Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-16 / 64. szám

Bejárt diákok Együtt egymásért... Hajnaltól éjfélig Bejáró diákok a békéscsabai vasútállomáson... Fotó: Veress Erzsi Már kora reggel fáradtan érkeznek az iskolába. Gyak­ran késnek, sokat hiányoz­nak. A délutáni oktatás mi­att sokszor késő estig fent kell maradniuk, ezért tanu­lásra, művelődésre, szórako­zásra alig jut idejük, nap­jaik jelentős része „üresjá­ratban” telik el. Tanulmányi eredményük is jóval gyen­gébb az átlagosnál. Közel százezren vannak. Az osz­tálynaplókban csupán egyet­len szó jelöli őket — „be­járó”. Reggel hat óra. Az embe­rek egymást lökdösve nyo- makodnak föl a zsúfolt vo­natra. Munkások, ingázók, diákok. Álmosan egymáshoz préselődve állnak a fojtó, pá­rás embermelegben. Maró füst csípi a szemeket. Bum- lizva utazunk — munka­helyre, iskolába, hivatalba. Van, aki már hajnali négy óra óta talpon van. Az egyik peronon srácok snóbliznak, lábuk között az iskolatáska. „Fél hétre érünk be a város­ba, de hogy utána mit csi­nálunk, még nem tudjuk. Ki­rakatokat nézünk, mászká­lunk és ha már nagyon fá­zunk, beülünk egy tejivóba”. — Vagy a kocsmába! — szól közbe az egyik lány. Neve­tünk, de senki nem mond el­lent a közbeszólónak. Déli tizenkét óra. A szak­munkásképző intézet udva­rán óriási tömeg. A két mű­szakban oktató iskolában még tart a délelőtti oktatás, de a délutánra járókat -ho­zó autóbuszok, vonatok már megérkeztek. A gyerekek jobb lehetőség híján a szűk folyosókon az udvaron ácso- rognak. Egykedvűen falnak támaszkodó, cigarettázó, fá­sult tömeg. Itt-ott rádió szól. Van, aki már órák óta vár. A „szűkre tervezett” iskolá­ban egyetlen olyan helyiség sincs, ahová leülhetnének. A KISZ-klub ajtaja is kulcsra zárva. „Felügyelet nélkül min­dent tönkretennének” — mondja az egyik nevelő. Délután négy óra. A me­gyeszékhely állomásépülete tele van ácsorgó, csapatosan kószáló fiatalokkal. Lökdö- sik egymást, sziszegnek a lá­nyoknak. A diákváróterem­ben félhomály. A pár lépés­nyi, barátságtalan helyiség­ben néhány lány vihorászik. Egy pár az egyik sötét sa­rokban csókolózik. Az aszta­loknál egyetlen fiú ül. Előt­te könyv. Szórakozottan bá­mul fölötte a levegőbe. Né­hány ténfergőt megszólítok. Többségük szakmunkástanu­ló. Egy órakor eljöttek az is­kolából, azóta a városban csellengtek, nézelődtek. A vonatuk fél hatkor indul. Hétre érnek haza. Megvacso­ráznak, végignézik a tévé­műsort, lefekszenek. — Ta­nulni mikor szoktatok? — kérdezem tőlük. Cinkosan összenevetnek. — Hát mi­kor, hogy ... Vonaton, va- , csora után — érkeznek a bi­zonytalan, komolytalan vá­laszok. Senkit nem izgat a holnapi lecke, a felelés. Ol­vasnivalót, újságot, könyvet senkinek a kezébe nem lá­tok. Dél óta az iskolatáskát sem nyitották ki. Valószínű, hogy holnap reggel ugyan­úgy kapják fel, ahogy este lerakták. au A tanárok, ha a bejárók problémáiról esik szó, szét­tárják a kezüket. „Néha már az is eredmény, hogy eljön­nek az iskolába, és csendben végigülik az órát” — mond­ják az egyik szakmunkás- képzőben. Az iskola igazga­tója sem tud megoldást. „Szabad helyiségeink nin­csenek, a művelődési házban hiába rendeztünk be egy be­járóklubot, onnan menekül­tek a gyerekek, mert „nem bírták a kötöttséget”. A vas­úti menetrend egy-egy me­gyén belül a gyárak mű­szakkezdéséhez igazodik, a Volánnak pedig nincs elég járműve diákjáratok indítá­sára. Ideális megoldás az lenne, ha mindenkinek kol­légiumot tudnánk biztosíta­ni, de ez egyelőre álomnak is szép”. <4V Valóban ennyire kilátásta­lan a helyzet? A pályaudva­ri, iskolai pillanatképeket látva, a kezdeményezések kudarcáról hallva, az objek­tív adottságokat — iskoláink felszereltségét, a városokban a szabadidő-klubok hiányát, az állomásépületek állapotát figyelembe véve, nem éppen rózsás a kép. De nem is re­ménytelen. Néhány jó kezde­ményezés, példa akad az or­szágban. Cegléden a kultúr- várótermet alakították átdi- ákvárótéremmé, úgy, hogy a felügyeletet is megoldották. A felügyelő néni adja ki a játékokat, kölcsönzi a köny­veket, újságokat. A váróte­rem reggel 7-től este nyol­cig van nyitva. A fiatalok szívesen töltik itt az idejü­ket. Debrecenben a Kölcsey Ferenc Művelődési Házban nyitottak meg egy szabad­idő-klubot, ahol 14 órától 22 óráig egy fiatal népművelő felügyeletével „szabadon” tölthetik idejüket a fiatalok. Lemezeket hallgathatnak, új­ságot olvashatnak, játékasz­talokon játszhatnak, s köz­ben, „véletlenül”, a népmű­velő „provokálhatja” őket. Popzenéről, irodalomról, po­litikáról beszélgetnek. A klub nagyon népszerű a fia­talok körében. Hasonló életrevaló kezde­ményezés egyelőre kevés szü­letik az országban. A beszél­getések során nagyon kevés emberrel találkoztam, aki „ügynek” tekintette volna a bajárók problémáit, gondja­it. Az iskolák nagy részében csak az- anyagi gondoskodást — útiköltség-térítés, ebéd­jegy stb. — tartják szem előtt, és a tanulók egybe­hangzó véleménye szerint egyéb törődést nemigen ta­pasztalnak az intézmények részéről. Pedig a középisko­láskorú fiatalok több, mint egynegyedéről van szó. Több­ségükben munkásnak készü­lő fiatalokról. Olyanokról, akik — fizikai dolgozók gyermekeiként — társaikhoz képest hátrányos helyzetben vannak. Csaknem százezren van­nak. Számuk és arányuk, a középiskolás korosztályon be­lüli arányuk azonban egyre nagyobb, és a népesség ala­kulását figyelembe véve még nagyobb lesz. Nemrégiben egy minisztériumi vizsgálat során is megállapították, hogy ennek a jelentős ifjú­sági rétegnek a helyzetén, körülményein a jövőben — elsősorban a helyi szervek, intézmények kezdeményezé­sei révén — hathatósan vál­toztatni kell. Sebők János A gyerekek szívesen ve­szik, ha egy-egy felnőttcso­porthoz tartozhatnak. Ez fő­ként akkor igaz, ha közösen tölthetik meg tartalommal a találkozásokat. A Békés­csabai 9. sz. Általános Isko­la kisdiákjai a forgácsoló­szerszám-gyár dolgozóival, KISZ-eseivel, valamint a RUTEX Szövetkezet KISZ- eseivel tartanak fenn évek óta igen tartalmas kapcso­latot. A RUTEX szabás- varrás tanfolyamot szervez a gyerekeknek, a gyárbeliek pedig a munkásőr-foglalko- zásokon együtt dolgoznak az úttörőkkel. Évfordulók al­kalmával köszöntik egy­mást, ajándékkal kedves­kednek a szeretet ünnepén. A most 7. és 8. osztályoso­kat 5-es koruk óta patro­nálják az üzemek, s az évek során mély barátságok szövődtek a gyerekek és fel- . nőttek között. A felnőttek közül példaképet is válasz­tottak a gyerekek maguk­nak, egy-egy munkást vagy KISZ-es fiatalt. — A RUTEX KlSZ-titká- ra sokat beszélget velünk, s tud olyan lenni, mintha köz­tünk élne, mégis mindig újat mond, segít eligazodni a felnőttek világában. Volt például illemóránk, ahol a társas viselkedésről beszél­gettünk, de az űrkutatásról, is olvastunk közösen — me­séli Hortobágyi Jancsi, aki 6. osztályos ... — Ti a forgácsolóba jár­tok munkásőr-foglalkozás- ra... — Rendszeresen részt ve­szünk a felnőttekkel közös filmvetítésen, lövészeten. Évek óta szívesen járunk ide. Én 52 pontot értem el egy alkalommal a lövésze­ten — mondja büszkén Szi- kora Ági. Oláh Tünde arról is me­sél, hogy a klub- és teadél­utánok, beszélgetések, filmek megtekintése után szórakoz­tató programokat szervez­nek. Azt már az iskola igaz­gatójától, Széplaky Endré- nétől tudjuk, hogy a szak­mákkal is ismerkednek a gyerekek. Minden évben szerveznek gyárlátogatást, így sók mindent megtudhat­nak, például a szerszámgép­lakatos munkájáról. A RU- TEX-ben a szabás és a var­rás fortélyait nézhetik végig egy-egy üzemi sétán a lá­nyok és fiúk. Az üzemek komoly segí­tőtársai az iskolának. A forgácsoló dolgozói állványt készítettek a vetítőhöz, ame­lyen tárolható és mozgatható az epidiaszkóp is. Nagyon nagy szükség volt rá, hiszen a boltban ilyet nem árul­nak. Segítettek a tantermek korszerűsítésében is. A RU­TEX sportmezeket varrt a gyerekeknek, az úttörőrend­őrök egyenruháit is ők varr­ták meg. S hogyan kedveskednek a gyerekek a felnőtteknek? — Nőnapra fogókesztyűt varrtunk a RUTEX KISZ- eseinek, más alkalomkor fé­sűtartót. Legutóbb pedig a forgácsoló pártértekezletén mondtunk köszönetét a pa­dok korszerűsítéséért, és a sok segítségért, amit az üzemtől kaptunk. Az iskola úttörőcsapata és a két KISZ-szervezet közö­sen nevezett be „Az ifjú­kommunisták az úttörőkért, az úttörők az ifjúkommu­nistákért” mozgalomba. A tartalmas és gyümölcsöző kapcsolat után hamar ki­derül, .hogy más üzemek és iskolák kapcsolatai között hogyan értékeli a városi és a megyei KISZ-bizottság a 9-es iskola, a forgácsoló és a RUTEX „együttműködé­sét”. Sz. J. Avwuvvvuwxvuxmvvxxxxxxxxxxxxxxxxxx így és itt élt Zrínyi Ilona Ezzel a címmel rendez minden évben hagyományte­remtő szándékkal vetélkedőt a békésszentandrási Zrínyi Ilona úttörőcsapat. Képein­ken a győztes csapat tagjai. n személyzetis Láttam öt női futballt ját­szani, láttam, hogy magas rangú vendégeket fogad, hal­lottam előadását, találkoztam vele mint szervezővel, s lát­tam mint dolgozók igazát kereső és „kijáró” embert. Egyszóval meggyőződhettem sokoldalúságáról, emberségé­ről. Rétlaki Antalné, Békés' megye legnagyobb — három­ezer-ötszáz főt foglalkoztató — vállalatának személyzeti osztályvezetője. Eddigi élet­út járói így beszél: — Friss érettségi bizonyít­vánnyal 1968-ban kerültem eddigi első munkahelyemre, a Volán 8. számú vállalat­hoz. Mint üzemanyag-elszá- moltató kezdtem dolgozni a műszaki főosztályon. Miután a gimnáziumban aktívan részt vettem a KISZ- munkában a vállalatnál be­választottak a KlSZ-bizott- ság csúcsvezetőségébe. Tíz évig szervező titkár voltam. 1971-ben vettek fel a párt­ba, és 1978-ban a vállalat pártvezetőségébe, agitációs, propagandafelelősnek válasz­tottak. — Hogyan változott mun­kahelyeden belül beosztá­sod? — Igazgatási előadó let­tem, de rövid idő után a munkaügyi osztályra kerül­tem szociálpolitikai előadó­nak, majd csoportvezetőnek. 1976-ban a személyzeti osz­tály vezető helyettesének ne­veztek ki. Az idén, miután elődöm nyugdíjba ment, sze­mélyzeti osztályvezető let­tem. — Köztudott, hogy mi a feladata egy személyzetis­nek, vagy legalábbis azt hisz- szük, hogy köztudott. Be­szélnél a munkádról? — Nemcsak a személyzeti vonatkozású kérdések tar­toznak hozzám, hanem az oktatási témák is. Ezenkívül a vállalat igazgatójának első számú instruktora vagyok, ami eléggé felelősségteljes feladat. Vezetők minősítésé­hez, kinevezéséhez, leváltá­sához kell javaslatot adni. Nem éppen hálás feladat! Arra törekszünk, hogy meg­felelő, rátermett emberek kapjanak vezetői megbízást... — Az utóbbi időben meg­növekedett feladatokat kap­nak a személyzeti ügyekkel foglalkozó osztályok. Mi er­ről a véleményed? — Ez valóban így van. Ezért is fordítunk nagy fi­gyelmet arra, hogy a sze­mélyzeti kérdésekkel foglal­kozók jól képzett szakembe­rek legyenek. Értsenek a közművelődéshez, az ifjúság- politikai és oktatáspolitikai kérdésekhez. Ehhez a mun­kához vállalatunknál egy ember kevés, egész kollektí­va összefogására szükség van. — Terveid? — Minél magasabb szinten ellátni feladatomat... Rétlaki Antalné egyébként még csak harminc éves. Ed­digi munkáját kitüntetések sora fémjelzi, 1972-ben mi­niszteri dicséretben része­sült, 1975-ben és 1978-ban a Közlekedés Kiváló Dolgozó­ja kitüntetést, 1977-ben Ki­váló Dolgozó kitüntetést ka­pott, 1978-ban pedig kiváló ifjúsági vezető elismerésben részesült. Kép, szöveg: Béla Vali

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents