Békés Megyei Népújság, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-13 / 86. szám

1980. április 13., vasárnap Peacock (Tyll Attila) „hivatása” magaslatán Kellemes percek... Koldusopera Emlékezetesen botrányos volt 1930-ban a Koldusopera budapesti bemutatója, tünte­tések és letartóztatások kí­sérték. Az emlék sokáig kí­sértett, a felszabadulásig jó­szerivel csak amatőr társula­tok tűzték műsorukra Brecht és Weill darabját, természe­tesen az eredeti művet, s nem a Heltai Jenő megsze­lídítette, de még úgy is bot­rányt kavart változatot. Nem véletlen persze — s a szer­zők szándéka szerint való —, hogy a feudális kövületekkel terhes, kapitalista Magyar- országon nem volt helye a Koldusoperának kőszínház­ban, hisz tagadta mindazt, ami az akkori színpadokon honolt. Brecht és Kurt Weill tu­lajdonképpen nem fedezett fel semmi újat a Koldusope­rával, hiszen a mű ősválto­zata, John Gay XVIII. szá­zadi angol drámaíró vígjáté­ka is erősen kapitalizmus­ellenes szellemű volt. A kü­lönbségek mégis lényegiek, hiszen a Gay korában épp hogy megindult kapitalista fejlődés még csak — jól körvonalazott ugyan, de mégis — embrionális álla­potban mutatta meg azokat a perspektívákat, amelyek a huszadik századra keserű és embertelen valósággá lettek. A hajdani olasz opera tehet­séges és leleményes paródiá­ja így Brecht tollán — s Kurt Weill zenéjével — a valóság kényszeréből lett vádirat a kapitalizmus min­den esztelensége és nyomo­rúsága ellen. Brecht éppúgy feje tetejé­re állítja a világot, mint ahogy Gay tette, s Gay kor­társa, az egykori londoni haramiakirály, Jonathan Wild élettörténetét feldol­gozó Swift. A londoni alvi­lág e koncepció szerint lé­nyegében semmivel sem mocskosabb a felső tízezer világánál, az emberi kap­csolatok éppoly bonyolultak, hierarchikusak, tán csak nyersebbek és véresebbek egy csöppet. E két szféra kö­zött a hős, Macheath „kapi­tány” jelenti az összekötő kapcsot; ő az, aki az ember­telenség alaptörvényeivel tö­kéletesen tisztában van, ő az, aki a nyereséget elegan­ciával, a rablást charme­mal párosítva itt is, ott is egyeduralkodó lehet. Tudja, az életet vezérlő igazságot: „Mi egy bankbetörés egy bank alapításához képest? Mi egy ember meggyilkolá­sa egy ember alkalmazásá­hoz képest?” Ez az igazság már jelzi — s rögzíti is egyben — a társadalmi „fej­lődés” következő, látszólag magasabb, humánusabb, de lényegét tekintve csak mód­szereiben különböző szint­jét. Vannak, akik azt vallják: Brecht és Weill a Koldus­operával voltaképpen meg­alkotta a modern musicalt. Ha a vélemény túlzó is, any- nyi bizonyos mindenesetre, hogy John Gay darabjának átdolgozásával olyan komp­lex műfajt teremtettek, amely a Koldusoperát a ze­nés színházi produkciók so­rából politikai felfűtöttsége alapján emeli ki. A játék megírása 6ta eltelt évtize­dek alatt természetesen na­gyot változott a világ, még áttételesebbé és még nehe­zebben megfogalmazhatók- ká váltak a tőkés társadal­mak ellentmondásai, ezért minden Koldusopera-elő­adást fenyegeti annak a ve­szélye, hogy a színen meg­valósuló játék a könnyebb ellenállás, a vásári mulatta- tás irányba hajlik. Ezért tű­nik merész vállalkozásnak a Jókai Színházé, hiszen a drámát egy most végzett, s színi tapasztalatokban bizo­nyára még nem gazdag ren­dezőnek, Kelemen Pálnak kínálta fel rendezői vizsgául. Az előadás maga — az előzetes kétségek dacára — kellemes perceket szerez. Nem fedezhetni fel ugyan benne a mához direkt mó­don szóló gondolatokat, de tán nem is hiba az erőltetett aktualizálás hiánya. Az, amit a színpadon látunk, átgon­dolt munkáról tanúskodik, Brecht gondolatainak meg­értéséről, és nem minden- ároni „brechteskedésről”. Mozgalmas, többnyire a más­különben szűk és nem kellő mélységű színpadtér, bár e térbeli behatároltság komp­romisszumokra is kényszerí­tette a rendezőt. Különösen a színpad közepére kompo­nált képekben érződik ez, s abban, hogy kevés a hely a koreografált mozgásokra. így a táncok veszítenek moz­galmasságukból — a koreog­ráfia Felkai Eszter munká­ja —, sokszor merevek, ke­véssé találékonyak. Kár ér­te, mert a songoknak a Brecht-műben is