Békés Megyei Népújság, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-05 / 284. szám

o NÉPÚJSÁG 1979. december 5., szerda Gazdára talál az ipari tervezőművészet? Látogatóban a Lencsési úton Mindig csinálni valamit Az iparművészet növekvő társadalmi jelentőségének, gazdasági szerepének■ jegyé­ben a művészeti alap egy, az ipari tervezőművészek mun­káját szervező, támogató iro­dát létesít, — jelentették be az iparművészet jelenéről és jövőjéről megtartott szakmai konferencián. E sajátos mű­vészeti ág gondjainak enyhí­tését célzó elhatározás je­lentőségéről Búzás Árpád, a Magyar Képző- és Iparmű­vészek Szövetségének alelnö- ke nyilatkozott az MTI mun­katársának: — örömmel hallottuk, hogy a művészeti alap —, amely e fontos művészeti ágon belül elsősorban a kéz­műves iparművészet bázisa — nem zárkózik el az ipari tervezőművészet támogatá­sától sem. Ezzel a lépéssel kulturális kormányzatunk is felkarolja az alkotóművészek közérdekű kezdeményezéseit, és segít megoldani évek óta sokszor és sokféleképpen megfogalmazott gondjainkat. — Nem véletlenül hang­súlyozom ezt: az ipari ter­vezőművészet jövője nem­csak az érintett művészek és nem is csak az ipar ügye. Több iparági minisztériumot érintő, ágazatközi probléma, és egyben - az egész társada­lom gondja. — Említésre méltó, hogy az ipari művészet és az iparművészet külön címszó alatt más-más meghatáro­zásként szerepel az esztétikai kislexikonban. Eszerint az egyiknél a használt érték, a másiknál inkább a díszítő­jelleg dominál. E két, egy­mást kiegészítő művészeti ág ilyenfajta megkülönbözteté­se nyilvánvalóan tarthatat­lan: mindkettő fontos, és nem is ellentétei egymásnak. — Az iparművészet ezen ágainak megvannak a ma­guk „fehér foltjai”. A két szakterület képviselői nem ismerik eléggé, nem is na­gyon becsülik egymás mun­káját, és a kettő között egy­fajta belső besorolás érvé­nyesül : könnyen ráfogják egymásra, hogy a másik pél­dául csak hamutartókat A Kincskereső decemberi száma — a gyermekek nem­zetközi éve jegyében — ez­úttal kétszeresen is a gyere­keké — nemcsak hozzájuk szól, hanem ők is írták va­lamennyi versét, mini novel­láját, riportját, s az illuszt­rációkat is gyerekek készítet­ték. A művek többsége a Kincskereső-táborban szüle­tett, ez az immár hagyomá­nyossá vált nyári alkotótá­bor az ország legtehetsége­sebb gyerekirodalmáíait gyűjti össze minden évben két hétre. A sok mulatságos csalivers közül Kiss Aran­ka perbáli kislány Otthon című versét idézzük: „Mi a falu végén lakunk, / Így a tájból kicsit látunk. / A sík vidék eltakarja, / A sudár fű megzavarja.” De a Tábori Kincskeresőben „jelent meg” a Cili áltpai című izgalmas képregény is, melynek egyik legszebb darabját közli a lap; két dombóvári kislány közös alkotását. Ugyancsak a Tábori Kincskeresőből (amely faliújságként jelent meg, 3-4 naponként) való a Tóth Béla szegedi íróval ké­szített interjú, s egy riport a szintén Szegeden megrende­zett néptánctáborról. Közli a lap a „Cimbora” Három Lo­vas-pályázatának díjnyertes „csinál”. Ilyen körülmények között pedig az iparművészet nem is lehet alkalmas egy- egy meghatározott népgaz­dasági feladat — például egy átfogó kömyezetalakítási program — végrehajtására. Márpedig szocialista társa­dalmunk egyik legfontosabb alapelve, hogy meghatározó­ja a munkához való viszony, s a munka közben — a kör­nyezet s a munkaeszközök által — olyan esztétikai él­mények, benyomások érhetik a dolgozót, amelyek alig-alig helyettesíthetők mással. Az ebben rejlő lehetőségeink pe_ dig még kihasználatlanok. — Ugyanakkor az iparmű­vészek munkafeltételei és le­hetőségei szegényesek, kevés megbízást is kapnak. Komoly feladatok nélkül pedig nem­igen lehet „gyakorolni” a szakmát. Ennek oka nem mai keletű: a legtöbb helyen ál­datlan körülmények között, és kezdetleges szemlélettel egymástól elszigetelve dol­goznak. Pedig közben válto­zott a piac, változtak az igé­nyek. Ezzel szemben a kéz­műves iparművészet struktú­rája, intézményrendszere is a társadalom igényei szerint alakult ki, és ezek a művé­szek minden szinten kapcso­lódhattak, igazodhattak a társadalom változásaihoz. Ezt hiányoljuk mi az ipari tervező művészet területén, ahol a művész egyedül állt, többnyire az iparral szem­ben, s nem csoda, hogy idő­vel elmenekült. — Ennek az állapotnak a megváltoztatásában jelent fontos mérföldkövet az, hogy végre megkezdtük a párbe­szédet az iparral és a Művé­szeti Alap jóvoltából — az ígért iroda létrejöttével — az ipari tervezőművészet­nek is lesz gazdája. Olyan fóruma, amely szolgáltató jelleggel, állami szinten szervezi, támogatja a mun­kánkat a nagyobb közössé­gek igényei szerint, a társa­dalom érdekében. S ezt a lé­pést csak örömmel üdvözöl­hetjük — fejezte be nyilat­kozatát a szövetség iparmű­vész alelnöke. művét, amelyben a mesehő­sök a valóságban kalandoz­nak, s egyik ámulatból a másikba esnek a rádió, a lift és a porszívó láttán és hallatán. Egy másik tv-pá- lyázat műfordítókat keresett — a legsikerültebb fordítá­sokból is jó néhány olvasható a Kincskeresőben. Janikovszky Éva a májusi Kincskeresőben egy könyvről írt, mely a világ gyerekeinek kívánságait tartalmazza. Ezen felbuzdulva és az író­nő kérésére sok magyar gye­rek is megírta kívánságait — ezeket Janikovszky Éva is­merteti —, s néhány meg-' jegyzést, megszívlelendő ta­nácsot is fűz hozzájuk. Mit emelhetnénk még ki ebből a gazdag anyagból? Talán a képregényt is alkotó Lukács Ildikó és Schilli Gab­riella képes-szöveges, Az úgy volt...-ját? Vagy Iveta Jeskova szlovák kislány no­velláját, A szép hangú gi­tárt? Vagy Csorba Tibor te­hetséges. bár néhol „felnőt- tes” verseit? De talán min­den közleményben van vala­mi gyerekeknek, felnőttek­nek egyaránt izgalmas — nagyon sokat megtudhatunk ebből a számból gyermeke­ink képességeiről, érdeklődé­séről, ízléséről, s itt-ott a gondjairól is. Az embereket sokfélekép­pen lehet csoportosítani, többek között úgy is, hogy egy részük elvégzi a napi munkát, s aztán már nem érdekli semmi, még az ott­honi házi teendők sem. A másik táborba meg azok tar­toznak, akik kenyérkereső munkájukat is passzióval végzik, ügyet csinálnak ab­ból,, hogy igazán szép és jó munka kerüljön ki a kezük alól. De ezen túl részt vesz­nek az üzem vagy vállalat társadalmi, mozgalmi életé­ben, megbízásokat teljesíte­nek, s még arra is van ide­jük, hogy otthon a házi mun­kát megosszák a feleségük­kel, s a gyerekekkel is fog­lalkozzanak. De ez még mind nem elég nekik, mert egy csomó hobbinak is ál­doznak, fúmak-faragnak, amolyan ezermester módra, és még ezen felül is marad idejük az olvasás szenvedé­lyének is hódolni. ♦ Ilyen ember Szamosi Lász­ló is, a Békés megyei Ve­gyesipari Vállalat asztalosa Békéscsabán. Harminckét éves, tizenötödik esztendeje dolgozik itt, a Petőfi Sándor aranykoszorús szocialista brigád tagja, kétszeres ki­váló dolgozó, pártcsoportbi- zalmi, döntőbizottsági tag. És a KISZ-szervezetnek is osz­lopos tagja. Ahogy belép az ember Szamosiék kétszobás lakásá­ba, az első, amit észrevesz, egy gyönyörű intarziás asz­tal. Nem nagy ez a virág­mintával kirakott, sokféle árnyalatban pompázó bútor­darab, de mégis uralja a szellősen, levegősen berende­zett szobát. — Tavaly készítettem az Alkotó Ifjúság pályázatra, a megyében első lett, és Buda­pesten is kiállították. Az asz­talosmunkát Foton tanultam még a gyermekvárosban, és olyan szerencse ért, hogy csodálatos mesterem volt, akitől nemcsak jóval többet lehetett tanulni a kötelező­nél, de a szakma szeretetét is tovább örökítette. A fabera­kást már évekkel ezelőtt szórakozásból magunknak kezdtem készíteni. Faliképe­ket, kazettákat, de gitárt is, amivel az EDÜ-n díjat nyer­tem. Míg nézegetjük a nagy precizitást és művészi érzé­ket követelő darabokat, ha­zajön az iskolából a tízéves Lacika, s büszkén újságolja, hogy apja most motorcsóna­kot csinál. De az nem egy közönséges csónak ám, ha­nem egy úszó víkendház lesz, aludni és főzni is lehet ben­ne. Volt már nekik — azt is az apu építette —, s a Hár­mas-Körösön azon töltötték a szabadságot. Horgásztak, pi­hentek, szórakoztak. Egyszer, tavaly, neki is — mármint Lacikának — tizenegy ke­szeg akadt a horgára. Nagy fogás volt! — Szívesen csinálom ezt az újat, építeni mindig iz­galmas feladat, mert nem lesz ugyanaz, mint a másik. Ahogy a lakásban a mű­anyag csempézést befejez­tem, ehhez fogtam hozzá. Nekünk a csónak borzasz­tóan sokat jelent. Nincs tel­künk, nyaralónk, ez azt pó­tolja. Még jobb is, mert nincs helyhez kötve, no meg a ví­zen isteni a levegő. ♦ Míg a vízi élet gyönyörű­ségeiről beszélünk, befut az ötéves Rita is; édesanyja hozza az óvodából hazafelé jöttében a kötöttárugyárból, ahol már tizenöt éve varró­nő. Az idén érettségizett, még akkor kezdte a tanulást, amikor Ritával gyesen volt. A kislány is csatlakozik hoz­zánk — míg a mama kávét főz —, velünk nézegeti a hatalmas fényképalbumot, amit természetesen szintén a papa készített. S boldogan fölkiált, ha magát észreveszi valahol. Aztán a gyerekek átmennek a saját szobájuk­ba, s mi felnőttek folytatjuk a beszélgetést. Ági azt mond­ja, hogy jó egy ilyen férj a háznál, aki nincs olyan, amit meg ne javítana, és még há­zias is: senki jobban nem főz nála ... Tizenegy éves házasságuk alatt ez mindig a Laci reszortja volt, s köz- megelégedésre végzi. Tehát továbbra is ő marad a sza­kács. De ez mind semmi. Előke­rülnek a kézimunkák is, szebbnél szebbek, olyanok, amiket csak fürge női ujjak szoktak produkálni. Náluk ez is a férj hobbija, vagy in­kább közös, mert mindket­ten szeretik csinálni. Most épp egy színes virágmező ké­szül : kalocsai terítő. Hogy tud egy férfi ilyen finom, könnyű öltéseket tenni? Ne­vetve feleli: a stoppoláson kell kezdeni, mikor az már kifogástalan, akkor jöhet a többi, ö legalábbis így kezd­te, igaz, hogy akkor neki muszáj volt stoppolni. ♦ Aztán komolyabbra for­dítjuk a szót ebben a kel­lemes légkörű, nyugodt csa­ládi otthonban, ahol a roha­násnak, • idegességnek még csak nyoma sincs, s a gyere­kek sem nyűgösködnek. Ho­gyan van ennyi mindenre idő? Lehet egyszerre ennyi­félét csinálni, mint amit Szamosi László? — Hát persze — feleli —, hiszen éppenhogy nem egy­szerre kell. Ma ez van a so­ron, holnap meg más. Külön­ben is, így érdekes. Csak a termelőmunka állandó, de az is csak olyan értelemben, hogy mindennap dolgozom. . Ugyanis nálunk, a vállalat­nál ez is változatos. Szinte mindent csinálunk, ami csak az asztalosmunkához tarto­zik, sok szép és finom mun­kát is. Ez remék érzés. A pártbizalmiságot jószerével még most ízlelgetem, az idén választottak meg, sokat kell tanulnom, tapasztalnom hoz­zá. A döntőbizottság, az már régi dolog, hét éve képvise­lem benne a szakszervezetet. Több tanfolyamot végigjár­tam, most is folyik a képzé­sünk. Hiába, ezt állandóan tanulni kell, ismerni a leg­újabb rendelkezéseket. Még így is, ha bonyolultabb ' egy ügy — és ilyen is előfordul —, külön utánajárunk, kon­zultálunk, hogy helyes le­gyen a döntésünk. De szép munka az igazságot keresni, persze még szebb, ha megta­láljuk. És ehhez bizony idő szükséges. • Idő ... Végül is, azt mond­ja, hogy arra van ideje az embernek, amire akarja, amire szakít, öt sok minden érdekli, sokfélét szeret csi­nálni. Váltogatva, hogy min­dig érdekes legyen. Ez a hobbikra vonatkozik, s meg az is, hogy mellettük jusson a könyvekre is egy-két óra. Mert az olvasás, az nem maradhat el. A polcokon so­rakozó sok könyv nemcsak szobadísz, hanem jó barát és kalauz is egyben. Messzi utakra vezeti, a világ min­den tájára, s bepillantást nyújt a történelem és az em­beri sorsok szövevényeibe, az életbe. y_ jj Az utcai eszpresszó tera­szán, a színes ernyők alatt hárman ülnek, Aldo Nico- laj darabjának három fő­szereplője, a rendkívül csi­nos anya, a nemkevésbé szép és fiatal lánya és a szimpa­tikus, tettre kész ifjú ... A tv-játék végén, amelyben semmi sem tisztázódott, az utolsó mondat valahogy így hangzik: „Hát akkor a ter­rorizmus nem is létezik!” Ám a következő pillanatban fegyverropogás veri fel a délutáni utca álmos csend­jét, s a hősök szerteszét ug­ranak, védelmet keresve a cizellált kerti székek mögött, és kezükben feltűnnek a fegyverek. — Szatíra vagy dráma? — Saztíra a javából — mondja fellélegezve a tévés izgalmak után Málnay Le­vente rendező. — A szerző az olasz Aldo Nicolaj, a Ma­gyar Televízió dramaturgiai osztályának felkérésére írta a Merénylőket! — Nekem éppen kapóra jött. A terro­rizmus kérdése ugyanis rég­óta foglalkoztat. A terroriz­mus képviselőinek fejében zavaros ideológiák keringe­nek, valójában csak pótlé­kok az eredeti eszmék helyé- i- ben. Kielégülést aligha ad­hatnak. Az író éppen ezt érezte meg, amikor ebből a sajátos, nagyon is napiren­den levő társadalmi jelen­ségből írt elegáns szatírát. — Az utolsó jelenetből, amelyet most vettek fel, úgy tűnik nincs megoldása a já­téknak? — Valóban így van, a da­rabból nem derül ki, ki ki­csoda, ki az igazi terrorista, s hogy egyáltalán ki a ter­rorista! Aldo Nicolaj kicsit messziről nézve járja kör­be a kérdést. A cselekmény egy távcsöves puska titokza­tos megjelenésével kezdődik, amelynek nincs gazdája, s amelyet két nyaralásból ha­Eló'adóművész- fesztiválok Döntés született arról, hogy jövőre április 18-án ismét Győrött, a Kisfaludy Szín­házban tartják a III. előadó­művész-fesztivált. A hazai vers- és prózamondók ünnepi estje zárja majd a József Attila születésének 75. évfor­dulóját köszöntő rendezvé­nyek sorát. A rendező szervek: a Kul­turális Minisztérium, a Ma­gyar Színházművészeti Szö­vetség, a Magyar Írók Szö­vetsége, a Magyar Rádió és Televízió a hivatásos előadó- művészek jelentkezését vár­ja. A január elsejéig — a Magyar Rádió irodalmi osz­tályán — jelentkező művé­szek közül választják ki a fesztivál szereplőit, akik Jó­zsef Attila és egy mai ma­gyar költő művét tolmácsol­ják majd. Az ünnepi estet a Magyar Rádió és Televízió egyenes adásban közvetíti. Új levéltár Szolnokon Nem kevesebb mint száz­ötven tonna irat, dokumen­tum csomagolását kezdték meg a szolnoki levéltárban, mert jövőre önálló épületbe költözhetnek. A tekintélyes súlyú iratmennyiség dobozo­lása gondosságot, türelmet igényel: 30 ezer „úticsomag” megtöltése nem boríthatja föl a már kialakult raktáro­zási rendet, és mivel több pótolhatatlan értékű doku­mentumról is szó van, nem sérülhet meg, nem kallódhat el egy sem. A több mint 20 millió fo­rintos költséggel létesülő új levéltárban a raktárhelyisé­gek alapterülete a mostani­hoz viszonyítva megduplázó­dik, így megszűnnek a táro­lási gondok. Az iratok meg­óvása érdekében különleges légtechnikai berendezés biz­tosítja az előírt hőmérsékle­tet és páratartalmat. zaérkező leányzó talál a la­kásban. A továbbiakban a játéknak mindvégig ironikus a hangvétele, a fegyver csak apropó, hogy a szerző elját­szadozzon velünk egy órán keresztül úgy, hogy a há­rom szereplő közül a jelen­levő kettő mindig a távollé­vőt, a harmadikat gyanúsítja. — Mit tudunk a szerzőről? — Számomra nem isme­retlen. Még főiskolás korom­ban találkoztam egy kitűnő játékával, az Éljen az ifjú párral, amelyet meg is ren­deztem. A televíziónézők pedig láthatták képernyőn a Hárman a pádon című kitű­nő komédiáját. Az írót Olaszországban, mint remek tv-játékszerzőt tartják szá­mon. — ... És a játék végén a nagy lövöldözés? — Bevallom mi találtuk ki, nincs benne az eredeti játékban. Számomra is az újságok, a hírek adták az ötletet. Remélem, hogy Al- mássy Éva, Kubik Anna és Balázsovits Lajos játéka szó­rakoztatni foga a terrorizmus szatírájának nézőit. Szémann Béla SZÍNHÁZ, mozi Következő bemutatónk: decem­ber 7-én, pénteken este 7 óra­kor, Machiavelli: MANDRAGORA című zenés vígjátéka. Csak 14 éven felülieknek! * * * Békési Bástya: 4 és 6 óra­kor : Kirándulás gyilkossá­gokkal — 8 órakor: New York árnyal. Békéscsabai Szabad­ság: de. 10 és du. 4 órakor: A kék madár, 6 órakor: A skarlát betű, 8 órakor: Az elveszett múlt. Békéscsabai Terv: fél 6 órakor: Papucs és rózsa I., II. Gyulai Erkel: Útközben. Gyulai Petőfi: 3 és 5 órakor: A Pál ut­cai fiúk, 7 órakor: Szöktetés. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: Volt egyszer egy vadnyugat I., n., fél 8 órakor: A burzsoázia diszkrét bája. Elkél a segítség. A kis elsősök még mindig birkóznak a be­tűk világával. De a jobbak — egy kis tanítói közreműködés­sel — már ügyesek, kibontják a betűk mögé rejtőző mese- viiágot Fotó: Gái Edit A Kincskereső decemberi számából A Televízióból jelentjük Terrorizmus szatírában

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents