Békés Megyei Népújság, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-17 / 40. szám
1980. február 17., vasárnap NÉPÚJSÁG Erőfeszítések és szorongató valóság Békéscsaba oktatásügyében Békéscsaba lakossága az utóbbi esztendőkben jelentősen „megfiatalodott”. Ez a tény különösen a gyermekintézmény-hálózatban csapódott le. Zsúfoltak a bölcsődék, óvodák, az általános iskolák, ami rendkívüli erőfeszítésekre késztette a városi tanácsot. Arról, hogy milyen megoldásokkal sikerült — az elavult intézményhálózat örökségét is figyelembe véve — javítani ezen a szorongató helyzeten, Fekete Jánosnéval és Vantara Jánossal, a városi tanács elnökhelyetteseivel beszélgettünk. t A Magyar Kamarazenekar hangversenye Gyulán — A városi tanács végrehajtó bizottsága 1979-ben tekintette át az oktatáspolitikai párthatározat helyi megvalósítását, különös tekintettel az új oktatási-nevelési terv bevezetésére. S hogy mennyire fontosnak tartjuk ezt a kérdést — mondta Fekete Jánosné —, azt bizonyítja az' is, hogy 1972 óta 21 esetben szerepeltek oktatásügyi kérdések a tanács különböző fórumain. Meg kell állapítanom azt is, hogy oktatásügyünkben erőteljesebben fejlődött a szubjektív oldal, mint a tárgyi feltételek, de ugyanakkor a negyedik ötéves tervhez képest dinamikusabb volt a fejlődés. Sajnos, ez a meglevő feszültségeket nem oldotta fel. Két lényeges probléma lassítja a fejlődést: egyrészt a gyermeklétszám rohamos növekedése, másrészt az infrastruktúrában történt lemaradás. Az óvodai ügyet, a szociálpolitikai funkción felül, iskolaelőkészítő szerepe miatt is kiemelten kezeltük. — A negyedik ötéves tervben — vette át a szót Vantara János — az eredetileg tervezett 200 óvodai hely helyett 500 létesült városunkban. Ebben az ötéves tervben pedig 250 hely létesítésére kaptunk anyagi fedezetet, s a mai napig már eddig is 475 valósult meg! Éppen ezért kell kiemelnünk a vállalatokat, üzemeket, akik becsülettel teljesítették kötelezettségeiket. Sajnos, még mindig túl magas, különösen a József Attila-lakótelep és a városközpont óvodáinak a feltöltöttsége. Tanácsi koordinációval ebben a tervidőszakban — a vállalati fejlesztésekkel együtt — ösz- szesen 565 hellyel bővült az óvodák befogadóképessége. Ugyanakkor nagy gondot jelentett a vállalati koordinációval épült intézmények működési költségeinek a biztosítása is. Még egy jellemző számadat: 1975-től az óvodás korú gyerekek száma városunkban 56 százalékkal nőtt! Valószínű, ebben közrejátszott a gyermekszületések növekvő száma mellett, a vidékről betelepültek nagy aránya is... — Igen, sokkal több lakást építettünk, s a bevándorlás is magasabb a korábbi tervidőszakhoz képest. Minden esztendőben ezerrel nő a város lakossága. Pontosabban — tette hozzá Vantara János —, 1970 óta 11 ezer 602- vel nőtt, ezen felül 5 ezer ideiglenesen bejelentettünk van még. Ezért alakulhatott ki a nagy számú óvodai, iskolai fejlesztés mellett is ilyen feszültség. — Igyekeztünk megvalósítani az oktatáspolitikai párt- határozatból eredő feladatot, amely az általános iskolák közötti színvonalkülönbségek csökkentését célozza. De az a tény, hogy 1972- höz képest csaknem 2 ezerrel nőtt az általános iskolás korú gyerekek száma, s az örökölt iskolahálózat: megnehezíti helyzetünket. A negyedik ötéves tervben 8 tanterem, a jelenlegiben pedig 24 tanterem létesítése szerepelt a tervekben. Egyetlen lehetőség kínálkozott számunkra: a társadalmi összefogásra támaszkodni — mondotta Fekete Jánosné. — 1976-ban felhívással fordultunk Békéscsaba