fontos, lé­nyegi szerepük van, meg­megakasztják a cselekmény fonalát, el is gondolkodtat­nak, de így inkább azon, hogy a szűk térrel bölcseb­ben gazdálkodva, hatásuk mennyivel erősebb lehetne. A brechti intenciók alap­ján építette fel a lompos, számító és kíméletlen Jo­nathan Peacock figuráját Tyll Attila, hol harsányan, hol finoman eljátszva kedé­lye fordulásának szélsősége­it. Vennes Emmy Pollyja gondosan kimért fokon jut el a naiv rácsodálkozástól a ke­gyetlenség törvényeibe való beilleszkedésig, s lesz álmo­dozó fiatal lányból rámenős üzletasszony. A vendég Vár- dai Zoltán Bicska Maxija tökéletes úriember, elegáns, és simulékony, máskor kí­méletlen és kemény. Az élet törvényeinek jó ismerője és felhasználója, jó szervező, bár — főként az előadás epizódszereplőinek karika­túrajellege miatt — itt ma­gányosnak tűnik. Dénes Pi­roska Mrs. Peacockja több­nyire a háttérbe húzódik, zsémbelése megbocsátható rossz hangulatnak látszik olykor. S nem igazán ve­szedelmes nem igazán rom­lott — így nem is ráébresz­tő erejű — Lengyel István „Tigris” Brown, a rendőrka­pitány szerepében, -ezért in­kább eleganciával leplezett korruptságáról értesülünk, s kevésbé arról, hogy mi készteti Bicska Maxi fel- akasztatására. Mindazok, akik az alvilági népséget elevenítik meg — a többi között Felkai Eszter, Gyur- csek Sándor, Rékai Nándor. Barsy Géza vagy Lucyként Geszti Glória — szinte egy- arcú karikatúrafigurát for­máznak, leginkább a bohóc­tréfához közelítve. Vértessy Péter A nevezetes esküvői lakoma izgalmas pillanata (Vennes Em­my és Várdai Zoltán) Fotó: Martin Gábor Circus Nemrég jelent meg a Ma­gyar Cirkusz és Varieté Vál­lalat 25 éves jubileuma al­kalmából a magyar artista­művészet, cirkuszi világ szí­nes, személyes vallomások­kal, történelmi hitelességgel megrajzolt története. A szer­zőpáros, Szekeres József és Szilágyi György nem is ta­gadják, hogy a cirkusz kö­zös szerelmük, s a sok szál, amellyel hozzákötődnek, ta­lán a megszokottól kissé el­térő hangú, „érzelmesebb” könyv megírására ihlette őket. S éppen ez vált erényévé a cirkuszművészet fejezeteit megelevenítő munkájuknak. Nem törekedtek teljességre, de egészen a XIX. század közepétől a fővárosban meg­fordult vándor artisták, cir­kuszi előadások, a Városli­get cirkuszainak megalaku­lásától az 1971-ben kaput nyitó Fővárosi Nagycirkusz megszületéséig vezetik az olvasót. Színes történeteiket az események hű tolmácso­lása mellett az egykori cir­kuszi előadások plakátjaival, a porond kiemelkedő egyé­niségeinek portréival színe­sítik. A gazdag képanyag az országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Plakáttárá­ból, s az egyik szerző, Szilá­gyi György magángyűjtemé­nyéből származnak. E cirkusztörténeti mű egyébként sok téves nézetet eloszlat e nagyszerű művé­szettel kapcsolatban. Aho­gyan Szekeres József az elő­szóban megfogalmazta: „Sok­szor tapasztaltam e műfaj félreismerését, igazságtalan lebecsülését, de láttam a közönség lelkes érdeklődé­sét, rajongását a szocialista cirkuszművészet iránt... ma is nagyra becsülöm e több ezer éves ősi műfaj rangos képviselőit, barátaimat, mint a modern ember testi esz­ményeinek „megfogalmazóit", akik napról napra „erejükön felül” varázsolják a nézőse­reg elé csodálatos produk­ciójukat.” A Circus című könyv a szerzők szándéka szerint va­lóban az őt megillető helyre illeszti a magyar cirkuszmű­vészetet. —ssy Sorsok Élet — szikraesőben Mondják, az az igazi mes­ter, aki maga is él-hal a szakmáért, amelyet művel, s amelyet át akar adni. Nos, Lehoczki János kovácsmes­ternél csupán egy szűk dél­utánt töltöttünk békéscsabai műhelyében, s ez is elég volt arra, hogy megláttassa ve­lünk, milyen szép, sokrétű a munkája. Nem véletlen, hogy a tanulók nagy része —akik nála sajátították el a szak­mát — máig is e mestersé­get művelik, ha másképp is, nagyüzemben, téeszben, de elismert kovácsok ... — Amikor bejelentettem, hogy nem akarok továbbta­nulni, s az ő szakmáját, a kovácsmesterséget .. válasz­tom, az apám majd agyon­ütött ... Ám én hajthatatlan voltam. Mióta az eszemet tu­dom, ott lábatlankodtam a tűz körül, bámultam a szét­pattanó szikrákat, csoda hát, hogy nem volt máshoz ked­vem? Szóval, mikor látta, hogy minden hiába, a ke­zembe nyomta a bőrkötényt, hogy „indíts a műhelybe!”. Fél évig úgy dolgoztatott, olyan szigorúan fogott, hogy majd beleszakadtam. A ta- noncok feleannyit sem csi­náltak, mégis csak én vol­tam a rossz, az ügyetlen ... Aztán lassan, felengedett, s bevallotta, csak azért csinál­ta mindezt velem, hogy be­törjön, vagy inkább meg­törjön. Hogy mégsem sike­rült, láthatja, itt a példa ... Maga köré mutat, ez az ő birodalma azóta is. Ha van munka, reggel nyolctól dél­után 4-ig 5-ig eldolgozgat. Ahogy mesél, emlékezik, ma­gyaráz, közben elbabrálgat: hol az ekevason simítja vé­gig a kezét, hol megpiszkál­ja a kohó tüzét, hogy a lán­gok vörösre fessék a kor­mos, fekete falat. Hamar el­készít egy ácskapcsot, csak úgy, a fotózás kedvéért. Az izzó gömbacél nyögve hány­ja a szikrákat, mintha ijeszt­getné a rideg nyugalmat há- borgatót, aztán mégis, enge­delmesen meghajol a hatal­mas ütések alatt, s már mérges-feketén tűri, hogy a hideg földre dobják, kihűl­ni... — Tudja, van egy ' olyan mondás, hogy egy kovács nem kovács, két kovács fél kovács, három kovács egy kovács... Ez így igaz. Lát­ja, én már csak az üllő mel­lé támasztom a két nagy, ráverőkalapácsot, nincs ki felemelje. A húgom fia la­katos, ő beáll néha mellém, s csinálja, nem is akárhogy... De nincs már jövője ennek a szakmának. Régen, mikor Tüzélesztés... Hangversenyek megyénkben Április 14-én, hétfőn es­te fél 8 órai kezdettel ren­dezi meg az Országos Filhar­mónia Békés megyei kiren­deltsége azt a szonátaestet, amelyen Lukács Pál brácsa- és Falvay Sándor zongora- művész lép fel Békéscsabán, a Jókai Színházban. A my- soron Hummal Esz-dúr szo­nátája, Schubert a-moll (Arpeggione) szonátája és Franck A-dúr szonátája sze­repel. Műsorismertetőt Ju­hász Előd tart. Ugyancsak április 14-én, hétfőn este lesz hangverseny Orosházán, a Petőfi Művelő­dési Központban. A hét óra­kor kezdődő előadáson Sza- latsy István vezényletével a Szegedi szimfonikus zenekar lép fel. Közreműködik Ka­tona Ágnes zongorán. A mű­soron : Vaughan Williams Fantázia egy Tallis-témára, Rachmanyinov Variációk egy Paganini-témára és Csaj­kovszkij V. szimfónia című műve szerepel. A műsort Meszlényi László ismerteti. „Most ipar csak kisebb munkák akadnak” hintókat készítettünk ... Ak­kor volt tennivaló bőven. Kiskocsi, nagykocsi, stráfko- csi, gyászkocsi... Most már csak kisebb munkák akad­nak. Kerti szerszámok, ez az... Lovat még csak-csak hoznának, de már nemigen vállalok patkói ást. Fiatal em­bernek való az ... Nem ilyen öregnek, mint én vagyok ... Az állat is válogatja: van, amelyik nyugton áll, de a másik fickándozik, nem le­het bírni vele... Egyébként is, talán ez a legnehezebb ebben a mesterségben, a patkócsinálás, a patkolás ... Hajaj, de sok idő kell ahhoz, hogy egy tanuló odáig el­jusson! Mert először is, ott a két hét próbaidő. Addig vagy megszokik, vagy meg- -szökik. Érzék kell ehhez, ha az nincs, jobb, ha más szak­ma után néz. Előbb csak patkószeget egyenesítget, s ha az jól megy, akkor oda­engedem a tűzhöz... Egy ilyen kis univerzális mű­helyben mindennek megvan a helye. Amíg azt megtanul­ja, s megismeri az utolsó kis szerszám nevét is, további fél év telik el. Mire valóban használni tudjam valamire, legalább egy év eltelik... Szóval így van ez. No, és ha itt tanul, s aztán bekerül egy nagyüzembe, akkor azt sem tudja, hol a feje... De így van ez fordítva is ... Persze higgye meg, ami ott készül, nem az igazi... Nézze ezt a patkót, gyárban csinálták... S most nézze meg, én mi­lyet csinálok. Ez ki van csi­nosítva, nemcsak olyan tes­sék-lássék verjük rá ... Ácskapocs készül... Fotó: Gál Edit Ahogy beszélget, a tűz hamvadó parázzsá szelídül. Lassan, lassan kihuny a fé­nye. Már nem a régi, kézi hajtású fújtatóval éleszti, hanem elektromos ventillá­torral. S a régi, kiszolgált szerszámok helyett, már ott a gyári hegesztőtrafó, s a villanyköszörű... Így az apáktól, nagyapáktól örökölt szerszámok helyett, okos, új gépeken játszik az újjáéledő tűz vöröses fénye... Nagy Ágnes

Next

/
Thumbnails
Contents