Békés Megyei Népújság, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-05 / 29. szám

1980. február 5., kedd Tuskóhúzás, ördögsütögetés, bőgőtemetés Régi farsangi mulatságok A farsang a bevonuló ta­vasz ősi örömünnepe már az ókori népeknél is. Evés-ivás- sal, lármás, táncos, alákos- kodó mulatozásokkal jár, sa gyakorolt szokások tartalma főleg a gonoszűzés és termé­szetvarázslás. A korábban természeti ünnepet az egy­ház Krisztus életéhez kap­csolta, s tanításai szellemé­ben elítélte az ünnep szerte­lenségeit, mondván, hogy a farsang az ördög ünnepe, amikor a féktelen emberi indulatok felszabadulnak, mikor világi énekkel, tánc­cal telik meg a falu és a vá­ros, a királyok és jobbágyok egyaránt víg farsangot ül­nek. A XVII. századtól kezd­ve a farsangi szokások tar­talmi elemeihez a vénlányok csúfolása is felsorakozik, s Dömötör Tekla professzomő véleménye szerint ez azért van, mert minthogy a far­sang a földi élet örömeit, a bőséget ünnepli, a közösség elítéli azokat, akik a köz szá­mára elsőrendűen fontos kö­telességüknek, a fajfenntar­tásnak nem tettek eleget. A farsangi mulatságok tem­peramentuma a népek, etni­kumok vérmérséklete sze­rint változik. Hazánkban a ma már mindenki által is­mert Mohács környéki busó­járás a legszilajabb farsangi mulatság. Elgondolni is ne­héz, hogy milyen féktelensé­gekre ragadtatták magukat a farsangolók, ha a maszkajá­rást még 1930-ban is a kö­vetkező rendelkezéssel kellett szabályoznia a bajai rendőr- kapitányság vezetőjének: „A maszkajárás szabályozása” A m. kir. áll. rendőrség bajai kapitányságának alul­írott vezetője közhírré te­szem, hogy a városunkban megtartani szokott utolsó farsangi maszka járás csak az alábbi megszorítások szigorú betartása mellett tartható meg: 1. Tilos oly ruházatban va­ló megjelenés és oly dalok éneklése, melyek a közsze­mérmet, vallásos érzületet és általában a jóízlést sértik. (Pl. medvetáncoltatás, trikós úszóruhában való öltözés, lekvárral bekent arc stb.) Jóízlést sértőnek minősítem a szertelen kurjongatást, az ut­cán való táncolást és más ehhez hasonló cselekménye­ket. 2. Miután ugyanezen a na­pokon a kitett szentség mel­lett a templomokban ájta- tosságok folynak, a templo­mok közelében a maszka járás, továbbá minden olyan zajos viselkedés, mely az ájtatos- ságot zavarhatná, szigorúan tilos. 3. Szürkület beálltakor ze­nélni, énekelni és álarc alatt járni legszigorúbban tilos. Akik a rend fenntartása érdekében tett ezen intézke­déseimet nem tartják be, amennyiben cselekményük súlyosabb beszámítás alá nem esik, a Kbtk. 78. parag­rafusába ütköző kihágást kö­vetnek el, és 600 P-ig terjed­hető pénzbüntetésssel bünte­tendők.” Békés megye sokszínű ha­gyományvilágában a farsang ünnepe is eleven színfolt, s különösen az volt azokban az időkben, amikor még a nem­zetiségek a maguk zártabb körű, hagyományos életfor­májukat élték. De megma­radt, és folytonosságában vagy felelevenítve ma is az életkedv, életöröm megnyi­latkozása, mint például az elekiek évről évre megren­dezett, a busójáráshoz ha­sonlítható színes forgataga, melynek a község két ko­rán elhunyt kutatója, Banner József és Mester György jó­voltából szép irodalma is van. . Jelen írásunkban a batto- nyaiaknak régi farsangi szo­kásairól emlékezünk meg, melyek már kimentek a di­vatból, bár egyikük-másikuk felelevenítése bizonyára de­rűvel töltené el a mai mula- tozókat is. A község farsangi hagyo­mányainak szellemiségében a vénlányok csúfolása és a ter­mészetvarázslás volt a leg­erőteljesebb vonás. A pártá­ban maradt lányokat vén­lánynak szólították, s a farsangi bálokon, melyek egyébként az 1920-as, 1930-as évektől a farsangi mulatsá­gok egyre inkább leszűkülő formáját jelentették, sűrűn röpködtek feléjük a vénlány- csúfoló megjegyzések: — Kimaradtál a farsang­ból! — Ha nem mentél férjhez farsangig, most már csúnya maradsz! — Vénlányok, itthon ma­radtatok, elvisz benneteket az ördög! — Húzhatjátok a szenes- tuskót, elmúlt a farsang, nem mentetek férjhez! Az utóbbi kurjantás a tus­kóhúzás szokására utal, ami országszerte elterjedt volt: húshagyókedden a pártában maradt lányokkal tuskót hú- zattak. Battonyán is nagy di­vat volt ez, hisz zajos vi­dámsággal járt, s a lányos ház ablaka alatt a már idé­zett szövegrögtönzések mel­lett rigmust is kiabáltak: Hej, húshagyó, húshagyó, Engem itthon hagyó! A másik szokás, mely ugyancsak sokakat mozgósí­tott, a bált követő napon ren­dezett farsangtemetés volt. Maskarába öltöztek, bemen­tek a házakhoz és tyúkot loptak, vagy valami mást vittek el. Kocsikon vagy szánkókon vonultak végig a községen, végigmutogatták a papírból készült nagybőgőt és kakast, majd a falu szé­lén sírt ástak és a bőgőt be­ledobták, a kakast pedig szertartásosan előbb lenya­kazták, s úgy tették a bőgő mellé. Hét hétre temették el őket, mert a farsangra a böjt következett. Ezt a szertar­tást hívták a farsang elsira- tásának. A farsangtemetési menet legjellemzőbb és leg­népszerűbb alakoskodása az volt, hogy az egyik kocsira szerelt üstben egy ördögöt sütögettek. Nyilvánvalóan a gonosztól való megszabadu­lást célozta ez. Mindezek részletes leírásá­ra természetesen itt nem vál­lalkozhatunk, de biztosak va­gyunk benne, hogy éppen most, a farsang idején, szí­vesen elevenítenek fel az idő­sebbek régi mulatozásaikból olyan, mozzanatokat, melyek számunkra is érdekesek, vi­dámak, szórakoztatók. Beck Zoltán Pályabemutatók Megjelent: megyénk helyismereti irodalma A Békés megyei Tanács V. B. tudományos koordiná­ciós szakbizottsága és a Bé­kés megyei Könyvtár közö­sen jelentette meg a Békés megye helyismereti irodalma című, az 1945—1978-as idő­szakot felölelő válogatott bibliográfiáját. A kötetet Varga Gáborné állította ösz- sze hozzáértéssel. Az utóbbi évtizedben a megyénkben szinte gomba­mód szaporodó helytörténeti kiadványok, monográfiák, a hozzájuk csatlakozó gazdag bibliográfiai anyaggal együtt szinte megkövetelték már a rendszerbe illesztést, az ösz- szegezést. Erre az úttörő fel­adatra vállalkozott ez a most megjelent kiadvány, segítve — különösen a kutatásokban még járatlanokat — az el­igazodásban. A kötet szerkesztője az anyaggyűjtés során elsődle­gesen a Magyar Nemzeti Bibliográfia és a Magyar Könyvkötészet adataira tá­maszkodott, kiegészítve az ezekben fellelhetőket a bé­késcsabai megyei könyvtár és a Békés megyei Levéltár ide vonatkozó anyagaival. A bibliográfia önálló művek címanyagát tartalmazza, amelyet esetenként jelentős adatokat rögzítő annotáció­val tesznek bővebbé. Emel­lett a műről megjelent érté­kelések, recenziók, kritikák szerzőit is felsorolják a még teljesebb tájékoztatás érde­kében. A kötet 16 témakörben közli az összegyűjtött művek címeit. Ezek közül a leggaz­dagabb a helytörténeti té­macsoport, amelynek 17 ol­dalra terjedő bősége indo­kolja a két külön fejezetre osztást. Az eligazodásban jól hasz­nosítható segítséget nyújt még a bibliográfiához ké­szült komplex mutató. Az új, hézagpótló kiad­vány gyakorlati jelentősé­ge mellett még egy örven­detes tényre is rávilágít. Nevezetesen arra, hogy Bé­kés megyében a helyisme­rettel foglalkozó, többnyire tartalmas kiadványok szá­ma örvendetesen megsza­porodott az utóbbi években. Ez pedig — tudományos hasznosságán felül — sző­kébb hazánk hagyományai­nak és jelenének jobb meg­ismerését segíti elő, különö­sen az ifjúság körében. —ssy A Békés megyei Pályaválasz­tási Tanácsadó Intézet a Békés megyei Patyolat Vállalattal kö­zösen pályabemutatót rendez a textiltisztító szakma iránt ér­deklődő 7—8. osztályos ta­nulók számára. A pályabemuta­tóra február 11-én és 18-án ke­rül sor. Ugyanakkor a korábbi évek hagyományait ápolva, ebben a tanévben is megrendezi a Bé­kés megyei PTI a „Kereskedőt keresünk!” című pályaválasztá­si játékot, amelynek keretében az élelmiszereladó szakmával ismerkedhet meg az a közel száz békéscsabai, gyulai, oros­házi, szarvasi és békési nyolca­dik osztályos tanuló, akik már beneveztek a játékba. A pályaválasztási játék lebo­nyolításában jelentős szerepet játszik idén is a Békés megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vál­lalat és a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkás- képző Iskola. A szakma iránt érdeklődő gyerekek december közepe óta rendszeresen felke­resik lakóhelyük kijelölt árudá­it, ahol az általános tájékozta­tást követően kis csoportokba osztva szakképzett eladók mu­tatják be a szakmával járó fo­gásokat. A pályabemutató so­rán a gyerekek próbára tehetik önmagukat, képességeiket, ami a pályaválasztási döntés előtt nagyon lényeges tényező. A február végén záruló prog­ramsorozat utolsó állomása egy játékos vetélkedő lesz. Az elmúlt szombaton Gyulán, az Erkel Művelődési Központ­ban tartották szalagavató ünnepségüket az Erkel Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola végzős növendékei. Ezúttal is a harmadikosok búcsúztatták idősebb társaikat és tűzték fel az érettséget jelentő zöld gombokat az ünneplőbe öltözött lá­nyok és fiúk mellére Fotó: Béla Ottó OOOÜOOCXXXXXJOCODOCODOOaOCODOÜOOOtXJOOÜOOOO Kell a színház! Kell a színház a legkisebb falvakban is. Ma már ilyen egyértelmű határozottsággal leírhatjuk, kimond­hatjuk ezt, hiszen a példák sokaságát lehet bizonyítás­ként felsorakoztatni. Ezt mutatják a téli estéken oly­kor a zsúfoltságon túl megtelő művelődési otthonok, bizonyságául szolgálnak az újabb és újabb előadásokat kérő-sürgető levelek, amelyeknek aláírói nemegyszer a községi tanácsok vezetői. Keli tehát a színházi elő­adás a kis és távoli közsé­gekben is. Ennek a szükség­letnek létrehozásában kima­gasló érdemei vannak a Dé­ryné Színháznak. Feljegyzi a magyar művelődéstörténet, hogy évtizedeken át — a kor ekhós-szekerén, nemegyszer öreg, kényelmetlen autóbu­szokon — járták a falvakat ennek a társulatnak művé­szei, s olyan helyekre vitték el Shakespeare, Moliére Ka­tona József vagy a mai színpadi szerzők műveit, ahol mindaddig csak néhá- nyan hallottak, olvastak, tudtak mindezekről. Megváltozott, óriásit fejlő­dött időközben a falusi kö­zönség. Ezzel együtt azon is túl­jutottunk, hogy az egész or­szágot átfogó, egyetlen „ván­dorszínházra” kelljen bízni a „kulturális missziót”. Jóllehet a7. új Népszínház 1978-ban alig fele annyi elő­adást tartott, mint három évvel korábban a Déryné Színház — a visszaesést mégsem lehet, egyszerűen az átszervezésnek betudni, s még kevésbé lenne ész- és időszerű siratni a falvak, kisvárosok népszerű színhá­zát, amely küldetését be­töltve szűnt meg. Megoldás csak egy van, de annak több ága alakul ki. Egyrészt a Népszínház­nak, amely alapítólevele szerint átvette a Déryné Színház feladatkörét, to­vábbra is ei kell, jutnia a színházat szerető falusiak­hoz és kisvárosiakhoz. Így évente hatszáznál több előadással jelennek meg a Népszínház társulatai a Dé­ryné Színház korábbi közön­sége előtt. Két utazó társu­lata, úgynevezett stagione- részlege van a Népszínház­nak, ezenkívül operatársu­lata, táncszínháza és báb­színháza. Ez utóbbinak álta­lánosan nagy sikere van, különösen a fiatal korosz­tályok körében. A másik „ág”: a tíz vidé­ki vagy — mint magukat szívesebben nevezik — nem budapesti színház. 1975-ben összesen 1119 előadást tar­tottak székhelyükön kívüli városokban és községekben, tavaly 1222-t, valamelyest tehát pótolták a Déryné Színház kiesését. — De a továbbiakban elsősorban ne­kik kell nemcsak az űrt be­tölteni, hanem a7 új és a korszerűsített művelődési házak színpadait, előadóter­meit jobban' kihasználva az elmúlt évek átlagánál je­lentősen többet megjelenni a távolabbi és kis helyek közönsége előtt. Emellett szói az, hogy a megyeszékhelyekről lényege­sen könnyebb elérni a még oly távoli településeket is, mint a Népszínház központ­jából: Budapestről. Mindössze két területe van a7 országnak, amelytől távol van ,a legközelebbi színházi székhely is: (3za­bolcs-Szatmár és Zala me­gye, vagyis az északkeleti és a délnyugati vidék. Természetes követelmény tehát, hogy a két. „sarokme­gyében”, Nyíregyháza és Za­laegerszeg székhellyel ala­kuljon új színház. Erre már készülnek a tervek, de alig­ha kell magyarázni, hogy nem megy egyik napról a másikra. Egy sor személyi feltéte­len kívül meg kell oldani olyan tárgyiakat is, mint a színházépület, a társulatnak mindenképpen megfelelő el­helyezése, lakások, ellátás, utazás stb., stb., hosszú lenne mindent felsorolni. Márpedig ez a harmadik, de legkevésbé sem utolsó „ág”, amelyen tovább' kell haladni. Anélkül, hogy a kisvárosoknak, nagyközsé­geknek le kellene mondani akár a legnagyobb fővárosi társulatoknak egy-egy ven­dégjátékáról, a távoli és kis helyek színházi ellátottsága csak a Népszínház és a — meglevő és leendő — vidéki színházak egymást kiegészí­tő műsorpolitikájával old­ható meg. A törekvés az, hogy elő­adásaik minél magasabb színvonalúak legyenek. Még­sem tudják ugyanazt adni, amit a korszerű, nagy szín­padokon játszó fővárosi tár­sulatok, vagy azt, amit szék­helyükön nyújtanak a vidéki színházak. E7 — még pers­pektívában sem lehet köve­telmény a művelődési házak szűk színpadain, ezernyi technikai nehézség közepet­te. De pótolniuk kell a Dé­ryné Színházat abban is, hogy — természetesen ma­gasabb fokon, más körülmé­nyek között — kulturális missziót teljesítsenek. Fel­adatuk felkelteni a-. érdek­lődést, mind magasabbra ál­lítani a mércét, egyre igé­nyesebb közönséget nevelni a színházművészetnek. KÉP­ERNYŐ Pedagógusok fóruma Mivel nem vagyok peda­gógus, bevallom, nem na­gyon lapozom fel vasárna­ponként a rádióújságot, hogy megnézzem, mikor kezdődik a televízióban a Pedagógu­sok fóruma. Ráadásul a ko­ra délutáni időszak, vasár­naponként — sajnos —, a családok nagy részében ép­pen nem alkalmas a tv-né- zésre. Hiszen az ünnepi ebéd után hosszúra nyúlik a mo­sogatás, s a kávé melletti beszélgetés két óráig is el­tart. „Sajnos”, mert mint a legutóbbi adás is bizonyít­ja, nem csupán a pedagógu­sokat érdeklő kérdésekről lehet szó e műsorban ... A véletlen most mégis úgy hozta, hogy február 3-án ép­pen akkor nyomtam be a televízió gombját, mikor ez a műsor kezdődött. S jó, hogy így történt, mert ma­radtam is a képernyő előtt. Olyan, közérdeklődésre szá­mot tartó kérdések kerültek terítékre ezúttal, amelyeket kór lett volna nem végig­nézni. S akkor még nem is beszéltem Dombóvári Ká- rolynak, a rokonszenves mű­sorvezetőnek beköszönő, s összekötő szavairól, aki oly kedvesen invitálta a nézőt az egyes — izgalmas témát ígérő — riportok meghall­gatására, hogy már csak előtte is röstelltem volna nem odafigyelni... Különösen az első riport sikerült izgalmasnak, kerek egésznek, amely egyszerű ajánlásnak indult: fiatalok az „Édes Anyanyelvűnk” cí­mű lapot árulták az utcán. S aztán egyre bővült a kör... Kiderült, hogy az anyanyelv ápolása nem csu­pán a magyar szakos taná­rok, s nemcsak a pedagó­gusok, hanem mindenki fel­adata. Valóban romlik a nyelv? Erre keresett választ a riporter, dr. Szatmári Ist­vánt, a magyar nyelv pro­fesszorát felkeresve, aki el­mondta, ez nem ilyen egy­értelmű. A tömegkommuni­kációs eszközök hatása pél­dául inkább előnyösnek mondható. Ugyanakkor fel­lelhetőek bizonyos stílushi­bák, így a közhelyek hasz­nálata, vagy a homályos, bőbeszédű fogalmazás, amely az elszemélytelenedéshez ve­zet. Később felmerült a komplex anyanyelvi képzés kérdése, s megtudtuk, hogy az emberek többsége kétféle kód szerint beszél: egy ki­dolgozott, irodalmi és egy lazább, oldottabb formában. S hogy a fiatalok, a diákok beszédére mi a jellemző? A nagy hangerő és a hadarás, amely a rohanó életvitelből adódik. Felhívás volt ez egyben, hogy feladatunk — s nem csak a pedagógusok feladata — az árnyaltabb, gazdagabb szókincsen ala­puló beszédre nevelés, mert félő, hogy e nyelvhasználat érzelmeiket, gondolkodásu­kat is leszűkíti... A műsor második része — talán én fáradtam el, vagy a riportok sikerültek kissé vérszegélyebbre, de az is le­het, hogy a téma — a „kí­vülállók” számára kevésbé volt vonzó, élvezetes. A „Pá­lyaválasztás” című lapról, megújult formájáról, céljá­ról és gazdagabb tartalmá­ról volt szó, végül az új egyetemi szakról, a „tech­nikáról” kaptunk híradást. N. Á. ÍZI Békési Bástya: Severino. Bé­késcsabai Szabadság: de. 10 és du. 4 órakor: A Fekete Kard ro­mánca, 6 órakor: Márványember I., II. Békéscsabai Terv: fél 6 órakor: A Jó, a Rossz és a Csúf I., II. Gyulai Erkel: A lo­vakat lelövik, ugye? Gyulai Pe­tőfi: 3 órakor: Orvosság a féle­lem ellen, 5 és 7 órakor: A ta­nú. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: A farkas nyomában, fél 6 és fél 8 órakor: Az elve­szett múlt. Szarvasi Táncsics: 6 órakor: Konvoj, 8 órakor: Fő­iskolás filmklub.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents