Békés Megyei Népújság, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-24 / 301. szám
1979. december 24„ hétfő jande Csak axbiandek. ami drága? Hangos párbeszéd, melynek akaratlan fültanúja a fodrászüzletben minden jelenlevő: — És te, szívem, bevásároltál már? — Igen. De teljesen kiborított ez az ajándékozás. Alig tudtunk szerezni Tomikának japán kazettás magnót! A szóban forgó Tomika mindössze 10—12 éves! Más: „Ki mit kapott tavaly karácsonyra az osztályotokban?” — kérdeztem az idén januárban hatodik osztályos kis ismerősömet. „Hát ketten kvarcórát, aztán a Kati lemezjátszót. Ezek jutnak most hirtelen eszembe.” Ilyen és hasonló példákkal egyre-másra találkozhatunk mostanában, mintha a nagy értékű ajándék is bevonuló- ban lenne a státusszimbólumok sorába. De vajon, általánosítható ez a „csak az ajándék, ami drága” szemlélet? A megye különböző helyiségeiben megkérdeztük néhány fiataltól — úgy 10 és 25 év közöttiektől —, hogy mit szoktak adni. és kapni karácsonykor ? A helyszín: Körösladány. Babakocsit tolva fiatalasz- szony, N.-né, Erzsiké igyekszik a község központjába. — No, náluqk nem szokás a drága ajándék — áll meg egy percre. — A férjemnek magam készítem a meglepetést, a szüleimnek meg a két testvéremmel közösen szoktunk venni valami hasznos holmit. Tavaly például édesanyám kardigánt, édesapám meg esernyőt kapott tőlünk. A férjemnek, illetve akkor még a vőlegényemnek ugyancsak ernyőt vettem. Tőle kaptam a gyűrűt, anyuéktól pedig mit is? Ja, egy süteményes készletet. Szeghalom. A főutcán, az egyik üzlet előtt szólítunk meg két hetedikes fiút, Lacit és Misit. — Tavaly karácsonykor mit kaptatok ajándékba? — Én ezt a karórát anyu- éktól, a nővéremtől pedig egy macit — mutatja a csuklóján a szóban forgó, szerény órát Laci. — Már nagyon hiányzott, sose tudtam, hány óra, persze mindig elkéstem. — És te, Misi? — Tavaly, mit is? Tudom már, bársony nadrágot. Farmert szerettem volna, de itt nem kapott édesanyám. — Ti is tettetek ajándékot a fa alá? Misi válaszol először: — Anyunak két szál szegfűt vettem, és vázát, az öcsémnek egy négyszínű tollat. — A szüleimnek padlóvázát, a nővéreimnek cigit adtam ajándékba — emlékszik vissza Laci. — És az idén? összenéznek. — Egyelőre gyűjtjük a pénzt és nézelődünk, aztán majd meglátjuk. — Van-e olyan osztálytársatok, aki mindig drága ajándékokat kap? Kicsit tanakodnak, aztán Laci kiböki: — Igen, igen, van egy srác. Most is új órát kapott, pedig volt neki egy jó. És majdnem mindennap új tollakat vesz, naponta van vagy 40 forint zsebpénze. — Irigylitek őt? — Nem. Persze, jó lenne, ha sok zsebpénzem lenne. Most biciklire gyűjtök, és akkor hamarabb összejönne. Misi édesanyja egyébként raktáros, az édesapja nem él. Laci szülei a Csepel Autógyárban dolgoznak, édesanyja raktárban, édesapja hegesztő. * Mezőkovácsháza. Az áruház emeletén válogat a holmik között B.-né, Vali, 14 hónapos kislányával. — Talán éppen ajándékot vásárol? — Igen, a férjemnek. — Mit szoktak adni-kapni karácsonykor? — Leginkább könyvet, hanglemezt. Nem vagyok híve a nagy ajándékoknak, és szerintem mifelénk nem is általános. A könyv mindig örömet szerez mindkettőnknek. A pénztárnál szólítjuk meg Zsuzsát, aki elsőéves szakmunkástanuló. — Anyukának otthonkát vettem, apunak meg egy olyan késztetet szeretnék, amibe vari egy üveg ital és két pohár. — Tavaly te mit kaptál? — Egy bársony farmert, most meg, mondta anyu, hogy meglesz a magnó, sikerült kapni Csabán. — Az jó drága ajándék! És te mit szerénél a legjobban? — Hát, drága, de az egész családé lesz! A legjobban én a könyveket szeretem ... Tóth Ibolya Szerelem, szex, szokások Szerelem és környéke Mennyivel könnyebb elénekelni, eltáncolni vagy versben megírni egy érzélem természetrajzát, mint tudományos dolgozatban! Kérdés pedig akad bőven: Mi a szerelem? Miben különbözik a szerelem a szeretettől? Mitől leszünk szerelmesek? Különbözik-e a nők és a férfiak szerelme? Normális, vagy különös állapota-e az embernek az, hogy szerelmes? Mi az összefüggés a szerelem és a szexualitás között? Meddig tarthat a szerelem, mit tehetünk azért, hogy tovább tartson, és mit azért, hogy elmúljon? Menynyire függ ez az érzelem az adott társadalom kultúrájától, a kortól, a divattól, az egyén életkorától? A pszichológiai szakiroda- lom, ami — szemben a művészetek sok ezer éves múltjával — csupán néhány évtizedre tekinthet vissza, a szerelem, mint érzelem jelenségét jobbára a szexuális viselkedés tárgykörében vizsgálja, s teljes joggal, hiszen ez a terület, ahol a szerelem tudományos kutatásra, általánosítások, törvényszerűségek megállapítására alkalmas formában jelenik meg: szinte „kézzelfoghatóvá” válik. A mélylélektani iskola már a század első évtizedeiben feltárta és leírta a szerelem egyik legfontosabb elemét és annak fejlődését: a kötődés, a kapcsolatteremtés jelenségét, ennek kialakulását vag,r torzulását az anya-gyermek kapcsolatban. Az utóbbi években a szerelem megismeréséhez a szociálpszichológia is hozzátette a magáét a szerepek és kapcsolatok tudományos igényű elemzésével. Tudjuk, hogy a kötődés, a kapcsolatteremtés képessége, az érzelmek elmélyülésének lehetősége velünk születik és születésünk pillanatától fejlődik, módosul, kiteljesedik vagy elhal. TöbbéJkevésbé ismerjük azokat az agyi anatómiai képleteket, amelyek érzelmi életünket szabályozzák, amelyek a hozzánk eljutó ingereket érzelmi színezettel töltik meg, s amelyek károsodása esetén érzelmeink is károsodnak. Tudjuk, hogy lelki jelenségeinknek története van, s hogy ez a történet részben a „tudatos”, részben pedig a „tudattalan” síkján játszódik le. Megtanulhattuk, hogy a „biológiai” és a „társadalmi”, a „normális” és az „abnormális” között nem olyan éles a határ, mint azt régebben gondolták, s ezt éppen a szexualitással foglalkozó munkák bizonyítják sok-sok tapasztalati tényre alapozva. Megtanulhattuk, de vajon valóban megtanultuk-e? S aki valóban megtanulta mindazt, amit a könyvekből, ismeretterjesztő cikkekből rólunk, emberekről meg lehet ma tanulni, vajon többet tud-e a szerelemről? Segít-e ez a „hűvös pillantás” a „forró pillanatokban?” Aligha. Már csak azért sem, mert a valóban „forró” pillanatokban inkább érzelmi, semmint értelmi ingerek, vagy „információk” befogadására, fölidézésére vagyunk alkalmasak. A tizenéves, amikor —KAmogatja, nyilvánvalóan nem gondol arra, hogy ezek az érzelmi megnyilvánulások azért keltenek benne pozitív érzelmeket mert az esetleg elmaradt ' anyai érzelemmegnyilvánulásokat pótolják. A visszautasított szerelmes sem azon tűnődik kétségbeesett perceiben, hogy hol csúszott hiba abba a rejtett kommunikációs programba, ami a kapcsolatot meghatározta. Szerencsére, vagy sajnálatos módon, az igazán forró pillanatok (hetek, hónapok, évek?) elég ritkák az ember életében. Ügy érezzük, hogy a szerelemről nem lehet többet tudni, mint amennyit a régi görögök is tudtak róla, mint amennyit Shakespeare, József Attila tudott, vagy Bergmann tud, vagy mint amennyit akár a zene-, akár a képző- vagy táncművészet ki tud fejezni sajátos eszközeivel. Ügy érezzük, hogy a művészi alkotások elmélyítik, kitelj esítik, színesebbé teszik érzelmeinket, boldogságunkat, vagy akár szenvedésünket. A tárgyilagos megközelítések ilyenkor a legjobb esetben is száraznak, színtelennek tűnnek, olykor pedig egyenesen visz- szataszítónak. Éppoly visszataszítónak, mint a nem valódi érzelmekkel átitatott, se- kélyes, nem szenvedélyes, hanem szenvelgő, émelygős, művészinek szánt alkotások, amelyek méltatlanok érzelmeinkhez. Azt jelenti-e mindez, hogy hogy az egészséges, mély érzelmekre, valódi szerelemre képes embernek semmi ta- nulnivalója sincs, s akár a kezébe se vegyen a szerelemről, a szexualitásról szóló könyveket? Szó sincs róla! Az emberi érzelmekről, kapcsolatokról, az emberi szexualitásról szóló tárgyilagos igényű munkák ismerete valamennyiünket hozzásegít ahhoz, hogy többet tudjunk önmagunkról, s jobban megértsük mások — gyermekeink, barátaink, szeretteink viselkedését, s az emögött meghúzódó érzelmeket. K. J. Rágjál sokat! A vetélkedőn is azok szerepeltek jól, akik meg tudták különböztetni a fog barátait az ellenségeitől ... ■fér Együtt tornázott az egész tarsasag, felnőttek es gyerekek egyaránt részt vettek a testgyakorlatokban Kétsopronyban nemrégiben egészségügyi és fogászati vetélkedőt rendeztek az általános iskola József Attila úttörőcsapatának azon tagjai részére, akik a „Rágjál sokat!” mozgalomban eredményesen vettek részt. Miután kiadták a jelszót, a gyerekek naponta vittek magukkal az iskolába répát, almát, körtét, vagy amit éppen otthon találtak, és jóízűen rágcsálták a szünetekben. Veress Erzsi képriportja Ügyességi gyakorlatként óriási léggömböt fújtak Miközben együtt megtanulták „A cukor fogrém — legyőzi a fogkrém!” csatakiáltást, sáros kiscsizmáik kim» várakoztak a nemrégiben felújított kultúrház bejáratánál
