Békés Megyei Népújság, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-27 / 98. szám
1980. április 27., vasárnap o A négyszög egyik csúcsa Alakuló ülésre indul a tagság 1950-ben, és egy Bizon-Gigant 1980-ból, amikor másodszor nyert kiváló címet a tsz Kétsoprony: Egy téesz felnőtté válása Jflte.lL A Híradótechnikai Vállalat békéscsabai gyárában korszerű műszereken állítják be a Hirschmann-kooperációban készülő antennaerősítőket Fotó: Veress Erzsi Akik gyakran járják megyénk országútjait, alighanem ismerik a Békéscsaba közelében, Csorvás, Kondoros és Kamut között fekvő Kétsoprony nevét. Kis község ez, országunk egyik legfiatalabb önálló települése; csak 1952-ben vált községgé a Soprony nevű tanyaközpontból. A falu téeszeinek, a jogutód Rákóczi Termelőszövetkezetnek a harmincéves fejlődését ismerteti és dokumentálja Kőváry E. Péter munkája, a Kétsopronyi krónika, amely nemrégiben jelent meg a szövetkezet kiadásában, Békéscsabán. Tanulságos történet, érdemes vele közelebbről is megismerkednünk. Erdei Ferenc biztat rá a Város és vidékében, hogy ne elégedjünk meg a szemünk előtt zajló társadalmi folyamatok végső, legáltalánosabb eredményének hangoztatásával, rögzítésével, hanem — lehetőleg mind alaposabban, mind gyakrabban — vizsgáljuk meg azt is, hogyan valósul meg a szocialista építés itt és ott, egy-egy faluban, városban vagy üzemben, szakszerűbben szólva: a mikrokörnyezetben. Főleg azért szükséges ez, hogy a szemünk előtt zajló folyamatokról, melyeknek magunk is részesei, alakítói vagyunk, pontos, hiteles képünk legyen, olyan benyomás, amely az összképet elmélyíti, gazdagítja, esetleg korrigálja, módosítja. Otthon kertész, a tsz-ben gyalogmunkás Az április hónap a választásoké. Olyannyira nem lehet letagadni e tényt, hogy amikor a Gyulai Húskombinát portáján elmondtam, mi járatban is vagyok, még egyszer megkérdezték, hogy milyen választásra jöttem. Én csodálkoztam, hogy nem tudnak egy szakszervezeti főbizalmi-választásról a portán. Később értettem meg, amikor Túri Sándor, a húskombinát szakszervezeti bizottságának titkára elmagyarázta a dolgot. — Tudja, ez a húskombinát területileg és az itt dolgozók létszámát tekintve is olyan nagy, hogy minden gyáregységünknél külön főbizalmi van. Ma a forgalmi műhelybizottság titkára a jelölt ennek az ágazatnak a főbizalmiposztjára, s ha ott akarunk lenni, át kell menni a Béke sugárútra, mert abban a gyáregységben lesz a választás. Ott a portán is tudnak a dologról — tette hozzá mosolyogva. Egy szimpatikus fiatalembert mutatnak be: Forrás János, ő a jelölt. — Hogyan lett ilyen fiatalon műhelybizottsági titkárrá? — Mielőtt Gyulára kerültem volna, a húskombinátba, Mezőgyánban dolgoztam a termelőszövetkezetben. Egy faluban sok társadalmi munka van, érdekel az emberek sorsa, gondja, baja. Itt a Gyulai Húskombinátban öt éve dolgozom. Amikor az elődömet Mezőkovácsházára hívták, engem választottak meg műhelybizottsági titkárrá. Most, ebben az évben ez a tisztség megszűnik, s egy- egy gyáregység dolgozóinak érdekét szakszervezeti főbizalmi képviseli. Én nagyon meg vagyok elégedve, mert itt a gyárban jól megvalósul az a bizonyos üzemi négyszög, tényleg a termelés, irányítás minden apró kérdésében kikérik a szakszervezet véleményét. — Mit tekint eddigi munkájában a legfontosabbnak, a legkiemelkedőbbnek? — Nem voltak kiugró események. Talán a segélyosztás, a kirándulásszervezés, egy-egy jól sikerült ünnepség, így visszatekintve sok apró dolog, de mégis jóleső érzéssel tölt el. Munkám során, mivel a forgalmi ágazat területileg nagyon szétszórt, sok helyre eljutok, hiszen Békéscsabán, Gyulán, Orosházán, Mezőkovácshá- zán, Szarvason és Szeghalmon van egy-egy 30—40 fős kirendeltségünk. Szeretném, s ezért sokat kell tenni, hogy a központtól távolabb eső ki- rendeltségeinken dolgozók se érezzék elhagyatottnak magukat. Ezen közös kirándulásokkal, sportnapokkal próbálunk segíteni — mondta, de már gyülekeztek is a bizalmiak. Forrás János beszámolójában áttekintette az elmúlt év munkáját, ehhez a forgalmi ágazathoz 229 dolgozó tartozik, ebből csak hat nem szakszervezeti tag. A szervezettség 99 százalékos, a tagdíjfizetéssel sem volt gond. Az elmúlt évben segélyezésre 28 ezer 900 forint állt ennek a munkahelyi bizottságnak a rendelkezésére, s ezt az összeget igyekeztek igazságosan és körültekintően szétosztani a rászorulóknak. A bizalmiak között egyedül a segélyezésben volt vita. Egyik hozzászóló szerint a területi egységekre jutó segélyösszegekben aránytalanul nagyok a különbségek, és úgy látszik ez csak a bizalmiak rámenőségén múlik, hogy egy terület mennyi segélyt tud kiharcolni magának. Az ekörül támadt vitát azzal zárták, hogy helytelen lenne területenként azonos segélykeretet megállapítani, hiszen a szociális összetétel más és más, s Mezőkovácsházán, ahová a legtöbb pénzt adták, sok nyugdíjas, beteg, gyermekét egyedül nevelő nő él, a bizottság sok szempontot figyelembe véve körültekintően és igazságosan döntött az összeg felett. Miután a beszámolót elfogadták, egyhangúlag megválasztották Forrás Jánost a forgalmi ágazat főbizalmiá- vá. A gyűlés után még néhány percre maradtunk. A gazdasági eredményekre terelődött a szó. — Az elmúlt évben a vé- gósertés-felvásárlást 106 szá— Ilyen munkához naponta 16 óra kell — jelenti ki Gombos Péter méhkeréki tsz-tag, miközben bemutatja a háztáji gazdaságát, a nagy fóliasátrakat, amelyekben — 400 négyzetméter területen — már hetek óta szedhető a zöldpaprika. Van két kisebb fóliasátor is. Ezekben május derekán kezdődik majd az uborkaszezon. Kissé meglep, amikor megtudom, hogy ezenkívül van még egy kis háztáji kertje. Meg is jegyzi: — Ma ott kezdtem a munkát. Már reggel 5 órakor kint voltam. — Akkor nincs megállás — mondom. — Három gyereket taníttatok, dolgoznom kell. Peti katona, előfelvételis a főiskolára matematika szakra. Mária és Aranka (ikrek) Gyulán a román gimnáziumba járnak. Utánuk 700 forint kollégiumi díjat fizetek. Természetesen ruháról is én, illetve a feleségemmel mi gondoskodunk. Egy kis zsebpénz, időnként pedig csomagot is kapnak a lányok. Ha pedig a fiam főiszalékra teljesítettük, vágómarhából 37 ezer 200 helyett 40 ezer 9-et vásároltunk. A süldő-, malac- és juhfelvásárlással is teljesítettük tervünket. Május közepén lesz egy kistermelői ankét, ahol a háztáji gazdák elmondják a jelenlegi szerződési rendszerrel kapcsolatos problémáikat — sorolja Forrás János, közben