Békés Megyei Népújság, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-22 / 44. szám
Budapest kétezer éve Állandó kiállítás nyílt a I házasság iskolája Testi-lelki harmónia várbeli Budapesti Történeti Múzeumban „Budapest két évezrede” címmel. A kiállítás a római kortól a felszabadulásig mutatja be a város történetét, arra törekedve, hogy a társadalmak történetének útját követve a sajátságosán budapesti eseményeket, jellegzetességeket emelje ki. Négy témakört ölel föl a kiállítás: az itt élt népek politikatörténetét, gazdaságát, életmódját és kultúrájának történetét, illetve ezek összefüggését, mutatják be. Tizenkét korszakot különítenek el olyan korfordulók, események alapján, mint például a honfoglalás, török hódoltság ideje, a reformkor, a bontakozó kapitalizmus vagy az ellenforradalmi rendszer korszaka. A kiállítás szerkezetében ezek a korok nem különülnek el élesen: az installációk labirintusában az érdekességeket böngésző vendég ugyanúgy talál magánakvalót, mint a rendszerező hajlandóságú láFortuna—Nike istennő szobra a in. századból togató. A beszédes tárgyak, eszközök mellett kétóránként a múzeum munkatársai vezetik a nézőket az önállóan szemlélődök pedig a színvonalas, ízléssel szerkesztett kiállításvezető könyvecskéből meríthetnek. Üj forma a négyóránkénti színes tv-be- mutató, .amelynek műsorán a témához kapcsolódó harminckilenc dokumentumfilm pereg. Tízmillióba került a kiállítás megrendezése, a gyűjtés és feldolgozás. Könnyítette e feladatot a múzeum gazdag fotód okumentum-gyűjte- ménye, amely ma is gyarapszik; minden lebontásra kerülő épületet, jellegzetes műhelyt, üzemet stb. megörökítenek; archívumunk száznegyvenezer ilyen egységet őriz. Ezenfelül huszonkilenc társmúzeum járult hozzá kölcsönzésekkel az új kiállítás sikeréhez, köztük az isztambuli Topkapi Sze- ráj Múzeum vagy a New York-i Metropolitan. K. T. Nyomdagép az egykori Heckenast Nyomdából A jó házasság: titok. Receptjét a legönzetlenebb ember sem árulhatja el, mert rendszerint maga sem ismeri az összetevőket, ám ha mégis, másnál úgysem válik be. Benedek István írja valahol, hogy a házassággal kapcsolatban minden szokásos fel- tételezés éppoly helytálló, akár az ellenkezője. Jó, ha a házasok hasonló korúak, de láttunk már nagyon boldog párt nemzedéknyd különbséggel, még olyat is. ahol a feleség volt negyedszázaddal idősebb a férjénél; kívánatos, hogy műveltségük, érdeklődési körük, életstílusuk egyezzék, de — Goethe a klasszikus példa rá, s rajta kívül még mennyien! — nagy szellemek olykor igen megelégedetten tudnak élni roppant egyszerű lelkekkel; helyeselhető, ha a temperamentum egyformán heves vagy nyugodt, de hányszor vonzzák egymást éppen az ellentétek, kiegészítést keresve a másikban. Ha folytatnánk a sort, végtére is ahhoz a feltételezéshez jutnánk el, hogy a házasság teljes sötétbe ugrás. Pedig ha recepttel nem is szolgálhatunk, valószínűséget mégis mutat az élet. Jóllehet vannak nagyon különböző ég mégis boldog párok — ők a kivételek. És ők sem különböznek mindenben. Ha egy-egy szembetűnő vonás el is tér, mennyi más lehet még a látszat mögött, ami egyező! Az a nagy kérdés, ki mit vár a másiktól? Lehetséges, hogy nagy különbségek ellenére is ki tudják elégíteni a felek egymás kívánságait. (Goethe bizonyára nem kere. sett irodalmi kritikust a feleségében, a Curie házaspárt viszont éppen a közös munka hozta össze; van aki ki- kapcsolódást keres társában, más szilárd támaszt ingatag egyénisége mellé, és van eset, amikor két egyforma szabású jellem tudja lépteit tökéletesen összehangolni.) A válási statisztikák — negatív módon — mindenesetre amellett szólnak, hogy a hasonló neveltetés nagy kötőerő, mert az elváltak között a „heterogén” házasságok aránya háromszorosa a „homogénokének”. (A heterogén házasság azt jelenti, hogy a felek másmás tájegységből, társadalmi rétegből, családi helyzetből érkeznek, eltérő igényekkel, életmóddal, szokásokkal, műveltséggel.) A sok tekintetben különböző, ellentétes gyermekkori emlékeket hordozó emberek összehangoló- dása igen sok türelmet, megértést igényel, annak belátását, hogy ami más, az azért még nem rossz; és persze időt is, amiből manapság mindenkinek kevés van. Kezdetben a szerelem sok mindent, eltakar, és aki fiatal, el sem tudja képzelni, hogy a múló idő miként változtat érzést, embert, összetartozást. A legnagyobb titok: miként lehet megőrizni a szerelem lángját, hogy az ne fúljon az unalom hamujába? Az egyetlen biztosíték a lelki harmónia, mely ha megvan, a szerelmet, is ébren tartja. Valahogy olyanformán, amint a kenyeret, kávét, teát sem ún- juk meg, noha napi táplálékunk, s minél inkább megszoktuk, annál kevésbé tudjuk nélkülözni. Igen, a szeretetté növekvő szerelem pótolhatatlanná teszi a másikat. A lelki harmónia sok szálon fonódik Beletartozik, az is, hogy a férj az anya, s a feleség az apaeszményt keresi a másikban, és rendszerint csak akkor találja meg, ha az megbecsüli az őt felnevelő családot. Minden ember magában hordja az őt elindító család képét, lenyomatát, s így valójában nem két ember, de két család házasodik egymással a fiatalok személyében, még akkor is, ha ők ennek nincsenek tudatában. Lázadozhatnák, bírálhatják felmenőiket, ahogy múlnak az évek, azon mind elevenebben élnek bennük. & beletartozik a lelki harmóniába a másik alkatának, lényének elfogadása és tiszteletben tartása. Régen rossz, ha valaki azzal a szándékkal házasodik, hogy majd „megneveli” a párját. Mindketten fejlődnék, változnak az évek során, de ahhoz, hogy együtt, egy irányba fejlődhessenek, az is kell, hogy tiszteljék egymás egyéniségét, s ne akarják azt a maguk képére gyúrni. Idetartozik egymás körének, barátainak, könyveinek, kedvteléseinek tisztelete, elviselése is. A mai városi ember idő és tér nyomása alatt él: szabad ideje kevés az ösz- szeszokáshoz, a tér, amely párjával összezárja viszont szűk: nagyon meg kell gondolnia, kivel fogja élethosz- szig bírni az összezártságot ? És kibírja-e együttlétük a gyermekek terhelését? Tud- nak-e majd alkalmazkodni egymáshoz és ahho7. az új közösséghez, amelyet ők hoztak létre, de amelynek mindketten részei lesznek? Szeretet, jószándék, alkalmazkodó készség esetén a házasság sok mindent kibír. Csak egyet nem: az önzést. Aki önm,agát szereti a világon a legjobban, az lehetőleg ne házasodjék. Bozóky Éva HUMOR — Tudod mi történne, ha nem lenne víz? — Tudom. Nem lenne miben megtanulnunk úszni... és mindenki megfulladna. * * * — Hogy hívják önt? — Szabó. — Férfi vagy női? * * * — Szakaszvezető elvtárs, ez a kenyér kemény. — Ha Napóleon katonái ezt a kenyeret kapták volna, élvezettel ették volna meg. — Azt elhiszem, akkor még puhább volt. * * * Történt egyszer, hogy egy tehetségtelen fizikus Einsteint kollégának nevezte. — Hogyhogy — kiáltott fel Einstein —, mi kollégák vagyunk? Talán ön is reumában szenved?! * * * A csinos titkárnő oktatja az újdonsült tisztviselőt: — Persze, elmesélhetném, monsieur, hogyan értem el a fizetésemelést, de nem hiszem, hogy ez hasznára lehetne önnek... A Dél-alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat, Orosháza, II. sz. téglagyára felvételre keres villanyszerelő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet az Orosháza, II. sz. téglagyár vezetőjénél, Orosháza, Vásárhelyi u. 70. sz. Fémedények ég eszközök a török korból Munkáslakás konyhája a századforduló idején Tárgyi emlékek a fővárosi villamosközlekedés múltjából; a 42-es villamos modellje a húszas évek végét idézi Felveszünk MŰSZAKI FEJLESZTÉSI MUNKAKÖRBE főiskolai vagy egyetemi végzettséggel. 3—5 év gyakorlattal rendelkező MŰSZAKI SZAKEMBERT. JELENTKEZÉS: a főtechnológusnál. Vízgépészeti Vállalat II. sz. gyáregysége, Gyula, Béke sugárút 54—60. szám. REKLÁM - HIRDETÉS - REKLÁM APRÓHIRDETÉSEK Gyökeres szölővessző — csemege- és bor-, 8—10-fajta választékban kistermelőknek is, megrendelésre felajánljuk. Cím: Kossuth Tsz, iroda, CsongrádBokros. Tel.: Bokros 6. _________ 5 00 tő aradi hibrid ültetni való paprikapalánta van eladó. Gyula, Póstelekl utca 25. sz.________ S tefanovits István lakáskarbantartó kisiparos megkezdte működését. Vállal: tapétázást, hő- szigetelést és parkgondozást. Cim: Gyula, Első u. 13. Cj fogtechnikai motor kompletten eladó. „Debrecenben 007 998” jeligére a debreceni hirdetőbe.________________________ 12 00-as Volkswagenhez mindenféle alkatrészek, jutányos áron eladók. Hódmezővásárhely V. kér., Rárósi út 32._______________ K ét db egyéves pej csikó eladó. 5666 Medgyesegyháza, Deák Ferenc utca 19._____________________ K ét db négyéves Igásszamár eladó. 5666 Medgyesegyháza, Lenkei u. 18.______________________ G yulavári, Petőfi S. u. 33. számú, központi fűtéses ház, nagy telekkel eladó. Érdeklődni: állandóan.__________________________ Gyula-Üjvári, Bajesy-Zs. u. 26. számú ház, beköltözhetően eladó;______________________________ E gy közelellős, 6 éves, hasas és elsőéves, borjas tehén eladó. Sarkad, Keresztúri u. 34.______ 13 00-as Polski Fiat eladó. 5553 Kondoros, Bacsó Béla u. 23. 10 hónapos üszőborjú és 3 éves tehén eladó. Érdeklődni: délelőtt. 5650 Mezőberény, Belencéresl u. 9._______________________ Eladó hasas ló, gumis kocsi, szamár és kecskék. Békéscsaba, Wagner utca folytatása, jobbra a 3. tanya. _______________________ K ét és fél szobás, OTP-s lakás eladó (kp. plusz OTP-átválla- lással). Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 29—33. A/3 25._____ T ermelésre alkalmas, vízpartra nyúló kert kiadó. Gyula, Klapka u. 5.________________________ Ü ltetni való H—2-es cecei paprika- és paradicsompalánta eladó. Gyula, Kerecsényi u. 14.________ G yula, Thököly 9/B (Krinolin), épületüvegezést, színes, mintás üveggel, falikép-keretezést vállalok. Nyitva: mindennap délután 3 órától.____________________ S ürgősen eladó Békés, Hajó út 18. számú, összkomfortos ház, (Omniához közel.) 300 négyszögöl telekkel.__________________ S ürgősen eladó Békésen, új, összkomfortos lakás. Fizetési kedvezménnyel. Békés, Asztalos út 74/1. (A Gyulai úttól harmadik ház.)_________________________ K ettő és fél szobás, összkomfortos lakás kp. plusz OTP-átválla- lással eladó. 5600 Békéscsaba, Lencsés! út- 25--27. IV. 24,_______ B élyeget, régi leveleket, tábori lapokat, levelező- és képeslapokat veszek. Farkas Antal, 6725 Szeged, Szél u. 63. Szeged belvárosi, másfél szobás, összkomfortos, új bérházi lakásomat, orosházi kis magánházra cserélem „Tavaszi beköltözés 134 977” jeligére a szegedi hirdetőbe.________________________ L ambérialécek, szalagparketta, nagy választékban kapható. Sarkad, Kossuth Lajos u. 20. Barkácsbolt. Eladó Gyulán, emeleti, összkomfortos, kétszobás, tehermentes öröklakás garázzsal. Érdeklődni lehet: Eötvös u. 6. szám, mindennap 16 óra után. 100—150 mázsa, jó minőségű vegyes széna van eladó. Érdeklődni lehet: Gyula, Mikszáth K. u. 13. szám.______________________ Ü ltetésre alkalmas, H—2-es paprikapalánta eladó. Gyula, Sarkadi út 5. szám. (Tüzelőolajkút mellett.)_________________ K ettő és fél szobás, összkomfortos lakás kp. plusz OTP-át- vállalással eladó. 5600 Békés- csaba, Lencsést út 25—27. IV. 24, Vennék közművesített házat, nyaralót Gyulán, fürdőhöz közel. Ajánlatot: Mózer, Szeged, Odessza 202.______________________ Egy db seprűkötő gép eladó. Medgyesegyháza, Báthorl u. 7. .Gyulavári, Dénesmajor, Állomás u. 3. számú családi ház, nagy portával eladó. Érdeklődni: vaSámap ugyanott.________________ H áz beköltözhetően, sürgősen eladó. Gyulavári, Dénesmajor, Állomás u. 17. Érdeklődni: a helyszínen._______________________ G yula, Ív utca 18. szám alatti ház eladó._______________________ H ároméves Lada 1500-as személygépkocsi eladó. Érdeklődni lehet: hétköznap 17 óra után, szombaton 13 órától. Cím: Gyula, Wesselényi u. 18/A.__________ S zentendrén öröklakás. OTP-vel, májusi beköltözéssel eladó. Érdeklődni lehet: Gyula, Szegedi Kis István utca 27. szám alatt, K. Szabó.________________________ 6 000 db POR ültetni való paprikapalánta azonnali elszállítással eladó. Árban megégyezünk. Gyula, Újvári, Szőlőskert u. 3. Baji M.______________ S zölőoltványok, tavaszi szállításra, utánvéttel megrendelhetők: Irsai Olivér, chasslas, szőlőskertek királynője, rizlingszil- váner. I. osztályú 16 forint, II. osztályú 10 forint/db. Dér József, szőlőoltvány-termelő. Abasár, Almási u. 2._________________ Tápkockás H—2-es paprikapalánta és uborkapalánta kapható. Gyula, Bicere 4. Csabai út. Moldován Illésnél. _________________ Most vizsgázott Lada Combi eladó. Gyula, Városház 23.______ E ladó 75 000 kilométert futott, garazsirozott, műszaki vizsgázott, kitűnő állapotú 1500-as Polski Fiat. Érdeklődni: Békés- csaba, Ihász u. 3. II. em. 2, Wartburg 1000-es alkatrészenként eladó. Érdeklődni: Békéscsaba, Trefort u. 22., szombaton egész nap, vasárnap 10-től. ______ Z B-s rendszámú Trabant Spe- ciál 35 000 kilométerrel eladó. Szarvas, Körös utca 1.__________ 6 00-as NSU Princz eladó. 5600 Békéscsaba, Felső-Körös sor 2. A gyulai Munkácsy Mg. Termelőszövetkezet felvételre keres — EROS- ÉS GYENGEÁRAMÚ ELEKTROTECHNIKUSOKAT — RADIÖ-TV ELEKTROMŰSZERÉSZ — VILLANYSZERELŐ szakképzettségű dolgozókat az alábbi munkakörökbe: — szakfelülvizsgáló — mérős — valamint speciális biztonsági berendezések telepítésére, karbantartására, javítására — saját gépkocsihasználattal. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. lefentkezni: a termelőszövetkezet biztonságtechnikai üzeménél lehet, Gyula, Siórét 2. szám.