Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-17 / 269. szám

1979. november 17., szombat Az erőszak törvényei... Miről ír a Valóság? A genetikai tanácsadás cí­mű tanulmányát azzal kez­di Czeizel Endre, hogy a he­lyes családtervezésben nél­külözhetetlen, bár viszony­lag rövid múltra tekint visz- sza. A világon az első ilyen jellegű tanácsadót ugyanis 1937-ben hozták létre Dániá­ban, nálunk pedig 1963-ban a János Kórház gyermekosz­tályán. Jelenleg az ország­ban 12 működik a Család és Nővédelmi Tanácsadás kere­tében, 7 vidéken és 5 Bu­dapesten. Az utóbbi öt esz­tendőben a megjelentek 26 százaléka orvosi beutalás alapján, többiek saját elha­tározásukból kértek taná­csot. Ez jó, mert azt mutat­ja, hogy a családtervezők fe­lelősséget éreznek, de rossz is, mert így a többség elő­zetes orvosi vizsgálaton még nem esett át. Későn jelent­kezés is van — az esetek 15 százaléka — amikor már a terhesség megtörtént. A szer­ző adatai aa egyik fővárosi genetikai tanácsadóból szár­maznak, azonban alkalmasak az általánosításra, mivel itt a forgalom a teljes hazainak több mint 20 százalékát je­lenti. Az eredményeket jónak le­het tartani, ha a tanács meg- fogadását nézzük, hiszen 62 százalék eszerint kívánta to­vábbi életét berendezni, s ha ez mégsem úgy sikerült, in­kább a még nem tökéletes fogamzásgátláson múlott, mint rajtuk. „A tanácsadás hatékonysága viszont a ter­hességek kimenetelén mér­hető le. A terhességtől tar­tózkodást ajánlott, de ter­hességre mégis vállalkozó családtervezők gyermekeinek 44 százaléka súlyos, legtöbb­ször halálos rendellenesség­gel jött világra. Ez a feltű­nően magas arány sajnos egyértelműen igazolja a ge­netikai tanácsadás jogossá­gát. Ezzel szemben azoknak a terhességeiből, akiknek ajánlottuk ennek vállalását, csak 4 százalékban született rendellenes utód. Ez ugyan­csak alátámasztja a tanács­adás helyességét, mivel ez a gyakorisági érték megfelel a minden terhességben várható 3 százalékos kockázatnak.” A tanulmány további ré­szében az egyéni szabadság és a társadalmi érdek össz­hangját tárgyalja a szerző a gyermekvállalás tekinteté­ben; fölveti a születésszabá­lyozás néhány megoldatlan jogi problémáját, majd a Nyitott kérdések című feje­zetben a gyakorlatban föl­merülő, s részben az orvosi titoktartással összefüggő ne­hézségekkel foglalkozik. V. M. Alkotó Ifjúság pályázat a Körösvidéki Cipész Szövetkezetben Még a nyáron hirdették meg a szövetkezet vezetői az Alkotó Ifjúság pályázatot dolgozóink részére november 7-e tiszteletére. Negyvenöt résztvevő küldte be pályá­zatát, amelyek főként nem a szakmájukkal kapcsolatos tárgyúak voltak, hanem hob­bi jellegűek. A jutalmazottak sorában két első helyezett vehette át az elismerést. Bőrdíszmű- alkotásáért Tipanucz Imré- nét jutalmazták, míg Csi- csely Ilona szép hímzése ér­demelte meg az első díjat, mindketten békéscsabaiak. Második helyezettek a bé­késcsabai Zalka Máté brigád tagjai voltak, s a mezőberé- nyi telephely Kállai Éva Szocialista Brigádja. Harma­dikok szintén mezőberényi- ek, a Béke és Barátság Szo­cialista Brigád, valamint a békési Oláh Zoltán. Az Al­kotó Ifjúság pályázatra beér­kezett munkákból készült ki­állítást valamennyi telephe­lyen bemutatják majd a ren­dezők. Tácon, az egykori Gorsiumban a régészek egy templom maradványaira bukkantak. Feltéte­lezhetően a római város főtemploma a kapitóliumi templom volt. A leietek azt is jelzik, hogy Gorsium az eddig feltételezettnél nagyobb helység volt, s már Trajánusz császár ide­jében elnyerte a városi rangot. A képen: gorsiumi ásaiasok. A képw. ____ ' »átható a k apitóliumi templom feltárt része (MTI-fotó — Cser István felvétele — KS) Borovik: Interjú Buenos Airesben című darabja a Jókai Színházban MCP Egy kiállítás képei között ugyanis a magára maradt és utalt első emberpárt köze­lebbről, majd egészen távol­ról szemlélve, mintha két képet látnánk. A távolodás­sal arányosan erősödő lila párafelhő ereszkedik le a képre, s borítja sejtelmes alkonyatba, s takarja el a vonalak tisztaságát. S így a szomorúsághoz még a bi­zonytalanság izgalma társul. Ez a mostani életmű-kiál­lítás, amely természetesen csak egy töredéke Molnár C. Pál alkotásainak — s több­ségében az utolsó negyed­Az előadás megrázó erejű pillanatait Tyll Attila és Tóth Gabi alakításának köszönhetik a nézők Fotó: Demény Gyula Heinrich Borovik drámája a Szovjetunióban elsőként — szinte egy időben — Moszkvában és Leningrád- ban került bemutatásra, most pedig a Jókai Színház­ban láthatjuk. A darab ak­tuális mondanivalóján túl (a chilei fasizmus rémtettei) iz­galmas, egyetemes emberi problémákat boncolgat: úgy­mint az elkötelezettség, az írástudók felelőssége, szán­dékuk és döntéseik a terror árnyékában. Carlos Blanco, a kiváló tollú chilei újságíró a junta tilalma ellenére interjút ad Buenos- Airesben az 55. szü­letésnapján történtekről. Egyetlen dolgot szeretne tisztázni: a diktatúra szeny- nyes rágalmat szórt rá, ő árulta el egykori barátját, a későbbi Allende-kormány miniszterét: Ernesto Rojast. Az interjúból vallomás lesz. Zaklatott, keserű vallomás, melynek végeztével a junta bosszúja nem késik. A darab cselekménye a visszaemlékezés során meg­elevenedő huszonnégy óra története. E rövid időszak zsúfolt eseményei töltik meg robbanásra időzített feszült­séggel a színpad terét. Azaz pontosabban fogalmazva csak az előadás nagyobbik részében. Borovik mestere a cselekményvezetésnek. Ma­ga is újságíró lévén, gazdag vonalakkal, plasztikusan raj­zolja meg Carlos Blanco alakját. Talán csak egyetlen vonás sikerült halványabb­ra : a meggyőző, nagy erő­ket sejtető szellemi fölény, ami az ország első számú újságírójáról joggal feltéte­lezhető. (Közbevetőleg: Chi­le két Nobel-díjas költőt adott a világirodalomnak — Nerudát és Mistrált.) E hal­ványabb vonás következmé­nye, hogy a darabban levő szellemi feszültségek csak­nem végig elárendeltetnek a zárt ajtók mögött haldokló Rojas rejtegetéséből táplál­kozó helyzeti feszültségnek. (Impozáns kivétel ez alól Blanco és Gabriel Fastos be­szélgetése a dráma második részében a rend és erőszak viszonyáról.) Borovik nem idegenkedik a humortól. Ki­váló példa erre a Fastos testvérpár üres, jelentékte­len, nevetésre ingerlő, mégis hátborzongató jelenléte. Ke­vésbé sikerült viszont az a jelenet, ahol a rejtőzködő Pedro véletlenül lesodor egy antik szoborfőt, majd Blan­co számonkérésére a régi vicc szerint válaszol: „Olyan régi? Akkor nincs baj. Már majdnem azt hittem, hogy új...” Erre mondják: de­rültség a teremben... Ezek az apró dramaturgiai döccenők nem csökkentik a darab alapvető értékeit: a passzív humanizmus fedezé­kében megbúvó entellektüel tragikumának pontos ábrá­zolásától a fasizmus mecha­nizmusának kórtani precizi­tással megrajzolt totalitásáig, feszes ívekre épül a dráma. Blanco később döbben rá: e könyörtelen gépezetnek egy­kor maga is motorja, mozga­tó ereje volt, és — harmadik út nem lévén — törvénysze­rűen válik áldozatává is! Az előadás kezdetén Car­los'Blanco interjút ad. Egye­dül áll a színpadon, a sötét, fenyegető erőket sejtető dísz­letek között. Szavait a né­zőkhöz intézi, mintegy je­lezve: ezen az estén a jelen­levőkre vár az ítélet vagy a feloldozás megfogalmazása. Jurka László rendezése a főhős körül sűrűsödő érzel­mi erővonalak bemutatására összpontosit: Blanco elszige­telődése nemcsak társadalmi, hanem szeretteihez sem tar­tozik igazán. Marta — volt felesége, szerelme — iránt is kettősen érez: szereti és gyű­löli egyszerre. Az elhagyott, sértett férfi hiúsága és az egyetlen megértő társ utáni vágyakozás kettős szorításá­ban vergődik. Jósé, a fia hasonló érzelmeket ébreszt benne. Marta a forradalom, Jósé a junta elkötelezettje — mindketten idegen célokért küzdenek Blanco szemszögé­ből. Az események szorításá­ban már későn ismeri fel magatartásának vétkes kí- vülállóságát. Jurka a mind­végig kellően árnyalt feszült­séget a tragédia bekövetkezté­nek csúcspontján túl is fokoz­ni tudja a záróképben. Nem ad lehetőséget a fellélegzés­re: az áldozatok emlékként való berobbanása a színpad­ra adja az előadás legfesze­sebb pillanatát. Tyll Attila fáradt, meg­tört újságírója mindvégig hűvös eleganciát hordoz. Az erőszak szorításában a pusz­tulás felé zuhanó személyi­ség egy-egy félbemaradt kéz­mozdulattal, a látszólag szenvtelen arc mögött érle­lődő kiáltások némaságával tiltakozik. Különleges érték alakításában a példásan tisz­ta beszédtechnika. Rita szerepében Kim Bor­bála kedves, üde fruskát for­mált. Az érzelmi motivációk­ban nem szűkölködő darab­ban azonban — apja és Ped­ro iránti vonzalmait nem számítva — adós maradt hovatartozásának felismeré­sét illetően. Varsa Mátyás Pedroja kevesebb színészi eszköz használatával is eti­kai tisztaságot sugároz. Tóth Gabi tudatosan építkező szí­nészi munkát villant föl Marta szerepében. Bom, a bohóc — epizódfigura. Szép­laki Endre nehezen birkózott meg a szereppel. (Érzésem szerint e vívódás eredménye, hogy Bom a számára idegen környezetbe egyéniségét csaknem teljesen elvesztve érkezik.) Kérésének fölsza­kadó tolmácsolása közben azonban egyre jobban erőre kap, és távozása közben már eljövendő sorsa_ is érzékelhe­tővé válik. Szűcs András Jósé szere­pében drámai feszültséget teremt. Meggyőzően él a sze­rep adta lehetőségekkel, em­lékezetes az apja iránti sze­retet fölvillanása, miközben kötelességszerűen följelen­tést tesz. Karakterteremtő erőket érezhetünk a kisebb szere­pekben is jót nyújtó Gyur- csek Sándor, Jan-sik Ferenc, Hídvégi Mária, Berki Antal játékában. Varsa Zoltán Képek közt járni olyan, mint egy elvarázsolt biroda­lomba tévedni, azzal a kü­lönbséggel, hogy tárlatra nem véletlenül kerül az em­ber, hanem kifejezett tuda­tossággal. Azért, hogy lássa egy-egy kor nagy alkotásait, vagy megtekintse egy mű­vész egész életét reprezentá­ló kiállítást. S elmerüljön, belemélyedjen abba a külö­nös, öntörvényű világba, amely csak az alkotójára ér­vényes, mégis magáénak fo­gadja el a néző. Képek közt járni máshoz nem hasonlít­ható élmény, hiszen itt a szí­nek, formák, mozdulatok uralkodnak, ezekből szövő­dik, tevődik össze a való élet mása úgy, ahogy azt a mű­vész magát is beépítve meg­teremti. Képek közt járni megismerés, hódítás, a bir­tokbavétel egy formája, melynek során a látottak sa­játunkká is válnak. Rögzül a látvány az emlékezetben, s később is felidézhetővé vá­lik, olykor gyengébben, más­kor erősebben. Képek közt járni a gondolatok sokaságát elindító folyamat, szinte vizs­gálat. MCP. így jegyzi képeit már nagyon régóta a hatvan­öt esztendeje alkotó Mol­nár C. Pál, akinek több mint száz művét láthatják ebben a hónapban a gyulai Dürer teremben az érdeklődők. A három szikár betű egy olyan életművön vonul végig, amelyet nem lehet egyetlen művészeti irányzathoz sem kapcsolni. Mentes maradt a század divatos izmusaitól, ta­lán azért is, mert a mester óvakodott attól nagyon tu­datosan, hogy bármelyikkel elkötelezze magát. Csak ön­maga akart lenni és marad­ni, s mindig azt és úgy kife­jezni, ahogy és amit látott, érzett, gondolt. Mégis mo­dern, mert a század emberé­nek szemével lát, fejével gondolkozik és szívével érez. Ezért nincs természetfeletti rajongás vagy áhítat még a szentképeken sem, azok is valahogy maivá váltak a ke­ze nyomán, s inkább az élet egy furcsa, ritkán előforduló epizódját tükrözik, mintsem valamely vallásos eseményt. Sokkal inkább a hűvös tá­volságtartás uralja, mint a bensőséges, vallásos átélés. A többi képből sem árad a szenvedélyesség, azonban helyenként mégis van erős drámai hatás. Ilyen a Jég­verés Battonya határában és a Cézár halála. A témában és kivitelezésben olyannyira különböző két képet az ele­mek és a sors dúlása teszi hasonló hangulatúvá. A ko­mor jégfelhők könyörtelen pusztítása és az oszlopok közt bevégzett tettük helyé­ről elosonó fekete árnyak képzeletünkben valahol ta­Cézár halála lálkoznak. Mégsem ez a jel­lemző MCP művészetére, sok­kal inkább a lírai szemlélet, de az is egyfajta csöndes tűnődéssel, mint amikor a költő rajta felejtkezik a tá­jon, s szabadjára engedi a fantáziát. Ilyenkor minden kissé mássá válik, hasonló ugyan a valósághoz, de még­is több olyan van benne, amit csak ő vesz észre. Sok nagyon szép darabját látni ennek itt hazai és külföldi tájról, s olyat is, ami csak a képzeletben létezik. Az egyik legszebb ezek közül a Ro­mantikus táj, a sziklák kö­zül kifehérlő kicsiny város, a zöld szín rengeteg árnya­latába zárva. Az aktjai is külön világ. Meztelen nők, akiket a mez­telenség mintha felruházna. A szép testek inkább gon­dolatokat testesítenek meg, mintsem érzékiséget, szinte mindegyikből szellemi tisz­taság sugárzik. Játékosság és meseszerűség együtt: a Zsu- zsánna-képek. A három vál­tozat időbeli eltérést is tük­röz a felfogásbeli mellett. Az elsőn még a vének sem iga­zán vének, s kíváncsi, hun­cut leskelődésük a női alak változásával — ahogy a fia­tal nő éretté válik — lesz bamba bámulássá. A többi bibliai tárgyú kép közül is kiemelkedik a Kiűzetés, század termése — jól érzé­kelteti sokoldalúságát. Táj­képek, aktok, mitológiai, bib­liai és történelmi témák fel­dolgozása. És a korán híres­sé vált grafikákból is ízelí­tő. De legyen bármi, az mind a természet és az ember kap­csolatának megformálása, vagy az emberi lét, az élet értelmének keresése, mely­nek során az embert sorsá­val együtt akkor is ott érez­ni a képen, ha az még jel­zésszerűen sincs jelen. Vass Márta SZlNHfiZ, MOZI 1979. november 17-én, szomba­ton este 19.00 órakor Békéscsa­bán: INTERJÚ BUENOS AIRESBEN Somlai-bérlet 1979. november 17-én, szomba­ton este 19.30 órakor Csanádapá- cán: AZ ARANY EMBER * * * Békési Bástya: 4 és 6-kor: Az utolsó valcer, 8-kor: A veréb is madár. Békéscsabai Építők Kul- túrotthona: 5-kor: A vörös tuli­pánok völgye, 7-kor: Nem zörög a haraszt. Békéscsabai Szabad­ság: de 10-kor: A Tenkes kapi­tánya .1., II. 4 és 6-kor: A lep­rás nő, 8-kor: Gyilkos a tetőn. Békéscsabai Terv: fél 6-kor: Buffalo Bill és az indiánok, fél 8-kor: Agyő, haver! Gyulai Er­kel: Rafferty és a lányok. Gyu­lai Petőfi: 3-kor: A maláji tig­ris, 5 és 7-kor: A kétbalkezes és az örömlány. Orosházi Béke: Szótagrejtvény. Orosházi Parti­zán: fél 4-kor: A két aranyásó, fél 6 és fél 8-kor: Kínai negyed. IZHilumtá

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents