Békés Megyei Népújság, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-06 / 4. szám
Tudományos érdekességek HIRDETÉS - REKLÁM - HIRDETÉS PILLANTÁS A FÖLD MÉLYÉBE A Szovjetunióban mágneses hidrodinamikus generátor segítségével mélyszondázást végeztek a föld kőzetrétegeiben. A geofizikusoknak 40 kilométer mélységig sikerült behatolniuk. A néhány másodpercig tartó villamos impulzus lehetővé tette, hogy feltárjanak néhány alsó réteget és megállapítsák a kőzetrétegek határait. A mágneses hidrodinamikus generátorokat egyre szélesebb körűen alkalmazzák, mivel a fúróberendezéseket felhasználó közvetlen geológiai módszerekkel eddig csak mintegy 10 kilométeres mélységet sikerült elérni. ÜJ, ÖNMŰKÖDŐ SZÁMÍTÓGÉP Az NSZK-ban új önműködő kis számítógépet fejlesztettek ki, amellyel a műhelyekben és a laboratóriumokban központilag irányíthatók a mechanikus, az elektromos, a vegyi és a hőfolyamatok. Ugyanakkor asztali számítógépként is használható matematikai feladatok megoldására. A gép megjegyzi a fontos határidőket, és segítséget nyújt mindenütt, ahol számokkal kell dolgozni. ÜJ VILLANYÉGÖK Az Egyesült Államokban olyan új villanyégőt szerkesztettek, amellyel a villamos áramnak mintegy a 60 százaléka megtakarítható. A villanyégő -üvegét titánoxid- dal és ezüsttel vonták be. Ez a réteg egyrészt átengedi a fényt, másrészt viszont -a hősugárzást visszairányítja az izzószál zónájába. Még kedvezőbb eredményeket lehet elérni a teljesen gömb alakú égőkonstrukcióval, amelyet speciális izzószállal láttak el. Az ilyen típusú 40 wattos égő teljesítménye el- -érheti az addigi 100 wattos égőét. HULLADÉKFELDOLGOZÁS SZÉLENERGIÁVAL Október végén állították üzembe New York első nagyobb szélmalmát. A négy, egyenként hétméteres lapát óránként 100 kilówatt/óra energiát termel. A malom energiáját több célra is fel kívánják használni. Egyrészt a városi szemét feldolgozásához, de tervezik azt is, hogy a város parkjait és kertjeit fogják a szélmalom áramával világítani. Ha minden beválik, akkor az is lehet, hogy a New York-i szemét jelentős részét ezzel fogják feldolgozni. ©entmm um Női kabátok Az Alföldi kőolaj- és Gázipari Gépgyár a Paksi Atomerőmű építkezéséhez felvételre keres lakatos és hegesztő munkavállalókat Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi csoportjánál, Orosháza, Bajcsy-Zs. u. 41—43. MUNKABLKBL0M Fiúk jelentkezését várjuk az Újpesti Gyapjúszövőgyárban az 1980. szeptember 1-én induló géplakatos, központifűtés-szerelő, vízvezeték-szerelő, bútorasztalos, és textilgépszerelő szakma megszerzése céljából. Felvételi követelmény: 14 éves életkor betöltése, 8 általános iskolai végzettség. Tanulmányi idő: 3 év. Az I. osztályos tanulók tanulmányi ösztöndíja az első félévben egységesen 310,— Ft, a második félévben a tanulmányi eredménytől függően 310,— Ft-tól 500,— Ft-ig. Társadalmi ösztöndíj havonta: 250,— Ft. Tanulóink részére ingyenes kollégiumi elhelyezést és munkaruhát biztosítunk. Havonta egyszeri hazautazás esetén költséget térítünk. A tanulók a teljes ellátásért napi 3,— Ft-ot térítének. A szakmunkásvizsga megszerzését követően továbbtanulási lehetőséget biztosítunk. Jelentkezni lehet: Újpesti Gyapjúszövőgyár, személyzeti osztály, 1045 Budapest IV., Berni u. 1. _______________________ L ehetőleg érettségivel rendelkező férfi munkaerőt raktárosnak felvesz a mezőhegyes! kórház. 44 órás munkahétre felveszünk karosszérialakatosokat, szerviz segédmunkásokat és takarítónőt. AFIT Szerviz Békéscsaba, Szarvasi út.______________________ A MEZŐGÉP Vállalat 2. számú gyára (Békés VII., 1/1.) felvételre keres: lakatos, esztergályos, hegesztő és festő szakmunkásokat, valamint festő betanított munkásokat._____________________ K ocsikísérőket, női és és férfi raktári dolgozókat, éjjeli- és nappaliőrt, portást és takarítónőt felveszünk. FÜSZÉRT, Békéscsaba, északi ipartelep (forgá- csoló mellett). Pályázatot hirdetünk Békéscsaba, Gyulai u. 32. szám alatt üzemelő 3-as számú és Békéscsaba, Deák u. 4—6. szám alatt üzemelő 2-es számú iskolaszövetkezeti bolt vezetői állás betöltésére, 4 órás foglalkoztatással. Szakképzett nyugdíjasok pályázatát szívesen várjuk. Békéscsaba és Vidéke Általános Fogyasztási Értékesítő és Beszerző Szövetkezet. A Békéscsabai Konzervgyár azonnali belépéssel felvesz férfi ruhatári őröket három műszakos, kerékpárőröket két műszakos és udvartakarítókat egy műszakos munkaidő-beosztással. Nyugdíjasok jelentkezését is elfogadjuk. Részletes tájékoztatást a gyár felvételi irodája ad. FIGYELEM! FIGYELEM! ÉPÜLETSZERELVÉNYEK KARBANTARTÁSAT, JAVÍTÁSÁT KIVÁLÓ MINŐSÉGBEN LÁTJA EL A BÉKÉS MEGYEI VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ VÁLLALAT VÍZMÉRŐ JAVÍTÓ ÜZEME, BÉKÉSCSABA, DOBOZI U. 2. 5600 a TELEFON: 12-690. a o a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a VEGYE IGÉNYBE ÖN IS SZOLGÁLTATATÁSAINKAT ® MEGRENDELHETŐ: FELSZERELÉS KARBANTARTÁS JAVÍTÁS a o ooBeaonBB»BaBBB«BBO«auaeBonBBBOBBBnoaBBnBn#BBn*iBnnBBaoBo APRÓHIRDETÉSEK Szappancserélés zsiradékért mindennap, mosógépi mosáshoz is. Békéscsaba, Bartók u. 29. 30 db Tetra.B húshibrid tenyész- kakas eladó. Gyula, Mágocsi u. 16 B.______________________________ ZD-s, fehér Wartburg de Luxé igényesnek eladó. Békéscsaba, Hajnal u. 3. ___________ B ékéscsaba, ör u. D 7. E lh. III. e. 10. sz. kétszobás, összkomfortos lakás eladó, azonnal beköltözhetően. Érdeklődni: 16 óra után, telefon: 11-202. Üsző bikaborjú eladó. Orosháza. Just majori vasútállomással szemben. 24Q 000 és 270 000 kp. plusz OTP- átvállalással 3. emeletig erké- lyes lakásokat keresek Gyulán. Ajánlatokat: levélben, 5720 Sarkad, Ady Endre u. 7. számra, vagy Gyula -378-as telefonra kérek. Veres Sándorné. Gyula, Budapest krt. 37. II. em 9. számú lakás eladó. Eladó 1981-ig érvényes műszakival, IV 89-65 frsz. RAJ GAZ 69. Bucsa, Alkotmány út 5. ZJ rendszámú, frissen vizsgázott Trabant Speciál eladó. Érdeklődni: Békéscsaba, ll-328-as telefon- számon. 850-es Fiat, lejárt műszakival, eladó. Mezőkovácsháza, Deák u. 207. Szoba, konyhás albérletet keresek, vagy üres lakást bérelnék Békéscsabán. Ajánlatokat „Sürgős” jeligére a la-pkiadóba. Kétszobás, összkomfortos, tanácsi, bérházi, II. emeleti, erké- lyes, békéscsabai lakásomat elcserélném hasonló gyulaiért. Érdeklődni: Gyula, Vízügyi Igazgatóság, telefon: 240-63 mellék, Zuberecz. Jó állapotban levő CP-s Trabant 601-es eladó. Gyula, Szép u. 3. Városközpontban egyszobás, komfortos, udvari házrész garázzsal, azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: 5600 Békéscsaba, Petőfi utca 20. A lépcsőház III. emelet 13. zc forgalmi rendszámú Wartburg eladó. 5600 Békéscsaba, Ga- garin út 7. ___________ J ó állapotban levő Fiat 500-ast vennék. Gulyás, 5540 Szarvas, Dózsa u. 2. Diófa- és gyümölcsfaderekat vennék. Nagy Gábor, 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 69. 2 db OTR 71-es meleglevegő-befú- vásos kazán és fólia alatti öntöző- berendezéshez NDK gyártmányú műanyag tüskés szórófej eladó. Érdeklődni: 5540 Szarvas III. ke- rület, 206. Podmaniczky István. 9 hónapos növendék üsző eladó. Szabadkígyós, MÁV-állomás (sorompónál)^____________________ Bútorozott szoba, konyha gyermektelen házaspár részére kiadó. Érdeklődni: az esti órákban, Békéscsaba, Zsigmond u. Gyulavári, Széchenyi u. 100. számú ház azonnali beköltözéssel eladó. Legújabb módszeremmel, rövid idő alatt megtanulhatja a gyorsírást, gépírást és levelezést. Cím: „Szaktanár” jeligén a békéscsa- bai lapkiadóban. ______________ C sendes társat keresek jól jövedelmező üzletemhez. Ajánlatokat „Februári indulás” jeligére a békéscsabai lapkiadóba.____________ — 1——----------------------------------------- M 21-es Volga bontásra, vagy al9 68-as Zaporozsec alkatrészen- katrészenként eladó. Érdeklődni: ként eladó. Gyula, Kétmalom u. du. 4—8-ig, 5600 Békéscsaba, Kult^_____________________________ lich-ltp. V—5. B IV. 2. alatt. 1 30—140 kg-os hízó eladó. Orosháza, Szabó Dezső utca 74. Garázs eladó. Érdeklődni: 5600 Békéscsaba, Áchim-ltp. 6. I. 4. 350-es Jawa, kitűnő állapotban eladó. Orosháza, Könd utca 39. Üj Minikalor eladó. 5600 Békéscsaba, Úttörő utca 11. Üj, egyszobás ház, vízre nyúló, beépíthető telekkel, kövesút mellett eladó. Sarkad, Ady E. u. 72 A. Békés V., Dió u. 12. számú, kétszobás, fürdőszobás ház, tavaszi beköltözéssel, és 1200-as Zsiguli eladó. Érdeklődni egész nap. A MEZŐGÉP V. Békéscsaba, 1. sz. gyáregysége, Mezőberény felvételre keres HEGESZTŐ, GÉPLAKATOS, ESZTERGÁLYOS, VILLANYSZERELŐ SZAKMUNKASOKAT ÉS BETANÍTOTT MUNKASOKAT. JELENTKEZNI LEHET: a gyáregység munkaügyi előadójánál. Bérezés az idevonatkozó MüM-rendelet. szerint. Pályaválasztó fiatalok! A FÉKON Ruházati Vállalat békéscsabai gyára, valamint orosházi külső üzeme 8 osztályt végzett lányokat 1407—5 NÖIRUHA-KÉSZlTO (NŐI SZABÓ) szakmára szakmunkástanulónak " iskoláz be az 1980 81-es tanévre. Tanulmányi idő: 3 év. Juttatások: tanulmányi eredménytől függő ösztöndíj, plusz társadalmi tanulmányi ösztöndíj 250 Ft összegben, valamint 3 Ft-os térítés ellenében ebéd. Jelentkezési lapokat a 611. sz. Szakmunkásképző Intézetbe, Békéscsaba, Puskin tér 1., valamint a 612. sz. Szakmunkásképző Intézetbe, Orosháza, Vásárhelyi út 7. sz. alá kell beküldeni. Bővebb felvilágosítást a FÉKON Ruházati Vállalat személyzeti és oktatási osztálya ad, Békéscsaba, Trefort u. 2. sz. alatt, Orosházán Előd u. 1. sz. alatt. FELHÍVÁS! A Kertészeti Egyetem Kecskeméti Főiskolai Kara szakosító üzemmérnök-továbbképzést szervez 1980 tavaszán gyümölcs, 1980 őszén szőlő szakon. A továbbképzés 3 féléves és önköltséges. A tanulmányok végén sikeres záróvizsga letétele után a végzett hallgatók gyümölcs, illetve szőlő szakos üzemmérnöki oklevelet kapnak. Jelentkezhetnek azok a kertész üzemmérnökök, akiknek legalább 2 éves szakmai gyakorlatuk van. A felvételi kérelmüket a Tü. 821. sz. jelentkezési lapon kell megküldeni a főiskola továbbképzési csoportjának (6000 Kecskemét, Erdei F. tér 1—3.) 1980. február 15-ig. További részletes felvilágosítást a továbbképzési csoport ad.- REKLÁM - HIRDETÉS - REKLÁM Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik szeretett férjem, édesapánk, STÜBER SAMUEL temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk dr. Nyerges Sándor kezelőorvosnak, lelkiismeretes munkájáért. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik szeretett édesanyánk, nagymamánk, özv. Dohányos Mihályné szül. Tyirják Zsófia temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család A Gyulai Tejporgyár felvételre keres VILLANYSZERELŐ és LAKATOS SZAKMUNKASOKAT, ELEKTROMOS TARGONCÁRA VEZETŐT, árukísérőt, valamint RAKODÖMUNKASOKAT. Jelentkezni lehet a tejporgyár munkaügyi osztályán, vagy a főművezetőnél. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk azoknak a rokonoknak, jó párátoknak, a házban lakó jó szomszédoknak, ismerősöknek, akik drága elhunytunk, zelenyanszki gyOrgy temetésén megjelentek, sírjára virágot helyezve fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk az Állami Építőipari Vállalat vezetőségének és minden dolgozójának, az Építők és Előre sportkörnek. A gyászoló család Köszönetnyilvánitás Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, szomszédoknak, akik szeretett, drága jó férjem, felejthetetlen édesapánk, gyermekünk, testvérünk és sógorunk, SUSTIK FERENC temetésén megjelentek, sírjára a szeretet virágait elhelyezték, és részvétükkel nagy fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, nagynénink, ÖZV. SZABÓ FERENCNÉ szüL Fovázsai Teréz temetésén részt vettek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, sírjára koszorút és virágot helyeztek. Köszönetét mondunk kezelőorvosának, Halmágyiné dr. Ágoston Évának. A gyászoló család A Tótkomlósi Vegyesipari Szövetkezet pályázatot hirdet FŐKÖNYVELŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. A munkakör betöltéséhez közgazdasági egyetemi vagy számviteli főiskolai végzettség és legalább ötéves szakmai gyakorlat szükséges. A jelentkezéseket részletes önéletrajzzal, a szövetkezet személyzeti vezetőjéhez írásban vagy személyesen lehet benyújtani. ClM: 5940 Tótkomlós, Lenin út 63. Telefon: 51/94-es mellék. A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szakmunkástanulókat iskoláz be olaj- és földgázbányász szakmára az 1980/81-es tanévre. KÉPZÉSI IDŐ: 3 év. KÉPZÉS HELYE: 612. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, Orosháza. A tanulók jól felszerelt kollégiumban nyernek elhelyezést, melynek havi díja 120 Ft. Havonta 500 Ft társadalmi ösztöndíjat, 200 Ft ösztöndíjkiegészítést és a tanulmányi eredménytől függően tanulmányi ösztöndíjat kapnak a tanulók. A szakmunkásbizonyítvány megszerzése után fizikai munkát végeznek 3 műszakban Szeged—Orosháza— Hajdúszoboszló térségében. Továbbtanulási lehetőség van a Nagykanizsai Olajipari Szakközépiskolában. Az iskola levelező tagozatának II. osztályában folytathatják tanulmányaikat, melynek befejezését követő 1 éven belül technikusminősítő vizsgát tehetnek. A jelentkezési lapot az alábbi címre kell továbbítani: 612. sz. Birkás Imre Ipari Szakmunkásképző Intézet, Orosháza, Kossuth tér 4. sz. 5900. Megjelölve rajta: „Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat tanulója”. Bővebb felvilágosítást a vállalat személyzeti és oktatási osztálya ad: Szolnok: Beloiannisz út 14/A. Telefon: 11-379.