Békés Megyei Népújság, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-30 / 254. szám
Humor — Éva, minek mondtad meg a mamának, hogy hány órakor jöttem haza? — De papa egyáltalán nem mondtam meg, hogy hánykor jöttél haza. Csak azt mondtam, hogy nem néztem az órára, mert éppen a reggelit készítettem. * * * — Mondd, Jóska, ki mutatott téged be a feleségednek? — Véletlen volt, senkit nem hibáztathatok érte. * * * — 25 évvel ezelőtt én és a feleségem boldogok voltunk ... — És azután? — Azután megismerkedtünk, és összeházasodtunk. * * * — Én a feleségemmel a vonaton ismerkedtem meg... — Tehát vasúti szerencsétlenség volt! * * * Igen ázott állapotban szállítanak kórházba egy férfit. — Hogyan tudott ennyire berúgni? — kérdezi az orvos. — Rossz társaságba keveredtem, doktor úr. Négyen voltunk, rendeltünk egy üveg konyakot, s csak akkor derült ki, hogy a másik három absztinens! * * * # — Hol az ördögben van az a bécsi szelet? — kérdezi a vendég a pincértől, ,mikor az kihozza a tálat. — Legyen szíves felemelni ezt a karika citromot, alatta megtalálja. * * * Idősödő hölgy rohan fel- indultan a szállodaigazgatóhoz: — Igazgató úr, azonnal kérem a számlát. Egy pillanatig sem akarok tovább maradni ebben a bűnös házban. Az előbb azt láttam, hogy egy férfi pizsamában szaladt a szobalány után. — És utolérte? — Nem. — Asszonyom, akkor ön igen tisztességes szállodában lakik. Sajnos! képességét. A „másik” Komfort viszont, amely 980 grammos flakonban 39,50-ért vásárolható meg, az egyik legjobb minőségű termék. Megkülönböztető jegye még a címkén olvasható „Fertőtlenítő” jelzés, amely a penészedést és gombásodást gátló adalékanyag tartalmára utal. Fertőtlenítő hatású adalékanyagot az Unifix dezo- doráló öblítőszer is tartalmaz (viszonylag olcsó: a 430 gramm öblítőszert tartalmazó flakon 13,— Ft-ba kerül). Minősége elmarad ugyan az előbbitől, főleg az illatát és az „illatátadást” nem találták elég jónak a KERMI szakemberei. Antisztatizáló és fertőtlenítő hatása azonban kiváló. A fertőtlenítő Komfort minőségétől csak alig marad el a Bip felújító öblítő minősége, s úgy tűnik, a Bip szolgálja meg legjobban az árát: az 500 grammos flakon 15,— Ft-ba kerül. Antisztatizáló hatása kiváló, és valamennyi öblítőszer közül ez teszi a leginkább kellemes, lágy fogásúvá a textíliát. A Wofalor (NDK gyártmányú öblítőszer) a legkiadó- sabb, s ami nem kevésbé fontos, csomagolása is nagyon praktikus. A fogantyús flakonban egy liter öblítőszer van, ára 35,— Ft. Ára és minősége alapján is a „középmezőnyben” helyezkedik á, nem úgy, mint a másik NDK gyártmányú termék, a Domal, amely a kaphatók közül a leggyengébb minőségű. Ezzel szemben viszonylagosan a legdrágább! Utoljára említjük az Ultra öblítőszert. Tulajdonságai közül különösen az antisztatizáló hatás emelhető ki, amely kiváló. Egyéb tulajdonságai azonban korántsem ilyen kedvezőek, a Nagyító tesztje szerint a ' jó és közepes minősítési kategória határán helyezkedik el. Szűcs István Kétszobás, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Békéscsaba, Ku- lich-ltp. 30. B. 13. 2 db vegyestüzelésű kazán, MIA Diesel motor 1 db olajégő el- adő. Gyula, Sándorhegy 30. sz. Skoda Mikrobusz, utánfutóval, 1982-ig érvényes műszakival, sürgősein eladó. Érd.: mindennap lő órától. 5666 Medgyes- egyháza. Damjanich u. 2. _ ic-s Wartburg de Luxe, friss műszakival eladó. Mezőberény, Somogyi u. 63. ___________________ Ö rökzöld thujafa kapható. Békéscsaba, Berzsenyi u. 68. Tv-antenna, 1—II. program vételére kapható. Zsibrita tv-sze- relő, Békéscsaba, Nagy A. u. 10., 4. lakás. Telephely: Magyaroán- hegyes, Jókai 38. Telephelyen árusítás: szerda, péntek délelőtt. Négyéves, 1200-as Zsiguli eladó. Okány, Kossuth u. 25.__________ O TR hefúvót keresek megvételre. Gyula, Dombi L. u. 27. 550 négyszögöles telek két részben is bekerítve, gazdasági épülettel eladó. Gyulán, Külső- Törökzugban. Érdeklődni: Gyula, Knézich u. 12., 16 óra után. Gyula, Knézich u. 12. számú, kertes családi ház eladó, vagy elcserélhető egyszobás, összkomfortos lakótelepi lakásra. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni: mindennap 16 óra után. Egyedül álló középkorú nő, mindenféle házi vagy egyéb munkát vállalna bárhol, lakásért. Mindenféle ajánlat érdekel. „Megegyezünk” jeligére a békéscsabai lapkiadóba. _____ J ószágtartásra alkalmas tanyát bérelnék. „Sürgős 021 628” jeligére levelet a vásárhelyi hirdetőbe. ÉRDEKESSÉGEK CSÖKKENŐ FLÓRA AZ NSZK-BAN 1903-ban, vagyis hetvenhat esztendővel ezelőtt a német mezőkön 2350 növényfajta élt. Most az NSZK-ban a bajor természetvédelmi akadémia munkatársai csak mindössze 1445 fajtát tudtak ösz- szeszámolni. Vagyis az 1900 óta eltelt idő alatt a növényfajták 39 százaléka pusztult ki. Ennek oka, mint megállapították, a mező- és erdő- gazdálkodás intenzívvé válása, a" mocsarak kiszárítása, a különböző vegyi anyagok- alkalmazása és a környezet szennyeződése. INKUBATOR A NYOLCKARÜAKNAK Ismeretes, hogy a polipok nemigen maradnak életben fogságban. Ám nem csupán a turisták által látogatott óceanáriumoknak, hanem olykor a laboratóriumoknak is szükségük van rájuk. Manapság számos biológus és bionikus tanulmányozza ezeket a tudomány számára egyelőre még sok szempontból rejtélyes tengeri szörnyeket. Egy amerikai városkában tehát működésbe helyezték a világ első olyan inkubátorát, amelybe polipikrákat tettek. Világrajöttük pillanatában ezek az állatok mindössze 10—12 millimé- ternyi nagyságúak. A tudósok remélik, hogy a mesterséges körülmények között születő polipcsemeték a tengeri akváriumokban is akk- limatizálódni tudnak majd. A SZENÁTOR ÉS AZ EGÉRFOGÓ Lawton Chiles amerikai szenátor arról panaszkodott, hogy a kormány utasításai az egérfogók előállítását illetően túl nehezek: az irányelvek súlya több mint 2 font. Az irat 102 000 S2x>ban írja elő pontosan, hogy milyen fajta acélt és milyen fajta faanyagot lehet egérfogónak feldolgozni. A tervezetet időközben egy oldalra rövidítették le. Kétszobás, utcai házrész, beköltözhetően eladó. Békéscsaba, Békési út 36. _____________ ‘__ H áz eladó. Mezőhegyes, Ság vári u. 17. Érd.: Bulik József, Me- zőhegyes, Néphadsereg u. 49. > Utcai házrész eladó. Békéscsa- ba, Pöltenberg u. 10.________•__ T rabant Limousine eladó. Érdeklődni: 5630 Békés, Csabai u. 42. alatt, 5 óra után, hétvégén egész nap._____________ B ékés, Bethlen u. 24. számú ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: dr. Szabó. (Fúró u. 2. szám.) _______ 4 08-as Moszkvics alkatrészként eladó. Érd.: keddtől péntekig, egész nap. Békéscsaba V., Pozsonyi 5. Felújított Skoda S 100-as eladó. Békéscsaba, Áchim-lakótelep. 31. szám. 300 kéve kóró, megkötve ingyen elvihető. Petriék szántójáról, Fényes belsősor. Egy 8 négyzetméteres és egy 2 négyzetméteres fűtőfelületű, széntüzelésű kazán, egy Komár segédmotorkerékpár, valameny- nyi üzemképes, jó állapotban eladó. Gyula, Zöldi u. 9. Kék P 12&-OS Fiat eladó. Orosháza, Bajcsy-Zs. u. 53. 3 éves, 1200-as Lada személy- gépkocsi sürgősen eladó. Nagyszénás, Munkácsy u. 14. Bokorrózsát minden színben szállítok, postai utánvéttel. Költségekkel együtt darabja 30,— Ft. Legkisebb tétel 5 tő. Jól járt Ferenc kertész, Körösladány. Kötegyán, Kossuth u. 129. szám alatti lakóház, 500 négyszögöl területtel, azonnali beköltözéssel, 35 000 Ft-ért eladó. A Kner Nyomdia felvesz GYORS- ÉS GÉPÍRÖNÖT, VALAMINT SZÁMVITELI CSOPORTVEZETŐ MUNKAKÖRBE közgazdaságtudományi egyetemi, vagy számviteli főiskolai végzettséggel rendelkező dolgozót. JELENTKEZNI LEHET: Békéscsaba, Lenin u. 9—21. Terv-, munkaügyi osztály. APRÓHIRDETÉSEK- HIRDETÉS - REKLÁM - HIRDETÉS - REKLÁM Köszönetnyilvánítás A Generál Ipari Szolgáltató Szövetkezet (Békéscsaba, Bartók Béla u. 46—50.) . Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomrendszám nélküli kismotorok szádoknak és munkatársaknak, akik szeretett MŰSZAKI VIZSGÁRA ELŐKÉSZÍTÉSÉT édesapánk, apósom, nagyapánk ÉS VIZSGÁZTATÁSÁT ACHIM ANDRÁS RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALJA. temetésén megjelentek, részvétükkel fájdalmunkat igyekeztek enyhíteni. Autójavítás, lakáskarbantartás, OTP-hitelre is! Békéscsaba, 1979. október hó GYORSÍTOTT OTP-HITEL ÜGYINTÉZÉS! A gyászoló család Az Autóközlekedési Tanintézet Békés megyei Iskolája megfelelő létszámú jelentkező esetén D kategóriás tanfolyamot indít A jelentkezési feltételek a következők: — 21. életév betöltése, — 2 éves teherautó-vezetői gyakorlat. Jelentkezni lehet: Békéscsaba, Tessedik u. 21. ATI. Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, Ismerősöknek, szomszédoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, vejem, testvérünk, RÓZSA SÁNDOR temetéséin megjelentek, sírjára/ koszorút, virágot helyeztek, soha el nem múló fájdalmunkon enyhíteni Igyekeztek. Külön köszönetét mondunk kezelőorvosának, dr. Kási Gyuláné- nak és Török Arpádné főnővémek. Gyula, 1979. október hó A gyászoló család A Kőbányai Sörgyár budapesti telepeire felvesz: férfi és női segédmunkásokat, lakatos, villanyszerelő és kőműves szakmunkásokat, valamint tehergépkocsi-vezetőket 18 éven felüli 8 általános iskolát végzett férfiak részére lehetővé teszi a vállalat kétéves gyakorlati munka után a szakmunkás-bizonyítvány megszerzését. Munkásszállást a vállalat tud biztosítani. Minden második héten szabad szombat, útiköltség-térítést a vállalat fizet. Jelentkezni lehet: Kőbányai Sörgyár munkaerő-gazdálkodási csoportnál, Budapest X., Maglódi út 17. Továbbá: a békéscsabai kirendeltségen, Békéscsaba, Lipták A. u. 7. és az orosházi kirendeltségen, Orosháza, Táncsics u. 5. SZEREZZEN 1 ZENÉT... /MAGÁNAK LISZT MAGYAR RAPSZÓDIÁK-nagyzenekarra II. rapszódia III. rapszódia IV. rapszódia „Pesti karnevál" VI. rapszódia Szegedi Szimfonikus Zenekar Vezényel: PÁL TAMÁS SLPX 12062 ÁRA: 70 Ft SIBELIUS Finlandia Karelia -Suite The Swan of Tuonela ■ GRIEG Peer Gynt - Suite No. 1 SIBELIUS Finlandia Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk ' SUCH GYÖRGY temetésén megjelentek, és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Értesíjtük a lakosságot-, hogy az alábbi helyeken épült létesítményeket 1979. október 31-én FESZÜLTSÉG ALÁ HELYEZZÜK: Szabadkígyóson: a Medgyesi utcában épített kisfeszültségű hálózatot, Békéscsabán: a Ligeti K. utcában, a tejipari vállalat részére épített kisfeszültségű földkábelt és a közvilágítás korszerűsítésére kandelábereket. A létesítményeken elhelyezett tárgyak érintése életveszélyes! DÉMASZ ÜZEMIGAZGATÓSÁG, BÉKÉSCSABA A Megyei Művelődési Központ (Békéscsaba, Luther u. 6.) vasárnap esti elfoglaltsággal ruhatárosokat^ keres felvételre. A Békés megyei Víz- és Csa- tornamü Vállalat üzemvezetősége (Gyula, Nagyváradi 54.), Gyula üv. területére villanyszerelőt keres felvételre. Jelentkezés a megadott cimen. A békéscsabai sertéshizlalda sertésgondozókat felvesz, munkásszállást biztosítunk. ' >ent- kezés: Békéscsaba, Kétegyházi út 1921. A sarkadkeresztúri Egyetértés Mgtsz gépészmérnököt keres felvételre. Bérezés a 19/1977. MÉM—MüM sz. rendelet szerint. A tsz „C” kategóriába tartozik. Jelentkezés írásban, vagy személyesen a tsz elnökénél. Daruskocsira vezetőt keres, gyomai munkahelyre az Alföldi TüzÉP Vállalat. Jelentkezés a ; gyomai TÜZÉP-telepen. , A Békéscsabai Konzervgyár azon- ■ nali belépéssel felvesz férfidolgozókat öltözóőri és udvar- takarítói munkakörbe. Nyugdíjasok jelentkezését is elfogadjuk. Jelentkezés a gyár felvételi irodájában. A Békés megyei GMV István-ma- lom üzeme állandó munkára felvesz adminisztrátort, bádogost, kőművest, tűzőrt, szállító-rakodókat, anyagmozgatókat, új gabonasilóhoz gépkezelőket, liszteso- magolót, lisztlezsákolót. Karelia, szvit A tuonelai hattyú GRIEG Peer Gynt - I. szvit Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar Vezényel: SZABÓ LÁSZLÓ .SLPX 12037 ÁRA: 70 Ft KNGAfÖPSN HÁZIMUZSIKA A Békéscsabai Konzervgyár tésztaraktárába azonnali belépéssel felvesz targoncavezetői jogosítvánnyal rendelkező dolgozót segédraktárosi munkakörbe, 6 plusz 2-es munkaidőbeosztással, továbbá raktári munkást két műszakos munkaidő-beosztás mellett. Jelentkezni a gyár tésztaraktár vezetőjénél lehet. A füzesgyarmati Nagyközségi Tanács az általa üzemeltetett költségvetési üzemébe üzemvezetői állás betöltésére keres üzemmérnöki, vagy építőipari szakközépiskolai végzettséggel, és legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező szakembert. Jelentkezni lehet: nagyközségi tanács elnökénél vagy vb-titkárá- nál. A mosás „technológiájának” elmaradhatatlan része az öblítés — ezt minden háziasszony tudja. Az öblítés jelentősége pedig csak növekedett a szintetikus, s így az enzimes mosószerek általános elterjedésével! Ezek a mosás hatékonysága szempontjából kiváló szerek ugyanis — mint a Nagyító orvosszakértője írja — nem „tudnak” különbséget tenni a szennyeződést előidéző, illetve a bőr védelmét biztosító szaruréteg fehérjéi között. A ruhaneműben visszamaradó mosószer — különösen az érzékeny bőrűeknek, illetve a mosószerre allergiásoknak nem kevés gondot, kellemetlenséget okozhat. A textilöblítők jellegzetesen „civilizációs” termékek, a mosási kultúra fejlődésével kerültek előtérbe. No meg azért is, hogy a széles körben elterjedt műszálas anyagok sajátos tulajdonságának, az elektrosztatikus feltöltö- désnek elejét vegyék, pontosabban e „hajlamot” csökkentsék. A textilöblítő szereknek azonban nem feladatuk a ruhaneműben visszamaradt mosószer eltávolítása! A hagyományos, többszöri öblítésre tehát e szer használata esetén is szükség van. Az öblítőszert az öblítés (ek) után kell alkalmazni. A jó öblítőszer, antisztatizáló hatása mellett, a ruhaneműt, textíliát kellemes, lágy fogásúvá, illatossá teszi. Hétféle öblítőszer kapható (többé-kevésbé rendszeresen ...) — tehát van miből választani. Az árskála 8,5Ö- től 39,50 Ft-ig terjed, igaz a mennyiség is változik 300 grammtól egy literig. A Nagyító áruvizsgálatából kitűnik; a legolcsóbb a Komfort, de majdnem a leggyengébb minőségű. Antisztatizáló hatása ugyan jó, de „fogásjavító” képessége közepes és tudni kell, hogy ez az öblítőszer nagymértékben csökkenti a textília nedvszívó imvizsgálat Mosás után — öblítés