Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-25 / 276. szám
1979. november 25., vasárnap O mimmagazin Ajándék a gyermekévre Jelentős összeggel támogatta az úttörőcsapatot a megyei tanács ifjúsági bizottsága, és a KISZ megyei bizottsága. A szülők és a KISZ-esek sem maradtak tétlenek, sokan megkérdezték a csapatvezetőt, az igazgatót: miben segíthetnek. A szülők közül különösen sokat dolgozott Mező Jánosáé és Vántus Gáborné, akiknek — miként az Egyetértés és a Ságvári brigád képviselőjének is — elismerésképpen köszönő lapot nyújtott át a csapatvezető. Az úttörők pedig, akik gyermekévi ajándékul kapták a felnőttektől a barátságos csapatotthont — néhány szóval, szaFotó: Veress Erzsi valattal és a citerazenekar műsorával mondtak jelképes köszönetét. De talán ennél is többet mond az a megjegyzés, amelyet búcsúzáskor, már az ajtóban a csapatvezető említett: a gyerekek úgy döntöttek, hogy amikor a csaptotthonba jönnek, mindig hoznak magukkal váltócipőt... T. I. A bejáratnál két csapat- kürtös, Vámos Karcsi és Rá- sa Imre fogadja az érkezőket. Mindketten hatodikosok, és a köröstarcsai József Attila úttörőcsapat Petőfi rajának tagjai. — Milyen ünnep van ma nálatok? — Meghívtuk a felnőtteket, akik segítettek, amikor átalakítottak egy régi épületben, itt, közvetlenül az iskolánk melett egy csapatotthont — világosít fel nagy komolyan Imre. — És ti? — Mi is dolgoztunk, segítettünk takarítani, ajtót, ablakot mosni, meg felásni a környékét. Tóth János átadja az emléklapot Mező Jánosnénak ... majd a Ságvári brigádot képviselő Kurilla Olivérnek — Jól érzitek itt magatokat? — Nagyon szeretünk idejárni — bólintanak egyszerre — itt nagyobb a hely, tudunk játszani, itt vannak az őrsi foglalkozásaink. Alig titkolt büszkeséggel mutat körbe a megszépült öreg falak között Tóth János, a köröstarcsai úttörő- csapat vezetője. Amíg sorra járjuk a helyiségeket — körülbelül száz négyzetméteren összesen nyolc helyiség — megtudjuk, hogy szeptember elején láttak hozzá az enyhén szólva elhanyagolt épületrész rendbe hozásához, s november 7-én már birtokba vehették a gyerekek az úttörő- és kisdobosszobákat. Az épületet a tanácstól kapták, aztán szinte mindenki segített, amiben tudott. A leg- szorgosabban közreműködőket hívták meg erre a kis összejövetelre, hogy bemutassák nekik, hogyan rendezkedtek be a pajtások, milyen az élet a csapatotthonban. Ki munkával, ki anyaggal, ki pedig készpénzzel segítette a gyerekek ügyét. A csárdaszállási Petőfi Tsz Ságvári brigádja jó 10 napig dolA citerások gozott itt, rendbe hozták a falakat, a tetőt, járdát építettek. A hídépítő vállalat anyagot biztosított. Eljöttek dolgozni a békési kosárfonó Egyetértés Szocialista Brigádjának tagjai, anyagot adtak, munkával is segítettek a mezőberényi MEZŐGÉP dolgozói, anyagot adtak a köröstarcsai Petőfi Tsz vezetői és a községi tanács is. fl esapat otthona Koröstarcsán Beszélgetés a városrél A KISZ városi bizottságának propagandaklubja a közelmúltban tartotta második foglalkozását. A téma ezúttal a várospolitika volt, amelyről a klub vendége, Szegvári Péterné dr, a városi tanács vb-titkára beszélt. Vázolta röviden Orosháza gazdasági, kulturális, szociális, egészségügyi fejlődését a felszabadulástól napjainkig. Ezután a KlSZ-propagan- disták a városfejlesztésre vonatkozó kérdéseket tettek fel. Érdekes beszélgetés alakult ki, szóba kerültek többek között a beruházási tervek, a városépítési feladatok, Gyopáros fejlesztése. Szó esett a fiatalok közéleti szerepléséről is, majd bepillanthattak a jelnlevők a jövő terveibe. A hallottakat a résztvevő KlSZ-propagan- disták továbbadják társaiknak, a többi KISZ-tagnak. Józsa Mihály, Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola, Orosháza Csapatunkban már hagyomány az „Orosz hét” megrendezése. Ezt mindig november elején szervezzük meg a Nagy Október tiszteletére. Az idén került sor arra a programra, amely a következőképpen zajlott le. Tanultunk orosz dalokat, játékokat, halgattunk lemezeket. Volt egy „Ki tud többet a Szovjetunióról?” vetélkedőnk. Kiállításokat rendeztünk a szovjet pionírok életéről, a technika fejlődéséről a Szovjetunióban, továbbá a sportéletükről, hétköznapjaikról. Érdekes programja a hétnek az orosz népi ételek főzése, amit magunk készítünk. Az orosz hetet ünnepélyes csapatgyűléssel zárjuk, az irodalmi színpad és az énekkar adott műsort. Icsa Éva, Gyoma, Dózsa Gy. u. 6. * * * A Békéscsabai 10-es számú Általános Iskolában városunk múltjáról és fejlődéséről tartott előadást dr. Romvári László, a megyei tanács pénzügyi osztályának vezetője. Nagy érdeklődéssel hallgattuk őt, a számunkra hihetetlenül nagy pénzösz- szegek hallatára szinte elállt a lélegzetünk. Nem is gondoltuk, hogy ennyi pénzt költ városunk bölcsődékre, óyodákra, iskolákra. Azt is megtudtuk, hogy az elmúlt években sokan költöztek a környező községekből a megyeszékhelyre. Ezért új városrészek épültek, hiszen több lakásra van szükség. Megismertük a város távlati fejlesztési tervét is. Az előadás után kérdéseket tettünk fel vendégünknek, végül pedig virággal köszöntük meg a nagyon érdekes tájékoztatót, melynek segítségével többet tudunk lakóhelyünkről, arról, hogy milyen ma, és milyen lesz öt—tíz év múlva Békéscsaba. Hudák Edit, 8/a osztályos tanuló „Amikor a kishúgom születését vártuk, s később, amikor Marcsi megszületett, gyakran ránkcsöngetett egy kedves védőnő. Tanácsokat adott, megnyugvást hozott: szépen fejlődik a baba, jól ellátjuk mindennel. Valahogy így találkoztam először az egészségügyi munkával. Csengenek... Eljött a pályaválasztás ideje. Hová menjek? — törtem a fejem, aztán, bár nem közvetlenül, de ismét az ismerős csöngetés segített... Az egészségügyi szakközépiskolát választottam... Először orvos akartam lenni, de a tanuláshoz nem fűlt a fogam annyira, hogy neki mertem volna vágni. Különösen a fizika, az nem ment. Sok ismerősöm, barátom, akik valóban „fejek” voltak, kétszer-háromszor megpróbálták, végül elmentek gyógyszerészasszisztensnek, vagy mit tudom én minek ... Ezért nem akartam végül ott felvételizni. A védőnővel, aki tizenegynéhány éve rendszeres látogatónk volt, a középiskolában találkoztam ismét, szakoktatóm volt. Szigorúan számon kérte tőlünk a tudnivalókat, de végül, ha akkor morogtunk is néha-néha rá, az idő őt igazolta. Tudásunk jól megalapozottnak bizonyult később, a főiskolán. Mert a szüleim, s a magam vágya is Diáklapszemle Talán a korábbinál is gazdagabban, színesebben je- jentkezett szeptember—ok- • tóber havi összevont számával a szeghalmi Péter András Gimnázium és Szakközépiskola KlSZ-szervezeté- nek lapja, a Látó. Hagyományaikhoz híven elsősök és magasabb évfolyamú diákok vallanak rövid írásokban a tanévkezdésről, s az eltelt nyári szünidő jelentősebb eseményeiről. A Sebes László KISZ-szervezet idén is közli az 1979/80-as mozgalmi évre szóló akcióprogramját. Szólnak a diákok a kollégiumi életről, a diákújságírók és rádiószerkesztők országos táborán szerzett élményeikről, s az NDK-beli nyári kirándulásról és munkáról. A negyedikes Krucsó László néprajzi munkáját „A kemence szerepe a régi parasztházban” címmel, a lap folytatásokban közli. Jó ötlet a diákpályázatok ily módon való népszerűsítése. Lebilincselő olvasmány a csövesekről szóló vita. A hozzászólásokból úgy tűnik, a szeghalmi diákok inkább látásból és hallomásból ismerik csak a feltűnési viszketegség- ben, semmint valódi „világfájdalomban” szenvedő csöves ifjakat. Mindenesetre hozzászólásukban őszinte szívvel ítélik el őket. A Látónak eddig is erőssége volt az irodalmi melléklet. Az ifjú írópalánták közül Purger Piroska elbeszélését, az Ida és a második A című írását közli folytatásokban. Az első részben az új lány érkezéséről és közösségbe illeszkedéséről olvashatunk. Bár Purger Piroska iskolai témáról ír, de mégsem iskolásán! írása egykét döccenőtől eltekintve jól pergő, feszes dialógusokból áll össze, élvezetes olvasmánnyá. Az már kicsit meglepett, hogy éppen Szilvási Lajos: Albérlet a Síp utcában című regényét népszerűsítik a lap szerkesztői. Az igazi diákhumor akár képen, akár rövid történetben elbeszélve: most is jó lelki frissítő. Bár némelyik írás még mindig túl „jólfésültre” sikerült, egyre erősödik a diákokra jellemző őszinte, kritikus és önkritikus hangnem. S az külön elismerésre méltó, hogy különösebb anyagi lehetőségek híján maguk a diákok végzik a lap gépelését és sokszorosítását. Munkájuk csak elismerést érdemel! B. S. E. „Falusi kislány Pesten” avagy: városi leányzó falun az volt, hogy továbbtanuljak, így kerültem Szegedre, az Egészségügyi Főiskola védőnőszakára. Csodálatos három év következett. Édesapám akkor már nem élt. Hogy édesanyámon segítsek, gyakran eljártam segíteni az egyetem menzájára, ahol 600 emberre kellett 2 óra alatt elmosogatni. Egy este két ember mehetett, mindig szépen beosztottuk egymás között. Az ötven forintos fizetség mellé hol egy tepsi búrkiflit, hol mást kaptunk, de eljártunk paprikázni, almát szüretelni is.. .. Szegeden szereztem meg a jogosítványom is, az iskola szervezésében. A vizsgáztató roppant szigorú volt, előre mondtam neki, szánjon meg, kevés a diákfizetés... Szerencsére a vizsga jól sikerült, nem volt szó szánalomról... Persze, izgalom ig volt bőven. Aki főiskolára, egyetemre járt, jól ismeri a gyomorgörcsöt, melyet a vizsga előtti szorongások idéznek elő, s jól ismeri a pánikhangulatot, a szemináriumi szoba ajtajánál. Azért ezzel együtt is szép volt az a három év ... Pályaválasztás után Amikor visszakerültem Békéscsabára, itt próbálkoztam elhelyezkedni, de nem sikerült. Minden védőnői státuszt betöltötték a megye- székhelyen. A választékból, amelyet elém tálaltak Pusz- taottlaka ígérkezett a legjobbnak. Júniustól ott dolgozom. Hát mit mondjak? Nem volt leányálom a beilleszkedés. Szerencsére a munkámat egy emlékezetes nap óta nagyon szeretem. Hogy mi volt az a nap? Hat hét gyakorlatunk volt még az iskola idején Békéscsabán, a KISZ-lakótelepen. Az első látogatásom egy terhes nőnél volt. Gyanús fájdalmai voltak, hamar orvoshoz küldtem, hiszen harmadik gyerekét várta, s az gyorsan jön. Amikor elköszöntem, s mentem tovább, néhány perc múlva látom ám, hogy lépeget a buszmegálló felé. Azt hiszem, abban a percben értettem meg, mennyire fontos a szavunk. Pusztaottlakán is úgy hiszem jól megvagyok a szülőkkel. A második kellemes csalódás akkor ért, amikor rájöttem, hogy a falusi emberek még jobban igénylik az okos szót, a tanácsot. Szeretettel fogadnak mindenütt, kikérdeznek ezt, vagy azt hogy csinálják? Hogy lássák el, hogy neveljék csemetéjüket? Lakást is kaptam, s azt hiszem ez egy mai fiatalnak a lehető legnagyobb szó. Mégsem lakom kint, csak egy-egy éjszakára maradok ott, hiszen özvegy édesanyámnak segítenem kell, s a kishúgom is igényli, hogy ott legyek mellette. Ja, erről jut eszembe, sokan beszélnek a faluban, hogy stoppal járok haza. Furcsa dolog ez az ő szemükben. De mit tegyek, csak reggel, délben és este megy busz, én meg sokszor már kora délután indulnék haza. Mert, a legnagyobb problémám, hogy — s most nevetni fogsz — nincs elég dolgom. Mintegy 60 kicsi és nagy gyerek van Pusztaottlakán, s ha naponta 4—5 családot meglátogatok, hamar ismét a már lelátogatott családra kerül a sor. Hetente, kéthetente megyek ki mindenkihez, többször már nem lehet, nem is nagyon tudnék mit mondani, újat. Ars pnetica? Szeretném, ha Csabán is kapnék egy körzetet, de Pusztaottlakát sem hagynám ... Megszerettem az ottaniakat. Nincs annál csodálatosabb, ahogy az apróságok fejlődését szemmel tarthatom. Gyönyörűen pendül- nek, egyre értelmesebbé válnak, Öröm nézni őket. S a szülők részéről is van változás. Egyre többen hozzák el tanácsadásra gyermekeiket, s ez is azt bizonyítja, szükségét érzik a munkámnak. A legnagyobb gondom mindezek ellenére a magányosság. Vannak, néhányan, akik elhívnak „gyere el este Ildiké egy kis beszélgetésre”. Egyszer-egyszer megyek, de a többi estén mit csinálnék. Moziba szeretek járni, de az ott csak egy héten egyszer van. Már csak ezért is hazajárok ... Gyakran ellátogatok Medgyesbodzásra is az ottani védőnőhöz, Barátnő Rosanecker Veronikához, ö rengeteget segített a beilleszkedésben, mert az adminisztrációk nem nagyon mentek. Emellett németet tanulok, mert az iskola bizony nagyon hiányzik. Mióta az eszemet tudom, tanultam, nem megy az átállás egyik napról a másikra. Ha még marad időm, szívesen fotózok. Ez a hobbim... Hát így élek én, ilyen két- lakiságban. De majd kialakul minden. Csak több feladattal bíznának meg, hogy kiélhetném azt az ambíciót, lelkesedést, amivel elhagytam a szegedi főiskolát...” Mindezt a pusztaottlakai védőnő, Bartolák Ildikó mondta el nektek. Lejegyezte: Nagy Ágnes Fotó: Gál Edit Úttörők írják
