Békés Megyei Népújság, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-04 / 80. szám
NÉPÚJSÁG 1980. április 4., péntek o Cserei Pál: Miután elcsendesedett a Körös vidéke (Részlet) Másnap reggel aztán elcsendesedett a környék. A gyűrűből kitörni akaró német katonai egységet leverték az orosz alakulatok. S Ica felszabadultan szorongatta a két apróságot, amikor kimásztak a bunkerből, és nagyot sóhajtott: „Hála Istennek, nem történt semmi bajotok.” Palkó pedig összeszorította az öklét, és azt mondta, hogy a pofáját kéne szétverni Hitlernek! De most már csak rákerül arra a sor. Mert amikor belenézett az aranylón felbukkanó napkorongba, eszébe jutott, hogy Hitler le is írta a magyarul Harcom címen megjelent Mein Kampfjában, hogy neki nincsenek erkölcsi gátlásai! Palkó meg azt tartotta, hogy az erkölcshiány melegágya az aljasságnak, a kegyetlenségnek. S ezek a veszedelmes kórok, mint az összenőtt ikrek, nem élhetnek egymás nélkül, s együtt szülnek minden bűnt. Juhász Lajos ácsmester meg azt mondta neki, amikor erről beszéltek, hogy olyanok az emberek, amilyen a világuk. — Ugyan miért tetted le te is a csákányt a duzzasztónál, amikor az öreg kubikosok több bért kértek? Mert szerettél volna többet keresni. — Hát pénz nélkül nem kapok sehol semmit — mondta Palkó. — Ez az — mondta Juhász Lajos. — És az építés- vezető nem emelte meg a bért, mert a vállalkozó nem ment abba bele, hogy kevesebb maradjon a zsebében, mint azelőtt. Palkó a piacon ismerkedett meg Juhász Lajossal, miután a duzzasztót felépítették, és nem került még be a téglagyárba, ott lődör- gött minden piacon, hátha akadna valamilyen munkája. Juhász Lajos pedig olyan i embert keresett, aki alkalmas lenne arra, hogy segédkezzen neki egy épület tetőszerkezetének az összeállításában. Hiszen akármilyen cingárt nem fogadhat fel, mert emelgetni kell a nehéz gerendákat. És amint aztán együtt dolgoztak, azt mondta, egyszer Palkónak az ácsmester, hogy sose látta még a munkásotthonban. Pedig jár oda földműves is, meg sok kubikos, ő úgyszólván mindenkit ismer, aki oda jár, mert harminc- kettő óta, s annak már kilenc éve, elnöke a szociáldemokrata pártnak. S a párt is a munkásotthonban székel. És van ott biliárd, sakk, könyvtár, meg dalkar is működik. — A könyvekből majd rájössz, hogy az erkölcsös- ködéssel nem mész semmire — mondta aztán Juhász Lajos. — Mit írt Gyóni Géza az első világháború idején? Azt, hogy: „Csak egy éjszakára küldjétek el őket, / az uzsoragarast fogukhoz verőket, j Csak egy éjszakára, [ hogy emlékezzenek az anyjuk kínjára." Palkó meg azt mondta, érti ő, amit Gyóni Géza mond, de annál kitart, hogy az aljasságnak, a kegyetlenségnek az erkölcstelenség az oka. — És az uzsoragaras? — nézett Palkóra Juhász Lajos. — Az is az erkölcstelenségtől bűzlik. — A pénzimádóknak ez az erkölcse — mondta az ácsmester. — A Hitleré meg a hatalmi őrület. Most, hogy a környéken nem ropogtak már a fegyverek, s nem kellett az eltévedt golyóktól sem félni, a pokróccal, meg mindennel, amit kivittek a bunkerba, bementek a házba. Ica legelőször a gyerekeket mosdatta meg, aztán takarítani kezdett. Palkó meg az udvaron tett-vett. Már két hete nem járt a téglagyárba, nem kellett berakni a kemencébe a nyers téglát, sem kirakni a kemencéből az égetettet, mert a tulajdonos jóval október hatodika előtt két teherautót pakolt meg élelemmel, ruhával, ágyneművel, és elindult Kecskemét irányába. Hogy azután hol vert tanyát, azt senki sem tudta. S ahogy most Palkó összébb rakosgatta az ól körül a szerszámait: a lapátot, ásót, csákányt, a fűrészbakot, baltát, fejszét, fűrészt, s beljebb tolta az eresz alá a talicskát, arra gondolt, hogy március óta nem találkozott Juhász Lajossal. Néhány nappal azelőtt járt a munkásotthonban, ahogy március 19-én a német hadsereg megszállta Magyarországot, és az elöljáróság bezáratta és lepe- csételtette az Otthont. Ott találkoztak utoljára, de nem váltottak egymással szót, mert Juhász Lajos úgy szaladgált akkor az Otthonban, mintha kergették volna. Palkó fogta magát, hogy meglátogatja a lakásán Juhász Lajost. A kiskabátját lesepregette magán, és a gyűrődéseket megpróbálta kisimítgatni azon, meg a pantallóján, mert a bunkerban meggyűrődött mind a kettő. Ingnyakát most is nyitva hagyta, hiszen télen sem gombolta be azt soha. Nagy kabátot is csak akkor vett magára, amikor a hideg már meghaladta a tizenöt fokot. Amikor aztán benyitott Juhász Lajosékhoz, az asz- szony sírva fakadt, s zokogva mondta, hogy hiába keresi Palkó a férjét. Nemsoká azután, amikor a németek betelepedtek, elvitték a csendőrök. És azóta nem hallott arról semmit. Az Isten tudja, hogy él-e még. Palkó megdöbbenve hallgatta az asszony fájdalmas szavait, és nem mert annak a szemébe nézni. S ide-oda forgatta a fejét, miközben nyugtatni próbálta, hogy azért ebben a világégésben sem pusztul el mindenki, és majd visszajön a férje. De a szavai olyan bizonytalanok voltak, mintha egy istenhitét vesztett imádkozott volna. . Rohant is aztán kitörő örömmel Juhászékhoz, amikor november végén meghallotta, hogy hazajött az ácsmester. Aki aztán elmondta neki, hogy nem tudja, hogyan maradt meg, mert az oroszok hirtelen rátámadtak a német és a magyar katonai alakulatokra, őket, civileket meg azon a környéken őrizték egy táborban, akiket innen-onnan összehajtottak. S a nagy puskaropogásban kúszva kerestek menedéket. — Tudod, Palkó — mondta aztán Juhász Lajos —, ekkor azt hittem, hogy elérkezett az utolsó percem. Pedig ép voltam, egy karcolás sem volt rajtam. Néhány óra hosszat tartott a csetepaté, de nekem úgy tűnt, mintha időtlen idő óta az árokban lapulnék. Azután, hogy elcsendesedett a környék, nagy sokára megmozgattam a kezem, lábam, hogy csakugyan élek-e, majd felemeltem a fejem. Amennyire beláttam a környéket, csak imitt-amott mozdult meg valaki. Sokan élettelenül nyúltak el a száraz földön; ott sem esett még akkor az eső. Élő katonát meg sehol nem láttam; akkor már messzebb dörögtek a fegyverek. Palkó észrevette, hogy Juhász Lajos megfehéredett arca minden erősebb zörre- nésre kicsit megrebben. Az meg folytatta elbeszélését, hogy azután a tábor helyén a szanaszét heverő lom közt keresett egy zsákot, mert az övét nem találta meg, és egy-egy méteres zsineget kötött mind a két csücskére. Aztán a két zsineget külön- külön a zsák szájához kötötte, hogy a vállára vehesse azt, mint a hátizsákot. Majd a szétszórt holmi közt talált egy pár konzervet, egy darab kenyeret, meg gyümölcsízt. Miután egy pokrócot is lelt, mindent berakott a zsákba. Aztán a vállára vette a zsákot, és elindult hazafelé. Amikor aztán Juhász Lajos befejezte az elbeszélést, Palkó elmondta annak, hogy a párttitkár azzal bízta meg, toborozzon össze embereket, és takarítsák le a rizst, amit az országgyűlési képviselő úr még október elején itt hagyott a birtokával együtt. És nem volt még az sem eddig, aki leeressze a vizet a rizstelepről. Az előző napon aztán ő felnyitotta a zsilipet, és most már vághatják a rizst. Ne menjen az tönkre, mert itt van december, és fagyok is jöhetnek. A molnárok majd meghántolják, az elöljáróság pedig kiosztja. Úgyis kevés az élelem, és legalább a gyerekeknek jut abból valamennyi. V — ötvenen vállaltuk a rizsvágást — mondta aztán Palkó. — És hogy? — nézett Palkórra Juhász Lajos. — Felében vagy harmadában? — Nem, Lajos bátyám — rázta nieg a fejét Palkó. — Megmentjük a köznek. — Ügy gondolod, hogy minden fizetség nélkül? — Ügy én — villant meg a szeme Palkónak. — És ha már kipihente magát Lajos bátyám, velünk tarthatna. Az ácsmester kicsit elgondolkozott, miközben stuc- colt bajuszát simogatta, majd azt mondta, hogy neki még körül kell néznie; odavolt fél évig, és nem tudja, hogy mint állnak a városban a dolgok. Azt sem tudja, miféle párttitkár az, aki Palkót arra biztatta, hogy toborozzon embereket a rizsvágáshoz. — Hát a kommunista párt titkára — mondta Palkó olyan hangon, mintha Juhász Lajosnak ezt tudnia kellene. — Mert a párt november derekán már megalakult. Olyanok a tagjai, akiket azelőtt sokszor láttam a munkásotthonban. Legtöbb a kubikos, de van köztük paraszt és iparos is. Meg az a tanár, aki az Otthonban a dalkart vezette. Vannak vagy huszonötén. Juhász Lajosnak mosoly bújt meg a szája sarkában, mert arra gondolt, hogy a szociáldemokrata pártnak, mielőtt márciusban betiltották a működését, százhetven tagja volt. S azt mondta aztán, hogy azért sem mehet a rizstelepre, mert kötelessége megtudakolnia, mi van a szociáldemokrata párttal, hiszen az elnöke volt. Palkó megrántotta a vállát, és azt mondta, hogy neki nincs jártassága az ilyen dolgokban, és nem is gondolt erre. Ezért hívta Juhász Lajost a rizstelepre. Mert ő eddig is mit csinált? Amikor szükség volt rá. az állomáson a vagonokból lőszerládákat pakolt ki. És sokan voltak ott, mert gyorsan kellett kiüríteni a vagonokat, hogy vihessék azokat újabb szállítmányért. A katonák aztán teherautókkal vitték tovább valahova a ládákat. Egyszer egy fiatal orosz, aki a lőszerre vigyázott, a szép napos őszi időben hanyatt feküdt a fü- vön, s a felette keringő varjúraj közé lőtt a géppisztolyával. ök, a civilek megijedtek, és a dörrenések irányába fordultak. Egy idősebb orosz katona is ott járkált a lőszeresvagonok mellett, és rászólt a lövöldöző fiúra: „Nye duri, zgyesz ,ljú- gyi!” Mivel többen voltak ott, akik szlovákul beszéltek, azt hámozták ki az orosz katona szavaiból, hogy azt mondta a fiúnak: „Ne bolondozz, itt emberek vannak.” — Ezt tartom én erkölcsösnek, Lajos bátyám — mondta aztán Palkó. — Mert miért szólt rá az orosz katona a fiúra? Azért, hogy ne ijesztgesse a népet. Varjakra lövöldözött a fiú, de az emberekben most minden dörrenésre a pusztulás réme jelenik meg. Aztán Palkó elköszönt az ácsmestertől, mert a rizsvágó bandának másnap reggel volt a találkozója annál a zsilipnél, melyet előző nap ő nyitott fel, hogy a rizstelepről lemenjen a víz a csatornába, ahonnan szivaty- tyúkkal árasztották a rizst; a csatorna pedig a Holt-Körösből kapta a vizet. És Palkónak még össze kellett szednie valamilyen rossz ruhát, mert a vizet leeresztette a telepről, de a föld agyon van ázva, és csikorgó sár az egész, s olyanok lesznek, mint a vályogvető cigányok. És megélesíti még a kaszakést, mert a rizs szára nagyon szívós ... Raj ki József: Libakopasztó Híd A békési tájak költőszülötteinek lírájából bibliofil kötet jelent meg az MSZMP XII. kongresszusának tiszteletére, ezer számozott példányban. Az ünnep alkalmából ebből a kötetből idézünk három költeményt. Szúdy Géza: Mert feladat volna Mert feladat volna még bőven Noha az élet lejár sőt Ahogy múlnak az évek Egyre több feladattal kellene Megküzdenie a fáradó szív Energiaválságának Nem a személyes gondok Ezek elvesztik súlyukat hanem Atlasz gondja aki Vállára vette az eget s érzi Reszketni kezd a lába Pedig amit hordoz Le nem teheti immár Ó emberség gyönyörű terhe így hordozlak Rogyadozó térdekkel is Letehetetlenül Utolsó másodpercem Leperdültéig Magdu Lucián: Akkortájt Még dúlt a véres hajcihő, még tombolt a lidérces maszkabál. Gyötrődve nyögött a föld ... halál, morajlott rá az ég... Csend! Most Mars, a nagy moloch zabái...! Mindenütt pusztulás, romok, kín-sikoly, bíbor vérmocsok. Halotti gyertyákként, szerte 'a dúlt, aknaszabdalt tájon, piros pipacsok pislákoltak. Szilaj őszi szelek fájón zengtek a négy égtáj felé: Elég a tébolyból! Már torkig elég! Ocsúdj az ámokfutásból, szállj magadba, emberiség. 'i* Akkortáj ... Egy tündén, verőfényes ősz-elő napon várandós anyámmal utcára lestünk ki a szobaablakon. Vén ajtófélfák közt a küszöbön álltunk, nagy rettegve, félve reszkető kezünket egymás tenyerébe téve. A fákról már peregtek Az első ijedt, megsápadt levelek ... S mi először hallottuk, hogy miként ropognak a harci fegyverek. íT* 'jV Anyám ijedten magához vont, óvó karokkal indaként font át, becézve suttogta nyugtató szavát. Akkor egy dobbanást hallottam a domború hasfalon, — mely szíven ütött nagyon —, védő bugyrában kishúgom rúgott, csodás volt az élmény, mely engem elfogott. Valami zsongító varázs, andalító szép ellágyulás ... így hozott nékem — nyolcéves koromban — csodás kettős élményt a felszabadulás. Varsa Zoltán: Reggeli jelentés Vonulnak fegyveres férfiak arcomra-írt, szétdúlt hazában. Vonulnak — homlokom alatt — szilánkos tükör-villanásban. Énekelnek. Micsoda dal! Eletre-merész, halálra-bátor! Tüzet, embert-vihart kavar, verheti eső, golyózápor. Káprázatok? Megunt legendák? Az elfelejtett forradalmak! Törvényeit hiába rontják, én tőlük tanulok — hitet, hatalmat! Bár sápadt vagyok s fegyvertelen ... (Borostám kinőtt vastagon.) Tűnődő, fegyveres férfiak vonulnak — át az arcomon.
