Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-18 / 270. szám

1979, november 18„ vasárnap

KULTURÁLIS MELLÉKLET

Bécsi színházi levél

Jó sorsom az elmúlt hetekben Bécsbe vezérelt, s úgy alakult, hogy bő két hetet tölthettem az osztrákok fővárosában. Aki nyugat felé veszi tanulmányi vagy turistaútját, ritkán tölt 1-2 napnál többet a monarchia sok múltat idéző „császár-városában. Az újságok külföldi beszámolói, levelei is Párizs, a nyugatnémet városok, London látnivalóiról adnak hírt, de még az Újvilágról is többet, mint a közeli szomszédos Ausztria életéről.

Ez bátorított és késztetett arra, hogy elég hosszú ég sok élménnyel gazdagított bécsi tartózkodásom művészeti, és főleg színházi-zenei élményeiről e levél útján tájékoztassam Békés megye színház- szerető közönségét. Eddig úgyis csupán közvetett úton — a Jókai Színház-beli rendezéseimen keresztül — találkoztunk; jó alkalom, hogy most közvetlenül is jelentkezzek. Különben pedig szeretem megosztani élményeimet és tanulságaimat az emberekkel. Ügy érzem, a látottak nemcsak az én élményeim, szeretem megosztani másokkal is — én is újraélem és gazdagodom általa. E lírainak tűnő bevezető után lássuk a mai Bécs művészeti életét.

Mindenekelőtt a bőség zavara öntött el, amikor az első napon kézbe vettem az októberi programfüzetet. Bécs kisebb város, mint Budapest, és mégis 30 színház és 2 opera hirdette változatos, gazdag programját. A másik szembetűnő érdekesség a rendkívül magas jegyárak. A Staatsoperben 10— 800, a Burg Színházban (ez az osztrák Nemzeti Színház) 10—350, a többi magánszínházban általában 12—340 schilling a jegyek ára. Hiába, ez kapitalista ország, itt a közönségnek kell megfizetni és fenntartani a művészeti intézményeket. Szerencsémre, a több nyelvű magyar színházi igazolványom révén mind a négy színházi estémen szívélyes vendéglátásban volt részünk. Így csupán tájékoztatásul közlöm, hogy a négy este nyolc jegye 2040 schillingbe került — volna. Háf ez bizony nem a magyar turisták számára váló kulturális csemege.

Az első színházi estén a híres Staatsoperbe vezetett utunk. A XIX. századi nagy olasz operanemzedék egyik elindítójának, a 34 éves korában fiatalon elhunyt Bellimnek Norma című operáját hallhattuk, pompás előadásban. Érdemes megjegyezni, hogy a zeneszerző 1831-es milánói ősbemutatója után az európai premierje 1833-ban itt, Bécsben volt. Az opera története Galliában játszódik, az i. e. I. században, a róníaiak provinciáján. Hősnője Norma, a druidák fejének, Orovesonak a lánya, a római prokonzul, Pollione szerelmese. Norma két gyermekkel ajándékozta meg kedvesét, aki beleszeret egy másik, fiatalabb druida papnőbe, Adalgisába. E három ember antik szerelmi drámája áradó lírai, és tragikus dallamokkal ritka nehézséget és lehetőséget nyújt a három énekesnek; különösen Norma szerepe. Ezen az estén nekünk is ritka szerencsénk volt, mert Normát Grace Bumbry, a New York-i Metropolitan világhírű néger énekesnője alakította, vendégként. De az egész produkció nemzetközi méretű volt, hiszen olasz rendező (Piero Faggioni), olasz karmester (Carlo Felice Cillario)

és olasz tenorista (Pollione szerepében Gianfranco Cec- chele) mellett Adalgisa szerepét a szintén híres csehszlovák Alexandrina Milcse- va énekelte. így a hiteles olasz zenei megszólaltatás biztosítva volt. A díszlet remek látványt nyújtott; monumentális és ugyanakkor egyszerű volt. Hatalmas antik oszlopfaljelzés középütt

és hátul, elöl kiugró, hármas tagolású emelvényszerkezet, amely hol egy külső tér szónoki piedesztálját, hol egy házbelső intim heverőjét illusztrálta, és remek, szinte hangversenypódium jelleget biztosított az énekesek számára. Ragyogó látvány és célszerű hasznosság, pompás világításban. Bumbry világsztárhoz méltóan, nagyszerű diszpozícióban énekelt, magával ragadva a zenekart és a közönséget, önfeledten ünnepelték. Harmatosán tiszta lírai pianói, zengő drámai fortissimói, továbbá vonzó szépsége, és különösen ar- tisztikus mozgása felejthetetlen élménye maradt hallgatóinak.

Megilletődötten léptünk be egy vasárnap este a Theater in der Josefstadt előcsarnokába. Márványtábla hirdette, hogy 1926-tól ez volt Max Reinhardt hírneves német rendező bécsi alkotóműhelye. Az ünnepélyességet tovább emelte, hogy a patinás barokk színházban a Lessing 250. születésnapjára bemutatott klasszikus drámai költeményét, A bölcs Náthánt játszották, Paul Hoffmann tiszta, világos, egyszerű és bensőséges rendezésében, és egy különlegesen képzett társulat lenyűgöző előadásában. A címszerepet pedig az ebből a társulatból is kiemelkedő Romuald Pekny celebrálta. Szándékosan használom ezt a liturgikus igét, mert több mint színészi alakítás volt az ő Náthánja. A dikció és a mozgás harmóniája szinte szertartássá emelte a bölcs zsidó minden jelenését. Lenyűgöző színpadi beszédét különösen a három nőszereplő tudta azon a szinten követni; közülük is kiemelkedett lányának, Rechának társalkodónője, Daja szerepében Hortenze Raky, valamint Elisabeth Danihelka (a zsidó lánya, Recha) és Marion Degler (a szultán nővére, Sittah). Maga a darab a vallási türelem és a magasrendű humánum legszebb drámai költeménye a világ- irodalomban. A keresztes háborúk idején Jeruzsálemben játszódik a parabolikus történet. A keresztény templomos lovag és a muzulmán Szaladin szultán vitatkozik arról, melyik az egyedül üdvözítő igazi vallás, s a gazdag és nemes kereskedő, a bölcs zsidó, Náthán egy ősi parabola elmondásával adja meg a maga feleletét — Les- singét! — a nagy alapkérdésre (amely persze akkor is, ma is túlnő a vallási polémián, s az eszmék és népek közti villongásokra ad megnyugtató és humánus választ).

A harmadik színházi estét a Burg Színházban töltöttük, ahol Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékát láttuk Terry Hands rendezésében, s az egyiptomi Abdelhader Farrah nagyon vitatható díszletében és félreértett jelmezeiben. A nagy létszámú együttesből a szerelmespár szerepét alakító két fiatal: Karlheinz Hackl (Orlando) és Andrea Jonasson (Rosalinda) pompás alakítása emelkedett ki. Mindkét szerep, különösen a férfiszerep negedésség- re, érzelgősségre csábító, de egészséges érzelemmel, lendületes dikcióval tették alakításaikat felejthetetlenné. Feltűnően remek rendezői és színészi megoldása volt a darab elején, ,a hercegi udvarban lezajló birkózó párviadalnak a fentebb már dicsért Orlando és Charles, a birkózóbajnok (a kiváló mozgású Bruno Thost) között. A mi színpadjainkon a verekedések, vívópárbajok általában jellegtelenül elnagyoltak, jelzettek, és így érdektelenek, nem szolgálják a cselekmény feszültségét. Nos, itt, a Burg Színház színpadán — méghozzá az előszínpadon! — olyan látványos és érdekfeszítő birkózóviadalt láthattunk, ami szinte valóban életre-halálra ment; mintha kaszkadőrök lettek volna, pedig maguk a színészek voltak, számunkra elképesztő koreográfia-sportmoz- gással. Ami a díszletet illeti, az ardennes-i erdő idillikus szépségét natúrra gyalult, csúszdára emlékeztető hajlított deszkák „jelezték” fekete közfüggöny előtt! — s ebbe, a Shakespeare által napsütötte, madárdalos erdőbe lappföldi eszkimóknak álcázott bundákban, lábukra tekert rongyokban jelentek meg ;a száműzött herceg és vele tartó barátai. A vissza a természet szépségébe vágyódó nemesek ebben a tálalásban inkább az „Éjjeli

menedékhely” lerongyolódott páriáit juttatták a néző eszébe. Így a két remek fiatal főszereplő pompás alakítása ellenérP éppen a Burg Színházból vegyes érzésekkel távoztunk a fényárban úszó Ringre, ahol este 11 órakor is az egyirányú és négysávos úton csúcsforgalmi zsúfoltság közepette autóztunk szállásunkra.

