Békés Megyei Népújság, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-20 / 92. szám

1980. április 20., vasárnap Kitekintés A felpödört bajuszú művész, Salvadoré Dali Három dolog tette híressé: a márkajeleként viselt, fel­pödört bajusz. A reklámgegekként megrendezett botrá­nyok. A lágyan szétfolyó órák — itt egy Breker gipsz mellszobron —, amelyeket azért festett, hogy az idő szét- folyását ábrázolja. A spanyol festő, Salvadoré Dali meg­zavarta és megdöbbentette, lelkesítette és felháborította a közönséget, egy fél évszázadon keresztül. Tudomány — technika Jóval túl a hanghatáron Decemberben Párizsban volt a sokat vitatott művész legnagyobb kiállítása. Szí­nesre festett halászcsónakok dülöngélnek békésen a ki­kötőben. A keskeny mólón férfiak ülnek, a hálóikat fol­tozzák. Két sovány macska egy ragadós tintahal mara­dékán veszekszik. Mindenhol megtörténhetne — csak nem Port-Lligatban, a turistáktól zsúfolt spanyol partok észa­ki csücské,n tenger- és hal­szagot lehet érezni, nem a sült krumpliét. Itt nem ta­karják el szállodasorok a grandiózus sziklakulisszákra való kilátást. A sziklás strandon alig egy tucat tu­rista fekszik. „Az ott fent”, mondja Gor- di halász, „azt nem szeret­jük. Mit tett értünk? Sem­mit. Éppen ellenkezőleg, mi­atta nem építkezhetünk itt, még az utat sem javíthatjuk ki. A turizmus elkerül min­ket.” „Totális zseni vagyok” Ott fenn nem a Jó Isten van, hanem valaki, aki an­nak tartja magát: Salvadoré Dali. Századunk egyik jel­legzetes művészfigurája. Ami viszont nem kétséges: Dali a szürrealizmus szimbolikus alakja. A lágy órákat és égő zsiráfokat, a női testből ki­húzott fiókokat és a lágyék alá támasztott monstrum mankókat ábrázolnak képei. A régi mesterek precizitásá­val festette meg környeze­tünk otthonos tárgyait, de abszurd, fantasztikus szituá­cióba állította őket. A nyilvános fellépéseknél is nagy becsben tartotta őket. Dali az az excentrikus ember, aki egy homárt pó­rázon vezet sétálni. Dali az az ember, aki a meztelen nőket élő tengeri állatokkal körit. Dali az a főcímekre vadászó ember, aki karfiol­lal telerakott Rolls-Royca- szal megy el a párizsi egye­tem előtt. Dali az a show­man, aki olyan frakkot vi­sel, ami nyolcvannyolc üveg­gel van teleaggatva, ame­lyekben borsmenta likőr és egy döglött légy van. Dali az a reklámstratéga, aki a kö­vetkező elv szerint dolgozik: „Beszéljenek Daliról, leg­rosszabb esetben akár jót is.” Dali a művészeti piac olyan szupersztárja, aki több mint 30 könyvet illusztrált, verseket, esszéket és regé­nyeket írt, és másoktól elté­rően, a saját nevét teszi kommersszé. A neve megta­lálható ingeken, nyakkendő­kön, ékszereken és pálinká­kon. A hegyoldalon, egy oliva- liget közepén él az az ember, aki azt mondja magáról: „Totális zseni vagyok.” 1929 óta él ott. A növekvő jólét­ben egymás után öt halász­kunyhót épített át a biro­dalmává. A kertben az úszómedencének fallusz for­mája van. A galambházon egy ragyogó fehér óriás to­jás, a széles falról két ezüs­tös kopasz fej köszönt ránk — az egyébként inkább pol­gári homlokzat szürrealista dekorációja. Zavartalanul él itt a mes­ter. Franco ugyanis 1954-ben, Dali kedvéért, nemzeti ter­mészetvédelmi területté nyil­vánította a Port-Lligat öblöt. Dali ma inkább Moliére „Képzelt betegére” emlékez­tet, mint arra az emberre, aki egy fél évszázadon ke­resztül arról akarta meg­győzni a világot, hogy ő „évszázadunk legnagyobb művésze”. A