bejön Pallagi István, a B üzem szárazárugyár főbizalmija, hogy megbeszéljék az anyák napját, a többiek pedig gratulálnak a megválasztottnak, és sietve elköszönnek. Kelemen T. Magda kólára kerül, akkor még több lesz a kiadás. Tisztán 50 ezer forint Nagyon szép, háromszobás, hallos családi házban lakik a Gombos család Méhkeréken. De aki megtudja, hogy mit kell ezért a férfinak és az asszonynak dolgoznia, az bizony aligha fog irigykedni rájuk. — A tsz-ben állatgondozó voltam, itthon kertészkedtem, hízót, bikát, tehenet és sertést tartottam. — Most pedig? — A kertészetet fejlesztettük. Ma inkább ezzel foglalkozom, és néhány sertést nevelek. A tsz-ben gyalogmunkás vagyok. És a testsúlyomból már több mint 10—15 kilót leadtam, amióta elkezdődöt a fólisátrak fűtése. — Mennyi haszonra számít paprikából és uborkából? — Tisztán nem lesz 50 ezer forint sem. Ezért a pénzért a feleségemnek, és nekem jóformán egy percnyi megállásunk sincs. — Mi a napi programja? — Rendszerint hajnali négy órakor kelek. Előbb kertészkedem a háztájiban, reggel 7 órakor pedig megyek a tsz-be, ahol a soron következő mezei munkákban veszek részt. Amikor hazajövök, folytatom ott, ahol reggel abbahagytam. Addig dolgozom, amíg látok. Júniusig tart ez a nagy „hajtás”. Nem kis kockázattal — Nagy kockázat a fóliás zöldségtermesztés? — folytatom az érdeklődést. — Eléggé. A fólia alatt mindig legalább 15 Celsius- fok melegnek kell lennie. Ha egyszer elaludna a tűz, akkor, amikor hideg van kint, tönkremenne minden. — Hol dolgozik szívesebben: a háztájiban vagy a tsz-ben? — Nincs különbség. Háztáji nem lehetne tsz nélkül. A tsz-re nagyon rá vagyunk utalva. Segít egyebek közt fuvarral, felvásárolja a termékeinket, ha éppenséggel szükség van rá, A Kétsopronyi krónika pontosan megfelel ennek; ebben áll fő erénye. Aligha csak a kétsopr'onyiaknak, az események közvetlen részvevőinek érdemes végigkísérni e kis dokumentumgyűjtemény lapjain, hogyan lett mindössze harminc év alatt — történelmi léptekkel csupán szemvillanásnyi idő ez! — az egyre-másra botladozó termelő csoportokból, szűk és ellentétes érdekű társulásokból virágzó gazdaság, a megye egyik legjobb termelő- szövetkezete. A vezetőségi vagy közgyűlési jegyzőkönyvekből, újságcikkekből, s a szerző kommentárjaiból kiderül, hogyan történt ez. Ügy, hogy a kétsopronyiak az eltelt harminc év mindegyikében, az évek minden hónapjában léptek egyet előre, megoldottak egy-egy fontos gazdasági kérdést, feladatot. Az ötvenes évek elején a mai Rákóczi jogelődjeinek még alig tíz-húsz tagja volt. Még 1954-ben is azon vitatkoztak egy vezetőségi megbeszélésen, hogy egy motort vegyenek-e vagy egy gépkocsit!... Napjainkban viszont már ott tartanak, hogy évente sok milliós termelési értéket könyvelhetnek el, mert igen eredményesen dolgoznak a növénytermesztés, s az állattenyésztés csaknem minden ágazatában. Több tudományos kutatóintézettel állnak szoros kapcsolatban: kísérleti helyekké lettek. S szociális segélyt ad, szóval biztonságot teremt részünkre. — Érdeke tehát, hogy erősödjék a közös gazdaság is? — Véleményem szerint nagyon fontos. Ezért is dolgoztam tavaly 201 munkanapot a tsz-ben. Átszámítható ugyan munkanapokra a zöldség is, de én azt nem vettem igénybe, az átadott állatok után járó munkanapokat sem. Igaz, csak sertés van, hízó, bika és tehén már nincs. Az istállóból pedig garázs lett. Voltak nehéz idők is Gombos Péter a kezdeti időre így emlékszik vissza: — Voltak nehéz napok a tsz-ben. Nekem azonban az volt a véleményem, hogy aki élni akar, az dolgozzon. Kerestem a munkát, meg is találtam, és soha nem nélkülöztem. Amikor elmentem állatgondozónak, közben az asszony itthon „béres” volt. Hajtottam vele együtt, hogy a családom ne nélkülözzön, és ne legyen kevesebb, mint azoknak, akik jobb helyzetben vannak. Joggal büszke arra, hogy az igen szépen kialakított és gondosan művelt háztáji gazdaság mellett a tsz-ben a kötelező munkanapjai mindig megvoltak. Immár 21 éve. S a jövőben is teljesíti ezt a kötelezettségét. Pásztor Béla maguk látják be azt is, hogy a művelődés, a nagyobb tudás, a szélesebb tájékozottság közvetlen hasznot hoz a gazdálkodásban is. Ennek igazolására csak egyetlen példasor: 1968-ban még kénytelen-kelletlen elismerik, hogy „kulturális tevékenységünk elsősorban utazásokra terjed ki”, 1973-ban már beszámolnak néhány művelődési házi szakkör létrejöttéről, egy év múlva pedig már azt jelentik a közgyűlésnek, hogy nem kevesebb, mint nyolc életképes művelődő közösség található a falu téeszfenntartású intézményében. Természetesen megvan annak is a magyarázata, miért ilyen töretlen a téesz — következésképp: a falu — fejlődése. Az „országos” ok és háttér világos: mezőgazdaságunk okos, következetes támogatása. Még érdekesebbek azonban a helyi okok: a kétsopronyiaknak a csip- csup ellentéteken felülemelkedő rugalmassága, toleranciája ; az a képességük, hogy ötvözni tudják a mind bonyolultabbá váló szakismeretekkel a helyi tapasztalatot; és még valami: a szerencsés, városközeli helyzet. Az igényesen szerkesztett és megírt krónika hibái részben az anyaggyűjtés lehetőségeiből, részben a műfaj sajátosságaiból adódnak. Néhol túl sok a dokumentumanyag, s a részletek gazdagsága szinte megakadályozza az igazán izgalmas oknyomozást, az egy-egy ponton való mélyebbre hatolást. (A sajtóidézetek egymásnak ellentmondóak, esetlegesek; ott volt rájuk szükség, anol té- eszdokumentum nem maradt fenn.) Mélyebbre kellett volna ásni — legalább egy rövid összefoglaló erejéig — főként abban a tekintetben, hogy mi a „titka” a kétsopronyiak sikerének, mi az, ami csak rájuk jellemző, mi a titka, sajátossága e kis falu népének társadalmi értelemben. Mindez azonban nem változtat azon, hogy a kétsop- ronyihoz hasonló krónikák kellenek, szükségesek, fontosak. Bizonyára a lakói ismerik legjobban ezt vagy azt a községet, de ki állíthatja, hogy egy távlatos pillantással nem lehet újat, megszívlelendőt mondani? Fontos a falvak, a mikroközösségek ismerete azért is, mert sorsukról — az egyre erősebb „betagolódás” miatt — sokszor nem helyben, hanem másutt döntenek: a nagyobb szakmai, igazgatási központokban. A pontosabb, alaposabb tudás, ismeret pedig bizonyára helyesebb döntést eredményez. Nemrég kelt híre: Baranyában és Tolnában minden kis faluban megírják, de legalábbis gyűjtik, s rendszerezik a hely történetét, dokumentumait. Követésre méltó példa ez Békésben is. Varga János
