Békés Megyei Népújság, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-07 / 31. szám
I 1980. február 7., csütörtök Lent is, fent is: tenni kéne valamit! Az olvasók többsége iskolás Fotó: Gál Edit Néhány lelkes gyógypedagógus úttörőmunkájának köszönhető, hogy a kisegítő iskolában végzett, enyhén értelmi fogyatékos gyerekek további sorsára, társadalomba illeszkedésére új lehetőségek születtek. De még ma sem mindenütt, minden gyermekre érvényesen! Számomra ma is elképesztő, hogy az egyre növekvő számú értelmi fogyatékos gyerekek néhány esztendővel ezelőtt még, elvégezve a kisegítő iskola 8 osztályát (ami az általános iskola 6 osztályának felel meg) kikerültek az életbe védtelenül, a közösségi életbe illeszkedés, a hasznos munkavégzés legcsekélyebb biztosítéka nélkül. A csepeli, a békéscsabai kisegítő iskola, s azóta az országban már jó néhány, hozzákezdett valami új, még ma is kidolgozatlan továbbképzési rendszer megvalósításához. E kétéves továbbképző keretében a kisegítő iskolát végzett gyerekek — többnyire ipari vállalatokhoz szerződve — beta- nítottmunkás-oklevelet szerezhetnek. S mindezt úgy, a szerződés által munkaköté- ses alkalmazottnak tekintik a gyerekeket. A lehetőségek megteremtése, a közismereti tárgyak oktatása — s milyen tankönyvekből! — a továbbképző tagozatokra várnak, sőt, néhány éve a gyerekeknek mindezzel párhuzamosan, lehetőségük nyílik arra is, hogy a dolgozók iskolája keretében elvégezzék az általános iskola 7—8. osztályát. Ugyanis, csak ily módon nyílhat meg számukra az út a szakmunkásképzés, s egyben a társadalmi rehabilitáció felé. Számos kérdés tisztázatlan Ez így történetiségében, fokozataiban felsorolva világosnak tűnik. Pedig nem ilyen egyszerű a képlet. Mert sok-sok évvel ezelőtt, amikor megszülettek a továbbképző tanfolyamok kísérleti formái, a működésük legalizálásához szükséges OM-rendelet is csak 1974- ben jelent meg, ráadásul a szakmai, módszertani irányelvek napjainkban is csak sok-sok késéssel kezdenek napvilágot látni. Furcsa módon például a kisegítő iskolai továbbképző tagozat nevelési és oktatási tervének kidolgozásához készült Oktatási Minisztérium irányelvtervezete is csak 1979 szeptemberében jelent meg! Ugyanakkor számos kérdés továbbra is tisztázatlan maradt: így az óratervek, a gyermekek képességeinek megfelelő nyelvezeten készült tankönyvek, a szakemberellátottság, a kisegítő továbbképző tagozatok és a vállalatok együttműködése, s még számtalan példával lehetne bővíteni a sort... De mi is e kisegítő tagozatok célja? A választ az előbb említett OM irányelv- tervezetben fogalmazták meg világosan: az üzemmel, vállalattal együttműködve differenciált segítséget adni a korszerű, tovább építhető alapműveltség megalapozásának folytatásához, a szakmatanuláshoz, a társadalmi beilleszkedéshez, a kulturált életmódra felkészüléshez, képessé tenni ezzel a fiatalokat arra, hogy társadalmunk rendezett életvitelű, eredményes dolgozó tagjaivá váljanak. A kérdés súlyát azt hiszem jól érzékelteti a következő tény: évente több mint 2 ezer gyerek végzi el a kisegítő iskola 8. osztályát Tehát ennyi gyerek társadalmi rehabilitációjához kell megteremteni az alapokat a továbbképzések segítésével. Hazai tájakon... Békéscsabán, a kisegítő iskola továbbképző tagozatán, két esztendővel ezelőtt még 45, ebben a tanévben pedig már 114 a tagozaton tanuló gyerekek száma! A kisegítő tagozat — jelentős harcok árán — évek óta 6-7 szakmában tudta biztosítani a gyerekek továbbtanulását. De csak tudta! Mert 1979- ben megjelentek a vállalatok bér- és létszámgazdálkodását szigorító szabályozók. S érthető (?), hogy ilyen körülmények között elsődlegesen, a vállalatoktól is áldozatot követelő, kisegítő iskolai továbbképzést mondták le. Az iskola igazgatója, Nagy Gyula, joggal állapítja meg: — Az új körülmények között a kisegítő iskolát végzett tanulóink pályaválasztási lehetőségeit már nem a gyerekek képességei, nem a társadalmi igények, hanem — az előbb említett — bér- és létszámgazdálkodási lehetőségek szabják meg. A tervezést számunkra csak nehezíti, hogy minden évben más és más vállalatot tudunk — előre nem látható szakmák oktatására — megnyerni. Tavaly jó néhány vállalat bontotta fel a velünk kötött szerződést, ami tovább szűkítette a választható szakmák körét. Ilyen körülmények között megfontolt pályaválasztási munkát nem lehet végezni! Ugyanakkor az utógondozás is számtalan problémával jár. Ugyanis a továbbképzős lányainkat sikerült az új szakmunkás-diákotthonban elhelyezni, ahol gazdag kulturális programokban lehet részük. De a fiaink az építők munkásszállásán laknak. Az őket itt érő hatásokról jobb nem beszélni. Aztán — folytatja Nagy Gyula — olyan is előfordult, hogy egyes intézmények — kisegítés gyerekek fogadásáról lévén szó — mereven elzárkóztak. Pedig tudom, szükség lenne rájuk ... Tehát, a társadalom szemléletén is van mit változtatni. A Békés megyei Állami Építőipari Vállalat régi, jó partnere a kisegítő iskola továbbképző tagozatának. Az idei tanév kezdésekor például a gyerekekkel közösen építettek egy tágas vasbeton tanműhelyt, hogy jó körülményeket biztosítsanak a 18 kisegítő továbbképzős fiatalnak. A Virág István oktatóra bízott gyerekek a vasbetonszerelő-szakma alapjait sajátítják el. Ez is új szakmának . számít az iskolában ... Asztalosból vasbetonszerelő A gyakorlattal nincs baj, ügyes kezűek a gyerekek. Csak az elmélet megy nehezen nekik — néz rendreuta- sító pillantással a körénk csoportosuló gyerekseregre az oktató. — Higgye el, legtöbb esetben a probléma a családi bajokból ered. Ránézésre aligha mondaná meg bárki is — egy-két kivételtől eltekintve —, hogy kisegítés gyerekek dolgoznak a kezem alatt. A fiúk láthatóan kedvvel dolgoznak. Pedig a 18 gyerekből 8-an nem erre a szakmára készültek. Asztalosok akartak lenni. Csak éppen a Békéscsabai Bútoripari Szövetkezet felbontotta az iskolával kötött szerződést. Maradt hát ez a megoldás. A vállalat hétforintos órabért biztosít a gyerekeknek. Büszkén említik a fiúk, hogy ebből fizetik mindnyájan a CSÉB-tagságot. Mike Lajos a pénzt hiánytalanul hazaadja a szüleinek, összetart a kis csapat, saját bevallásuk szerint közösen határozták el, hogy az általános iskola 7—8. osztályát elvégzik. Tizenhatan szakmunkások szeretnének lenni. Persze, azt is őszintén megmondják, hogy nem nagyon kedvelik a munkásszállót. A felnőttekkel nincs baj, de nem is törődnek a gyerekekkel. S hogy mivel telik az idejük? Lánczi Attila: — Tévét nézünk, rajzolunk, meg alszunk. Rostás Endre, a „főnök”: — Nem szoktunk verekedni. De nem is hagyjuk, hogy kitoljanak velünk. A fiúk nevetve mesélik, hogy a pályaválasztás alkalmából mindössze két szakma közül választhattak. De azt is hozzá tették, hogy korábban sokkal több lehetőség volt. Az általános iskola, mint mondják, nem is olyan nagyon nehéz. Sokan közülük éppen a matematikát kedvelik. Velük, további sorsukkal tehát nincs baj. De kérdéses, ha tovább szűkül a választható szakmák köre, a kettőből két esztendő múlva, mi marad? B. Sajti Emese Luca napján adták át a tótkomlósi új művelődési házat és a könyvtárat. (A rossz nyelvek szerint úgy is készült, mint az a bizonyos szék.) A nagyközség kiemelt alsófokú központ. Az oktatási intézményhálózat, a gyerekek kollégiumi elhelyezési lehetősége megfelel az igényeknek. A közművelődés házai nemrégiben csak egy filmszínház, s a nemzetiségi kultúrát őrző szlovák tájház voltak csupán. Szerencsére ez már a múlté. Korszerű és szép művelődési ház épült, földszintjén a feltűnően tágas könyvtár. A megyei könyvtár vezetői és munkatársai segítettek a bútorok beszerzésénél, az esztétikus környezet kialakításánál. Szó, mi szó, sok község szeretne hasonló könyvtárat magáénak tudni. — Jönnek is, sokan talán csak kíváncsiságból — mondja Dohányos Jánosné könyvtárvezető. — Jó lenne, ha később visszatérnének, olvasóvá lennének. Rá kell ébreszteni az embereket, használják ki ezt a nagyszerű lehetőséget. A régi könyvtárban még ahhoz sem volt helyünk, hogy a legújabb köteteket a látogatók szeme elé tegyük. Hiába terveztük 1500 olvasó beiratkozását, elhúzódott a könyvtárátadás, egy hónapig költöztünk, most aztán lesz mit behozni. Tavaly sikerült viszont a 18 ezer 376 kötetünk katalógusát elkészíteni. A régi könyvtár jó hagyományait itt is meghonosítjuk. A kisdobosok könyvbarátszakkörét kéthetenként rendezzük. Ugyanilyen időközönként találkoznak a mesedélután résztvevői is. Jó dolog, hogy van meseszobánk. Annak kevésbé örülünk, hogy a nagy könyvtárnak ez a legkisebb helyisége. Egy osztályt sem tudunk leültetni. Űj szolgáltatás a zenei könyvtár, máris sok az érdeklődő. Órákon, szabad foglalkozásokon lemezhallgatással segítjük a gyerekek zenei nevelését. Az elmúlt évi statisztikákon nem tudunk változtatni, de a jelen biztató. Már a nyitás után két héttel 300 olvasó iratkozott be, s a napi forgalmunk is duplájára emelkedett. A felnőtt olvasókat kell becsábítanunk, hiszen a tagok 60 százaléka 14 éven aluli gyerek. Az iskolákkal eddig is jól tudtunk együtt dolgozni, ezt a jövőben is tervezzük. Keressük a lehetőségeket, a kapcsolatot a művelődési bizottságokkal, a szocialista brigádokkal. Köszönő, hívó levelet is küldtünk nekik a társadalmi munkájukért, az anyagi támogatásukért, s kértük őket, hogy ne csak építők, olvasók is legyenek! Folytatjuk a kísérletet; tavaly a vegyesipariba vittünk 100 kötet kölcsönözhető könyvet, közös rendezvényeink vannak az ÁFÉSZ-szel, a háziipari szövetkezettel, bizonyosan segít majd a Haladás, a Viharsarok Tsz. Igaz, csak hárman vagyunk könyvtárosok, s nekünk is hozzá kell szoknunk a jóhoz, a megnövekedett térhez, ki kell találnunk a jövőt, de a sok lehetőség lelkesítő. Különösen akkor, ha a község többi intézményei is mellettünk állnak. A tartalmi munkánkon javítani akarunk. Ajánlójegyzékekkel, könyvek előjegyzésével, kiállításokkal kínáljuk a legújabb beszerzéseinket. Selejteznünk kell, mert sok a megrongálódott, piszkos könyv, az elavult mezőgazdasági szakirodalomban is körül kell néznünk. Diafilmjegyzéket állítunk össze, hiszen kétszáznyolcvan újdonság közül választhatnak a mese, a művészet- történeti, az ismeretterjesztő filmeket kedvelők. A „lehetőségek lelkesítő- ek” a korszerű, jól felszerelt tótkomlósi könyvtárban. Most már „csak” több olvasó kellene. A távoli jövő biztató, hiszen a mostani gyerekek később sem szoknak le az olvasásról, de mi lesz a felnőttekkel? A hely varázsa, a könyvtárosok útkereső, jó munkája mellé a községben dolgozó közművelődési bizottságoknak is az olvasóvá nevelés, a művelődési igény fejlesztőivé kell válniuk. Bede Zsóka A porcelán nyersanyaga a kaolin, a földpát és a kvarc. A gyárak háztartási, dísz- és műszaki porcelánt gyártanak. Az alkotó anyagok mennyiségének változtatásával alakítható a termék tulajdonsága. A nyersanyagokat goiyósmalmokban