Békés Megyei Népújság, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-17 / 89. szám

1980. április 17., csütörtök KHilUkfiTd A mai magyar filmről és a közönségről I. Társadalom — kultúra — VISSZATEKINTÉS Bár a filmművészek gyak­ran kárhoztatják a magyar filmnek a hatvanas években elért sikereiből kiinduló vizsgálatát — nyilván az összehasonlítás mát illető kedvezőtlen volta miatt —, mégis természetesen adódik ez a kiindulópont. Főleg azért, mert a magyar film igazán akkor vált művészet­té, akkor kapcsolódott sajá­tos, önálló művészeti áram­latként a valósághoz, az egyetemes filmművészet szintjén. De még valamit tett a magyar film, amiért a hatvanas évekbeli lendülete visszamenőleg is olyan nagy figyelmet érdemel. Eljutott funkcionálásának olyan kon­centráltságához, amelyet méltán lehet a közönségre gyakorolt aktív hatásnak ne­vezni. Nem egyszerűen fel­figyeltette, megismertette a közönséget a valóság eszté­tikumaira, illetve esztétiku­maival, hanem a szó szoros értelmében megszervezte, mozgósította valami mellett. Ez a valami az volt, amit a társadalom egészét illetően az új gazdasági mechaniz­mus megfogalmazott: önál­ló, tevékeny, felelősséget vál­laló, aktív emberekre volt szükség a továbblépéshez; olyanokra, akik készek vol­tak szembenézni a hibák­kal, hiányosságokkal és túl tudtak lépni rajtuk. Tehát a film valóságvál­toztató szerepe dominált, de nem olyan módon, hogy egyszerű propagandaként kapcsolódott valamilyen nagy politikai mozgalomhoz (olyanhoz, amilyen korábban például a mezőgazdaság kol­lektivizálása volt), hanem — legalábbis nagyrészt — esz­tétikailag funkcionált. Ez megfelelt annak, hogy a társadalmi valóság a hatva­nas években sokkal bonyo­lultabb képet mutatott, mint azokban az időkben, amikor a politikai mozgalmak ak­tualitása (a szocializmus mellett, az ellenforradalom ellen, a konszolidáció érde­kében, a kollektív gazdasá­gok mellett való kiállás stb.) viszonylag egyértelmű állás- foglalásokat követelt. Az áb­rázolás bonyolultságának nagyobb fokával vele járt a formanyelvi átalakulás, és — ami nem kevésbé jelentős — a közönség differenciáló­dása, kulturális szintjének megfelelő rétegződése, egyál­talán: a filmkulturáltság nö­vekedése is. A magyar film — és az egyetemes filmművészet — a hatvanas évekbeli lendüle­te a befogadói oldalon is változást követelt, a film­kultúra egész területén meg­mutatkozott. A filmkritikái tevékenység megélénkülése, viták kibontakozása, filmtu­dományos tevékenység meg­jelenése, filmkiadványok szaporodása, filmnapok, film- fesztiválok rendezése, a film­klubmozgalom terjedése, az iskolai filmoktatás bevezeté­se stb. jelezték azt a folya­matot, amelyet más oldalról a művészeti lendület, a filmművészet valóságváltoz­tató igénye jellemzett. Saj­nálatos, hogy mindeközben háttérbe szorult a szélesebb moziközönség szórakozási igényének kielégítése, csök­kent és színvonaltalanná vált az ilyen igényeknek megfe­lelő filmek száma. Ennek következtében csökkent a közönség abszolút száma is, holott a moziközönség diffe­renciálatlan tömgjeit éppen a differenciáltabb és kultu­ráltabb nézőrétegek tartalé­kának kellett volna tekinte­ni, és fokozott kulturális te­vékenységgel elvezetni őket az igazi filmközönséggé vá­láshoz. A magyar film po­fiim — közönség zitív tartalommal irányítot­ta rá egy sor olyan jelen­ségre a figyelmet, amelyről korábban mint negatívum­ról, mint kritizálandóról nem beszéltek. Másrészt termé­szetszerűen vonta be a kö­zönséget a társadalmi álla­pot feletti töprengésbe. A megtorpanás tehát mind a két oldalon megmutatko­zott, és egyáltalán nem csak szubjektív okokból — bár a közönség oldalán talán ezek voltak többségben. A FEJLŐDÉS TÉNYEZŐI A filmművészeti fejlődés­nek legáltalánosabban véve három feltétele van. Jelen­tős szellemi mozgás nélkül nemigen lendül mozgásba a filmművészet sem. Ezenkí­vül szüksége van a társadal­mi jelentőség szintjén vala­mire, ami mellett vagy ellen kiállhat (a kiállás tényleges lehetőségét is értve ezen), tehát aminek az érdekében a közönséget mozgósíthatja. Végül, de nem utolsósorban ezekkel az — esetleg — meglevő feltételekkel csak akkor tud élni, ha megtalál­ja azt a valóságközeget, amely a művészeti általáno­sításhoz megfelelő, dramati­zálható, tehát a mozgósítás végigvitelére alkalmas. Kétségtelen, hogy a hat­vanas évek legvégén és a hetvenes évek legelején a szellemi mozgás lanyhult, és olyan helyzet alakult ki, amelyben objektíve nehezen volt kikristályosítható az, ami mellett, vagy ellen a magyar film megfelelő ábrá­zolási közeget találva kiáll­hatott, mozgósíthatott volna. A munkásmozgalom fe­szültségei az új gazdasági mechanizmus iránt táplált túlzott, illuzórikus elvárások lelepleződése, tehát bizonyos csalódottság, a pártdokumen­tumokban is deklarált prog­ram következetlen végrehaj­tása, az ösztönzési rendszer hiányosságainak torz követ­kezményei (anyagiasság, az egyéni érdekek előtérbe ke­rülése, a fogyasztási modell terjedése), s persze az ugyan­csak válságba került egye­temes filmművészet hatása dezorientálta az alkotókat, és ennek nyomán megjelen­tek a válságtünetek. A jelen esetben — a mához közelítve — csak egyetlen aspektus kiemelése célszerű: a tár­sadalmi valóság — magyar film—magyar közönség vo­nal vizsgálata. A FILMALKOTÁS KOLLEKTIVIZMUSA A filmalkotás, s a filmal­kotások sora nemcsak úgy kollektív termék, hogy töb­ben csinálják (ez kevésbé érdekes, hiszen egy megha­tározott koncepciónak kell benne érvényesülnie), nem­csak úgy, hogy fizikai lété­ben csak potenciálisan meg­levő hatását egy élő közeg­ben — a közönségben — fej­ti ki, és ezt nem teheti meg az azzal való bizonyos kap­csolat nélkül. Erre a kapcso­latra a filmalkotásoknak a szórakoztatási igény kielégí­tésénél is szükségük van, még nagyobb azonban a je­lentősége akkor, ha a film — társadalmi missziójának és művészet voltának meg­felelően — o közönség át­alakítását célozza. Ez az át­alakítás esztétikai síkon és a valami mellett vagy ellen való mozgósítással történik meg. Bár egyáltalán nem lehet megtagadni a tudatvál­toztató szerepet olyan alko­tásoktól sem, amelyek nem is érintik a kor alapvető tár­sadalmi ellentmondásait. (Folytatjuk) Nemes Károly | Művelődéspolitikai előadó a termelőszövetkezetben Amikor először hallottam róla, az első gondolatom az volt; de jó dolga lehet annak a tsz-nek! Aztán, amikor ott jártam, rájöttem, hogy valóban jó dolga van. Am nem azért, mert megengedheti magának, hogy függetlenített közművelő­dési embere legyen, hanem azért, mert ez az ember eredmé­nyesen dolgozik, s ez az eredményesség, talán még. á terme­lés javára is válik. S Itt nem is csak a munkahelyi közérzet javulásáról van szó, hanem ennél sokkal többről... De ne vágjunk dolgok elébe, hanem idézzük Szabó Árpád szavalt, aki készséggel beszélt arról, hogyan került a nagyszénás! Ok­tóber 6. Termelőszövetkezethez, e nem éppen mindennapi munkakörbe... — Az egész akkor kezdő­dött, amikor a feleségemmel elhatároztuk, hogy Buda­pestről vidékre költözünk. Sokan kérdezték már, miért döntöttünk így. A válasz egyszerű. Mint minden kez­dő fiatal, mi is önállóak akartunk lenni. S ehhez az önállósághoz alapvető köve­Fotó: Gál Edit telmény, hogy legyen lakás, s olyan munka, amelyet szí­vesen csinálunk. Nos, előbb mint biológia—földrajz sza­kos tanár Pusztaföldváron tanítottam. Később ide, Nagyszénásra kerültem a művelődési ház vezetőjének, majd az általános iskola gazdasági igazgatójának. Az útkeresés évei voltak ezek, amikor az ember még nem döntötte el igazán, hogy hol tudná legjobban hasznosítani magát. Az itteni két terme­lőszövetkezet egyesítése előtt, 1974-ben kerültem az akko­ri Lenin Termelőszövetke­A közelmúltban az oros­házi Szántó Kovács Múzeum időszaki kiállításainak so­rában Rajki László szobrász- művész tárlatát nyitották meg az érdeklődő közönség számára. A kiállítást dr. Zi­lahi Lajos, az orosházi Vá­rosi Tanács V. B. művelő­désügyi osztályának vezetője ajánlotta a közönségnek, aki megnyitó beszédében hang­súlyozta: „A művész kötő­dései szülővárosához, nem formálisak: a hazai táj té­zetbe. Amikor 1975-ben fu­zionáltunk, s létrejött az Ok-/ tóber 6. Tsz, a megnöveke­dett létszám indokolttá tet­te, hogy ennek a területnek is gazdája legyen ... Ennyit az előzményekről, s még va­lamit ... A szövetkezet ve­zetősége már akkor, s azóta is minden segítséget megad a munkámhoz. Erre különö­sen az első években volt nagy szükségem, hiszen még a feladatok sem voltak tisz­tázottak, riem volt minta, amely szerint dolgozhattam volna. A lehetőségek, a mó­dok csak idővel rajzolódtak ki előttem ... Mezőgazdasági egységről lévén szó, nem jehet köny- nyű a közművelődéssel fog­lalkozó helyzete, hiszen ha csak a szétszórt, egymástól távoleső telephelyeket vesz- szük számba, máris látjuk, nehéz a dolgozók mozgósítá­sa. S akkor még nem is be­széltünk arról, hogy itt nem egyszer az időjárás diktál, s a háztáji, ahol esténként el kell végezni a munkát, ha van rendezvény, ha nincs ... — Valóban akad gondunk elég, ám ez nem jelenti azt, hogy nem lehet az embere­ket összehozni. A lényeg az, hogy mindig az adott lehető­ségekhez kell igazodni. A te­lephelyeken pedig minde­nütt van ebédlő, ahol fali­újságot helyezhetünk el, s ahová az ebéddel együtt ki- küldhetjük a „szellemi táp­lálékot” is, a napi sajtót. Ha feladatait kell felso­rolni, látszólag nehéz dolga van. Ám, hol a szövetkezeti bizottság, hol a nőbizottság, hol pedig a tsz-szövetség • számoltatja be, s így most sem jelent különösebb meg­erőltetést a feladatok cso­korba kötése. Mert csokor ez a javából... — A rendezvények techni­kai lebonyolítása az egyik feladatom. A külföldi utak szervezése is hozzám tarto­zik. Ha belföldre mennek kirándulni dolgozóink, nem mát, ösztönzést ad neki — és nem ritkán megbízást is.” A Szentendrén élő mű­vész Orosházáról Rajki Jó­zsef és Kerti Károly tanít­ványaként indult, majd a Képzőművészeti Főiskola el­végzése után Budapesten al­kotott, s 1968-tól 1971-ig Derkovits-ösztöndíjat ka­pott. Orosházán, 1975-ben mutatkozott be először gyűj­teményes tárlatával a Petőfi Művelődési Központban. A mostani kiállítás, bemutatói­egyszer az idegenvezető sze­repét is magamra vállalom. Szövetkezetünknek Balaton- füreden, és ez évtől Har­kányban is van üdülője. Ügyelek arra, hogy kellő­képpen kihasználjuk a lehe­tőségeket. Igyekszem min­denkire odafigyelni. Ott van­nak például a szocialista brigádok ... Rendszeresen tartunk nekik ilyen-olyan témakörben házi vetélkedő­ket ... A megyei munkás- brigád-vetélkedőn is képvi­seljük magunkat. Helyi kiál­lításaink is részben az ő, részben a többiek kulturá- lódását hivatottak szolgálni. Nyugdíjasainknak évente ta­lálkozókat, hatámézést szer­vezünk. A nőkről sem feled­kezünk meg, s itt hadd em­lítsem meg nőnapi rendez­vényeinket, melyeket már hagyományosan a Park étte­remben tartunk. Ha egy szövetkezet közmű­velődési eredményeit vesz- szük számba, óhatatlan, hogy ne beszéljünk statisztikai adatokról. Nos, ezúttal is szóba került, hogy a 924 ak­tív dolgozóból (933 nyugdí­jas van) mintegy 200-an szakmunkások... — Hogy a fejlődéssel lé­pést tudjunk tartani, a to­vábbképzésről is gondoskod­nunk kell. Évente mintegy 70—80 dolgozónk vesz részt valamilyen tanfolyamon. Szakemberellátottságunk is jó. Jelenleg 34 főiskolát, il­letve egyetemet végzett dol­gozónk van. Három felső fo­kú intézményben tanuló fia­talnak fizetünk ösztöndíjat, hamarosan ők is idekerül­nek ... Évente egyébként 120 ezer forint a társadalmi ösztöndíjra fordított pénz ; összege. Emellett évekkel ezelőtt üzemi szakkört szer­veztünk a helyi általános is­kolásoknak, hogy ezzel is kedvet csináljunk ahhoz, hogy nálunk helyezkedjenek el. Még szó esik a kapcsolat­ról, amelyet a helyi műve­lődési házzal, s az általános iskolával kialakítottak. El­ismeréssel beszél az együtt­működésről, amely az ő munkáját is könnyíti egy­ben ... Gyorsan halad az idő, bú­csúznunk kell. Még egy fényképet szeretnénk csinál­ni az ebédlőben. Kérjük, hívjon két-három embert „modellnek”. Két perc sem telik el, s már vagy húszán ott vannak ... Minden szer­vezés így sikerül... ? Bizo­nyára ... Nagy Ágnes nak sorában a tizenkettedik. Köztéri szobrai pedig látha­tóak Nyíradonyban, Békés­csabán, Vácott, Orosházán, Szentendrén, Dunaújváros­ban, Dabason és a csehszlo­vákiai Mordoványban. A múzeumban megnyílt kamaratárlaton az elmúlt évek' alkotásaiból látható válogatás: portrék, plaket­tek, érmék. A kiállítás jú­nius'8-ig tekinthető meg. —fb— Vonalvég Emlékszem, amíg nem volt televíziónk, esténként néha a rádió mellé ült a család. Édesanyám kézimunkázott, nővéreim a leckéjüket írták, vagy elpepecseltek valami­vel ... Meghitt, csendes es­ték) voltak ezek, de az is le­het, hogy néhány év múlva ezekre a mostaniakra is így fogok emlékezni... Egy biztos, nem volt létkérdés, hogy pontban fél nyolckor megszokott fotelünkbe hup­panjunk, mert kezdődik a híradó. Most még jobban elha­nyagoljuk a rádiót, és meg­lepődünk, ha a hétfői lazítás­ban egyszer csak azon kap­juk magunkat, hogy ülünk, és figyelünk'. Már fél kilenc, és már tíz óra és még min­dig ott vagyunk, és nem hiányzik a képáradat, mert a hallottak legalább annyira lekötik figyelmünket, mint máskor, az esti nagyműsor a tv-ben. Mit is akarok mindezzel? Abban az információs ára­datban, amelyben nap mint nap élünk, néha, ha csak egyetlen percre is, de meg­torpanunk. Mert még most is van új a nap alatt, vagy legalábbis nekünk új, mert a „Vonalvég” című műsor már bizonyára hosszú ideje megy hétfőnként, csak mi egyszerűen nem figyeltünk' rá, mert örültünk, hogy hét­főn végre nyugodtan elolvas­hattunk egy-egy újságot, vagy befejezhettünk egy regényt. És milyen kár, hogy nem figyeltünk oda hama­rabb ...! A vonal végén három kül­földi tudósító: Tokióból Flesch István, New York­ból Kulcsár István és Bonn­ból Lipovecz Iván... A kö­zelmúltban részt vettem egy fórumon, amelyen Ameriká­ról kérdezhettek a résztve­vők. S az általam várttal el­lentétben kevés kérdés szólt a politikáról, annál több az ottani szokásokról, arról, hogy mennyi az átlagfizetés, hol szórakoznak a fiatalok, és hogy lehet bejutni az egyetemre? Szóval mindar­ról, amiről keveset hallunk. Ipper Pál műsora éppen az effajta kíváncsiságunkat hi­vatott kielégíteni, s nem is akárhogy. E hét hétfőjén például a konyha és környé­ke volt a téma. Arról hal­lottunk, hogy a japán asszo­nyok a főzőkanál rabjai, s hogy a német nők ügyesen takarékoskodnak a koszt­pénzzel, és New York' utcái esténként kocogók százaitól népesek... Sőt, megtudtuk azt is, hogy Japánban leáldozó­ban a rizsbor fénykora, s hogy az amerikai asszonyok konyhapénzüket is a bank­ban tartják, s csekkel fizet­nek ... Szóval fél óránk volt minderre, kiválóan szó­rakoztunk. De nem csak mi, hallgatók voltunk így ... A tudósítók, a vonal túlsó vé­gén szemmel láthatóan, il­letve füllel hallhatóan fájó szívvel hagyták abba a be­szélgetést, hiszen annyi mondanivalójuk volt még, és jólesett nekik is ez a kis kikapcsolódás... N. Á. Rajki László kiállítása Orosházán Kagylóvár Fotó: Tót György SZÍNHÚZ, MOZI 1980. április 17-én, csütörtökön délután 15.00 órakor Békéscsa­bán: PINCÉRFRAKK UTCAI CICÁK Hamupipőke-bérlet 1980. április 17-én, csütörtökön este 19.00 órakor Békéscsabán: SZERELMEM, ELEKTRA Jókai-bérlet * * * Békési Bástya: Szenzáció!!! Békéscsabai Építők Kultúrottho- na: Konvoj. Békéscsabai Sza­badság: minden előadáson: Sze­líd motorosok. Békéscsabai Terv: őszi szonáta. Gyulai Erkel: fél 6 órakor: A rejtelmes sziget, fél 8 órakor: A burzsoázia diszkrét bája. Gyulai Petőfi: 3 * órakor: Égig érő fű, 5 és 7 órakor: örült nők ketrece. Orosházi Béke: Fá­bián Bálint találkozása Isten­nel. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: Felderitők akcióban, fél 6 és fél 8 órakor: Felkavart víz. Szarvasi Táncsics: Az ötös szá­mú vágóhíd.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents