Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-04 / 259. szám
V 1979. november 4., vasárnap minimagazin az üveggyárban Egy szép, veröfényes őszi napon, október 26-án reggel felkerekedtünk, s mint a Népújság és a Lapkiadó Vállalat Bálint György KISZ-alapszervezetének tagjai, látogatóba indultunk az Orosházi Üveggyárba. Nem véletlenül esett a választás erre a gyárra; itt dolgozik a város munkásifjúságának csaknem egyötöde, az ifjúmunkás KISZ-tagság 30 százaléka. S maga a gyár Is „legszebb ifjúkorában” van, tizenhatodik évében jár. A gyárkapuban Lovas Julianna, a KISZ üzemi bizottságának titkára siet elénk. Tőle tudjuk meg, hogy 1160 fiatal dolgozik itt, s ebből 483 a KISZ-tag. Tizenkilenc 'alapszervezet működik, és 22 ifjúsági szocialista brigád alakult. Hogyan telnek itt a hétköznapok, miként zajlik az élet megyénk egyik legnagyobb ipari létesítményében? Nos, ezt igyekeztünk megfigyelni az egész napos vendégeskedés során — miközben magunk is részt vettünk több programban —, hogy azután beszámoljunk a Minimagazin hasábjain. Tudjuk, az itt kővetkezők mellett sok mindenről lehetne és kellene még Írni, ám egy nap és egy oldal ehhez kevés. Most kövessük nyomon, ki merre járt, mit látott, hallott a nagy gyárban, ahol a vendéglátó KISZ- esek figyelmes kísérőként segítettek eligazodni. A fotókat Veress Erzsi készítette. Kepenyes János egy Alkotó Ifjúság-pályamunka sorsáról szóló Írása lapunk tegnapi számában, a 4. oldalon jelent meg, M. Szabó Zsuzsa a magyar—szovjet barátságról szóló cikkét a Minimagazin november 7-i számában olvashatjuk. Szekeres András a tanműhelyben és az Irányítástechnikai műhelyben töltötte a délelőttöt, és a következőket tudta meg. fl jövő szakemberei Az idén az üveggyárban 160 tanuló, hét szakma valamelyikének alapjait, fogásait, fortélyait sajátítja el. Elöljáróban csak annyit: erre az iparitanuló-műhelyre érvényes az a megállapítás, miszerint a jövő szakemberei a jövő technikáján tanulják mesterségüket. Mint megtudtuk, a fiatal szakmunkásoknak több mint 60 százaléka az üveggyárban dolgozik továbbra is, miután megszerezte a szakmunkásbizonyítványt. Jó néhány tanuló havi 300—700 forint ösztöndíjat kap. Aztán csábító még a kezdő fizetés, a jó szociális ellátás, a környékbelieknek pedig a munkába való járás, s nem utolsósorban a továbbtanulás, a szakmai fejlődés lehetősége. De ki miért is választotta az üveggyárat? A villanyszerelő-műhelyben, a sarokban ügyködik Kéri Imre elsős villanyszerelő-tanuló. — Szobafestő szerettem volna lenni, de túljelentkezés miatt nem vették fel. Bátyám itt dolgozik az üveggyárban, ő mondta: „öcs- kös, gyere hozzánk, meglátod, nem bánod meg.” — Ez mi lesz? — mutatok a munkadarabra. — Kalapács __— hangzik a tömör válasz, majd kisvártatva így folytatja. — Amikor idekerültem, azt hittem, hogy azonnal áramköröket állítunk -majd össze. Amit most csinálok, az_ is szép, csak sokat kell fűrészelni ... — Ez a szakma alapjaihoz tartozik — kapcsolódik a beszélgetésbe Sárkány István szakoktató, majd így folytatja: — A villanyszerelésnél sok a szerkezeti munka, amit most tanulnak, ezek fejlesztik a gyerekek kézügyességét, megtanulnak a szerszámokkal bánni. A szomszédos műhelyben a forgácsolótanulók sajátítják el a szakma alapjait. A csoport tagjai szerint Csókán István a legügyesebb kezű tanuló. — Mi ennek a szakmának a szépsége? — Nyers anyagból más formájú, hasznos tárgyat készítek. — Most éppen mit esztergálsz? — A huták felújításához csavarokat készítek, összetett munka, van rajta oldalozás, hosszesztergálás, menetvágás, kúpfelületképzés, leszúrás és kész méretrevágás. — Ezeket az alkatrészeket nem lehet a kereskedelemben beszerezni, a forgácsolóműhelyben ped\g erre nincs kapacitás, csak más munkák árán készíthetők el — summázza Dénes Béla szakoktató. Az üveggyárban az irányítástechnikai ipari tanulónak csak érettségivel jelentkezhetnek a fiatalok. Kun Zoltán másodikos így fogalmaz: — A „Táncsicsból” négyen jöttünk szétnézni, s mind a négyen itt maradtiftik. Ideális körülmények között tanuljuk a szakmát, jó a munkahelyi légkör is. Egyébként úgy tudom, hogy lesz a gyárban számítógép. Nem tagadom, fél szemmel már odakacsintgatok, ez a jövő,^ s úgy érzem, ez az én jövőm is. Férj, feleség, sőt, nem ritkaság az sem, hogy a „gyerekek” is az üveggyárban dolgoznak. Ilyen a Kocsis család is, melynek — a vőkkel együtt — 6 tagja keresi itt a kenyerét. Ma már igazi gyáriaknak érzik magukat, mint a másik írás szereplője, az a vasesztergályos is, aki a még fel sem épült gyárnak már ipari tanulója volt. Ma is itt dolgozik, együtt öregszik a gyárral. A Kocsis család két tagjával és Veres Zoltánnal, a fiatal vasesztergályossal Tóth Ibolya találkozott. A Kocsis család — A III-as hutában találjuk Kocsisékat — jegyzi meg induláskor kísérőm, Mészáros József KISZ-tag, foglalkozását tekintve személyzeti előadó. Ballagunk az épülettömbök között kanyargó üzemi úton, átvágunk a régi tmk mellett. — Ez mind selejt? — szömyedek el egy halom törött üvegpalack láttán. — Ezt mind felhasználjuk, újra beolvasztják. — így könnyű — veszem tréfára a dolgot, leplezve tájékozatlanságomat. Az osztályozóba vég nélkül árad az üveg a hűtőszalagról. A fülsiketítő zajban csak kiabálva értünk szót. — Először a két nővérem kezdett itt dolgozni — húz félre egv villamos targonca elől Kocsis Zsuzsa —, egyszer, fizetésnapon bejöttem hozzájuk. Akkor még elég rémisztő volt itt, össze se lehet hasonlítani a mostani körülményekkel. Én 1973-ban helyezkedtem itt el, osztályozó vagyok, három műszakban. — Ez fárasztó. Hogyan jut idő és energia emellett a KISZ-re, társadalmi munkára? — Jut. Ha az ember szívesen csinálja, megtalálja a módját. Mi például, amikor délutánosok vagyunk, már délelőtt bejövünk társadalmi munkára, hasonló megmozdulásra. — Honnan kerül ide az üveg? — A kemencéből a géprendszerbe, az automatába, aztán a szalag áthozza a hű- tőalagúton. Egy óra kell, míg átér a hűtőszalagon, és itt mi válogatjuk, csomagoljuk. A mienk egy S—10-es belga gép, sinalcós üveget szoktunk rajta gyártani, de most ez éppen golyvásüveg, szörpnek, pálinkának való. — A boltban is felfigyelsz a saját üvegeitekre? — Még a szórakozóhelyen is „utolér” a gyár; például a Márka üdítős üvegek is itt készülnek. Sűrűn pillant a társaira, akik most helyette is kapkodják, rakják az árut. Az egyik fiatalasszony — Zsuzsa nővére. A mellettük levő szalagon pedig az édesanyjuk. Egy műszakba járnak mind ahárman. — Zsuzsa, ha most találkoznál, mondjuk a gyár igazgatójával, volna-e kérdésed? — Igen, az, hogy mikor lesz minden szalagon palet- tázógép? Kocsis Ferencné, Anna néni 1972 óta jár el dolgozni. — A lányaim, Anna és Margit csaltak ide, akkoriban még faluról jártunk be. Aztán a férjem is itt talált munkát, ő traktoros volt, de betegség miatt lekerült a gépről. Sőt, az egyik vejem olvasztár a síküzemben, a másik meg az I-es hutában, szalagon gépkezelő. Tudja, az első napokban nekem már a buszon rossz érzésem volt a félelemtől, hogy összetöröm az üveget, hogy elké- sek, meg minden. Most már megszoktam, itt a gyár mellett kaptunk lakást is. Jó így, együtt a lányókkal, kisegítjük egymást. Meg hát csak itt az egész család, közös otthon is a témánk. Bizony, igazi városi, gyári munkások lettünk! Kezdettől lógva Sehol egy üveg, mele®' nek építeni. Én is jelentkez- sincs, és a zaj elviselhet® tem, és az akkori kályhás- Ez a tmk-műhely. Az iV szövetkezetbe helyeztek el dolgozók jól tudják, közvetM gyakorlatra, mint üveggyári ve azért nagyon is sok ki* ösztöndíjas. 1964 júniusában zük van ahhoz, mennyi ejf szabadultam, és ide kerül- milyen árut produkál a gyár. tem, az 1974 májusában avaIde vezetett kísérőnk. Mészáros József, mondván, tud valakit, aki itt dolgozik, amióta gyár a gyár. Sőt! — 196Í tavaszán, barátságtalan, hűvös napon volt az alapkőletétel egy sík pusztaságon — emlékezik vissza Veres Zoltán. Zoli úgy szemre vékony .rideges alkatú, de a 'kézfogá^T'Snínt a vas. — Én akkor végeztem a 8 általánost. Még iskolába jártunk, amikor Aratóné, ma is emlékszem a nevére, bejött az osztályba, és agitált, jelentkezzünk ipari tanulódnak egy új, nagy-nagy gyárba, amit a tavasszal kezdetott gyárba. — Mi változott itt azóta? — Hajaj! Sok minden. Gázkályhákkal fűtöttünk, a mosdót meg egy nagy lemezvályú képezte. És 5,40-es órabérrel kezdtünk! Zoli szocialista brigádvezető, munkáját Kiváló Dolgozó kitüntetéssel ismerték el. — KISZ-tag vagy? — Nem. Voltam én is KISZ-es, de aztán ... szóval abbahagytam. Kiöregedtem. Azért ott Vagyok én szinte minden társadalmi munkán, kommunista műszakon, megmozduláson. Ebéd előtt találkoztunk a gyár két vezetőjével, Hudák István igazgatóval és Tarján József pártbizottsági titkárral. Sok minden szóba került ezen a közvetlen hangú beszélgetésen. Vitatkoztunk az Alkotó Ifjúság pályázati rendszerről, melynek lényégét az igazgató abban látja, hogy „egy fiatal módot keres és talál képességei kibontakoztatására, és produkál”. A gyárban szerzett friss élményeink, beszélgetéseink apropóján továbbítottuk Kocsis Zsuzsa kérdését is: mikor lesz palettázógép? Ezzel nyomban felszínre kerültek a gyár anyagi gondjai: ahhoz ugyanis, hogy olyan berendezést, mely az üvegválogatást, rakodást könnyíti, az öblöshutában mind a húsz gépsorra felszereljék, csekélység 35—40 millió forintra lenne szükség. Egyszerre tehát nem megy, de apródonként igen. Jelenleg 8 gépsoron van ilyen berendezés. A következő gépet a jövő év február—márciusában éppen a III-as hutában, Zsuzsáék szalagján szerelik fel. Felidéztük Anna néni szavait is, miszerint ők már „igazi városi gyári munkások”. Tarján József ezt megelégedéssel nyugtázta, és elmondta véleményét, valamint néhány jellegzetes esetet arról a témáról, amelyet munkássá válásnak szoktunk nevezni. Az első években történt, hogy egy nénitől, aki 3 napig volt igazolatlanul távol, az igazgató megkérdezte: mégis, merre járt? A néni értetlenül fogadta a szemrehányó kérdést, mondván: a téeszbe is akkor ment dolgozni, amikor az otthoni munkája engedte. Igaz, ma már ilyesmi nem fordul elő, de .......nji úgy érezzük, hogy még a munkáss á válás időszakát éljük — fordította komolyra a szót a párttitkár —, sok szállal kötődnek még a falusi életformához az emberek.” Köszönjük az őszinte beszélgetést. KISZ-védnökséggel, az egész város társadalmi összefogásával épült az üveggyári lakótelepi új általános Iskola, ahol Nagy Agnes járt. Nekik köszönhetjük Vagy 25-en összejöttünk az iskola hangulatosan berendezett klubjában. Az építkezésről kérdezem az óra elmaradása miatt aligha szomorú gyerekeket, meg hogy ki járt az üveggyárban közülük. Nos, a válaszok: Tóth Zoli a legbeszédesebb, büszkén kivágja: — Apukám az üveggyárban dolgozik. Mikor társadalmi munkában építették a sulit; még én is segítettem. Három téglát is megemeltem egyszerre! Olegnek egész más emléke van erről az időről: — Szovjet katonáik is segítettek az építkezésen. Az egyik, a Sztopka, a kerítésen vette be a gyerekeket, hogy láthassák, hogy készül az iskolájuk. ^.z őr nem engedett be, mert „mi csak bajt csinálunk”, de nem volt semmi baj. Az üveggyárral kialakult jó kapcsolatot bizonyítja, hogy mindannyian jól ismerik az üzemet. Igazi kis idegenvezetők módjára magyarázzák, merre, mit látok majd a délutáni üzemlátogatáson. — Nekem az tetszett legjobban, ahogy a forró massza csöppen a présbe, egy pillanat, s már meg is van az üvegforma. Persze, ezt még nem ajánlatos megfogni, mert nagyon forró — áradozik Leczki Ervin. — Erdős Erika a legnagyobb, azt bizonygatja, milyen sokat segített nekik, gyerekeknek az üzem. — Nekik köszönhetjük a kosárlabdapályát, a tornaterem üvegezését, a rajzasztalokat az udvaron, de még a csapatzászlót is. Köszönjük meg az újságban is. Ezt feltétlen tessék beleírni! A délután üzemlátogatással kezdődött, majd sportoltunk egy kicsit, volt foci és kispuskalövészet. A mérkőzés után beszélgetett Fábián István Boros Sándorral. Az alábbi jegyzetet pedig Kőváry E. Péter írta az üzemlátogatás nyomán. „Tele a pálya” Abban hamar megegyeztünk Boros Sanyival, hogy a KISZ-bizottság fontos feladatának tartja a fiatalok számára állandó sportolási lehetőség megteremtését. Erre a gyártól nem messze levő, tavaly újjáépített sporttelep igazán jó lehetőséget kínál. A gyári tömegsportélet 1976-ban vett lendületet, amikor az üveggyári sportkör minőségi sportot jelentő szakosztályai (labdarúgás, természetjárás, teke, ökölvívás) a városi sportegyesület megalakításával átkerültek az OMTK-hoz. A gyárban a 13 tagú tömegsportbizottság vette át a főszerepet. Az ifjúsági szövetség, a szakszervezet és az MHSZ aktívái azonnal munkához is láttak. „Milyen területen kellene még előrelépni?” „A meó- ban dolgozó nők sportba való bevonásában és a munkahelyi testnevelés elterjesztésében.” „Kik járnak az élen a tömegsport szervezésében és művelésében?” „Az üzemekkel kezdem; a vasszerkezeti, a szolgáltató, az IS karbantartó, a tmk és a formagyártó brigádjai, illetve KISZ-esei. Név szerint pedig Komjáti Ferenc, Far- masi Károly, Mészáros József, Iványi Katalin, Karasz Edit.” Üvegmentök Amikor már tizedszer hallja az ember, még mindig helerezdül. Olykor mennydörgésnek is elmenne. Mármint az a robajlás, amely 10—20 másodpercenként reccsenti szét az üvegszabászat csendjét. A méretre vágott üvegtáblák széleiről lehulló szegélynél csak a selejtes, illetve méreten alulira sikerült táblák csapnak nagyobb zajt. Aki nem érti mi történik itt, fájó szívvel szemléli: mint hullik cserepeire mindaz, ami hosszú órákon át homokból, szódából, több száz fokon lett azzá, amivé lett: síküveggé. Nos, mindezzel a gyár vezetői is tisztában vannak, de jól tudják azt is, hogy a megoldáshoz csak alap a felismerés. Az automatizált munkafolyamatba beépíteni egy üvegmentő akciót, emberek nélkül, vállalkozók híján aligha lehet. A gyorsan gördülő táblák közül kikapkodni a hibásakat — erre egy külön, népes brigádot kellene összeverbuválni. Más kérdés az, hogy az itt dolgozók, a „Radar” Szocialista Brigád fiatalokból álló kollektívája, ha csak teheti, társadalmi munkában megszervezi ezeket az akciókat. Mint hírlik nem ez az egyetlen eredménye a KISZ Radarnak az üveggyárban. A látogatás az üveggyári fiatalok klubjában, jó hangulatban ért véget. Nagyokat derültünk a csalafinta barkóbajátékon és a pan- tomimon. A játék után a tévészobába húzódva beszélgetett Biró Judit klubvezetővel B. Sajti Emese. N klubban — a klubról — A három helyiségből álló Pacsirta utcai klubunkat egyre többen keresik fel. Különösen az ifjúsági klubunk népszerű, amelyben a tagfelvételről, természetesen a tagság javaslata alapján egy öttagú klub vezetőség dönt. Most 75 a klub taglétszáma. Egyébként az egész klub programját a negyedévenként összeülő klubtanács irányítja. Ebben részt vesznek a gyár párt-, gazdasági és KISZ-vezetői is. — Hányféle kiscsoport működik a klubban? — Van fotószakkörünk laborral ellátva, egy csillagászati szakkör, magnósklub, jól működik a fiatal műszakiak és közgazdászok klubja, népszerű a kismamaklubunk, és van ezen kívül nyugdíjasklubunk és bélyeggyűjtőszakkörünk is. Sőt! Az Ifjú Gárda rendszeresen igénybe veszi foglalkozásaihoz klubhelyiségeinket. — Bizonyára, a lányok vannak többségben ... — Nem egészen így van — nevet Jutka. — Eleinte lényegesen több fiú járt hozzánk, most talán megfelelő arány alakult ki. Nagyon lelkes gárdával működöm együtt, s munkánk értékelésére nemrég került sor a városi klubtalálkozó után. Hadd dicsekedjek vele, hogy minden vetélkedőt megnyertünk, s az. ott elhangzott dicséret jó buzdítás lesz a jövőre. — Néhány szót a programokról ... — Az ifjúsági klub tagsága heti 3 alkalommal találkozik. Egyébként nyitva áll az ajtó reggel 7-től este 10- ig. Az ifjúsági klubban szerdánként kötött programok vannak, vagy ismeretterjesztő előadások hangzanak el, gyakran filmvetítésekre, vetélkedőkre kerül sor. Ez utóbbit különösen kedvelik. Nyárra esnek a tórák és a sportprogramok. Én vezetem ezt a klubot, és úgy érzem, érdemes csinálni. A II-cs hutában dolgozik Ilati László üveggyártóautomala- gépész, a Martos Flóra KJSZ-alapszervezet titkára, kiváló propagandista. Képünkön: Sáti László munka közben
