Békés Megyei Népújság, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-17 / 243. szám

1979. október 17., szerda Gyermekszínházi bemutató Csipkerózsika a cirkuszban A rokkától a porondig hosszú út vezetett. Időben több mint az eredeti mesé­ben a varázslat teljes ideje, mert az pont száz év volt. Márpedig a Grimm-mesék első magyar fordítása óta majd százhúsz esztendő telt el máig, amikor a Romhányi —Horusiczky szerzőpár ze­nés mese játéka — a moder­nizált Csipkerózsika — szín­padra került. Ám sem az idő, sem az átdolgozás nem ártott meg neki. Az igen jól szórakozó gye­rekeknek meg sem kell kér­dezni: kedves kis királylány, hogy érzed magad ebben az új környezetben — ahol sokkal, de sokkal mozgal­masabb az élet, mint a régi mesében volt — mert lát­ják: ugyancsak jól. Felsza­badult a passzív tétlenség­ből, maga is cselekvő része­se a szabadság és a trón el­nyerésének. Persze az alap­szituáció megmaradt. Itt is rossz szándék vezeti az al­tató szúrást adó kezet, csak nem a vén, sértődött javas- asszony mondja ki az átkot, hanem a nagyon szép és még fiatal gonosz Tündér veszi rá a mostoha apa Ki­rályt a csalárdságra, s együtt gondoskodnak nap mint nap, hogy a bájitallal folyton meghosszabbítsák Csipkeró­zsika álmát. És szigorúan vi­gyáznak arra, hogy a király­kisasszonyt egyetlen próba­tevő legény se tudja feléb­reszteni. De csak egy da­rabig sikerrel, mert amint a jó kedvű és az öreg Királyt is megvidámító Bohóc bete­szi a lábát a palotába, érez­ni: most felmentő sereg ér­kezett, ha egyetlen segítője van is csak. Itt már a na­pok megszámláltatok, bár a Királynak sok katonája van, a Bohócnak meg csupán esze. Furfangja. Rá is jön a fondorlatra, amivel álomban tartják a királylányt, kifundálja a cselt, saját húgával kicseréli Csipkerózsikát. Kijátszva a Dajka és az Alvásmester éberségét, s főleg a Tündé­rét, és irány a cirkusz, aho­va még a bánatos hercegfit is magával viszi. A király­lány a porondon az álomnál is álomibb világba kerül, boldogan adja át magát az addig ismeretlen látnivalók­nak, míg a Bohóc az újabb húzást kieszeli. Sikerül is magukhoz csalni a Királyt és a Tündért, majd úgy rá­juk ijeszteni a kiszabadított oroszlánnal, hogy félelmük­ben helyére bújnak a ket­recbe. Innen már megy min­den, mint a karikacsapás; a Király inkább kiadja koro­náját, mintsem örökre bent maradjon. S mi marad hátra ezek után, csak egy vérbeli mesegesztus: Csipkerózsika megosztja a trónt a Bohóc­cal. A mesedarab, mivel végig Csipkerózsika körül forog a történet, átdolgozásnak tet­szik, pedig nem az. Amit a színpadon látunk, egy telje­sen új játék, Romhányi Jó­zsef versbe szedett műve, a szerzőtől megszokott jól per­gő sorokkal, találó kifejezé­sekkel és csupa humorrímek­kel. S úgy megírva, hogy há­lás szerep jut mindenkinek, mert a legkisebb is hatásos. Lovas Edit rendezése ki is használ minden lehetőséget, s teret ad a színészi képze­letnek. Ugyanakkor gondo­san vigyáz az összhangra. Az előadást a kedves hu­mor jellemzi, s csak annyi és olyan komédiázást enged, amilyet és amennyit a hely­zetek megkövetelnek. Mér­ték és ízlés jól találkozna, ha a gépzene nem rontaná le időnként az összhatást. A dobozhang elidegenít, torzí­tásai pedig zavarják az elő­adást, ahelyett, hogy meg­emelnék. Egyedül csak ak­kor lehetne — kényszermeg­oldásként — elfogadni, ha egyetlen zenésze sem lenne -a színháznak. A színészek közül először Széplaky Endrét és Csiszár Nándort kell említeni. A Királyt és az Alvásmestert. Széplaky sok hasonló szere­pet játszott már, mégis új színt hozott az alakításba. A hivatalból rossz uralkodót úgy formálja meg, hogy köz­ben a jót kívánja. Csiszár pedig, annyi humorral, s olyan elevenséggel adja az Alvásmestert, hogy a szép beszéde már csak ráadásnak tűnik. Csipkerózsika és a Tündér — Mézes Violetta és Tóth Gabi — az ártatlan jó­ság és az eredendő gonosz­ság, a szelíd szőke és a hi­deg fekete szépség képe. Gyurcsek Sándor okos, ügyes, jól mozgó Bohóc; Nagyidai István mikor kell elesett, el­nyomott királyi csemete, pingvinné változva meg örömteli ember. Hídvégi Mária Dajkája lelkesen oda­adó, Kim Borbála pedig tűz­ről pattant Nórika. Az előadás meglepetését: a finom szépségű, igazi csipke- rózsikás mesehangulatot árasztó, de egyben praktikus díszletet Csinády István ter­vezte. Egedi Edit jelmezei találóak, a figurákat erősí­tik. Felkai Eszter koreográ­fiája visszafogott, jó munka. Vass Márta Csipkerózsika (Mézes Violetta) és a gonosz Tündér (Tóth Gabi) Fotó: Demény Gyula V S Gyerekek A macska megnevelése Gabika még óvodás. Élve­zi és figyeli az életet. Ját­szótársai között az egyik leg­kedvesebb Viktor, az otthoni cica. Viktor cicaragaszkodás­sal törleszkedik Gabikához: érdekből, ha táplálkozásról, önzetlenül, ha játékról van szó. Gabika hálás, vidám kis cimbora, egészséges önfeledt- séggel tud hancúrozni. Gurigáznak most is, s jó­kat kacag, ahogy Viktor a játékul választott gesztenyét kergeti akrobatikus ugrá­sokkal. Aztán, hogy elvehes- se a gesztenyét, befejezze a játékot, cirógatni kezdi a cicát. Az le is lapul, és do­rombolni kezd, de játékos lába még kanyarít egyet- egyet a levegőben. Ügy lát­szik, Gabika nem veszi ezt jó néven, mert föláll, és na­gyot rúg a macskába. Anyukája, aki végig látta a történteket, rosszallóan kérdezi tőle: — Mit csinálsz azzal a szegény Viktorral? Ejnye! — Semmit, csak megne­veltem — válaszolt öntuda­tosan Gabika. Anyukája viszont őt igye­kezett megnevelni: — Hát hogy gondolod? A cirógatással jogot szerzünk, hogy valakibe belerúgjunk? Borravaló Nem arról lesz itt szó, amiről az volt valaha kiírva a jobb szolgáltató üzletek­ben, hogy öntudatos dolgozó nem fogadja el, hanem egé­szen másról. Hiszen azt, amit az öntudatos dolgozó nem fogad el, élettapaszta­lattal jócskán rendelkező dolgozótársai adni akarják. Merőben más helyzetbe ke­rült az első iskolaévét ta­posó Zoli, akire a tanító néni közvetítésével a takarékos­ság — mint olyan — oly fre­netikus hatással volt, hogy az újabb és újabb takarék­bélyeg megszerzésének lehe­tősége mindig áhított cél­ként lebegett a szemei előtt. Kitartó gyűjtögetését nem tudták letörni még olyan otthonról irányított osztály­társi fölfogások sem, hogy „csakazértsem takarékosko­dunk, mert abból a tanító néninek lesz hasma”, ö ki­jelentette, hogy akkor annál jobban takarékoskodik, mert szereti a tanító nénit. Takarékoskodott is, és ép­pen kivolt a tíz forintja, me­lyen újabb bélyeget vehetett, hogy hazáját is segítse, meg saját terveit is megvalósít­hassa, amikor csöngetett a postás. Csomagot hozott, s mivel a kisfiú egyedül volt odahaza, vele közölte, hogy öt forintot kell érte fizetni. Elképzelni sem lehet a kis buksi fejben hirtelen átro­hanó gondolatokat, és az el­szorító érzést, mikor fölfog­ta, hogy mese nincs, szép, kerek pénzétől, melyet úgy dédelgetett, meg kell válnia, ha csak átmenetileg is. Átvette a csomagot, átad­ta a tízest, a postás meg el­köszönt. Hogy ezután mit érezhe­tett, arra csak abból lehet következtetni, hogy amikor az édesanyja hazament, föl- fölcsukló zokogással ilyen szavakat tudott csak sírni: — Csalás... rab ... rab­lás... szemte ... lenség... Mikor végre kiderült, hogy miről van szó, az anyuka nyugtatgatni próbálta: — Bizonyára ötforintosnak nézhette a postás. Nem akart becsapni. —Ne ... nem nézhette... — Akkor meg azt gondol­ta, biztosan, hogy borrava­lónak adtad a többit. — Az én megtakarított pénzemet ne nézze senki borravalónak! — fakadt ki Zoli határozottan. És igaza volt. Anyukája természetesen pótolta a pénzt, de é borra­való emléke nem könnyen múlandó. Beck Zoltán Több és kevesebb is, mint a papíron... Közművelődés, mozgalmi élet, káderpolitika a szarvasi vasiparnál Újságírói körökben már nem is vicctéma, inkább in­gerültségre ösztönöz a szo­kásos szöveg: „Elmondom, de ne tessék megírni!” Az őszinteség álarcába burkoló­zó rosszindulatú áskálódás- nak valóban semmi helye a nyilvánosság előtt, de a nyílt, igaz szónak annál in­kább teret kell biztosítani. Hogyan lehet néhány órás, vagy akár egész napos be­szélgetés alapján az igazsá­got kideríteni, ha presztízs- féltésből, vagy a retorziótól tartva szebb képet festenek a valóságról a beszámolásra hivatottak? Egész társadal­munk közvéleménye, az em­berek fejlődő tudatvilága egyre nehezebben tűri már az ilyen jelenségeket, és ek­kor megindul a „susmus”, a rejtelmek vakvágányra fu­tott feltárása... Szövetkezetből nagyüzem Nehéz szívvel indultam a minap Szarvasra, a vas- és fémipari szövetkezetbe is, vajon hogyan találunk kö­zös hullámhosszra az ott élőkkel? Négy vezetővel ta­láltam szemközt magam, már az első pillanatban látszott, nem könnyű emberek. Bo- harát Lajos párttitkárt hosz- szú munkás esztendők ta­pasztalata, csúcstitkári gya­korlata, szövetkezeti alapító­tagsága edzette az őszinte­ségre. Kiszely János a mun­kaügyi osztályon dolgozik, s ő a szövetkezeti bizottság közművelődési felelőse. Szi- rony Pál szövetkezeti bizott­sági elnök köztudottan soha nem rejti véka alá a véle­ményét. Néhány év tapasz­talatával fiatalabban, de épp oly szókimondón társult hoz­zánk a KISZ-titkár, Nagy Lajos is. Kerestük az ismerkedés területeit, térképeztük egy­más szándékát. Hogy végül is oly nehezen álltunk fel a beszélgetés végén, ez az ő vitakész őszinteségük érde­me. Boharát Lajos a 16 ala­pító tag között volt, akik 1952-ben létrehozták a szö­vetkezetét. Kezdetben kizá­rólag javításokkal foglalkoz­tak, később próbálkoztak csempekályha-, tűzhelygyár­tással, s végül a piackutatás­hoz alkalmazkodó vezetők megtalálták a legjövedelme­zőbb gyártási területeket. A kis szövetkezetből 1600-as létszámú, több telephelyen dolgozó nagyüzem lett, mil­liárdos termelési érték elő­állítója. — Hét pártalapszervezet- ben 162 tagunk van — mondja a csúcstitkár. — Vi­déki telepeink közül csak Dévaványán van alapszerve­zetünk. Az utóbbi két-három évben elégedettek vagyunk a pártépítéssel, 11 fiatalt vet­tünk fel, s közülük 10 KISZ- ajánlással jött. — Nem vallottunk szé­gyent velük — állítja a KISZ-titkár. — A KISZ-esek létszámát nem tartjuk ele­gendőnek, 128-an vagyunk. Ehhez tudni kell, hogy so­kan jönnek-mennek nálunk is. Szarvason már nincs munkaerő-tartalék, vidékről hozzuk a munkásokat. Rop­pant nehéz szervezni őket, szinte lehetetlen a mozgalmi munkába kapcsolni. Ellen­példa az autószerviz aktív csoportja, ahonnan viszont a közeljövőben 15-en vonulnak be katonának. Összehangol­juk a munkánkat a párt- szervezetekkel. Szerintem az a jó párttitkár, aki együtt él a szövetkezettel, aki a kér­dezőknek a gondokat is meg tudja magyarázni. De nem úgy, mint egykor a brossúrák szövegei, hanem emberség­gel, és ez a lényeg! Az egyé­ni agitáció és példamutatás a legeredményesebb a politi­kai munkában és a közmű­velődésben is. — Tudjuk, hogy nehéz a tömegeket mozgatni, de ez a vezetők felelőssége, azért Kelendő árucikk a szarvasi kávéfőző bízták meg őket. Amikor a Kun Béla Szocialista Brigá­dot megalakítottuk, úgy gon­doltam, ha én, a brigádveze­tő egy embert meggyőzök az igazamról, már ketten agi­tálunk tovább. Mi ketten új­ra kettőt, és így gyűrűzhet tovább a jó szó ereje. De a rendezvényekre nemcsak hí­vom az embereket, én is ott vagyok. Más kérdés az őszin­teség. Valaki megígéri: „Jó, Pali, ott leszek” a hangver­senyen, az ünnepségen, a moziban, aztán kereshetem, nincs sehol. Miért nem mondanak igazat az embe­rek, le akarnak rázni, tarta­nak valamitől, vagy miért?! Bizonyos dolgokat a kultúra képviselői is elrontottak: üres a mozi nézőtere? Jön­nek, kínálják a jegyeket, ve­gyetek szocialista brigádok! Az enyémek meg már kény­szeredetten kérdik: miért büntetsz már megint ben­nünket? Kényszeredetten művelődni ? — Erőszakkal nem lehet művelni az embereket — fo­galmazza meg a lényeget Nagy Lajos. — Érezzük mi, hogy hogyan lehetne ered­ményesebben dolgozni a munkásművelődésben. Ne csak kívülről jött emberek: oktassák a mieinket, ők is akarjanak valamit. A kol­lektívából legalább egy-egy ember. Itt van példának az ismeretterjesztés, nem kény- szeríthetünk senkit bizonyos témák sorozatos meghallga­tására, akár tetszik, akár nem. Megkérdeztük őket, milyen előadásra jönnének szívesen, s mi is ajánlottunk hozzá néhányat. A legna­gyobb baj az, hogy azokból az emberekből „fogyasztunk” a legtöbbet, akik a legjob­ban húzzák magukkal a töb­bit! — Huszonöt éve dolgozom én is itt — mondja Szirony Pál. — Hiszem, hogy min­denhol az a gond, ami ná­lunk. A középvezetők kép­zése hiányos volt, vagy ki­nevezték őket valamiért, vagy kiérdemelték a feljebb- jutást. Jó képzettségű embe­rek vannak többen is, de olyanok, akik az emberek­kel bánni tudnak, már keve­sebben. A parancsoló irányí­tás helyett milyen más, ha megmutatja a vezető, ő ezt vagy azt hogyan képzeli. Mondják, hogy régebben a szövetkezeti küldöttközgyű­lésen, a munkahelyi tanács­kozásokon volt hangjuk, most miért nincs? Ne egymás kö­zött, az utcán, a kocsmá­ban viruljon a demokratikus véleménynyilvánítás! * * * — Novemberben lejár a szövetkezeti bizottság man­dátuma — emlékezteti a töb­bieket Kiszely János. —- Ad­dig még alaposabban számot kell vetnünk a munkánkkal. A közművelődési tervet el­Fotó: Veress Erzsi készítettük a városi tanács művelődésügyi osztályának útmutatása szerint. Mint minden terv, ez is több és kevesebb a valóságnál. Nem biztos, hogy olyannak mutat bennünket, amilyenek iga­zán vagyunk. Felsoroljam? Csak ugyanazt mondhatom, amit minden más szarvasi üzem, vállalat a terveibe foglalt. Nincs benne a győ­zelem a bénult gátlások fe­lett, ami a szocialista bri­gádvetélkedőn eleinte meg­béklyózta a versenyzőinket. Az idén pedig már 9 brigá­dunk nevezett a vetélkedő­be. Nincs a tervekben az a szemléletváltozás, hogy a ne­hézkes társadalmi munkás korszak után mostanában a brigádok maguk kérnek, ke­resnek feladatot. Jelentések tömege sem jellemezheti a munkakedvet, amivel az óvo­dánk bővítésén fáradoznak. Mégsem ugyanúgy érzi tu­lajdonának az 1600 ember a szövetkezetét, mint régen, mert nagyüzemmé lettünk. Megtudtam, hogy milyen szépen alakult szociális el­látásuk az utóbbi években: főállású üzemorvos, jogse­gélyszolgálat, saját konyha, bolt, büfé és üdülőlehetőség a Balaton mellett és Mátra- szentlászlón. A test és a lé­lek épülése mellett a mű­veltség fokozását érzik fon­tosnak. Helyben árusítanak könyveket, tanulásra ösztön­zik a munkásokat. A pártve­zetőség évente kétszer érté­keli a közművelődés helyze­tét. Mint mondják, sok az objektív nehézség, függetle­nített kulturális szakember kellene. A KISZ-életet is sze­retnék változatosabbá tenni, bár a saját klubhelyiségről egyelőre le kell mondani. Klubélet papíron nincs, de a valóságban van közművelő­dés. A sporteseményekre szinte szervezni sem kell, mindig van jelentkező. Hogy mit csinál az emberek több­sége munka után? Dolgozik a háztájiban. Szükség van erre is, de több, műveltebb emberfőre szintén szükség lenne, hogy a szövetkezet gondjai, a mi gondjaink könnyebben megoldódjanak. Bede Zsóka SZÍNHEZ, MOZI 1979. október 17-én, szerdán, Békéscsabán, 15.00 órakor: CSIPKERÓZSIKA Hófehérke-bérlet. 1979. október 17-én, sze/dán, Békéscsabán, 19.00 órakor: AZ ARANY EMBER József A.-bérlet. * * * Békési Bástya: 4 órakor: Fél évszázad korkülönbség — 6 órakor: Csúfak és gono­szak — 8 órakor: Filmklub. Bé­késcsabai Szabadság: de. 10, 4 és 6 órakor: Hatholdas rózsá­kért, 8 órakor: Nézd a bohócot! Békéscsabai Terv: fél 6 órakor: Száguldás gyilkosságokkal — fél 8 órakor: Félelem a város felett. Gyulai Erkel: Piedone Afriká­ban. Gyulai Petőfi: Allegro Barbaro. Orosházi Partizán: Folytassa, Kleo!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents