egy labdarúgóval viszont több. És nem is akármilyen­nel! Mert én aztán szivemet, lelkemet beleadom. Bár apu­kám szerint ez édeskevés, — tudni kell, tudni, tudni —, de ő az a fajta szurkoló, aki tossági sorrendet állítottam fel az életünkben. Inkább a fiammal töltöm az időmet,, a fennmaradót pedig a gyer­mekműsorokra szánom, sem­hogy a kamerától a mikrofo­nig hajtsam magam. Tamás második osztályos. Sokat va­gyunk együtt. Szerencsére a tanulásban nem szorul segít­ségre. Ének-zenei szakiskolá­ba jár, matematikarajongó, de az irodalmat sajnos nem szereti. Hogy ezeket a tulaj­donságait kitől örökölte?! Nyárra soha nem vállalok kötöttséget, ilyenkor pihe­nünk. Most, először életében, a srác is velünk jön külföld­re! — Miként telik el egy napod? — Cifrán. Fél hétkor ke­lek, reggelizünk, azután vi­szem Tomit az iskolába. Messze van a lakásunktól, de szerencsére ott a piac, s egy­úttal bevásárolok. Ha dél­előtt próba van, a színház­ban vagyok, azután főzök. Persze, a főzőcske igazán csak akkor esik jól, ha nem kötelező, és nem kell rohan­nom valahová. Szabad időm valójában nincs, ha lopok magamnak, azt mindig a gye­rekkel töltöm. A kondimat is őrizni kell. Korábban aktí­van sportoltam, lovagoltam. máskor meg azt mondja, szív nélkül mit sem ér a fbci, akkor megy az minta karikacsapás, ha lelkesedés és akarat van benne. Ha én. Szerintem mind a kettő egyformán fontos, sőt nem sokat ér egyik sem a másik nélkül. Tehát ha én focista leszek — vagy inkább már előbb — a tudásra fogok tö­rekedni, mert szív és lélek az van, a többit kell pótolni. Azt pedig csak a tanulás és az állandó tréning adhatja meg. Szóval a gyakorlat. Hát ez bizony nehéz, nem leány­álom, s talán még az atom­tudósnak sem kell annyit szenvedni a tudományért, mint majd nekem. Micsoda pályát is válasz­tottam, micsoda kemény és fegyelmezett életet kell él­nem! Az a rengeteg munka nap mint nap, mert meló az a javából, amit az edzőuta­Időnként most is visszajárok az egyesületemhez. A pálya­kezdő években zavart az egy­oldalú ismeretség a közön­séggel. Ma már tudom, a legjobb az, ha teljesen ter­mészetesen viselkedik a szí­nész az utcán, a boltban, a metrón. — Fontos részei életed­nek a gyermekműsorok, de bizonyos más művészi vá­gyaid is vannak? A főiskola után nem sok­kal a Vígszínházhoz kerül­tem. Szívesen dolgozom ott ma is, közös nyelven beszé­lünk. Csak Várkonyi Zoltán hiányzik nagyon! Mindnyá­jan szerettük... Ha ő azt mondta valamire: „Ez jó lesz, gyerekek”, biztosak le­hettünk az igazában. A si­ker különben igen csalóka jószág, egyik este bejön, a másikon nem. Állandóan meg kell újulnunk, ez az örök elégedetlenség fűti, hajtja a színészt. Mostaná­ban két darabban játszom: az Orfeusz alászáll-ban és az örkény-emlékműsorban, az In memóriám ö. I. című összeállításban. Kevés a gyermekeknek való értékes irodalmi, színházi mű. Azt hiszem, hogy ez valami fur­csa szemlélet következmé­nye, amelyen a gyermekév­ben próbáltak kicsit változ­tatni. De ne csak egy évig fi­gyeljünk a gyerekekre! Szín­házunk meghosszabbítja a gyermekévet: egy hét múlva a kollégáimmal és a bará­tainkkal gálaműsort muta­tunk be a rendes napi elő­adás után éjszaka. A bevé­telt a Nemzetközi Gyermek­alap javára fizetjük be. — A lemezeid az egyik napról a másikra elfogy­nak. Készül újabb felvé­teled? — Igen. És ismét Bródy Jánossal közösen, mint az el­ső és a második is. Akkor mi ajánlkoztunk a Hangle­mezgyártónál, kétketve fo­gadtak. Se nem Bródy-, se nem Halász Judit-lemez, ki­nek kell az? Az első 5 ezer darab napok alatt elfogyott, hát újra kiadták. A Kép a tükörben és az Amikor én még kislány voltam után készül a harmadik, a Mákos­rétes. Valószínűleg ez lesz a címe, s jó esetben karácsony­ra jelenik meg. A Bojtorján együttessel Bródy János ho­zott össze, már harmadik éve járjuk együtt az országot a gyermekműsorokkal. Halász Jutkának számtalan mesélő hangja van. Ezért ér­zi úgy minden őt néző gye­rek: „Jutka most nekem éne­sítására csak csinálunk, csi­nálunk. Szó nélkül. Mert ki tudná, ha mi nem, mitől döglik a légy. Természetesen a teljesít­ménytől, az pedig másképp nincsen, csak ha apróléko­san és fáradhatatlanul meg­tanulunk mindent. Aki erre nem képes, az mehet. Itt nincs lazsálás, mert abból nem lehet megélni. Én mindig tudtam — ak­kor is, mikor még csak néz­tem a meccseket —, hogy valamit valamiért. Hiszen láttam sok külföldi csapatot játszani. Az a technika, az a begyakorlottság és küzdelem minden egyes labdáért! Igaz, meg is nézhették magukat és a pénzüket, ha vesztettek. A mieink meg? Ne is beszél­jünk róla! De hagyjuk a múltat. Mi­nek háborgatni? Hol va­gyunk már ettől? Szenzációs eredmények, világsiker egy- re-másra. Nagyobb a hírünk a tudósoknál. Engem például név szerint ismer minden srác világszerte, mint Pus­kást annak idején... Hát szóval így lenne, ha én futballista lennék ... Lejegyezte: Vass Márta kel!” Bede Zsőka Fotó: Gál Edit Ifjú elsősegélynyújtók h országos döntő előtt Az elsősegélynyújtó ver­seny megyei döntőjén kate­góriájukban a békéscsabai egészségügyi szakiskolások: Balogh Ildikó, Tóth Klára, Szűcs Katalin, Balázs Mária, Szabados Julianna és a gyu­lai Erkel Ferenc Gimnázium csapata: Rózsa Erika, Ki­rály Gyöngyi, Szilágyi Ildi­kó, Fiszter Ildikó, Csüllög Bálint lettek az elsők. Öb képviselik tehát Békés me­gyét június 2—3—4-én Csil­lebércen, az országos verse­nyen. — Sok tanulással értétek el ezt az eredményt? — kér­deztük a gimnazistákat. — Számunkra nem tűnik sok munkának, mert szíve­sen foglalkozunk az elsőse­gélynyújtással. Általános is­kolás korunkban is egészség­őrök voltunk. — Milyen volt a megyei döntő? — Érdekes, fordulatos. — Hogyan készültök a csil­lebérci versengésre? — Hetenként 2-3 alkalom­mal összejövünk, kikérdez­zük egymástól az anyagot. — Milyen eredményt re­méltek? — Jót, nem szeretnénk az iskolát cserben hagyni. — És a szakközépiskolá­sok, a saját kategóriájuk­ban? — Az első tíz között sze­retnénk végezni. — Hogyan készülnek a gi- misekkel- szemben előnnyel rendelkező szakközépiskolá­sok? — Szeretünk versenyezni is, de inkább biztonságra, határozottságra és gyorsa­ságra törekszünk, ezért, na­gyon sokat kell gyakorol­nunk. — Könnyű, hisz’ ezt ta­nuljátok ... — Nem biztos. Ha a ver­seny színhelyén más feltéte­lekkel találkozunk, és ezt nem ismerjük fel rögtön, akkor ez időben, pontban is veszteség. — Az elméleti kérdésekre is készültök? — Sok anyagunk van, de még a hátralevő három hét­ben megkeressük a megyei Vöröskereszt munkatársait, hogy minél több témáhan jól felkészülhessünk. — Pályaválasztásotokban is szerepet játszik a ver­seny? — Amikor felvételiztünk, legtöbben csak a gyerekek­kel akartunk foglalkozni. Ma már minden rászorulón sze­retnénk segíteni. — A gimisek érettségi utá­ni elhelyezkedésében van szerepe ennek a verseny­nek? — Mi orvosira szeretnénk jelentkezni — mondja két lány —, mi a tanári pályát választanánk szívesen —, mondja a másik kettő. Én gépészmérnöknek készülök, de szeretném édesanyám példáját követni. Ö körzeti védőnő. Sz. J. Pályázati rejtvény II. Az itt látható szótöredékekből rakjatok össze egy ötször öt mezőből álló négyzetet úgy, hogy a betűk folyamatosan ol­vasva Tompa Mihály egyik verséből adjanak idézetet. E vers­idézet első betűje egyben a végső megfejtés második betűje lesz. Most, a második fordulón beküldendő, szerda estig: a Tom­pa Mihály egyik verséből való idézet. Kérjük, hogy a meg­fejtéseket postai LEVELEZŐLAPON küldjétek be, s írjátok rá: „MINIREJTVÉNY”. Múlt heti rejtvényünket nagyon sokan helyesen fejtették meg. Közöttük — a sok helyes megfejtésre való tekintettel — nem három, hanem öt könyvet sorsoltunk ki, s a jövőben is minden forduló után öten nyerhetnek a helyes megfejtők kö­zül. Ezúttal a-következő pajtásoknak kedvezett a szerencse: Nedró György, Gyoma, Attila u. 2/2. Bíró Eszter, Bélmegyer, Táncsics u. 2. Nyiszteruk György, Elek, Mező Imre u. 23. Puskás János, Sarkadkeresztúr, Engels u. 7. Miklya Tamás, Békéscsaba, Franklin u. 56. A könyveket postán küldjük el.

Next

/
Thumbnails
Contents