Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-07 / 261. szám

NÉPÚJSÁG 1979. november 7., szerda o Fock Jenő radio­es televízióbeszéde (Folytatás az 1. oldalról) ügyünknek, további előre­haladásunk internacionalista létfeltételének. Tudatában vagyunk an­nak, hogy 1917 világraszóló, világot formáló eseménye nélkül nem kerülhetett volna sor 1945-ben hazánk felsza­badulására, mely lehetővé tette számunkra az élet gyö­keres megújulását. A magyar felszabadulástól eltelt harmincnégy év törté­nelmünk legátfogóbb, leg­mélyebben szántó fordulatát jelenti, olyan minőségi vál­tozásokkal, amelyek . hord- erejét, nagyságát ma még fel sem tudjuk mérni. Népünk nemzeti köteles­séggel és felelősséggel mun­kálkodik a fejlett szocializ­mus építésén, töretlen egyet­értésben és közösségben a Szovjetunióval, a testvéri szocialista országokkal. őrizzük, fenntartjuk és a változó körülményeknek megfelelően szakadatlanul frissítjük forradalmi tevé­kenységünk folyamatosságát, hogy méltóak legyünk azok­hoz az elődeinkhez, akik 1919-ben először követték október példáját. Ebben az évben ünnepeltük a Magyar Tanácsköztársaság 60. évfor­dulóját, és elevenítettük fel tanulságait, amelyek soha el nem évülnek számunkra. A szocializmus építése so­rán történelmi eredményeket értünk el. Megszüntettük az embert emberi mivoltában mélyen megalázó kizsákmá­nyolást, és a nyomában ke­letkező munkanélküliséget. A szocializmus már jelen­legi fejlettségi szintjén is összehasonlíthatatlanul igaz­ságosabb társadalmi elosztási rendszert valósít meg, mint amit a történelem előzőleg ismert. Nehéz körülmények köze­pette, nagy megpróbáltatáso­kat kiállva végeztük mun­kánkat az elmúlt három év­tizedben. Az utóbbi néhány évben az ország gazdasági helyzete — elsősorban a nemzetközi kö­rülmények számunkra igen kedvezőtlen alakulása követ­keztében — nehezebbé vált. A megváltozott világgaz­dasági helyzethez való gyor­sabb és rugalmasabb alkal­mazkodás, a saját munkánk fogyatékosságainak kijavítá­sa mind sürgetőbbé váló fel­adat. Józanul kell számolnunk a realitásokkal, céljaink kitű­zésében nem rugaszkodha­tunk el a valóságtól. Képe­seknek kell lennünk arra, hogy felülvizsgáljuk gyakor­latunkat, száműzzük a dog­mákat, sémákat, és hogy gondolkodásunk, gyakorla­tunk frissen kövesse a körül­mények változását. Az elvszerű, forradalmi magatartás arra kötelez ben­nünket, hogy gondjainkat, örömeinket a munkásosz­tállyal, dolgozó népünkkel megosztva, tőlük soha einem szakadva haladjunk előre. Ez a magatartás jellemez­te pártunkat az elmúlt két évtizedben. Meggyőződéssel vallhatjuk, hogy ez lesz a meghatározó a párt és a dől-, gozó nép kapcsolatában a jövőben is. Hazánkban szocialista nem­zeti egység, szilárd népi ha­talom van. Pártunk egysé­ges, a pártonkívüliek köré­ben erős a szövetségi tábo­runk. Kiegyensúlyozott, kon­szolidált viszonyok között élünk, úgy, ahogy még soha nem élhetett népünk. Ezek­re gondolva bizakodással te­kinthetünk a jövőbe. A jövőbeni még nagyobb étedmények eléréséhez azon­ban minden helyen forradal­mi tettekre van szükség, hogy tovább erősödjenek társadalmunk szocialista vo­násai, hogy korszerű és al­kalmas gazdasággal rendel­kezzünk, hogy a kultúra és a közösségi morál általános le­gyen. Legfontosabb feladatunk megszilárdítani elért ered­ményeinket, hogy biztonsá­gosan továbbléphessünk, a soron következő XII. kong­resszus iránymutatásával pe­dig még eredményesebben folytathassuk munkánkat. A mi társadalmunk — a szocializmust építő, annak sokszor rögös útját járó tár­sadalmi rendszer — jelene és jövője az emberi szabad­ságnak, biztosítéka a telje­sebb emberi életnek, boldog­ságnak. Október nagy ünnepén a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága, a magyar kommunisták, a szo­cializmus építésén dolgozó magyar nép nevében tiszte­lettel emlékezünk a szovjet forradalmárokra, akik 1917- ben vezették és győzelemre vitték a forradalom ügyét. Forró testvéri szeretettel üdvözöljük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom útján töretlenül haladó Szovjetu­nió Kommunista Pártját, a Szovjet Szocialista Köztársa­ságok Szövetségét, a szovjet népet, a szovjet embereket, akik azóta is a legtöbb és legnagyobb áldozatot hozzák az emberiség ügyéért. Köszöntjük a testvéri szo­cialista országokat, akikkel együtt küzdünk. Köszöntjük mindazokat a kommunista pártokat, haladó embereket, akik ma még az elnyomás, a kapitalizmus viszonyai kö­zött folytatják az 1917-ben megkezdett harcot. Szívből minden jót kívá­nok önöknek, mindazoknak, akik ma és a holnapokban, itthon munkájukkal, ember­ségükkel, öntudatos helytál­lásukkal napról napra való­sítják meg a jövőt, a szo­cializmust. Volán-könyvtáravatás Díszünnepség a Jókai Színházban (Folytatás az 1. oldalról) munizmus anyagi-technikai bázisának megteremtése, a termelés, a tudomány, a kultúra, valamint a szovjet emberek életszínvonalának további felemelkedése útján. Beszédének további részé­ben a Nagy Október szelle­méről, az erkölcsi, politikai egység megszilárdulásáról, a szocializmus világrendszer­ré válásáról szólt. Hangsú­lyozta: a Szovjetunió és a szocialista országok a világ­béke fenntartására töreked­nek. Az emberiség sorsdön­tő kérdése napjainkban is változatlanul a béke megőr­zése, az újabb világháború elkerülése. A Szovjetunió eme szándékának legfris­sebb bizonyítéka az a dön­tés, amelyet Leonyid lljics Brezsnyev, az SZKP főtitká­ra, a Legfelsőbb Tanács El­nökségének elnöke Berlinben elhangzott beszédéből ismert meg a világ. A szánok kitért a szovjet és a magyar nép őszinte ba­rátságára, a viharos és a bé­kés építőmunka idején kiala­kult kapcsolatára. Befejezésül jelenlegi gaz­dasági helyzetünket elemez­te. Elismeréssel szólt a XII. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 35. évfor­dulója tiszteletére kibonta­kozó munkaversenyről. Be­szélt a vállalásokról, ame­lyek a jobb, a szervezettebb munka, a takarékosság je­gyében születtek. Az előadás előtt a Jókai Színház fogadta az ünnepségen részt vevő V. G. Panaszenkót, a budapesti szovjet nagykövetség kultúr-attaséját, a II. szovjet drámaszemle alkalmából Ma­gyarországon tartózkodó A. Zubkovot, a szovjet Színházi Elet főszerkesztőjét, J. Sokiat, a kamerovói színház művé­szét. Jelen volt ezenkívül Kovács Tivadar, a Kulturális Mi­nisztérium, Balogh Tibor, a Színművészeti Szövetség képvi­seletében Fotó: Veress Erzsi KISZ- és úttörő-kitüntetések A KISZ megyei bizottsága az idén is kitüntetésátadási ünnepséget rendezett novem­ber 1-é alkalmából. Az ün­nepségen, amelyet november 6-án, tegnap délelőtt Békés­csabán, az ifjúsági és úttö­rőházban tartottak meg, Gyarmati Irén, a KISZ Bé­kés megyei bizottságának titkára üdvözölte az 1978/79- es mozgalmi évben kiemel­kedően dolgozó kollektívák képviselőit, az ifjúsági moz­galomban élenjáró KISZ-ve- zetőket, az ifjúságért fára­dozó, a KISZ-, az úttörőmun­kát segítő aktívákat. Jelen volt az ünnepségen Szabó Miklós, az MSZMP megyei bizottságának titkára, Csaba János, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezető­je, Nagy János, a megyei ta­nács elnökhelyettese, Boskó Erzsébet, az SZMT ifjúsági referense és Dankó Pál, a megyei tanács ifjúsági tit­kára. Részt vettek az ünnep­ségen a hazánkba érkezett Komszomol-delegáció me­Borsi Vincénének nyújtja át az Ifjúságért Érdemérmet Duna Mihály Fotó: Veress Erzsi gyénkben tartózkodó cso­portjának tagjai is. „Öröm számunkra, hogy együtt ünnepelhetünk a har­cokban edzett lenini Kom- szomol képviselőivel” — kö­szöntötte a szovjet vendége­ket Gyarmati Irén. A rendezvényen Hőgye Mi- hályné, a KISZ Békés me­gyei bizottságának tagja emlékezett meg a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lomról, e forradalom világ- történelmi jelentőségéről, szerepéről. Tegnap, november 6-án Bocskai Mihályné, az SZMT titkára ünnepélyes keretek között adta át a Volán 8. sz. Vállalat dolgozóinak azt a 46 négyzetméterre kibőví­tett új, 10 ezer kötetes könyvtárat, amelyet a vál­lalat párt- és gazdaságveze­tői a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom tiszteletére készítettek el. A vállalat 3500 fős kollektívája eddig 20 négyzetméteren össze­zsúfolt kis területen kölcsö­nözhetett a könyvállomány­ból. Az ünnepélyes átadáson részt vett Németh Éva, a Volán Tröszt és a KSZDSZ képviseletében. A vállalat könyvtára ed­dig az SZMT állományába tartozott. Most Megyeri Ist­vánná könyvtárosnak Belicza Irén, az SZMT központi könvtárának igazgatója vég­legesen átadta vállalati használatra. A közlekedés dolgozóinak a jól felszerelt könyvtárban szakmai, szép- irodalmi és ismeretterjesztő tankönyvek, folyóiratok és szakmai cikkfordítások áll­nak rendelkezésre, sőt a vállalat szervezésében az ál­talános, közép- és szakmai iskolákhoz is találhatók itt tankönyvek. B. V. Az ünnepség második fe­lében Duna Mihály, a KISZ megyei bizottságának első titkára és Pataki József, az úttörőszövetség megyei elnö­ke kitüntetéseket, jutalma­kat adott át. „Ifjúságért Ér­demérem” kitüntetésben ré­szesült Barabás Józsefné, a szeghalmi járási úttörőelnök­ség tagja, járási közművelő­dési felügyelő; Borsi Vincé- né, az orosházi kisegítő is­kola úttörőcsapat-vezetője és Dudás István, a gyulai Kö- VIZIG KISZ-propagandistá- : ja. A KISZ Érdemérmet he­ten, az Űttörővezetői Ér- demérmet négyen, a Kiváló Ifjúsági Vezető érmet 13-an kapták meg, Kiváló Üttörő- i vezető kitüntetésben 11-en részesültek, négyen vehették át az Aranykoszorús KISZ- jelvényt, 3-an a KISZ KB dicsérő oklevelét, 24-en pedig tárgyjutalmat kaptak. Végül a békéscsabai Ba­lassi táncegyüttes adott aján­dékműsort. Kitüntetések A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom 62. évfordulója alkalmá­ból eredményes munkájuk elismeréseként az állami, a gazdasági, a kulturális, az oktatási élet területén dol­gozóknak kitüntetést adomá­nyozott. A kitüntetettek egyik csoportjának Gáspár Sándor, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának helyettes elnöke november 6-án az Országházhan nyújtotta át a kitüntetéseket. A kitüntetés­ben részesültek másik cso­portjának Frank Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára no­vember 5-én adta át az el­ismeréseket Békéscsabán, a megyei tanács székházában. A Munka Érdemrend arany fokozatát kapta: Csoór István, író; Hegedűs Béla, a nagyszénási Október 6. Tsz elnöke; Iga István, a Békés megyei Állami Építő­ipari Vállalat pártbizottságá­nak titkára; Inokai János, a békési városi pártbizottság első titkára; dr. Krattinger Márton, a Magyar Nemzeti Bank Békés megyei Igazga­tóságának vezetője; Laszli Pál, a gyulai Köröstáj Tsz elnöke; Markovics Mihály, a tótkomlósi községi pártbi­zottság titkára; Nagy Sán­dor, nyugdíjas géplakatos; Varga Károly, a Dél-alföldi Erdő. és Fafeldolgozó Gaz­daság fővadásza. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta: Banga József, a szeghalmi Sárréti Tsz homokkitermelő- je; Bereczki Ferenc, a béké­si Egyetértés Tsz gépkocsi- vezetője; Csapó Ferenc, nyugdíjas állattenyésztő; Fercsik György, a Kner Nyomda kereskedelmi ügyin­tézője; Földi István, az ÉR­DÉRT Vállalat kétegyházi telepének áruátvevője; Gai- ka Pál, a békéscsabai Csaba Szőnyegszövő HISZ elnöke; Galambos József, a békés­csabai Lenin Tsz gépszerelő­je; Gulyás Ferenc, a Békés megyei Gyógyszertári Köz­pont személyzeti vezetője; Hajdú Antal, a Szakszerve­zetek Megyei Tanácsának osztályvezetője; Hévízi Gá- borné, a Békéscsabai Állami Gazdaság tehenésze; Homoki Károly, a monori MEZŐ­GÉP Vállalat, osztályvezető­je; Kolozsi Gyula, a megyei tanács osztályvezető-helyet­tese; Nagy Imréné, az MSZMP Békés megyei bi­zottságának munkatársa; Neller Sándorné nyugdíjas, Rákóczitelep tanácsi kiren­deltségének volt vezetője; Oláh Béla, a vésztői Körös­menti ÁFÉSZ elnöke; Pris- kin János nyugdíjas, MÁV kocsikísérő; Pusztai Lajos, az Orosházi Vas-, Műanyag Ipari Szövetkezet géplakato­sa; Roszik Mihály, a szarvasi járási hivatal személyzeti vezetője; Smiri Lajos, a kö- röstarcsai Községi Tanács elnöke; Szabados Ferenc, a Békés megyei Gabonaforgal­mi és Malomipari Vállalat igazgatóhelyettese; Szak Bá- lintné, ,a Békéscsabai 2-es számú Általános Iskola he­lyettes igazgatója; Szegfű István, a HNF Békés megyei bizottságának titkárhelyette­se; Torda Lajos, a csahacsü- di általános iskola igazgató­ja; Vantara János, a Körö­sök Vidéke Tsz-ek Területi Szövetség ellenőrzési irodá­jának vezetője. A Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta: Andruska Imre, a Körös­vidéki Vízügyi Igazgatóság duzzasztókezelő gátőre; Ba­csa János, a medgyesbodzá- si Községi Közös Tanács el­nöke; Born Henrik, a Ma­gyar Hűtőipar békéscsabai gyárának főraktárosa; Bon- tovics Ferencnél a szarvasi ÁFÉSZ művezetője; Darvas Sándorné, az Univerzál Kis­kereskedelmi Vállalat szarva­si boltvezetője; Fekete Já­nos, a békési Viharsarok Tsz nyugdíjasa; Fekete Jó­zsef, a MÁV gyulai állomás- főnökség raktárosa; Gyön­gyösi Pálné, a kondorosi Egyesült Tsz Vöröskereszt- alapszervezetének titkára, Horváth Endre, a nagybán- hegyesi Zalka Tsz elnöke; Kardos Ferenc, a Körösi Ál­lami Gazdaság gépszerelője; Kovács Antalné, a szarvasi járási hivatal Vezető védőnő­je; Kovács Jánosné. a Bé­késcsabai Kötöttárugyár gé­pi varrónője; Karaczkerné Varga Julianna, az orosházi városi szociális otthon veze­tője; Lakatos Károly, a bé­késsámsoni Előre Tsz párt­vezetőségének titkára; Lővei László, az Orosházi Kazán­gyártó és Építőipari Szövet­kezet elnöke; Majorovics Györgyné, az MSZMP me­zőkovácsházi járási bizottsá­gának adminisztrátora; Mik­lós Péterné, az Endrődi Ci­pész Szövetkezet művezető­je; Nodobán György, a Békés megyei Tüzeléstechnikai Vál­lalat kéményseprő szakmun­kása; Pősze József, a Békési Kosárfonóipari Vállalat vil­lanyszerelője; Rajki Ferenc, az orosházi ÁFÉSZ árukiadó­ja; Rákóczi Ferenc, a bé­késcsabai ÁFÉSZ építőipari brigádvezetője; Richweisz Ferenc, az MSZMP megyei bizottságának politikai mun­katársa; Szabó Istvánné, a FÉKON Ruházati Vállalat békéscsabai gyárának rendé­szeti vezetője; Szegedi Sán­dor, az MSZMP megyei bi­zottságának gépkocsivezető­je; Varga Jánosné, a mező­kovácsházi járási hivatal fő­előadója. A Minisztertanács Tájékoz­tatási Hivatalának elnöke Kiváló Munkáért kitüntető jelvényben részesítette dr. Kőváry Ernő Pétert, a Bé­kés megyei Népújság rovat­vezetőjét. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság országos elnöksé­ge Aranykoszorús jelvényét kapta a magyar—szovjet ba­rátság ápolásában, elmélyí­tésében kifejtett tevékenysé­géért Kemény Józsefné, a megyei pártbizottság és a gyulai járási pártbizottság tagja; Supala Pál, a megyei pártbizottság tagja, a Me- zőhegyesi Állami Gazdaság igazgatója; Vichnál Pál, a Hazafias Népfront megyei bizottságának nyugdíjasa. A Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnöke által'adomá­nyozott Kiváló Munkáért ki­tüntető jelvényt négyen kap­tak, a Minisztertanács által alapított A Tanács Kiváló Dolgozója kitüntetésben ugyancsak négyen részesül­tek. Az évforduló alkalmából a megyei tanács elnöke a közéletben végzett kiemelke­dő tevékenységéért 14 sze­mélynek Kiváló Társadalmi Munkáért, eredményes taná­csi munkáért pedig 38 taná­csi dolgozónak A Tanács Ki­váló Dolgozója kitüntetést adományozta. Tóth Pál, a munkásőrség megyei parancsnoka a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát egy, ezüst fokozatát hat, bronz fokoza­tát öt munkásőrnek nyújtot­ta át. Munkásőr emlékjel­vényt 8-an kaptak. Koszorúzás Varga Jenő emléktáblájánál Varga Jenő, a magyar és a nemzetközi munkásmoz­galom kimagasló alakja, a marxista tudós, politikus születésének 100. évforduló­ja alkalmából kedden ko- szorúzási ünnepséget tartot­tak a Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi Panteonjá­ban. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága nevében Ajtai Miklós, Nyers Rezső, a KB tagjai és Hoós János, a KB osztály­vezetője helyezett el koszo­rút az emléktáblán. A Ma­gyar Tudományos Akadémia képviseletében Kulcsár Kál­mán és Szabó Kálmán aka­démikusok, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egye­tem részéről Csizmadia Ernő rektor és Szarvas László, az egyetem pártbizottságának titkára, a Magyar Újságíró Szövetség nevében Király András főtitkár és Benkő Károly titkár koszorúzott.

Next

/
Thumbnails
Contents