Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-30 / 76. szám

1980. március 30., vasárnap Megszólal a zsűri Rövid múltja ellenére máris nagy tekintélyt vívott ki magának az ország képzőművészeti életében a békéscsa­bai alkalmazott grafikai biennálé. Megszületésében nem kis szerepe van annak a nyomdai hagyománynak, amely megyénket méltán emeli a könyvnyomtatásban, de még a reklámban is a legjobbak közé. Ez a múlt kötelezte a grafikai biennálé ötletének megvalósítóit, s hogy ennek az elvárásnak megfeleltek, azt bizonyítja a tegnap meg­nyílt II. grafikai biennálé rendkívül magas színvonala is. Két esztendővel ezelőtt a plakátművészet seregszemléje zajlott le a biennálé keretén belől, most a tipográfia, a könyvillusztráció és nyomtatvány fogalomkörébe tartozó művek országos terméséből kaphattunk keresztmetszetet a Munkácsy Mihály Múzeumban megnyílt kiállításon. S hogy az ország határain is túllépett e rendezvény hí­re, abban jelentős szerepe van a kiállítás védnökeinek, a Kulturális Minisztériumnak, a Békés megyei és a békés­csabai Városi Tanácsnak. De nem csekély a kiállítás ren­dezőinek száma sem, hiszen közöttük van a Magyar Kép­ző- és Iparművészek Szövetsége grafikai szakosztálya, a Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, a Magyar Reklámszövetség, a Kner Nyomda, a Magyar Hirdető, a Műcsarnok és a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum. S mivel nemzetközi viszonylatban is jelentős díjakról, szakmai - elismerésről van szó, a rendezők nemzetközi zsűri összehívásával biztosították a pártatlan, több oldalú és megközelítésű bíráskodást. A kiállításra beérkezett több száz alkotás — 104 gra­fikus munkája —, rendkívüli feladatok elé állította a hét­tagú zsűrit. Hosszas vita, ke­mény munka után került sor csütörtökön este a tegnap át­adott három födi] és 6 kü­lönülj odaítélésére. A zsűri tagjai pénteken este a Feny­ves Szállóban már vidámabb, kötetlenebb hangulatban ér­tékelhették a biennálé jelen­tőségét. Ez alkalomból be­szélgettünk a magyar alkal­mazott grafika legjobb mun­káit felvonultató biennálé színvonaláról, az alkalmazott grafika szerepéről, s egyéni tapasztalataikról a zsűri há­rom tagjával: a szlovák Iván Jerabekkel, a jugoszláv Mi- loá Óiriccsel és az osztrák Wolfgang Bamingerrel. — A beküldött alkotások nagyon magas színvonalról tanúskodnak — mondotta Iván Jerabek, a szlovákiai Képzőművészeti Élet című szakfolyóirat főszerkesztője. — Több alkalmazott grafikai tárlaton vettem már részt zsűritagként, de itt kiemel­kedően jó jeltételek között dolgozhattunk. Hogy melyik kategóriában volt a legerő­sebb a színvonal? Talán a könyvillusztrációkban. A le­mezborítók színvonala is kellemesen lepett meg. — -Néhány szót az alkal­mazott grafika szerepéről, jelentőségéről... — Jelentősége világszerte nőni fog, ahogyan egyre in­kább igénnyé válik az esz­tétikai ízlés fejlesztésének ez a mindennapos lehetősége. Az emberek egyre inkább meg fogják követelni az íz­léses dolgokat mindennapi életükben. S ehhez nagyban hozzájárulhat a közízlést erősen befolyásoló alkalma­zott grafika. Hiszek benne, hogy a szó széles értelmében vett alkalmazott grafika be­hatol az emberek mindenna­pi életébe. Hogy egyenran- gú-e már a képzőművészetek többi ágával? Sajnos még nem. De a nyomdai, techni­kai feltételek javulásával, a kulturális igények megválto­zásával a jövőben kivívhat­ja az elismerést. S itt hadd említsem meg, hogy a ma­gyarországi nyomdák nagyon szép előrehaladást tettek az utóbbi évtizedben. Azflnter- press Magazin és a Művé­szet című folyóirat címlap­jai már a csúcsszínvonalat mutatják. Egyébként nagyon jól éreztem itt magam — tette hozzá mosolyogva —, s ha gyakrabban jöhetnék, bi­zonyára hamarabb tanulhat­nék meg magyarul. Miloé Óirié, a belgrádi ipar- művészeti fakultás tanára, grafikus a biennálé színvo­naláról a következőket mon­dotta: — Az az érzésem, hogy ez a rendezvény a je­lenleginél is szélesebb' körű figyelmet érdemelne. Még európai szinten is, hiszen olyan dolgot indított el és ápol, ami hosszú idő óta vitás a szakmán belül. Ná­lunk Jugoszláviában, Zág­rábban és Európa számos or­szágában vannak még ha­sonló manifesztációk. De úgy érzem, a békéscsabai hozzá­járul ahhoz, hogy a nyugati világban észlelhető bizonyos szakmai csoportosulásoknál jelentkező problémákat ki­küszöbölhessük. Már azzal is, hogy nemzetközi zsűri összehívását tették lehetővé, amely egyben garancia arra, hogy nem reked meg ez a ki­állítás lokális, helyi keretek­ben. A zsűri munkája alatt széles körű szakmai vita ala­kult ki, amelyben mindnyá­jan tiszteletben tartottuk egymás szakmai véleményét, s bár különböző irányú volt a zsűritagok megközelítése, de mégis a döntésben ha­sonló eredményre jutottunk, őszintén mondom, nagy be­nyomást tett rám a magyar alkalmazott grafika két esz­tendejét reprezentáló művek szakmai nívója. Különösen kiemelkedő a könyvillusztrá­ciók színvonala, s érthető, hogy itt alakult ki különö­sen nagy konkurrencia. — Egy személyes kérdés. Hogy érezte magát váro­sunkban? —. Békéscsaba nagyon szim­patikus város, és köszönöm, hogy részt vehettem ebben a nagyszerű munkában. S azt is, hogy ezáltal ráláthattam ar­ra, hogy a magyar társada­lom milyen jelentőséget tu­lajdonít az alkalmazott gra­fikának. Ezt bizonyítják a jutalmak, díjak is. Ugyan­akkor szeretném még ki­emelni a kiállítás architek- turális kiképzésének magas színvonalát. Mintha Buda­pesten lenne... — tette hoz­zá nevetve. — Külön örülök annak, hogy megindult az együttműködési folyamat a szabadkai grafikai kiállítás, a grafikai kultúra és a békés­csabai alkalmazott grafikai biennálé között. — Még valamit. Sok vita folyik az alkalmazott gra­fika elismertetésén. Mi er­ről az ön véleménye? — Ügy gondolom, hogy az alkalmazott grafika színvo­nala erősen függ a társa­dalmi, gazdasági fejlettség­től, s a követelményektől. A dolog másik oldala viszont, hogy a művészettörténészek és kritikusok szerepe is je­lentős abban, hogy mennyire képesek felismerni ennek je­lentőségét. Hiszen a képző- művészeti kritikának a tö­megek informálásában nagy felelőssége van. És ha az al­kalmazott grafika jutalmazá­sa, ösztönzése nem történik meg, az feltétlenül lecsapó­dik az elismertségében is. De nagyon sok mindent meg kellene még vizsgálni, külön az igényt, a technikai felté­teleket, s még nagyon sok mindent ahhoz, hogy az al­kalmazott grafika helyzetéről helyes következtetéseket von­hassunk le. Mert vajon mi­től van az, hogy lényegesen magasabb az alkalmazott grafika iránt a zenei élet igénye? Mi határozza ezt meg? Kin múlik? Ebben van tehát a kérdés kulcsa, nem pedig a művészeknél. S azt kellene elérni, hogy ezekbe a kérdésekbe a művész is beleszólhasson. Wolf gang Baminger, a bé­csi iparművészeti főiskola tanára. — Én már hallottam Bécs- ben arról, hogy a magyar alkalmazott grafikának nagy hagyományai vannak. S ez itt Békéscsabán be is igazoló­dott. Nagyon meg voltam lepve, hogy a művészek Ma­gyarországon szabadon dol­gozhatnak. Mert Nyugaton ez kevésbé van így. Az a be­nyomásom, hogy a magyar grafikusok jobban keresztül- vihetik saját elképzeléseiket. Mert nálunk sajnos az üzleti érdekek diktálnak. S ez nemcsak a közízlést, de a grafikus ízlését is rossz irányba befolyásolja. A bé­késcsabai kiállítás színvona­la rendkívül figyelemre mél­tó. S őszintén szólva, az is meglepett, hogy a nemzetkö­zi zsűriben lényeges nézetel­térés nem mutatkozott. Hi­szen én-olyan zsűrikhez va­gyok szokva, amelyekben egészen kemény harc folyik. Hadd számoljak be még egy számomra lényeges észrevé­telről. Jártunk a Kner Nyom­dában, s nagyon meglepett, hogy a grafikusművészeknek külön műtermük van, ahol nyugodtan tervezhetnek. S így el tudom képzelni, hogy milyen fokon áll az együtt­működés a grafikusok és a nyomda között. Nálunk ez sajnos nem így van. — Mi a véleménye az al­kalmazott grafika szerepé­ről? — Tény, hogy egyre in­kább növekszik. Bár jelentő­sége mindig nagy volt, hi­szen nem kis része volt pél­dául a plakátoknak egy-egy társadalom megváltoztatásá­ban. S jelentőségét is többre tartom, mint a múzeumokba zárt képeknek, amit relatíve csak kisebb kör láthat. Lé­nyegesnek tartom, hogy a fiatalokat támogatni kell az új formák érvényesítésében. Hiszen a fiatalok azok, akik új ideákkal, új lendülettel képesek frissíteni ebben a művészeti ágban is. Egyéb­ként nagyon jól éreztem itt magam. Sokat olvastam Széchenyi Zsigmondtól erről a szép országról, s bizony nagyon kíváncsivá tett. És nem csalódtam! B. Sajti Emese József Attila-versmondóverseny Békéscsabán, a József At- tila-lakótelepi általános is­kola a városi tanács műve­lődésügyi osztálya és a vá­rosi úttörőelnökség egyetér­tésével versmondóversenyt hirdet Békéscsaba és kör­nyéke valamennyi általános iskolás tanulója számára. A verseny meghirdetéséhez Jó­zsef Attila születésének 75. évfordulója, s egyben a köl­tészet napja adott apropót. A meghirdető általános isko­la egyúttal ezt a rendezvényt hagyománnyá szeretné ten­ni, bízva abban, hogy a ver­set szerető pajtások szívesen vesznek részt a nagy költő alkotásait is népszerűsítő ne­mes vetélkedésben. Az indu­ló versenyzők három korcso­portban mérik össze tudásu­kat, ugyanis az első és má­sodik osztályosok külön cso­portban, míg a háromtól ötö­dik osztályig és a hattól nyolcadik osztályig ugyan­csak külön versenyezhetnek a gyerekek. A kötelezően választható József Attila-versek mellett a versenybe benevezett paj­tásoknak még egy szabadon választott művet is el kell mondaniuk. A versenyre áp­rilis 11-én, délután 2 órakor Békéscsabán, a József Attí- la-lakótelepi általános isko­lában kerül sor. Szembesítés Megpillantva a művelődési | ház rozoga, elhanyagolt kül- ; sejét, mindjárt komor képet festettem magamnak a belső • állapotokról is. E képzettár- ; sításhoz bizonyára hozzájá- : rult az is, hogy a művelődés házának helyi szerepéről, a nevéhez méltó tevékenység­ről egy idő óta mind keve- ? sebb biztatót hallottam. De Füzesgyarmaton né­hány hónapja elindult vala- ; mi... S e gyorsan szárnyra I 'kelt hímek a valóságalapját igyekeztünk mihamarabb fel­kutatni : betérve a művelődé­si házba, a nagyközség szóra­kozóhelyeire, s meg-megáll- va néhány perces beszélge­tésre a tavaszi napsütésben immár kényelmesebben bal­• lagó járókelőkkel. Ügy vé­lem, a művelődési ház veze­tésében nemrég lezajlott személyi változás, s az azóta tapasztalt kisebb-nagyobb eredmények jó apropóul szolgálnak a füzesgyarmati­akban élő igényeknek, s a reális lehetőségek az új ve­zető terveinek szembesítésé­hez. — A Vörös Csillag bisztró­ban találkoztunk az Univer- zál Szövetkezet fiatal dolgo­zójával, Pap p Gyulával. Nem csodálkozott azon, hogy í a művelődési ház feladatá- ,ról faggattuk, hiszen rövid gondolkozás után, mintha előre felkészült volna, olyan sikeresen sommázta a je­lenlegi helyzetet. Papp Gyula: Színházat, de ne bóvlit! — Ami eddig volt, nekem nem tetszett. Lakodalmakra adták ki a kultúrházat vagy bálákat, diszkókat tartottak többnyire. Azóta itt járt a Délibáb együttes, óriási ér­deklődéssel hallhattuk a ne­ves külpolitikust, Sugár And­rást, ami számomra csodá­latos élmény volt. A fóru­mon már úgy kellett „lelő­ni” a közönséget. Hogy hol tudott az ifjúság szórakoz­ni? Nagyon kevés volt ed­dig a lehetőség, s az igénye­ket ez bizony nem elégítette ki. Mert igények azért van­nak! Én személy szerint iro­dalmi színpadi bemutatókat, politikai fórumokat, s igé­nyes színházi produkciókat szeretnék látni. De ez utóbbi valóban. neves művészeket felvonutató színház esemény legyen, és ne bóvli! Mert itt már erre is volt jócskán pél­da! A művelődési ház társa­dalmi vezetőségében is ben­ne vagyok — néz rám ne­vetve —, s így ismerem a nehézségedet is. Mikor az új igazgató ismertette az el­képzeléseit, én már tudtam — mert ismerem az itteni körülményeket —, hogy szép mindaz, amit elmondott, csak éppen pénze nem lesz rá. Bökfi Istvánná pöttyös ott- honkájában éppen előttünk lépett ki a helyi presszóból, szemre úgy véltem, hamaro­san élvezheti a nyugdíjas napokat. — A kultúrház? Mikor meszelték, akkor voltam ott súrolni társadalmi munká­ban. Egyébként a tsz-ben dolgozom. Szeretem én ám a mulatságot, a zenét nagyon! Azért mégis ritkán kerülök el a kultúrházba. Moziba? Nem járok én. Van a fiam­Bökfi Istvánná: Megnézem én a politikát is! nak egy tévéje, azt nézem. Abban is inkább a népi tán­cot, meg azokat a műsorokat, amikben dalolnak. De meg­nézem én a politikát is! Sőt, még néha le is írom, ha olyan okosat mondanak. Mert azért, hogy öreg va­gyok, még konyítani kell a politikához is! De most jut eszembe — kap tétova kéz­zel a köpenygombjához —, megnéztem én is a Délibáb együttes műsorát. Mert tet­szik tudni, a takarításért mindyájan kaptunk, ingyen­jegyet. Csurzás Margit mit sem sejtve kerékpározott felénk, mikor néhány udvarias szó kíséretében megállítottuk, s őt is vallatóra fogtuk. De ehhez már betértünk a helyi presszóba, ahol a kora dél­utáni órákban egyetlen ven­déget sem találtunk. Kide­rült, hogy Margit az Uni- verzál Ipari Szövetkezet haj­dani KISZ-titkára. Így né­mileg nagyobb áttekintése van a helyi közművelődési problémák felett. — Szóval az igények ... Itt nincs túl sok szórakozási lehetőség, néha ellátogatnak neves beategyüttesek, van egy-egy színházi előadás, de néhány hónap óta megsza­porodott a programok szá­ma. Űj dolog volt például a község KISZ-szervezetei szá­mára meghirdetett szavaló- vefseny, s hallom, hamaro­san dokumentumfilmek ve­títésére is vállalkozik az új igazgató. S amit különösen nagyszerű dolognak tartok — én kultúrházzal kapcso­latban ilyen jellegű kezde­ményezésről még nem is hallottam —, hogy társasuta­zásra invitálják a község la­kóit! Választhatunk egy Lip­cse—Berlin és egy Krakkó— Varsó útvonal között. Na­gyon jó ötlet, hiszen már a program is mutatja, hogy ezeknek az országoknak a kultúrtörténetével is megis­merkedhetünk. Jó lehetőség ez arra is, hogy új közössé­gek alakuljanak. A művelődési ház irodá­jában a fiatalok kézről kézre adták a kilincset. Jó ne­gyedórába tellett, míg végre nyugodtan beszélgethettünk