Békés Megyei Népújság, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-20 / 92. szám
1980. április 20., vasárnap o Ünneplés és önkritika Sokan irígylik a szabadkígyóst mezőgazdasági és élelmiszeripari Szakmunkásképző intézet diákjait azért a csodálatos környezetért, amelyben élhetnek. De az ősi kastély s a hozzá tartozó több hektár védett park nemzetközi hírneve* értéke egyben kemény feladatok elé is állítja az új gazdákat. Legutóbb március 23-án, a park- „tavaszi nagytakarításában” nemcsak az intézet több mint 200 tanulója és a pedagógusok, de a több mint 100 szülő, 75 általános iskolás, sőt még tíz „nagysándo- ros” kiskatona is részt vett. Hálából most összefüggő szőnyegként virít az illatával mindent beborító ibolya, s a tulipánfa is bontogatja virágait. A társadalmi munka ez utóbbi eredménye is bizonyítja, hogy a szabadkígyó- si élelmiszeripari tartósító, sütő- és kertészeti szakmunkástanulók legfőbb erőssége a társadalmi munka. 1977. és 78-ban Kiváló KlSZ-szerve- zet oklevelet érdemeltek ki, de az idén először vehették át a KISZ KB Vörös Ván-J dorzászlóját. Odaítélésében- bizonyára szerepet játszott az a tény, hogy a diákot' évente 8—10 ezer társadaf? mi munkaórát teljesítettek. Lelkesedésük talán azzal magyarázható, hogy mindig konkrét, értelmes célért dolgozhatnak. Az iskola igazgatói irodájában a vándorzászló elnyerését megelőző mozgalmi munkáról beszélgettünk az iskola két diákjával s az intézmény vezetőivel. A többórás párbeszéd lényegét csak leszűkítve nyújthatjuk át, hiszen a KISZ-szervezet tavalyi teljesítményének felsorolása több gépelt oldalt tenne ki. EzérUaz iskolai KISZ- bizottság másodikos titkára, Fazekas Gábor igyekszik szűkszavúan fogalmazni: — Bevallom, nagyon meglepett bennünket ez a kitüntetés, de jó érzés volt társaim nevében átvenni a munkánkat elismerő Vörös Vándorzászlót. — Magamról mit mondjak? — Kérdez vissza csodálkozón. — Elsőéves koromban lettem KISZ-titkár, bizony azt sem tudtam, mihez kezdjek. Szerencsére, Kovács Gézé, KISZ-tanácsadó tanárunk türelmes volt hozzám, sokat segített. Most, az év elején pedig voltam egyhetes, továbbképzésen Békéscsabán, a KISZ-táborban. — Számítanak-e az iskola vezetői a KISZ-vezetőség véleményére? — faggatom tovább. , — Részt veszek a pártcso- port-értekezleteken, s jó a kapcsolatunk a közvetlen felettesünkkel, a nagyközségi KISZ-bizottsággai is. Tanulmányi, fegyelmi, jutalmazási kérdésekben mindig meghallgatják az iskola vezetői véleményünket. Munkánkat pedig jelentősen segíti, hogy az itt élő diákok zöme kollégista. így fel sem merül a kérdés; hogyan működjünk együtt? — néz rá a diáktanács titkárára, a mellette ülő Nagy Ágnesre. — Valóban csak egymást támogatva érhetünk el jó eredményt. A diáktanács a kollégium életére felügyel, a higiéniai szabályok betartatására, de a pinceklubunk programjait is közösen valósítjuk meg. A klubnak nagy vonzereje van, ezért eszközként használhatjuk a tanulásra serkentésben. Aki a havi értékeléskor elégtelennel zár, azt addig, amíg nem javít, kizárjuk a klubéletből. Persze a büntetés mellett kellő ösztönző ereje van a kollektív elismerésnek és jutalmazási rendszerünknek is — mondja határozottan Ágnes.— Az biztos, a klubéletből való kizárásnak nagyobb hajtóereje van, mint az ösztöndíjelvonásnak — teszi hozzá mosolyogva Kisdi Miklós párttitkár. — Mi a véleményetek a fegyelemről? — Előfordult már, hogy a hanyagokat, a taggyűlésről rendszeresen elmaradókat kizártuk. Ezután is marad lehetőségük persze arra, hogy visszakerüljenek, de csak abban az esetben, ha a rájuk bízott konkrét feladatokat becsülettel teljesítik. Ugyanakkor jó hatása van az első évesekre annak is, hogy a Kilián Kör tagjai közül a legjobbak már novemberben felvételt nyerhetnek a KISZ-tagok sorába — veszi át a szót a KISZ-titkár. Sajnos, a KISZ-munkában a harmadéveseknél némi visszaesés mutatkozik — mondja Kovács Géza. — Mert a gyerekek a munkahelyeken nem látják eddigi mozgalmi munkájúk folytatásának a lehetőségét. — Elégedettek vagytok-e irányító tevékenységetekkel, önállóságotokkal ? — Azt hiszem, nem vagyunk ünneprontók, ha bevalljuk: baj van még az önállósággal — mondja halkan Ági. — ötleteink bőven vannak, csak a megvalósítás ... Hát, ahhoz még sok tanári segítség kell. — Sajátos helyzetben vagyunk — szól közbe az iskola párttitkára. — A gyerekek, hiszen ismeretes, nem a legjobb eredményekkel érkeznek iskolánkba, és korábban f az úttörőéletben is a periférián mozogtak. így mozgalmi tapasztalatuk alig van. S -az is ismeretes, hogy ebben az iskolatípusban a háromesztendős képzésidő is hátrányként jelentkezik a mozgalmi munkában. Mire belejönnének a gyerekek, már el is mentek tőlünk. Ezért elismerésre méltó a teljesítményük. .— Korábban Szabadkígyóson — talán az iskola sajátos helyzetéből adódóan —, a diákok kissé zárt életet éltek. Nemrég, hallottuk, erőteljes nyitás történt. — Csak annyira nevezhető az iskola zártnak, ameny- nyire a fegyelem megkívánja — mondja az intézmény igazgatója, Raffay József. — De úgy határoztunk, például a pinceklub működését illetően is, hogy szívesen elégítjük ki itt a falu fiataljainak kulturális igényeit. TerAki jói tanul, szabad szilen- ciumos lehet — mondja Fazekas Gábor KISZ-titkár mészetesen mindaddig, míg nem élnek vissza ezzel. Egyébként egyre több külső intézménnyel alakítottunk ki jó kapcsolatokat. így a békéscsabai zeneiskolával, akik most jönnek hozzánk koncertezni, a békéscsabai köz- gazdasági szakközépiskolával és a Szabadság téri közép- iskolás leánykollégiummal, a kétegyházi mezőgazdasági és a mezőhegyesi ipari szakmunkásképzővel. De sorolhatnám tovább is ... Továbbá szeretnénk egyre szorosabbá fűzni munkakapcsolatunkat a helyi általános iskolával is. A nemrég elkészült pincelőterünkbe is szívesen várjuk a kisiskolásoHát, az önállósággal egy kis baj van... — sóhajt fel Nagy Ági Fotó: Gál Edit kát, s a falu KISZ-fiataljait. S hadd mondjam meg azt is, hogy intézményünk kulturális tevékenysége is egyre gazdagabbá válik. És ebben valóban értékes hagyományokra építhettünk. S ha már a nyitásról beszélünk. Az intézmény pártvezetősége nemrég úgy döntött: feloldjuk az iskola zártságát, szívesen látjuk iskolánkban s a környező parkban a vendégeket, hiszen a csodálatos kastély és a nevezetes park nemcsak a miénk, de mindnyájunké. Viszont elvárjuk, hogy a megőrzés felelőssége is mindenkié legyen! B. Sajti Emese Vendégvárók Endrőd, Hídfő étterem. No, helyben vagyunk De ha most bárki is arra gondol, egyébként nagyon logikusan, hogy a szóban forgó „vendéglátóipari egységről”, netán egy ebéd vagy vacsora körülményeiről számolunk be, az téved. Bevalljuk, a kíváncsiság hozott éppen ide bennünket, Ezen a délutánpn tart ugyanis vendégváró szakköri foglalkozást az endrődi úttörő- csapat 7-es Cimea Viki úttörő raja, mégpedig a Gyoma —Endrőd és Vidéke ÁFÉSZ Radnói Miklós KlSZ-alap- szervezet néhány tagjának irányításával. Régi ismerősök ők, sőt, az ismeretség már barátsággá mélyült a gyerekek és a KISZ-esek között. Testvérkapcsolatukról mindent elárul az a tény, hogy az idei évben ők nyerték el a KISZ Békés megyei bizottságának zászlaját az „Ifjúkommunisták az úttörőkért — úttörők az ifjúkommunistákért” mozgalomban. A kis különteremben az asztal körül nagy a sürgés- forgás. A lányok, fiúk kenyeret szelnek, megvajazzák, szalámi- és tojáskarikákat helyeznek rá. Mások a kész szendvicseket, meg az aprósüteményeket tálcákra rakják. Egyszóval készül a vendégváró asztal állófogadáshoz. Közben azért szemmel tartják Lacit, azaz Buti Lászlót, a Hídfő üzletvezető-helyettesét, aki most KISZ-tag minőségében magyarázza a gyerekeknek az effajta terítés szakmai titkait. — Amikor azt tanultuk, hogyan kell ebédhez, vacsorához teríteni, este otthon én terítettem — újságolja Papp Jancsi —, és anyu azt mondta, szebb, mint az övé szokott lenni! — Hogyan kell szabályosan megteríteni az asztalt? — Az attól is függ, milyen alkalomra — huncutul pillant Jancsi Lacira, aki bólint —, mert van ünnepi, meg egyszerű terítés. Szóval a tányér széle mindig egy ujjnyival beljebb legyen az asztal szélénél, így ni — mutatja — és... hogy is? Ja, igen, balról a villa, jobbról, belül a kés, mellette a kanál. — Mivel foglalkoztok még ezeken az összejövetéleken? — Már ismerjük a kereskedők munkáját, meg a pincérekét is. Később talán főzni is tanulunk. Nagyon érdekes, vannak, akik el is határozták, hogy ide jönnek majd tanulónak. — És KISZ-tag ki szeretne lenni? Szinte mindenki magasba lendíti a karját. — El szoktak ! ívni a KISZ-esek a taggyűlésükre — dicsekszik Jancsi —, a legutóbbi éppen tegnapelőtt volt, ahol hozzá is szóltunk. — Igen, a hulladékgyűjtéshez — folytatja Márton Attila —, mert szó volt róla, hogy ők majd összegyűjtik nekünk. Mi meg mondtuk: az nem lesz úgy jó, hogy övék a munka, a mienk a pénz. Végül megegyeztünk, ők szólnak, ha valahol lesz hulladék, mi meg elszállítjuk, és felezünk. — Sokféle közös programunk van — ismét Jancsié a szó — járunk együtt kirándulni, szalonnát sütünk, játszunk, öregszőlőkben, az őrsi búvóhelyünk közelében fölfedeztük egy szovjet katona sírját, a múlt ősz óta azt is együtt gondozzuk. — Szerinted komolyan vesznek benneteket a „nagyok”? — Persze. Miből gondolom? Hát abból, hogy nem kezelnek le bennünket. Mikor játszunk, akkor is igazi ellenfeleknek tekintenek, szóval egyenrangúnak. Csak az a baj, hogy keveset érnek rá, dolgoznak, meg többen tanulnak is. És persze nekünk is tanulni kell. A mai foglalkozáson a második „lecke”: hogyan kell otthon megteríteni, ha vendégségbe érkezik egy osztálytárs a szüleivel. Az asztalt körülállják a lányok, fiúk, mi pedig folytatjuk a beszélgetést Darvas Erzsébet rajvezetővel, Kurilla Zsuzsával, az alapszervezet titkárával, Jakus Imre KISZ-taggal és Fadgyas Mátyással, az úttörőcsapat vezetőjével. — Mit nyújt ez a kapcsolat a gyerekeknek? — Rengeteget — felel a rajvezető —, szeretnek a nagyokkal lenni, főleg játszani. És nagyon sokat jelent a pályaválasztásnál. A múltkoriban felmértem, ki, mit tervez, és kiderült, öten- hatan az ÁPÉSZ-nél szeretnének jelentkezni kereskedő-, vendéglátószakmában tanulónak. — Hogyan született a vendégváró szakkör ötlete? — A KISZ—úttörő kapcsolat javítását, az üzemi szakkört régóta szorgalmazza a községi KISZ-bizottság. Azon töprengtünk, hogy nálunk mit lehetne kitalálni — veszi át a szót Jakus Imre. —• A középiskolában én ifi- • vezető voltam, és tudom, hogy amikor egy nyolcadikos gyerek kikerül az iskolából, idő kell, míg „beleszokik” a KISZ-be. Hát ezt a Papp Jancsi testvérkapcsolatot, amibe tulajdonképpen beletartozik ez a vendégváró szakkör is, mi afféle „előszoktatásnak” szántuk, no és nem titok, a szakmáinkat is szeretnénk megkedveltetni velük. Eleinte még csókolomot köszöntek, és nem sokat értettek a taggyűlésekből, de két év alatt már jól összebarátkoztunk, és' nagyobbak is, többet értenek. — Most, a zászlóval kaptunk 5 ezer forintot — újságolja a KISZ-ttikár —, úgy tervezzük, elmegyünk közösen kerékpárral Szarvasra, az arborétumba, visszafelé pedig szalonnát sütünk. A zászlót a taggyűlésen átadtuk az úttörőknek, őrizzék a „közös szerzeményt”. Hát alaposan meglepődtünk, de jól is esett, hogy az egyik pajtás kapásból szabályos kis beszédet tartott! Közben elkészül a délutáni vendéglátáshoz a terített asztal — s miután a ma tanultakat a fejükben jól elraktározták, hozzálátnak a „kellékek”, vagyis a szendvicsek, sütemények, hűsítők bekebelezéséhez a lányok, fiúk. Elvégre a puding próbája, hogy megeszik ... Tóth Ibolya Fotó: Veress Erzsi A puding próbája ... Jakus Imre a következő „leckét" ismerteti