Végül ■ a negyedik színházi estén egy friss osztrák musicalt néztünk-hallgattunk meg, nagy várakozás után. Érdeklődésünket különösen az fokozta, hogy a Theater an der Wien hatalmas plakátján Marika Rökk nevét kiemelt, öles betűkkel hirdették. A hajdani magyar szubrett-primadonna már több mint 40 éve kint él, s immár a nyáron ünnepelt 65. születésnapja ellenére ma is sztárja a bécsi könnyűzenei világnak. Alakja, lábai (!) ma is illúziókeltőek, énekhangja, színészete állja az idők próbáját, de a tánckészsége és tehetsége egyszerűen hihetetlen. A művet is neki, hozzá írták: Die Gräfin vom Naschmarkt (Az ínyencpiac grófnője). Maga a színház is ezen a Naschmarkton van. A történet persze szirupos limonádé, de ez nem is fontos, mert csupán apropos, hogy Rökk Marika játsszon és főleg táncoljon. A közel 3 órás revü-musicalben szinte le se jön a színpadról — egy szünet van! — profi-sztár,

ahogy ma az ilyen fokú művészi tehetséget nevezik. Két ízben egy-egy magyar mondatot is elejt — a mi külön örömünkre. Az egyik fohász az istenhez, hogy segítse meg nehéz anyai helyzetében (ezt mondja magyarul), majd szünet, s végül németül folytatja, hogy úgyis hiába beszélt az istenhez, hiszén az nem ért magyarul. De azért a körítésről is érdemes egykét szót ejteni. A hatalmas színpadon gyorsan változó, látványos, csillogó díszletek között pompás színészek és kiváló tánckar kápráztatja el a közönséget, s mindennek középpontjában ,az ellenállhatatlan Rökk Marika, akit az előadás után meglátogattunk. Örömmel tapasztaltuk, hogy ma is miagyar színésznőnek tartja magát. Amikor kiléptünk a színészbejárón, a kapu fölött Papageno és Pa- pagena figurája kacsintott le ránk; emlékeztetve .arra, hogy annak idején itt, a Theater an der Wienben volt „A varázsfuvola” ősbemutatója.

A többi színházakban Shakespeare-darabok (Szent- iván-éji álom, Rómeó és Júlia, Hamlet), néhány Ibsen- mű ('Nóra, Hedda Gabler), egy Mrozek-darab és nem kis meglepetésünkre egy régi vígszínházi magyar kommersz vígjáték (Bús-Fekete László: „János”) szerepeltek még műsoron. Két érdekes esemény plakátjai előtt pedig nosztalgiával sopánkodtunk; ugyanis elutazásunk másnapjára hirdették meg az ABBA együttes egyetlen esti koncertjét a Stadthalléban és James Dean bemutatkozását a Schauspielhausban a „Lázadás alap nélkül” című produkcióban. Így ezekről csak a hírt .tudom jelenteni.

Az utolsó bécsi napokban egy „új” színházi előadásra készültem izgalommal. Az arany ember utolsó békéscsabai előadásába igyekeztem haza, hiszen a bemutatót követő napon hagytam ott a társulatot. Igyekezetem szerencsésen sikerült. Hazaértem.

Udvaros Béla

Romuald Pekny Náthán szerepében a bécsi Theater in der Josefstadt színpadán

Romvári Etelka: Kompozíció III.

Vajnai László

Azt álmodtam

Rákóczi szelleme Rodostóból hazatér,

(mert Rodostó felett zúg, süvölt a szél,)

a rab rögök alól szabad földbe vágyik.

Nem pihent a lelke Rodostóban mostanáig.

Azt üzente; megérkezik a Dunához nemsokára, és meghívja Liszt Ferencet ünnepélyes parolára.

Jelen lesz a kézfogásnál Kossuth. Petőfi. Dózsa.

S arról lesz szó mi történt az évszázadok óta;

hogy az Árnyból a fél világ a Fénybe kitódult, és a haza sorsa jó irányba fordult,

mintha arra lépne, mintha arra tartana, merre egykor Ady is valaha akarta.

Azt álmodtam Rákóczi szelleme Rodostóból hazatér,

mert Rodostó felett sír, üvölt a szél.

Romvári Etelka: Kompozíció II.