Békés Megyei Népújság, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-27 / 98. szám
o 1980, április 27., vasárnap KULTURÁLIS MELLÉKLET Versek Békésből A Dajkáló táj című prózaantológia Filadelfi Mihály szerkesztésében Kass János grafikusművész illusztrációival a békési táj szépségeit, az ott élő emberek életét igényesen bemutató, szép kiadvány volt. Ikertestvére ennek a szintén az Űj Aurora szerkesztő bizottságának gondozásában megjelent A mért idő című versgyűjtemény. Az illusztrátor Schnéner Mihály Munkácsy-díjas festőművész, a Köröstáj szülötte, a szerkesztő Tóth Lajos. A békéscsabai Városi Tanács támogatásával kiadott versan- tológia lektorai Dér Endre és Fodor András, a kötet tervezője Petőcz Károly. A gyomai Kner Nyomda termékeinek ismerői számára nem is feltűnő már az igényesen szép kiállítás, miként lassan az is természetessé vált, hogy az Üj Aurora — így látja ezt az ország túlsó felén élő irodalombarát is — műhellyé vált, a szó legnemesebb értelmében. A megye, nem pusztán szemléje, a Békési Élet színvonalas szerkesztésének biztosításával és megjelentetésével, a méltán or- -szágos hírű helytörténeti kutatómunka ösztönzésével és támogatásával, hanem a székváros irodalmi periodikájának megjelentetésével is hozzájárul az itt élő alkotók bekapcsolásához az országos vérkeringésbe. Jelen versantológia sikere bizonyíték. Első és legfontosabb olvasói megállapításunk: volt mit kötetbe gyűjteni Békés megyében. A II íves antológia 12 költő verseit tartalmazza. A köteteimet Kiss Anna verse magyarázza. Virrasz- talak című versében írja: „ ... A mért idő fejem felett / taszít le holdat és napot / a mért idő vér és virág / a végtelen tagolt beszéd / a zsaroló nagy látomás / vérért virágért mindenért / a holt idő hó és virág / mikor ha teljes nincs jelen / sajgó világos szárnyaink / a mért időben hát legyen!” Érett, nehéz szavú versekkel szerepel Simonyi Imre (Jászol és kereszt, A vesztesek királya). Sinka rekviemében talán a legtöbbet mondja ki az utolsó magyarról, ki emlékezett még Ázsiára, a legmélyebbről jött költőről: „A vesztesek királya” keresztre feszítettséget érzünk Simonyi verseiben, a másokért áldozatokat vállalók heroizmusát (mely néha oly komikusnak tűnik). A „Forgácsok egy fakeresztről” szilánkjai („egy út, egy ember, egy eszme / tévút, félember, rögeszme.”) a ránk lakatolt igaz gondok zárjáról éppúgy sokat elárulnak, mint az azokat álkulccsal nyito- gatókról. Keserű, bölcs, ironikus, vidám, groteszk sorok közölnek kemény igazságokat. Pardi Anna három közölt verséből a Nagy László temetésén töredezett sorai, egymást erősítő, cáfoló gondolatai tetszettek legjobban. „... Az emberek nem felejtik el egymást. / Ügy égnek egymás szívében, mint halhatatlan fokozás / a föld porában / a magasztos után. ... benned él, benned kering, / elemenként megtalál — juss vissza / a városközpontba legalább.” Érdekes olvasmány volt Papp László Űj Pantheonjának Lékai János, Stromfeld Aurél, Kilián György, Sebes György, Nagy Ilona, Pataki István emlékére írt versei. Tomka Mihály képgazdagsága, Varsa Zoltán verseinek ritmikája („ ... Arcok, világok szakadnak / látomások riogatnak / szegődjön hozzám vigasznak, / szerelemnek, kárhozatnak / Vér-függönyös szempillámat / ne hínározza a bánat!...” (Aki szeret...) tetszett. Űjházy László, akit a Madárúton antológiából ismertünk meg nemrég: a „lógó kabátú szomorúság”, „Tenyerünk imádkozószéke üres... ”, „sírásra görbülő nappalok”, „szóló szélfurulyák” és a „házak vöröslő paprikafüzérei” képeivel is igazolja ígéretes tehetségét. Bónus István képes életformákat szembeállítani (Levél) konvencionális hangvételűnek tűnő költeményeiben idézve elmúlt szánkózásokat, városszéli kutat. Sass Ervin lírai fohászai: „hoznám a tegnapi kertet / az is kevés lenne / hoznám a tegnapi ölelést / az is kevés lenne / hoznám a fák sóhajtását / füvek dárdahegyét” (Valahogy szebben). „Lehetne több ami van / csillagosabb, szebb” (Lehetne több) — tisztaságszomjról és egy emelkedettebb élet vágyáról tanúskodnak. Cserno more és A cenki parkban című versei képi, illetve gondolatgazdagságukkal emlékezetesek. Vajnai László felismerése: „Azért, mert az árnynak árnya van, / a fény titkait kikutathatod” (A lét feltétele) — ugyanazt a térrel, idővel való viaskodást hordozza, mint Szúdy Géza Ad astra és A szavak című költeményei. Ez utóbbi groteszk fintora (ezt már az alcím is jelzi: Az egész világon sokasodó szómatadoroknak) „mert ugyebár / a szavak Igazak / ők igazak / csupán a tények / hazudnak folyton” — meggondolkodtató valóságtartalmat hordoz. A kötetet Filadelfi Mihály 180 soros lírai reflexiósorozata zárja. Kétség és hit, vállalt fegyelem és korlátlan szabadságvágy, alázat és lázadás lüktet soraiban. Népdalok hangulatát idéző rímes sorok „Kit a szerelem leterített / időtlenségbe-menekí- tett / kit a szerelem elhagyott / nyugalmába belefagyott” — váltakoznak képeiben, szóhasználatában is kortárs lüktető, máskor parttalanul áradó sorokkal. „A fémszerkezetek fegyelmében élek / bölcsebb lesz bennem lassan a lélek” — alázatos, de nem beletörődő sorok ezek, fegyelmezettek, de változatlanul nyugtalanságot hordozók. „Lassan elérem, amit elérhet az ember: / kezdem keresni önmagam csöndjeit...” Filadelfi versének, de az egész kötet anyagának végkicsengése — amely szembefeszül a korábbi sorok: „Ne kapj szívedhez: kinevetnek! Annyi becse / van még nevednek, amennyit mindennap / fölmutatsz! ...magad akár a földbe ásod, / vagy fölfeszülsz jelnek az égre! Olyan mindegy: / miért, mi végre ...” lemondásával: „fecskeszárnyon billenő valóság / bizonytalanság szép édestestvére / emeld himnusszá a könnyes rétet / a szikráiban búj dokió napot!” Az olvasó-kritikus további, az eddigi kötetekhez méltó vállalásokat kívánhat Békés, s az egész ország irodalombarátai örömére. Győri László: Csillag Ha nem sikerül az emberségnek tündökölnie, neki kell, a mindenségnek, fényeskednie. Ha nem sikerül a mindenségnek fényeskednie, neki kell, az emberségnek, tündökölnie. Az emberség az emberiség csillagos tüze, a mindenségbe tündökletét küldje ki, szúrja be! Az emberiség, a mindenség kisfia, gyermeke, küldje a napot, tüzeskedjék szülötteire. Szülőföldje a fény, benne él emberség, emberiség, lakik és dolgozik, mint a fény, csillaga árnyaiként. Szokolai Zoltán: Magyar méhedben mert megfogantam szólítalak anyanyelvnek testem lelkem néked adtam hívhatlak már mátka-nyelvnek sorsomul a dalt fogadtam fiam-nyelv én fölnevellek Korin Géza: / Tavaszi föld A nyers, tavaszi föld szagában a szöveteinkbe nőtt gyermeki ízek éreznek valami ismerősei, valami hozzájuk tartozót, valami bennük fogalmazódó szóra választ. A járdakövek ereit fű növi be; mint lezárt út gyomosodása távolodnak átjátszott délutánok, csönddé oszlanak csatadalok — s mint haláleset után a házban, a megroppant arcokon egy hátára dőlt világ romja tükröződik. Madár János: Altató Az éjszaka — csillagszemét ki-kinyitogatja. Szentjánosbogár-egeket meg-megmutogatja. A Sarló csillog fölöttünk, fényessége ringat. Ezüst szálú holdsugarak őrzik álmainkat. Mucsi József: Ott voltam én is Veres Péter emlékének Ott voltam én is, amikor dőlt. — Gazdag-termésű, töprengő, vén tölgy. Agárként futottak mellőle szét. Szokás ez — mondják — ki tudja, mióta, így adják tovább fogatlan korban: — Dűlőben levő fák alja üres. Csüggedt sóhaja, épp hogy égig ért. — Hátára dobták halotti ingét. Megette magát lassúdad táncban. Hallom a tánc alkonyi ütemét, ilyen dallamot, dacost, soha még. — Lélekszakadva iramodtak szét. Metykó Gyula: Somogyi ház Szíjártó István Metykó Gyula: Vihar előtt
