Békés Megyei Népújság, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-06 / 30. szám

1980. február 6., szerda Nyolcvanöt éve született Dési Huber István Nyolcvanöt esztendővel ezelőtt, 1895. február 6-án született Dési Huber István. A mindennapok szorításában proletárokat, munkásokat és parasztokat festett, s egy életen át elkötelezettséggel alkotott egy világnézet se­gítségével és érdekében. Nagyenyeden látta meg a a napvilágot. „Szármázásom — írja egyik beadványában — apai részről német kis­iparos, anyai: bocskoros ne­mes. Négyéves voltam, ami­kor elvesztettem az anyá­mat és 12 éves korom óta élek a magam kenyerén. Voltam kovácsinas, kifutó, pincérgyerek, majd nekiló­dultam a világnak ég becsa­varogtam fél Magyarorszá­got. Zsákoltam kint a Du­nán és robotoltam a Guba­csi úton, a sertésvágóhídon.” Nehéz ifjúi évek után sod­ródott ki az első világháború frontjaira, ahonnan tüdő- bajjal tért vissza. Rövid ott­honi tartózkodás után 1921- ben Pestre került, és az ap­jától elsajátított ezüstműves szakmában helyezkedik el. Bár rajzolgatott a fronton is, tudatos szándékkal ek­kor vesz először ceruzát, szénrudat a kezébe. Sors­társaihoz hasonlóan nappal a gyárban dolgozik, estén­ként az iparművészeti isko­lát látogatja, s eljár Podo- lini Volkman Artur képző- művészeti szabadiskolájába is. 1921-ben, hogy ismerked­hessek a klasszikus mesterek nagy alkotásaival, több éven át Olaszországban vállal ezüstműves munkát. Közben megszállottan dolgozik, raj­zokat, rézkarcokat készít. A húszas évek végén tér visz- sza Budapestre. Dési Huber István művészi kibontakozá­sa egybeesik a harmincas évek elején fellendülő ma­gyar munkásmozgalommal. 1932-ben végleg le kellett mondania szakmájáról. Gyönge szervezete mindin­kább felőrlődött. Ez időtől kisebb-nagyobb megszakítá­Dési Huber István: önarc­kép sokkal, különböző szanató­riumok lakója volt, s két al­kalommal is rendkívül sú­lyos tüdőoperáción esett át. Sorsa csupa megpróbálta­tás volt. Nem járta végig a műveltséget adó és művé­szetre előkészítő főiskolát, amit megtanult és legmaga­sabb szinten megértett, gya­korlott, csak a saját tapasz­talásából szerezte. A kor szellemének megfelelően kü­lönböző izmusokon át érke­zett ei a harmincas évek közepére művészi önmagá­hoz. Festői kibontakozása er­re az időszakra tehető, mind bátrabban kezeli az ecsetet, témavilága tágul, s az ábrá­zolt táj is megtelítődik em­beri-társadalmi mondandó­val. Művészetére Derkovits Gyula épp úgy hatással volt, mint a művészet más ágá­ban dolgozó eszmei küzdő­társak, József Attila és Rad­nóti Miklós. Korai agitatív tartalmú munkáit eszmeisé­gükben kiteljesedettebb al­kotások váltják fel. „Sokszor a puszta szemlélet többet mond mindennél” — fogal­mazza meg ezidőtájt, s a fel­ismerés mögött fontos esz­mei, társadalmi alapállás van. Ekkoriban készül a „Budakeszi vörös kémény” című festménye, amely a kubista konstruktív szerkesz­tési értékeket megőrizve, minden direkt politikai szándék nélkül való olyan alkotás, amely mégis az osz­tály bezártságát, rabságát és elpusztíthatatlan nagyságát épp úgy bemutatja, mint a művész belső arányait, meg­győződését. Bár a betegség időről idő­re komorrá tette, soha nem távolította el vállalt, felada­tától, meggyőződésétől. A harmincas évek végétől mind több kritikus szólt el­ismeréssel munkásságáról. De a „roncsolt szív és tüdő” — ahogyan Radnóti írja — egyre kevesebb lélegzetet engedett számára. A túlhaj­tott beteg szervezetet korán legyűre az idő, 1944. elején az ország sorsának tragikus­ra forduló időpontjában, a német megszállás előtt pár héttel halt meg. Ám amit szelleme és alkotó tehetsé­ge létrehozott, ma, születésé­nek 85. évfordulóján is él, világít, s meggyőzően bizo­nyítja a maga igazát. Harangozó Márta Szalai Csaba: Igazság szerint Az előre elkészített sár egytömegben a küszöb elé hordva. Julis, a cigány ta­pasztóasszony érti a dolgát, hisz ebből él, a sár ujjnyi vékony elkenéséből. A kendő fölcsúszik barna homlokán, a gyors munka lázában észre sem veszi, ősz haja szálanként hátrafésülve meg-megezüstösödik az is­tállóba tévedt fényen. Mele­gítőjére vigyáz, alig van raj­ta sárfolt. Agyonfakult tor­nacipőt hord — kaphatta va­lahol. Most is megkérdi a gazdaasszonytól: „Nincs itt elhasznált ruha?” Lesz, hogyne lenne, még egy csé­sze jó kávé is, hisz a ta- pasztás nem csip-csup do­log, hogy csak úgy csinál­juk. Bár a gazdaasszony erő­sebb, tagosabb, nem olyan lenge nádszál, mint Julis. De nem bírja már a karját. Az­tán meg harmincnyolc hízó disznó sivalkodik a vályúk­nál, az etetőkbe mázsaszám öntheti a terményt. Táppal — szerencsére — dugig a terménybolt, zsákonként kor­mányozza haza biciklivel. Nagy kincs tehát ez a dolgos Julis, meg talán még a me­szelést is rábízhatja. Még nagyobb kincs viszont a sár, darált szalma borostásodik közte, erősebb az, mint a pelyva. A pelyvának fújtak, elmúlt már az a világ. Mióta törekké darálják a szalmát, nem gondol rá senki, mint ahogy a lóganéra sem. Nem látni már, hogy kapkodnák a szekér után a „citromot”, amitől pelyvásan jól vegyült a sár, de bizony megzöldült tőle a fal, ha csonttá nem száradt. Kikéredzkedett a mész alól a gyep. És az új­módi törek (ez a darált) ka­pós. Kár, nagy kár, hogy annyi szalmát felégettek az utóbbi időben: bálák gyá­szolták a tarlót. Julis jól megkapálta a sárt, s amint csirkézi (pogá­csává szaggatja), kevesli. Szívesen bekapálna még egy zsákkal, de a gazda mással van elfoglalva. A megtépett kacsákkal. Tele a veder. Cipelheti. A fülét nagyon sokszor ketten fogják. S egy veder sár dög­nehéz, békacombként ugrál­nak izmai. Azért elbírja még. Sok helyre hívják. Sok a vályogház. Azt mind va­kolni, simítózni kell! Vannak ugyan jobb sármunkások tőle, de azok száz évre elő­re foglaltak. S egy-két fal még őrajta se fog ki. Mégha rozsdás a térde, akkor se! Igazság szerint (ez kedvenc szavajárása) manapság annyi a lehetőség a megélhetésre, mint rostán a lyuk. Nem így régen. Amíg be nem jöttek az oroszok, a kenyér héját is megszámolta. A nyolc gyerek hamar széjjelszedte a fél veknit. Annál többet a csut­katetejű házban sose láttak. Az ura szelt egy karéjt, zsebre vágta, s kora reggel elindult a legnagyobb gye­rekkel a vasúthoz. Hát per­sze, ő éhen emelgette a csá­kányt, s a fiú ette meg a kenyeret. S azok az esti főzések! Se zsír, se semmi. Fogta, s a pékhez vitte el az edénye­ket : tálat, tányért. A pék ke­nyérrel fizette meg. Sírt-rítt az öntöttvas fazékért. Ni, még összegyűlik a szeme sarkában a könny. Igazság szerint nehéz hely­zetből kecmeregtek ki. Az eső lecsepegett a sárba ta­pasztott csutkapadlásról. A szurkos papírnak akkor még hírét se hallották. A dunnát — ágyastul-gyerekestül — arrébb-arrébb toszigálták, ahogy az esőié engedte ... Jó ez a sár. Megcipózza és gondolkodhat. Tűvé teheti az emlékek zugát. Igazság sze­rint az emlék olyan, mint a bugyborék, elpattan, de ame­lyiket nem lehet elfelejteni, az csak ugrál, még a sárka­pa fején is ott lábatlanko- dik. Azon meg az eszét töri el a kitakarózott sárillatban, hogy ebben a nagyot fordult világban, miért ez a renge­teg züllés? Mert igazság sze­rint ő csak egyet ismert, egy férfit, az urát. No, az egy ,kom’ (kumma) italt se ivott, de ma az asszony is züll! Hát az asszonyban is akad­hat hiba! A férfi csak akkor megy el a háztól, ha egy másik jófirma lábat ad alá. Bezzeg az ő ura (míg élt) utána járt, hol késett el ha­zulról. Azt mondta: bizo­nyítsd be, hogy itt vagy ott tapasztottál! Be is bizonyí­totta, mert ő sose „lompolt”. Volt ő bejáróasszony a szőke rendőréknél és egyéb rendesebb helyeken. Magára hagyhatták, még a picit is megfürdette, hadd aludjon. Addig nyugodtan porszívóz­hatott. És nemcsak a szoba közepét nyalta ki a rongy- gyal. Azon mosolyog most is, hogy a menyecske próbára tette: lop-e? Fényes karika csördült az ágy alatt: gyűrű. Aranygyűrű. A tányérra tet­te. Dehogy ragadt volna a kezéhez! Mégha olyan vé­kony az ujja, mint a me­nyecskéé, akkor se! És még ők jöttek zavarba, hogy a becsülettel nem szabad ilyen kegyetlen próbát tenni. . Véget ért a fal. Nyújtóz­kodik rajta a simítózás. Holnap a hodályvégen lesz igazítanivaló. Csak egy zsák darált törek lenne valahol! Közművelődés % a termelőszövetkezetben fjlgpPP^Klli A kultúrház... Fotó: Gál Edit A bőség zavarával küsz­ködik, aki egy üzem, intéz­mény, vagy szövetkezet köz- művelődési tevékenységét próbálja csokorba szedni. Így van ez még akkor is, hacsak a lehetőségeket veszik szám­ba, hát még, ha — mint a kamuti Béke Termelőszövet­kezetben — bőven van miről beszámolni. Erről beszélget­tünk a közelmúltban Püski Jánossal, a szövetkezet el­nökhelyettesével. — Talán azzal kezdeném, hogy szövetkezetünk a helyi tanáccsal hosszú távú együtt­működési szerződést kötött a községpolitikai célok megva­Püski János lósítására. ' így, többek kö­zött, segítjük, illetve közö­sen tartjuk fenn a helyi mű­velődési házat. Évente 70 ezer forintot adunk a ren­dezvények, a szakkörök költ­ségeire. Emellett biztosítjuk a takarító személyzetet, így, ha összeszámolom, mintegy 100—110 ezer forint lehet hozzájárulásunk a ház mun­kájához. Ez érthető, hiszen a község mintegy 1700 lako­sa nagyrészt a tsz-ben dol­gozik. — A termelőszövetkezetnek igy érdeke, hogy támogassa a művelődési házat a minél színvonalasabb kulturális tevékenységben. De elége­dettek-e a viszontkínálattal? — Főleg a téli időszakban, amikor a mezőgazdaságban kevesebb a munka, hatva- nan, hatvanötén is eljárnak a kertészeti szakkör előadá­saira. Hogy színesebb legyen a program, sokszor filmvetí­tést rendeznek számukra, máskor kirándulnak, hason­ló szakkörök, klubok mun­kájával ismerkednek. Nagy­részt tsz-tagokból áll a kis­állattenyésztő szakkör, s hi­szem, ahol az állattartásnak ilyen nagy hagyománya van. nem szorul különösebb ma­gyarázatra, milyen hasznos, ha mintegy 40 ember meg­ismerkedik az új állatte­nyésztési eljárásokkal. — És a lányok, asszonyok? Hiszen a szakkörök, ame­lyekről eddig beszélt, első­sorban a férfiaknak jelen­tenek elfoglaltságot. — Körülbelül 30 asszony jár rendszeresen a kézimun­kaszakkör foglalkozásaira, amely az idén ünnepli fenn­állásának tizedik évforduló­ját. Május elsején kiállítá­son- mutatják be munkáikat. Emellett persze ők is részt vehetnek a kisebb csoportok tevékenységében, így a fotó­szakkörön, s az igények sze­rint induló idegen nyelvi tanfolyamokon. S amit még nem említettem: jó a láto­gatottsága a TIT-előadások- nak is. Többször a mi szak­embereinket kérik fel egy- egy témakör megtartására, vagy ha nincs erre hivatott a községben, a művelődési ház gondoskodik vendég elő­adóról. — A fiatalok, illetve az idős emberek még nem ke­rültek szóba. Vajon az ő szó­rakozási lehetőségeikre is gondolnak? — Hat éve épült fel a községben az ifjúsági ház és a könyvtár. Az az ő birodal­muk, a fiataloké. Az ifjúsá­gi klub működéséhez is hoz­zájárulunk, tavaly négyezer forintot, az idén kevesebbet, kétezer forintot tudunk biz­tosítani számukra. Az idős emberekről sem feledkezünk meg. A nyugdíjasklub tag­jai — mintegy ötvenen — a hétvégeken gyűlnek össze. Vezetőjük, Kertész Laci bá­csi gondoskodik olyan prog­ramokról, amelyek között mindenki megtalálja a ma­gának valót. — Mindez, amit elmondott tulajdonképpen két intéz­ményt érint, a művelődési házat és a termelőszövetke­zetet. Vajon, az együttmun- kálkodást, a közös szervezé­seket, hogyan oldják meg? — A művelődési háznak van társadalmi vezetősége, amelyben a párt-, a tanácsi szervek, valamint a terme­lőszövetkezet és az iskola képviselője vesz részt. Az ál­taluk készített éves munka- programot egyeztetjük a mi oktatási és kulturális bizott­ságunk programjával, így le­hetővé válik, hogy egy-egy rendezvény, előadás ne fedje egymást. Annyi önbírálatot azért hadd mondjak, a jö­vőben jobban oda kell fi­gyelnünk a helyi igényekre, hogy munkánk még eredmé­nyesebb legyen. Emellett nem győzöm hangsúlyozni, hogy még nagyobb együtt­működésre van szükség. Tud­juk mindannyian, a mosta­ni gazdasági helyzetben egy nagyszabású előadást példá­ul úgy kell megszervezni, hogy a befektetett költség megtérüljön. Csak így tu­dunk előbbre jutni a jövő­ben. — Végül hadd kérdezzem a szocialista brigádok köz- művelődési programjairól, s arról, hogy a termelőszövet­kezet mit tesz a dolgozók ta­nulásáért, továbbtanulásá­ért? — A szövetkezetben 12 szocialista brigád működik, 178 brigádtaggal. Munkáju­kat, s így közművelődési vál­lalásaikat is a versenybizott­ság értékeli. Nem egy bri­gád bérlettel rendelkezik, és 1980-ra négy szocialista bri­gád nevezett be a megyei közművelődési vetélkedőre. Igaz, ennél több is lehetne, ám mi nem egy házivetél­kedőt szervezünk a számuk­ra. Legutóbb munkavédelmi kérdésekben mérték össze tudásukat a brigádtagok. Az oktatás kérdését, engedje meg, hogy a beiskolázással kezdjem. A gépesítési szakon nincs problémánk, ám állat- tenyésztő szakmunkásnak ke­vés fiatal jelentkezik. Mi, az általános iskolával együtt­működési szerződést kötöt­tünk, a hozzánk készülő fia­taloknak ösztöndíjat biztosí­tunk. A múlt évben 12 ta­nulóval kötöttünk ilyen szer­ződést, akik akkor végezték el a nyolcadik osztályt. Az igényünket minden évben leadjuk az iskolának. Emel­lett persze, próbáljuk a fia­talokat idecsalogatni, lakás- építési kölcsönnel is. A fel­nőttoktatásról ? A vezetők továbbképzése rendben megy. A továbbtanuló dolgozók kö­zül főleg a fiatalabbak je­lentkeznek szakközépiskolá­ba, illetve technikusi minő­sítőre. Jelenleg öten vagy ha­tan tanulnak. Körülbelül négy év óta hat fő szerezte már meg a technikusi vég­zettséget. Felsőfokú képzésen egy dolgozónk vesz részt. A politikai oktatásban, amelyet munkahelyenként szerve­zünk, mintegy 700 tsz-tag vesz részt. A marxista isko­lára is egyre többen jelent­keznek, ám mi legjobban annak örülünk, hogy négy nő is jelentkezett, s ez bi­zony nagy szó itt a tsz-ben. — Még egyet kérdezek. Mennyi a termelőszövetke­zet kulturális alapja? — A jóléti és kulturális alap összesen 800 ezer fo­rint, s ebből 60 százalék jó­léti, szociális célokra, 40 szá­zalék pedig mindarra megy, amelyről eddig beszélget­tünk ... Nagy Ágnes Néprajzi előadások Budapesten a TIT József Atti­la Szabadegyetem előadássoroza­tai a Néprajzi Múzeumban gaz­dag programot ígérnek e hónap­ra. Február 12-én, kedden dr. Martin György kandidátus, nép­tánckincsünkről tart előadást. Február 26-án, „Stílusváltozások a XIX. századi népművészetben” címmel, dr. Hofer Tamás tudo­mányos osztályvezető előadására kerül sor. Népszerű a Magyar néprajzku­tatók külföldön című sorozat is. E sorozat keretében legközelebb február 19-én, kedden 18 órától lesz ismét hasonló előadás, ak­kor dr. Újváry Zoltán tanszék- vezető egyetemi tanár találkozik a néprajz kedvelőivel, aki „Gyűjtés hétfalusi csángók kö­zött” címmel tart előadást. z Békési Bástya: 4 és 6 órakor: Severino, 8 órakor: Filmklub. Békéscsabai Szabadság: de. 10 és du. 4 órakor: A fekete kard románca, 6 órakor: A márvány­ember I., II. Békéscsabai Terv: fél 6 órakor: A Jő, a Rossz és a Csúf I., II. Gyulai Erkel: A lovakat lelövik, ugye? Gyulai Petőfi: 3 órakor: Orvosság a fé­lelem ellen, 5 és 7 órakor: A tanú. Orosházi Béke: 5 órakor: Rafferty és a lányok^ 7 órakor: A vágy titokzatos tárgya. Oros­házi Partizán: fél 4 órakor: A farkas nyomában, fél 6 és fél 8 órakor: Az elveszett múlt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents