Békés Megyei Népújság, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-13 / 10. szám
1980. január 13., vasárnap o ■ minimagazín A Börzsönyben Hármukról, Ismét És most mi újság ? A szakmunkás-bizonyítványukon még alig száradt meg a tinta, amikor — 1978 augusztusában — a MEZŐGÉP Békéscsabai Gyárában felkerestük Hajdú Károlyt, Zsibrita Pált és Soós Sándort. Az első munkanapokról beszélgettünk a három fiatal esztergályossal. A róluk szóló írás lapunk 1978. augusztus 12-i számában jelent meg, Hárman a sok ezerből címmel. Vajon mi történt velük azóta, hogyan alakult a sorsuk? ♦ A forgácsolóműhelyben, ahol tavalyelőtt dolgozott a három fiú, nem találjuk Hajdú Károlyt. — Jó ideje a kaszaüzemben dolgozik Karcsi — világosít fel a művezető. Nem kell messzire menni, a szemközti épületben működik a kaszaüzem. A műhely végéből egykettőre előkerül Karcsi, akinek gyerekes mosolya a régi, de vonásai, tartása és véleménye már felnőttes. — Tavaly helyeztek át ide — mutat körbe. — Jött a főnököm, hogy a forgácsolóban vagyunk elegen, a kaszaüzemben meg sok a munka, de kevés az ember. Tavaly nyár óta van nálunk ez a mozgás, azt mondják, hogy a jobb szakember kvalifikáltabb munkát végezzen, használjuk ki a tudását. Hát beláttam, hogy most itt kellünk többen, és átjöttem. Ha jól emlékszem, Kádár elvtárs mondta Csepelen, hogy ésszerűen gazdálkodjunk a munkaerővel. Na, gondoltam, pláne jó, ha én is értek minden géphez. Bele is jöttem, csak nehéz volt megszokni, hogy itt kis kaszapengéket csinálunk a nagy munkadarabok helyett. Hajdú Károly Zsibrita Pál Soós Sándor Fotó: Veress Erzsi Diákhumor Megyénkben megjelenő diáklapokban olvastuk a kő* vetkező sorokat. Műszaki rajz óra előtt egyik diák a másiknak: — Mi ez picinyem, fogaskerék, vagy hindu síremlék.! * Egy 15 éves lány a következő bejegyzést vitte haza az iskolából: „Szemtelen és visszafelesel.” Mire a válasz: „Az anyjától örökölte. Elláttam mindkettőjük baját. Tisztelettel: az apa." * Két hosszú hajú évődik: — Mondd, ez az ing, ami rajtad van fehér vagy szürke? S a válasz: — Fehér! Ha szürke volna, akkor most fekete lenne! A tanár földrajzórán felszólítja az egyik fiút: — Zoli, mondj nekem gyorsan három döntő érvet annak bizonyítására, hogy a Föld gömbölyű! Mire Zoli: — Először: benne van a könyvben. Másodszor: a legutóbbi órán a tanár úr mondta. Harmadszor pedig: az anyukám is ezt állítja. — Első beszélgetésünkkor említette, hogy szeretne továbbtanulni. Azt mondta; ha az ember kihagy egy évet, aztán később már lusta leérettségizni. — Bele is vágtam, most másodikos vagyok, a szakmunkások szakközépiskolájában. Igaz, nem valami fényesen sikerült az első osztály. Kicsit fárasztó, hogy ha délutános vagyok és iskolába kell menni, akkor azt a műszakot délelőtt dolgozom le. Ráadásul Gyuláról járok át. — Nem próbált otthon elhelyezkedni? — Egyszer már el is voltak intézve a papírok, hogy átmegyek a MEZŐGÉP gyulai kirendeltségébe. Végül csak maradtam. Megszoktam én már ezt a helyet, tanulóköröm óta itt vagyok, mindenkit ismerek. A barátaimat is sajnáltam itthagyni. — További tervei? — Nagyon szeretném, ha ” jövőre, érettségi után mindjárt elvinnének katonának, hogy minél hamarabb túllegyek rajta. Aztán, ha 22 éve„ ... A mutter akkor este is sírni kezdett: Kisfiam, öltözz fel rendesen. Előszedte mind a huszonhat ö Itönyt és százhatvanhét inget a szekrényből. Csak a vtillam vonogattam. Megszokott családi idill szombat este. Kíváncsi voltam, ezúttal hova rejtette kedvenc szerelésem. A farmert, amit közfelkiáltással az év nadrágjának neveztek ki a srácok. Még Kóró is, aki szűkmarkúan bánik a dicséretekkel, elismerően csettintett: öreg, nem szeretnék bolha lenni a nadrágodban! Na, meg a fater legénykori ingét, amit féltett ereklyeként őrzött a szekrény aljában, míg a nyáron, dialalordítással elő nem húztam: TJjjé, én leszek a menő! A család szóhoz sem jutott, amikor elviharzottam a diszkóba új szerzeményemmel, ami úgy lobogott utánam, mint a francia forradalom harci zászlaja. Szóval, szülőanyám leleményessége nem ismert határt. A múltkor például fel'- mosórongynak álcázta kedvenc estélyi öltözékem. Azelőtt meg — minő merészség! — már a'mosógép torkából mentettem ki felbecsülhetetlen értékű kincseimet. Csaknem kétheti kemény, áldozatos munkám ve- ' szett volna kárba. Addig tartott ugyanis, amíg leszűkítettem, kikoptattam, bekoszoltam, foltokat varrtam rá. De meg is lehetett azt nézsen leszerelnék, lehet, hogy még továbbtanulnék. ♦ Zsibrita Pali ugyanolyan vékony arcú, vékonydongá- jú, nyílt tekintetű és szűkszavú fiatalember, mint 1978 nyarán. — Nem történt velem azóta semmi különös. Dolgozunk, most éppen kúpfogaskerekeket gyártunk, adapterekhez. Változatos mostanában a munkánk, én örülök is neki, mert nem szeretem sokáig ugyanazt csinálni. Az a jó, hogy itt az .embernek önállóan kell a gép mellett dönteni, és így felmérheti, mennyit tud. — A keresetével elégedett? — Hát, általában megvan a 100 százalékom. Az órabérem 12 forint, így kijön a havi 3 és fél ezer. — Nagyobb keresetért itthagyná a gyárat? — Nem is tudom. Megnézném azért, hová megyek! — Milyen tervei vannak? — Talán az idén megyek katonának, addig nem is ni! Minőségi munka volt. Zizi, amikor meglátott, rögtön belém zuhant. A kellemes emlékeken felbuzdulva, nekiláttam a lakás módszeres felforgatásához. Anyám sértődötten körözött a szobában, a húgom a konyhában csendes viho- rászással követte tevékenységemet. Hopp, megvan! Ja, ez csak a cipőtörlő. Pont olyan a kockája, mint az ingemé. Kutatásom eredménnyel végződött: semmit sem találtam. Talán eladták a MÉH-nek? — villant fel bennem a sötét gyanú. Családom ellenséges hallgatásba burkolódzott. így nem mehettem sehová. Egész este otthon lógattam az orrom, az élet múlandóságain meditálva. Csak az okozott némi örömet, hogy családtagjaimat sikerült alaposan ösz- szeveszítenem. Talán e kis közjáték is elősegítette, hogy másnap megtört a jég. Elsiratott kedvenceimet egy széken találtam meg, egészen feltűnő helyen. Diadalüvöltéssel markoltam fel őket. Lelkesedésem csak akkor lohadt le, amikor megláttam, micsoda égbekiáltó bűnt követtek el ellenük; ingem és nadrágom kimosva, kivasalva pompázott. Az első ijedtség után munkához láttam, „messze még az este” csatakiáltással. Hiába! Minden erőfeszítés ellenére meg sem közelítette régi mivolakartam továbbtanulni. De ha leszerelek, utána lehet, hogy leérettségizek, meg jó lenne mestervizsgát tenni. Már gyűjtögetek házépítésre, és egyszer jó lenne majd kocsit venni. — És a családalapítás? Milyen feleséget képzel el magának? — Milyet is? Csendeset, mint én. Olyat, aki komolyan veszi a házasságot. ♦ Soós Sándor már nem dolgozik a MEZŐGÉP-nél. Otthon, Méhkeréken talált munkát magának; a NicolaeBal- cescu Tsz-ben. — Október 1-től dolgozom itt a gépműhelyben — meséli. — Tavalyelőtt azt mondta; nem azért tanultam ezt a szakmát, hogy itthagyjam. — A szakmámban maradtam én. Főleg azért változtattam munkahelyet, mert így nem kell bejárni, nem kelek hajnali háromkor, a pénz meg ugyanannyi, sőt még több is. — Mi a különbség a két munkahely között? — Mások a körülmények. A vállalatnál, ha jól meggondolom, jobb feltételek között dolgozhattunk. Ha ott egy esztergapad csörgött, gyorsan megcsinálták, mert ott — hogy is mondjam — azon alapult az egész termelés. Itt sok mindennel találkozom viszont, amit utoljára a tankönyvben olvastam. Szóval, változatos a munkám, javítunk, felújítunk. Ha eltörik egy alkatrész, újat csinálunk helyette, vagy egy régit „kipofozunk”. Ez persze több szaktudást is igényel. Itt magamra vagyok utalva. — Hogyan fogadták a tsz- ben? — A műhelyfőnök beszélgetett velem, elmondta, mi a dolgom. A műhelybeliek csak néztek, s gondolták, bolond ember. Magáról a tsz-ről még nem sokat tudok. És mondja, Karcsit, meg Palit már megkereste? Ők hogy vannak?... Tóth Ibolya tát az „öltönyöm”. Sebaj! — nyugtattam magam. Így azért már megjelenhetek egy jobb társaságban. Este rohantam a . diszkóba. Amikor megláttam a többieket, azt hittem, áramszünet lett, úgy elhomályosult előttem a világ. Vasalt nadrág, ing, némelyik még nyakkendőre is vetemedett. Zizire nem lehetett ráismerni: valami divatlapból koppintott rongyban díszelgett. És ó, jaj! Illatfelhő lengte körül. — Mi az, rád borult a toalett-tükör? — léptem hozzá barátságosan. Lassan fordult felém. Végignézett, és megvetően mondta: — Hogy nézel ki? ... Szülői monoiig ......Nem tudom, mi történt, a fiammal. Azelőtt elég volt neki egy farmer, meg egy ing. Mióta divatba jött az a Travolta, vagy hogy hívják, nem győzöm venni neki a nyakkendőket. Min- denap tiszta ing, kivikszolt cipő ... Hetente jár fodrászhoz. Meddig bírjuk ezt anyagilag? Tegnap ráadásul bejelentette, hogy tánciskolába akar járni. Persze, azok a hóhányó barátai... Mindenbe beleviszik. Az én kisfiamnak magától sose jutna ilyesmi az eszébe.” — gubucz— A Békés megyei országjáró úttörők harmadik tanfolyamát a téli szünetben a Börzsöny hegységben, Királyréten rendezte meg az úttörőszövetség Békés megyei elnöksége. A téli táborozáson 92 Békés megyei pajtás vett részt. A gyerekek a túrázás, a természetjárás elméleti és gyakorlati ismereteit sajátították el a táborban. A programhoz az időjárás is kedvező volt, miként azt a fényképek is tanúsítják. Az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda turistaszállójában és a szabadban vidáman és gyorsan teltek a napok. A táborvezetői tisztet Somogyi István töltötte be. Az úttörőszövetség békéscsabai városi elnöksége és az Állami Biztosító Békés megyei Igazgatósága pályázatot hirdet a békéscsabai és város környéki kisdobosok és úttörők számára. A pályázat célja: a kisdobos és úttörő korosztályú gyermekek figyelmét felhívni a takarékosság és a biztosítás szükségességére. Pályázni lehet rajzokkal, festményekkel, versekkel, irodalmi dolgozatokkal, egyéb írásokkal, reklámversekkel. A pályázatot két korosztályban hirdetik meg az idézett szervek; külön a kisdobosok és külön az úttörők számára. A pályamunkákat 1980. május 1-ig lehet beküldeni a következő címre: Itt aztán lehet hóembert építeni Fotó: Gutyan Mihály Állami Biztosító Békés megyei Igazgatósága, 5600 Békéscsaba, Pf. 74. az eredményhirdetésre május végén kerül sor, és korcsoportonként az 1—20. helyezett könyvjutalomban részesül. Az egyéni pályázatra a következő témákat ajánlják: a biztosítás célja; találkozásom az Állami Biztosítóval; biztos ami biztos; kár lenne nélkülünk; s végül: a pályázók egyéni javaslatai. Sok szerencsét, jó ötleteket kívánunk, s reméljük, hogy minél több kisdobos és úttörő vesz részt ezen a pályázaton. A legjobb pályamunkáknak a Minimagazinban is helyt adunk. Egy szegény tinédzser panaszai Kirándulás közben készül a térképvázlat Pályázati felhívás
