Békés Megyei Népújság, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-13 / 61. szám
Beszélgetés tankönyvekről 1980. március 13., csütörtök NÉPÚJSÁG „Nem hiszek A kudarc dicsérete a gutenbergi korszak végében” Magyarországon, az iskolai tanterveket 1977—78 óta folyamatosan cserélik ki, és ezzel összehangolva jelennek meg a szükséges tanügyi dokumentumok, köztük a tankönyvek. Ezekkel kapcsolatban kérdeztük meg dr. Kozma Tamást, az MTA pedagógiai kutatócsoportjának munkatársát. — A Köznevelésben, 1978-ban megjelent egy cikke, Korszerű-e a korszerű tankönyv? címmel. Akkor megkongatta a vészharangot az oktatás eme hagyományos eszköze felett. Azt írta, hogy a tankönyv be fog olvadni az iskolai információhordozók — a munkalapok, a magnetofonszalagok, a dia- és pergőképek — tömegébe. Magyarországon azóta folyamatosan jelennek meg az új tankönyvek. Bevált a jóslata? — Nem. Még nem. A tankönyvek kicserélése nem jelenti az oktatás új korszakát. Az elmúlt száz évben ezt a cserét nagyjából húszévenként megismételték. Ez törvényszerű is az olyan iskolában, ahol a pedagógusok tantárgyakat tanítanak, azaz egy-egy tudomány kicsinyített változatát: irodalmat, történelmet, matematikát, biológiát, fizikát, kémiát stb. A tudományokra a folytonos elavulás és megújulás jellemző. A tanítandó ismeretek köre folyton változik, és éppen ezért egy bizonyos idő után a tankönyveket ki kell cserélni, mert a tartalmuk már nem korszerű. A tankönyvek cseréjében a politikai szemléletváltozás is közrejátszik. A tananyagból az évek során ki lehet hagyni az idejétmúlt részeket, de ez a „nyirbálás” nem folytatható a végtelenségig. Egy adott idő után új tankönyveket kell írni. — Ez a bizonyos adott idő éppen most jött el? — Az egyik tantárgy esetében igen, a másikban nem. Nyilvánvaló, hogy nem minden tantárgy tudományága fejlődik azonos ütemben. Az egyik előbb, a másik akkor éri el azt a minőségi változást, szemléletbeli ugrást, ami az új tankönyvek elkészítését igényelné. A jó megoldás az, ha folyamatos kutatásokat végzünk az egyes tantárgyakban, és amikor ezek a kutatások beérnek, akkor fokozatosan lecseréljük a tanterveket és kapacitást biztosítunk a szükséges dokumentumoknak. Akkor nem kellene ilyen feszített ütemben végrehajtani a cserét... — Tudomásom szerint nyolc év alatt folyamatosan cserélik a tanterveket. Ez feszített ütem? — Az egész iskolarendszerre kiterjedő váltás hallatlanul nagy szervező munkát igényel. Régebben ez nem jelentett ilyen feszültséget, mert az egész oktatási rendszer kisebb volt, például nem volt tömeges középiskolai oktatás. Az Oktatási Minisztérium mindent megtesz, amit megtehet a tantervekkel és tankönyvekkel kapcsolatban, csak az a baj, hogy a rajta kívül álló tényezőket nem tudja befolyásolni. Így például a különböző nézeteltéréseket egy-egy tankönyv tartalmáról. Vagy a szerzők, a szerkesztés, a nyomdák adottságait. Ez hatalmas gond, mert az óriási könyvmennyiség rövid idő alatt pumpálódik át a magyar könyvkiadás viszonylag keskeny csövén. Vannak aztán olyan nehézségek is, amelyeket álproblémának érzek, és véleményem szerint tárcaszintű intézkedéssel megoldhatók lennének. Például az, hogy minden iskolatípusra feltétlenül külön könyv készül. Bizonyos tantárgyakban, azt hiszem, elegendő volna alapművet kiadni és meghatározni, hogy a különböző iskolatípusokban menynyit használjanak belőle. Többek között külön tankönyvpályázatot írtak ki a gimnáziumi és a közgazdasági szakközépiskolai kezdő angol nyelvkönyvre. Vajon milyen elvi különbségnek kell lenni a kezdő középiskolai nyelvtanulásban? És ne feledjük a „pumpálás” kínjait, amit esetleg a kis példányszámú — de önálló — tankönyvek kiadása, szerkesztésben és nyomdai munkában jelent. — Ez a pumpálás — gondolom — nehezíti a pedagógusok felkészítését is az új tantervekre. — Magyarországon összesen több mint kétszázezer pedagógus van. El tudja képzelni a tantervek cseréjével összehangolt, alapos továbbképzésüket? Pedig az olyan tantárgyaknál, mint például a matematika, ahol valóban alapvetően új született, hallatlan szükség volna a továbbképzésre. Ez mindaddig jól ment, amíg az új tanterv bevezetése kísérleti stádiumban volt és a többletmunka,-a továbbképzés fizetésemeléssel járt. Ez a fokozatos elterjesztés az új tantervek bevezetésének valódi útja. Hiszen az csak szakmai hiedelem, hogy azonos nevelési körülményeket tudunk teremteni, ha egyszerre kapják meg a tanárok az új tan- terveket. — Eltekintve a tantárgyi rendszerrel, a tantervek összehangolt és gyors kicserélésével, illetve a továbbképzéssel kapcsolatos problémáktól — milyen-' nek találja az új tankönyveket? — Nos, lehet, hogy ellentmondásba kerülök saját magammal, de az ilyen tankönyvesére mindig hordozza annak lehetőségét, hogy jó szülessen. Az új matematika például, bármilyen viták vannak körülötte, kétségtelenül nagyon fontos lépés. Ugyanezt mondhatjuk el az orosz nyelv tanításának korábbi kezdéséről. No, meg ami a legközelebb áll hozzám: az anyanyelvi oktatásról. Az olvasástanításban is megpróbáltak szemléletet váltani és ez hatékonyabb, mint az előző. Még nagyszerűbb, hogy belátható időn belül meg fog jelenni egy másik olvasókönyv, és a pedagógusok maguk választják ki, hogy melyik könyv segítségével, milyen módszerrel tanítják meg a kisgyerekeket olvasni. — Végezetül visszatérek első kérdésemre: mikor olvad be a tankönyv a többi információhordozó közé? — A közeljövőben még nem. Az az elképzelés, hogy a gyerekeknek nem kell majd tankönyveket és füzeteket cipelni, mert a múlti- médiák lépnek a régi eszközök helyére, egyszer megvalósul. De ennek a cserének a bevezetésére ma még nincs anyagi lehetőségünk. Hiszen jelenleg iskolánk sincs elég! S hogy negyven—ötven év múlva mire számíthatunk ? Ez elég kicsi idő az európai kultúrában. Tankönyvek a mai értelemben bizonyára nem lesznek. És még kevésbé lesznek a szó tegnapi értelmében, amikor sok-sok családban az ábécéskönyv volt szinte az egyetlen nyomtatott betű. A gyermeklexikon, a gyakorlókönyv, a kü- lönolvasmány, a szöveggyűjtemény meg a tankönyv között el fog mosódni a határ. Ezt már jelzi az új tantervekkel megjelenő munkafüzetek, feladatlapok változatos szerepe is. De nem hiszek a gutenbergi korszak végében; az írott mű mindig fontos információhordozó lesz. Nógrádi Gábor T öbb a kudarc a tudomány történetében, mint a siker. S az ember egy pillanatra elkeseredik, ha arra gondol, hogy hány meg hány semmibe hullott álom, hány, meg hány derékba tört szándék, hiábavaló erőfeszítés előzte meg és követte az emberi elme nagy pillanatait. Ügy hevernek a félre sikerült, elvetélt gondolatok és gondolatrendszerek a nehezen kitaposott út mentén, mint tört tengelyű szekerek, felrobbant kazánok, számyaszegett repülőgépek. Látszólag hiábavaló erőfeszítések jelei ezek, a száz és ezer éveken át tartó töprengések és viták eredményeinél sokkalta nagyobb tömegű eredménytelenségek. De csakugyan hiábavalók voltak ezek az erőfeszítések? A kudarcok csakugyan elkerülhetetlenek? S feleslegesek-e? A munkán és társas együttélésünkön kívül, sőt azt megelőzve, legnagyobb tanítómesterünk a természet. S a természet nem bővelkedik-e kudarcokban? Zsákutcák, meghiúsult kísérletek tömege kellett ahhoz, hogy a törzsfejlődés csúcsán megjelenjék az ember. Szükséges zsákutcák, szükséges meghiúsult kísérletek voltak ezek, s újra és újra csodáljuk a természet törvényeinek bonyolult szabályait, amelyek szükségképpen hatottak úgy, ahogyan hatottak. És ugyanilyen elismerő csodálkozással nézzük emberi őseink legelső, primitív szerszámait, a talán még abban az időben is félresikerültnek számított cseréptálat, az otromba marokkövet, a durva kőbaltát. S szinte áhítattal nézzük még azokat a rajzolatokat, állatábrázolásokat is, amelyek pedig az akkori idők közepes vagy csekély tehetségű „művészeitől” származtak, mert hiszen ismerünk náluk jobbakat, szebbeket, a zsenialitás megnyilvánulásának lenyűgözőbb példáit is. Csak a régi gondolatokat mosolyogjuk le, csak a régi eszméket kicsinyeljük le, mint felnőtt a gügyögő gyermeki szót. Persze, nincsen könnyebb, nincsen egyszerűbb, mint a modem filozófia, a korszerű világnézet birtokában gúnyosan mosolyogva félresöpörni Platónt, Spinozát, Schopenhauert, Kantot, Owent, Dühringet, Toynbeet, Sartre-t — mit akarnak ezek a jámbor tévelygők, mit tudnak ezek nekem mondani? A révbe jutottak gőgje csendül meg az ilyen véleményekben, azo- ké a révbe jutottaké, akik valószínűleg egyetlen sort sem olvastak az általuk fitymált gondolkodóktól, csak nevüket ismerik, s tudják róluk, mert megtanulták, hogy tévedtek. Így, sommásan: tévedtek. S többnyire azok az emberek legyintenek a leghatározottabban a régi gondolkodókra, akiktől egyáltalán nem lehet nagy gondolatokat várni, talán még középszerűeket sem. Olyanok ezek az emberek, mint az arisztokrata fiú, aki öröklött kincseire és címére, címerére büszke — mással nemigen van büszkélkednivaló- ja. Ne legyen félreértés: ne fogadjuk el a megcáfolt, elavult gondolatokat, semmiféle nosztalgia vagy hagyománytisztelet ne tegye konzervatívvá gondolkodásunkat. De ismerjük meg és becsüljük nagy elődeinket, ismerjük meg még a kudarcszámba menő gondolatokat is, mert ezek nélkül sehol sem volnánk. Ne feledjük el, hogy még a legforradalmibb új gondolatrendszer sem egyetlen emberfeletti ember műve — mert nincsen előzmény nélküli emberi gondolat, mert mindaz, ami ma van, az létét sok korábbi kudarcnak, s néhány korábbi gondolat sikerének köszön- . heti. V alamivel kevesebb fölényeskedést, s valamivel több szerénységet! Vannak példák ez utóbbira is. Lenin közmondásos szerénysége annyira ismert, hogy erre hivatkozni már szinte illetlenség. De hadd hivatkozzam egy másik nagy gondolkodó bölcs alázatára, a háromszáz évvel ezelőtt élt zseniális gondolkodóra, Newtonra, akit már életében az emberi nem díszének neveztek. Emlékezzünk rá, hogyan válaszolt Newton a dicshimnuszokra, a kitüntetésekre, a megbecsülés őszinte belső, és látványos külső jeleire? így: „Azért látszom ilyen nagynak, mert óriások vállán állok”. És az említett óriások gondolatainak legtöbbjét éppen Newton taszította félre, éppen ő minősítette nyilvánvaló kudarcoknak. Kemény Dezső Bővülő közgyűjtemények Tartalmilag és területileg is gazdagodnak, bővülnek múzeumaink, könyvtáraink, levéltáraink. Műtárgyak, értékes kordokumentumok, régi és új könyvek, iratok kerülnek ' közgyűjteményeink tulajdonába, vásárlással, ajándékozással, vagy a feledés homályából a szakemberek kutató munkája által. S a műtárgyak, a könyvek, az írásos dokumentumok helyet követelnék maguknak: teret, épületet, kiállítási termet. Csák tavaly tizenöt új kiállítási hely nyílt meg. Nyíregyháza-Sóstón falumúzeum, Pécsett a Martyn Ferenc- gyűjtemény, Győrött Borsos Miklós állandó kiállítása kapott méltó helyet. Makón az egykori Esperits-házban József Attila, Juhász Gyula és a Szeged környéki irodalmi élet dokumentumait mutatják be. (Esperits bőkezű mecénás volt, lánya Caca — akit József Attila írásaiból is ismerünk —, apja gazdag művészeti és irodalmi hagyatékát az államnak ajándékozta.) Megnyílt a zalaegerszegi fazekasház, mezőgazdaságigép-gyűjtemény alakult Mezőkövesden, s a Pest megyei internacionalistáknak állít emléket a Budakeszin létesített új múzeum. A főváros legnagyobb múzeumainak — a Szépművészeti, az Iparművészeti, a Néprajzi és a Petőfi Irodalmi Múzeum — felújítására tavaly nyolcvanmillió forintot költöttek. A múzeumok gyűjteményi anyaga 300 ezer tárggyal gyarapodott. Különösen sok új tárgy került a természet- tudományi gyűjteményekbe — egyebek között egy több millió éves tapírlelet. S az ásatásoknak és régészeti feltárásoknak köszönhetően sok régészeti leletanyaggal bővültek múzeumaink. A vízépítészeti munkákat megelőzően eredményes leletmentés folyik a nagymarosi és a csongrádi Tisza három vízlépcső építési helyén. Minden eddiginél gazdagabb gyűjtemény az, amely Móricz Zsigmond irodalmi hagyatékát foglalja magában, s amely a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonába került. Méltó helye van már Vajda Lajos és Ország Lili hagyatékának is. S rövidesen hazaérkezik Firenzéből Vedres Márk rajzainak és plasztikáinak elfeledett kollekciója. Egy vidéki városunkban — talán Gyöngyösön — a közönség elé kerülhet Hermán Lipót életműve. Levéltáraink iratanyaga is egyre bővül, különösen az újkori, a közelmúlt dokumentumaival. Tavaly két és félszer annyi anyagot sikerült az ország levéltárainak begyűjteni, mint előzőleg. Gazdag történeti, politika- történeti anyag birtokába jutottak levéltáraink. Szabolcs megyében a báró Horváth család iratai — melyek közt tizenöt Mohács előtti oklevél is van — kerültek közgyűjteménybe. Az Esztergomi Prímási Levéltár II. Rákóczi Ferenc protekciós levelét szerezte meg, amelyben a fejedelem a Pest megyei Kóka községet mentesíti a hadisarc alól. Az Országos Levéltár a Bohus, a tatai Eszterházy és a Vé- csey család iratait vásárolta meg. A Fővárosi Levéltár pedig a Csepel Művek vezérigazgatóságának iratait őrzi 1947 és 69 között. A külföldi magyar vonatkozású iratok 116 ezer mikrofilmtekerccsel növekedtek. A sokféle iratanyag elhelyezése még több helyen gondot okoz. Most érnek be azok az elképzelések, amelyeket a tanácsok évek óta szorgalmaznak, a levéltári anyag korszerű elhelyezésére. Üj épületet kapott a Veszprém megyei Levéltár. Fióklevéltárat létesítettek Vácott, Hódmezővásárhelyen, Hajdúböszörményben. Készül a székesfehérvári és a szolnoki levéltár, és a közeljövőben megoldódik Baranya, Borsod és Heves megyében is az iratanyag tárolása. Az ország könyvtári hálózata az elmúlt évben 6—7 ezer négyzetméternyi területtel nőtt. Ez a szám csak a kis — a kerületi, községi, lakótelepi — könyvtárak fejlesztését tartalmazza. Békés megyében évek óta tervszerű a fejlesztés. Figyelemre méltó az eleki, a gyomai vagy a Tótkomlóson nyitott korszerű könyvtáruk, amely a nemzetiségi lakosság számára is biztosít anyanyelvükön olvasnivalót. Heves megyében a falusi könyvtárak komplex oktatási, kulturális intézmények keretében működnek, mint az új besenyőtelki könyvtár, amely mellett még sporttermet is nyitottak. Pest megyében a pilisi könyvesház bizonyítja, hogy a kölcsönzés és a könyvárusítás jól megfér egymás mellett. Nyomasztó elhelyezési gondokkal küzdenek a nagy tudományos és szakkönyvtárak, amelyek emiatt szolgáltatásukat kénytelenek korlátozni. A Széchényi Könyvtár várbeli helyének kialakítására tavaly százmillió forintot fordítottak, és a tervek szerint az új épületbe 1982—83-ban költözhet a gyűjtemény. Az ország 14 és fél ezer könyvtárában 110 tjnillió kötetet őriznek. S a közművelődési könyvtáraknak 2,2 millió beiratkozott olvasójuk van. (km) BÚCSÚ Szerda reggel hat óra. Krrr! brrrrrr... Ébresztő! Első, félig öntudatlan mozdulatom a vekker elnémitá- sát célozza. S még ugyanazzal az ívvel keresi kezem a rádiókészülék kapcsológombját. Néhány másodperc, és máris zúdulnak szobámba a világ hírei. Követség előtt robbanó bombák, bizonytalan sorsú túszok, sikereket elérő hazafiak, merényletet magukra vállaló terrorista szervezetek stb., stb. Szépen összegyűltek az események, amíg „békésen” aludtam. Hírek után, érezve, hogy valami lágyabb ének is kell nekünk, végre muzsika recs- csen a készülékből. Kibotorkálok a fürdőszobába, s közben arra gondolok, hogy immár egy nemzedék nőtt föl azzal a tudattal, hogy picire zsugorodott világunk „nem fér a bőrébe”. Mindig kell lenni valahol valamiféle veszélyforrásnak, amely bármikor átterjedhet, szertefröccsenhet, elindíthatja a pusztítás féltő gonddal karbantartott gépezetét. Jó, jó, tudom: mindnyájunknak tenni kell azért, hogy az enyhülés tovább folytatódjék, hogy a világ lángba ne boruljon. S ha az elmúlt három és fél évtized eredményeit tekintjük, ezek a törekvések nem is voltak hiábavalók. Csakhát ez az örökös lelki feszültség — különösen, „ha valaki érzékenyebb idegrendszerrel figyeli a világ eseményeit —, bizony ez sem leányálom. Felébredve első bódulatomból, befűzöm a papírt az írógépbe. Lapzártáig valamiféle rádióműsorról — vagy annak ürügyén — illene mások számára is figyelmet érdemlő gondolatokat formába önteni. Most mégis egyetlen gyerekkori barátom jut eszembe, akivel annak idején sülve-főve együtt voltam, s néha úgy éreztük, ha mi összefogunk, felnőtt korunkban is nagy dolgokra leszünk hivatottak. Később — bár soha össze nem vesztünk — mégis úgy eltávolodtunk egymástól, hogy ma is a szívem facsarodik, ha utcán találkozva annyi csupán a mondanivalónk: Szia, öreg, mi újság? Elhidegült szerelmekből is az egykori forró szenvedélyek égető roncsai a fájók. E rádiójegyzetek írása is de sok éven át életem értelmesebbik részét gazdagította. Szerda reggelente — a maihoz hasonló reflexekkel — ültem az írógéphez, és boldog voltam, ha az olvasók számára is gondolatokat provokáló sorokat vetettem papírra. Igaz barátokhoz méltón, most elbúcsúzom ettől a hasábtól. Kifogyott volna a véleményem? Nem hinném. Homokvár építésébe kezdek? Lehetséges. De amíg tart régi szikrája a tűznek, nem szeretnék teljesen elhidegül- ni a számomra mindig kedvesnek maradó rádió jegyzetektől. Hogy ha — idő múltával ! — hébe-hóba mégis találkozunk, jó emlékekkel gondoljunk egymásra a Hangszóró olvasóival. Andódy Tibor SZÍNHÁZ, mozi 1980. március 13-án, csütörtökön este 19.00 órakor Békéscsabán: KOLDUSOPERA Szakmai bemutató * * * Békési Bástya: 4 órakor: A különös ügynök, 6 és 8 órakor: őszi szonáta. Békéscsabai Építők Kultúrotthona: 5 órakor: Talpalatnyi föld, 7 órakor: Sokat akar a szarka. Békéscsabai Szabadság: de. 9 órakor: Megyei mező- gazdasági filmszemle, du. 4 és 6 órakor: Szenzáció, 8 órakor: Fellini, Rónia. Békéscsabai Terv: Születésnap. Gyulai Erkel: fél 6 órakor: Harcmodor I., H. rész. Gyulai Petőfi: 3 órakor: Az elveszett expedíció I., H. rész, 7 órakor: Akiket a forró szenvedély hevít. Orosházi Béke: Négy bandita, tíz áldozat. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: Osceola, fél 6 és fél 8 órakor: A madarak is, a méhek is. Szarvasi Táncsics: Hair.
