Békés Megyei Népújság, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-20 / 16. szám
1980. január 20. vasárnap Egy rendelet, s ami mögötte van A csabai ifjúsági presszó első vendége: Cseh Tamás önmagában műfaj hazánkban. Előadásmódja Bob Dylanhez, vagy éppen a sok száz évvel ezelőtt élt énekmondókéhoz vagy a bárdok- hoz, mitikus igricekhez hasonlatos. De ez a hasonlítás is hamis, csalóka. Cseh Tamást igazán csak önmagához lehet hasonlítani, mérni. Akiknek zenei érdeklődési köre a manapság született művek, s ma élő alkotók körében tovább jutott a mesterséges és túlabsztrahált elektronikusságon, a túlsó végleten, az olcsó és eldisz- kósodott rágógumis habköny- nyűségen (minden minősítés és bírálat nélkül!), azok bizonyára emlékeznek még Cseh Tamás és Másik János 1977-ben megjelent, Levél* nővéremhez című nagylemezére. Nos, a péntek esti találkozás békéscsabai közönségének jelentős része bizonyára ebből a nagyszerű, az^- óta sem feledhető hanglemezélményből kiindulva várta az „egyszál-gitáros” Cseh Tamást a dobogóra. Igen, az a bizonyos egy szál gitár. Amely több lehet az egy hangszernél; kiteljesedhet zenekarrá, vagy éppen az énekmondó akarata szerint a szöveghez, a dóihoz simulva változhat valami egészen mássá. Akár meg is személyesedhet. A most látott-hallott műsor címe: Frontátvonulás. A szótagok közé azonban — tetszés szerint — bárhová kötőjel tehető. Mert Cseh Tamás is így értelmezte vaI lóságmeséjét két fiatalról, aki egymást (?) keresi a pesti forgatagban, s a fogalommá növő Keleti pályaudvar zűrzavarában. S közben a Valóság nagybácsi valahová elutazik, és: „Sajnos, nincs már velünk, / Csak levelet ír nekünk.”, amiben ez áll: Fotó: Gál Edit Az oktatási miniszter 7/1978. (VII. 21.) OM számú rendelete intézkedik az állami gondozottak, intézeti elhelyezettek önálló életkezdésének támogatásáról. A rendelet szerint azok a volt állami gondozottak kaphatják, akik 18. életévüket betöltötték, vagy előtte házasságot kötöttek, és magatartásuk, munkájuk példaadó volt. A juttatást odaítélő bizottság 5-től 30 ezer forintig terjedő összeggel segítheti az arra érdemeseket az önálló életkezdésben. A támogatás ösz- szegét lakás, illetve tartós használati cikkek vásárlására fordíthatják. Már a módosításon törik a fejüket A megyei tanács gyermek- és ifjúságvédő intézetének igazgatója, Jász József lelkesen szól erről az új, és valóban nagyszerű lehetőségről. Hiszen a nyugodt családi körülmények közül kikerülő fiataloknak sem könnyű a felnőttélet megkezdése. Hát még azoknak, akik az állam támogatását elveszítve, csak a maguk erejére számítva boldogulhatnak az életben! — Nagyszerűnek tartom az első lépéseket jelentősen megkönnyítő támogatást. Örömmel éltünk is vele. 1978-ban, az első alkalommal 172 ezer forintot oszthattunk ki. Tavaly pedig 22 fiatalnak könnyíthettük meg a helyzetét — mondja az igazgató. — Igyekszünk a támogatás ösztönző erejét is kihasználni. Különösen azoknál, akik még az önállósodás előtt állnak. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy a felhasználás körét érdemes lenne kitágítani. Célszerű lenne például, ha a jogszabály lehetőséget adna arra is, hogy több évre kifizethessük a fiataloknak az albérleti díjat. Vagy az, aki pillanatnyilag nem tudja rendeltetésének megfelelően felhasználni ezt a juttatást — mert nincs lehetősége lakás- vagy bútorvásárlásra —, az takarékbetétkönyvben őrizhesse a fel- használás pillanatáig. Emlékszem, hogy mennyire örültek neki gyermekeink! Itt van a juttatásban részesülők névsora. Válasz- szón közülük tetszés szerint! De hadd mondják el maguk, hogyan éltek ezzel a nagyszerű lehetőséggel. A háztulajdonos A Gyulai Kertészeti és Városgazdálkodási Vállalat ipartelepén, a most épülő, új szociális létesítmény belső munkálatait