Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-05 / 54. szám
I 1980. március 5., szerda Útkereső szocialistabrigád-klubok Az orosházi Petőfi Művelődési Központ bázisfeladata a szocialista brigádklubok támogatása. A megyében sok helyen működik ilyen, hol a brigádvezetők klubjának kinevezve, hol egyszerűen csak brigádklubként. Mi lehet az értelme, a célja ezeknek a kluboknak? Nyilvánvalóan a legfontosabb, hogy segítsék a szocialista brigádok művelődését, a közösséggé alakulást, a szabadulást a brigádmozgalomban ma még megtalálható formalitásoktól. Nem szabad hát, hogy éppen ezek a példaadásra hivatott klubok legyenek formálisak, erőltetettek. Tudománya, irodalma, receptje nincs ennek a közművelődési formának. Ütkeresők a mostani klubok. Jelentőségük azért is nagy, mert a közművelődés számára legnehezebben mozgatható rétegeket, a 25 évestől az 55 évesig viszik a művelődési házakba. Öt községből jött vendégek Meglepődtünk, amikor a múltkoriban beléptünk az orosházi művelődési ház klubtermébe. Hallottunk a klubtalálkozóról, de ilyen népes társaságra nem számítottunk. A helybeliek mellett a mezőhegyesi, nagybánhe- gyesi, csanádapácai, mező- berényi és mezőkonvácsházi munkások ültek a pogácsával, üdítővel rakott aszta- , lóknál. A vendégfogadók mutatták be jól sikerült foglalkozásaik keresztmetszetét, bevált módszereiket. Triznyai Jenőné, Évike, a művelődési központ munkatársa ügyesen, ötletesen, szórakoztatóan állította ösz- sze az est programját. Diaképeket vetítettek nyári kirándulásokról, Paál László festményét elemezték közösen, majd egy kedves gondolatukat valósították meg: „Évek óta neves színészeket hívtunk irodalmi estjeinkre, akik nemcsak előadók voltak, de beszélgettek is velünk. Az idén magunk között is kutattunk vers- és elbeszélés írók, „előadók” után. Bemutattuk egymásnak a műveket és legkedvesebb költőinkről beszélgettünk.” A klubtalálkozón Urbán András elbeszéléseit, Tóth György verseit hallottuk, s Anci néni, Bodor György- né . Heltai-verset mondott, nagy derültséget keltve humoros előadásmódjával. Hogyan lehet majd száz ember körében feloldani a merevséget, kötetlen baráti légkört teremteni rövid idő alatt? A legjobb példa erre a farsangutói tréfás vetélkedő volt, ahol mindenki együtt énekelt és nevetett a versenyzőkkel. Ezután következett a számunkra legizgalmasabb rész. Nem volt lehetőség a tétovázásra, mindenkinek beszélnie kellett. Előre elkészített kérdéseket húztak az asztalnál ülők: a válaszadásra véletlenül került sor, de a gond, a probléma, amiről beszélni kellett, mindenkit foglalkoztatott. Beszélgetés a közművelődésről A szocialista brigádokról, a klubmozgalomról szóltak: — Nálunk majd mindenki tsz-dolgozó. Hol volt klubunk, hol nem. 1978 november óta újra együtt vagyunk. Sajnálatos, hogy a 212 szocialista brigádtag közül csak 45-en járnak a klubba, de ha majd ilyen mozgalmas estéket tudunk rendezni, mint ez a mostani, biztosan többen leszünk. Azt mondták a vezetőink, álljanak talpra a brigádok, gazdálkodjanak okosan, önállóan. Ha kirándulásra megyünk, a Zalka Tsz adja a buszt, az anyagiakat mi fedezzük! Segítünk a községben, amit tudunk, az asz- szonyaink az óvodákat, az iskolát szépítik, bennünket pedig megbecsül a tsz. — Mi tapasztalatból tudjuk — mondták az orosháziak —, hogy a klubban olyan programokat kell tervezni, ami mindenkit érdekel. Egy varrónő bizonyosan ritkán kíváncsi az üveggyártás gondjaira. Itt nem a termelést kell megbeszélnünk, a kultúra, a művelődés a közös téma. Mindenkit foglalkoztatott a gazdasági vezetők köz- művelődési szemléletének alakulása. Hogyan fogadják a szocialista brigádklubot? — Fogadják, fogadják — vallották sokan —, de hiába hívjuk őket a foglalkozásokra, nem jönnek el. Pedig, ha hallanák, miről beszélgetünk mi itt, megváltozna a véleményük! Az igazság az, hogy ha a vállalati közművelődési bizottság tagjai, vezetői nem mennek el a fontos kulturális megbeszélésekre, azt senki nem kéri számon tőlük! Persze kétoldalú a dolog; van olyan szava a jól dolgozó szocialista brigádoknak is, hogy a vezetőktől megkérdezzék: miért érdeklődnek csak a termelés, és szinte sohasem a közművelődés kérdései iránt. Az orosházi szocialista brigádklub alakulásakor voltak itt gyári vezetők, s néhányszor úgy összekaptak, öröm volt őket hallgatni. Ma már nem jönnek, miért? összecsaptak a vélemények a színház- és mozilátogatásról. Azzal mindenki egyetértett, túljutottunk már a mozijegygyűjtés korszakán, amikor csak a jegy volt a fontos, a brigád nem is látta a filmeket. Ismét a helybeliek voltak a téma szószólói: — Mi szerencsések vagyunk, több színház jár hozzánk játszani; a szegedi, a szolnoki és a békéscsabai. Néhány évig állta a versenyt a Békés megyei Jókai Színház, de mostanában más a helyzet. Tudjuk mit jelent, ha a szocialista brigádok az előadás napján felhívják a művelődési házat: „Melyik színház jön ma este?” Nem hisszük, hogy jó a színészeknek, ha üres nézőtér előtt játszanak! Mások pusztán szórakozni szeretnének a színházban, de az egyoldalú szemléletet a többiek hamarosan megcáfolták: — Senki ne gondolja, hogy mi nem szeretjük a békéscsabai színészeket. Amikor előadói estre jönnek hozzánk, jól érezzük magunkat. Nem tudjuk, nem értjük, mi a hiba, de az előadásokon a színészek arcán is látszik, hogy „dolgoznak” a színpadon. Mi a múltból vagyunk úgy eleresztve, hogy a színház csak szórakozást jelent. Nem igaz, nem csak ez a feladata! Saját példáját mesélte egy idősebb munkás: — Nekünk is akarni kell a művészet megértését. Én például hosz- szú ideig Budapesten dolgoztam, s egyszer jutalomjegyet kaptam az Operába, a Ho- vanscsinára. Ültem, mintha más világot látnék. Gondoltam, ez biztosan érték, a hiba bennem lehet. Ezután olvastam a szerzőről, az operáról, hallgattam a zenét lemezről, és ötször megnéztem az operát. Körülbelül a harmadik előadáson kezdtem élvezni a művet. Valahogyan így kellene mással is, nem? A közművelődési vetélkedőt általában szükségesnek, de nagyon magas színvonalúnak tartják. Várják a népművelők segítségét a szakmai vetélkedők kérdés-összeállításánál, ellenőrzésénél is. Vendégség után, magunkról Elmentek a vendégek. Az orosházi szocialista brigádklub tagjai rendezték, takarították a termet, miközben Biró Dávid klubvezető és Feldmann József kultúrház- igazgató a klub életéről mesélt: — Ez a klub már nagyon régóta él, de itt is voltak megtorpanások. Most jól megy a munka, azt viszont nem tudtuk elérni, hogy a különböző üzemek nagyságuk szerint küldjék a dolgozóikat közénk. A foglalkozásokat kéthetenként tartjuk, szeretnénk mindig újat, érdekeset adni, mert másként meghal a klub. Ezek az emberek maguktól jönnek, nem várják a meghívót — mondta az igazgató. A klubvezető 1974-től irányítja az ittenieket, az Orosházi Üveggyárban mintakészítő lakatos, ő így beszélt: Sok gondunk volt eleinte, például a brigádnaplóval. Vitatkoztunk: a külleme vagy a tartalma a fontosabb. Amikor gyakrabban jártuk a megyét, más kluboknál is láttuk, hogy ugyanaz a gondjuk, mint nekünk. • Ekkor lettünk őszintébbek egymáshoz. Sajnos nincs irodalma, elméleti segítsége a brigádmozgalomnak. Ma még leggyakrabban a termelésben és a társadalmi munkánál figyelnek ránk, a kultúra nehéz ügy! Nekünk is Hofi-est kellett, hogy először együtt legyen a klubtagság, ma pedig már a felhasznált hangversenybérleteknél tartunk. A végső célunk az is, hogy a művelődés mellett „beszélni is tanítsuk meg egymást”! Eleinte még a saját hangunktól is megijedtünk, nemhogy verseket mondtunk volna a foglalkozásokon! Az orosházi példa követhető, de másolni nem lehet. Minden község és város szó-. cialista brigádklubjának, szocialista brigádmozgalmának a maga útját kell megtalálnia! Bede Zsóka Vidám játék közben Fotó: Tót György Az a „hajszál” hiányzott a győzelemhez... Pécs, rádió — Könyv és ifjúság Sokak szerint a KISZ eddigi történetének legnépszerűbb és a legtöbb fiatalt megmozgató vetélkedősorozata az elmúlt évben meghirdetett, úgynevezett felmenő rendszerű Könyv és ifjúság. A statisztika szerint ötezer csapatban 25 ezer tizen- és huszonéves ült le vetélkedni. Pedig itt nem, helyeztek kilátásba holmi nagy díjakat; több napos nyugati utat, színes tévét, effélét. Stílszerűen ebben a versenyben a legjobbak „csak” könyvet, azaz egyre nagyobb értékű könyvutalványt nyerhettek és nyerhetnek. Más a vonzerő: a „köznapi”, de elmélyülés szülte tudást, a személyiséget, a logikát, az olvasás és az olvasottság erényeit lehetett itt megcsillantani. Békés megye csapata, a békéscsabai AGROBER Vállalat fiataljai azok közé tartoztak, akik a selejtezők során a legtöbb pontot gyűjtötték; a nyolc legjobb közé jutottak. Az elődöntőt Pécsett, az orvostudományi egyetem rozettás mennyezetű, impozáns méretű aulájában rendezték meg az elmúlt héten, szerdán este. S ami a legfontosabb volt: egyenesben adta a rádió. Az ellenfél: a házigazda, Baranya megyei csapat; egyetemisták, főiskolások hatosfogata. Nyolc óra múlt néhány perccel. Belépünk a hatalmas üvegajtón. Az AGRO- BER-esek — a csapat, valamint a busznyi kolléga, akik szurkolni és kirándulni jöttek —, és a városból szállingózó közönség fiataljai. Nehezen nyílik az ajtó, a közvetítőkocsihoz vezet a töméntelen, lefektetett kábel. Az előtérben — megint- csak stílusosan — könyvvásár. Olyan kirakodós, de a legfrissebb kötetek. A legnépszerűbb a kilencforin- tos, még nyomdaszagú Fe- nákel-riportkötet. Megnyílik a sokadalom. Ismerős, akinek utat engednek. Antal Imre, aki a ma esti verseny műsorvezetője lesz. Az aulában elhelyezett hangszórókra rákapcsolják a Petőfi-adó műsorát. Most ér véget a Volán—BVSC hokimeccs. Valahogy senkit sem érdeke] most az eredmény. Húsz óra huszonhét. Mikrofonpróba. „Hangosabban, közelebbről, jobban nyisd ki a szád!” — jön az utasítás; afféle nesztori hangként a közvetítőkocsiból. Antal Imre sehogysem tudja megosztani kezét a gyermekfejnyi gömbmikrofón nyele és a cigaretta, no meg a köteg- nyi forgatókönyv között. Hirtelen jött produkciója már csak azért is jó, mert mosolygásra késztet, s oldódik bennünk a drukk. Ezt ő is érzi, velünk nevet. „Kedves Hallgatóink! Kapcsoljuk Pécsett, az...” — szóval vonalban vagyunk. Kigyullad a vörös lámpa. Fejünk felett a gólyacsőrhöz hasonlatos zajmikrofon. Páran visszafojtják a köhögésüket. Bemutatkozás. Varga Lajos csapatkapitány, Csákvári Mária, Kiss Józsefné, Sándor Béláné, Turiné Kovács Márta és Eitel László hatosa a mienk. Szemünk végigfut az „ellenfél” asztalán a névjegytáblákon: Horváth Andrea, Sóth Ervin, Lőcsei Zoltán, Schmidt Béla, Ambrus Cyörgyné és Rúzsa Ágnes. A zsűriben pedig három középiskolai, illetve főiskolai tanárnő: dr. Bajcsay Pálné, Gyurkóné Miszlay Gabriella " és dr. Horváth Istvánná. No, és hogy teljes legyen a névsor: a pécsi Nemzeti Színház két fiatal művésze is itt van: Horinyeczki Erika és Toma- nek Gábor. Akkor hatvan percünk van. Ennyi idő alatt kellene megnyerni, a legjobb négy közé, a középdöntőbe jutni. A mieink egy kicsit idegesek, legalábbis a sűrű tenyértörölgetés, homloksi- mogatás, papírgyűrés erre utal. De a baranyaiak is. összesúgunk Cs. Tóth Lajossal, a KISZ Békés megyei bizottságának kultúrosával: vajon sikerül? Majd látjuk! ök kezdik. Az első kérdés Örkény Istvánnal kapcsolatos. Lőcsei Zoltán elemzi Örkény helyét Közép-Euró- pa irodalmában. S hogy mi a Tóték szerzőjének írói látásmódja, arra az AGRO- BER-esek közül Kovács Mária válaszol. A zsűri mondja a pomtszámot. Mindkét csapat kilenc pontot kap. Aztán a következő kérdés. A színművészek felolvasnak. Hány író és melyik író-költő életét keverték össze az elhangzott önéletrajzfélében. Le kell írni. A papírokat beszedik. A baranyaiak hármat, mi kettőt találtunk el, A négyből. Már ők vezetnek. S ez így megy tovább ... A negyedik kérdésnél valamennyit behozunk — igaz, csak három pontot — a lemaradásból. Aztán az ötödik kérdésre adott válasz után már 57—56 az állás, az egyetemisták javára. Megcsillan a feledve múló re-! mény: talán nekünk kedvez a szerencse. Mert valahogy mindinkább elhatalmasodik bennünk az érzés, hogy ezen a szinten már az olvasottság önmagában ... Dehát félre az ideákkal! A hatodik feladatot nem értjük. Ez még nem lenne baj, mert nem nekünk, a közönség soraiban ülőknek, hanem a két, V-alakban felállított asztalnál ülőknek kell rá válaszéin!. És: a másiknak a rafinált kérdést is feltermi. Ki mondta, kinek? — ez a lényeg. A legnagyobb gondban a hellyel-közzel elfogadható kérdések, s ebből eredően jó, rossz válaszok elhangzása után a zsűri szenved. A meditáció vége: mi fele annyi pontot kapunk, mint a baranyaiak. A hetedik, az utolsó kérdés ismét írásos, ismét elveszítjük. Inkább Antal Imrére, szellemes, mikrofonba, és mikrofon mellé mondott megjegyzéseire, humoros véleményeire figyelünk, ötletesen vezeti a vetélkedőt, nem vitás. És szórakoztatóan. Főleg így, látva is mindent. Nyolcvanöt—hetvenhárom a végeredmény. A pécsiek jutottak tovább. Kölcsönös gratuláció. Ezer forintos könyvutalvány minden békésinek. Megérdemelték. Szépen, okosan vetélkedtek. S valahogy nem „veszítettek” ... A buszban, útban a szállás felé, koccintunk az AGRO- BER-es lányokra, fiúkra. Páran még bosszankodnak, magyarázzák azt, ami felesleges. Pedig nem sokon múlott. Majd legközelebb?... Nemesi László Pénzvadászok Most pedig leteszem a nagy esküt: ha csak erőszakkal nem vonszolnak moziba, darab ideig bizony be nem teszem a lábam, amikor wes- ternfilm van műsoron. Meg- csömörlöttem ugyanis azoktól a bárgyú vadnyugati történetektől, amelyekben hosz- szas unalmakba ágyazva következik az „izgi” rész: a coltok és kétcsövű puskák zenéje, vágtató lovak patadobogásai, a repülő kések nyomán bambuló néma halál, a valószínűtlenül kemény öklök és a mindent elviselő, még keményebb állak recsegése, s ha van a kellékes leltárában olyan is, miért ne legyen hallható egy kis indiánüvöltés. Elmondtam korábban is a véleményem a westemfilmekről, de mivel van még egy jegyzetre való mondanivalóm erről a műfajról, leírom hát ezekben a számomra rekviemnek tekinthető sorokban. Eszem ágában sincs a Skalpvadászok számlájára írni a vadnyugati filmek minden hibáját. Ellenkezőleg: ebben a műfajban Sydney Pollack filmje a tűrhe- tőbb munkák közé tartozik. Csakhogy a műfaj maga olyan, amelyet nem lenne szabad befogadni a mi ízlésünknek, gondolatvilágunknak, s így a filmforgalmazásunknak se. Megértéssel gondolok sok mindenkire, akik ezt a filmet létrehozták. Az alkotógárdában például jó néhány márkás „név” található. A rendező, a már említett Sydney Pollack, olyan művel mutatkozott be nálunk, mint A lovakat lelövik, ugye? A főszereplő Búrt Lancaster emlékezetes élményt adott A vonat, Az esőcsináló és az Ítélet Nürnbergben című filmekben. Telly Savalas is kedvencünk lett Kojak figurájában. Miért ne adhatnák nevüket és munkájukat akár vadnyugati filmekhez? Hiszen számtalan esetben hallunk olyanról, hogy egy- egy művész a számára is fontos alkotások elkészítéséhez akár saját pénzével is hozzájárul (de sok haladó szellemű, világsiker született már így). A pénzt viszont csak a piacról — a filmpiacról — szerezhetik, ahol a western még mindig kapós áru. Ezen sincs csodálkozni való. Hiszen az egész nyugati világ életfilozófiája egyenes folytatása az ököljogra, a kegyetlen farkastörvényekre épülő vadnyugati szellemnek. Ott nem jelent semmi meghasonlást, való élettel való ütközést, ha a filmen is azokkal a jelenségekkel találkoznak a nézők, amelyek — ha megváltozott formában — a valóságot is meghatározzák. De nálunk — szeretném remélni — mégis csak más, emberibb normák vezérelnek bennünket. Ezért nem mérhető semmiféle mozik nézettségi számát javító arányokkal az a kár, amelyet ezek a konok következetességgel importált „szórakoztató” mérgek, különösen a fiatalok számára, jelentenek. (Andódy) SZÍNHÁZ, MOZI 1980. március 5-én, szerdán, Békéscsabán, 15.00 órakor: PINCÉRFRAKK UTCAI CICÁK Micimackó-bérlet. □ □ Békési Bástya: 4 és 6 órakor: Kezedben a kulcs — 8 órakor: Filmklub. Békéscsabai Szabadság: de. 10, 4 és 6-kor: Élve vagy halva. — 8 órakor: Nevelj hollót! Békéscsabai Terv: Asz- szony, térj nélkül. Gyulai Erkel: Oké, spanyolok! Gyulai Petőfi: 3 órakor: Bob herceg, 5 és 7 órakor: Skalpvadászok. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: Mágnás Miska, fél 6 és fél 8 órakor: A kérdés. *
