Békés Megyei Népújság, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-04 / 283. szám

űz ünnepi gyermekkönyvhét megyei megnyitója Békéscsabán IgUillMld----------------­1 979. december 4., kedd o Fotó: Lónyai László Beiktatták az IBUSZ megyei irodájának új igazgatóját II szerződés ereje Minden formalitást mel­lőzve, a gyermekek igénye­it szolgáló módon nyílt meg tegnap, hétfőn délután a békéscsabai ifjúsági és út­törőházban az országos ün­nepi gyermekkönyvhét me­gyei eseménysorozata. A vá­ros kisdobosainak és úttörői­nek Felkai Eszter, Mezei Annamária, Berki Antal, a Jókai Színház tagjai, va­lamint ifj.4 Filadelfi Mihály és a Békés Banda elnevezésű folkegyüttes zenés irodalmi A KISOSZ Békés megyei szervezete kibővített elnök­ségi ülést tartott Békéscsa­bán. Az összejövetelen dr. Sebestény József, a szerve­zet megyei titkára előter- jesztettf, azt az akciótervet, amelyet az MSZMP XII. kongresszusa és hazánk fel- szabadulásának 35. évfordu­lója tiszteletére készítettek. Ezek szerint a Békés megyei kiskereskedők is csatlakoz­nak a széles körű munka­versenyhez, amelyet novem­ber 30-án az orosházi járási­városi csoportgyűlésen fo­gadtak el. A kiskereskedők vállalják, hogy a Hazafias Népfront megyei bizottságának, a KI. SOSZ elnökségének útmuta­tása alapján részt vesznek a városok, községek szépítését szolgáló társadalmi munka­Az Országos Pályaválasz­tási Tanácsadó Intézet a Bé­kés megyei PTI-ver közösen 4 napos országos tanfolya­mot rendez a pályaválasztási kiadványok szerkesztőinek. A tanfolyamnak a Kulich Gyula Ifjúsági és Űttörőház ad otthont. A programsoro­zat ünnepélyes megnyitójára december 4-én, ma este 6 órakor kerül sor, az ifjúsági házban. Ezzel egy időben könyvkiállítás is nyílik, Hétfőn reggel 9 óra 11 perckor a Lökösháza és Elek között menetrend szerint közlekedő GC 62—68 forgal­mi rendszámú Volán autó­busszal Ármán János gépko­csivezető a sűrű ködben, a fénysorompó tilos jelzése el­lenére, a vasúti keresztezésen áthajtott, és az ott haladó személyvonattal összeütkö­zött. A baleset következtében az autóbusz utasai közül heten műsort nyújtott át. A ház előcsarnokában könyvvá­sár várta a gyerekeket. Szombatig megyénk vala­mennyi általános iskolájá­ban, több óvodában, a köz- művelődési intézményekben számos rendezvény, műsor és természetesen a sok-sok, erre az alkalomra megje­lent könyvek vására várja a gyerekeket. Képünkön: a Békés Banda megzenésített költeményeket adott elő. akciókban. Járásonként, vá­rosonként patronálják a szo­ciális, az öregek napközi és a nevelő otthonokat, vala­mint a gyermekintézménye­ket. Mintegy 12 ilyen intéz­mény lakóinak adnak aján­dékokat. Következetesebben törek­szenek arra, hogy az új lakó­telepeken, üdülő- és pihenő­körzetekben, a városok pe­remkerületeiben, a kisközsé­gekben javítsák az ellátást. Jövőre legalább 10 helyen lesz idényjellegű üzlet, illet­ve mozgóárusítás. Erőfeszíté­seket tesznek a hiánycikkek pótlására, új árualapok fel­kutatására, s együttműköd­nek a kisiparosokkal. Diva­tos, választékos áruellátással járulnak hozzá a fogyasztók igényeinek teljesebb kielégí­téséhez. amelyen Kanczler Gyula, az OPTI igazgatója mond be­szédet. Három napon keresztül folynak az előadások, ame­lyen nyomdatechnikai kérdé­sekről is szó lesz, neves szak­emberek előadásában. Ugyanakkor vizsgálni fogják a pályaválasztási kiadványok gyakorlati jelentőségét, sze­repét is. A tanfolyam zárásá­ra december 7-én, pénteken délben kerül sor. a helyszínen, négyen pedig a kórházba szállítás után éle­tüket vesztették. Egy sze­mély életveszélyes, hat sú­lyos, 22 — köztük a vonat személyzete is — könnyű sé­rülést szenvedett. Az autó­busz súlyosan megrongáló­dott. A vasútvonal forgalma 13 óra 10 percig szünetelt. A rendőrség az autóbusz' vezetőjét őrizetbe vette, és a szakértők bevonásával foly­tatja