Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-07 / 261. szám
NÉPÚJSÁG o 1979. november 7., szerda Tagcsoport a tsz-ben — Ha jól tudom, tavaly ilyenkor ön volt az egyik a háromból, aki megkapta a megyében a Magyar—Szovjet Baráti Társaság aranykoszorús jelvényét... — Igen — válaszol Ledzé- nyi Jánosné, a békéscsabai Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet főkönyvelő-helyettese, a helyi MSZBT-tagcsoport ügyvezető elnöke. — Kicsit meg is lepődtem, amikor a megyei pártbizottságon megkaptam ezt az elismerést. Nagyon jólesett, hiszen megalakulás óta én vagyok a csoport elnöke. Azt hiszem, megdolgoztam érte. — Hallhatnánk valamit a kezdetről ? — Korábban itt, Mezőme- gyeren három tsz volt. Ezek egyesültek, és az így létrejött közös gazdaság felvette a Béke Tsz nevet. Amikor Békéscsabához csatolták Megyeri, jött a javaslat a név- változtatásra. A tagság megszavazta. Így lettünk Magyar—Szovjet Barátság Tsz. Akkor alakult meg a tagcsoportunk is, pontosan 1974. április 4-én. Az ügyvezető elnökségünk öttagú, van köztünk kertészeti dolgozó, traktoros, szerelő és gépkocsivezető, aki KISZ-titkár is. — És a jelen? — Azt hiszem, elég jó programokat szerveztünk. Az idén tavasszal voltunk Budapesten, a Szovjet Kultúra Házában, ahol Leonyid Brezsnyev Szűzföldek című könyvéről hallottunk egy nagyon színvonalas ismertetőt. Májusban nálunk járt a szovjet néphadsereg művészegyüttesének egy harminctagú kórusa. Nagy sikerű hangversenyt adtak. Meghívtuk mind a 12 városi tagcsoportot, sajnos csak kettő képviseltette magát. Annál nagyobb volt a megyeriek érdeklődése. Az idén még egyszer Pestre utazunk a Szovjet Kultúra Házának egyik rendezvényére. — Külső kapcsolat? — Levelezünk a Penza megyei Gigant Kolhoz tagjaival. Érdekes, hogy a régi kapcsolat ellenére nem tudtunk még személyesen találkozni. A múltkoriban Ballai Pál tsz-elnökünk felesége kulturális delegációjával járt Penzában. ö se tudott találkozni velük. Szoros volt a programjuk. Egyik fellépés a másikat érte, nem sok szabad idejük maradt. Beszélgetés közben megérkezett Gubis Pál, a szövetkezet párttitkára és Polner József állattenyésztési brigádvezető. — Én is voltam kint a Szovjetunióban, még 1975- ben. Leningrádba mentünk, és amikor hazafelé jöttünk, elromlott az idő. Moszkvában kellett landolni a géppel. Nem nagyon bántuk, mert így legalább ott is szétnéztünk egy kicsit. Én is tagja vagyok a tagcsoportnak, amikor tudok, elmegyek a rendezvényekre — mondja Polner József. — Most, szeptember végén járt nálunk Mihail Ko- kajev, a budapesti szovjet nagykövetség első titkára és Valerij Nazarov attasé. Velük már évek óta tartjuk a kapcsolatot. Most is csak úgy családostól lejöttek hozzánk az egyik szombat délután. Tartottak egy kis külpolitikai tájékoztatót. Vasárnap mentek vissza Pestre, mindenki nagyon jól érezte magát. Mindketten jól tudnak magyarul, így a tolmácsolással se kellett törődni. — Hogyan segít a párt- alapszervezet a tagcsoportnak? — Segítünk összeállítani a programot és mozgósítani a dolgozókat, párttagokat. Figyelembe kell venni, hogy milyen hónapot és napot írunk, annak megfelelően kell tervezni, mert különben nem jönnek el a tagok. Itt elsősorban télre lehet szervezni, mert nyáron és őszszel, a nagy munka miatt, nem érnek rá az emberek. Ennyivel nehezebb a mi munkánk, mint egy ipari üzemben, de ha jól időzítünk, nem marad el a hallgatóság. — Mennyi idejét veszi el a szervezés? — kérdezem ismét Ledzényi Jánosnét. — Bizony, olykor elég sokat. De rflehetek munkaidőben is intézni a dolgainkat, a rendezvények pedig túlnyomórészt este vannak. Ha az ember vállal valamit, azért egy kis áldozatot is kell hozni. — És a fiatalok? Ledzényiné elmosolyodik: — Látja, ez a legnehezebb. Valahogy ez az a terület, ahol sokkal aktívabbak a középkorúak. Nagy a megyeri diszkó vonzereje. Fiatal lányok, akikre jobban számíthatnánk, nemigen vannak a szövetkezetben. Előfizetünk szovjet újságokra, többek között a Lányok—Asszonyokra, a Fáklyára, a Szovjetunióra és a Szputnyikra. Ez utóbbit inkább a férfiak olvassák, mert őket jobban érdekli a téma. De bizton állíthatom: egyik sem marad olvasatlanul. — m. szabó — Vákuumformázó és csomagológép ... hamarosan csomagolhatják a VP 500-as vákuumformázó prést, amelyekét a KGST-országokba szállítanak Az idén emlékezhettünk meg arról, hogy a KGST 30 esztendeje alakult. Az első szovjetunióbeli értekezletükön a tagállamok vezetői azt határozták meg, hogy az egymás közötti gazdasági együttműködés szélesebb körű kibontakoztatására alakítják meg a szervezetet. Az alapokmány szerint „ ... célkitűzése, hogy a tagállamok erőforrásainak összefogása és egybehangolása útján elősegítse ezekben az államokban a népgazdaság tervszerű fejlesztését, a gazdasági és műszaki fejlődés meggyorsítását... ” Nos, az eltelt harminc év alatt ki ne ismerné hazánkban a KGST működésének eredményeit. Ha csak magyar szemmel vizsgáljuk, akkor is szembetűnő, mennyi féle árucikkünket küldtük a szomszédos szocialista országokba, mint például az Ikarusz autóbuszokat, gyógyszereket, élelmiszereket. Elsősorban azokat, amelyek gyártásánál hagyományaink vannak. Cserébe, közismert, mennyi energiahordozót, gépet, autót kapunk. Külkereskedelmi forgalmunk mintegy 60 százalékát a KGST-orszá- gokkal bonyolítjuk le. Az együttműködés fejlesztésének előrelépését jelentette a hosszú távú célprogramok kidolgozása és a szakosodás. Eddig is felsoroltuk, hogy miben vannak hagyományaink. Hasonlóan a többi KGST-tagállamnak is bizonyos hagyományai vannak egy-egy termék gyártásában. Éppen ezért kerül mind jobban előtérbe, hogy melyik ország mire szakosod- jon. Megyénk nem egy üzeme érdekelt a KGST közösségének tevékenységében. Közülük az egyik az Orosházi Vas-, Műanyagipari Szövetkezet. 1972 óta kapcsolódott be a KGST-n belüli gumi- és műanyagipari szakbizottság munkájába. De ne vágjunk a dolgok elébe. Az orosháziak már 1960 óta exportáltak termékeikből a szocialista országoknak. így például a Szovjetuniónak, Lengyelországnak, Csehszlovákiának, az NDK-nak. Termékeik között szerepeltek a különböző műanyagformázó gépek. Az első évben tulajdonképpen mindössze három gépet gyártottak, amely típusok már nem találhatók terméklistáikon, hiszen nagy általánosságban ötévenként kicserélődnek a gépek. Nem sokkal az új gazdasági mechanizmus bevezetése után hazánk jelezte a KGST- nek, hogy a műanyag vákuumformázó és csomagológépeikkel részt kíván venni — az orosháziak munkájára építve — a szakosodásban. A gumi- és műanyagipari szekció 1972. január 18. és 25. között ült össze Berlinben. Ekkor dolgozták ki, hogy mely ország milyen berendezésre szakosodik, s a magyar ajánlatot figyelembe véve elfogadták az orosháziak kínálatát. Tehették ezt, hiszen ekkor már több mint egy évtizedes hagyományai voltak a szövetkezetnek e gépek gyártásában. A kezdetben 15-16 típusú gép gyártását vállalta a kollektíva. A nagyobb géptípusok az alföldi városban készültek, s a hasonló kisebb típusokat a Budapesti Villamosipari Szolgáltató és Kisgépgyártó Ktsz készítette. Később — 1975-ben — átvették a vákuumformázó gépek gyártását a fővárosiaktól, s ma már szinte egyedüli gyártói nemcsak hazánkban, hanem a szocialista táboron belül is a gépeknek. A szerződés értelmében a KGST összes országának igényét kielégítik. Ma már évente mintegy 120 különböző gépet gyártanak, amely 90 százaléka a szocialista piacra kerül. Ennek mintegy felét a szovjet üzemek veszik meg. A szövetkezet ebből eredő árbevételének nagyobb részét e termékek gyártása eredményezi — ez évben várhatóan már 70 millió forintot. Az idén szeptemberben a lengyelországi Katowice mellett egy újabb egyeztetésre ültek össze a gumi- és mű- anyagipari szakbizottság tagjai. Most azzal a céllal, hogy a szakosodás további pontosítását rögzítsék, s felmérjék az 1981—85-ig terejdő időszak gépigényét. Az orosháziak vállalták, hogy 1981-től 27 típusú csomagoló- és vákuumformázó gépet gyártanak. Ebből 11 teljesen újszerű lesz, amelyet 14 fős fejlesztési kollektívájuk tervez meg. Ezt követően a jövő év áprilisában lesz a kereskedelmi tárgyalás — az idei katowi- cei folytatásaként —, amelyen minden tagország megadja, hogy mennyi gépet kíván vásárolni az öt év alatt. Tulajdonképpen ezek már az államközi egyezményekbe kerülnek. Jávor Péter A végellenőrzés után rövidesen a ZIL-autógyárba szállítják a berendezést A HUFE Harkovban Nemrég a televízió is beszámolt a magyar—szovjet műszaki együttműködés jelentős eseményéről, a Harkovi Kerékpárgyár festősorának és függőpályarendszerének üzembe helyezéséről. A riportban azt elmondták, hogy a nagy értékű berendezést a Hajtóművek és Festőberendezések Gyára szállította a Szovjetunióba, de arról nem volt szó, hogy ennek tekintélyes része Békéscsabán készült. A csabai, vagy más néven 3-as számú gyár csinálta az elektromos vezérlést, beépítettek sok ezer relét, több száz kilométer kábelt, számtalan műszert, jelzőlámpát és egyéb alkatrészt. Hatalmas berendezések — Vállalatunk legnagyobb partnere már hosszú évek óta a Szovjetunió. A mintegy 210 millió forintos export túlnyomó többsége — államközi szerződések alapján — ebbe a hatalmas országba kerül. Ott Vagyunk szinte mindenütt, ahol valamilyen új gyár épül, vagy egy régit korszerűsítenek. Nem csak festősorokat szállítunk a Szovjetunióba, hanem különféle függőpályákat is, melyek- a gyártást köny- nyítik meg. Szállítottunk rendszereket orvosi műszergyáraknak, ahol néhány de- kás alkatrészeket gyártottak és festettek, és van bőven olyan berendezésünk is, melyekkel traktorok vezetőfülkéjét, vagy éppen egész kombájnokat festenek — mondja Bjelik Béla, a HAFE 3-as számú gyárának igazgatója. A szovjet kapcsolat történetét vizsgáljuk, két ciklust különböztetünk meg, az első 1973-ig tartott, ez idő tájt kisebb egységeket, berendezéseket szállított a HAFE. Ezután az átszervezések és gyártmányváltozások miatt két év szünet következett, majd 1975-től megindult a nagy berendezések gyártása és szállítása. Hogy mennyire nagyok ezek a berendezések, arra csak egy példa: a Csel- jabinszki Traktorgyárnak szállított függőpályák hossza mintegy 30 kilométer, az elektromos vezetékeké 5—600 kilométer. Csak a vezérlés értéke mintegy 50 millió forint volt. A két ország kapcsolatai a festőberendezések gyártása terén nagyon szélesek. Közösen folyik például a fejlesztés a legkorszerűbb festési módszerek területén. A szovjet partner fejleszti ki és gyártja majd a jövőben a különféle szórófejeket, szórópisztolyokat, de új festékfajták kikísérletezésével is foglalkoznak. A magyarok — és főleg a HAFE — a függőpályás rendszereket, a vezérléseket és automatikákat fejlesztik. Mínusz 40 fok Egy, a cseljabinszkihoz ha- sanló hatalmas berendezés elkészítése és munkába állítása néha több évig tart. Csak a helyszíni szerelés hónapokat vesz igénybe. Megállapodások alapján a magyarok vállalják a szerelés vezetését, a szükséges munkaerőt a szovjet fél biztosítja. Hrabovszki Pál kétszer is volt már Harkovban, egyszer a traktorgyár, egyszer a kerékpárgyár szerelésénél. — őszintén állíthatom, hogy kitűnő a kapcsolatunk a szovjet partnerekkel. Igaz, jól ismernek már bennünket, hiszen sokszor jártunk már náluk. Általában a helyszínen mérjük fel a területet, a lehetőségeket és utána közösen szereljük a berendezéseket. Ez is több ütemben történik, így mikor búcsúzásra kerül a sor, már igazán jó barátokként köszönünk el egymástól — mesél élményeiről Hrabovszki Pál. Elmondta azt is, hogy a méretek nem hasonlíthatók a hazaiakhoz. A kerékpárgyár például eddig évi 800 ezer kétkerekű járművet gyártott, azért csak ennyit, mert kicsi volt a festőkapacitás. Most a HAFE berendezéseinek segítségével egymillió fölé nő a darabszám. És ennek a berendezésnek a testvére kerül nyelvrokonaink, a marik köztársaságának fővárosába, Joskarolába, ahol a Penzai Alkatrészgyár termékeinek felhasználásával szintén egymillió kerékpár készül évente. A szovjet partnerek nemcsak a berendezések minőségével, hanem a magyar szerelők hozzáállásával, áldozatkészségével is elégedettek. Ezeket a berendezéseket általában új csarnokokba szerelik, melyek többnyire még nincsenek készen, párhuzamosan folynak a befejező munkálatok. Tető tehát már van, de fűtésről még szó sincs. El lehet képzelni, milyen a munka mondjuk az írbiti Motorkerékpárgyárban, mely Szibéria északi részén található. November elején már nem ritka a —30, —40 fokos fagy, és ilyenkor a csarnokokban sincs —20 foknál melegebb. Kölcsönös előnyök A Szovjetunió különböző gyárai hosszú időn keresztül partnerei lesznek a HAFEnak. Az országban hatalmas építkezések folynak, és a gyárakban nagyon sok olyan termék készül majd, melyeket festeni kell. A Berényi úti telepen már elkészült a ZIL Autógyár függőpályáinak vezérlése, és hozzákezdtek a Gomeli Kombájngyár berendezéseinek gyártásához. Ez lesz a HAFE egyik legnagyobb megrendelése, egyedül a vezérlés 60 millió forint értékű lesi De rövidesen hozzálátnak a Cselja- binszki Traktorgyár 3. üteméhez és a Minszki Traktorgyár függőpályáinak és festőberendezéseinek készítéséhez. Közben pedig — a szovjet partnerrel közösen — a távlati terveken munkálkodnak Békéscsabán. A jelenleg szállításra kerülő függőpályán sok ezer relét és mechanikus alkatrészt alkalmaznak. Ezek 20—30 nagy vasszekrényt töltenek meg és elhelyezésükhöz egy kisebb épület szükséges. Mivel mindkét országban rohamosan fejlődik az elektronika, a jövőben már a legkorszerűbb mikroprocesszoros vezérléseket alkalmazzák. Ezáltal megbízhatóbb lesz a szerkezet, a másik hatalmas előny pedig az, hogy bőrönd nagyságúvá zsugorodnok az óriási szekrények. De erősödik az együttműködés a különféle alkatrészek közös gyártásában is. A szakosodás eredményeként csökkentik a mindkét országban gyártott alkatrészek számát, és inkább a sorozat- nagyságot növelik. Így köny- nyebb lesz a gazdaságos gyártás. A HAFE tehát a Szovjetunióra építette jövőjét, és ezt nem bánták meg. Olyan óriási biztos piachoz jutottak ezáltal, mely mentes a konjunkturális ingadozásoktól, és amelyre bátran alapozhatják hosszú távú terveiket. És mivel ez a piac egyre igényesebb lesz, nem kell attól sem tartani, hogy műszaki színvonalban megrekednek. Kihasználhatják viszont a szocialista együttműködésből, a KGST-ből származó előnyöket a minél gyorsabb fejlődéshez. Lónyai László Már szerelik a Gomeli Kombájngyár pályáinak vezérlését
