Békés Megyei Népújság, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-02 / 282. szám
o 1979. december 2., vasárnap 14. Kulich Gyula országos fotókiállítás Szabó Tibor Cipész című képe a Népművelési Intézet díját nyerte el Egy NEB-vizsgálat figyelmeztető tanulságai A tankönyvíró festő Zsákyéknál látogatóban Békéscsaba város Tanácsa, a Megyei Művelődési Központ, s a „Balassi Fotóklub” közös vállalkozása most kezd igazán beérni. A Kulich-fotókiállításra idén 154 alkotó nevezett be, s a gazdag választékból a zsűri 77 szerző 118 munkáját javasolta a kiállításra. Az alkotások zöme az ember életének varázslatosan szép pillanatait ragadja meg. A munka, s az általa született eredmények, végre kellő hangsúlyt kaptak a kiállításon. Az idősebb generáció fáradtságot, és magányt tükröző képei pedig egyenesen felkiáltójelként vonzották a tekintetet. Meglepően sokan éltek a fotómontázs sűrítő erejével. Nem egy esetben indokolatlanul. S bár a zsűri döntése néha meglepetésre késztette a látogatókat, a Magyar Fotóművészek Szövetsége által díjazott három képből álló, „Ovitorna”, Ka- szap István alkotása, a közönség és a zsűri véleményének szerencsés találkozása. A természet és ember csodálatos harmóniáját tükröző Berta Béla-, Gyenes Kálmán-fotók szintén elismerést arattak. A kiállítás ma, vasárnap utoljára látható a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban. Aki még nem látta, annak érdemes elzarándokolnia a mai magyar fotóművészetet reprezentáló kiállításra. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság terve szerint fogott hozzá az idei tanév elején a Békés megyei Népi Ellenőrzési Bizottság ahhoz az átfogó vizsgálathoz, amelyben a megnövekedett létszámú gyermekkorosztályok iskolába lépésének előkészítését ellenőrizte. A három szakaszban lefolytatott vizsgálat során a városok egyes kerületeiben, a megye valamennyi községében és 33 általános iskolában folytattak különböző szempontókat figyelembe vevő helyszíni ellenőrzést. Ehhez a nagy munkához szükség volt a társadalmi erők bekapcsolására is. A több hónapos alapos munka után született összegzésben több figyelmeztető, tudott vagy kevéssé ismert jelenségre irányították rá az illetékesek figyelmét. Váltakozva is kevés! Az óvodás és általános iskolás korú gyermeklétszám rohamos növekedésére csak félig-meddig készült (vagy készülhetett?) fel a megyei tanács művelődésügyi osztálya. Óriási erőfeszítésekkel nagyjából megoldotta az óvodai gondokat. Az általános iskola alsó tagozatára már nem futotta az erőből. A tervezést tovább nehezítette az úgynevezett „gócok” kialakulása. Ugyanis a városokban, az egyes járási székhelyeken a lakótelepek számának gyarapodásával ugrásszerűen nőtt az általános iskolás korú gyermekek száma. S az elkövetkezendő öt esztendőben csak további növekedés várható! Hiába teljesítette, illetve teljesítette túl tanteremépítési tervét a megyei tanács, a szükségtantermek magas aránya, s a demográfiai robbanás miatt a helyzet nem javult érezhetően, különösen a városokban. Megyei adatok szerint 1978-ban az egy tanteremre jutó tanulólétszám a városokban 34,2 fő volt, míg a községekben 1970-hez viszonyítva ez a szám 25,8. főre csökkent. Érdemes kiemelni még egy, az urbanizációra és a gyors népességszaporulatra jellemző adatot: az első osztályba iratkozottak száma a megye 5 városában 1970-ben 1509 fő volt, s ez 1978-ra 2346-ra emelkedett! Ennek következménye, hogy az alsó tagozatos osztályok elhelyezéséhez igénybe kellett és kell is venni a diákotthonokat, úttörő- és művelődési házakat, s egyéb helyiségeket is! A váltakozó tanítást csak kevés általános iskola tudja elkerülni a nagyobb településeken. Ehhez a meglehetősen szomorú képhez az is hozzátartozik, hogy a megvizsgált iskolák döntő többségében a biztonsági és közegészségügyi feltételek sem kielégítőek. Az iskolaépületek többsége megközelíti, vagy túl is lépi a százesztendős bűvös határt, s ami még növeli a gondol’, hogy a tantermek többségét lakásból, üzlethelyiségből, istállóból alakították át. A falak nedvesek, egészségtelenek, dohosak. Az iskolák felújítására pedig — állapítja meg a NEB jelentése —, csak minimális összeget tudnak fordítani. (Ami hosszú éveken át egyúttal igen gazdaságtalan is!) A probléma másik eredője, hogy az egy iskolához tartozó tantermek gyakran egymástól távol eső, különálló épületekben helyezkednek el. A képhez hozzátartozik az is, hogy a városokban a pedagógus szakos ellátottság 90% felett van, tehát jó, míg a községekben nagy a szóródás, 58—87%-ig. A megváltozott tantervi követelményeket a pedagógusok általában teljesíteni tudják. De az ehhez szükséges oktatási eszközöket csak részben kapják meg. (Egyrészt költségvetési, másrészt beszerzési gondok miatt.) összességében, az előbb említett hiányosságok kedvezőtlenül befolyásolják a pedagógiai munka színvonalát. A demográfiai hullámból eredően nő az iskolai napközis csoportok száma, s az általános gyakorlat azt mutatja, hogy többnyire a felső tagozatosok igényeit utasítják el. Zsúfoltak a napközis-, illetve osztálytermek, s a kis udvarok miatt a mozgásigény kielégítése sem biztosított. A gyorsabb drágább A megyei tanács művelődésügyi osztálya az V. ötéves tervidőszakra a városokban 40, nyolc községben 64 tanterem, 237,1 millió forintos építésére kapott jóváhagyást. Ebből 24 tanterem építésé húzódik át a következő tervidőszakra. A beruházási programok elkészítése időben megtörtént, de azok jóváhagyása több esetben is indokolatlanul hosszú időre nyúlt. A vizsgálat lényeges és figyelmeztető megállapítása, hogy a lakótelepeken az általános iskolák megépítése nem a betelepítéssel, beköltözéssel egy időben történt. Így a gyerekeknek 2—4 kilométer távolságra kellett bejárniuk. Sajnos, a fejlődés ütemét károsan befolyásolja az is, hogy az elkészült, illetve készülő iskoláknak csak 43 százaléka épül korszerű, tehát gyors technológiával. Ez utóbbi ugyanis lényegesen drágább. A vizsgálat megállapította azt is, hogy a társadalmi összefogásból, s a helyi tanácsok erőforrásaiból épült új óvodák, iskolák üzemeltetési költségei nem voltak biztosítottak. Ezért javaslatot tettek, hogy az építtetők előre jelezzék szándékukat, hogy aztán egységes szabályozók alapján biztosíthassák a költségvetést. Huszonkét „talált” gyermek Békés megyében — állapította meg a vizsgálat — megoldatlan a tanköteles korba lépők teljes körű és pontos nyilvántartása. A jelenlegi népességnyilvántartó nem szolgáltat adatot kötelezően sem a tanácsi szak- igazgatási szerveknek, sem az iskoláknak. A tanköteles korúak összeírásának jelenlegi gyakorlata pedig nem biztosítja a teljes körű beíratást. A népi ellenőrök vizsgálata alapján 22 iskolaköteles gyerek elmaradt beíratását állapították meg. A gyermekek iskolaelőkészítése viszont megoldottnak tekinthető. Mindössze 0,8 százalék az óvodába nem Járt, vagy iskolaelőkészítő tanfolyamon részt nem vett gyerekek száma. A NEB javaslatot tett, hogy az Állami Népességnyilvántartó Hivatal tegye alkalmassá a népességnyilvántartás rendszerét arra, hogy annak alapján valamennyi tanköteles korba lépő gyermek beíratása biztosítva legyen. A Békés megyei Népi Ellenőrzési Bizottság folytatja a megye általános iskoláinak és óvodáinak helyzetét elemző munkáját. S ez annál inkább is üdvös, mert hatására remélhetően felfigyelnek a megyei helyzetre, az illetékes minisztériumokban is, hasznosítva a tapasztalatokat a következő tervidőszakban. Sokan talán nem is tudják róla még a közvetlen környezetében sem, hogy fest és rendszeresen ír tankönyveket. Szőke, halk szavú és igen szerény ember a Szarvasi Óvónőképző Intézet művésztanára, Zsáky István. Nemrégiben Békéscsabán, a Jókai Színház előcsarnokában Koszta Rozália nyitotta meg a kiállítását, így a kérdésekkel is megnyitó művészt ostromolták: miért vonul vissza a világtól, miért nem hallat magáról többet ez a festő? Egyszerű volt a válasz: mert ő ilyen. Művészemberek lakása az a két szoba összkomfort Szarvason, ahol Zsákyék élFotó: Gál Edit nek. Ízléssel berendezett, szőnyeggel bélelt, népművészeti tárgyakkal gazdagon díszített otthon. Képek és készülő művek a szekrény tetején, a kályha mögött, a tévé mellett, keretben és keret nélkül a szobák minden zege-zugában. Hol lehet itt festeni, ötlik nyomban a látogató eszébe. — A heverők tetejét letakarom, és ott rendezem be a „műtermemet” — mosolyog a festő. Nehezen beszél önmagáról. Az egyetlen dolog, amiről büszkén vall, hogy az Országos Pedagógiai Intézet segítségével háromhónapos alkotói szabadságot kapott. Báron Lászlóval, kecskeméti kollégájával közösen metodikai, módszertani tankönyvet ír a szakközépiskolában tanuló óvónőhallgatóknak. — Hogyan indult élete, pályája? — kérdezem. Emlékezik, s az emlékezésben is társa felsége, Emmi. A figyelmes, okos asszonyok sokoldalúságával segít át bennünket mindig a beszélgetés rázósabb buktatóin. — Szegedi tanulmányaink jelentik a kezdetet, mindketten ott végeztünk, majd Orosházára kerültünk tanítani — mondja Zsáky István. — Ott is találkoztam a festést értő, tehetséges emberekkel, jól kijöttünk egymással a képzőművészkörben. Ma ők jelentik az orosházi fiatal festők csoportját. Elek László kollégám hívott Szarvasra tanítani, együtt jöttünk ide a képzőbe. Egészen más, sajátos világ ez, másképpen értékelhető, mint bármelyik oktatási intézményé. Nagy a felelősség, hiszen hallgatóink nemcsak az óvodában tanítják majd esztétikus látásra, ábrázolásra a gyerekeket, de egész környezetüket alakítják egy-egy kisebb vagy nagyobb faluban, városban. Itt Szarvason is vezettem felnőtt művészszakkört a művelődési központban, de most már évek óta az úttörőházban foglalkozom a gyerekekkel. Ez a csoport sokat segít a munkámban, a kísérleteimben, hiszen közöttük az óvodáskor utáni vizuális látásmód fejlődését figyelhetem meg. Hamarosan előadást tartok pedagógusoknak is erről a témáról. Elmondom majd nekik a véleményem, hogy míg mi, felnőttek kicsit eltompulunk a világgal szemben, a gyerekek, eleven reakciójukkal mindent ész- revesznek. Rajzaikon ez tükröződik is. Sokan művészinek érzik a gyermekrajzokat, s ezeket az esztétikai vonásokat szeretném bemutatni majd a hallgatóknak. Lapozgatom a Rajz és kézimunka című óvónő-szakközépiskolai tankönyvet, amely Báron László, Juhász Antal és Zsáky István munkája. Tetszetős formája, áttekinthető tagoltsága a szerkesztő: Gidayné Kovács Júliát dicsérik. Foglalkozik a könyv az ábrázolás formáival, a térbeli ábrázolással, a kompozícióval, a díszítés módozataival, a kézimunkák (papír, fa, műanyag, textil) lehetőségeivel. Az utolsó fejezet a művészetről tájékoztat röviden, látni tanít, bemutatja a népi és iparművészetet, környezetünk és az óvoda esztétikájáról is írnak a szerzők. Alapos tudást, felkészültséget feltételez egy ilyen könyv megírása. Haszonnal lenne forgatható a napközis és alsó tagozatos pedagógusok, szülők számára is, rengeteg ötletet ad, tanít, tájékoztat, de sajnos sehol sem kapható. Mikor volt ideje tankönyvírásra Zsáky Istvánnak? — Sokáig betegeskedtem, feküdnöm kellett, volt hát időm az alapos elmélkedésre. Persze, nem ez az első tankönyv, amelynek írásában részt vettem. A kollégáim biztattak arra, hogy tanulmányokban írjam meg a tapasztalataimat. Hálátlan feladat a tankönyvírás, szinte lehetetlen, hogy bírálat ne érje az embert. Egyébként is a gyakorlat a legjobb próbaköve egy-egy könyvnek. Mégis írni kell, kevés a szakirodalom, nekünk óvónőképzős tanároknak így is hasznosítanunk kell az ismereteinket ! Szívügyem a környezetesztétika. Mi, a képzőben alakítottunk egy bizottságot azzal a céllal, hogy változtassunk a hallgatók szemléletén, viselkedésén, fejlesszük az óvodai környezetkultúrát. Érzésem szerint a tankönyvszerzéshez egy egész élet tapasztalata kell, de ha belejön az ember az írásba, fél esztendő alatt elkészül a kézirat. Állandóan tartom a kapcsolatot a végzett óvónőkkel is, előadások, továbbképzések során, az ábrázoló munka- közösség foglalkozásain találkozom velük. Ügy látom, a tanítványaink megállják a helyüket, egyik-másik még művészi alkotással is próbálkozik. Nem könnyű Képzőművészeti Alap-taggá lenni sehol az országban. Sok-sok tehetség és legalább olyan sok szerencse szükséges hozzá. Zsáky István három éve lett hivatásos képzőművész, de ez szerinte, csak külsőség és nem létkérdés. Ugyanaz maradt, többet se követel magának, mint eddig. Festményeivel sorozatosan képviselte régebben is vidékünket Szegeden, Budapesten, s máshol az országban. Legközelebb januárban, a hódmezővásárhelyi múzeumban lesz önálló tárlata. Alkotó nyugalomra, s még több munkára vágyik. Megérdemli, hogy teljesüljön a kívánsága. Bede Zsőka Mazumel László Játék című, második díjas képe
