Békés Megyei Népújság, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-31 / 25. szám

I 1980. január 31., csütörtök Tanulás és művelődés Társadalmi igény és egyé­ni érdek. Szocialista társa­dalmunkban a tanulás és a művelődés mind az egyes emberek teljesebbé, értéke­sebbé válásának, mind tár­sadalmunk további fejlődé­sének záloga. A technika és a tudományok forradalmi vál­tozásainak századában élünk, amikor az egyre korszerűbb ipari és mezőgazdasági ter­melés tanult és hozzáértő munkaerőt igényel. Ügy is fogalmazhatnánk, hogy „a ki­művelt emberfők sokasága” korunk társadalmi igénye, a fizikai és a szellemi munka minden területén. Társadalmunk — lehetősé­geihez képest — sokat tett és tesz annak érdekében, hogy biztosítsa mindenki számára az egyenlő tanulási és művelődési feltételeket. Az iskolarendszer fejleszté­se, művelődési intézmények létesítése, a művelődés kü­lönböző forrásainak biztosí­tása szükséges, de nem ele­gendő feltétele annak, hogy gyermek és felnőtt egyaránt gyarapítsa ' tudását, bővítse ismereteit ánmaga és a tár­sadalom hasznára. Elenged­hetetlenül * szükséges, hogy tudjunk élni lehetőségeink­kel, hiszen mi vagyunk a birtokosai a - kultúra műhe­lyeinek, a színházaknak, könyvtáraknak és művelődé­si otthonoknak. Sokan az anyagi jólétet-és gazdagodást hajszolva — melyet egyre növekvő igényeink véget nem érővé tesznek — elrohannak az élet ezernyi szépsége mel­lett, fáradtak vagy közöm­bösek az igényes művelődés iránt. Jól kell gazdálkodnunk munkánkkal és a szabad időnkkel, hogy megteremt­hessük a társadalmi igények és az egyéni érdekek össz­hangját: fegyelmezett és cél­tudatos, jól felkészült műve­lői legyünk szakmánknak, élethivatásunknak, ugyanak­kor egyéni céljaink sorában kapjon megillető helyet a tanulás és művelődés, mint életmódunk természetes ve­lejárója. Tanulás és művelődés a családban. Az előzőekben foglaltakból következik, hogy a felnőttek, a szülők műveltsége — amely nem egyenlő az „isko­lázottsággal” —, a társada­lom legkisebb egységének, a családnak harmóniája, mond­hatni a születés pillanatától kezdve, a gyermek egészsé­ges fizikai és szellemi fejlő­désének feltétele. A lakás tisztasága és otthonossága, a szülők kulturált magatartá­sa, egymáshoz való viszo­nya (és beszéde!), művelődé­si szokásaik, a rádió és a te­levízió műsorai közötti válo­gatásuk, az olvasás és a ze­ne szeretete példaként szol­gál a gyermek számára. A gyermekek különböző életkorban más és más mó­don, de utánozzák a felnőt­tek jó és rossz szokásait. A szülők önmaguk iránti igé­nyessége, munkaszeretete és pontossága előfeltétele an­nak, hogy hasonló tulajdon­ságokat várjanak el gyerme­küktől. Művelődésről szólva az együttes színház- vagy mozilátogatás, egyéb kultu­rális rendezvények megte­kintése, nemcsak a felnőtt és a gyermek kulturálódását szolgálja, hanem az együttes élmény erősíti a szülő és a gyermek együvé tartozásá­nak tudatát. Sokan a szülők közül önmaguk segítik elő a serdülő korú gyerekek prob­lémáit azáltal, hogy kisgyer­mekkortól kezdve nem ala­kítottak ki olyan viszonyt gyermekükkel, hogy őszintén beszélgessenek minden olyan kérdésről, ami érdekli őket, ugyanakkor erőszakkal, a „felnőtt akaratát érvényesít­ve”, megfelelő meggyőzés nélkül akarják, hogy gyer­mekük mindenben „példás” legyen. A tanulás és a mű­velődés nem szűkíthető le csak az iskolai tanulásra, vagy az otthoni olvasásra és más szellemi tevékenységek­re. A műveltséghez hozzá­tartozik a testkultúra is, kezdve a tisztálkodástól az egészséges életmód szokás­formáinak kialakításáig. A szülők példája ilyen téren is meghatározó. A természet megszerettetése, környeze­tünk megismertetése a közös séták, kirándulások során, a sport és a játék ugyancsak elengedhetetlen része a gyer­mek napirendjének. A he­lyes napirend, amelyben megfelelő helyet kap a reg­geli tisztálkodástól az esti lefekvésig, a tanulás, az ott­honi munka, a játék és a gyermek életkorának megfe­lelő, kulturált szórakozás, művelődés, előfeltétele a sokoldalú és harmonikus tes­ti, értelmi fejlődésnek. Ami­lyen hasznos a tv heti prog­ramjából a gyermek életkori érettségének megfelelő, szó­rakoztatva tanító és művelő műsorok kiválasztása, majd megtekintése, annyira káros, ha a gyermekek késő éjsza­káig a felnőttekkel együtt gubbasztanak a televízió képernyője előtt, miközben közömbös vagy káros hatá­sok érik őket, szellemileg ki­merülnek és másnap fárad­tan vesznek részt az iskolai munkában. „Természetesen” a szülők megbüntetik őket, ha emiatt rossz érdemjegyet kapnak, pedig ők maguk is felelősek — nevelési követ­kezetlenségeik, engedékeny­ségük, rosszul értelmezett gyerekszeretetük miatt. Az iskola és a család együtt­működése. Az együttműködés a he­lyes tanulási és művelődési szokások kialakulásának el­engedhetetlen feltétele. Az intézményes nevelés, külö­nösen az iskola, ahol a ta­nulás a gyermek elsődleges feladatává válik, céltudato­san, tervszerűen és szerve­zetten törekszik a gyerme­kek adottságait kibontakoz­tatni. Az -iskolai oktatás és nevelés teszi képessé elsősor­ban a tanulót, hogy önálló­an tudjon tanulni, képes le­gyen önmaga megismerésére, önnevelésére és önművelé­sére. Az elméleti és gyakor­lati ismeretek mellett, ame­lyek műveltségünk elfemei, a nevelés hatására épülnek és szilárdulnak meg olyan em­beri jellemzők, mint a be­csületesség, a kötelességtu­dat, más emberek iránti tisz­telet, a munkához való meg­felelő viszony, a társadalo­mért, a családunkért és ön­magunkért érzett felelősség. Mindezek nemcsak az iskolai nevelésben, hanem a családi nevelésben is egyaránt köve­telmények. A tanítási-tanulá­si folyamat korszerűsítése, az új rendszerbe foglalt isme­retek, az iskolai követelmé­nyek változása nehéz fel­adat elé állítja a szülőket. Ma már nem tudnak a gyer­mekeiknek megfelelő módon — „ahogyan ők tanulták” — segíteni. Mind az oktatási, mind a nevelési célkitűzések megvalósításában elengedhe­tetlen a szülők és a tanárok kölcsönös bizalmon alapuló együttműködése, különösen azoknak a gyerekeknek az érdekében, akik nem tudják otthoni feladataikat az isko­lában tanultak alapján meg­oldani, vagy nevelési téren mutatkoznak náluk problé­mák. A család és az iskola egyaránt a gyermekért van, az ő boldogulásukat, a tár­sadalomba való minél tö­retlenebb beilleszkedésüket készíti elő. Az iskola és a család akkor tesz meg min­dent a gyermekért, ha rend­szeres és pontos munkára szoktatja őket, megköveteli feladataik elvégzését, fej­leszti akaraterejüket, becsü­letre neveli őket, a maga esz­közeivel elősegíti tanulásu­kat és művelődésüket. Dr. Riesz Béla főiskolai docens Látogatók a Darvas­emlékházban A múlt év decemberében nyílt meg Orosházán a Dar­vas József Irodalmi Emlék­ház. Azóta főleg iskolás csoportok látogatják a nagy író szülőhelyét. Többször irodalomórát is tartottak itt a Táncsics Mihály Gimná­zium diákjai. Az általános iskolás gyerekek őrsi foglal­kozásaik keretében keresték meg gyakran a város széli emlékházat. „— Azt mondták, a 22-es kimondja, hogy mindazt jo­guk van megtenni, amiben nem tudják őket megaka- lyozni. Mindig csak ezt mondták, a 22-es, 22-es. — Honnan tudja, hogy létezik a 22-es csapdája? Megmutatták? El olvastatták magával? — A 22-es csapdáját tilos felmutatniuk. Törvény van rá, hogy tilos. — Miféle törvény tiltja meg nekik? — A jó Istenit neki! A 22- es nem létezik! — Mit számít az, ha min­denki azt hiszi, hogy léte­zik?” De ki — vagy mi? — ez a 22-es? Miféle csapda a 22-1 es csapdája? Ami nemcsak a Pianosa-szigetén levő ka­tonák, az amerikai társada­lom, hanem minden ember életébe beleszól, dönt és meg­határoz; ott lebeg valameny- nyi gondolat, szó és cseleke­det fölött, sőt ránehezedik az egész világra. Hivatkoznak rá és reszketnek tőle, pedig még soha senki nem látta; nyilvánosságra hozását tör­vény tiltja. Elvégre nem azért vannak katonák — s egyáltalán emberek —, hogy lássanak, nem azért, hogy gondolkodjanak. Háború van. S nekik az a dolguk, hogy harcoljanak. Minek is ven­nék őket emberszámba? Az semmi jóra nem vezethet. Apró alkatrészei csupán egy hatalmas gépezetnek, a há­ború^ gépezetnek, ami viszont bármennyire is hatalmas és erős, nem funkcionál, amint egy parányi része mást csi­nál, mint amit kellene. Mindaz, ami kicsit is em­bert, előbb vagy utóbb, de beleütközik a 22-es csapdá­jába, a rafináltan kiagyalt, kegyetlen katonai törvénybe. Yossarian — az amerikai re­A Darvas József Irodalmi Emlékház február 1-től, kedden, szerdán, szombaton Heller regényének központi alakja, akit a Vígszínház elő­adásában nagyszerű játékkal kelt életre Kern András, sa színművész érdeme az ame­rikai regény magyar szín­padra alkalmazása is — szembe találja magát a 22- es csapdájával, mert elege van a példamutatásból, a hősiességből, a hazafiasság­ból, az egész háborúból. Ki akar szállni a buliból. Kéri, hogy engedjék el, lemond az előrelépésről, csak egyet akar: élni! Mivel nem hall­gatnak rá, úgy próbálkozik, hogy megjátssza az őrültet, csakhogy! „Bárki, aki M akarja vonni magát a harc­állományból, az nem lehet őrült. A 22-es leszögezi, hogy bárki, aki közvetlen és való­ságos veszélyben a saját biz­tonságára gondol, az döntés­re képes elme normális mű­ködéséről tesz tanúbizonysá­got.” Yossarian következő siker­telen kilépési kísérlete, hogy szorgalmasan utánozza a szomszédos kórtermi ágyon fekvő, súlyos beteg katona- társát. Egészen addig, amíg az bele nem hal sérülésé­be... Mire Yossarian „A kurva anyját!” -reakciójaab­ban a pillanatban nem or- dináré; ez a halál közelsége kiváltotta spontán, őszinte kitörés a darab egyik legko- mikusabb mozzanata. Heller háborús regényének — és a színpadi változatnak szintén — fő erénye az úgy­nevezett „black humor”. Az amerikai szerző groteszk jel­lemeket ábrázol groteszk szi­tuációkban — groteszk stí­lusban. Meggyőződéses paci­fista, nemcsak az amerikai hadsereget — a második vi­lágháborúban maga is az Air Force bombázó pilótája volt —, bürokráciát, hanem a há­borút általában elítéli. Az és vasárnap fogadja a láto­gatókat, délelőtt 10 órától, délután 16 óráig. öldöklés értelmetlensége, a lét abszurd mivolta, a tény, hogy az emberi élet valamennyi pillanata, legintimebb szfé­rája mögött is káosz tom­bol, minden annyira borzal­mas, hogy ábrázolni művészi eszközökkel képtelenség. El­viselni pedig mindezt csak úgy lehet, ha az ember ne­vetni tud rajta, ez az egyet-' len lehetősége, hogy fölötte álljon a körülményeknek, kü­lönben menthetetlenül meg­őrül. A magyar szöveg az ere­deti amerikai slanghez hűen, a szalonképtelentől még jó­val lejjebb eső stílusszint. A „mocskos kurvapecérek”, a „szarni rá” és ehhez hasonló, szinte szóközgyakorisággal használt szavak nem bántják a néző fülét, mert helyén­valók, hozzátartoznak a be­szennyezett emberi kapcsola­tokhoz, a zűrzavarhoz, kife­jezik a helyzetek értelmet­lenségét, az ember kiszolgál­tatottságát, tehetetlenségét. Külön információkkal gaz­dagodik, aki angolul és né­metül tud, ha figyel a sze­replők nevére. Ezek gyakran nemcsak hangzásukban, han­gulatukban érdekesek (Milo Minderbinder, Doctor Stubbs, Doctor Dobbs), hanem jelen­tésükkel is viselőiket jellem­zik, tehát beszélnek (Scheiss- kopf, Cathcart, Clevinger, Minderbinder). Igazságtalan lenne csak Kern András Yossarianját említeni, mert élményt nyújt a regény legtöbb alakja a színpadon is: Szilágyi Tibor Cathcart ezredese, aki min­denáron tábornok akar len­ni, s ennek érdekében állan­dóan emeli a harci repülők kötelező bevetésednek szá­mát, Szatmári István őrnagy őrnagya, aki bujkál saját ma­ga és felelőssége elől, akkor van ott, amikor nincs ott, beosztottjait akkor kéreti, amikor nincs hivatalában, s amikor ott van, nincs ott, vagyis ne zavarják. A lelkész (Balázs Péter), Clevinger (Gálffi László), Natély (Hege­dűs D. Géza), Hoden (Máday György) vagy a prostituáltak — így vagy úgy, szellemileg, lelkileg, anyagilag, testileg vagy mindenképp — a há­ború áldozatai. Az előadás alatt újból és újból megjelentek a Vígszín­ház színpada fölött a beve­tésben részt vevő bombázó­repülők — öt közönséges benzines hordó úgy felfüg­gesztve, hogy a benne hasa­ló pilótának a feje látszott. A sötét- hátteret úgy világí­tották meg, hogy az a bom­bázó gépek égen cirkáló fé­nyeire emlékeztetett; a bom­bázók fülsüketítő zajában el­vesztek a pilóták rádión or­dított vezényszavai. Az egész est technikai megoldásai fi­gyelemreméltók, különösen ötletes megoldásnak bizo­nyult, hogy egyforma hor­dók jelentették a repülő bombázókat, őrnagy őrnagy hivatalát, a kórházi ágyakat, ahol aludtak és örökre el­aludtak, valamint a kopor­sókat, amelyekben a „hősi halált” halt katonákat elte­mették. Benzines hordó — élet és halál jelképe. Niedzielsky Katalin A mi ügyünk Régi híradófelvételek és megsárgult fényképek őrzik az utókornak az államosítás önfeledt pillanatait, amikor az örömtől csillogó szeme­ken kívül hevenyészett táb­lák feliratai is tudatták a világgal: „Miénk a gyár!” Az új tulajdonosok — a dol­gozó nép — lendülete soha nem gondolt erővel iramo­dott beláthatatlan csúcsok felé, életet adva e háború­ban tönkresilányított ország­nak. Sajnos, a robogó ex­pressz váltókezelői hamar vakvágányra terelték a sze­relvényt, s a csillagos ég ostromlása helyett jó hogy ki nem siklott a vonat. Nem tudom, vajon az ötvenes évek elejének össznépi sokk­hatása okozza-é, 'de érzésem szerint még mindig fellelhe­tő egy hamis kábulat, amely­től jaj, de sokan úgy gon­dolják, húzza más a szeke­ret, nem kell megszakadni a jövő építésében, hisz lám, nélkülem is halad a világ. Persze, voltak eddig is ko­moly figyelmeztetések, hogy minden munkáskézre, vala­mennyi ügyünket szolgáló gondolatra szükség van. Közgazdasági szemléletünk erősödését jelzi, hogy az új­ságokban, a rádióban és a televízióműsorokban is egy­mást érik a gazdaságos ha­tásokról és természetesen a takarékosságról szóló közle­mények. Különös érzékeny­séggel figyelem azokat a műsorokat, amelyek a ter­melés „emberi oldaláról” szólnak. E témában csak ki­ragadott példaként emlékez­tetnék a közelmúlt két rá­dióműsorára. Hétfő délután a Petőfi adón hangzott el Balogh Ist­ván Fűtől fáig című környe­zetvédelmi műsora, ahol a szemétdombra került milli­ókról volt szó. Egy tanács­elnökasszony arról kesergett, hogy a falusi lakosokat már rá lehetett bírni a ház körü­li hulladék gondos tárolásá­ra, de a vendéglátóipari egy­ségek és más termelőüze­mek inkább kifizetnek min­den bírságot, de a természe­ti kincsnek beillő tavat to­vábbra is szemétgyűjtőnek használják. (Arról nem volt szó, hogy ha az illetékes vendéglátóipari vezetők a saját zsebükből fizetnék a bírságot, vajon tovább szennyeznék a közösség ér­tékeit?) Kedd este a Kossuth rádió sugározta Tamói Gizella, Mi úgy hívjuk: kooperáció című riportját, amely a magyar és svájci vállalatok együttmű­ködésének helyzetéről tudó­sított. Nem hatott a megle­petés erejével, mégis elgon­dolkoztatott, amikor ártól beszéltek, hogy a svájci üze­mekben való tanulmányút végeztével a magyar szak­emberek munkamorálja ked­vező irányban változott... De jó lenne, ha egyszer a derék svájciak jönnének hozzánk tanulni munkaer­kölcsöt. Csak rajtunk, s az idő sürgetésén múlik min­den! (Andódy) SZÍNHÍZ, MOZI 1980. január 31-én, csütörtökön, délután 14.30 órakor, Békéscsa­báit: ! HAMPIP, CSIRÖ ES A TÖBBIEK Németh L.-ifj. bérlet. 1980. január 31-én, csütörtökön, délután 16.30 órakor, Békéscsa­bán: HAMPIP, CSIRÖ ÉS A TÖBBIEK Toldi Miklós-bérlet. * * * Békési Bástya: 4 órakor: Nem fáj a feje a harkálynak, 6 és 8 órakor: Az első kísértés. Békés­csabai Építők Kultúrotthona: 5 órakor: Amarcord, 7 órakor: Keoma. Békéscsabai Szabadság: de. 10, du. 4 és 6 órakor: Or­vosság a félelem ellen, 8 órakor: Minden szerdán. Békéscsabai Terv: fél 6 órakor: Konvoj, fél 8 órakor: A fekete halál. Gyu­lai Erkel: Kezedben a kulcs. Gyulai Petőfi: 3 órakor: A tö­rökfejes kopja, 5 és 7 órakor: Pantaleon és a hölgyvendégek. Orosházi Béke: Meztelen bosszú. Orosházi Partizán: fél 4 és fél 6 órakor: Az állatok válaszol­nak, fél 8 órakor: A lovakat le­lövik ugye? Szarvasi Táncsics: A vágy titokzatos tárgya. gény- és drámaíró, Joseph A befagyott békési Körös-holtág vize Fotó: Gál Edit Budapesti színházi levél A 22-es csapdája a Vígszínházban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents