Békés Megyei Népújság, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-27 / 48. szám
o 1980. február 27., szerda Társadalmi üggyé vált a nőkérdés Az MSZMP KB 1970-es határozata kedvező hatást gyakorolt és minőségi változást hozott Szarvason is a nők társadalmi szerepének megítélésében, valamint politikai, gazdasági és szociális helyzetének fejlődésében. Többek között ez a megállapítás fogalmazódott meg azon a legutóbbi testületi ülésen, amelyre Jansik Ta- másné, a HNF nő- és rétegpolitikai munkabizottságának elnöke készített beszámolót. Ebben egy lényeges kitétel olvasható, éspedig: a nők közjogi és politikai egyenjogúságának megteremtését, illetve ennek érvényesítését még ma is bizonyos szemléletbeli és anyagi természetű okok hátráltatják. Mindenesetre jelentős, hogy a munkaképes korú nőknek több mint háromneéri el a 25—30 ezreléket, ami a népesedéspolitikai határozat sikeres végrehajtásának tulajdonítható. Noha a gyermekintézmény-hálózat fejlesztésével kapcsolatban kedvező eredményekről adott számot a beszámoló, de mind az óvodákban, mind az általános iskolai napközikben nagy a zsúfoltság. E létesítmények bővítésével tovább lehetne csökkenteni az igénylők számát. A bölcsődei ellátás javult, mégis 700—750-en maradtak otthon gyermekükkel. Ez azt jelenti, hogy a dolgozó anyáknak jelenleg több mint 80 százaléka veszi igénybe a gyermekgondozási segélyt. A népfront aktívái is azt szeretnék, hogy a munkahelyek még jobban támogassák a gyesen levő kismamák szakmai képzését. Az Oxigén- és Dissousgázgyár Vállalatnál mintegy húszféle gázt készítenek hét-nyolc féle alapgázból. Itt gyártják pl. a kipufogógázok ellenőrzéséhez a műszerhitelesítő gázkeveréket és a déli gyümölcsök érlelését segítő gázkeveréket is. A vállalat újpesti gyára — ahol felvételeink készültek — legfontosabb termékéből, az oxigénből, az idén húsz és fél millió köbmétert, a dissousgázbói pedig mintegy hatezer-ötszáz tonnát értékesít (MTI-fotó: Fehér József felvétele — KS) gyed része dolgozik, s ez a körülmény feltétlenül nagyobb gazdasági függetlenséget és biztonságot jelent számukra. Egy kimutatás alapján megállapítható, hogy 1976 és 1979 között az iparban, az építőiparban, a ke- reskedelembeji foglalkoztatott nők aránya csökkent; a szállításban, a hírközlésben alig, a mezőgazdaságban és az egyéb nem anyagi ágazatokban dolgozóké már jelentősebb mértékben emelkedett. A központi és a helyi intézkedések ellenére is esetenként bérfeszültségekkel lehet számolni, i s számos szociálpolitikai juttatással összhangban előrébb kell lépni az egészségügyi kultúra terjesztésében is. A csecsemőhalálozások száma nem Egyébként elég sok nő tevékenykedik a különböző szellemi munkakörökben és az értelmiségi pályán. Számarányuk nagyjából megegyezik a férfiakéval. Sajnos, még ma is lehet tapasztalni: jó néhány vállalat, szövetkezet elzárkózik az elől, hogy „a ma már nők számára is alkalmas” szakmákban lányokat alkalmazzon. Az életkörülmények alakulására pozitív hatással volt a városban a bolthálózat korszerűsítése, s a nők házi munkájának könnyebbé tételét segítő szolgáltatások fejlesztése. Például a Szirén vezetői ezzel összefüggésben a VI. ötéves terv folyamán újabb formák bevezetését tervezik. —y—n Szociálpolitika Merre tart az óvoda? Sok ember tudatában úgy él az óvoda, hogy ott napközben, amíg a szülők dolgoznak, vigyáznak a gyerekekre, gondoskodnak róluk, játszanak velük, amíg munkaidő után nem jön értük valamelyik felnőtt családtag. Vagyis az óvoda pusztán gyermekmegőrző intézmény. Ez a kép megközelítőleg sem pontos, mert az óvoda régóta sokkal többet nyújt a megőrzésnél: alapvető felSajtótájékoztató a rendörgyilKosságról Fontos szakaszához érkezett az évtized bűnügye: hétfőn a Budapesti Rendőr-főkapitányságon befejeződött a tavaly nyáron történt rendőrgyilkosság vizsgálata, az ügyet vádemelési javaslattal átadták a Fővárosi Főügyészségnek. Az egész országot foglalkoztató rendkívül súlyos bűncselekményről, s a rendőri vizsgálatok, a nyomozás során feltárt egyéb bűnesetekről tájékoztatták hétfőn a sajtó képviselőit. Konczer István rendőrezredes, a BRFK vizsgálati osztályának vezetője egyebek között elmondta, hogy az elvetemült bűnbanda listáján — Gyulai Károly rendőr-főtörzsőrmester meggyilkolásán kívül — még három gyilkosság, s mintegy 70 betöréses lopás, autófeltörés és lopás, csalás, sikkasztás szerepel. A rendőrség áldozatos munkájának, a lakosság segítőkészségének eredményeként a rendkívül bonyolult ügyben mindösz- sze néhány hétre volt szükség, hogy a tetteseket kézre kerítsék. A szinte példátlan erőfeszítést jól szemlélteti, hogy a gyanúsítottak letartóztatásáig több ezer személygépkocsit ellenőriztek, mintegy 200 ezer lakost kérdeztek meg, hogy minél többet tudjanak meg a bűnesetről. A nyomozás során összegyűlt terhelő vallomások, bizonyítékok alapján őrizetbe vették Soós Lajos 36 éves gépkocsivezető, büntetett előéletű vecsési lakost, György József 38 éves kocsikísérő, büntetett előéletű budapesti lakost, Németh István, 20 éves gépkocsivezető, büntetlen előéletű budapesti lakost és Varga László, 35 éves szállítómunkás, büntetett előéletű budapesti lakost. Soós Lajos vallomása szerint már tíz év óta tervezte, hogy — nagyobb bűncselekmény elkövetéséhez, ha kell, gyilkosság árán is, rendőrtől fegyvert szerez. Elhatározta, hogy a XVIII. kerületi Vörös Hadsereg úton, a 4-es főútvonalon, a Ferihegyi repülőtér mellett szolgálatot teljesítő Gyulai Károly rendőr-főtörzsőrmestertől szerzi meg a fegyvert. Gépkocsijával naponta járt arra, ismerte a környéket, s köszönő viszonyba került a rendőrrel, így remélte, hogy tervét valóra válthatja. Tudta azt is, hogy a bűn- cselekményt egyedül nem hajthatja végre. Ebbe belevonta Németh Istvánt, akit az István- kórházban ismert meg. Számolt azzal is, hogy rajtuk kívül szükség lesz harmadik közreműködőre is, így szólt György József korábbi bűntársának, aki nem mondott ellent. Heteken keresztül figyelték Gyulai Károly szolgálati beosztását, várva az alkalmat a bűncselekmény elkövetésére. A végzetes, július 9-i napon este tíz óra után Soós és Németh személygépkocsival Ve- csésre utazott, amikor észrevették, hogy Gyulai Károly van szolgálatban, elhatározták, hogy végrehajtják régi tervüket. Soós lakásáról ásót vettek magukhoz, hogy a rendőrt, miután megölték, valahol elássák. Megkeresték György Józsefet, majd éjjel, egy és két óra között értek a rendőr szolgálati helyére, és az őrbódétól 35 méterre az útpadkára lehúzódva várakoztak. Felnyitva a gépkocsijuk motorháztetejét, úgy tettek, mintha meghibásodott volna a jármű, s a rendőrt odahívták, majd Soós egy Wartburg féltengellyel fejbe sújtotta. Az eszméletét vesztett rendőrt a gépkocsi csomagterébe helyezték, s pisztolyát elvéve Vecsés irányába hajtottak. Még eltávozásuk előtt Németh az őrbódéból megkísérelte, hogy magával vigye a rendőr géppisztolyát is, de idegességében nem találta meg. Vecsés után Ecser felé haladtak, s menet közben arra lettek figyelmesek, hogy a rendőr éledezett. Soós megállította a gépkocsit, felnyitotta a csomagteret és a rendőrt többször fejbe sújtotta. Továbbhaladva egy, a műutat keresztező földútra tértek rá, s itt megállították a gépkocsit. Gyulai Károlyt kiemelték a csomagtérből, majd ismét többször fejbe verték. Zsebeit kiforgatták, és saját zsebkésével nyakát elvágták: a holttestet a közeli kukoricásban elásták. Az ütésnél használt féltengelyt eldobták, s a vértől szennyezett zöld színű női nadrágdarabot ugyanott hagyták, pár száz méterre az ásót a bokrok közé rejtették. A bűncselekmény elkövetése után Soós a gépkocsival lakására hajtott, a gépkocsit és elsősorban annak csomagterét kimosta, s ezalatt társai a közelben várakoztak. A főútvonalat elkerülve mindhárman Budapestre utaztak, és elváltak egymástól. A lopott pisztolyt még ugyanezen a napon — július lóén — Gyál határában egy erdős résznél elrejtették, majd félve a leleplezéstől, onnan Soós társaival elvitte. A pisztolyt július 16-án a XVIII. kerületi Steinmetz kapitány útja 3. szám alatti szakorvosi rendelőintézet félemeleti női WC-jébe helyezte Soós, ahol a fegyvert végül is megtalálták. A széles körű, mindenre kiterjedő nyomozás során feltárták, hogy az elvetemült bűnbanda rémtetteinek sora nem tavaly, hanem már 1968-ban kezdődött. Soós Lajos és Varga László már az 1960-as években barátságot kötöttek, s volt időszak, amikor börtönbüntetésüket is egy helyen töltötték. Soós Varga Lászlón keresztül ismerte meg Pataki Károly, 24 éves pénzügyőr őrmestert, budapesti lakost. Varga már akkor arra gondolt, hogy nagyobb bűncselekmény elkövetéséhez fegyvert szerez. Soóssal eltervezte, hogy megkaparintják Pataki szolgálati pisztolyát. 1968. május 15-én Soós lakásán ellopták a lakáskulcsot Pataki ruhájának zsebéből, amíg Pataki ott aludt. Lakásából ezután elvitték a pisztolyt és egy magnetofont is. Félve attól, hogy Pataki később őket gyanúsítja a pisztoly ellopásával, elhatározták, hogy megölik. így is tettek: visszatértük után Soós az udvarról behozott baltával az alvó Pataki Károlyt fejbe sújtotta, majd fejét levágták, s az áldozatot az udvar végén elhantolták. Ruháit néhány nap múlva Varga egyik barátjának 1000 forintért eladták. Soós a magnetofont értékesítette, a pisztolyt pedig eldobta. Soós Lajos és társai „pályafutását” nyomon követve még két gyilkosságra derült fény. Soós Lajos és György József — nagyobb összegű készpénz reményében — betöréses lopást kísérelt meg 1972. október elején Soós anyósának törökbálinti lakásánál, de ez nem sikerült. Ugyanebben a családi házban — egy külön lakásban -- lakott özvegy Farkas Józsefné 65 éves nyugdíjas is. Ügy döntöttek, hogy a pénzt ebből a lakásból emelik el. Október 31- én bekopogtak az özvegyasz- szonyhoz, de az nem nyitott ajtót. A két elvetemült férfi addig ügyeskedett, míg az egyedül levő idős nő mégis megnyitotta az ajtót: azt hirtelen mozdulattal belökték, és Farkasnét nyomban bántalmazták, fojtogatták, száját betömték, a konyhában talált piszkavassal többször fejbe sújtották, s a lakásban talált szuronnyal az ereit a csuklójánál felvágták. A lakást átkutatták és 500 forintot, valamint egy zsebrádiót loptak el; a készüléket menekülés közben az erdőben eldobták. A bűnlajstrom még ezzel sem éri véget. A bandavezér, Soós Lajos Németh Istvánnal már korábban különböző, vagyon elleni bűn- cselekményeket — gépkocsifeltörés, és lopás, csalás — követett el. Németh rendszeresen vezette Soós személygépkocsiját, és tavaly június 23-án este Ve- csésre érkezve betértek a Halásztanya vendéglőbe. Itt megismerkedtek Borai Lajos 29 éves üllői lakossal. Borai aznap este harmadik gyereke születését ünnepelte meg a vendéglőben néhány pohár sörrel. Záróráig együtt italoztak. Soós közben felvetette Némethnek, hogy rabolják ki újdonsült ismerősüket. S megölését is fontolgatták. Borait addig itatták, míg ő maga kérte, hogy gépkocsival szállítsák lakására. Már útközben pénzének, értékeinek átadását követelték tőle, s mikor ezt megtagadta, a 4-es számú főútvonalon Soós megállította az autót, abból kirángatta, s földre teperte Borait. A földre zuhant férfi mellére térdelt és átmetszette a nyakát. Németh eközben a szerencsétlen embert többször is mellkason szúrta. Amikor már nem mozgott, a közeli bokorba húzták, majd Soós lakására mentek és lefeküdtek. Június 24-én korán reggel — Soós kezdeményezésére — a holttestet a fővárostól mintegy 120 kilométernyire, Tisza- püspöki határában egy csatorna- partnál elásták. Az eltört ásót a környéken eldobták, áldozatuk iratait pedig elégették. adatának tekinti a gyerekek tervszerű nevelését is. Egy kis történelem A kezdet kezdetén, 152 évvel ezelőtt az első magyar kisdedóvó megalapítója. Brunszvik Teréz is — neve bizonyára sokaknak ismerős Beethoven életrajzából — egyértelműen a nevelést telte az első helyre. A világ elpusztulna, írta Széchenyi Istvánnak, ha az emberiesség csírája nem volna meg a gyerekekben; szerinte ezt a tulajdonságot kell továbbfejlesztenie az óvodai nevelésnek. (Az óvodaügy társadalmi szociálpolitikai fontosságát mutatja, hogy a reformokban nem kisebb politikusok álltak ki mellette, mint Eötvös József, Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós.) Másfél százados története során az óvoda a legutóbbi három évtizedben tette meg a legnagyobb utat. A legutolsó békeévben, 1938-ban 1140 óvoda működött Magyarországon, s befogadta az óvodás korú népesség 23 százalékát. A háború pusztítása miatt 1945-ben ezer aló esett vissza az óvodák száma. A felszabadulás után nagy iramú óvodafejlesztés kezdődött el. 1955-ben már két és fél ezer óvodánk volt. 1970-ben három és fél ezer, és most, az 1980-as év elején 4144. A felszabadulás előtti statisztika 1500 óvónőt tart nyilván, most pedig 27 500 a számuk. Nemzetközileg is kimagasló eredmény: az óvodás korú gyerekek 85 százalékának tudunk helyet adni óvodáinkban, vagyis, nemsokára teljesen kielégítjük az óvodai igényeket. Már az ötvenes évek derekán sürgette a társadalom az átfogó óvodahálózat kiépíré- sét. Szocialista társadalmunknak a hatvanas években bekövetkezett fejlődése még inkább előtérbe állította az óvodai nevelés kiszélesítését. A népesedés- és a nőpolitikái határozat ösztönző hatására újabb tíz- és tízezer gyerek óvodai felvételét kérték a szülők. Ezt a feladatot csak a nagyszerű óvodaépítő társadalmi akciók segítségével tudtuk megoldani. Nem hallgathatjuk el azonban, hogy az óvodai helyek gyors növelésével sem tudunk még minden igényt kielégíteni, továbbá sok helyütt csak a gyerekcsoportok túlzsúfolásával és képesítés nélküli óvónők munkába állításával lehet enyhíteni a gondokon. Bővül a hálózat Fejlesztési lehetőségeinket a 85 százalékos felvételi aránnyal korántsem merítettük ki. 1980-ban 21 ezer új óvodai' helyet építünk, és a következő esztendőkben is hasonló ütemben fogunk előrehaladni. így minden évben kevesebb lesz az elutasított kérelmek száma, s miként az MSZMP kongresszusi irányelvei leszögezik, „az óvodai hálózat fejlesztésével a VI. ötéves tervidőszak végére közel kerülünk az igények kielégítéséhez”. Sajátos vonása a napjainkban folyó óvodafejlesztésnek, hogy a tárgyi feltételek folyamatos javítása összefonódik a tartalmi munka, a nevelés korszerűsítésével. Az óvodák ma már mind jobban hozzákapcsolódnak az iskolarendszerhez. A korszerűsítés lényege: az iskoláskor előtti nevelés kitágítása, a gyerekek fölkészítése az iskolára. Ennek jegyében az óvodai nevelőmunka fontos feladata a hátrányos helyzetű, a veszélyeztetett gyerekekkel, továbbá a kétkezi dolgozó szülők gyerekeivel való gondos törődés, az egyéni bánásmód. Óvónőink elsőrendű kötelességüknek tartják a gyerekek erkölcsi normáinak fejlesztését, és ügyelnek arra is, hogy a játékos tevékenységek által növendékeikkel megszerettessék a munkát; gyarapítsák beszéd- és számolási készségüket. Iskolaelőkészítés Az általános iskola alsó tagozatán tanítók egybehangzó véleménye szerint az utóbbi években észrevehetően gazdagodott az óvodából érkező gyerekek értelmi képessége, problémamegoldó gondolkodása. Ez is szerepet játszik abban, hogy az általános iskola első osztályát bukással befejező tanulók aránya tíz évvel ezelőtti tíz- tizenkét százalékról öt-hat százalékra esett vissza. Oktatáspolitikai szempontból tehát hallatlanul nagy jelentősége van az óvodákban folyó iskolaelőkészítésnek, ami voltaképpen első lépcsőfoka a műveltségbeli különbségek kiegyenlítésének. Az óvoda figyelemre méltó funkcióváltása természetszerűleg kisebb-nagyobb zökkenőkkel is együtt jár. Tudunk esetekről, amikor az óvónők túlbuzgalma „kisiskolává” változtatta az óvodát: írás- előkeszítő gyakorlatokat, matematikaórákat tartottak, alkalmanként még házi feladatot is adtak a gyerekeknek. Ilvenkor bizony jogos a szülök aggodalma, hogy az óvoda túlterheli gyermeküket. Szerencsére csak elvétve fordultak elő efféle szemléleti zavarok. Óvodáinkból a nevelés előtérbe állításával nem száműzzük a játékot, ez a gyermekintézmény nem alakul át iskolává — szigorú tantervi követelményekkel. A nevelés játékos jellegű; az új funkciójú óvodától nem idegen a családi otthonok meghittsége, derűje. P. Kovács Imre JEGYZET Alkohol az öltözőszekrényben Borsódzik a hátam, valahányszor a Kalcidur beton fagyásgátló folyadék reklámját hallom. A néhány éve történt és megírt tragédiát idézi: egy üzemben az éppen aktuális névnap alkalmából poharazgattak az öltözőben. Azután kissé spiccesen ugyan, de ki-ki sietett a dolgára! A kis csoport egyik tagja azonban hamarosan úgy érezte, rá kell töltenie. Visszalopód- zott az öltözőbe, s jól meghúzta az ott talált borosüveget, amelyben Kalcidur volt. A mértéktelenség az életébe került, a többiek rossz lelkiismeretükkel fizettek a kalandért. Az üzem megszigorította az ellenőrzést, de nem tudni, hány napig tartott a buz- góság a tragédiát követően. Vajon azóta is ellenőrzik — legalább egy-egy szúrópróba erejéig —, nem kerül-e alkohol az üzembe? A munkahelyi közvélemény ugyanis meglehetősen kétlaki alkoholügyben. Szorgalmazzák ugyan a fogyasztást korlátozó intézkedéseket, de ezt valahogyan csak az üzem falain kívül képzelik el kivitelezhetőnek. Nemrégiben például érdekes levelezést folytatott egymással üzem és helyi tanács egy élelmiszerbolt szeszesitalárusítási jogáról. A bolt az üzem tőszomszédságában lévén — mondták a gyár vezetői — valósággal csábít az italozásra... Az emberek kiszökdösnek műszak közben és behozzák az innivalót. De italt — hangzott a tanácsi, illetve kereskedelmi ellenvélemény — munka után is lehet vásárolni, néhány üveg sört otthoni fogyasztásra. Nem beszélve a közelben lakó, ott vásárló háziasszonyokról, akik talán szintén nem az alkoholizmus támogatás jegyében szerzik be a család heti egy-két üveg bor- szükségletét. A vita során ezután az is elhangzott, hogy az üzem portáján kéne rendet teremteni. Komolyan venni a munkafegyelmet, és akkor munkaidőben eleve lehetetlenné válik a szeszbeszerző ingázás. Sokszor leírt, akár elcsépeltnek is nevezhető megállapítás, hogy az ivászat a közvélemény szerint — tisztelet a kivételnek — bocsánatos bűn. Kissé továbblépve a fejtegetésben, rokonszenvesebb tettnek számít suttyomban ledobni egy felest, mint szóvá tenni, uram bocsá’, fegyelmi üggyé nagyítani. Pedig köztudomású, hogy az üzemi balesetek jó részében közrejátszik az ital. A már-már örökzöld megállapításban rejlő tanulságot azonban kevéssé szívlelik meg. Az is köztudomású, hogy csaknem 100 ezer gyermeket veszélyeztet a szülők alkoholizálása. Vajon menynyire ismert tények ezek az üzemi közvéleményben? Bizonyos, hogy nem eléggé. Erre vall az a tény is, hogy még mindig ritkán kezdeményez maga a munkahely elvonó kezelést. Pedig sokkal kevesebb tartanivalója lenne ettől a gesztustól, mint a megfélemlített családnak, az iszákos családfőtől rettegő feleségnek. Társadalmi szervezetek, főként szakszervezeti bizottságok kötelessége lenne kezdeményezni, példát mutatni az alkoholizmus elleni küzdelemben. Okos lépések megtételében, olyan légkör teremtésében, amelyben nem történhetnének meg a Kalcidur tragédiához hasonló esetek. Ilyen légkör azonban a mainál sokkal szilárdabb munkafegyelmet kíván. Lukács Mária
