Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-16 / 64. szám
SZÜLŐFÖLDÜNK 1980. március 16., vasárnap © * II császári önkény áldozatai — Érdekes módon két nap alatt jutott el Békés megyébe az 1848. március 15-i forradalom híre. Tudomásunk szerint — mondja dr. Szabó Ferenc, a Békés megyei Levéltár vezetője — március 17-én érkeztek haza Szarvasra a pesti vásáron levő kocsisok. Ök hozták hírét a budapesti megmozdulások- nok. A szarvasi elöljárók azonnal lovas futárt küldtek Gyulára, a megyeszékhelyre, tudatni a nagy hírt a megye Ahogy teltek a napok, szivárogtak a hírek a pesti eseményekről, úgy kezdett mozgolódni a nép. Áprilisban újra éledezett a korábbi földfoglaló mozgalom, újra éledtek a szenvedélyek. Ilyen mozgolódásról tudunk Mezőberényben, Gyulaváriban, Vésztőn, Szeghalmon és Békésen. Különösen Mezőberényben vált tüzessé a helyzet. Forrongott a nép, éppen ezért a szomszédos megyékből is kértek segédcsapato1948. március 15-én ünnepséget rendeztek Orosházán, a Kos- suth-szobornál a forradalom 100. évfordulóján (Archív felv.) uraival. Nyilván akkoriban nem terjedtek olyan gyorsan a hírek, mint manapság, és legalább 3 nap kellett ahhoz, hogy a megye lakossága is tudomást szerezzen Pető- fi’ék forradalmáról. A lakosság aránylag nyugodtan fogadta a hírt. Néhány nappal később, pontosan március 23-án, egy megyei népgyűlést hívtak össze Gyulán, amit a megyeház udvarán tartottak meg. Erre minden településről érkeztek küldöttek. Itt ismertették velük a 12 pontot. kát. A mezőberényi nép szószólója a szegényparaszt Frey Ádám volt, akit hamarosan letartóztattak és erős felügyelettél Békéscsabára szállítottak. A rögtönítélő bíróság halálra ítélte, majd visszaszállították Mezőbe- rénybe, ahol kivégezték. Hasonló kivégzésre került sor Orosházán is, ahol egy Oláh István nevű szegedi ponyvaárust fogtak el és ítélték halálra azonnal, hogy lázítja a népet. Különben Békés megye is kivette részét a honvédő har% Márciusi ifjak Fotó: Béla Ottó cokból. Tudomásunk szerint, mintegy három és fél ezren jelentkeztek« á nemzetőrségbe, akik az aradi vár ostromában, valamint a torontáli harcokban vettek részt, és a Nagybecskerek (Zrenjanin) környéki harcokban. Ezek önkéntesen jelentkeztek a nemzetőrségbe, de rajtuk kívül hasonló létszámban ott voltak a honvédseregekben is. Különben több eredeti dokumentumot őrzünk ezekből az időkből. Itt van például a Március 15. 1849. május 21-i száma, amelynek dokumentumértékén kívül az az érdekessége, hogy a gyulai születésű Pálfy Albert szerkesztette. Ez pedig egy bizonyítvány szintén 1849- ből „ .. .hogy veszedelembe forgó hazánkat a fent nevezett csapatban folyó hó február elejétől 4 hónapig iönkénytesen tulajdon fegyverével védte légyen, s a szabadság harczban február 11- én Üj Szegednél, február 15- én Szőregnél, márczius 21-én Szőregh-Szentiván, április 14-én Török-Kanizsánál, május 25-én Pétervár alatt bu- koviczai völgynél, résztvőn, ezzel hivatalosan bizonyítom. Kelt Pétervártáborban július 7-én 1849. Kovács István őrnagy torontáli 1-ső szabad csapat”. Harmincöt éve jelent meg a földreformrendelet FÖLDREFORM. Az Üj magyar lexikon szerint: az állam beavatkozása a földbirtokviszonyokba, a földbirtok elosztásának megváltoztatása céljából. „ ... A felszabadulás után valósult meg az első igazi földreform, amely földosztást jelentett. Az MKP kezdeményezésére a függetlenségi front, az ideiglenes nemzetgyűlés jóváhagyásával 1945. március 15-re készült el „a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz juttatásáról” szóló rendelet, amelyet az ideiglenes kormány március 17-én fogadott el.” A Viharsarok agrárprole- táriátusát azonban hónapokkal korábban már foglalkoztatta a földosztás gondolata. Éjszakákba nyúló viták voltak városokban és falvakban arról: kinek mennyi jár az ősi jussból? Januárban lovas kocsikkal, szovjet gépkocsikkal, fűtetlen vonaton delegációk utaztak Debrecenbe, hogy az ideiglenes kormánynál a földreformrendelet kiadását sürgessék. Az évforduló alkalmából Csorvásra látogattunk el. Igaz, hogy a szolgafélelem bilincse itt sem hullt le egyszerre a volt cselédek szívéről, de az agrárproletárok döntő többsége már a kezdet kezdetén türelmetlenül várta a földosztást. — Nagyon sok volt nálunk a szegény ember — emlékezik vissza Oszlács Mihály, az egykori földigénylő bizottság elnöke. — 1944 őszén, amint felszabadult a község, mindjárt megalakítottuk a kommunista pártot, később létrejött a földmunkások szakszervezete és munkához láttunk. A határban 11 ezer hold föld volt a Wenckheim-grófok és több kisebb földbirtokos tulajdonában. Ugyanakkor több mint 800 családnak egy talpalatnyi földje sem volt. Osztottunk, szoroztunk éjjel, nappal, hogyan tudjuk felosztani a földet, hogy mindenkinek jusson. Becsülettel, részrehajlás nélkül, odaadással, nem pénzért, jó szívvel dolgoztunk, húztuk a láncot, vertük le a karókat. Emlékszem, amikor megkezdődött a földosztás, zenés kísérettel, ünnepélyesen vonultunk ki a határba. Gersli Sándor gazdatiszt, Kőhalmi János és még több tanító segítette munkánkat. Ügy döntöttünk: maximum 12 holdat kaphat egy család, függetlenül a sok gyermektől. Arra törekedtünk, hogy a volt cselédek, egykori aratómunkások ott kapjanak földet, ahol azelőtt dolgoztak, Esze és szíve volt a népnek. Gyorsan, pontosan dolgoztunk, de arra is gondoltunk, hogy a grófi kastély körül 50 holdat meghagyjunk. Munkásiskolát hoztunk létre, hogy megtanuljanak gazdálkodni az újonnan földhöz juttatottak. Igavonó és gazdasági felszerelés hiányában Csorvá- son is nagy gondot okozott a föld megművelése. A kommunisták már első perctől gondoltak termelőszövetkezet létrehozására, de okulva az 1919-es eseményekből, kiadták a jelszót: ki-ki a saját területén szántson vessen, egy talpalatnyi föld nem maradhat megmű- veletlenül. Természetesen nem minden család tudott megbirkózni a feladatokkal. A termelési bizottság több mint 400 holdon cukorrépát termeltetett, nehogy parlagon maradjon a föld. Amikor Reöck Géza föld- birtokosnak az országos központ a kiosztott földből 100 holdat visszaadott, a csor- vásiak a megyei földbirtokrendező tanács segítségét kérték. „Földet vissza nem adunk” jelszóval felvonult a község apraja-nagyja. A reszkető földbirtokost gallérjánál fogva ráncigálták elő búvóhelyéről, és felszólították: vagy lemond a 100 holdról, vagy a családi kriptába kísérik. A földbirtokos „önként” lemondott a földről. — A csorvásiak élni tudtak a lehetőséggel — magyarázza Szél László, a községi pártbizottság titkára. — 1944—45. telén megszervezték a favágást, gallyszedést, hogy az iskolákat, a középületeket és a lakásokat legyen mivel fűteni. De az erdőt nem bántották, nem irtották... 1949-ben alakultak az első termelőszövetkezeti csoportok. Hallatlan élni akarással, nagy kitartással láttak munkához. Dolgoztak éjt nappallá téve a földeken, hiszen akkoriban kézzel arattak, kapáltak, törték a kukoricát, vágták a szárat stb. — A nagy történelmi eseményre, hogy ismét egy gazdasághoz tartozzék a határ, sokat kellett várni — mondja erről Kovács János, a Lenin Tsz elnöke. — Az egyesülések után 6200 hektáron gazdálkodik a Lenin Tsz, amely jó eredményeiért eddig kétszer nyerte el a Kiváló Termelőszövetkezeti Gazdaság címet. Nem dicsekszünk látványos, nagy eredményekkel, de az V. ötéves terv első négy esztende* jében 1975-höz képest 60 százalékkal nőtt a termelés. Két főágazatunk: a növénytermelés és az állattenyésztés jövedelmező. A tagság időközben kicserélődött, hiszen az 1100 szövetkezeti tagból csak 530 az aktív dolgozó, a többi nyugdíjas. Az átlagos életkor 38 év. A gépparkunk korszerű, s a fiatalok nagy szakmai hozzáértéssel kezelik a drága gépeket. Ennek köszönhető. hogy búzából 52—55 mázsa a hektáronkénti átlagtermés, kukoricából 75—85. A közös vagyonunk 1975-ben 71 millió forint volt, s ma több mint 155 millió. Menet közben igen sokat fejlődött a csorvási Lenin Tsz. Többek között korszerű terményszárító és tároló üzemet építettek. Jelentős a zöldségvetőmag-termelésük, ennek szárítását is saját üzemükben oldják meg. Szakosított sertéstelepet a gerendási Munkácsy Tszszel közösen építettek. A szövetkezet nagy gondot fordít arra, hogy a tagság élet- és munkakörülményei állandóan javuljanak. A tagok évi átlagkeresete meghaladja a 47 ezer forintot. Szociális és kulturális célokra évi kétmilliót költenek. A szocialista brigádok országjárásra mennek a szövetkezet autóbuszával, színházba járnak. Évente 60 tag üdül. Üzemi konyha áll rendelkezésre, a tagokat autóbusz szállítja a munkahelyre és vissza. Lakásépítésre — főleg fiataloknak — eddig egymillió 400 ezer forintot adott a szövetkezet. A kétszintes új házak egész sora, a lakáskultúra fejlődése, a sok személygépkocsi, a szépen karbantartott porták „vallanak” arról: Csorvásön az elmúlt 35 évben okosan gazdálkodtak a nincstelen proletárok és szégényparasztok kezébe adott földdel.- A krónika feljegyezte a csorvási földigénylő bizottság mondását: „Aki nem dolgozott a földön semmit, nem tarthatja a zsákot sem”. Nos, a község lakossága nagy szorgalommal dolgozik a földeken, az istállókban és más munkaterületen, a közösben és a háztájiban. ' A jó munkának meg is van a gyümölcse. A háztájiból évente mintegy 46 millió forint értékű húst, tejet, tojást és egyéb terméket adnak köz- fogyasztásra. Sokan járnak szakmai és politikai oktatásra. Milliókat költenek gépekre és meliorációra, hogy a termőföld még többet adjon, és olcsóbban. Ary Róza Békés megyei várak és városok 1684-ben 1 Dr. Kálmán Béla debreceni egyetemi tanár tavaly Bécsben — a hadilevéltár anyagait kutatva — rábukkant egy 17. századi magyar könyvre. Ebben Békés megyei vonatkozású adatokat is talált, amelyeket az alábbi cikkben közread. Augsburg városában Jacob Koppmayer könyvnyomtatónál jelent meg 1684-ben egy vaskos ívrétű német nyelvű könyv. Szerzője a nürnbergi Johann Cristoph Wagner. Barokkosán hosszú 33 soros német címének latin nyelvű első sorai: Delineatio Provinciarum Pannóniáé et Im- perii Turcici... (Pannónia tartományainak és a török császárságnak leírása ...) Bár a könyv az akkori — három világrészre kiterjedő — török birodalommal foglalkozik, az első 36 lap mégis számos érdekes adatot közöl a korabeli magyar várak és városok 16—17. századi történelméről. A két békési várra vonatkozó rövid tudósítást saját fordításban köztem a könyv 26. és 27. lapjáról: „Zarcad (Sarkad) egy török vár nem messze Nagyváradtól (Grosswardein). A keresztények 1599-ben rohammal elfoglalták, de a következő évben ismét elvesztették, és még mindig török uralom alatt áll. Giula (Gyula) egy nagyon erős török végvár, a Keres (Körös) folyó mellett. 1566- ban a töröknek sok bajt okozott, de végül is a kezükbe került. A várőrség félelemből szabad elvonulás ígérete ellenében átadta a várat. Az ígéretet azonban a török nem tartotta meg, á vár kapitányát, Kerecsenit (Keretschin) pedig Konstantinápolyban nyomorultul ki- végeztette. Mint ahogy egyesek írják, berakták a kapitányt egy szöges hordóba, és addig görgették a hordót, míg a kapitány szörnyű fájdalmak közt kiadta lelkét. Mikor Gyula ily módon elveszett, Jenőt (Geneo) is elhagyta a várőrség, majd azt is megszállta a török, és mind a mai napig az ő kezükön van.” Kálmán Béla A közoktatás történetéből A művelődéstörténet iránt érdeklődő olvasóink figyelmét szeretnénk felhívni arra a múlt században megjelent gyulai folyóiratra, amelyet Cs. Tóth János a népművelés megyei vonatkozását kutatva áttanulmányozott. Az általa ismertetett jelenségeket, illetve azok. okait hagyományos deduktív módszerrel közelítette meg, és a kiadvánnyal kapcsolatos megállapításait, észrevételeit egy dolgozatban összegezte. Írása elején az 1848/49-es magyar forradalmat és szabadságharcot követő évek politikai hangulatával, a katolikus főpapság térhódításának körülményeivel foglalkozik röviden. Szeberényi Lajosnak, a Néptanítók Könyve című kiadványa éppen abban az időszakban jelent meg, amikor általános tanítóhiány akadályozta az iskolakötelezettségi törvény végrehajtását. Ilyen feltételek közepette valóban sokat segített az említett folyóirat Békéscsabán és környékén. Itt az evangélikus tanügyi irányítás határozta meg az iskolák tevékenységét még akkor is, amikor „a protestánsok kezdetben nem látták szükségesnek, hogy átfogó rendelkezésekkel részletesen, aprólékosan rögzítsék az oktatás-nevelés elemeit... Óvakodtak az erőltetett egységesítéstől, ezért tág lehetőséget adtak az iskoláknak a tantervek, módszerek megállapításában.” Egyébként az evangélikus iskolák számára az első olvasókönyvet Tessedik Sámuel írta. (Addig ugyanis csak a Bibliát és az énekeskönyvet használták a tanulók.) Sőt, 1863-ban Szeberényi Lajos kézikönyve alapján kezdték tanítani Csabán a földrajzot és a tüneménytant is. (Nem helytelenítjük, hogy a tankönyvíró életére, munkásságára vonatkozó adatok is belekerültek a dolgozatba, hiszen ezeket a honismeretihelytörténeti kutatások szempontjából nem lehet elhanyagolni.) Cs. Tóth János a következő fejezetben a folyóirat tartalmi tagozódását elemzi. E szerint a közlöny első részében didaktikai, iskolatörténeti tudnivalók, tantervi javaslatok kaptak helyet; míg a másodikban a legkiválóbb pedagógusok életéről, jellemrajzáról olvashatunk. A folyóirat következő rovata az abban az időben frissnek tartott pedagógiai, zenei tárgyú műveket ismertette. A negyedik rész hazai és külföldi híreket, humoros történeteket, szerkesztői üzeneteket tartalmazott. Ez utóbbi(Archív felvétel) ak egyben jól tükrözték a kor „kommunikációjának” stílusát, hangvételét is: „Cs. P. úrnak S.-en. Bocsásson meg, hogy mellőzzük.' Jobb lesz magánúton közölni.” A szerző a Néptanítók Könyve című múlt századi kiadvánnyal kapcsolatban befejezésül megjegyzi: sajnálatos, hogy az ország más részein erre a lapra csak kevesen fizettek elő. Minden esetre a közoktatás elméleti és gyakorlati kérdéseinek közlésére, szakmai vitákra, kitűnő pedagógusok életének, munkásságának megismertetésére nagyon jó lehetőséget teremtett —y —n