őrlik, szűrősajtolón víztelenítik, majd formázzák, korongolás, nedves sajtolás vagy öntés útján. Ezután az égetés következik. A háztartási és díszporcelánok készítésének utolsó lépése a festés. Az igényesebb termékeket ma is egyedileg, kézzel festik. Képünkön: a lengyelországi Kólóban készült porcelán tárgyak nagy részét kézzel festik B1H| Zsúfolt mozik? Nem feltétlenül attól lesz jó egy rádióriport, hogy a benne elhangzottakkal teljes mértékben egyetértünk, sokkal inkább erénye, ha a hallgató gondolatait, véleményét képes aktivizálni. A Petőfi adón hétfő délután sugárzott műsor, Osgyáni Csaba Miért zsúfoltak ismét a mozik nézőterei? című riportja, ezért a figyelemre méltó munkák közé" tartozott. Hiszen már a címében feltett kérdés is újabb kérdőjeleket provokált. Mert valóban zsúfoltak azok a nézőterek? Ha pontosan akarunk válaszolni, azt kell mondanunk, hogy időnként tényleg jó napok járnak a jegyüzérekre, akik különösen a fővárosi mozik környékén hemzsegnek. (Szerencsére megyénkben még nem burjánzott el ez a divat. Vagy ne kiabáljam el?) Tovább pontosítva a címet : miért voltak zsúfoltak a mozik? A műsorban megszólaló filmszakemberek ugyanis elmondták, hogy sem a további vásárlásokra fordítható pénzösszegek, sem a mozik állapota, különösen pedig az érdeklődés világszerte tapasztalható lanyhulása nem garantálják, hogy a jövőben ismét nagy lesz a tolongás a pénztárak körül. (A jegyek árainak elmúlt nyáron történt emelkedéséről nem is beszélve.) Legfontosabb kérdés viszont, hogy telt házak idején mitől zsúfoltak azok a nézőterek ? Vagyis, mivel csalogatják — gyakorta találóbb, ha azt kérdezzük, mivel étetik' — a közönséget? Érzékeny területet érintve, a válaszok is elbizonytalanodnak. Mert a mozi az mégiscsak igen fontos kulturális intézmény volna, ahol a szórakozáson, kikapcsolódáson kívül — jó esetben azzal együtt — a tudat formálása, ízlésünk csiszolása, netán művészi igények kielégítése lenne a cél. Elkerülhetetlen, hogy ismételten Lenint idézzem: „az összes művészetek közül számunkra legfontosabb a film”. Igaz, akkor a televíziót még nem találták ki, de ha a tévét is beszámítjuk, a mozi így is „dobogós” helyen van a fontossági sorrendben. Viszont a hétfői rádióbeszélgetés résztvevői is megállapították, hogy sem a magyar, sem a szocialista filmgyártás még nem találta meg saját közönségéhez a siker kulcsát. A mozikat pedig jó lenne megtölteni, ha a pénztárca engedi, hát zsúfolásig. S ha olyan szerencsés csillagzat alatt történik a vásárlás, mint például a Pokoli torony esetében, az ritka alkalom. Még a húslevest tejszínhabbal kínáló szirupfilmek is csak ízlésbeli gyomorrontást okoznak, nemkülönben a nagy csinnadrattával járó szuper-bár- gyúságok. Ám a vér, az erőszak, a terror elburjánzása filmvásznainkon semmivel sem magyarázható. Még az esetleges zsúfolt nézőterek nagyobb bevételeivel sem. (Andódy) Békési Bástya: 4 órakor: Bankrablás, 6 órakor: A márványember I., II. Békéscsabai Építők Kultúrotthona: 5 órakor: Rafferty és a lányok, 7 órakor: Neveletlenek. Békéscsabai Szabadság: de. 10 órakor: Bombasiker, du. 4, 6 és 8 órakor: Fe- dora. Békéscsabai Terv: A tenger kedves szörnyei. Gyulai Erkel: fél 6 órakor: A híd túl messze van I., n. Gyulai Petőfi: 3 órakor: Fapados szerelem, 5 és 7 órakor: A madarak is, a méhek is . . . Orosházi Béke: 5 órakor: Rafferty és a lányok, 7 órakor: A vágy titokzatos tárgya. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: A dervis lerombolja Párizst, fél 6 és fél 8 órakor: NA- DA csoport. Szarvasi Táncsics: 6 órakor: A Jó, a Rossz és a Csúf I., II. Új könyvtár új utakon Tótkomlóson
