Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-23 / 70. szám

REKLÁM - HIRDETÉS - REKLÁM HIRDETÉS - REKLÁM - HIRDETÉS - REKLÁM - HIRDETÉS - REKLÁM II nagyüzem és a kisgazdaság kapcsolata 30 éves a muronyi Lenin Tsz Évente mintegy 50 ezer naposlibát helyezünk ki épületeinkbe A jó hírű Hidasháti Álla­mi Gazdaság szomszédságá­ban gazdálkodik termelőszö­vetkezetünk, a muronyi Le­nin Tsz. Szövetkezetünk az idén ünnepli alapításának 30. évfordulóját. Az 520 ta­gú szövetkezetünk 2 ezer 170 hektáron gazdálkodik, melyből 1917 hektár a szán­tóterület. A számokból lát­szik, hogy szövetkezetünk nem tartozik a nagy tsz-ek sorába. Az eltelt három év­tized alatt megtett út, nem volt könnyű, viszont ered­ményes volt. Szövetkezetünk kicsi, ép­pen ezért sok mindennel fog­lalkozunk, több társulásnak vagyunk a tagja, ugyanis saját erőből nem képes min­dent megvalósítani gazdasá­gunk. A kamuti Béke Tsz­szel közösen alapítottuk a SERKÖV-öt. A modem, sza­kosított sertéstelep mintegy 10 ezer hízott sertést ad a feldolgozóiparnak évente. Ugyancsak alapító tagjai va­gyunk a kondorosi takar­mánykeverő üzemnek: ter­melőszövetkezetünk takar­mányszükségletének egy ré­szét innen szerzi be, s ugyancsak innen biztosítjuk a lakosság és a kisgazdasá­gok ellátását is. Tagjai va­gyunk még a Sárréti TEJ- TÖVÁLL-nak, részt veszünk a BAGE munkájában, nö­vénytermesztésünkkel a KI- TE rendszeréhez tartozunk. Szövetkezetünk életében fontos szerepet tölt be a nö­vénytermesztés. A növény- termesztési ágazat árbevéte­li tervét tavaly 107,3 száza­lékra, nyereségtervét pedig 108,2 százalékra teljesítette. A rossz időjárás ellenére is hektáronként csaknem 50 mázsás átlagtermést takarí­tottunk be kenyérgabonából. Ezenkívül hetven hektáron termesztettünk hibridkukori­ca-vetőmagot s 116 hektá­ron cukorrépát. Ez utóbbi növény hektáronként csak­nem 400 mázsás átlagter­méssel és igen magas, 17 százalék feletti cukortarta­lommal fizetett. Űj vetőgé­peket helyeztünk üzembe, ja­vult a cukorrépa tőállomá­nya, s nem utolsósorban op­timális időben végeztünk a vetéssel. A szójabab termesz­tésében tavaly értük el a leg­jobb eredményt: 78 hektár átlagában 22,3 mázsás ter­mést takarítottunk be. Ki­sebb területeken ugyancsak jó hozamokat értünk el zöld­borsóból, paprikából és pa­radicsomból. A többi terüle­ten termelt takarmánynövé­nyeink állatállományunknak megfelelő minőségű és mennyiségű takarmányt je­lent. Termelőszövetkezetünk ál­lattenyésztését a legjobbak között tartják számon: a 460 szarvasmarhából 200 a tejelő tehén. Tehenészetünkben évekkel ezelőtt befejeztük a gümőkór-mentesítést. Ennek eredményeként, a fajtavál­tással 3200 literrel nőtt az egy tehénre jutó tejhozam, ami azt jelenti, hogy tavaly 543 ezer liter tejet adtunk a feldolgozóiparnak. Baromfitenyészetünk a ház­táji gazdaságokkal együtt­működve ér el szép eredmé­nyeket. Évekkel ezelőtt úgy fejlesztettük az ágazatot, hogy a lakossági ellátás a kisgazdaságokkal együttmű­ködve minél eredményesebb legyen. Tavaly összesen 412 A pecsenyecsirkét a baromfifeldolgozó vállalatnak adjuk át tonna baromfihúst adtunk a népgazdaságnak. Szövetkezetünk évek óta eredményesen foglalkozik li­batenyésztéssel. Hatezer da­rabból álló rajnai fehér törzsállományunk van, mely állománytól évente 175 ezer libatojást szállítunk és érté­kesítünk a keltetőknek, majd ebből saját nevelésre több mint 50 ezer naposlibát visz- szavásárolunk. A környező kisgazdaságoknak évente 6- 8 ezer naposlibát juttatunk, értékesítünk. Telepeinkről — amikor a libaállomány meg­közelíti a 4,5 kilogramm át­lagsúlyt — az állomány egy részét a baromfifeldolgozó vállalatnak, kisebb hánya­dát, mintegy 5 ezer darabot, előnevelt libaként a békési libatömő szakcsoport tagjai­nak értékesítünk, továbbtar- tásra, tömésre. Szövetkeze­tünk az elmúlt évben még 23 tonna tépett libatollat ér­tékesített. A baromfitelepünk jó kap­csolatot tart fenn a háztáji kisgazdaságokkal. Az elmúlt Rajnai fehér libatörzsállományunk száma eléri a 6 ezret Az elmúlt évben 175 ezer libatojást szóHítottunk a keltetőknek évben több mint 8 ezer pe­csenyelibát vásároltunk fel a háztáji gazdaságoktól. Termelőszövetkezetünk ház­táji ágazata segíti a kisgaz­daságokat. A 8 ezer pecse­nyelibán kívül felvásárol­tunk még mintegy 3 ezer hízott sertést, 53 hízott mar­hát, valamint a háztáji gaz­daságokból gyapjút, vala­mint burgonyát és paradi­csomot. Szövetkezetünk négy táp­boltot és darálót üzemeltet. Ebből kettő Muronyban, ket­tő pedig Békésen áll a kis­gazdaságok rendelkezésére. A négy üzletünk az elmúlt évben közel háromszázötven vagonnyi szemes terményt, tápot forgalmazott, melynek értéke meghaladta a 16 mil­lió forintot. Termelőszövetkezetünkben a céltudatos és tervszerű mun­kával csökkentettük a ter­melési költségeket. Például: a cukorrépa szűkített önkölt­sége mázsánként nem éri el a 37 forintot, a paradicsomé pedig a 90 forintot. Egy li­ter tejet 5 forint 80 fillérből állítunk elő, s az emelkedő energia- és tápárak ellenére is nyereséges a baromfiága­zat. Szövetkezetünk idei ter­vében célul tűztük a költsé­gek csökkentését és a haté­konyság fokozását. Muronyi Lenin Termelőszövetkezet

Next

/
Thumbnails
Contents