Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-30 / 76. szám

REKLÁM - HIRDETÉS - REKLÁM - HIRDETÉS - REKLÁM - HIRDETÉS - REKLÁM - HIRDETÉS - REKLÁM Eredményeink záloga: a többsíkú gazdálkodás A baromfiprogramban évente 3 millió broyler csibét adunk át a feldolgozóiparnak Az elmúlt évben ünnepel­tük termelőszövetkezetünk, a füzesgyarmati „Vörös Csil­lag” megalakulásának 30. évfordulóját. Közös gazdasá­gunk a legnagyobbak közé tartozik a megyében, föld­területünk meghaladja a 13 ezer hektárt, taglétszámunk pedig a 2000 főt. Bár föld­jeink nem tartoznak a leg­jobbak közé, a füzesgyarma­ti emberek szorgalma, lelki- ismeretes munkája ezekből a gyenge adottságú földek­ből virágzó, lendületesen fejlődő, kollektív mezőgaz­dasági nagyüzemet alakított ki. » Már időben felismertük, hogy a mezőgazdasági nagy­üzemekben sem célszerű le­szűkíteni a gazdálkodást egy-két ágazatra. Különösen így van ez olyan helyen, mint a Sárrét vidéke, ahol köztudottan szikes, sovány földek találhatók. Tevékeny­ségi körünket egyre szélesí­tettük és egyik legfontosabb eredményként könyveljük el, hogy sikerült jól működő termelési rendszereket létre­hozni, s ezzel élen járunk a megyében így alakítottuk ki a lucematermesztési rend­szert, valamint a juhte- nyésztési társulást, és to­vább bővítettük az agro­kémiai társulást is. Szövetkezetünk egyre ja­vuló tevékenységét jellemzik az elmúlt évben elért ered­ményeink. Hogy ez így van, ezt felsőbb szervünk is elis­meri, hiszen az utóbbi né­hány év alatt négy esetben érdemeltük ki a „Kiváló Termelőszövetkezet” meg­tisztelő kitüntetést. Az el­múlt évben termelési érté­künk megközelítette az 560 millió forintot, árbevételi tervünk pedig az 510 milió forintot. Közös gazdaságunk vagyona 806 millió forintra gyarapodott. Ez a néhány számadat is hűen tükrözi, hogy a szó nemes értelmében nagyüzemmé váltunk. Természetesen a termelési rendszerek mellett nagy gon­dot fordítunk arra is, hogy szövetkezeti tagságunknak ne legyenek megélhetési gondjai, a közös gazdaság­ban szerzett jövedelmét told­ja meg a háztáji gazdasá- gpkban termelt javak érté­kével. Jól érvényesül gazda­ság- és életszínvonal politi­kánkban a háztáji gazdasá­gokkal való törődés. Termé­szeti és földrajzi adottsága­ink folytán főleg az állatte­nyésztés kedvező a háztáji gazdaságokban. Tavaly pél­dául ez az ágazat 10 ezer sertés felnevelésével és át­adásával járult a népgazda­sági tervek megvalósításá­hoz. Tagjainknak 1200 hek­tár területet biztosítunk a takarmánytermesztésre ezen­kívül a nagyközségben há­rom helyen állítottunk fel takarmánysilót, egyet pedig Kertészszigeten. Ezeken ke­resztül biztosítjuk önköltsé­gi áron a háztáji állatállo­mány takarmányszükségle­tét. Ennek mennyisége ta­valy 180 vagon volt. Ezen­kívül takarmánybúzát, lu­cernalisztet adunk igény sze­rint, sőt az átadásra kerülő állatok szállításáról is mi gondoskodunk. Segítjük a kisgazdaságokat a vetőmag­gal is. Két évvel ezelőtt a kor­mány célkitűzésének megfe­lelően hozzákezdtünk a szö­vetkezet baromfiprogramjá­nak megvalósításához. A fejlesztést saját beruházás­ban végezzük, s így arány­lag rövid idő alatt megvaló- 1 sítjuk. Erre a célra 100 mil­lió forintot fordítunk, ebből ebben az évben befejeződik az építés, amelynek ered­ményeként elkészül a 3 mil­lió darab kapacitású broyler. telep, felépül 60 ezer szülő­pár tartására alkalmas telep és 10 millió kapacitásúra bővül a keltető. 1981-ben a baromfiprogram megvalósu. lása után csak ez az ágazat évente 260 millió forint ter­melési értéket biztosít a kö­zös gazdaságnak. Szívügyünknek tekintjük nemcsak tagjaink, hanem a nagyközség és környéke la­kosságának élelmiszer-ellátá­sát. Jelenlegi húsüzemünk évente 4,5 ezer sertést vág le, illetve dolgoz fel, s mint­egy félezer juhot. Ez az aránylag kis üzem friss tő­kehússal, száraz és füstölt áruvá] járul hozzá a lakos­ság élelmiszer-ellátásához, ezen kívül ott. van a készít­ményünk a tsz-bisztróhan, a lacikonyhákban, Körösla- dányban és Szeghalmon. Kertészszigeten és ez bizto­sítja a húsellátását a 800 személyes üzemi konyhának. Felkészültek a közelgő hús­véti ünnepekre is, amelyre tekintélyes mennyiségű kö­tözött és úgynevezett pa­raszt sonkát készítettek, gyulai módra készült kol­bászt és csabai módra ké­szült szalámit. A megnöve­kedett kereslet és a lakos­ság még jobb ellátása i ido- kolja, hogy bővítsük a hús­üzem kapacitását. Ezért egy újat építünk, amely már évi 15 ezer darab sertés feldol­gozására lesz képes. A ter­vek szerint ez a második félévben már üzemel, és a megnövekedett kapacitás le­hetőséget nyújt arra is, hogy tovább bővítsük termékská­lánkat. Terveink között sze­repei a közeljövőben egy húsáruház üzemeltetése Szeghalmon és Békéscsabán. Ugyancsak a lakossági áruellátást szolgálja, hogy több zöldség- és gyümölcs­boltot is üzemeltetünk, amelyeket saját áruinkkal látunk el. Termelünk külön­féle zöldség- és gyümölcsfé­léket. Szőlőt, meggyet, őszi­barackot és almát biztosít a kertészeti ágazatunk. Amit pedig nem termelünk a szö­vetkezetnél — gazdasági meggondolásból —, azt kü­lönböző területeken felvásá­roljuk, és így juttatjuk el boltjainkon keresztül a la­kosságnak. Nem lenne teljes a kép szövetkezetünkről, ha nem szólnánk néhány mondatot a gazdasági munka hajtóere­jéről, a szocialista verseny­mozgalomról. Szövetkeze­tünkben ez is régi múltra tekint vissza. Már a 60-as évek elején megkezdődött ez a versenyforma, majd 1969 óta szervezettebbé vált és kialakult a szocialista brigádmozgalom. Fejlődésére mi sem jellemzőbb, hogy akkor alig hat brigád mű­ködött 145 taggal, ma már 52 brigád verseng és dolgo­zik a minél nagyobb ered­mények eléréséért. Jelenleg több mint U00 tagja van. a Bőséges áruválasztékot kínál és nagy forgalmat bonyolít le a Füzesgyarmaton levő húsbol­tunk A nagyközségben három takarmánysilót állítottunk fel, amelyek a háztáji állatállománynak biztosítják a takarmányt Építőbrigádunk rövid idő alatt, a tervezett költségszinten belül építi a broyler-telepet Szövetkezetünkben a juhállomány megközelíti a 10 ezret. A közelmúltban saját dolgozóinkból alakítottunk ki egy juhnyíró brigádot szövetkezet dolgozólétszá­mának csaknem a 80 száza­léka. Tavalyi munkájuk alapján két brigád, a kerté­szetnél tevékenykedő Tye- reskova ég ,a növénytermesz­tésben dolgozó traktorosok neliézgépes brigádja a Már­cius 15., érdemelte ki a Termelőszövetkezet Kiváló Brigádja megtisztelő címet. Rajtuk kívül hét brigád kap­ta meg ,az arany, 14 az ezüst, 19 a bronz fokozatú jelvényt, négy érte el a zöldkoszorús jelvényt, hat brigád pedig először érde­melte ki a „szocialista” cí­met. Amint arról bevezetőben már szóltunk, úgy érezzük a biztonságos termelés alapja a többsíkú gazdálkodás. Ezért üzemeltettük a tégla­gyárat, megfelelő kapacitású építőbrigádot és nagy szere­tjét szánunk a takarmány­ágazatunknak is, hiszen nagy mennyiségű állat eltar­tásáról gondoskodnak. Mind­ezeket nem melléküzemág­ként tartjuk nyilván, hanem ugyanolyan joggal és súly- lyal, mint az állattenyész­tést és növénytermesztést. Feltétlenül meg kell említe­nünk azt is, hogy szövetke­zetünk tagságának túlnyomó többsége fiatal. Nemcsak a termelésben járnak élen, hanem a mozgalmi munká­ban is, én nem is akárho­gyan, hiszen KlSZ-bizottsá- gunk tavalyi munkája alap­ján kiérdemelte a KISZ Központi Bizottság Vörös Vándorzászlaját. A mozgal­mi életnek is döntő szerep jut tevékenységünkben. Pártbizottságunk sok segítsé­get nyújt a fontos határoza­tok meghozatalában és meg­valósításában, jól összefogja szövetkezetünk párttagságát. Bízunk abban, hogy ez a kis rövid áttekintés jó be­pillantást nyújt termelőszö­vetkezetünk életébe munká­jába. IX)

Next

/
Thumbnails
Contents