Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-28 / 74. szám
NÉPÚJSÁG Befejezte tanácskozását az MSZMP XII. kongresszusa Kádár János elvtárs vitaösszefoglaló beszéde 1980. március 28., péntek (Folytatás az 1. oldalról) Nyugaton sokszor úgy emlegetnek minket, mint „csatlósokat”. Mi senkinek sem vagyunk a csatlósai, és senki sem követeli tőlünk, hogy csatlósok legyünk! A Magyar Népköztársaság szuverén, független, szocialista ország! Ennek tudatában él és , dolgozik pártunk is, népünk is, és továbbra is így fogunk dolgozni. Politikánkat — legyen szó belpolitikáról, külpolitikáról, gazdaságpolitikáról, életszínvonalról, szociálpolitikáról, kultúráról, vagy akár irányítási módszerekről — mi magunk dolgozzuk ki. Természetesen hívei vagyunk a testvérpártok, a testvéri népek tanácskozásainak, konzultációinak, tapasztalatcseréinek. Az értekezletekre nem azzal a szándékkal megyünk el, hogy mondjanak ott, amit akarnak, a mi pozíciónk változatlan marad. Mi azért megyünk el, hogy mindenkit meghallgassunk. A kollektív bölcsesség elve alapján azért tanácskozunk, hogy okosabbak legyünk, többet lássunk, többet tudjunk, és ha kell, javítsuk a saját álláspontunkat. Egynémely szűkszavú pro- tokollközlemény láttán azt mondják az emberek, hogy nem tudják meg belőle, miről volt szó a tanácskozáson. Ez igaz. Ha azonban a nemzetközi aktusokról valamennyi közelményt részletesen ki akarnánk nyomtatni, arra a lapok teljes terjedelme is kevés volna. Biztosak lehetnek benne, hogy zárt és nyílt tanácskozásokon, idehaza és külföldön, mindenütt, ahol képviselőink jelen vannak — ugyanazt a politikát, ugyanazt a pozíciót képviseljük. Ezzel azt szeretnénk, hogy a hozzánk közel és a tőlünk távol állók is értsék és tudják: ha a magyarok azt mondják, hogy „igen” — az igen! És ha azt mondják, „nem” — az nem! Amit mi elvállalunk, azt az álláspontot becsülettel támogatjuk, ha pedig valamit nem tudunk vállalni, azt is megmondjuk. Mi szövetségeseinknek hű szövetségesei akarunk lenni, és azok is vagyunk! Barátainknak hű barátai akarunk lenni és azok is vagyunk! És a másik oldallal szemben is: ha tárgyalunk és megegyezünk, korrekt, szótartó, becsületes partnerek vagyunk és ezután is azok akarunk lenni! (taps) Soha, sehol, senki előtt nem titkoltuk, hogy hová tartozunk. Sőt, ahogyan illik, a nyugati világban is ezzel kezdtük a bemutatkozást: „Önök tudják, hogy mi a Szovjetunióval szoros együttműködésben, hű barátságban, testvériségben élünk. Mi a Varsói Szerződésben vállalt kötelezettségeinknek becsülettel eleget teszünk, e szerződésnek tagállama vagyunk és maradunk mindaddig, amíg a hasonló szövetségi rendszerek egyidejűleg meg nem szűnnek”. Aki velünk kapcsolatot teremtett, ezt tudja rólunk, és e tekintetben a jövőt illetően is megnyugtatjuk őket. Mi minden értelmes, ésszerű, a mi népünk érdekeinek vagy a kölcsönös érdekeknek, a népek általános érdekeinek megfelelő elgondolást, javaslatot illetően készséges partnerek vagyunk, és minden jó ügyben azok leszünk a jövőben is. Azt hiszem, kongresszusunk pártunk szavának hitelét nemzetközi méretekben is meg fogja erősíteni, és ez nagyszerű dolog! Mi, kommunisták, bizakodó emberek vagyunk. Mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy a béke és a szocializmus eszméje győzedelmeskedni fog. Ahogyan nagy klasszikusunk, Engels mondotta: Az emberiség a szükségszerűség állapotából a szabadság állapotába jut, és majd megkezdődik az emberiség igazi története, (nagy taps) Nagyon sok felszólaló érintette a pártmunka kérdéseit. Érthető, hiszen ez a kongresszus központi témája. A különböző tisztségeket viselő elvtársak sokoldalúan világították meg a pártmunka lényegét, és elmondták, hogy további javítása tekintetében miben látják a tennivalókat. Elhangzott itt, hogy a szakszervezetek energiájának jelentős részét — sajnos — a „belső önmozgatás” emészti