mester fáradt. A showman szerepe már a terhére van. Már nem pózol. Csak Dali beszélőkéje nem szenvedett csorbát. Ki cso­dálkozik, ha Dalit olyan szí­vesen hasonlítják össze a boxmester Alival. Mindket­tőnek óriási az öntudata. A művész, aki már évente csak egy képet alkot, a spa­nyol király, I. Juan Carlos portréján dolgozik. Hiper realista stílusban festi. Ez az amerikai művészeti irányzat az egyetlen a kortársaiból, amely kegyes a szemében. Az amerikai Richard Estes fényképszerű pontossággal "festett képei tetszenek a szürrealista Dalinak. Salva­doré Dali a spanyol Figueras tartományi városban szüle­tett 1904-ben egy közjegyző fiaként. Megtévesztés vagy becsületesség? A kortársak megítélésében az önmagát zseninek nevező ember nem finnyás. Henri Matisse-t „Moszat-mester- nek” nevezi és Wassily Kandinszky „pompás ing­gombokat készített volna” szerinte. Dali bizonyos ab­ban, hogy „csak a spanyo­loknak, az itáliaiaknak és a hollandoknak van nagy mű­vészi tehetségük”. * A honfitársához, Pablo Picassóhoz való viszonya is agyafúrt volt. A két spanyol 1927-ben ismerkedett meg Párizsban. A lázadó képző- művészeti tanulót éppen il­letlen viselkedése miatt rúg­ták ki a Madridi Művészeti Akadémiáról, a francia fő­városba való megérkezése után először a bordélyba ment, majd mielőtt elzarán­dokolt volna a Loüvre-ba, meglátogatta Picassót, a „ku- bizmus atyját”. Az két órán át mutatta neki a képeit. Akkor csodálta Dali a 23 évvel idősebb és már akkor híres kollégát. Elragadtatták a kubista képek. Később azonban cinikusan ítélte meg a honfitársát: „Túl so­kat festett. Akárhová megy az ember, mindenhol Picas­sót lát.” A sors iróniája: Dali nagy életmű-kiállítását a George Pompidou Centrumban meg­előzte Picasso párizsi kiállí­tásának a megnyitása, amely minden rekordot megdöntött. 7000 látogató érkezett egy nap, hétvégeken még több. Bosszantó konkurrencia Da­linak. Megjegyezte: „Picasso emberi. Én az isteni Dali vagyok.” A szürrealizmus, mely eredetileg tisztán irodalmi irányzat volt, az első világ­háború után fejlődött ki Pá­rizsban. A vezető propagan­distája André Breton és Louis Aragon francia költő volt, majd később összese- reglettek a többiek is: Max Emst festő, Giorgio Chirico, Man Ray, Marcel Duchamp és — 1929 óta — Salvadoré Dali. Ráfináltan kötötte ösz- sze álomképeit a tárgyi-na­turalista dolgokkal — sima hidegséggel festett, mely megérint, mert megborzon­gat. Egyedül a festéssel termé­szetesen nem érte be a mű­vész. Majdnem gyakrabban ragadott tollat. Madridi ba­rátjával, Luis Bunuellel kö­zösen írta az „Andalúziái kutya” és az „Aranykor” forgatókönyvét. Mindkettő szürrealista film. Dali amerikai életrajzíró­ja, Fleur Cowles „a valóság átváltozása az interpretáció szisztematikus megtéveszté­sével” írja le. Dali az 1964- ben megjelent „Egy zseni naplójában” a következőket mondja: „Ezt a módszert több mint harminc évvel ez­előtt találtam ki, és gyakor­lom azóta teljes sikerrel, bár a mai napig nem tudom, hogy miből áll.” Megtévesz­tés vagy becsületesség ez? Botrány az Aranykornál” A szürrealisták a közönsé­get mindig megzavarták és provokálták, amikor csak tudták. A Bunuel—Dali film 1930-as párizsi ősbemutató­jánál, az „Aranykornál” bot­rány tört ki. Az előcsarnok­ban kiállított képek közül néhányat, közöttük Max Ernst, Man Ray, Jon Miro és Salvadoré Dali képeit megrongálták. A csoporton belül is újra meg újra veszekedések, bot­rányok, dramatikus ki- és belépések történtek. Dali maga is olyan gyakran és szívesen provokálta a kollé­gáit, hogy 1934-ben kizárták. Alkalmat erre az Adolf Hit­ler iránti lelkesedése adott, és az, hogy nem szívlelte azt a kommunista irányt, ame­lyet a szürrealista csoport kemény magja követett. An­nak, hogy miért tetszett a bajuszos festőnek a bajuszos diktátor, inkább személyes, mint politikai okai voltak. Dali a következőket írja a naplójában: „Hitlert valódi mazochistának látom, akinek az a fixa ideája, hogy ok nélkül kirobbantson egy há­borút, hogy azután heroiku­sán elveszítse. El voltam ra­gadtatva lágy, húsos hátától, amely oly feszesen be volt fűzve az egyenruhájába.” A szürrealistákkal való szakításnál egy igazi szürre­alista tapasztalatokkal ren­delkező asszony állt a mű­vész oldalán: az orosz szár­mazású Elena Diaronova. Mielőtt Gala Dali lett, a né­met festőnek, Max Ernst- nek volt a múzsája és a francia költőnek, Paul Eluardnak volt a felesége. 1929-ben ismerkedtek meg a Costa Braván Cadaquésben. Azóta elválaszthatatlanok. Gala az egocentrikus festő ideális felesége: metressz és anya, modell és manager. Él és kritizál, vigasztal és ösz­tönöz, szervez és kasszíroz. A művészet szupersztárja, aki egyébként más istent nem tűr meg maga mellett, a negyvenes évek óta két néven írja alá a képeit: Ga­la Salvadoré Dali vagy rö­viden Gáli. (—B—) A szuperszonikus repülés­sel kapcsolatban sokat em­legetett Mach-szám — M- mel jelölik — a hang terje­dési sebessége és a repülő­gép haladási sebessége kö­zötti arányt jelzi. Ernst Mach osztrák fizikus az el­sők közt állapította meg a hang terjedési sebességét, és tárta fel, hogy annak eléré­sekor a levegő áramlási tu­lajdonságai jelentősen meg­változnak. Ez a sebesség nor­mális körülmények között a tengerszinten 1240 km/óra. A hőmérséklet változásával és a magasság növekedésé­vel — azaz a levegő ritku­lásával — arányosan csök­ken. A hangsebesség körüli sebességi tartományokban a repülőgép légellenállása ugrásszerűen fokozódik, le­küzdéséhez hatalmas energia kell. M 2,35-nél nagyobb se­besség esetén a repülőgép A LEGRÉGIBB GEOTERMIKUS ERŐMŰ Firenzétől nem messze, 1913 óta működik egy olyan erőmű, amely a föld alatti forró gőzt használja fel. Az erőmű teljesítménye 400 megawatt. Filatéliai hírek A békéscsabai városi bé­lyeggyűjtő kör vezetősége ér­tesíti a tagságot, hogy a ki­állítási albumlapok megér­keztek és darabonként 1,50 Ft árban kaphatók a kör út­ján. A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata arról értesít, hogy megjelentette a kö­vetkező képeslapokat, ame­lyek Carte-Maximum céljá­ra felhasználhatók: Kaffka Margit írónő portréja, Ti­hanyi apátsági templom a XVIII. századból, Gonda— Rozs virágcsokor, Victor Va- sarely—Vega Sakk 1968— 1969, Bethlen Gábor (1580— 1629) a Magyar Nemzeti Múzeum történelmi kép­csarnoka, Budapest. Az ösz- szes carte-maximok a MABÉOSZ-körökön keresz­tül igényelhetők, a hagyomá­nyos módon. A tavaszi nagy árverést ma, április hó 20- án 10 órakor, székházában (VI., Vörösmarty 65.) ren­dezi meg a szövetség. Igen gazdag magyar anyag kerül kalapács alá; bélyeg előtti levelek, osztrák postai anya­gok Magyarországról, Zeppe­lin és légipostái levelek, klasszikus sorozatok, gyűj­temények, tévnyomatok. Igen nagy az érdeklődés azok után a fogazatlan bélyegek után, melyek nemrég kerül­tek ismét a nyilvánosság elé, létezésükről a szakirodalom is megfeledkezett. így pél­dául az 1933-ban kiadott *lé- gipostabélyegek 10 és 16 fil­léres értékeit most eladásra kínálják. Az árverésre be­adott anyagok értéke körül­belül félmillió forint. Vas Tibor felületén súrlódó levegőtől a borítás lemezei 150 Celsius- foknál jobban felhevülnek, ami az anyagukat alkotó alumínium szilárdáságának számottevő csökkenésével jár. Az M 2,35 tehát egyfaj­ta „bűvös határ”, ameddig a repülőépítés hagyományos anyagai még megfelelnek. A különleges harci gépek azért persze M 3—3,5 sebes­séggel is repülnek, ilyenkor előállításuknál jelentős mennyiségű rozsdamentes acélt, és elég sok titánt használnak fel. A szuper- és hiperszónikus gépek jelleg­zetessége, hogy ún, gótikus- deltaszárnyúak, azaz nincs farkuk, felülnézetben kar­csú, egyenlőszárú három­szögre emlékeztetnek. Ma már egyre gyakoribbak a változtatható szárnyhelyze­tű (variaszárnyú) gépek, amelyek lassúbb repülésnél kiterjesztett, nagyobb sebes­ségnél behúzott szárnnyal (deltaszárnnyal) repülnek. A félig hátrahajtott szárnnyal való repülés a leggazdasá­gosabb, azonos mennyiségű üzemanyaggal így teheti meg a legnagyobb távolságot a repülőgép. Képeinken: a francia repü­lőipar egyik újdonságát, a „Mirage 2000” típusú va­dászgépet láthatjuk, amelyet 1982-ben állítanak a légierő szolgálatába. A gép M 2,2 sebességgel szeli a levegő­tengert, ami 18 000 méter magasságban való repülést feltételezve kb. 2400 km/óra sebességet jelent (MTI Külföldi Képszolgálat — KS) Autó — motor Tanuljunk meg „fonódni” Érvényes közlekedési elő­írásaink szerint a csupán ön­célú előnyszerzést szem előtt tartó sokszori sávváltoztatás — az úgynevezett szlalomo­zás — a párhuzamos közle­kedésben tilos. Már csak azért is, mert a hirtelen be­vágások indokolatlan fékezé­seket kívánnak meg, bal­esetveszélyeket idézvén elő. Nem tévesztendő össze ez az erőszakos manőver a sávvál­toztatás ama speciális mód­szerével, amit „fonódásnak” neveznek. Lényegében arról van szó, hogy a mellettünk, előttünk és mögöttünk áram­ló gépjárműfolyamat köze­pette úgy kell az egyik for­galmi nyomból a másikba — viszonylag szűk helyre is — átsorolni, hogy ezzel a for­galmat ne akadályozzuk, a körülöttünk haladó kocsikat durva fékezésre ne kény- szerítsük. A szomszédos forgalmi sávban haladó két kocsi kö­zé kockázatmentesen csak úgy fonódhatunk be, ha a művelet végrehajtása köz­ben gyorsabb, a besorolás után pedig teljesen azonos a kocsink sebessége az igény­be vett forgalmi sávban ha­ladókéval. Ehhez bizony jó érzék és megfelelő vezetési gyakorlat kell, no meg olyan megfelelő teljesítményű, jól beállított kocsi, amely kí­vánságunk szerint gyorsul. Le kell szögeznünk, hogy fonódásra alkalmas közleke­dési helyzetről csak akkor beszélhetünk, ha a szomszé­dos sávban valóban van any- nyi hely két autó között, ahová nyugodt lelkiismeret­tel beállhatunk. Ez bizony — a városi forgalom mai zsú­foltsága mellett — sokszor a fékútként meghagyott biz­tonsági távolság határain is belül eshet. Mindamellett el­ítélendő egyes gépjárműve­zetők olyan magatartása — és sajnos ma még ők van­nak többségben —, akik nem képesek eltűrni, ha valaki — az ő sebességük zavarása nélkül — eléjük sorol. A fo- nódást fokozott óvatossággal kell végrehajtani nyálkás, csúszós úton, s akkor, ha az ablakokat, a tükröket borító vízcseppek vagy páraréteg mi­att nincs megfelelő kilátási lehetőségünk a gépkocsiból. B. I.

Next

/
Thumbnails
Contents