a vizsgálatot. Üj igazgató került az IBUSZ Békés megyei Iroda élére dr. Fabulya Balázs személyében, akit december 3-án, tegnap délelőtt Békés­csabán, a megyei irodán Sza- kala József, az IBUSZ Orszá­gos Igazgatóság hálózati fő­osztályvezetője .iktatott hiva­talába. Jelen voff az esemé­nyen Csatári Béla, az MSZMP Békés megyei bizottságának titkára, dr. Szabó Sándor, a Békés megyei Tanács általá­nos elnökhelyettese, valamint a Békés megyei IBUSZ iro­A Hazafias Népfront Bé­kés megyei bizottsága meg­hívására a Lengyel Tájékoz­tató és Kulturális Központ képviselői látogatnak me­gyénkbe. A program szerint ma, kedden Békéscsabán a Haza­fias Népfront békéscsabai bizottságán fogadják a ven­dégeket, akik délután Gyo­mára látogatnak. Itt kötet­len eszmecserére kerül sor a nagyközség vezetőivel, majd felkeresik a Kner Nyomdát és a gyomai Háziipari Szö­vetkezetét. Ezt követően is­merkednek a művelődési ház életével, részt vesznek itt klubfoglalkozáson, nép-, tár­sastánc próbákon. Este 7 óra­kor magyar—lengyel barát­sági estet rendeznek a mű­A békéscsabai Baromfifel­dolgozó Vállalat orosházi gyárában — a munkavédel­mi hónap keretében — szom­baton, december i~én vetél­kedőt tartottak, amelyen 15 szocialista brigád 60 tagja vett részt. Első lett a Zrínyi Hona, második a Béke kon- zervüzemi, a harmadik pedig Magas fehérje- és foszfor- tartalmával vált a korszerű táplálkozás alapanyagává a hal. Húsa nem hizlal, köny­Aradiak vendégszereplése megyénkben Az elmúlt hét végén a két szomszédos megye, Békés és Arad, kulturális kapcsolatai­nak egy újabb eseményére került sor. December 1-én és 2-án a Békés megyei Ta­nács vendégeként két Arad megyei együttes mutatkozott be megyénk három községé­nek közönsége előtt. Az Ál­lami Filharmónia népi zene­kara és a siculai menyecske­kórus Eleken, Pusztaottla- kán és. Méhkeréken lépett fel nagy sikerrel. Műsoruk keresztmetszete volt annak a gazdag Arad megyei népzenei hagyomány, nak, amelyből most a hang­szeres és a vokális zenei kul­túra legszebb remekeit szó­laltatták meg. Sikerük titka azonban nemcsak az előadás­ra kiválasztott művekben rejlett, hanem az előadói mesterség magas színvonalá­ban is keresendő. Színpadi megjelenésük látványosságát emelte színes, népi motívu­mokkal díszített öltözetük is. A műsorból kiemelkedőt nyújtott Anton Covaci és Petrica Pascu hangszeres já­téka, valamint Marioara Miclea, Alexandra Costea és Ion Faur énekesek. Az együt­tesek művészeti vezetője Ion T. Florea, az ismert ro­mániai Bartók-kutató. da két vezető munkatársa és a gyujai, orosházi, szarvasi irodák vezetői. Szakala Jó­zsef már a várható 1980-as feladatokról beszélt, majd jó munkát kívánt az új igazga­tónak. 1 A korábbi igazgató, Sze- menkámé dr. Balog Erika az IBUSZ-on belül más fon­tos megbízatást kapott. A helyébe lépő új igazgató, aki egyébként Békés megyei, ed­dig az Expressz Utazási Iro­da balatoni igazgatója volt. velődési házban. Ezen tájé­koztató hangzik el Lengyel- ország kulturális életéről, az öntevékeny művészeti cso­portok, ifjúsági klubok mű­ködéséről. Szerdán a Békés megyei ipari szövetkezetek megyei szövetségére látogatnák és itt tájékoztatást hallgatnak meg az ipari szövetkezetek helyzetéről. Ezt követően üzemlátogatás lesz Békés­csabán a Generál Ipari Szö­vetkezetnél. A délutáni órák­ban megtekintik a gyulai Kohán Múzeumot, majd üzemlátogatáson vesznek részt a gyulai Szabóipari Szövetkezetnél. Este a Gyo­pár Klubban tartanak elő­adást a lengyel ifjúság életé­ről, munkájáról. a Kandó Kálmán főtelepi szocialista brigád csapata. Az első hat helyezett pénzjutal­mat és elismerő oklevelet kapott. A vetélkedő után a ver­senyzők megtekintették a gyárban rendezett munkavé­delmi kiállítást. nyen emészthető. Mindeme jó tulajdonságai ellenére is keveset fogyasztunk belőle. A gyomai Viharsarok Ha­lászati Tsz 1973 óta dolgoz fel halat. Az elmúlt években — napi 10—12 tonnával — élvonalba került az ország­ban. Jelentős mennyiségű édesvízi halat exportál a szö­vetkezet. A hazai lakosság asztalára hatféle módon fel­dolgozva kerül a gyomai hal­hús. 1976-ban határozták el a szövetkezet fejlesztését. Űj, korszerűen felszerelt üzem épül a VI. ötéves tervben. A Körös jobb partján, a körös- ladányi út mellett jelölték ki az öthektámyi területet. A mintegy 80 millió forintba kerülő létesítmény három részből áll majd: a vízellá­tás épületéből, a szociális és üzemépületből, valamint a mellékfeldolgozóból. Az új üzem háromezer tonna halat dolgoz fel évente. Ezüstvasárnap A Békés megyei Tanács kereskedelmi osztályának tá­jékoztatása szerint december 9-én, ezüstvasárnap is vá­sárolhatunk néhány üzletben. A városok központjaiban le­vő áruházak és iparcikküzle­tek 9—13 óráig lesznek nyit­va. A többi nyílt árusítású bolt egész nap zárva tart. A vendéglátóipari, az édesség-, a dohány- és a virágüzletek vasárnapi rend szerint vár­ják a vevőket. leszesebbre vont gaz­dálkodási keretek kö­____| zött megnő a terv­s zerűség, s vele — ennek a tervszerűségnek fontos al­kotóelemeként — a szerző­déses kapcsolatok jelentősé­ge. Az elvi igazság a gya­korlatban nehezen, lassan érvényesül: laza a szerződé­ses fegyelem, a beruházá­soknál éppúgy, mint a ter­melési kooperációknál, s az értékesítést szolgáló szállí­tásoknál. Sok helyről szár­mazó, elgondolkodtató, is­métlődő feszültségeket okozó tapasztalat: elsősorban ott van baj a szerződések be­tartásával, ahol a hiány va­lamilyen formája lelhető fel. Kevés az ára, rengeteg a megrendelő; a szállító ugyan vállalja a papírok aláírását, de akkor teljesít, amikor ne­ki a legkényelmesebb, ha eppen úgy alakul, akkor az első negyedévben a fölhasz­náló cég nyakába zúdítja a teljes évi termékmennyisé­get. Kapacitálni kell a ki­vitelezőt, fejezze már be a beruházást; a papírok rend­ben, a teljesítés viszont szöges ellentétben áll a szerződésben rögzítettekkel, késik az adás, növekednek a költségek. Ismerős helyzetek; a meg­rendelő kiszolgáltatott, hol­ott forma szerint jogai, le­hetőségei vannak, rendelke­zésére áll a szükséges pénz. A szerződések ereje valójá­ban része — forrása és kö­vetkezménye — az általános gazdálkodási fegyelemnek. Igenám, de pénzügyi, vizsgálatok megállapításai figyelmeztetnek rá: a szállítási szerződéseknek a fele jogilag tisztázat­lan, nem egyértelmű, viták esetén többféleképpen ma­gyarázható. Másik tapaszta­lat: az úgynevezett generál- kivitelezői szerződések any- nyiféle kibúvót — akadály­közlési lehetőséget — fog­lalnak magukba, hogy gyak­ran már az aláírás pillana­tában kétségessé teszik a papíron szereplők érvé­nyességét. Néhány részkérdésben van, általában azonban nincsen szükség újabb jogszabályok­ra, rendelkezésekre a szer­ződéses kapcsolatoknál. A jog adta lehetőségtől azon­ban jelentősen elmaradnak a ténylegesen igénybe vett ösztönzők. Az ár- és termék­forgalmazási ellenőrzések például föltárták: a szerző­désben kikötött minőség be nem tartása miatt a gyár­tóknak csak egyharmadával szemben érvényesítik a megrendelők úgynevezett szavatossági, jótállási köt­bérigényüket. Igaz, a koráb­biakhoz mérten — a bel­földi kis- és nagykereske­delem esetében — van némi javulás. A szóban forgó cé­gek tavaly 6700 esetben lép­tek fel kötbérkövetelésekkel, s 25 millió forinttal na­gyobb összeget hajtottak be ilyen címen, mint egy évvel korábban. Ami a szerződéses fegyelem' tiszteletének meg­követelése szemszögéből ör­vendetes, az ellátás oldaláról azonban e tény kérdőjellé Készülnek az utazási iro­dák a karácsonyi és az új­évi ünnepekre, gazdag prog­ramot állítottak össze az idén a hazai és a külföldi turistáknak. A Cooptoürist Európa 16 nagyvárosába szervez utakat, a többi kö- • zött Prágába, Moszkvába, Berlinbe és Opatiába juthat­nak el elsősorban a szövet­kezetek dolgozói. A legna­gyobb az érdeklődés a le- ningrádi repülőút és a bécsi autóbuszút iránt. Az IBUSZ szervezésében több szovjet városban ünnepelhetik az új évet a turisták, így Jere­vánban, Tbilisziben és Szo- csiban, ahol a helyi lakosok­kal együtt vesznek részt a vidám szilveszteri mulatsá­gokon. Budapestre több mint 10 görbül, hiszen a kötbér­forint nem áru, nem lehet rá alapozni az ellátásban, Változatos okok — és trükkök — lelőhelye a szer­ződéses kapcsolatok bonyo­lult terepe. Egyetlen példát erre: az idei első félévben a forgalomba kerülő felsőru­házati cikkek, női cipők 18—21 százalékát a gyári minősítés alapján a jogosult­nál magasabb minőségi osz­tályba sorolták. Pontosab­ban: ennyire jöttek rá a kereskedők, a vásárlók. Már akik kifogásolták, szót emel­tek ... A trükk tehát ilyen arányban nem sikerült; mi­lyen arányban sikerülhetett? Van persze mentség, ma­gyarázat, s tagadhatatlan, léteznek objektív okok is. Ez utóbbiak között említ­hetjük az alapanyag-ellátás egyenetlenségét, importszál­lítások késedelmét, ám ko­rántsem tarthatjuk objektív oknak azt, hogy a termelés valamennyi mozzanatában föllelhető a technológiai igénytelenség, az alapanya­gok átvételétől a műveletkö­zi ellenőrzésen át a kész­áru osztályba sorolásig. Aligha hihetjük, hogy a termelés, az értékesítés kü­lönféle posztjain sok száz­ezer közömbös, esetleg fele­lőtlen ember áll. Ez egész egyszerűen nem igaz. Köze­lebb jutunk a valósághoz, ha azt állítjuk: a környezet egé­sze, a követelmények laza­sága, kibúvók változatos for­mája kínálja fel az igényte­lenségnek a táptalajt. Ami­ből az is következik: egy vállalat, egy iparterület nem képes a szerződések erejét megtartani és megtartatni, ha mások könnyedén elhá­rítják maguktól ezt a fel­adatot. Érdekes jellemzőre leltek vizsgálódásaik alkalmával a bankszakemberek: olyan félkész- és készáruknál, ahol telítődött a piac, lanyhult a kereslet, ugrásszerűen meg­nőtt a szerződések ereje; ja­vult a termékminőség, csök­kentek a kivitelezési, szállítá­si határidők, készségeseb­bek lettek a vállalkozók! S ennek fordítottját is tapasz­talták: ahol hiány alakul ki, ott gyorsan romlik a minő­ség, hosszabbodnak a határ­idők, a szerződések feltétele­it a vállalkozók diktálják. Q ár lenne bizonyos ob­jektív hatások előtt behunyni a szemün­ket. Számolni kell azokkal. Mégis, az ilyen hatások el­lenére is javítható a szerző­dések ereje, s a ráadásul olyan, pénzbe nem kerülő dolgokkal, mint az üzleti tisztesség megtartása, a teljesítményekkel nem fede­zett nyereség megszerzésé­nek mellőzése. Sőt, olykor csupán csak arra lenne szükség, hogy a szerződők­nél rend, áttekinthető ügy­menet legyen. A szerződés: az adott szó írásképe. S aki könnyen veszi adott szavá­nak súlyát, az vajon gazda­sági tevékenysége egészére kaphat-e bizalmat a társa­dalomtól? ezer vendéget várnak, el­sősorban a környező orszá­gokból; Csehszlovákiából, Lengyelországból, Ausztriá­ból és a Szovjetunióból je­lezték érkezésüket csoporto­san és egyénileg érkező „óévbúcsúztatók”. Számuk­ra több mint 20 helyen ren­deznek nemzetközi szilvesz­teri bált a fővárosban. A bálokon a hagyományoknak megfelelően \ vidám műsor, cigányzene szórakoztatja a vendégeket. Sokan üdülőhelyeken töl­tik a karácsonyi ünnepeket, illetve a szilvesztert. A leg­nagyobb érdeklődés a gyógy­üdülőhelyek iránt nyilvánul meg. Ezért az utazási iro­dák Hévízre, Bükfürdőre, Hajdúszoboszlóra biztosítot­tak szállást csoportjaiknak. Versenyben megyénk kiskereskedői Pályaválasztási kiadványszerkesztői tanfolyam Békéscsabán Súlyos baleset Lökösháza mellett Magyar—lengyel barátsági napok Munkavédelmi vetélkedő Orosházán Több halat dolgoznak fel Lázár Gábor Gazdag úti programok az ünnepekre

Next

/
Thumbnails
Contents