Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-29 / 75. szám

ifclWJKfiOT­1980. március 29., szombat o Aranykoszorúsok a gyermeknevelésről Kettőkor xnűszakváltás. Egy negyedóra múlva a Hír­adótechnikai Vállalat békés­csabai gyárának Kállai Éva Szocialista Brigádja válasz­ra készen áll. Ez persze ülést jelent a klub kényelmes fo­teljaiban. A tavalyi ered­mények alapján immár aranykoszorús kollfektíva csupa nőből áll. Betanított munkások, forrasztást és mechanikus szerelést végez­nek. Finom, néhány millimé­teres nagyságú tekercsek, lencseszemnyi kondenzáto­rok, s egy centinél kisebb, szivar alakú ellenállások ke­rülnek kezük nyomán egy fémlemezre, hogy együtt té­véantenna-erősítő legyen be­lőlük. A beszélgetés hamar élénk lesz, s az is marad a csak­nem két óra hossza utolsó percéig. Akkor sem a mon­danivaló hiánya szakítja meg, csak hát ideje haza­menni, hiszen otthon azok várják az anyákat, akikről itt most szót ejtünk. A ne­velésükkel kapcsolatos el­vekről, s azok gyakorlati megvalósításáról, amely va­lamilyen formában összefügg — mint ez gyorsan kiderült — a szülők gyermekkori ta­pasztalataival. — Minket — hetünket — szigorúan neveltek. Becsü­letre, tisztességre, munkára. Mi is erre törekszünk, de a szigor már enyhült, „füles” lett belőle, ami el-elcsattan, mert a fiaim igen elevenek — mondja Kovács Lászlóné, az ikrek édesanyja. — Nekem egy fiam van — veszi át a szót Andó György- né —, 14 éves, egy ujjal nem nyúltam soha hozzá. Szép 6zóval mindig eredményt ér­tem el. Engem nem így ne­veltek. Ha nem tetszett va­lami, megvertek. Minden magyarázat nélkül. Én meg­fogadtam, soha ilyen nem leszek. És nem is bántam meg. A brigád is okos, kedves, tisztelettudó gyereknek is­meri a fiát. De hogy ilyen, abban Puskás Károlyné sze­rint az Andóék speciális helyzete is közrejátszik. Ké­sőn született, a szülők már megfontoltak voltak, meg­alapozott anyagiakkal. Nyu­godt körülmények közt, tu­datosan nevelték és renge­teget játszottak vele. Meg aztán nem is olyan, akit verni kell. Dehát feltétlenül csak a verés hozhat eredményt? Nem egyszerű a kérdés, bár vannak egy páran, akik indokoltnak tartják a ve­rést, csak mikor a magyará­zatra kerül a sor, ők is az elcsattanó pofonokat értik alatta. Ha olyan, a gyerek ... Ha tiszteletlen, ha hazudni próbál. Kvasz Mátyásné és Gyeb- nár Mihályné a nevelés egyik nehézségét abban látja, hogy a gyerekek más-más termé­szetűek. Két kislány van mindkét családban, de ahogy mondják, mintha nem is testvérek lennének, annyira különböznek. Az egyik érzé­kenyebb, elég rászólni, a másik makacsabb, nehezeb­ben ért a szóból, több türe­lem kell hozzá. Vagyis egyé­ni bánásmód kell mindegyik­hez. Ez lehet egy „legyintés”, de verés soha. Kvaszné meg is indokolja, miért. — Olyan tíz év körüli le­hettem, amikor az apám na­gyon megvert. Ma sem ér­tem, mért hozta ilyen indu­latba, hogy az akkor éppen divatos dalt énekelgettem. Azt, hogy: Az én -apukám egy olyan híres bohóc volt...-r Pedig a verés csak da­cossá tesz — fűzi hozzá Hu- gyecz Györgyné —, tudom magamról. Én tanártól kap­tam akkora pofont az isko­lában, hogy beestem a pád­ba. Míg élek, nem felejtem el, és nem tudom megbo­csátani. A meghökkenést Kiss Mi­hályné, a brigádvezető sza­vai oldják fel. Már nagy­mama, de ahogy visszate­kint a nem is olyan régmúlt­ra, a nevelés legnehezebb időszakainak a kamaszkort tartja. — Amikor már nem gye­rekek, de még nem is fel­nőttek. Az átmenet kora. Az én lányaimhoz is akkor kel­lett a legtöbb türelem, hi­szen ők azt hitték magukról, hogy mindent jobban tud­nak. De ilyenkor vonz na­gyon a baráti társaság, szin­te fontosabbnak érzik az ott­honinál. Ha ekkor megértők vagyunk, nincs nagyobb probléma. Hozzám bizalom­mal voltak, s amolyan ösz- szekötő szerepet töltöttem be az apjuk és köztük. De ez nem jelentette, hogy min­dent megengedtem, s a leg­több vita azon volt, mikor kell hazajönni. A férjem szigorúbb volt nálam. Megint mindenki leteszi a garast. Igen, az apáktól job­ban tartanak a gyerekek, az anyáknak viszont még a „titkokat” is elárulják. Meg­osztják velük. A lányos ma­mák úgy érzik, egy kicsit barátnők is, pedig ők is kö­vetelnek. Segítséget várnak és kapnak. De a fiúk is el­látják a korukhoz illő ap- róbb-nagyobb feladatokat, mert a munkára szoktatást nem lehet elég korán elkez­deni. Akárcsak a megértést. ■ — A szeretet segít a meg­felelő hangot eltalálni a vá­ratlan helyzetekben is — zárja le a beszélgetést egy kedves történettel Gyebnár- né. — Mikor a kisebb lá­nyom első osztályos volt, az­zal jött haza a napközis tá­borból, hogy tetszik neki az egyik kisfiú. Nem hesseget- tem el, nem intettem le, hallgattam, majd beszélgetr tünk. S még akkor sem mondtam azt, hogy nahát, micsoda dolog ez, amikor a nagyobb, nyilván erre várva később így szólt: szerelme­sek. Hiszen a fiú a fele cso­koládéját is neki adta... Vass Márta Világjáróval beszélgettünk... Mit is írjak erről a dél­utánról, amelyet március 24- én, hétfőn, a Békés megyei Moziüzemi Vállalat rende­zett az erzsébethelyi és a szlovák iskola pedagógusai­nak? Négy órai kezdettel a Terv moziban megnéztük Révész György színes doku­mentumfilmjét, a „Magyarok a prérin” címűt. Aki látta, bizonyára emlékezik a Ka­nadában élő dr. Dojcsák Győző kandidátusra, aki a film végén úgy dönt, végleg hazatér az óhazába, Magyar- országra. Az utolsó filmkoc­kák a hazaindulás pillanata­it örökítik meg... S valóban, azóta itt él. Kü­lönös érzés volt hétfőn, hogy a film megnézése után né­hány perccel, körünkben lát­tuk viszont a megnyerő mo­dorú kutatót, a világjárót, aiknek bizony volt miről mesélnie. Mert dr. Dojcsák Győző ezen a délutánon a mi vendégünk volt... S miért a dilemma az írás­ról? Mert magam sem tu­dom, mi volt érdekesebb, a kanadai emigránsokról szóló film, az emigránsokkal kap­csolatos ottani kutatások, vagy talán a kutató élete, sorsának mostani alakulása. Mert valahogy úgy sikerült, hogy minderről szó esett az­alatt a mintegy másfél óra alatt, amíg dr. Dojcsák Győ­ző körünkben tartózkodott. S pedagógusokról lévén szó, kérdés akadt bőven: — Mi­kor határozta el, hogy haza­jön? Megtalálta-e a számítá­sát itthon? Mi a véleménye a Kanadában készült film­ről? Milyen témakörökben kutatott eddig? S végül ma­radt idő az ottani oktatás­ügy vázlatos elemzésére is. Ami különösen tetszett: nem is az elmondottak tartalma, hanem a hogyanja ... Olyan előadóval találkoztunk itt, aki bármiről fejtette ki vé­leményét, mindig élvezettel hallgattuk. Talán ezért is engedtük el oly soká ... Hasznos volt a beszélgetés, ez nem vitás, hiszen olyan emberrel találkoztunk, aki megjárta a világ csaknem minden táját, s most tapasz­talatait, élményeit bőkezűen osztogatta a hallgatóság előtt. Kár, hogy többeknek, más elfoglaltság miatt korábban el kellett menniük, s kár, hogy már eleve csupán tö­redéke véhetett részt a ta­lálkozón mindazoknak, akik látták, s így véleményt al­kothattak volna a filmről. N. A. A Televízióból jelentjük: Kellemes vígjáték: a Rablók Ügyeskedő szélhámosok, tolvajok komédiáját forgat­ják a Pasaréti úti filmgyár­ban. Két elszánt, de valójá­ban szorongó fiatalember — Szilágyi Tibor és Bálázsovits Lajos — mászik befelé, pa­pucsban, hálóköntösben és pizsamában az újsütetű öz­vegy — Tábori Nóra — há­lószobájába, hogy aztán az asztalkáról gyorsan emeljék el a csillogó, villogó ékszer­halmazt. — Űri betörőket alakítunk Ben Travers: Rablók című komédiájában — mondja az egyik főszerepet játszó Szi­lágyi Tibor. — A rangos an­gol drámaíró a húszas évek Angliájába visz el bennün­ket. Ez a két, majdnem ked­ves fickó az angol felső kö­zéposztályból került ki. Egyikük előkelő társadalmi rangja mellett hivatásszerű­en űzi a lopást, mint mel­lékfoglalkozást. Az általam alakított figura csupán al­kalmi bűnöző, viszont hiva­tásos hozományvadász, aki körül jó néhány alkalmi menyasszony forgolódik. S az éppen kiválasztott gazdag örökségre számító szíve höl­gye azonban váratlan ve­szélyben tudhatja remélt örökségét. — Tehát örökösödési his­tória? — A szellemesen bonyolí­tott, majd hogy krimi izgal­makkal vetekedő cselekmény középpontjában komplikált örökösödési ügy rejlik. — Jó komédiát remélhe- \ünk...? — Nem szimpla bűnügyi történet. Ügy mondhatnám, hogy kellemes vígjáték bűn­ügyi motívumokkal! Játék, amely kemény leleplezéssel végződik, amikor is az utol­só pillanatban minden kide­rül. Vagyis nincs itt humo­ros csattanó. S ez külön ér­dekessége a Raklóknak. A darab egyébként bűbájos, könnyed, és nincsenek ben­ne olcsó helyzetek. Egy egész fárasztó hét munkája áll már mögöttünk, de úgy vélem, színészkollégáimmal együtt, hogy megérte! Jó kitömi a sok komoly szerep után, márcsak azért is, hogy elke­rüljem a beskatulyázás ve­szélyeit. Szémann Béla Gaudí, az ismeretlen Gigantomán, hallucináló őrült, a giccs „művésze”, zse­niális statikus. Mint a kira­gadott jelzők is mutatják, sokféleképpen jellemezték már Antoni Gaudít, a múlt század legnagyobb spanyol— katalán építőművészét! Melyik jelző az igaz, ki is volt valójában Gaudí? — erre keres választ a közel­múltban, az Akadémiai Ki­adó Architektúra sorozatá­ban megjelent művében Mo- ravánszky Ákos. Túlzás nél­kül hézagpótlónak mondható a könyv, hiszen magyar nyel­ven ilyen részletes életrajz még nem jelent meg Barce­lona nagy mesteréről. Nem is életrajz a szó igazi értel­mében, mert a szerző nem közöl részletes adatokat, in­timitásokat Gaudíról. Figyel­mét a művek létrehozásának, a tervezés, az alkotás folya­matának ismertetésére for­dítja. A 74 évesen, 1926-ban el­hunyt művészt jogosan tar­tották építőmesternek is, hi­Az elmúlt napokban nagy közönségsikert aratott Gyulán, a • Mogyoróssy Könyvtárban „A nap jegyese” jcímmei megren- ■ dezett összeállítás, amelyen Budai Ilona előadóművész nép- ! dalokat, népballadákat adott elő a szomszédos országokban j élő magyarság népdalkincseiből. Az esten közreműködött Ha- ; vas Judit, aki versekkel színesítette a zenekíséret nélkül elő- • adott dalokat Fotó: Béla Ottó ; szén nemcsak a tervezőasz­talon, az építkezés helyszínén is alkotott. Fantáziáját, mű­vészetét jól tükrözi az a 13, Barcelonában található épü­let, amelyek közül nemcsak nagyságával, hanem jelentő­ségével is kiemelkedik a Sag- rada Família katedrális. Az 1881. óta épülő, eredetileg 12 tornyosra tervezett épületnek négy tornya készült el. Gau­dí ennek építését „legfőbb feladatának tekintette, bár tudta, hogy nem fogja befe­jezni.” Kanyargó . vonalvezetés, tengeri kagylókat, csigákat utánzó díszítőelemek, már- már ördöginek tűnő statikai megoldások, a természet szí­nei, formái — röviden így jellemezhetők Gaudí alkotá­sai. A lakóházak, egyházi épületek, a mintalakótelep építésére ^használt kövek hí­ven őrzik megálmodójuk gondolatait. Egyúttal köze­lebb hozzák a kort is, amely­ben születtek. Nagy segítsé­get jelent az eligazodásban Moravánszky Ákos könyve is, amelynek talán egyetlen hibájául róhatjuk fel; hogy fekete-fehér felvételeket kö­zöl a színesnek leírt alkotá­sokról. Vagy talán ez is eré­nye, ha a színes technika gyakran valóságot hamisító hatására gondolunk? —m. szabó— Felhívás dalostalálkozóra A nyáron, június 26. és 28. között nyolcadik alkalom­mal rendezik meg Székesfe­hérváron a fiatal dalosok ta­lálkozóját. Az országos ren­dezvény célja többek között az úgynevezett Űj dal moz­galom népszerűsítése, eddigi eredményeinek áttekintése, valamint a fiatal dalosok ta­pasztalatcseréje. A Velinszky László Ifjúsági és Űttörőház (8000 Székesfehérvár, Fürdő sor 3.) által kiadott nevezé­si lapokon május 10-ig lehet jelentkezni magyar és kül­földi népdalfeldolgozásokkal, mozgalmi, forradalmi és köz­életi dalok feldolgozásaival, megzenésített versekkel,«' to­vábbá önálló szerzemények­kel. Az együtteseknek, illet­ve a szólistáknak tíz-tíz per­ces műsorszerű összeállítás­sal kell szerepelniük. A leg­jobbak elnyerhetik a rende­ző szervek díjgit és fellép­hetnek a gálaműsorban. A fehérvári nyári találko­zó programjában szakmai beszélgetések, vitafórumok is szerepelnek. Természete­sen várják a műfaj képvi­selőinek sorában megyénk amatőr művészeinek jelent­kezését is. Nyitnikék Ebben a különös-furcsa, esős márciusban már a mű­sor címe is felüdíti a hall­gatót: Nyitnikék!... Nyitni bizony, tavaszodni, kék verő­fényre lenne már szüksé­günk, jó illatú levegőre, ma- dárcsivitelésre, mert akár­melyik egyedül is meghozza az örömöt, a jókedvet, vi­dámságot. Főleg ha kisisko­lásokról van szó, akik — merem remélni — délutá­nonként valami módon meg is tudják hallgatni a nekik szóló műsort. A közelgő, áprilisi ünnep jegyében szerkesztették meg a keddi harminc percet. A szerkesztő-műsorvezető, Hav- ril Erzsébet okos bevezetőjé­ben néhány mondattal fel­vázolta, mit hallunk ezúttal; mire kell odafigyelnie a kis­iskolás hallgatónak. Elmond­ta, vagy inkább elmesélte, hogy harmincöt évvel ezelőtt, 1945. április 4-én egy szo­morú és nehéz történelmi korszak ért véget, és azt is, hogy az akkori gyerekek el­határozták: megalkuvás, fé­lelem és megaláztatás nél­kül akarnak élni, mert gyer­meknek lenni sem lehet másként; mert csak így szép és méltó ahhoz, hogy em­berek vagyunk. Így lett a műsor alcíme Régen és most, és ügyesen választott témája az össze­hasonlítás, a párhuzam a harmincöt évvel ezelőtti kis- iskoíásélet és a mai között. Felzengett (igen,nem túlzás!) Váci Mihály egyik gyönyörű verse, a Jegenye fényben, hogy soraival elvezessen ah­hoz a régi világhoz, amikor a kisiskolások nyakukba vet­ték a messzi dűlőket, korán hajnalban indultak, és ké­ső este érkeztek meg a tá­voli tanyasi iskolából, ahol nem ritkán százötvenen szo­rongtak egyetlen tanterem­ben, ültek a katedra körül újságpapíroson, mert nem jutott helyük a padokban. Hol van ez már? Hol vannak az ilyen tanyasi iskolák, ül­nek-e még újságpapíroson a mai gyerekek a katedra kö­rül? Mégsem szabad elfelej­teni, hogyan volt, de nem szabad a nyomorúság egy- egy szépséggarasát sem. Mert ahogy Váci írta: „dú­dolva jött a gyalogút ezer felől", amikor azok a régi gyerekek hazafelé indultak, és csábított erre-arra, hiába siettette lépteiket a közelgő sötétség, a távoli kutyacsa- holás, az otthoni kötelesség. Sokáig lehetne idézni a műsorban felsorakoztatott emlékeket, és önmagunk emlékeit is, ahogyan azt az egyik szereplő, Markovics Géza tanító bácsi tette, aki ötven esztendővel ezelőtt állt oda először a gyerekek elé, hogy okosságra, jóra nevelje őket. Gazdag volt ez a keddi Nyitnikék gondolatokban, és ez feltétlen erénye. A „régen és most” legnehezebb oldalát, a jelent is színesen, egysze­rűen és követhetően mutat­ták be, Kovács Erika öcsödi kisiskolás „monológja” pedig kitűnően sikerült. Az ünnep elé meghozta a tavaszt, mint egy kismadár. Sass Ervin színhíz, mozi 1980. március 29-én, szombaton Békéscsabán, 19.00 árakor: KOLDUSOPERA Somlai-bérlet. * * * Békési Bástya: 4 órakor: Az asszony, aki énekel — 6 és 8 órakor: Vasárnapi szülők. Bé­késcsabai Építők Kultúrotthona: Férfiak póráz nélkül. Békéscsa­bai Szabadság: de. 10 órakor: Örült nők ketrece — 3 órakor: Filmklub — 6 és 8 órakor: örült nők ketrece. Békéscsabai Terv: Hair. Gyulai Erkel: Minden elő­adáson: Glória. Gyulai Petőfi: 3 órakor: A medvefókák szige­tén — 5 és 1 órakor: Gengszte­rek sofőrje. Orosházi Béke: In­diánkaland Ontarióban. Oroshá­zi Partizán: fél 4 órakor: Bo­gáncs — fél 6 és fél 8 órakor: Szenzáció!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents