Békés Megyei Népújság, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-04 / 232. szám

1979. Oktober 4., csütörtök Levéltár és közművelődés Sport, kultúra, kereskedelem = iskolaszövetkezet NÉPÚJSÁG Kollégiumok Vannak témák, amelyekről ha akarnék se tudnék tár­gyilagosan szólni. Ezek közé tartoznak a kollégiumok éle­téről szóló híradások. Kedd este például, amikor a Kos­suth rádió műsorában a Cse­resnyés című riportot sugá­rozták a népi kollégiumok elődjéről, hamar észrevettem, hogy annyira magával ragad a téma, hogy szinte nem is zavarnak a műsor egyenet­lenségei. Mert a visszaemlé­kező öreg diákok vérszegény mondatai, a faültetés sikerü­letlen hangképe, s az emlék- táblaavató-beszéd hosszadal­mas volta egyébként talán arra ingerelt volna, hogy el­zárjam a rádiókészülékem. Ám, ha kollégiumokról van szó, mindig félreteszem jo­gosnak tűnő bosszúságom, és kivárom a műsor végét. Ez­úttal is így történt, és nem bántam meg az állhatatossá­gom, mert hallottam nagyon szép, szívet melengető gon­dolatokat is. A visszaemlé­kező leírásából szinte látni lehetett a tanyai kollégiumot meglátogató Móricz Zsig- mondot, aki poros cipőben, gyűrött köpenyben — mint aki nagyon hosszú útról ér­kezett — telepedett a nebu­lók közé. A legnagyobb él­mény volt, amikor hangfel­vételről sugározták Németh László szavait, aki a minden­napi kenyérgondokról, a pol­gárok filléradományaiból ten­gődő internátusról beszélt, ahol a sártengerből jöttéknek lehetőségük adódott a tudo­mányok magaslatainak meg- ostromlására. Milyen jó, hogy a mi gye­rekeink már csak az időseb­bek elbeszéléseiből ismerik az éhezést, a vékony ruhák­ban vacogó kisdiákok elszo­morító menetét. Pedig há­rom évtized sem múlt el az­óta, hogy bőrünkön is érez­hettük a töretlen szalmazsá­kok szúrását, hallottuk a lyu­kas tetőkön átfuvolázó szelek muzsikáját. 1952-ben, elsős gimnazistaként, személyesen is megtapasztaltam a „hős­kor” egyik békéscsabai kol­légiumának indulását. Em­lékszem, a Lázár utca sar­kán úgy kezdődtek a dolgok, hogy eleinte a társaság nagy részének vaságy se jutott, ezért a földre „ágyaztunk’.’ magunknak. Két bádogkan­nában hordtuk a vizet, az volt a fürdőnk, az italunk, néha az étel is. Egyik reg­gel arra ébredtünk, hogy a szél elvitte a tetőt a fejünk fölül. Ó, micsoda boldogság volt, ha a szakács néni egy- egy szelet kenyérrel jutal­mazott, s a vaskályha olda­lán piríthattuk a finom cse­megét. Mai fogalmak szerint bizony nyomorogtunk, mégis önérzetesen hárítottuk el mó­dosabb iskolatársaink sajnál­kozását, amikor „szegény kol­légistáknak” neveztek ben­nünket. Gazdagok voltunk, mert tudtuk, hogy minden­nap közelebb visz egy na­gyon megérdemelt jövőhöz. És ha álmaink azóta hellyel- közzel megvalósultak, most az a dolgunk, hogy fiaink csak elbeszélésekből ismer­jék a lyukas cipőt, a vékony kabátot, a korgó gyomor ze­néjét. Persze, ehhez már ne­kik is segíteni kell. (Andódy) O ligha gondolt vala­melyik községházán körmölő írnok arra az első világháború idején, hogy az általa összeírt hadi­gondozott-listából egyszer még történelmi emlék lesz. A földigénylő bizottságok sem azzal a szándékkal ír­ták össze a jogosultakat, hogy évtizedek múltán ta­nulmányozhassák az utódok a listát. S hogy hivatalos feljegyzések, anyakönyvek, levelezések, iratok, nem egyszer közönséges számlák alapján mi mindent lehet visszamenőleg felderíteni az ország vagy egy megye, vá­ros történetéből — azon oly­kor elámul a látogató. Zalaegerszegtől Győrig vagy Gyöngyöstől Dunaúj­városig érne egyvégtében az a polcsor — s még e váro­sok belső területeire is jut­na belőle néhány kilométer­nyi —, amelyen jelenleg csupán az országos és a ta­nácsi levéltárakban sorakoz­nak az anyagok. 153 kilo­méter, azaz 153 ezer folyó­méter levéltári anyag gyűlt össze ezeken a helyeken, s még további 80 ezer folyó­méter — Budapest—Kecs­kemét távolsága — az a le- v ..iri anyag, amely külön­böző szervek birtokában van, de már a levéltárak­ban volna a helye. S még ebben sincs benne az a 6500 folyométernyi irat, ami a legújabb, a felszabadulás utáni időkben keletkezett, s az Üj Magyar Levéltár bir­tokában van. Valaha a levéltár poroso­dó papírhalmok fogalmát keltette az emberekben. Mi több: az is volt évszázado­kig, halmozódtak, és várták sorsuk beteljesülését külön­böző korok irományai. Ha némelyek olykor nyilvános­ságra kerültek — csak szűk szakmai körök tanulmányoz­ták, s újra belepte a feledés pora. Éppen tíz éve történt a változás: az 1969. évi 27. számú törvényerejű rende­let a levéltárak alapvető feladatává tette a helytörté­netírást. Egy évvel koráb­ban kerültek tanácsi irányí­tás alá a levéltárak, ami annyit jelentett, hogy köz­vetlen kapcsolatot alakíthat­tak ki a mindennapi élettel. Szinte egy csapásra ele­venedtek meg a holtnak hitt betűk. Elkezdődött a tervsze­rű kutatás, s 1971-től egyre több kiadvány látott napvi­lágot. Tanulmánykötetek, forráskiadványok jelentek meg, 1971. és 1977. között a tanácsi levéltárak 85, az Or­szágos Levéltár és az Űj Magyar Központi Levéltár együttesen 11 időszakos ki­adványt gondozott. Voltak — és vannak — ezek között évenként rend­szeresen megjelenő kiadvá­nyok, s olyanok is, amelyek egy-egy témakört dolgoznak fel. Egy-egy megye történe­tének már-már feledésbe merült eseményeiről, gazda­ságról, kultúráról, tudo­mányról adnak hírt a rég­múlt vagy közelmúlt idősza­kából. Tizenöt megye levéltárosai adtak ki „megyei olvasó­könyvet”, népszerű ismeret- terjesztő összefoglalást a megye múltjából. A „30 nemzedék vallomása So- mogyról” című kiadvány egymaga felér egy részletes­alapos történelemkönyvvel. S a példákat még sokáig le­hetne sorolni. Van most már lehetőség arra is, hogy a kívülállók kutassanak a város, a me­gye múltjában. Csupán 1978- ban kétezren kutattak a ta­nácsi levéltárakban, további 926 belföldi és 207 külföldi végzett kutatómunkát a két országos levéltárban. Nem könnyű eligazodni a hatalmas levéltári anyag­ban, hiszen az iratok nem téma szerint, hanem az azo­kat előállító és átadó szerv szerint vannak csoportosít­va. Ezért is — no meg azért, hogy a különlegessé­geket, afféle „történelmi csemegéket” kedvelők ne akadályozzák a munkát — kutatási megbízás kell ah­hoz, hogy valaki levéltári anyaghoz jusson. Ebben meg kell jelölni, hogy mi­lyen terület és melyik kor­szak érdekli a kutatni aka­rót. Pedagógusok, községi vezetők — különösen nyug­díjba menés után, amikor van rá idejük — így is szép számmal keresik fel a le­véltárakat, hogy minél töb­bet megtudjanak és nyilvá­nosságra hozzanak szűkebb hazájuk múltjából. Ezernyi formája, lehető­sége van a helytörténeti is­meretek bővítésének. Üjab- ban felmerült az üzemtörté­netírás is, amelybe mind több, „második otthonának” története iránt érdeklődő munkás is belekapcsolódik. Lelkes, lokálpatrióta pedagó­gusok csinálnak kedvet a helytörténet tanulmányozásá­hoz diákjaiknak. A levéltáro­sok segítségével szerkeszte­nek kiadványokat, s felhasz­nálják ezeket az iskolai ta­nulmányokhoz is. Még jelentősebbek köz- művelődési szempontból a kiállítások, hiszen a lát­vány nem egyszer maradan­dóbb emléket hagy az olvas­mánynál. 1977. végéig a le­véltárak 149 önálló és 282, a múzeumokkal közös kiállí­tást rendeztek, az elmúlt év­ben pedig további 32 önálló és 30 közös kiállítást. Ezek nagy része évfordulókhoz — a KMP megalakulásához, a Tanácsköztársaság .60. év­fordulójához — kapcsoló­dott. Nyíltak azonban olyan kiállítások is, amelyek a megye múltjának egy-egy fejezetébe nyújtottak«, bete­kintést. Sokat mondanak a szá­mok: 1971. és 1977. között a két országos levéltárban 298, a megyeiekben 1935 csoport tekintette meg a kiállításo­kat. Jórészt a TIT-tel összefog­va tartanak előadásokat a levéltárak dolgozói. Ismer­tetik a hallgatósággal kuta­tásaik eredményeit, a levél­tárakban fellelhető anyag érdekességeit. Hét év alatt az országos és a megyei le­véltárosok több mint há­romezer előadást tartottak. /.inte kimeríthetetlen forrást jelentenek a levéltárak, elsősor­ban a helytörténet iránt ér­deklődők számára. Üjabban évenként két-három levéltá­ri napot is rendeznek né­hány megyében, ilyenkor ki­állítások nyílnak, előadások hangzanak el nemcsak a megyeszékhelyeken, hanem a megye más városaiban, köz­ségeiben is. Életre kelnek a régi iratok, akták, levelek, a múlt megannyi értékes emléke. Szólnak a múltról, régi időkről, hogy gondolato­kat adjanak a mának a hol­nap építéséhez. Várkonyi Endre — Van az iskolában szö­vetkezet? — kérdem a bé­késcsabai közgazdasági szak- középiskolába lépve a ka­puban őrködő kislánytól. — Még boltunk is, csak tessék beljebb menni, az udvarból nyílik. Könnyű megtalálni, mert kint és bent is sokan állnak. Tényleg nagy a forgalom, éppen nagyszünet van, a tízórai ideje. Kívül szendvi­cset eszegető, tejet, kakaót ivó diákok, belül ugyancsak. A pultnál sokan állnak, Nagy Mária boltvezető alig győzi a kiszolgálást. Fogy minden, ami ennivaló, de az üdítő italok is, hiszen éhes és szomjas a diáknép, és a fia­talságnak jó étvágya van. — Mi minden megy el, így délelőttönként? — Két-háromszáz zsemle, kifli, több mint száz pogá­csa. A bordáskiflit is szere­tik a gyerekek, abból is kell kétszáz darab naponta. Ugyanannyi szendvics is gazdát talál, és természete­sen közkedvelt a tej és a kakaó. A békéscsabai ÁFÉSZ el­sőként a megyében három iskolaszövetkezetét hozott létre. Ezek egyike, az itteni, 1975-ben alakult, őket kö­vette később a híd- és víz­műépítési, válamint a keres­kedelmi és vendéglátóipari szakközépiskola. Ahogy az eléggé tágas bolthelyiségben beszélgetünk, a tanulók mindjárt egy csomó előnyt emlegetnek. — Jó, hogy itt van hely­ben, nem kell kiszaladgálni vásárolni — kezdi egy szőke kislány. — Hát még az mit jelen­tett — folytatja Varga Kata­lin a III/F-esek közül —, hogy nekünk nem voltak fü­zetgondjaink. A szövetkezet vezetősége — a tanulók — a tanárokkal együtt idejében összeírta milyen fajtából mennyire van szüksége az egész iskolának. S amikor elkezdődött a tanítás, csak szét kellett osztani osztályok szerint, vagyis mindenki megvehette itt, ki se lépett a házból. — Tőlünk ugyan senki sem állt sorban a papírüzlet előtt, pedig, hogy ott mi volt... ? — Ruzsinszky Ju­dit kérdésbe hajló mondata sejteti annak is, aki nem látta volna pár héttel ez­előtt az ide nem messzi sar­kon a hatalmas tömeget vá­rakozni. Jutka és Kati első osztály­tól tagja az iskolaszövetke­zetnek, mondják, hogy je­lenleg száz a taglétszám, de hamarosan többen lesznek, mert az elsősökből nem volt még meg a tagfelvétel. Kü­A Magyar Nyelv Értelme­ző Szótárának harmadik ki­adását még' tavaly meg­kezdte az Akadémiai Kiadó, fennállásának 150. évfordu­lóját ünnepelve. Nemrég lá­tott napvilágot a harmadik kötet, melyben a szavak H—Kh-ig szerepelnek. A „nagy értelmező” szoktuk mondani, mert kicsi is van, az egykötetes. Ez utóbbi azért igen hasznos, mert együtt benne minden; de ugyanekkor ez hátránya is, hiszen csak röviden. A nagyban meg? ... Olyan él­vezettel lehet elmerülni, mint egy regényben. S a meglepetések sem hiányza­nak. Mert miket is találha­tunk? Itt van például a na­ponta ki tudja hányszor ki­mondott szavunk, a „hát”, amelyre először főnévi érte­lemben bukkanunk. „Az ember és az állatok törzsé­nek a hasi résszel ellentétes oldala ... vagy „A testnek a mellső oldallal ellentétes ol­dala ...” vagy „A testnek a mellső oldallal ellentétes egész felülete”, világosít fel a szótár. S még ötféle meg­határozásban. a tárgyi vi­lönben, akár a felnőttek, ők is választanak intéző és fel­ügyelő bizottságot, s a két testület időnként be is szá­mol a munkáról. És nem­csak az üzlet működtetésével foglalkoznak — melynek hasznából a diákszövetkezeti csoport is részesül —, ha­nem az ÁFÉSZ sport- és kulturális tevékenységében évről évre részt vesznek. Jutka legutóbbi sikerét a Radnóti-évfordulóra hirde­tett III. országos szövetke­zeti szavalóversenyen érte el a tavasszal. A csabai selej­tező, majd a megyei döntő után ott volt az országos elő­döntőn. A kötelező Radnóti- versen — ez Az utolsó va­csora volt — kívül Simonyi Imre egyik költeményét ad­ta elő. Kati már „öreg”, ta­pasztalt kézilabdás, még az általános iskolában kezdte, s itt is azonnal a csapatba került. Az idei ÁFÉSZ-ku- pán megyei és területi első lett a csapatuk, az országo­son pedig negyedik. — Az atléták még jobban szerepeltek, tessék csak a tanárnőt megkérdezni, volt egy csomó első, második és harmadik helyük. — Valóban szép ered­ményt értünk el — mondja Kubicza Erika iskolai edző —, mert az országos ver­senyben a megyék közt első lett a békéscsabai ÁFÉSZ közgés csapata. Tavalyelőtt is elsők voltunk a pontver­senyben. És amire külön még büszkék vagyunk: Lip- ták Gabriella a legjobb női atléta díját is elnyerte az idén. A mi szövetkezeti di­ákjaink törekvő, tehetséges lágra vonatkozóan. Számos példával mindre: megbor- sódzik a háta; valakinek a háta mögött stb., vagy mint Arany írja: Másnak zöldell a domb hátja ... Lenyűgöző a „hát” határo­zó-, kötő- és mondatszókén- ti felhasználásának sokasága, s a bőséges irodalmi idézet magyarázatul egy-egy he­lyen. Hogy mi mindenre is jó, mennyiféle árnyalásra alkalmas ez a szó. Kérdés bevezetőnek; erre többek közt Petőfi híres sora áll: Hát hogymint vagytok ott­hon Pistikám? A vagylagos kérdést eldöntő értelemre világít egy Móricz-mondat: Te! Hát találkoztál az igaz­gatóval vagy nem? Ellen­vetést tartalmazó kérdés be­vezetésére, színezésére Mik­száth: Honnan tanuljam hát meg a közigazgatást? Bi­zonytalan kérdésre, találga­tásra a sok közül vegyük a Toldiból hozott példát, a gyönyörű’ Arany János-i so­rokat: Zörgetne is, nem is, bátorsága nincsen, Csak úgy tétovázik, keze a kilincsen. Ejnye, hát hol járhat most ez a félsz benne? A csodál­és sokat produkáló sporto­lók. És jó közösség is. Sze­retnek együtt lenni, közösen szórakozni, a nyári szünet­ben háromhetes bulgáriai úton voltam velük Nesze- bár környékén. Mindnyá­junknak szép emlék. — Ez a szövetkezet előis- kola az életre — veszi át a szót Kór Lajosné patronáló tanár. — Nemcsak azért, mert időnként segítenek a diákok az üzletben, kiszol­gálnak, számlát ellenőriznek stb. De ismerik a tagsággal járó jogokat, kötelességeket, s élnek is vele. Vezetőséget Fotó: Gál Edit választanak, azok tájékozta­tást adnak a munkáról, amit vita kísér, s megismerik a mozgalmat más oldalról is. Már itt megszokják, hogy nemcsak fogyasztási tevé­kenységgel foglalkoznak a felnőttek sem, hanem a test és szellem kultúrájával is. Sokuknak segíti a pályavá­lasztást. Itt négy éven ke­resztül hallanak a szövetke­zeti munkáról, úgy is, hogy az ÁFÉSZ egy-egy közgyű­lésen részt vesz és beszámol az egész tevékenységéről. Ez a szoros kapcsolat minden­kinek használ, s anyagi tá­mogatást is kapunk. De en­nél jóval fontosabb, hogy ízelítőt jelent a szövetkezet a jövő munkájára vonatko­zóan. S hogy nem eredményte­lenül, azt mutatja, hogy minden évben többen a szö­vetkezeti hálózatban vagy a központban helyezkednek el. És ott már nem ismeretle­nül kezdik iskola után az életet. Vass Márta kozást, meglepetést talán legjobban Jókai pár szava fejezi ki: Mi a csoda ez? Hát ez a kend felesége? A méltatlankodó csodálkozásra megint Móricz: Na ez hal­hatatlan; hát csakugyan meg akarsz bolondítani? És so­rolhatnánk még hosszan, csupán a kérdés bevezetésé­re használt szerepet. De feleletként is élünk vele: kérdésre, felszólításra, javaslatra. A hatféle igenlő válasz sok példájából csak egyet, a kissé határozatlant, Jókaitól: Hadd látom, mi­csoda nóta ríkat meg en­gem !... — Hát bizony meg­teszi a „fecském” nóta. Azonban ez a csöpp kis szó a nyugtatás, csitítás, kérke­dés, belegyezés, belenyug­vás, beletörődés, ingerültség kifejezője is lehet. Vagy mint a Krúdy-mondat mu­tatja — A királynék is meg­halnak, hát még az órásnék! — a fokozás eszköze is. És még mint kötőszót, mondat­szót, ezek rengeteg alkalma­zási lehetőségét nem is em­lítettük. De talán ennyi is elég ízelítőül, hogy lássuk nyelvünk csak egyetlen — három betűből álló — ki­csiny szavának gazdagságát, szépségét a beszédben. A sokféle színt, amit ad. V. M. SZÍNHÁZ, mozi 1979. október 4-én, csütörtö­kön, Békéscsabán, 19.00 órakor: AZ ARANY EMBER Szakmai bemutató Békési Bástya: Magyar rap­szódia. Békéscsabai Építők Kul- túrotthona: , 5 ócakor: Pokoli torony. I., II. rész. Békéscsabai Szabadság: de. 10 órakor: Hü­velyk Matyi, 4 órakor: Vigyázat, rozmárok! 6 és negyed 9 óra­kor: Kínai negyed. Békéscsabai Terv: Félénk vagyok, de hódí­tani akarok. Gyulai Erkel: fél 6 órakor: Mese habbal, fél 8 órakor: Zsaru. Gyulai Petőfi: 3 órakor: A dzsungel könyve, 5 és 7 órakor: A vágy titokzatos tárgya. Orosházi Béke: Iskolai valcer. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: Mentsd meg Zapatát! fél 6 és fél 8 órakor: Csúfak és gonoszak. Szarvasi Táncsics: 6 órakor: Csillagok háborúja. I.. II. rész. A szavak hasznossága is szépség Megjelent az értelmező szótár 3. kötete

Next

/
Thumbnails
Contents