lakosságához, nyújtsanak támogatást egy 16 tantermes általános iskola építéséhez. A lakosság úgy tudja, hogy a József Attila-lakó- telepi iskola ebből a lakossági hozzájárulásból épült. Holott az eredeti szándék nem ez volt... — A dolgozók 18,2^ millió forintot vállaltak magukra. A tervezett iskola pedig már akkor is 34,6 millió forintba került volna. A dolgozók e kötelezettségük teljesítését 1980 végére vállalták. Eddig összesen 13 és fél millió forint érkezett be, ami másfél millió forintos lemaradást jelent a tervezetthez képest. Ha a lakossági jegyzés 1980- ra teljesülne, akkor még 6 millió 430 ezer 470 forintnak kellene befolynia! Egy beruházásnál azt is tudni kell — hangsúlyozta Vantara János —, hogy csak akkor kezdhetjük el a terveztetést, ha már megvan a létesítményre a pénzügyi fedezet. Az új, 12 tantermes, városi beiskolázású iskola a 2-es számú iskola mellett épül. Bár szeretném megjegyezni, hogy a lakossági hozzájárulásból épülő iskolát nem helyhez kötötten hirdettük meg. A területelőkészítés egyébként megtörtént. Bármennyire is szerettük volna korábban megvalósítani az iskola építését, éppen az anyagi fedezet hiánya miatt, nem kezdhettünk előbb hozzá. Nagyon szeretnénk, ha az új, 12 tanterem műszaki átadása 1980 decemberében megtörténne. Az új iskola, ahogyan a 2-es számú is, sport- és zenetagozatos lesz. A létesítmény átadása tehát átcsúszik a hatodik ötéves tervre, s ezt követően a régi 2-es számú iskola rekonstrukciójára is sor kerül, amellett, hogy egy 18x36 méteres tornaterem is épül majd. A dolog súlyát hadd érzékeltessem néhány számmal: csak az adott terület előkészítése 5 millió forintba, míg maga a tanügyi szárny több mint 20 millió forintba kerül! — A mi programunk — vette át a szót Fekete Jánosné — a lakossági és felső tanácsi hozzájárulástól függetlenül is gazdagabb volt a tervezettnél. Hiszen a központi támogatásból épülő József Attila-lakótelepi iskola berendezésére a városi tanács 7 millió 880 ezer forintot biztosított. Erre feltétlenül szükség volt, hiszen a jövőnek építünk! Továbbá az erzsébethelyi iskola (5, 6-os) központi támogatása mellé is 10 millió forintot biztosított a tanács. Sőt, a központban a lakossági hozzájárulással épülő 12 tantermes iskola mellett a 2-es számú iskola felújítása is hatmillió forintba fog kerülni, s akkor még ott van a tornaterem is! Ha mindezt összeszámoljuk, a 2-es számú iskola háromlépcsős építési feladata 37 millió forintba kerül majd. Az elmaradott intézményhálózat felújítására pedig ebben a tervidőszakban 10 millió forintot fordítottunk a tervezetten felül. A lakosság sokat beszél arról, hogy nem alakult volna ilyen tragikusan a helyzet, ha a lakásépítés lassúbb ütemben haladt volna. Ezt persze, a már itt lakók mondják ... — A jelenlegi tervidőszakban 2 ezer 688 lakás építése szerepelt a tervben, és helyette 4 ezer épült — mondta Vantara János. — A városban levő 42 ezer munkahelyen dolgozó között mintegy 10 ezer külső munkaerő van. A ingázókon feltétlenül segíteni kellett! Tudjuk, hogy a József Atti- la-lakótelepen jelentkeztek koncentráltan a gondok, de építése, 12 ezer 500 lakossal, 1984-re lezárul. Akkorra, úgy tervezzük, az infrastruktúra alapvetően utoléri a lakásépítést. Bár a hatodik ötéves terv feladatai, tervszámai még nem ismeretesek, azért a törekvésekről, a fejlődés főbb irányairól érdemes volna szót ejteni. — Az ötödik ötéves terv jelenlegi helyzetéből adódnak a jövő tennivalói is. A gyermekintézmények tekintetében ilyen erőfeszítések mellett sem csökkennek várhatóan a feszültségek. Feltétlenül fent kívánjuk tartani a vállalatokkal kötött intézményi koordinációt — állapította meg Vantara János. — Csak megnyugtatásképpen mondom — vette át a szót Fekete Jánosné —, hogy az 1980. januári tanácsülés határozata szerint ebben az esztendőben kiemelten foglalkozunk a 2-es számú iskolával. Ebből következik egyértelműen, hogy az anyagi eszközöket ennek az iskolának a felépítésére koncentráljuk. Várhatóan, s ezt mi is nagyon szeretnénk, az új, 12 tantermes iskola elkészül 1981 tavaszára. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy az erre befizetett lakossági pénzeket, céljának megfelelően, csak erre fordítjuk. Az előbb említettek mellett a hatodik ötéves tervben tovább folytatjuk az óvodafejlesztést. Ugyanakkor elsődleges feladatként kezeljük a József Attila-lakótelep iskolafejlesztését, ahol, ha minden jól megy, 1981- ben a lakótelepen belép egy 24 tantermes iskola. — A helyzetkép reális megrajzolásához hozzátartozik, hogy a jövő ötéves tervben, a növekvő gyermeklétszám fogadásához 56 tanteremre lenne szükségünk, azonban rossz műszaki állapota miatt 32-tőt meg kell szüntetnünk, s ebből következik, hogy összesen 88 új belépő tanteremre volna igény. S ez'a tény, a jelen gazdasági helyzetben is rendkívüli erőfeszítéseket követel meg nemcsak a megyei, a városi vezetéstől, hanem az eddig is elismerésre méltó segítséget nyújtó üzemektől, vállalatoktól, a város lakosságától is. B. Sajti Emese Tapasztalatcserén a népművelők A Népművelési Intézet évek óta foglalkozik a művelődési házak „nyitott előtér” kísérletével. Az elképzelés lényege az, hogy közösségi tereket, művelődési, szabadidő-eltöltési lehetőségeket alakítanak ki a művelődési házakban. Technikai eszközöket, játékokat, információhordozókat használnak fel a kísérlethez. Megyénkben is vannak hasonló kezdeményezések, de egyelőre kevés helyen. A Megyei Művelődési Központ ezért tapasztalatcsere-kirándulást szervez népművelőknek február 22—23-án a nyitott előteres művelődési házukba. A hajósi és a ma- gyarnándori művelődési házban ismerkednek majd az intézményben folyó tevékenységgel. beszélgetnek a nyitott előtér kialakításáról, folyamatos működtétéséről, a tapasztalatokról. Az Országos Filharmónia a gyulai, negyedik bérleti hangversenyen a Magyar Kamarazenekart szerepeltette, melyet 1957-ben az azóta is hangversenymesterként vezénylő Tátrai Vilmos, kétszeres Liszt-díjas, Kossuth- díjas kiváló művész, főiskolai tanár szervezett. Ez a tekintélyes együttes első alkalommal lépett "fel Gyulán, és az Erkel Művelődési Központ színháztermében megjelent gyulai zenebarátok örültek a megismerkedésnek, mert a 23-tagú együttes ezúttal is — konzervatív műsora ellenére — rendkívül művészi élményt nyújtott. A hangverseny műsorát Csermák Antal György, a XIX. század romantikus magyar zene kimagasló alakjának, A haza szeretete című alkotása nyitotta meg. Ez a kilenctételes, vonószenekarra írt programzene az Azt szoktam mondani magamnak, amikor hazajövök néhány napra, hogy na, most, ezen idő alatt csak az önmagam életét élem. Ami nemcsak azt jelenti, hogy ragyogjon a ház, még azt sem, hogy a kávémat szertartással 'ihatom meg, nem! Ilyenkor kiszakadok az élet nagy kavargásából, nincs „hajtás”, nincsenek anyagi gondjaim, azt is letettem a fővárosi lakásom küszöbén, amikor eljöttem. No, de... itthon vagyok hát, ebben az igazi télben, s mint minden teleken, megszakad a kinti, kerti munka az ember kezében. Beszorul a házba, s tüzel, s valóban van ideje elmélkedni. Azon is, mi is hát a pihenés? A tétlenség? Nem, nem, de szükséges, kell, hogy néha önmagát is figyelje, tetteit, elmulasztott tennivalóit, s csak hagyja, hadd kavarogjon körülötte a világ. Nem benne, hiszen az is fárasztó, azt is le kell néha tenni, mint elázott ruhát. És csak azt figyelni, hogy a csillagokkal terhes égen vajon nyugatnak „szegte meg a rúdját” a Göncöl- szekér, vagy csak úgy, rendesen járja égi útját? Mert az előző esetben időváltozás lesz, az utóbbinál marad minden a régiekben. Nem születnek súlyos, nagy gondolatok az emberben az itthon töltött napokban, csak az a lényeg, hogy a tőlem elvadult csirkéket, tyúkokat magamhoz kapassam. S meghatódom, hogy egy kis, elmaradt, a többiek által kirekesztett jérce jön elsőnek a hívásomra, s hálásan beszélget, míg kapkodja a tengeriszemeket. A macskáim úgy tesznek, mintha „soha” nem kapnának enni, míg távol vagyok, esznek, esznek, néznek rám, míg nyalják a bajuszukat. Asszonyok jönnek, beszélnek, az egész falu pletykája itt kavarog körülöttem, de olyan könnyűek ezek, mint az ökörnyál az őszi rét felett. Szerelmi bonyodalmakról beszélnek, persze mindig mással történnek nem rendes dolgok. De, mindezek csak úgy vannak körülöttem, mint a levegő, a zúgó szél; kikerülnek ezek is, azok is, hiszen most én Én vagyok, lehetek, nem húz a munka, a problémák, tennivalók. Vagyis, érzem, valaki vagyok ebben a roppant • világmindenségben, azzal a ténnyel, hogy betöltőm ezt a kicsi űrt —csupán csak a létezésemmel. S ezzel a jó érzéssel hallgatom a csendet, vagy a szél zúgása alatt lapuló neszeket, igen, ilyenkor másképpen érismert nemesi felkelés történetét örökítette meg egészen a győzelemig. Ez a mű eredeti verbunkos zene. Ebben a vonatkozásban kapcsolódott a következő műsorszámhoz: Haydn: D-dúr zongoraversenyéhez, melynek harmadik tétele a verbunkos zene bécsi változata: „Rondo alT’Ongorese”. Szabó Csilla Liszt-díjas zongoraművésznő, aki a versenymű zongoraszólamát eljátszotta, régi ismerőse a gyulai közönségnek. A Gyulán már sokszor, korábban sikeresebben is hallott zongora- verseny valóban friss hangulatú, derűs zene, de nem adott elég alkalmat, hogy Szabó Csilla igazi tudását csillogtassa. A közönség tapsait megérdemelte a zenekar és a közreműködő művésznő. Sugár Rezső Kossuth-díjas érdemes művészt Kodály Zoltán egyik követőjeként zem a gyerekeimet, az unokákat, ilyenkor nagyon a szívemben vannak. Jaj, de nem könnyű betűkbe önteni ezeket az érzéseket!... Nos, ezekén túl, erőt adók is ezek a napok. Az ember megbékél magával, a világgal, s önmagában lesz egy nagy, kerek, egész a világ. És, mint minden asszony, én sem vagyok kivétel: örülök, hogy ezen napokon szinte semmi kiadásom sincsen. A kert adta zöldségfélék, a csirkék, a disznótoros „kóstolók”, s „hal, s vad, mi jó falat”, minden van. Ez maga a bőség. Már számolom is, mennyit „spórolok” meg itthoniétem alatt. Míg a számok sorolnak, osztódnak, jö- vök-megyek a széles betonjárdán, ami a házat a kapuval köti össze, s amit a kicsi lányom „békesség útjának” nevezett el, mert itt történnek a nyári esték nagy sétái lefekvés előtt, nagy békességgel a szívünkben. Erre is gondolok, míg rovom az utamat oda-vissza, s érzem, hogy ez az élet gyö-> nyörű! S bár ne kellene visszamenni a zajba, tolakodásba, anyagi gond hínárjába. A lépteimben a tegnap zenél, a szívemben csodálatos húron zendül a fény, s a hó, a megkopasztott fák, szőlőtőkék;.. — Jó napot kívánok! Na, itthon van, itthon? — kiáltja elém a postáslány, s a biciklijére szerelt ládából előveszi a postát. S közben mondja: — Az újságpénzeket Is tessék egyúttal... Persze, persze, az „újságpénzeket”. Mert kell a papír zörgése, a betűk ezreinek sorolása, ki kell hát fizetni — szerintem most nem is az újságok árát, hanem inkább — a köteléket, ami bevon engem is a világ vérkeringésébe. Mindegy, ezen hát túl vagyok. Márhogy a fizetésen. S most forgathatom, hajtogathatom a lapokat, s arra is gondolok, hogy mégsem lehet hát kiszakadni a nagy valóságból, a betűk, híradások kötnek, de ez sem baj, persze, mert én nagy nyugalommal, mindeneken kívül veszem tudomásul a világ kavargását. Leülök a fotelba, lábamat egy kisszékre nyújtom, s míg „böngészem” az újságot, a kávémat kavargatom; szertartással, ez is valami végeredményben, nem igaz? S nem is annyira fülemmel, mint az idegrendszeremmel hallgatom a déli harangszót. A szél el-elkapja, hogy a ismerjük. 1950-ben alkotott Divertimento ja annak idején meglepetést keltett öttételes tagozódásával. Gyors, lassú, igen gyors, ismét lassú és -ismét gyors tételei népzenei ihletésű, szórakoztató muzsikát tárnak a hallgató elé. A tizenkilenctagú vonószene- kar remekelt a Divertimento tolmácsolásában. A befejező műsorszám az ifjú Josef Haydn hasonlóan formabontó f-moll Szenvedély néven ismert szimfóniája. A szimfóniát a fájdalomhoz illő lassú tétel indítja. A szenvedély a gyors tételben fokozódik és a fájdalom a negyedik gyors tételben csúcsosodik. A közönség lelkes ünnepléssel köszönte meg a szép muzsikálást. A szokatlanul rövid időtartamú hangverseny műsorát Máriássy István, a Zeneműkiadó lektora igen tetszetősen konferálta. másik pillanatban idedobja, a ház elébe. És ekkor kopogtatnak, s már jön is be a: harangozó. — Hallottam, hogy... itthon van, aztán ... fizesse már ki azt a harangozódíjat. Harminc forint mindösz- sze... — mondja a tisztes köszönés után. — De ... miért fizessek én harangozódíjat? Hiszen ... nem lakom itthon! — Nem lakik, nem lakik, de azért hallgatja, ha itthon van! Most is ide hallik. Igen, ide hallik. De ... ha a harangozó itt van, hogyan szól a harang? Ki húzza a kötelét ? — Ejnye, de elmaradt a világtól! — fedd a harangozó —, villannyal működik az a szerkezet! Szerkezet? Meg... villany? — hüledezek, mire a harangozó szakszerűen magyarázza, — mintha a földünk parányi Voltát magyarázná a világmindenségben. Mert... csak megnyomunk egy gombot, lent, a torony tövében, aztán ... fent meglódulnak a harangok ... konganak, s szórják a falura, a tájra a zúgást. — Csak az a baj, tudja, hogy... nem mindig pasz- szoi a kettős harangozásnál. Az egyik késik egy kicsit... Ezt még ki kell „pekulálni”, hogy passzoljon... — magyarázza hosszan, szakszerűen a villannyal hajtott harangok tulajdonságát, vagyis, hogy még nem egészen tökéletesek. De, hát, mindent meg keli tanulni, nem igaz? — Igen, persze... de... most ki harangoz, ha maga itt van? — Mondom, hogy csak egy gombot kell megnyomni... Azt a feleségem is tudja, aztán ... Nesze neked nosztalgia, meg ... nagy gondolatok, meg ... a Göncölszekér megszegte a rúdját... és nesze neked, spórolás, fizessük csak ki azt a -.. harminc forintot! A gombnyomásért. Az a fontos, hogy én is hallom néha a harangszót, s felkattintom a villanyt; ja, persze, még a villanyszámlát is ki kell fizetni, de még a tyúkokat is oltják ... Úristen, hát nincs zuga a világnak, ahol kiszakadhatnánk a világ anyagi kavargásából ? Bertalan Ágnes Dr. Márai György I Levél hazulról j
