Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-09 / 262. szám

0 Interjú Buenos Airesben Beszélgetés a szovjet Színházi Élet főszerkesztőjével 1979. november 9., péntek _____________________________________ ^ um-fíTd A békéscsabai Jókai Színház a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 62. évfordulójának megyei ünnepe al­kalmából mutatta be H. Borovik, szovjet szerző „Interjú Buenos Airesben” című darabját Jurka László rendezé­sében. A darab egy tekintélyes chilei újságíróról, Carlos Blancoról szól, aki az Allende kormány idején ellenzéki újságcikkeket ír, amelyeket aztán a fasiszta ellenforra­dalom saját elnyomó céljaira használ fel. Carlos Blanco az uralomra került fasizmussal sem ért egyet. Bár nem jó szántából, de segítséget nyújt a népi kormány egyik megsebesült, menekülő miniszterének. A darab esemé­nyei nagy részt a lakásán zajlódnak. A dráma végén Blanco Argentínába emigrál és a hatalomra jutott, ke­gyetlenségekben tobzódó fasiszta diktatúra ellen nyilat­kozik, és ezért életével fizet. A dráma kiválóan példáz­za „gyilkosok közt cinkos, aki néma” alapigazságot. Eny- nyit a darab tartalmáról, röviden. Egy tanácskozás margójára A honismeret szerepe a közművelődésben Az előadás után a színház igazgatójának szobájában a darab színreviteléről beszél­gettünk. Jelen volt ezen töb­bek között J. A. Zubkov, a szovjet Színházi Élet főszer­kesztője, kritikusa is. Kéré­sünkre véleményt mondott a drámáról. Nyilatkozatának elején hangsúlyozta, hogy nem ud­varias szavakat, hanem őszin­te véleményt szeretne mon­dani. A kritikus feladata kü­lönben is az, hogy kemé­nyen, akár egy kalapács, az igazságot adja még akkor is, ha tudatában van annak, hogy a teljes igazság feltá­rása nem kizárólag csak az ő feladata. Szeretné, ha meg­jegyzéseit úgy fogadnák, hogy szándéka segítő. Az „Interjú Buenos Aires­ben” című darab a világ, az emberek nagy problémájáról szól. A harmincas években a közismert szovjet író, Mak- szim Gorkij azt a kérdést tette fel az íróknak: „ki mellett álltok ti, a művészet munkásai?” Mindig alapve­tő kérdés tehát, amit a szer­zők önmaguk elé állítanak, amilyen problémát kiválasz­tanak. El ben az esetben egy­értelműen ideológiai és po­litikai választásról van szó. És akik a darabot játsszák, azok előtt nem kétséges, hogy ez a választás ilyen. Benyomásom az előadás egészéről nagyon kellemes. Nekem úgy tűnt — mondta a főszerkesztő — hogy figye­lemre méltó formai megol­dást alkalmaztak a díszletek­nél. Azok a női szemek a díszletbe helyezve szerintem mártírszemek, az anyák, a lányok szemei, a lelkiisme­ret szemei. Azt a kérdést su­gallják mindvégig, hogy „mit csináltál te, mit tettél, hogy az élet tartalmasán folyta­tódhasson?” A színpadon megjelenő probléma általá­nos emberi, de úgy, hogy az a családi, egyéni életben jut kifejezésre. Azt példázza a darab, hogy nem elég szépen gondozott kerteket teremteni, ha azután az a fasiszta csiz­mák alá kerül. Ezt a gondo­latot sugallják a színpadon más eszközökkel az újság- kötegek a földön, az össze­kötözött újságcsomók. Mind­ezek nagyon pontosan cél­zott, politikai tartalommal töltött gondolatok. A darab főszereplőjének a lakása — ahol az események zöme játszódik — egyszerű, minden különösebb luxus nélküli. A kosztümje viszont keresett eleganciát tükröz. Carlos Blanco szmokingja nem illik ebbe a környezet­be, a helyzettel ellenkezik. A jó véleményemmel együtt, azzal, hogy nagyon pontosan látták meg a darab eszmé­jét — fejezte ki Zubkov — nekem az az érzésem, hogy a színészek teljesen különbö­ző iskolákat képviselnek, mondhatnám úgy is, hogy az egész színészi eklekticizmust mutat. A darabban szereplő szí­nészek között vannak, akik nagyon pontosan élnek a szerepben és jól adják vissza azt, amit játszanak. Viszont láttam, éreztem beszédhibá­kat. Ez alatt azt értem, hogy mondják ugyan a szavakat, de nem hatnak rám. A konk­rét példák felsorolásától a körülmények miatt el kell tekintenem. Hangsúlyozni szeretném — mondta —, hogy a mai szín­háznak két fontos feladata van. Az egyik, hogy a szí­nészek az eszmével, amelyet a darab közvetít, teljes mér­tékben azonosuljanak. A má­sik, hogy ezt pontosan inter­pretálják. Carlos valószínű­leg igen izgalmas színész. Ahogy láttam, szereti a kö­zönség. De itt a darabban nem egyszer ünnepélyes han­got üt meg. Nem beszél, ha­nem kinyilatkoztat. Valami­féle puhaság irányába men­tek el a színészek. A finálé­ban például szinte elvész annak az elsőbbsége, amit Carlos, mint politikus vég­zett. Ide egy acélos hangvé­tel kellene, amelyik azt a mély meggyőződést, elhatá­rozást kifejezné, hogy ha ké­sőn is, ha élete árán is, de csak szembe fordult a fa­siszta diktatúrával. Ez hatáshiány. Ez vonat­kozik például a bohócra is. Alakításában intelligens, lágy. De nekem jobban esett volna, ha olyan apát ját­szik, aki elvesztette lányát, így árnyaltabban formálhat­ta volna szerepét. Vagy itt van például az ajtó esete. Véleményem, hogy jobb lett volna, hanem annyira igyekeznek a színé­szek az ajtó közelében len­ni, amely mögött az elrejtett sebesült van. Hihetőbb a konspiráció, ha csak a sze­mük van az ajtón, aggódva. A jelen megoldás olyan kons­piráció, amelyet mindenki azonnal átlát. Ezért kevésbé hihető. A beszélgetés befejezése­ként arról kérdeztük a szov­jet Színházi Élet főszerkesz­tőjét, hogy tudna-e nekünk mondani valamit H. Borovik szerzőről, mert ő a magyar közönség előtt még ismeret­len. Híres, nemzetközi szovjet újságíró — mondta Zubkov. — Több nemzetközi témájú könyv írója. Eszmeileg Gon- csarov hatott rá leginkább. A Majakovszkij Színház csábí­totta el 'színdarabírónak. Ez most már a harmadik da­rabja. Az előző kettőt is szé­les körben játszották a Szov­jetunióban, de ezt a mosta­nit, amelyet ma este a Jó­kai Színház is bemutatott, szinte mindenütt játsszák ha­zánkban. Nagyon örülök, hogy ezt a darabot láthattam ma este a Jókai Színház ünnepi előadá­saként — fejezte be a beszél­getést J. A. Zubkov. Enyedi G. Sándor A békési alkotók tárlata Megyénk amatőr képző- művészeti életének vitatha­tatlanul egyik ozpontjává nőtte ki magát r. legfiata­labb város, Békés. A műve lődési központ védőszár­nyai alatt tevékenykedő al­kotókor tagjai a képzőmű­vészet mellett az irodalom­ban, a zenében, a filmművé­szetben is szeretnék letenni névjegyüket. S hogy ez a „védőszárny” nemcsak istá- polást, hanem az alkotókedv és -szándék elismerését is jelenti, bizonyítja a novem­ber 6-i, kedd délutáni ünne­pi alkalom is a város Jan- tyik Mátyás Múzeumában. Ekkor és itt nyílt meg a Békési tárlat, az alkotókor képzőművészeinek évi sereg­szemléje. Ekkor nyújtották át két tagnak — dr. Párzsa Jánosnak és Várkonyi János­nak — a Békés Városért emlékplakettet. A gyűjteményesség fogal­mába értelemszerűleg bele­tartozik a heterogénitás va­lósága is. Jelen esetben ki­lenc amatőr sorakoztatta fel és tárja a nagyközönség elé az elmúlt hónapok alatt megszületett, a zsűri szerint is a nyilvánosság elé való munkáit. Félszáz akvarellt, olajfest­ményt; igen sok tanulmány- jellegű munkát. Kilenc al­kotó természetesen nem mu­tathat munkáiban egységes képet. Főleg akkor nem, ha amatőrökről van szó. Dol­gukat, hivatásukat értő amatőrökről. Nemcsak a technikában, hanem a felfo­gásban, komponálásban sem talá".- " azonos jelrendszer a kepeket néze­Mint már beszámoltunk róla, a Hazafias Népfront megyei művelődéspolitikai bizottsága október 26-án és 27-én kétnapos honismereti tanácskozást szervezett Bé­késcsabán, a KlSZ-vezető- képző iskolában. Az előadá­sok, a konzultációk és az egyéb szakmai jellegű meg­beszélések valamennyi té­májára terjedelmi okok mi­att nem térhetünk ki részle­tesen, csupán néhány érté­kelő megállapítást, és a jö­vő tennivalói közé tartozó fontosabb feladatokat emel­jük ki a tanácskozáson el­hangzott gazdag anyagból. Értékes és alapos történe­ti visszapillantásban mutat­ta be dr. Köteles Lajos, a tudományos koordinációs szakbizottság titkára Békés megye honismereti-helytör­téneti munkájának 35 esz­tendejét. Sőt, a mozgalom kialakulásának körülményeit ismertetve az előadó utalt a felszabadulás előtt folyta­tott kutatásokra is. Mint is­meretes, korábban is voltak kiváló szaktekintélyei me­gyénknek. Az 1950-es évek végén több szakköri munka, helytörténeti kiadvány je­lent meg Battonyáról, Csa- nádapácáról, Mezőkovácshá- záról és így tovább. E pub­likációknak közkinccsé téte­lére feltétlenül meg kell ta­lálni a lehetőséget. Az 1960-as évek elején or­szágos méretű munka bonta­kozott ki. Békésben is létre­jött a megyei helytörténeti bizottság, amely az erkölcsi elismerésen túlmenően tá­mogatta a különféle írások megjelentetését; a tanácsko­zások, továbbképzések, a honismereti mozgalom nép­szerűsítését segítő rendezvé­nyek szervezését. A HNF V. kongresszusát követően 1968 novemberé­ben — a párhuzamosságok kiküszöbölése céljából — sorra megalakultak a nép­front megyei, városi és já­rási testületéi mellett műkö­dő honismereti-helytörténeti bizottságok. Munkájukat több kiemelkedő esemény getve, vizsgálgatva. Persze, mindez nem jelentheti azt, hogy a rendszeresség, a ka­rakterisztikus arc hiányzik ebből á bemutatkozásból. Inkább annak a megnyilvá­nulása, hogy az alkotókor képzőművészei egy szakaszt lezártak eddigi életükben, s most ismét valamilyen vá­laszút elé kerültek. S, hogy merre vezet majd ez az út, azt nekik, maguk között kell eldönteniük. S ebben egy a fontos — ahogyan minden amtőr művészeti csoport esetében is — egyrészt ön­építésükre, tehetségük ki­bontakoztatására, másrészt a közönség esztétikai felfo­gásának és ismeretanyagá­nak építésére kell töreked­niük. A már-már túlcsurranó na­turalista irányzattól a mély gondolatiságot is felvállaló szocialista realizmusig: e fémjelzi. Egyetlen példa; Végh Mihály tanár értékes kutatásokat végzett Tüköry és Garibaldi életével, tevé­kenységével kapcsolatos em­lékek, dokumentumok össze­gyűjtésekor. E munkát Kö- rösladányban kezdte, majd az olaszországi Palermóban folytatta... A szakbizottság titkára korrekt módon revidiálta azt a korábbi nézetét, amely szerint az 1970-es évek elején bizonyos törés jellemezte a honismereti mozgalmat. No­ha, akkor csakugyan tapasz­talni lehetett bizonyos meg­torpanásokat, de a valóság­ban — mint később bebizo­nyosodott — minőségi válto­zás következett be. E fejlő­dést az üzemtörténeti pálya­munkák, a nagyszerű kiállí­tások is igazolták. Ipari és mezőgazdasági üzemek, vál­lalatok, intézmények szocia­lista brigádjai a megye kü­lönböző településein bemu­tatták az általuk összegyűj­tött anyagot: a mesterségek egykori dokumentumait. Például a gyógyszerészekből, asszisztensekből álló kollek­tíva munkaidőn kívül olyan gazdag tárgyi emlékekkel je­lentkezett, amely országos viszonylatban is páratlanul értékes gyűjteménynek szá­mít. Az MSZMP KB 1974-es közművelődési határozata kedvezően hatott a honisme­reti mozgalomban rejlő lehe­tőségek kiaknázására. A két évvel később megjelent köz- művelődési törvény a könyv­tárak, a múzeumok, a levél­tárak, a művelődési házak feladataként jelölte meg a honismereti munka és a helytörténeti kutatások se­gítését. Az évfordulós ese­ményekhez kapcsolódva sok helyen fellendült a szakköri élet, s erre az időre felnőtt az országos elismerést kivál­tó történészgárda. A szerzők második helyezést értek el a Tanácsköztársaság Békés megyében című kötettel. Ezenkívül még több, tudo­mányos igénnyel megírt könyv és tanulmány is nap­kettő határ közé esik stílus szempontjából a tárlaton felsorakoztatott anyag. Az elsőt inkább Hevesi Ferenc képviseli csendéleteivel. Az impresszonista ízű tájképek sorában Csuta György ak- varelljei tűnnek fel: szépen komponáltak, érzelemdúsak ezek a rajzos képek. Várko­nyi János ez alkalommal is a tőle megszokott, a realiz­mus új útjain járó stílusje­gyekkel megfestett, a való­ság és a mese határain moz­gó képei tetszettek ezen a kiállításon. Az említett két határ második végét műfaji­lag és a stílus szempontjá­ból Párzsa János zárja le nagy ívű ecsetkezeléssel ké­szített olajképeivel. A tárlat talán legjobban sikerült al­kotása tőle származik, a Kosárfonó című olajfest­mény. (Nemesi) világot látott az 1970-es években. (Békési Élet) Csa­pás volt viszont a Körös­menti Honismereti Közle­mények című kiadvány megszüntetése. Az első 1967- ben, az utolsó 1976-ban je­lent meg. A kétnapos tanácskozáson elhangzott hozzászólásokból ítélve elmondható, hogy az egyes településeken a hozzá nem értés miatt még mindig nem használják ki a lehető­ségeket. Többek között azért is akadozik a mozgalom köz- művelődést segítő tevékeny­sége. Mások hiányolták a publikációkat, amelyek ko­rábban kellő „terepet” biz­tosítottak a közéletiség ki­bontakozására. Mindenkép­pen törekedni kell arra, hogy ne csak az értelmi, hanem az érzelmi oldal is szerepet kap­jon a hazafiságra és a szo­cialista internacionalizmusra való nevelés folyamatában. Egy esti kerekasztal-be- szélgetésen dr. Lovász György, a Szarvasi Óvónő­képző Intézet tanszékvezető­je, a HNF* megyei honisme­reti csoportjának titkára a nemzetiségek lakta települé­seken tapasztalható egyné­hány téves nézetről beszélt. Hangsúlyozta továbbá az óvoda, az iskola és a család szoros kapcsolattartásának szükségességét. Mint mon­dotta, fontos, hogy a gyer­mekek ellentmondásoktól mentes légkörben nevelked­jenek. A tanácskozásokon, a kon­zultációkon szó esett az egyes szakterületek képvise­lőinek „összecsapásairól” is. Ám bebizonyosodott, hogy ezek a jó szándékú, építő jellegű viták mindig is a ha­ladás ügyét szolgálták. A publikációk egész sora iga­zolja, hogy az idők folyamán a „műkedvelőkből” lettek az igazi „profik”. A nagy ta­pasztalatokkal és kellő tár­gyi tudással rendelkező tör­ténészek lelkesen, önzetlenül segítették a kezdőket, s fö­lényüket egyszer sem érez­tették velük. A gazdag ötleteket, javas­latokat tartalmazó hozzászó­lások közül végezetül csak néhányat emelünk ki. A me­gyei, a járási, a városi ta­nácsok művelődésügyi osztá­lyai, továbbá a honismereti bázisközpontok a korábbihoz hasonlóan foglalkozzanak a honismereti mozgalommal. A művelődési központoknak — mint módszertani tovább­képzési intézményeknek — jobban be kell tölteniük sze­repüket. A történelmi em­lékhelyek ápolása, a törté­nelmi tudat fejlesztése, a könyvtárak helytörténeti gyűjteményeinek kialakítása (és hozzáférhetővé tételük) — mindezek már a közeljö­vő feladatai közé tartoznak. E kétnapos honismereti ta­nácskozás eredményességét egyúttal az a körülmény is aláhúzza, hogy az előadók és a résztvevők elsősorban a gyakorlati, nem pedig az el- méletieskedő munka szüksé­gességére hívták fel a fi­gyelmet. SZÍNHÁZ, mozi 1979. november 9-én, pénteken este 19.00 órakor Békéscsabán: INTERJŰ BUENOS AIRESBEN Jókal-bérlet 1979. november 9-én, pénteken este 19.00 órakor Mezőkovácshá­zán: AZ ARANY EMBER * * * Békési Bástya: 4 órakor: Apacsok, 6 és 8-kor: A kétbal­kezes és az örömlány. Békés­csabai Építők Kultúrotthona: 5-kor: Periszkóp a fjordok kö­zött, 7-kor: Két férfi a város­ban. Békéscsabai Szabadság: de. 10-kor: A sólymok vezetője, 4 és 7-kor: A blokád folytatása I.. II. Békéscsabai Terv: Családi össze­esküvés. Gyulai Erkel: Hívj a messzeségbe! Gyulai Petőfi: 3 és 5-kor: Buffalo Bill és az in­diánok, 7-kor: Júlia. Orosházi Béke: Mackenna aranya. Oros­házi Partizán: Allegro Barbaro. Szarvasi Táncsics: Mese habbal. A Sarkadi 1-es számú Általános Iskolában 300 négyzetméter iskolai tantermet parkettáztak társadalmi munkában 1978 79-ben. Szülők, nevelők, és nem utolsósorban a Sarkadi Cukorgyár segítségével úgy tervezik, hogy 1980-ra a hátra­levő 250 négyzetméter parkettázással minden tanteremből eltűnik a régi, olajos padló Fotó: Gál Edit A tárlatot már a megnyitást követően igen sokan keresték Fotó: Gál Edit

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents