Békés Megyei Népújság, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-24 / 301. szám
1979. december 24„ hétfő o Verseny és enyhülés V ilágunk egyik jellemvonása, hogy az államok, főleg a különböző rendszerekhez tartotók, versenyben állnak és együttműködnek egymással — egyszerre. Ha nem is olyan önzetlen, szép módon bonyolódik ez, mint a fair play-díjas sportolók között, a világgazdaság, amely nagy mértékben meghatározza az emberiség sorsát, mégiscsak felmutatja mind a két vonást: a versenyt is, az együttműködést is. Amikor valaki ezt mondja: gazdasági verseny, elsősorban a napi piaci csatározásokra gondol. Külföldön versenytárgyalást írnak ki valamilyen ipari berendezés szállítására; magyar vállalat is részt vesz rajta, mások is, és aki a legjobb ajánlatot teszi, az nyeri el a megrendelést. Fogyasztási cikkekkel jelenünk meg a nemzetközi piacon, s aki jobbat, és olcsóbbat szállít, azé kel el. Van azonban a gazdasági versenynek más fajtája, amely a különböző társadalmi berendezkedésű államok, voltaképpen a két rendszer között folyik, s alaposan eltér az előbbitől. Ennek a versenynek azt kell ugyanis eldöntenie, hogy végső soron melyik a magasabb rendű, melyik nyújt többet polgárainak, melyik teremt inkább kiegyensúlyozott, kulturált életet anyagiakban és lelkiekben egyaránt. Nagy távlatú célok ezek, határidejüket nem egy-egy évvel mérik. Annál kevésbé lehet rövid időn belül döntésről beszélni, mert a szocialista országok, amelyek társadalmi rendszerükből fakadóan a majdani győzelem feltételeivel rendelkeznek — történelmi hátránnyal indultak. Csaknem mindegyikük gazdaságilag elmaradott vagy éppen nagyon fejletlen volt. Ezen az alapon kellett elkezdeniük a munkát. Fő „konkurrenseink”. a fejlett tőkés országok a mi indulásunkkor lényegesen fejlettebb iparral, sokrétű tudományos élettel rendelkeztek, megvolt a módjuk, hogy a tudományos eredményeket viszonylag gyorsan átvigyék a gyakorlatba, a termelésbe. Szép számú szakembergárdával rendelkeztek, nagy hagyományú gyárakkal, jól működő, beruhátóképes, sőt terjeszkedni akaró, agresszív tőkével. Nyilvánvaló volt, hogy a szocialista országoknak be kell hozniuk a történelmi elmaradást, s mi több, még ma is ebben a folyamatban vannak: maradt mit behozni a műszaki fejlettséget, a széles körű szakértelmet és a beruházó erőt illetően. Kettős okból is arra törekszenek a szocialista országok, hogy az emberiség hosszú, békés korszaknak indulhasson neki. Csak háborúk nélkül, a nemzetközi együttműködés körülményei között lehet fejleszteni a gazdaságot és elérni a történelmi célokat. A másik, nem kevésbé nyomós oka szocialista rendszerből fakad: ennek a társadalomnak nincs szüksége háborúra, ellenkezőleg, a nemzetközi munkásmozgalom régi és ma is élő hagyománya a militarizmus elvetése. Szerencsére a gazdasági együttműködéshez megfelelő partnereket találunk a tőkés világban. A más rendszerű államoknak is szükségük van piacokra, és ők is számba vették a háború kockázatait. Ilyenformán a világgazdaság fő jellemvonása a különböző társadalmi rendszerű államok fokozódó együttműködése. így jött létre az enyhülés, a nemzetközi, a kelet—nyugati együttműködés gazdasági alapja. Természetesen ehhez meg kellett teremteni — ugyancsak kezdetben — bizonyos hátteret, kizárni annak lehetőségét, hogy a másik oldal erőszakkal fölszámolhassa a fiatal szocialista rendszereket. Megfelelő katonai erőre volt szükség. Hadd tegyük hozzá: a fegyveres potenciál megteremtése igen nagy erőfeszítéseket követelt és követel — ez is fékezte a szocialista országok haladását a békés gazdasági élet fejlesztésében, építésében. A politikai enyhüléshez kapcsolódó gazdasági együttműködés folyamata nagy utat tett meg, e tekintetben mutat fel a békés egymás mellett élés a legtöbb sikert. Vannak ugyan Nyugaton olyanok, akik ezt mondják: szűkítsük a gazdasági együttműködést a szocialista államokkal, mert ezzel csak segítjük őket a történelmi versenyben. Valójában azonban a másik félnél is fölülkerekedett a józan megfontolás. Megmutatkozott, hogy a gazdasági együttműködés nemzetközi méretekben valamennyi nép létszükséglete. Tatár Imre Kása lános karácsonya Üjra járni tanul. Pedig az idén lesz 28 esztendős Kása János. Két gyermek — Robi és Tomi — apja. Amikor a fiúk megszülettek, senki sem gondolta, hogy velük kell újra megtanulnia mozogni. Egy rossz mozdulat, s mindent kezdhet elölről... — Minden munkát elvállaltam az utolsó négy—öt évben. Tudja, akkor nősültem, s úgy számoltuk, kell a pénz, lesz lakás, a gyerekek... öt éve született Robika, két évvel később Tomi. Egy évsem telt el, megkaptuk a lakást, de be is kellett rendezni. Tovább hajtottam. Műbútorasztalos szakmát tanultam a Békéscsabai Bútoripari Szövetkezetben Eitel János keze alatt 1967-től. Itt is maradtam dolgozni. A munkaidőn túl barátaimmal sokat dolgoztunk. Az idén, egy januári napon, pontosabban 13- án is lent voltunk a műhelyben a barátomnál. Már éppen takarítottunk, amikor egy földön heverő fadarabban megbotlottam. Térdre estem. Ügy éreztem, mintha a gerincemet megrázta volna az áram. Nem tudtam föl- állni. A fiúk ültettek föl, s hívták a mentőket. Még aznap megoperáltak... A gyerekek megebédeltek, egymást túlkiabálva hancú- roznak a szobában apjuk körül. „Add ide az autót!” — hangoskodik Tomika. „Neked is van, játssz azzal!” — hangzik Robika válasza. „Gyertek a másik szobába!” — szól rájuk anyjuk — „Hagyjátok a bácsit és apukát beszélgetni!” — Nem tudtam a két lábam megmozdítani. Átkerültem Szegedre, majd néhány hét múlva a budapesti Rehabilitációs Intézetbe. Semmit sem javult az állapotom. De itt megtanítottak öltözködni, tornázni, fürödni, mozogni. Azért többnyire az ágyban feküdtem. Az segített át a nehezén, hogy a gyerekeimre és a feleségemre gondoltam. Aztán tavasszal hazakerültem. Most itt tolókocsi- zok a szobákban. Ha ki akarok menni a levegőre, akkor a barátaim, munkatársaim segítenek. Például, ha elmegyek a szüléimhez, Andrási, vagy Hankó barátom leviszi a tolókocsit, aztán feljönnek értem, s a hátukon levisznek engem is. Visszafelé ugyanez az út. Ilyenkor tudja meg az ember, hogy ki a barátja. „Én is kérek meggymárkát” — bújik be az ajtón Tomika. „Én is, én is” tolakszik Robi az asztalhoz. „Mindenkinek jut, gyerekek” — mondja Kása János, s a szekrényhez gördül kocsijával. Kitesz öt poharat, s tölt mindannyiunknak. „Egészségére”. — Régi bútoros vagyok. Több, mint 12 éve a szakmában dolgozom. Jó kis brigádban. Az utóbbi időben már a csiszolóüzem csoportvezetője voltam. Hiányzik a munka. Ezért, amit így ülve meg tudok csinálni, azt ma is megcsinálom. Intarziákat készítek. Ügy saját kedvtelésre, meg a gyerekeknek, barátaimnak. Ez is leköt. Nappal egyedül vagyok itthon, a feleségem dolgozik, a gyerekek meg óvodába járnak. Ide a szemközti óvodába. Ha valamelyik beteg, hát most én vigyázok rá. Ilyenkor meg hét végén együtt csinálunk mindent. Most írtunk a Télapónak, ki mit kér. „Én diót, mogyorót és dominót kértem” — harsogja a kisebb. „Én is dominót” — licitál Robika. — „S legót is kértem karácsonyra”. „Az még talán a Télapónak sincs” — csitítja anyjuk — „tudjátok, azt nem lehet kapni a boltokban”. — Aztán nyár végén jöttek az első örömök. Először sikerült megmozdítani a lábam ujját, majd a lábfejemet. Később már a térdem is tudtam egy kicsit hajlítani. Van egy járókeretem, mindennap megpróbálok felállni, egy kicsit tornázni. Tudja, a pesti intézetben mindenhová kampók, kapaszkodók voltak szerelve a falba, hogy egyszerűbb legyen a mozgás. Én itthon egy szöget sem vertem a falba. „Magad, uram” — ez volt a jelszavam. így jutottam el oda, hogy ma már fel tudok állni a keret mellett. Igaz, ez még nem sok. De reménykedem a javulásban, ha nem is tudok többé futni. „Gólya, gólya, gilice, mitől véres a lábad” — éneklik a gyerekek a másik szobában. Tomika átfut hozzánk: „Bácsi, én tudok másik éneket is. Télapósat. Elénekeljem?” „Halljuk!” — s rá is zendít. Az éneklés után újra átmegy a szobájába. — Nagyon megleptek a munkatársaim. Nincs egy hónapja, amikor az egyik kollégám azzal állított be, hogy „A bútoripariak összedobtak neked egy kis pénzt, s hozzásegítünk egy Trabant Hy- comathoz. Azért, hogy ki tudjál mozdulni otthonról”. Meg sem tudtam szólalni. Én mindenkivel jóban vagyok a szövetkezetben, de álmodni sem mertem volna ilyen meglepetésről. Ilyen összefogásról. Szinte ma is hihetetlennek tűnik. S aztán jött a másik hír: hamarosan leköltözhetünk a második emeletről a földszintre. Vagyis új lakást kapunk. A lakótelepen, ahonnan könnyebben ki tudok mozdulni otthonról. „Kérek egy kis csokit” — kérleli anyját Robika. „Ott van a polcon, ha meg nem etted a csoki .mikulást”. Robika meg is leli. De csak nem eszik belőle. Tologatja, nézegeti, aztán visszateszi a helyére. — Most rokkantságin vagyok. Szépen fizetnek. Kétezer-nyolcszázat. Elég is, nem is. Sok még az OTP-tartozá- sunk. Voltak itt többször is a munkatársaim, én is jártam a szövetkezetben. Már gondolkozom azon, hátha tudnék valami munkát vállalni, így, ülve, ami hasznos lenne a kollektívának. Például intarziákat. Vagy bármit. Ügy sem tudnám ma másképp megköszönni azt, amit értem tettek. Jávor Péter Ünnepi műszakban A körösladányi körzeti megbízott rendőrnek az önkéntesek is segítenek A bélmegyeri vadászházban sütnek-főznek a konyhán dolgozó asszonyok A szeghalmi mentőállomás dolgozói felké&ülték a váratlan esetekre A karácsony a szeretet és a család ünnepe. Ilyenkor a szülői háztól messzire került gyerekek is hazalátogatnak, hogy ha máskor nem is, legalább ezen a napon együtt legyen a család. Vannak azonban olyanok is, akik nem tölthetik ezt a napot szeretteikkel, mert a munkájuk nem ismer ünnepet. Nem maradhat napokra gondozó és eleség nélkül egy állattenyésztési telep sem. Éppen az ünnepek miatt megnövekedett vasúti és közúti forgalmat is szervezni és irányítani kell, s szinte nincs olyan nap, hogy balesetek elő ne fordulnának. De nemcsak a közúti baleseteknél, hanem a váratlan rosszulléteknél is nagyon fontos a mentők gyors érkezése, és az azonnali orvosi beavatkozás. A külföldi turisták is szívesen jönnek ezekben a napokban hazánkba vadászni. Az ő ellátásukról a vadászházak alkalmazottai és a vendéglátóipari egységek gondoskodnak. Békéscsaba vasútállomásának vonatforgalmát a forgalmi szolgálattevő automata berendezéssel irányítja A Hidasháti Állami Gazdaság tehenészeti telepén a takar- mányosok mindig friss silót és abrakot kevernek az állatoknak Veress Erzsi képriportja