az intézmény Debrecenből érkezett új igazgatójával, Szabó Jánossal. Az első kér­désünk mindjárt a bennün­ket is meglepő társasutazás­ról szólt. — Lehet, hogy szokatlan, de szerintem fontos, hogy egy kisebb településen a mű­velődési ház ilyen funkciót is ellásson. Segítenünk kell abban, hogy kimozduljanak az emberek az országhatáro­kon túlra is. Mert nemcsak jó közösségteremtő ereje, de jelentős kulturális funkciója is van ezeknek az utaknak. De gondolom, nem csak ezért látogattak el hoz­zánk ... Valóban. Az érdekelne bennünket — vágtam a dol­gok közepébe —, hogy mi­lyen hagyományokra épít­hetett ideérkezésekor, s mi­lyen elképzelései, tervei vannak? — Néhány igen jól műkö­dő klubra is építhettem. De a meglevők nem bizonyultak elgendőnek, ezért elsősor­ban a kiscsoportok számának gyarapítása a fő feladatom. Néhány hónap alatt megala­kult a gyermeknéptánc-cso- port, volt egy nagyon sike­res szabás-varrás tanfolya­munk, s amire a legbüsz­kébb vagyok: az a 28 taggal működő új ifjúsági klu­bunk. Elképzeléseim lényege: hogy a művelődési házat szabad idős központtá tegyük. Legyen mindig nyitva, tar­talmas programokat nyújtva a fiatalok, de az idősebbek előtt is. A cél az: minél töb­ben jöjjenek ide. Előfizet­tünk egy tucat napilapra, fo­lyóiratra, s a klubhelyisé­günkben szívesen olvasgatnak a fiatalok. Egyelőre a kap­csolatteremtés időszakában vagyok. Bár nem panasz­kodhatok, hiszen a helyi KISZ-szervezetek, a tsz if­júsági klubja önzetlen támo­gatást nyújt munkámhoz. Lehet, már eddig is kiderült szavaimból: a gyerekeket, az ifjúságot nagy szeretet­tel pártolom. Milyen gátakat szab el­képzeléseinek a ház szűkös költségvetése? — A kulturális tevékeny­ség erősen függ az anyagi lehetőségektől. Mikor idejöt­tem, nagy lelkesedéssel ké­szítettem el az ez évi prog­ramot — mutatott egy hatal­mas paksamétára —, de ma már tudom, ennek csak tö­redékét valósíthatom meg. Hiszen — fogódzkodjon meg —, még a személyi béreink egy részét is nekünk kellene kigazdálkodni! Ez természe­tesen nem megy, s marad a megszokott út: az illetmény­hivatal rendre vonja a ta­nácstól. Abban azért bízom, hogy a helyi szövetkezetek, üzemek nem hagynak ma­gamra, hiszen a tervek meg­valósításához, a reális igé­nyek kielégítéséhez feltétle­nül szükséges a legalább mi­nimális szintű anyagi fede­zet. Bejárva a két klubszobát és a nagytermet, kellemes csalódás ért. Frissen festett falak, felújított világítási rendszer, s az ifjúsági klub­ban, a TIT jóvoltából, ele­gáns bútorok hívogatják a látogatókat. A klubban ép­pen néhány fiatal tölti a szabad idejét. Mindnyájunk véleménye az volt, hogy az ifjúsági klub jó alkalmat te­remt az ismerkedésre, a hasznos időtöltésre, s az egyelőre inkább játékos, szó­Csurzás Margit: Megszapo­rodtak a programok Fotó: Gál Edit rakoztató jellegű programok igazi vonzerőt jelentenek számukra. Ezt bizonyítja a nyelvi vetélkedő és a vers­mondóverseny sikere is. Ahogyan Angyal József megfogalmazta: „A klubtól egy olyan összeforrott társa­ság megszületését várom, ahol mindenkivel barátian lehet beszélgetni. Hiszen mi lehet fontosabb számunkra, mint olyan közösségben szó­rakozni, művelődni, mint amilyen most már a miénk.” A hír tehát igaz. Füzes­gyarmaton elindult valami... De e riportból bizonyára az is kiderül: a legjobb tervek, szándékok is semmivé lehet­nek, ha támasztékul nem áll mögöttük a nagy közösség ereje, s a művelődéshez igenis szükséges anyagi fe­dezet. B. S. E.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents