Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-11 / 59. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS fl MEGYEI TANÁCS LAPJA 1980. MÁRCIUS 11., KEDD Ára: 1,20 forint XXXV. ÉVFOLYAM, 59. SZÁM Befejeződött a budapesti pártértekezlet Németh Károly felszólalása Szovjet gazdasági küldöttség Budapesten Hétfőn szovjet gazdasági kormányküldöttség érkezett Budapestre. A delegációt Nyikolaj Bajbakov, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, az állami tervbizottság elnöke vezeti. A küldöttségben részt vesz Mihail Jegorov hajóipari, Leonyid Kosztandov vegy­ipari és Viktor Krotov ener­getikai-gépgyártási minisz­ter. A delegáció fogadására a Ferihegyi repülőtéren meg­jelent Huszár István, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, az Or­szágos Tervhivatal elnöke, Simon Pál nehézipari Mi­niszter, Soltész István kohó- és gépipari miniszter. Jelen volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagy­követe is. Mint az MTI jelentette, még hétfőn megkezdődtek a Nyikoláj Bajbakov vezette szovjet gazdasági kormány- küldöttség budapesti tárgya­lásai, amelyeken megvitat­ják a két ország közötti gyártásszakosítás és koope­ráció, ezen belül az egyes ágazatok közötti együttmű­ködés fejlesztésének hosszú távú programját. Bz USB nagykövetének búcsúlátogatása Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács el­nöke és Apró Antal, az or­szággyűlés elnöke búcsúláto­gatáson fogadta Philip M. Kaisert, az Amerikai Egye­sült Államok rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki végleg elutazott Ma­gyarországról. A budapesti pártértekezlet vasárnap, az angyalföldi pártbizottság székházában, a pártbizottság írásos beszá­molója és a szóbeli kiegészí­tés feletti vitával folytatta munkáját. , A vitában vasárnap reggel elsőként Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bi­zottság titkára emelkedett szólásrá. — A budapesti pártbizott­ság beszámolója reális, elemző, kritikus és önkriti­kus, felelősségteljes szám­vetés, a vita előremutató és cselekvésre ösztönző, testet ölt benne a 210 ezer fővá­rosi . kommunista, a fővárosi dolgozók erőfeszítése, tapasz­talata, törekvése — kezdte beszédét Németh Károly, majd tolmácsolta a Központi Bizottság üdvözletét a párt­értekezlet résztvevőinek, a testületét köszönetét a buda­pestieknek, a főváros kom­munistáinak helytállásukért, a párt politikájának alakítá­sában, végrehajtásában való aktív részvételükért. A Központi Bizottság tit­kára a szocialista építőmun­kánk külső feltételeiről szól­va rámutatott: a nemzetközi helyzet az imperialisták ak­namunkája következtében feszültebbé vált. Pártunk és a Magyar Népköztársaság — folytatta — erejéhez mérten mindent megtesz azért, hogy a világ az enyhülés útján, a kölcsönös biztonság fenn­tartásával haladjon tovább. A Szovjetunióval, a Varsói Szerződés tagállamaival, a szocializmus, a haladás, a béke minden hívével együtt azért küzdünk, hogy foly­tatódjék az enyhülés ... Hazai dolgainkra térve Németh Károly nyomaték­kai szólt arról, hogy az él­múlt hónapokban, az irány­elvek vitájában is tanúi le­hettünk a szocialista demok­rácia magas fokú megnyilvá­nulásának. Ismét bebizonyo­sodott, hogy az együttgondol­kodás nélkülözhetetlen for­rása előrehaladásunknak. — Mostanában nagy fi­gyelmet kapnak a gazdasági kérdések — húzta alá Né­meth Károly, s egyebek kö­zött rámutatott: gazdasági helyzetünk megköveteli, hogy a társadalom maximá­lis ésszerűséggel hasznosít- ' sa a rendelkezésre álló anya­gi és szellemi erőforrásokat. Előbbre csak akkor jutha­tunk, ha minden területen az igényességet állítjuk szembe az igénytelenséggel. Ha mindenütt — a vezetők­nél és a beosztottaknál — a megítélés alapja a valóságos teljesítmény, ha azok kap­nak zöld utat, támogatást, megbecsülést, akik köteles- ségtudóak, kezdeményező- ek, vállalják az ésszerű koc­kázatot. Nemcsak a gazdaságra vo­natkozóan, a társadalmi te­vékenység minden területére gondolom: az az egyik leg­fontosabb feladatunk, hogy a tehetséget támogassuk, a tettekre alapozzunk, és ne a szép szavakra. Ideológiai kérdésekről is szólva emelte ki a további­akban a Központi Bizottság titkára: azt kell elérnünk, hogy az emberek mind szé­lesebb körének gondolkodá­sát és cselekedetét a közér­dek szolgálata hassa át, hogy erősödjék a munka és a munkahely megbecsülése, hogy azok határozzák meg az emberi közösségek arculatát, azok kapják a legnagyobb erkölcsi és anyagi elismerést, akik a legtöbbet tesznek a közösségért, szocialista ha­zájukért. A felszólalásokra Méhes Lajos, a budapesti pártbi­zottság első titkára vála­szolt, majd megválasztották a 93 tagú budapesti pártbi­zottságot, valamint a kong­resszusi küldötteket. A fő­város kommunistáit 205 kül­dött képviseli az MSZMP XII. kongresszusán. A pártbizottság ezután 15 tagú végrehajtó bizottságot választott. A budapesti párt- bizottság első titkára ismét Méhes Lajos, titkárai: Bo- zsó László, Király Andrásné, Molnár Endre és Somogyi Sándor. * * * Vasárnap újabb fontos állomásához érkezett az MSZMP XII. kongresszusá­nak előkészítése: Borsod, Heves, Somogy, Szabolcs- Szatmár, Szolnok, Vas és Zala megye kommunistái­nak kétnapos tanácskozásá­val befejeződött a megyei pártértekezletek sorozata. Mind a hét tanácskozás küldöttei kifejezték a párt­tagság egyetértését a kong­resszusi irányelvekkel, s nyomatékosan hangsúlyoz­ták: a párttagság kész ar­ra, hogy a jövőben még az eddiginél is nagyobb lendü­lettel dolgozzon a párt po­litikájának megvalósításá­ért, szocialista céljaink el­éréséért. Mind a hét megyei pártértekezlet hasznos észre­vételekkel és javaslatokkal gazdagította a XII. kong­resszusi irányelvek már ko­rábban lezajlott vitájának anyagát. A pártértekezleteken újjá­választották a pártbizottsá­gokat, és megválasztották a küldötteket a párt XII. kongresszusára. A MÁV Budapesti Épületfenntartási Főnökségének dolgozói megkezdték a Keleti pályaud­varon a tető felújítását; kicserélik a szigetelést és a palafedést. A felújításon dolgozók már­cius közepéig végeznek az érkezési oldal mintegy kilencszáz négyzetméternyi tetőrészének munkálataival (MTI-fotó: Fehér József felvétele — KS) Műanyag­szabványosítási konlerencia Huszonkilenc ország 200 szakemberének részvételével műanyag-szabványosítási konferencia kezdődött hét­főn Budapesten, a Duna In­tercontinental Szálló tanács­termében. Az egy héten át tartó eseményen a Nemzet­közi Szabványügyi Szervezet műanyagokkal foglalkozó műszaki bizottsága a világ minden táján egyre inkább használt műanyagok egysé­ges szabványosítására hoz döntéseket. Többek között egységesítik a lakóépületek­ben, közlekedési eszközökön, szórakozóhelyeken használt fűzveszélyes műanyagok elő­írásait, és a szabadban hasz­nált műanyag csövek ellen­állóképességének növelését az elöregedéssel, a vegysze­rekkel és a külső környezet­tel szemben. Az egységes vizsgálati módszerek megha­tározása és alkalmazása gyorsabbá, megbízhatóbbá teszi az országok közötti áru­cserét, segítségükkel csök­kenthetők a kereskedelmi vi­ták, kifogások. Készül a gyerekek kedvenc csemegéje, a téli fagylalt Mező- kovácsházán, az ÁFÉSZ cukrászüzemében. Naponta több száz krémmel töltött fagyit készítenek és küldenek szét a járás vendéglátóipari egységeibe Fotó: Veress Erzsi Megnyílt a Lipcsei Vásár Az NDK párt- és állami vezetői megtekintették a magyar pavilont Hatvanhat ország több mint 9 ezer kiállítója sze­repel a Lipcsei Vásáron, amely a Német Demokrati­kus Köztársaság számos párt- és állami vezetőjének rész­vételével vasárnap nyitotta meg kapuit. A világ legna­gyobb ‘ szakvásárán az idén a szerszámgépipar, a fém­ipar, a kohászat, az élelmi­szeripar, az elektrotechnika és automatizálási technika, a híradástechnika, a műszer­ipar, valamint a fogyasztási cikkek kapták a^legnagyobb helyet. A nagy kereskedelmi ta­lálkozón 13 szocialista or­szág — köztük valamennyi KGST-tagállam —, 28 fejlő­dő ország és 25 kapitalista ország, valamint Nyugat- Berlin részvétele bizonyítja, hogy a vásár megkülönböz­tetett szerepet tölt be a ke­let-nyugati kereskedelemben. Magyarország részvételét meghatározza, hogy a Szov­jetunió után az NDK a leg­jelentősebb külgazdasági partnerünk. Több mint 30 magyar külkereskedelmi vál­lalat vonultatja fel termé­keit csaknem 4 ezer négy­zetméter területen. Már az első napon nagy érdeklődést keltettek a magyar gyárt­mányú mezőgazdasági és élelmiszeripari gépek, ame­lyek mintegy fele KGST- kooperációk révén született. A magyar kiállításon az elektrotechnikai, az automa­tizálástechnikai, híradástech­nikai berendezések és mű­szerek, az adatfeldolgozó iro­dagépek, a különféle csoma­golástechnikai berendezések kapták a főszerepet, de gaz­dag a fogyasztási cikkek vá­lasztéka is. Lipcsében ma­gyar—NDK gazdasági meg­beszélésekre is sor kerül. A vásár részeként ugyan­csak vasárnap nyílt meg 20 ország részvételével a ha­gyományos i nemzetközi könyvvásár, amelyen a ma­gyar könyvkiadást a Kultú­ra Vállalat, az Akadémiai Kiadó és a Corvina képvise­li 1500 kötettel. Ünnepélye­sen kiosztották „A világ leg­szebb könyvei” díjakat, ame­lyeket tavaly szeptemberben Lipcsében ítéltek oda 33 or­szág könyveinek. Bronzér­met kapott a Corvina Kiadó Műterem-sorozatának Finta Lászlót, az Ikarus Gyár for­matervezőjét bemutató kö­tete. Elismerő oklevéllel tün­tették ki az Európa Kiadó Szántó Piroska rajzaival il­lusztrált Az ég akarata cí­mű, Artur Lundkvist köny­vét, valamint a Szépirodal­mi Könyvkiadó és a Helikon Lúd és orr című Fáy András állatmeséit tartalmazó köte­tét. Erich Honecker, azNSZEP KB főtitkára, az NDK ál­lamtanácsának elnöke, Willi Stoph miniszterelnök, a mi­nisztertanács elnöke, Horst Sindermann, a Népi Kama­ra elnöke és az NDK szá­mos más párt- és állami ve­zetője vasárnap — a meg­nyitás után közvetlenül — megtekintette a Lipcsei Vá­sár magyar kiállításának egy részét. A Transelektro kiállításánál Serfőző Lajos, a berlini magyar nagykövet­ség ideiglenes ügyvivője üd­vözölte az NDK vezetőit, s hangsúlyozta:- Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít gazdasági kapcsolatai len­dületes továbbfejlesztésé­nek a ’ Német Demokratikus Köztársasággal. Erich Ho- necker megelégedéssel ál­lapította meg, hogy a két szocialista testvérország kapcsolatai, s ezek részeként a gazdasági együttműködés szálai sikeresen és sokolda­lúan bővülnek. Az NDK ve­zetői hosszan tanulmányoz­ták a Transelektro által a vásáron kiállított termé­keket. A Transelektro igen fontos helyet tölt be a magyar—NDK gazdasági kapcsolatrendszerben: 1980­ra 50—55 millió rubeles for­galmat terveznek az NDK különböző vállalataival a villamosipar és a villamos energetikai berendezések te­rületén. A magyar—NDK árucserében szereplő hegesz­tőgépek, villamos motorok, kábelek, vezetékek, és kü­lönböző szerelési anyagok jelentős része szakosítás, il­letve termelési kooperáció eredménye. Erich Honecker — a vá­sár megtekintése során — a~ külföldi kiállítók, köztük sok ország cégeinek, diplo­máciai képviseleteinek ve­zetői előtt nagy hangsúllyal síkraszállt a békés egymás mellett élés szerves részét képező nemzetközi gazda­sági kapcsolatok további erősítése érdekében.

Next

/
Thumbnails
Contents