Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-01 / 256. szám
^ 1979. november 1., csütörtök 1 1---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 LfiTci Sírfák, gombos fák, kopjafák Napirenden van a temetők, a temetkezés kérdése. Irodalmi hetilapunkban vitáznak róla, városaink építészekkel terveztetnek új temetőket, minden kolumbárium egy- egy kísérlet a jobb megoldásra. Könyvek jelennek meg régi temetkezési szokásokról, fejfákról, s közben szaporodnak ,a sírok, fogynak a hazánk református, evangélikus, unitárius temetőire oly jellemző, Európában egyedülálló ritkaságok: a fejfák. Múzeumokba vándorol, amelyiket még fel nem tüzelték, vagy át nem jutott a határon, hogy drága pénzen kerüljön műgyűjtők kezébe. Szakemberek sokat elmélkednek róla, hogy honnan származnak ezek a hol emberalakra, hol csónakra emlékeztető fejfák, fejefák, fejes fák, cifrafejfák, főtül való fák, gombos fák, gombfák, sírfák, epitafák, vagy éppen kopját tartó emlékükre utalva: ,a főleg erdélyi kopjafák? A néprajz tudósai felvetet" ték s részben bizonyították a különösen Tiszántúl (Szat- márcseke, Hajdúböszörmény) honos csónak alakú fejfák finnugor eredetét. Egyáltalán hogyan és honnan kerülhettek hozzánk ezek a különös alakú fejfák, melyek nem Nábrádi és szatmárcsekei fejfa Egy bizonyos: azoknál a primitív népeknél, melyek hittek abban, hogy a lélek tovább él az ember holta után, s mocsaras, lápos, vízparti tájon éltek, a temetkezési szokások is hasonlóak lettek. Afrikai, madagaszkári példák épp úgy tanúsítják, mint a mi vidékeinken fennmaradt fej fák. A török nem nézhette a keresztet, de megtűrte az ősi hagyományokból átörökített fejfát. Ügy maradták fenn ezek népünk emlékezetében, mint a bájolások, sirató énekek, pogány kuruzslások, gyógyfüvek ismerete. S ha Bornemissza Péter a XVI. század végén még felsorolja a pogány „ördögi kísérteteket”, miért ne maradtak volna élőek tárgyi emlékeink, ha egyszer a keresztény hitre tért Karjaiéban is folyamatosan fennmaradta^ szinte napjainkig? Kirgiz, kalmük, tatár rokonjelenségek csak bizonyítanak, nem cáfolnak. De mire megyünk vele, túl a tudomány belső gondjain? Azon a nagy ívű körön belül, melyhez finnugorok is tartoznak a túlvilágról alkotott képükkel, a képzeletvilágunk, teremtő, térformáló készségünk közös volt. Vagyis: olyan sírjeleket csak falvanként mások, de a népi teremtő képzeletnek, szobrászi látásnak is páratlan emlékei? Van, aki török eredetűnek tartja, pedig a török turbános sírkövek alig hasonlítanak fejfáinkhoz. Amíg fel nem dolgozzuk északi rokonaink, s a szibériai népek temetkezési szokásait, s mindazokét, melyekkel évezredek során érintkeztünk, végső feleletet nem találhatunk. Ügy látom azonban, hogy az emberalakú ún. antropomorf és csónak alakú fejfának közös eredete van, csak más kialakulási útja. A közelmúltban átnézhettem a finn Nemzeti Múzeum dokumentációs tárának fejfaanyagát. Karjalai fejfák százai azonosak, közvetlen rokonai a mi fejfáinknak. Századfordulón élt még ott a csónakos temetkezés szokása is. Nem csak a halottat helyezték csónakba, de a csónakját ráborították sírjára, s azt a bábut, amit felöltöztetve úgy tiszteltek, mintha maga a halott lenne, sírjelként állították. A norvégek is temetkeztek hajóba, földdel fedve a holtat. A kar- jalaiak nem csak a sírra borítottak koporsót, de házacskát is építettek fából, hogy legyen a holt lelkének hová költöznie, s erre tették a holtra emlékeztető bábot. A mohamedáií kunoknak is voltak ilyen kömpöceik, s a kirgizeknek is. A románok Corhanának (korhány) nevezték a sajátjukat. állítottunk mi is ,a tizenhatodik század óta, mint északi rokonaink folyamatosan a huszadik századig, s erre Karjala, a Kalevala földje eleven példa. Ez a hagyomány pusztulóban van. Bár megváltozott a túlvilágról formált gondolkodásunk, mások temetkezési szokásaink, de ez nem indokolja, hogy giccses, hivalkodó műkövek, ‘ habarcsból lett csó- kolódzó galambok, tört angyalszárnyak, drótból, bádogból kalapált, s kovácsolt vasnak álcázott lámpások hirdessék, hazudjék halálunkon túl embervoltunkat. Ha a humanitást írjuk zász- lainkra, tartozunk azzal az embernek, hogy anyagban és megformálásban is méltán emlékezzünk meg róla. A temető ne legyen operett, a sírj ei legyen méltó ahhoz, akiért állítottuk. A fejfák, gombos fák, kopjafák méltóak voltak eleinkhez. Népek alkotó képzeletének remekművei. A mai sírjelek nem korszerűek, hanem: hamisak. Mások boldogok lennének, ha ilyen, még napjainkban is élő hagyományuk volna, mint a fejfáink voltak. Mi akadálya van, hogy ezt a hagyományt felélesszük? Azok a tétova kísérletek — melyeknek Budapesten, a Farkasréti Temetőben, s másutt is tanúi vagyunk, — jelzik, hogy igényeljük ezt az igazabb, tisztesebb sírjelet. Koczogh Ákos Műemlékvédelem Békésben Az elmúlt korok által hátrahagyott értékek feletti gondoskodás alapvető kötelességünk. Ezek az emlékek történelmünk részét, jószerével: szemléltető illusztrációit képezik. Az évenként megrendezett múzeumi és műemlék- védelmi hónap, valamint az elmúlt napokban Békésen megtartott tudományos tanácskozás is bizonyítja: ma már társadalmi üggyé nemesedett a műemlékek védelme, őrzése. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Bugár-Mészáros Károllyal, az Országos Műemléki Felügyelőség területi instruktorával. Komlódi Elek megyei főépítésszel és Katsányi Pállal, a békéscsabai Városi Tanács műszaki osztályának főelőadójával. Közismert tény, hogy megyénk a legszegényebb műemlékekben országos vonatkozásban. Ennek történelmi, településszerkezeti magyarázata van. Másfél száz védett épületet tartanak nyilván, ezek közül közel harminc annak a száma, amelyet a szaknyelv első osztályú műemléknek tart. A többi a következő két osztályba sorolt, azaz: műemléki jellegű, illetve városképi jelentőségű épület, építmény. Ez a szám természetesen ideiglenesen ennyi. A jelenlegi és a közelmúltban lefolytatott szemlék szerint ez a szám akár duplája is lehetne. Ha azonban egy épületet védetté nyilvánítanak, annak jogi, építészeti és másfajta, rendeletekkel szabályozott következményei vannak. Megyénk műemlékeinek zöme az elmúlt évszázadban keletkezett. Az épületek java része a városokban, illetve Mezőhegyesen és Szeghalmon található. A tulajdonjogi megoszlás szerint nagyobbik része állami és szövetkezeti tulajdonban van, de jelentős az egyházi, illetve a magánkézben levő műemlékek aránya is. Az OMF megyei instruktora szerint Békésben szeretik és védik a műemlékeket. A felügyelőség és a megyei tanács együttműködése az utóbbi években kiegyensúlyozottá vált. Persze, mindez nem jelenti azt, hogy a védelem ügye sima, zökkenőmentes úton halad. Hiszen itt százezres, milliós, nagyon sok milliós költségekről van szó. Bár a műemléki felügyelőség a szakirányító, véleményező tevékenysége mellett operatívan is részt vállal — évente nem kis költségvetést felhasználva — a műemlékvédelem gyakorlati oldalán is, a kiadások mégiscsak a helyi közigazgatás zsebét terhelik. Értelemszerűen. A helyreállított épületet aztán használják valamire. A ráfordítás és a megtérülés között persze nagy a különbözőség. A speciális, a „műemléki” többlet azonban — a gyakorlat tanúsága szerint — nem haladja meg az összköltség 15 —30 százalékát. Az ország minden műemlékével kapcsolatosan szinte minduntalan felmerül a megfelelő hasznosítás problémája. Sajnos, ez alól mi sem vagyunk kivételek. Bár az OMF véleményező jogköre erre is kiterjed, a gyakorlat ennél kedvezőtlenebb. Néhány példa. A gyulai régi városházából hamarosan kiköltözik a román tanítási A gyulai végvár, műemlék A magán-, illetve egyházi tulajdonban levő műemlékek karbantartására, felújítására az OMF évente 8 milliót biztosít. A megye talán legértékesebb, középkori műemléke a gyulai vár. Aki manapság tüzetesen szemléli, láthatja: a hatvanas évek elején befejezett helyreállítás és feltárás óta alaposan romlik az építmény állapota. Az OMF és a megyei tanács most megbízta az egykori tervezőt, Erdei Ferencet, hogy egy újabb, véglegesnek számító helyre- állítási tervet dolgozzon ki. A tervezés költségeit a felügyelőség, a szaktervezését pedig a megyei tanács fedezi. Remélhetőleg hamarosan megkezdődhetnek a helyreállító munkálatok ... A közelmúltban a televízió Pusztuló műemlékeink címmel dokumentumfilm-soroza- tot sugárzott. Ebben szó esett arról is, hogy a rekonstrukciós munkálatokat az is gátolja, hogy kevés, majdhogynem elenyésző számú a hagyományos építőipari szakmákban járatos szakemberek aránya. Főleg azoké, akik ezt a „babra” munkát vállalják. Az OMF tervei szerint a közeljövőben létrehoznának egy olyan kivitelező csoportot, amely a Dél-Alföldön elláthatná ezt a feladatot. Bálint Mária hegedűhangversenye Gyulán Az Országos Filharmónia évadnyitó hangversenyének hetvenperces, romantikus jellegű műsorát úgy állították össze, hogy a briliáns játéktechnikával rendelkező Bálint Mária hegedűművésznő ragyogó hegedűjátéka érvényesüljön. A hangverseny első felében két hegedű—zongora szonátát hallottunk. Giuseppe Tartini (1692—1770) korának utánozhatatlan hegedűvirtuóza volt és termékeny zeneszerző, aki számos technikai újítást fedezett fel és ezzel kápráztatta el hallgatóit. Ezek a tőle származó technikai újítások sorra jelentkeztek elsőnek előadott g-moll (Ördögtrilla) szonátában. Egy csodálatos kaden- ciában csendültek fel a címadó kettős trillák. Johan Brahms: A-dúr szonátája háromtételes mű, melynek második tétele a figyelemre méltó, mert egy majális táncos hangulatait idézi fel. Ezt egy derűs hangvételű harmadik tétel követte. A hangverseny másik felében a XIX. század három, rendkívüli technikával hegedülő virtuózának egy-egy népszerű műve hangzott el. Ernest Bloch genfi művész a héber dallamokat kedvelte. A n.. levő Nigun (Dallam) című művében érdekes zsidózenei motívumokat lehetett felfedezni. Niccoló Paganini (1,782—1840) korának boszorkányos technikával muzsikáló hegedűse „Boszorkánytánc” című művében sűrítette utánozhatatlan művészetét. A ma hegedűsei közül néhányan, ilyen Bálint Mária is, bravúros könnyedséggel adta elő a „Boszorkánytáncot”. Henryk Wien- iawszky (1835—1888) lengyel hegedűművész és zeneszerző szintén korának ünnepelt előadója volt, akinek A-dúr variációja hálás alkalmat ad a kivételes tehetségű előadó tudásának csillogtatására. Ezzel a számmal zárta Bálint Mária műsorát, sőt, ráadás- -kéht az utolsó variációt ismételte meg. Bálint Mária valóban romantikusan daloló, meleg fényű hegedűjátéka elbűvölte a hallgatóságot, és megérdemelte a megismétlődő ünneplést. Partnere, a fiatal olasz zongorista: Pailoni Donatella szerényen, simuléko- nyan és nagy pontossággal szonátapartnere, majd kísérője volt a hangversenyező hegedűművésznőnek. Laczó Zoltán mértéktartó rövidséggel, a lényeget kiemelve konferálta a hangverseny műsorszámait. Dr. Márai György Fotó: Gál Edit nyelvű gimnázium. A műemléki épület a szakértők szerint legjobban valamilyen közművelődési intézménynek adhatna otthont, például a járási-városi könyvtárnak. A jelenlegi hasznosításnak nem felel meg az ugyancsak Gyulán található Almássy-kas- tély, amelyben most csecsemőotthon székel. Az idegen- forgalmi funkció jobb lenne. Kötődve a várfürdővel, az ősparkkal. De van békéscsabai példa is: a Kórház utcai, úgynevezett Sörház. A település nemzetiségi szerkezetét figyelembe véve a régi, eredeti hasznosítás visszaállítása lenne a legmegfelelőbb. A hasznosítás kérdéskörénél maradva: a megyénkben viszonylag szép számmal található úgynevezett kiskasté- lyok sorsa sem a legmegnyugtatóbb. Néhány pusztulófélben, másban közigazgatási intézmény. Ha idegenforgalmi, vendéglátó célokra hasznosítanák, jó kezekbe kerülve nemcsak a nagy értékű, védett épület sorsa rendeződne, hanem az új funkciót kapott épület megyénk idegenforgalmát is szolgálná. Hiszen ezek az épületek hamisítatlan alföldi környezetben helyezkednek el, aminek ki nem használása a jelenlegi körülmények között aligha megengedhető. Több településünkön található úgynevezett műemléki környezet. Több védett épület, a hozzájuk illeszkedő miliővel. Ebben az esetben az lenne a legjobb, ha az adott település távlati (de akár: a közeljövőben szándékozott) fejlesztési tervében nyomatékosan figyelembe vennék ezt a lehetőséget. A régi értékek mellé a ma társadalma is tegye le értékeit: erről van szó! Az eredeti hasznosítás szempontjából ma várakat, templomokat, kastélyokat és parasztházakat mentünk meg és védünk. Megyénkben azonban találhatóak olyan épületek is, amelyek az adott kor adminisztrációjának adott otthont. Az alföldi polgárházak megmaradt darabjai is megérdemlik, hogy megvéd- jük őket. Hiszen az elmúlt korokról alkotott kép nélkülük hiányos lenne. Jelenleg a gyulai, úgynevezett Ra- dics-ház helyreállításának gondolata foglalkoztatja a szakembereket. Berendezési tárgyai jószerével az elmúlt két évszázad polgárságának életét reprezentálják. A műemlékvédelem ma már közügy — mondottuk. Mindezt természetesen csak úgy szabad értelmezni, hogy a védelem és helyreállítás ügye az őt megillető helyen szerepelhet. Azt nem túlértékelve. Egyszerűen: jelen társadalmi fejlődésünk szolgálatába állítva. Mert ez is jelenünkért, jövőnkért van és lehet. (Neme Rémhíreink természetrajza Azt hiszem, az már senkinek sem újság, hogy a Magyar Rádió egyre érdekfeszí- tőbb, izgalmasabb, figyelemre méltóbb műsorok sorát készíti. Már ami a prózai programokat illeti. Hiszen — éppen az alapjaiban megváltozott rádiózási szokások miatt, az úgynevezett háttér- rádiózás előtérbe jutása kapcsán — a zenei blokkok csupán hangulati aláfestésül szolgálnak mindennapjainknak; munkánknak, szórakozásainknak, feles időtöltésünknek, életünknek. Hétfőn este a Petőfi adón Nonn Vera szerkesztő A rémhír természetrajza című félórás „beszélgetőműsorát” sugározták, amelyet kedden délelőtt a Kossuth megismételt. A három szociológust megszólaltató műsor a közelmúltban szárnyra kapott rémhírre épült: földrengést jósolt néhány japán „tudós”, amely elsősorban Magyarországot sújtja. Ezt követően a tömegkommunikációs rendszerünk minden egyes tagja — tévé, napi- és hetilapok, művészeti és tudományos folyóiratok, de a rádió is — bősz ellenpropagandába, fel- világosító munkába kezdett. A műsor résztvevői szerint: nem sok eredménnyel. Még ma is sokan hiszik, hogy hamarosan földrengés pusztítja el a budai Gellérthegyet. A rémhír természetrajzának talán legfontosabb eleme a keletkezés hogyanja. Hiszen ebből következtetni lehet az ellene viselt hadjárat hogyanjaira, így az eredményességére is. A szociológusok azt mondják: a megbízható, következetes, pontos és homálymentes tájékoztatás az, ami a legjobb orvosság mindenfajta rémhír ellen. Napilapokban, a tévében, a rádióban. De a nagy nyilvánosságon túl is. Kinek ne lenne ismerős a helyzet: Hallottad? Kovácsot leváltják, mert elsikkasztotta a szakszervezeti bélyeg árát. Megy a sus-mus, a folyosóbeszélgetés, a találgatás, a fantáziálás. Persze, az is igaz, hogy csak olyan üzemben, olyan intézménynél, olyan vállalatnál, amelynek vezetői ehhez a megfelelő táptalajt megteremtik. Az a megbízható, azonnali, pontos és homálymentes tájékoztatás itt is szükségeltetik. Mert a rémhír nemcsak megbolydítja a mindennapok alkotó nyugalmát, hanem ennél károsabb következmények kiváltására is képes. A munkát, a termelés hatékonyságát ronthatja le. Embereket tántoríthat el egy-egy jó ügy oldaláról. Megmérgezheti a kollektíva belső életét. S mindezek hatására csökkenésbe kezd minden. Mindössze egy-egy rosszindulatú hír hatására? Igen. S hogy ez ne legyen? Arról valamennyien tehetünk. Ügy, ha mi nem állunk be terjesztőjének, s úgy is, hogy magatartásunkkal nem teremtjük meg táptalaját. (Nemesi) SZÍNHÁZ, mozi 197». november 1-én, csütörtökön, Békéscsabán 15.00 órakor: CSIPKERÓZSIKA Hamupipőke bérlet. * * * Békési Bástya: 4 órakor: Vendégek vadnyugaton, 6 és negyed 9 órakor: Kínai negyed. Békéscsabai Építők Kultúrotthona: 5 órakor: Nem élhetek muzsikaszó nélkül, 7 órakor: Az utolsó szolgálat. Békéscsabai Szabadság: de. 10 és du. 4 órakor: Ul- zana, 6 és 8 órakor: Dráma a tengerparton. Békéscsabai Terv: Magyar rapszódia. Gyulai Erkel: A fekete farkasok üvöltése. Gyulai Petőfi: 3 és 5 órakor: Születésnap, 7 órakor: Száll a kakukk fészkére. Orosházi Béke: Kaszkadőrök. Orosházi Partizán: fél 4 és fél 6 órakor: Sztrogof Mihály, fél 8 órakor: Júlia. Szarvasi Táncsics: Ned Kelly.