folytató munkások között leltem rá Csúz Andrásra. Az épület egyetlen hosszú asztala mellé telepedtünk, s a húszéves, újdonsült háztulajdonos elfogódottság nélkül fogott bele élettörténetének rövid ismertetésébe. — Tavaly júniusban szabadultam fel, most már kőműves szakmunkás vagyok. Pólyás korom óta állami gondozásban voltam. Hárman vagyunk testvérek, s annak örülök, hogy mindhárman szakmunkások lettünk. Én a Ferenc bátyámmal együtt nevelkedtem Kö- röstarcsán, a nevelőszülőm Vári Sándomé volt. Volt egy ezermester, a Sanyi bácsi, aki mellett gyerekkoromban sokat lábat- lankodtam, és ő szerettette meg velem a szakmát. Higgye el, nagyon örülök, hogy idáig haladtam az életben. Na, hogy a lényegre térjek. Mikor megkaptam a 30 ezer forintos juttatást, kaptam Laci bácsitól, a nevelő szülőm fiától egy levelet, hogy van egy eladó ház Tárcsán. Jó kis parasztház, a garázs, a kiskonyha, meg a mellékhelyiségek jó állapotban vannak, csak az utcafrontot kell lebontani. Eleinte többre tartották, de hiába — mondtam —, nekem csak ennyi van! Aztán nyélbe is ütöttük a vételt. Persze, hogy örültem a pénznek! Ezzel már könnyebben jutok valamire. Csak a tulajdonosság ám kiadással is jár! Most az átírásra, adóra 6 ezer forintot kell befizetnem. Így télen mégiscsak könnyebben megy a spórolás. Meg néha egy kis maszek munka is akad. A jövőről most nem sokat álmodozhatok, meg kell várjam, míg elvisznek katonának. Aztán meg — gondolkozik el összehúzott szemöldökkel —, nagyon szeretném, ha igazi otthonom, szép családi életem lenne. A gyerekeimnek mindent szertnék megadni. „Török, szerencséje örök!" Bár Török Tibor 24. életévét tapossa, arca — mint a szőkéké általában —, jóval kevesebb kort mutat. Vidám, talpraesett fiatalember. Néhány mondat után még az is kiderül; nem ismeri a szavakkal való bűvészkedést, a csűrés-csavarást. Életútja sorstársaitól némiképp eltérően alakult. Hiszen főiskolát végzett, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem nagy- kanizsai agronómiái főiskoOptimista ember Török Tibor lai karán szerzett vetőmaggazdálkodási, üzemmérnöki képesítést. S mint az Orosházi Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat ösztöndíjasa, itt kezdte meg munkáséletét. — Hogyan is kezdődött? Ma is emlékszem. Anyámék elváltak, s valósággal elloptak az iskolából egy csütörtöki napon a húgommal együtt, ötödikes voltam, akkor kerültem állami gondozásba. Sokáig fájt, hogy nem kerülhettem Györgyivel, a húgommal egy helyre. Na, elmúlt... — legyint egyet. — Orosházán a mezőgazda- sági szakközépbe iratkoztam. Aztán másodikban komoly lelki krízisen estem át. Ott akartam mindent hagyni. De az osztályfőnököm, Fekete Sándor nem engedett. Már tudom, neki és Formán tanár úrnak igaza volt. Majd jött a főiskola. Még akkor megnősültem, van egy hároméves kisfiam. Biztos, hogy az enyém — nevet egy nagyot —, mert hasonlít rám. A feleségem is állami gondozott volt. Nem mondom, Nagykanizsán nehéz időket éltünk át. Albérlet, gyerek, a feleségem gyesen. Másodéves voltam, amikor egyszer a „gyivi” alaposan felruházott. Az jól jött. No — villan a szeme huncutul —, de nem hiába mondják: „Török, a szerencséje örök!” Optimista, vidám természetű vagyok. Itt, Orosházán is nagy szerencse ért. Gyopároson, az egykori középiskolai osztálytársam szülei, Varga Sándorék egy fillér nélkül adták ki nekünk a házukat. Nagyon rendesek. Csakhogy saját lakás mindenképpen kell, mert ha a fiuk leszerel, ő költözik oda. Sajnos, OTP-lakásra adtam be a kérelmem — ugyanis a szövetkezetiek mind központi fűtésesek, én meg azt nem tudnám miből fizetni. S szerencsémre, ekkor keresett meg az utógondozónk, Törzsök Enikő, s értesített erről az új lehetőségről. Képzelheti, hogy örültem, mikor megkaptam a 30 ezer forintot! De akárhogy kalkulálok, az ifjúsági takarékommal együtt is kevés lesz a beugróhoz. Meg aztán egy szál bútorom sincs. És most jön a második gyerek, a feleségem továbbra is gyesen marad, en- ■ gém meg bármikor beránthatnak katonának. Azon is töröm a fejem — latolgatja a lehetőségeket —, hogy az lesz a vége, veszek egy falusi házat. Meg aztán — most látom először indulatosnak — van itt más baj is! Kaphatnék munkáskölcsönt a lakáshoz, ha fizikai állományú lennék, mert azt olvastam a Népszabadságban, hogy a közvetlen termelésirányítók odatartoznak. De nálunk ez nem így van. Ki érti ezt? Hogyan alakult így az életem! Talán, mert középiskolás koromban, a havi 60 forintos zsebpénzből nem tudtam elkutyulni. Különben is, olyan a természetem, hogy igyekeztem mindig talpon maradni. S amit én éreztem, s átéltem — mert állami gondozott voltam —, azt csak én tudom. Nagyon szeretném — lehet ez frázisnak tűnik —, ha az én gyerekeim nem ismernék meg ezt az érzést. Búcsúzóul végigvezet bennünket a munkahelyén. Lelkesen magyaráz, s az új gépekhez érve az indulattól, no meg a nagy zajtól, kissé emeltebb hangon megjegyzi: — Az a baj, hogy a gépek újak, az emberek meg a régiek. Nehéz a megrögzött szokásokon változtatni. A lépcsőn lefelé ballagva félig tréfásan, félig komolyan még hozzáteszi: — Aztán nehogy valami „hőst” csináljon belőlem! Hiszen nincsen abban semmi különös, ahogyan én élek. Élek, ahogyan más is. B. Sajti Emese Hétről hétre odaülünk a televízió képernyője elé, hogy megnézzük a Gyökerek újabb epizódját. És bizony hétről hétre a magunk módján reagálunk a szörnyűségekre, amelyek a Gambiából elhurcolt Kunta Kintének, rabszolgatársainak és leszárma- zottaiknak osztályrészéül jutottak. Erről beszélgetünk a munkahelyen, az autóbuszon, a vonaton; háborgunk, hitetlenkedünk, viccelődünk, s talán magunk sem vesszük észre, hogy mindennapjainkat át- meg átszövik a Gyökerek. Azt jelenti-e ez, hogy bennünk élnek azok az eszmék, érzések, amelyek az író, Alex Haley szerint természetesek, az emberi élet jellemzői kellene, hogy legyenek? Vagy másról van szó? Hasonló kérdések bizonyára másokban is megfogalmazódtak, amikor Kunta Kinte egyszeregyszer „megjelent”. Jelenléte ugyanis megdöbbentő őszinteségre, kitárulkozásra sarkall valamennyiünket. Tiszteletet ébresztő vagy éppen riasztó kijelentésekre, melyek jellemünkről, világlátásunkról árulkodnak. Jó érzésre, tisztes gondolkodásra, élcelődésre, gonoszkodásra. Lelkiismeret-vizsgálatra, saját gyökereink feltérképezésére, emlékezésre, amihez nem is kell olyan messzire nyúlni térben és időben. A humanista amerikai író valószínűleg maga is megdöbbent azon, ahogy s ahány- féleképpen regényére, majd a belőle készült filmre az olvasók és a nézők világszerte reagáltak. Haley szándéka családja történetének leírásával az volt, hogy a 25 millió amerikai fekete állampolgár Afrikába nyúló gyökereit, s ezzel gondolkodásmódját közelebb Hozza hozzánk. A film alkotógárdája is ezt tartotta j feladatának, ám az eddig látott epizódok tanulsága sze- I rint az őszinte szándék ép„ ... és hosszú esték során / gondoltok-e néha rám?”. Mert ebben az álomvilágban valahol tényleg ott él a Valóság nagybácsi. Hiszen a parlandós stílusú dalok, az első hallásra talán csapongó logikájú összekötőszöveg olyan dolgokról szól, amelyek nagyon is reálisak: mindennapjaink gondjait, ki- sebb-nagyobb bánatait, a kapcsolatainkat megkeserítő jelenségeket mondja el. A gondolatainkat felébresztve, s talán cselekvő énünk mozgásba lendítésére apellálva. Cseh Tamás békéscsabai szereplését a Megyei Művelődési Központ a Körös Szálló presszójában, az úgynevezett ifjúsági presszó nyitó- előadásának szánta. A fiatalok — elsősorban a húszon pen tömény őszinteségével — főleg azok számára, akiknek gyökereiben nem lelhetők fel a nem átvitt értelemben vett rabszolgaság nyomai — bizonyos mértékig a visszájára fordult. Kunta Kinte története csak vázlatos bemutatása a rabszolgaság, az emberkereskedelem történetének. Hiszen ezek a gyökerek az időszámítás előtti évezredekbe nyúlnak vissza. Millió és millió ember halála, egész nemzetek, világrészek tragédiája lüktet bennük. Vajon kik építették fel az egyiptomi piramisokat? A halálra hajszolt rabszolgák. Az ÖW- rodalom fáraói és udvartartóik meggazdagodásukat, kényelmüket a rabszolgamunkának köszönhették. Ugyanígy a római birodalom urai is, akik i. e. 73-ban a Ca- puából Rómába vezető út mentén 6000 fellázadt rabszolgát feszítettek keresztre. Az embertelenség históriája ezzel azonban még nem ért véget. 1441-et írtak, amikor Lisszabonba megérkeztek az első sötét bőrű, göndör hajú „lények” — 165 férfi, nő és gyermek. A portugál "felfedező utak nem csupán tudományos, gazdasági és politikai szempontból jelentettek fordulatot a történelemben, hanem azzal is. hogy velük indult meg a négy évszázados embervadászat, amely Afrikát a vér és a könny kontinensévé változtatta. A portugálokhoz hamarosan csatlakoztak a spanyolok, a hollandok, az angolok, a franciák és az északamerikaiak. Egyes források 50 millióra — Fekete-Afrika mai lakosságának egyötödére — becsülik az ez idő alatt összefogdosott, megölt, elhurcolt rabszolgák számát. Hosszú-hosszú áldozatos harc, számtalan levert felkelés előzte meg felszabadításukért.- Az Egyesült Államokban Abraham Lincoln elnök csupán 1862. szeptemfelüliek — által oly sok alkalommal, több fórumon is említett kérése teljesedett a művelődési központ kezdeményezésével. A következőkben rendszeresnek tervezett esteken meghitt környezetben, kellemes körülmények között találkozhatnak, beszélgethetnek, szórakozhatnak a „régi” fiatalok, akik számára esetleg a diszkóforma már nem nyújt megfelelőt S hogy ez valóban így van, bizonyítja az is, hogy az első estre már jó előre minden jegy elkelt. A legközelebbi alkalom február 12-én, kedden este lesz a Körös-presszóban. A közönség Jose Antonio Tamago uruguayi gitáros művészetével ismerkedhet meg. (Nemesi) bér 22-én törölte el a rabszolgaságot. így lett aztán Amerika a feketék millióinak is a hazája, ahol azonban még ma sem számítanak valóban egyenjogú állampolgároknak ... Ahogy a képernyő előtt sokszor, most ismét felszínre tör az aggodalom, a kérdés: vajon a XX. század derekának embere képes-e egyáltalán felfogni a rabszolgaság borzalmait? Alex Haley minden bizonnyal azért írta meg regényét, hogy képes legyen. Ha valaki, hát ő biztosan tudja, milyen elemi gyűlölet pusztít napjainkban Amerikában — és máshol is — a fehérek s a feketék között. És általában: az emberek kapcsolataiban. Az ENSZ 1948-ban ünnepélyesen deklarálta, hogy a rabszolgatartás és a rabszolga-kereskedelem minden formája tilos, de három évvel később arra kényszerült, hogy ugyanezt az elvet újból leszögezze. A Rabszolgatartás Ellen Küzdő Szervezet 1978-ban mégis azt állította, hogy még mindig 10 millió jogtalan, kiszolgáltatott, más emberek magán- tulajdonát képező rabszolga él a földkerekségen. A leg- elvakultabb fajüldözők ma is zavartalanul tevékenykedhetnek Dél-Afrikában, Namíbiában és Rhodesiában, vagy akár a régen „civilizáltnak” kikiáltott Egyesült Államokban és Nagy-Britanniá- ban... Alex Haley a Gyökerekkel Kunta Kinte elemi és túlfűtött reakcióinak kidomborításával erre figyelmeztet: minden embertelenség jövőt, embert romboló hatására. S emlékeztét a trák gladiátor, Spartacus meghurcolt alakjára, a gyűlölködésükben egymásra találó Megbilincseltekre, az ártatlan Anna Frankra, az elesett Árvácskára — valamennyi megalázottra és megnyomorítottra. Kocsi Margit Fotó: Gál Edit Tanulságos Gyökerek