fel és kevesebb jut az igazi munkára. Ez a megállapítás pártszervezeteink. szakszervezeteink, tömegszervezeteink munkájára egyaránt érvényes. Most azon ne vitatkozzunk, hogy melyikre milyen mértékben. (derültség) Mindenkinek van javítanivalója a maga munkamódszerén, munkastílusán, hogy az energia — mint a rossz kazánnál, 80 százalékban ne az önfűtésre fogyjon el, s csak 20 százalék hasson ott, ahol hatnia kellene, hanem minél kevesebb erőt fordítsunk az önmozgatásra. Erre külön szeretném felhívni ,a fiatalok, a Kommunista Ifjúsági Szövetség vezetőinek figyelmét. Legyenek még határozottabbak és küszöböljék ki munkájukból a bürokratikus vonásokat. A jót tanulják el, és a mozgalmi munkában, különösen az ifjúsági munkában kevesebb legyen a bürokrácia. Sok felszólaló használta azt a kifejezést, hogy most döntővé válik az emberekben rejlő lehetőségek jobb kihasználása. Ez tömegméretekben is értendő, de még fokozottabb mértékben érvényes ,a kádermunkára. Olyan kádermunkát keli végezni, hogy a tisztségviselő és a vezető valóban a szó teljes értelmében az legyen, aminek hívják. Ha párttit- kámak hívják, akkor legyen az és ne bürokrata, ha igazgatónak hívják, akkor igazgasson, ha tudományos munkatársnak, akkor tudományosan produkáljon és így tovább. Mindenki töltse be azt ,a funkciót, amelyet elvárnak tőle. Ezt érvényesnek tartom a párt szervezeteinek, tisztségviselőinek munkájára. áttételesen az egész társadalmi életre. A Hazafias Népfrontról sok egybehangzó észrevételt hallottunk a vitában, elsősorban azt, hogy nálunk jó feltételei vannak a népfrontmunkának, a párt szövetségi politikája megvalósításának. Ahogyan a beszámolóban is szó volt róla, nálunk csak dolgozó osztályok vannak, és az alapvető érdekeik egybeesnek. A mi politikai hatal- munk osztályalapja a munkás—paraszt szövetség, amelyhez csatlakoznak a szellemi dolgozók, az értelmiségiek is. A feltételek tehát jók. Elvtársak! A Magyarországon végbement nagy történelmi fordulat, az hogy győzött és hatalmon van a munkásosztály, és forradalmi élcsapata az ország kormányzó pártja, számos kommunistát elbizakodottá tehet.' Vegyük például azt, hogy van erős hadseregünk, rendőrségünk is. Ezeknek a testületeknek a munkájáról általában. keveset beszélünk, örülünk annak, hogy majd minden negyedik magyar családnak van gépkocsija. Arr,a viszont nemigen gondolunk, milyen terhet ró ez azokra, akik hivatásuk szerint fenntartják a forgalmi rendet. Egy régebbi kongresszuson elhatároztuk, hogy a turizmus révén kinyitjuk a kaput: a mieink is lássák közelebbről az úgynevezett nyugati paradicsomot, s azután örüljenek, amikor hazajöttek. (taps) És a nyugatiak is hadd lássák hogyan éi a magyar nép, s tudják, hová tegyék az ottani lapokban Magyarországról megjelenő hazugságokat. De hogy ez a turizmus mit jelent a határőrségnek, arról fogalma sincs annak, aki nem ismeri a munkájukat. Van tehát hatalmunk, erőnk, biztosítani tudjuk a belső rendet, és mégis azt mondom: ne ezzei az erővel, hanem elsősorban politikával és meggyőző munkával biztosítsuk társadalmunk rendjét. Higgyék el, ma is érvényes tapasztalat, amire az egykori illegális munkában tettünk szert, hogy igazán, szívből, teljes erejével az v,an velünk, akit meggyőztünk. Politikánk megvalósítását továbbra is építsük az emberek meggyőzésére. A Hazafias Népfront különféle tisztségviselői között 500, különböző vallású egyházi ember is dolgozik. A Központi Bizottság beszámolójának kollektív elkészítése közben az elvtársak javasolták, megint vegyek bele egy mondatot arról, hogy Magyarországon — természetesen pártfunkció kivételével — minden köztisztséget pártonkívüli is betölthet. Gondoltam, miért kellene ezt elismételni? Tudniillik e7 teljesen normális állapét nálunk, mindenki látja. Mégis, hogy ez ,a téma felvetődött, önmagában is üdvözlöm, mintegy bizonyítékát annak, hogy nálunk az állam és az egyház viszonya rendezett és annak is. hogy Magyarországon pártonkívüli is betölthet és be is tölt bármilyen közfunkciót. Szóba került nemzetiségi politikánk is, plasztikusan és konkrétan, a gyakorlatból bemutatva azt, amit a Központi Bizottság beszámolójában is említettünk. Csatlakozom a javaslathoz: a határozat szövegébe is iktassuk be a nemzetiségi szövetségek munkájának megfelelő méltatását, mert érdemesek rá. Nálunk, Magyarországon, a különböző nemzetiségű emberek, a lenini politika elveinek, törvényünknek és alkotmányunknak megfelelően teljes jogú állampolgárokként élnek, dolgoznak és boldogulnak. S amint a beszámolóban is említettem, mi ugyanezt kívánjuk a határainkon túl élő magyarok számára is. (taps) A felszólalók sem a belpolitikánkat, sem a külpolitikánkat nem tárgyalták részletesen, kivéve azokat a felszólalókat, akiknek ez a hivatása. Én ezt pozitív jelenségnek tartom. Tudniillik mély meggyőződésém, hogy pártunk bel- és külpolitikája benne él a tömegekben, jól ismerik az emberek. Népünk tapasztalatból ismeri, elfogadja, támogatja, egyetért vele, és ehhez fűzi azt a bizonyos megjegyzést, hogy „a párt határozatait, a politikát jobban hajtsák végre”. Magától értetődik, hogy a vitában nagy teret kaptak a gazdasági természetű kérdések. Ez összhangban van a Központi Bizottság állásfoglalásával. Most ez a kulcskérdés. Minden területen javítani kell a munkát, de a fő figyelmünket a gazdaságra kell fordítani. Szóba került a képzés, a továbbképzés, a kultúra is. A műveltség és az emberi tényező szerepe is nagy hangsúlyt kapott. Örülök, hogy helyesen és részletesen foglalkoztak a kulturális kérdésekkel. Fontos ez, mert művelt, gondolkozni és utána cselekedni tudó emberekre van szükség. Ezúttal a nők társadalmi helyzetéről is alig hangzott el valami. Én ezt is úgy fogom fel, mint pozitív jelzést. Hiszen ha ez feszítő kérdés volna, ki sem lehetne szorítani az MSZMP kongresszusi terméből. Mondják, hogy probléma, hogy a nőik között viszonylag kevesebb a szakképzett. Ez igaz, de tudjuk, hogy mennyi gond és tennivaló hárul a nőkre. Ezek miatt nem követelhetjük, hogy ugyanolyan arányban, ugyanolyan mértékben legyenek szakképzettek, mint a férfiak, de a jelenleginél többet próbálunk segíteni nekik. Az óvodai helyek számának lényeges növekedése épp úgy az anyák, a gyermeknevelés terheit könnyíti, mint sok minden más, amit a társadalom a nők helyzetének a javításáért tett. Ami eddig történt, azt örömmel ösz- szegezzük, ugyanakkor kongresszusunk fogadja meg, hogy ezt a törekvést folytatjuk, még tovább javítva a nők, és különösen az anyák helyzetét. Elvtársak! Mind az 57 felszólaló tiszteletre méltó alapállásból, meggyőző erővel beszélt. Minden felszólaló gazdagította a kongresszust, de, ha megengedik, néhányukat külön is megemlítem. Azt hiszem, mindannyiunk számára élmény volt az Ajkai Üveggyárból jött elvtársnő, a pécsi egyetemi hallgatónő, a budapesti tudományos kutató és a többi elvtársnő felszólalása. Ügy tűnik, hogy kiállásban, elvi szilárdságban, szókimondásban és politikai bátorságban — itt most elnézést kérek férfitársaimtól — az elvtársnők vitték el a pálmát. Ez az igazság. Ezt az egész ország látta és hallotta. Valamit, röviden az idősebbekről. A nyugdíjasok helyzete komoly, nagy társadalmi kérdés. Erről szó volt a Központi Bizottság beszámolójában, szó lesz a kongresszus határozataiban is. Lankadatlan erőfeszítés kell az időskorúak, a nyugdíjasok, különösen a régi alacsony nyudíjúak helyzetének javításáért. Nem tudom megállni, hogy ne mondjam meg: végtelenül örülök Andrásfi elvtárs felszólalásának. Láttam, mindenki a hatása alá került. Szavai nélkül szegényebb lett volna a kongresz- szusunk. Egy nemzedék nevében szólt, az idős, veterán kommunisták hangját hallatta Nekem végtelenül imponált és én ezt tartom példás, a kommunistákra jellemző magatartásnak. Gondoljanak csak vissza, hogy mikről beszélt. Elmondta, hogy volt főispán, nagykövet, sok kitüntetésben is részesült, és most nem szé- gyelli, hanem büszke rá, hogy egy körzeti alapszervezetben párttitkár, (taps) Ez azt mutatja, hogy az igazi kommunista nem ismeri a rangkórságot, csak az ügyet, amit szolgál, ameddig az erejéből telik, (taps) Én is megragadom most az alkalmat és nagyon köszönöm az idősebb kommunista nemzedéknek ezt a magatartást, azt, hogy az ügy szolgálata vezeti őket. Az ifjúságról viszont szinte minden felszólaló beszélt. Azt hiszem, ez először is annak tulajdonítható, hogy a párttagság és az egész társadalom felismerj az ifjúság szerepének rendkívüli fontosságát. Másodszor, mintha lelkiismeret- furdalásunk is lenne, hogy az ifjúság nevelése tekintetében nem tettünk meg mindent, amit kellett volna. Mély meggyőződéssel egyetértek a felszólalókkal abban is, hogy a pártnak, a szocialista forradalomnak van utánpótlása. És jó utánpótlása van! Ennek a nagyszerű érzésnek ösztönöznie is kell benünket, hogy még céltudatosabban és igényesebben foglalkozzunk az ifjúsággal.. A fiatalokról szólva hangsúlyoznunk kell a család nagy szerepét is. Legalább azt az egyet kérjük a szülőktől: ne tegyék tönkre a saját gyereküket azzal, hogy mindent, amit szeme-szája megkíván, kétszeresen is megadnak neki, de még az elemi, kis kötelességek teljesítését sem várják el tőle. Az egyik felsőoktatási intézmény rektorától hallottuk itt, hogy a fiataloknak tulajdonképpen semmit se adjunk ingyen. Idejében szoktassuk hozzá őket: valamit nekik is adniuk kell, legalább tisztességes magatartást, tanulást, hogy megkapják azt, ami a társadalomtól é's a családtól jár nekik. Ami a pártot illeti, az ifjúságnak forradalmi eszmét, vezérlő életcélt kell adnia. Ez a cél a szocializmus. Ezenkívül konkrét feladatokat is adni kell nekik. Sokszor említettem: a legjobb pedagógia a példamutatás. Ezt most kiegészítem: a feladat is az. A feladat bizalmat fejez ki. A mi fiataljaink sok mindenért morgolódnak, néha olyasmiért is, amiben nincs igazuk. Ez természetes, a korral jár. De a legkomolyabb és a legáltalánosabb panaszuk, hogy ha szünidőben munkát vállalnak — és nem csak almaszedés vagy szüret van —, nem bíznak rájuk komoly munkát. Ezen változtatni kell. Vezérlő eszmét, életcélt kell adni az ifjúságnak. De annál nemesebb célt, mint a szocializmus, nem tudunk ajánlani. S annál sem tudunk jobbat, mint a közösséggel együtt végzett, tisztességes munka. A múltkoriban Bábolnán jártam, s feltűnt nekem két dolog. Az egyik: délelőtt 11 órakor értünk a nagyközségbe. Nézem az utcát, az üzleteket — egy teremtett lélek sem látható sehol. Bábolnán három és fél ezer ember él, ötezer dolgozik, de ebben a nagyközségben délelőtt utcán sétáló, lötyögő embert — se öreget, se fiatalt — nem lehet látni, (taps) És mégis jól érzik magukat az emberek, mert aki jól dolgozik, az jól keres, aki jól keres, az jól él. Talán ebből is lehet valamit tanulni. A másik: a házigazga üdvözölt a vezérkarával. Nézem őket, hát elvtársaim, meg kell mondanom, a „veterán” a vezérigazgató volt, a vezérkar tagjainak — igazgatóknak és hasonló beosztásúnknak a legöregebbje 43 éves, a legfiatalabbja 37 éves. Ez is tanulságos volt: a fiatalokra, a fiatal emberekre kell építeni! őket külön is fűti az az ambíció, hogy megmutassák: jobban meg tudják csinálni. Engedjük hát, hogy megmutassák, mit tudnak, (taps) Van az irányelvek vitájának egy általános tapasztalata, amit ez a' kongresszus megerősített. Azt kérik tőlünk az emberek, hagyjuk már békén őket a nehézségek felsorolásával, a nyersanyagproblémákkal, az árrobbanással, a kedvezőtlen világpiaci árakkal. Hadd fűzzem hozzá: az igazgatók is hagyják abba a számítga- tást, hogy ha csak a tavalyi elvonás lenne, mennyivel több volna az idei nyereségük. A nemzetközi gazdasági környezettel úgy kell számolnunk, ahogyan van. Ilyen a helyzet, így kell élni, dolgozni és boldogulni. Az üzemek igazgatóit pedig külön kérem, hogy számítsanak rá: jövőre sem lesz kevesebb az elvonás, (derültség) Ha jól teljesítik az idei tervet, akkor ennyi marad, ha nem jól teljesítik, lehet, hogy még szigorúbb lesz. Néha elgondolkodom rajta: miért megy olyan nehézkesen egy-egy határozat végrehajtása? Csak azzal vigasztalódhatom, hogy a bibliai legenda szerint Mózes már évezredekkel ezelőtt átvette a tízparancsolatot — talán ez volt az első „párt- határozat” —, de a végrehajtása még mindig csak folyamatban van. (nagy taps, derültség) A szükség is szorít minket, hogy egy kicsit nagyobb tempóban dolgozzunk. Kongresszusunkon a legkülönbözőbb munkaterületeken dolgozók mondtak véleményt arról, hogy mit kell tenni a munka jobb megszervezéséért, a jobb munkafeltételek megteremtéséért. Sokan beszéltek róla, a kormány álláspontját is hallottuk erről, és most, a kongresszuson, korábban nem ismert, nagyszerű emberek is kifejtették a véleményüket, akik közvetlenül a termelésben dolgoznak. A mi célunk a hatékonyság és a minőség javítása, a takarékosság. A fiktív számolgatások helyett a valódi költségeket kell számolni, meg a valódi nemzetközi árat, vagyis azt, hogy mit, mennyiért tudunk beszerezni és mennyiért tudunk eladni. Ennek a követelménynek kell eleget tenni. Teljes mértékben csatlakozom ahhoz a kongresszusunkon végig uralkodó igényhez, hogy a pártnak teljes erejével támogatnia kell a kezdeményező kollektívákat és a kezdeményező vezetőket, (taps) A termelői és • fogyasztói árak összefüggésével kapcsolatos konkrét kérdéseket meg kell vizsgálni, magán az árrendszeren azonban nem kívánunk változtatni. Ami pedig a fogyasztói árakat illeti: bizonyos alapvető közszükségleti cikkek árának megállapítása továbbra is központi kézben van, de ezeknél is szerves kapcsolatnak kell lennie a termelői és fogyasztói árak között. Máskülönben képtelenek lennénk a vásárlóerőhöz megfelelő fogyasztási alapot teremteni, pedig ez szintén óriási vívmányunk, amelyet meg kell őrizni. A fejlődési ütem bizonyos fokú lefékeződése szükség- szerű realitás, és nem öröm számunkra. Ugyanakkor lehetőséget ad és serkent arra, hogy javítsunk a munka minőségén. Sem a szabályozó- rendszer, sem pedig a csökkent fejlődési ütem senkinek a dolgát sem végzi el automatikusan, nekünk kell kiaknáznunk tartalékainkat. Nekem mondhatnak a kereskedelemről bármit, egy régi, még gyerekkoromból való megfigyelésem igazsága egész életemben végigkísér: ha kevés a hús, a vevő köszön, ha sok a hús, a hentes köszön! A fejlődési ütem csökkenése is így, ösztönzően hat majd. Most kevesebb beruházó nyüzsög az építőipari vállalatok háza táján. Azután meglehet, néha a ko- operálóknál is rendeléshiány mutatkozik. A kereskedelemben sem mindig jönnek sűrű, tömött sorokban a vevők. A vendéglátóipar bizonyos osztályú üzleteiben már mostanában is üresség támadt. Mindez ösztönözni fog az igazi gazdasági munkára. Az árakat is be kell szabályozni, és még olyasmi is előfordulhat — elő is kell fordulnia —, hogy bizonyos termelői árak és bizonyos fogyasztói árak nemcsak emelkednek, hanem lefelé is mennek. Mert az árak így is mozoghatnak, ha 'becsületesen és jól dolgozunk. Általános tendencia persze nem lehet, mert a nyersanyag, az energia drágul. A fejlődési ütem csökkenése és bizonyos feszítések megszűnése jó irányba fogja majd befolyásolni a vállalatokat, az ágazatokat és az embereket. Az életszínvonallal kapcsolatban fenntartom, amit a Központi Bizottság beszámolójában mondtunk: a fő erőnket az elért eredmények megszilárdítására kell fordítani. Bizonyos szerény fejlődés lesz, de a további fejlődés megfelelő feltételeit az előttünk álló években kell megteremteni. Valószínűleg (Folytatás a 3. oldalon)
