Békés Megyei Népújság, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-13 / 265. szám

1979. november 13„ kedd NÉPÚJSÁG Első alkalommal rendeztek Békéscsabán gyűjteményes 'kiál­lítást vasárnap, november 11-én régi pénzekből, érmékből a Megyei Művelődési Központban. Az érdekes papír- és fém­pénzek mellett sok nézője volt Mladonyiczky Béla szobrász- művész érméinek is Fotó; Császár Lajo. Gyermeknevelésről szülőknek Napjainkban különböző fórumokon, tömegkommuni­kációs eszközökben, a sajtó hasábjain sokat foglalkoz­nak az oktatás és a nevelés problémáival. Ennek köszön­hető (?), hogy egy édesapa a minap ekképpen fakadt ki: „Ma mindenki, mindig a szülőket akarja nevelni, ne­veljék végre a gyerekeket is!” Szeretném mindjárt írá­som legelején tisztázni, hogy nekünk, pedagógusoknak nem ez a. szándékunk, bár a kettőt elválasztani nem le­het egymástól. A szülőknek adott jó tanácsok elsősor­ban nem a szülők, hanem a gyermekek érdekeit szol­gálják. S ha manapság oly sokat és sokszor akarják ne­velni a szülőket, ennek oka az is, hogy a családi neve­lést nem tekintjük pusztán magánügynek. Hiszen a család felelős gyermekei ne­veléséért a társadalom előtt is. A példát rólunk veszik Mi pedagógusok tisztában vagyunk a család semmivel sem pótolható nevelői tevé­kenységével. Család nélkül sem ma, sem a jövőben nem lehet felnevelni az ifjú nem­zedéket. A családi közösség, mint a társadalom legkisebb sejtje, gyakorlótere a tár­sadalmi viselkedésnek, a társas kapcsolatok kialakítá­sának, az aktív társadalmi alkalmazkodásnak. A család a valóságos élet iskolája, a sokoldalú tapasztalatok gaz­dag forrása. Ha az iskola, a nevelőintézmény hatása nem egészül ki a családéval, a gyermek személyisége látja kárát. A szülő és a nevelő minden megnyilvánulásában hatást gyakorol a gyerme­kekre. Számukra a szülők és a nevelők szolgáltatják a példát. Figyelik szüleik, ne­velőik magatartását. Pél­dául, ha megtiltják, hogy ebéd közben olvasson, akkor a szülő se tegye azt. Mert a gyermek, ha nem is gondol­juk, mindent, amit lát, el­raktározza magában és al­kalomadtán hivatkozik is rá. A szülő tehát nemcsak pél­dát, de tanácsot is ad a he­lyes cselekedetek végzésére, s egyben bizonyos szokások elsajátítására tanítja gyer­mekeit. A gyermek életének je­lentős részét a családban töl­ti, ahol nevelése már a szü­letéskor megkezdődik. A családKo.n végzett nevelő munkának az eredményeivel, vagy eredménytelenségével lépi át majdan az óvoda, is­kola kapuit. Amit a gyermek magával hoz, vagy ami hi­ányzik belőle, abból is kö­vetkeztetni lehet a család életére, az ott folyó nevelő­munkára. Mi, pedagógusok csak akkor leszünk képesek az általános iskola céljait megvalósítani, ha valameny- nyi család nevelése össz­hangban lesz az iskola okta­tó-nevelő munkájával. A4/t jelent az otthon ? De miben is tud a család segíteni? Az otthon először is nem a jól fűtött szobát, a rendet, a tisztaságot, a fi­nom ebédet jelenti, bár ezek elsőrendű tényezők. Az anyagi keretet meg kell töl­teni gondoskodással, amely a gyermekeknek sok örömet okoz. Minden családnak megvan a maga sajátos lég­köre, amely a gyermek fej­lődése szempontjából sokat jelent. Ennek leglényege­sebb feltétele a szülők köl­csönös megértése. Magatar­tásuk, szokásaik, egymás megbecsülése, szeretete le­gyen az a bázis, amelyen a család élete nyugszik. Ne vitatkozzunk, veszekedjünk soha a gyerek előtt! Nagyon fontos az is, hogy teremtsünk alkalmat a csa­lád legalább néhány órás esti együttlétére. Hiszen mindenki tele van élmé­nyekkel, mondanivalóval. A gyerek szeretne beszámolni arról, mi történt vele az is­kolában, óvodában, a szülők pedig a munkahelyen tör­téntekről. Hallgassuk hát meg mindig gyermekeinket! Használja ki a család a va­sárnapot és a szabad szom­batok kínálta lehetőségeket is! Az apának és anyának kö­zös felelősséget kell vállal­nia a gyermekükért. A szü­lők tehát közösen, egységes elvek szerint neveljék gyer­mekeiket. Nem szabad meg­történnie annak, hogy az apa megengedi azt a gyermek­nek, amit az anya megtilt, és fordítva. Mert az ilyen gyermek kétféleképpen fog viselkedni, attól függően, hogy az apával vagy az anyával áll-e szemben. Bár­mennyire is helyteleníti az egyik házastárs a másik el­járását, türtőztesse magát a gyerek előtt, s igyekezzék később, nélküle megbeszélni a vitás kérdéseket. A szülők legyenek barátai gyermekeiknek, játsszanak, tréfáljanak velük, de amikor meg kell tenni vaiainu, űzi követeljék is meg határozót ­Színház — három hullámban A szovjet dráma ünnepe „Mindenféle kategóriájú színházat, amelyet hasznos­nak és művészinek ismernek el, az állam tart fenn, az igazgatóságok által előter­jesztett költségvetés alapján az állam által meghatáro­zott helyáraknak és fizeté­seknek megfelelően.” Tehát minden színház, amelyet hasznosnak és mű­vészinek ismertek el, állami kezelésbe került, pontosan hatvan évvel ezelőtt a Szov­jetunióban. S ebből a hat­vanból immár több mint harminc esztendeje a ma­gyar színpad is nyitva áll a szovjet dráma, a szovjet színházművészet előtt. Ez a három évtized három hullá­mát hozta el ennek a szín­házművészetnek. Mindegyik más arcát, más jellegzetessé­gét mutatta, ha nem is ép- >en pontos kronológiában, tan. Ne többször, csak egy­szer, de olyan arckifejezés­sel és hangsúllyal, hogy a gyermek ne kételkedhessen afelől, hogy kötelessége az engedelmesség. Bár a szülők elfoglaltsága miatt nem olyan könnyű megvalósítani, de feltétlenül kísérjék figye­lemmel a gyermek iskolai munkáját, házi feladatait. Ha valamit nem tudunk, ne szégyelljük bevallani! Hi­szen az őszinte, baráti lég­kör, a sikerek és sikertelen­ségek közös megbeszélése lényeges kihatással van a gyermek tanulmányi munká­jára. Az iskola és a szülői ház kapcsolata A családi ház és az iskola kapcsolatának hagyományos formái közé tartoznak a kü­lönböző szülői értekezletek. Sok szülő felismeri, hogy az ott kapott pedagógiai és gyermekéhez kapcsolódó tá­jékoztatás nagyon lényeges. E kapcsolat formáihoz tarto­zik a pedagógusok fogadó­órája is, ahol az osztályfő­nökök. vagy szaktanárok egyéni beszélgetést folytat­nak a szülőkkel. Itt kölcsö­nösen tájékozódhat szülő és pedagógus a gyermek isko­lai és otthoni magatartásá­ról, szokásairól, viselkedé­séről. A kapcsolattartás má­sik formája a családlátoga­tás, amely alkalmat ad a pedagógusnak a gyermek családi körülményeinek ala­posabb megismerésére, az esetleges problémák őszinte megbeszélésére. Mindezek a szálak, amelyek az iskolát a szülőkhöz fűzik, csak akkor értékesek, ha a szülők biza­lommal vannak a pedagógu­sok iránt. Az őszinte szó nem más, mint a pedagó­gusnak átadott kulcs, amelynek segítségével szá­mára könnyebben felnyílik a gyermek lelke és új értel­met nyernek az addig talán talányos tettei. Tény, hogy az iskolai és családi nevelés összhangjá­nak megteremtésében az is­koláé a vezető szerep. De úgy, hogy az iskola számít a szülők öntevékeny, hathatós támogatására. Hiszen a bi­zalom, az őszinteség, a tisz­telet az, ami eredményessé teheti együttműködésüket. S bízunk benne, hogy ezt egy­re többen megértik és ma­gukévá teszik. '"•Srtonné tanítónő mert időbeli átfedések is előfordultak. A harmadik hullám indulásának talán éppen most vagyunk kortár- sai. Nem kell oknyomozást folytatni, hogy 1945 után a felszabadult magyar színház miért fordult olyan érdeklő­déssel a forradalmi szovjet dráma felé. A Kreml torony­órájában, vagy a Viharos al­konyaiban az éhezés, a nem­zeti széthullás veszélytuda­tában élő, bizonytalankodó értelmiségiek útja a faragat­lanul is emberi igazságokat megfogalmazó matrózokhoz és munkásokhoz; példa és válasz volt hazai kérdésekre is. Mint ahogy egy évtized­del később az Optimista tra­gédia kemény komisszárasz- szonyának erkölcsi és fizikai győzelme az anarchia felett, ugyancsak példa erejű volt 1957-ben a magyar színpado­kon. A második hullám a hat­vanas években ért partot a hazai színházakban. Részben a második világháború drá­mát voltak ezek; új és új megközelítést adva azoknak az embert próbáló szörnyű időknek; részben a termelés emberi drámái kerültek elő­térbe vagy az olyan fordí­tott tükröződése a társadal­mi gondoknak, mint amit Pogogyin Arisztokraták-ja jelentett. Ez a harmadik, mostaná­ban hozzánk érkező hullám folytatja mindazt, amit az előző évtizedekben a szov­jet dráma képviselt nálunk. (Nem beszélve természetesen Osztrovszkij, Csehov, Gorkij és a többi klasszikus állandó jelenlétéről.) Az idei ma­gyar színházi évad részben a szovjet dráma jegyében zaj­lik. Az őszi első bemutató, amit az új vezetésű Népszín­ház tartott Celldömölkön — s természetesen viszi tovább a darabot szerte az ország­ban —, Arbuzov Irkutszki történetének új változata volt. (A szerző maga dolgoz­ta át, s most Egy szerelem története címmel játsszák.) A termelési és egyéni konf­liktusok metszéspontját ke­reste már a negyvenes évek végén ez a dráma, s erre a nagyon jellegzetes új ellent­mondásra talált rá Gelman a Prémiumban és a Visszajel­zésben. Az érdekviszonyok új felfogásának példája ez a két nagy hatású mű, hiszen azt bizonyítják, hogy a tár­sadalom és az egyén érdeke­it nem feltétlenül hozza har­móniába a közbülső csoport- érdek és ez rendkívül súlyos morális, etikai konfliktusok­hoz, magatartás-zavarokhoz vezethet. Folytatódik a háborús drá­mák sora is, olyan újszerű megközelítésével a témának, mint a Szerelvény a hátor­szágba. Folytatódik a szov­jet klasszikusok színpadra állításának sora; a hatvanas évek Majakovszkij-bemuta- tói után az elmúlt egy-két év Bulgakov reneszánszát hozta. (Ebben az ünnepi évadban a budapesti Thália Színház készül leghíresebb regénye, a Mester és Marga­rita színpadi változatának bemutatására.) Még a hatvanas évek má­sodik hulláma hozta a ma­gyar színpadokra Rozovot, aki a legmaibb mában, a szovjet élet leghétköznapibb helyzeteiben, igyekszik tet­ten érni az emberi fejlődés, változás sohasem feszültség­mentes pillanatait. Most az új darabokban mintha el­mélyült voln,a a szovjet szer­zők hangja. Trifonov Szol­nokon bemutatott Cseréjé­ben, Vampilov Vadkacsa- vadászatában már olyan hő­sök kerülnek a színpadon a szakítószilárdság próbája alá, akik az élet feszültségeit nem viselik el, nyílt vagy rejtett repedések keletkez­nek személyiségük egészén. A legérdekesebb újdonság —, éppen ez utóbbi két da­rab is reprezentálja ezt —, hogy nem egyszerűen szovjet drámák kerülnek a magyar színpadokra, hanem a szov­jet színházi élet, hiszen olyan rendezők bontják ki elképze­léseiket a mi színpadjainkon, mint Ljubimov, Jefremov vagy az évad hátralevő ré­szében még Efrosz és Taba­kov. Kezdetben, a forradalom győzelme utáni években, amikor Lenin személyesen jelentette be a hasznos és művészinek elismerj színhá­zak államosítását, a színpad, a színielőadás forradalma is zajlott, Majakovszkij Buffó- misztériumát aligha lehe­tett volna előadni a hagyo­mányos színház hagyomá­nyos eszközeivel, de Majer- hold vagy Vahtangov a klasszikus irodalmi műveket is szívesen vitte a cirkusz porondjára, s a programnyi­latkozatok egyik kedvelt ki­fejezése volt az „excent­rikus” színház. Ez a „szín­házszerű színház” volt ennek az irányzatnak az eszménye; valamennyi hatáskeltő esz­köz felhasználásával, s az írott művet, magát a drá­mát, bár fontos, de a szín­ház nem egyedüli alapanya­gának tartotta. A húszas évek végére Sztá- nyiszlavszkij és Nyemirovics Dancsenko „irodalmibb szín­háza” hagyományosabb szín­padtechnikája kerekedett fe­lül, s a személyi kultusz ide­jén ez sokszor a realizmus­nak nevezett színpadi natu­ralizmussal volt azonos. Ám végig, hol erőteljesebben, hol csak lappangva ott élt a szovjet színházi életben a húszas évek színházi avant- garde törekvéseinek hagyo­mánya is, amit aztán az öt­venes évek vége óta olyan rendező egyéniségek hoztak az „irodalmi színházzal” harmóniába, mint a lenin- grádi Tovsztonogov. Az Optimista tragédiát Tovsztonogov segítségével rendezték meg Magyarorszá­gon. Azoknak a színpadot megújító szovjet színházi tö­rekvéseknek a jelenléte azonban, amelyek a húszas években gyökereznek, éppen ebben a mostani rendezőjá­rásban lesznek kézzelfogha­tóbbak nálunk is. Ljubimov vagy Efrosz természetesen nem egyszerűen azt folytat­ja, amit a húszas évek kí­sérletezése jelentett, hanem az azóta eltelt évtizedek minden formát bontó, formát megújító törekvésének bir­tokában kívánnak a maguk kifejezőnyelvén, a maguk gondolataival a ma nézőjé­hez szólni. A magyar színházi élet. amely sokáig csak a szovjet drámát adaptálta nézőink számára, most magyar színé­szek közreműködésével a szovjet színház egészének aktuális vonásait vizsgálhat­ja ebben az érdekesen in­duló, bizonyára még sok meglepetést tartogató, ünne­pi évadban. Bernáth László KÉP­ERNYŐ Hónap Az év háromszáztizenne­gyedik napján jelentkezett ötödik alkalommal a televí­zió szatirikus folyóirata; a Hónap. Gondolom, sok száz ezren tartozunk Komlós Já­nos hívei közé, akik szíve­sen nézzük, hallgatjuk, vár­juk őt. Szellemesen csípős gondolatai, szögletesen ma­gyarázó gesztikulálása, sokat sejtető hunyorgásai olyan egyéniséggé avatták őt, aki képes befolyásolni a közvé­leményt, akinek szavára hallgatunk hétköznapi dol­gainkban. így volt ez az elmúlt hét szombatján is. Változatos, politikus, erőteljesen kritikai hangvételével szárakoztatott a szatirikus Hónap, s a mű­sorvezető Komlós. Hitetlen- kedve és bosszankodva cso­dálkoztunk rá az új „infor­mációs” formára: a zacskó­ra. Komlós ismerősének ugyanis olyan zacskóba cso­magolták a zöldséget, ame­lyen pontos névvel, szám­adatokkal, személyi jövede­lem megjelölésével tarkított OTP-nyilvántartást olvasha­tott. Ez vajon papírtakaré­kosság jegyében zajló akció, vagy a magyar honpolgárok ösztönzése az olvasás meg­szerettetésére? Tessék csak elképzelni, mennyivel töb­ben hódolnának az „olvasás gyönyörűségének”, ha a vá­sárolt holmit ezentúl kiselej­tezett magánlevelek, hivata­los személyi ügyiratok bur­kába csomagolnák! Üton-útfélen beszélnek a japán tudósok „jövendölé­séről", mely szerint január­ban földrengés lesz Buda­pesten és környékén. A fo­lyóirat jól ismert szerkesztő­rendezője: Marton Frigyes sem hagyta annyiban a dol­got. Riporterei utánajártak annak, hogyan készülődnek Bicskén a földrengés premi­erjére. Kis társadalmi ke­resztmetszetet adott az a né­hány vélemény, amit a ta­nácselnök, az utcán járó-ke­lő, dolgozó emberek, a ci­gánytelep lakói elmondtak. A legtalálékonyabbnak egy „istenfélő”, idősebb ember bizonyult: ő a kritikus idő­ben kimegy majd a szőlőbe, ott semmi sem dőlhet rá, sőt míg reng a világ, jó bo­rocskát kortyolgat. A folyó­irat következő „oldalán” az örökké szidott, joggal bírált magyar „folklórfutball” gól­szüretét osztályozta Szepesi György. ízlés, lakótelep, kul­túra, kerítéskultusz nyomá­ban járt Vajek Jutka és Burza Árpád. Természetes színfoltok helyett városképi pacni a rendszertelenül, az esztétika teljes hiányával félelmetesen ❖ad színekre festett kispesti lakótelepi há­zak sora. (Ügy hiszem, a szí­nek harmóniáját nemcsak a budapesti lakótelepről szám­űzték az építők, vagy épít­tetők.) A tévé nagyhatalom, min­denki tudja. Ezért is jó, ha egyre többször védi az igaz­ságot, mint most az Osliban élő madárpreparálómesterét. Az elgondolkoztató csupán az, hogy minden kijátszott, védtelen mellett nem lehet ott a televízió. Tanuljuk meg védeni egymás igazságát, su­gallta a szatirikus folyóirat e havi száma. Fogadjuk meg tanácsát! Bede Zsóka MOZI Békési Bástya: Fehér agyar visszatér. Békéscsabai Szabad­ság: Severino. Békéscsabai Terv: Láncra vert sofőrök. Gyulai Er­kel: Mackenna aranya. Gyulai Petőfi: 3-kor: A sólymok veze­tője, 5 és 7-kor: Az első kísér­tés. Orosházi Partizán: Családi összeesküvés. Szarvasi Táncsics: 6-kor: Agyő, haver! 8-kor: Film­klub, 22 órakor: A hosszú hét­vége.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents