Békés Megyei Népújság, 1979. október (34. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-14 / 241. szám
1979. október 14., vasárnap SPORT Kommentár egy sikerhez Lapunkban hír jelent meg a Budapest lovasbajnokságának 3., befejező fordulójáról. A mezőhegyesiek eredményei minden várakozáson felül — vagy talán a várakozásnak megfelelően? — igen jól alakultak. 11 versenyszámban 17 érmet hoztak haza, amiből 8 a legfényesebben csillogó. Nem véletlen ez a diadal, és érdemes hátteréről is szólni. A felszabadulást követően szinte hamvaiból kellett feltámasztani az ország lótenyésztését, s nem volt ez másként Mezőhegyesen sem. A lóállomány jelentős része elpusztult vagy elveszett a háború forgatagában. Hosszú évek következetes, szorgalmas és mindenekelőtt hozzáértő munkája kellett ahhoz, hogy 1962-ben létrejöjjenek azok a tenyésztési feltételek, amelyek alapján az Állami Gazdaságok Országos Központja új tenyészcéllal bízhatta meg a gazdaságot: a verseny és sportlótenyésztés fejlesztésével. E feladat szolgálatába állítva a tenyészmunka minden mozzanatát, kiváló genetikai adottságú állományt hoztak létre igen rövid idő alatt. Az eredmény nem is maradt el. Az 1962. óta tenyésztett tíz legeredményesebb mezőhegyesi ' ugróló 12 országos bajnokságot nyert. 1964-től 80 győztes ügetőeredményét őrzi az emlékezet és a sporttörténelem. Nem is akármilyen versenyeken született a sok siker. Elég ha példaként megemlítjük, hogy a magyar ügető- derbyn nyolcszor, a Nemzetidíjon szintén nyolcszor, a kétévesek és nyolcévesek nagydíján hatszor—hatszor értek el fényes sikert az üge- tők. De nemcsak az ügetők gyűjtötték az érmeket. Az elmúlt kilenc év alatt a mezőhegyesi sportlovak és lovasok teljesítményét mi sem dicséri jobban, mint az, hogy harminc ló — kevesebb mint egy évtized alatt — hatvan nagyon értékes győzelmet és helyezést hozott olyan versenyeken, mint az országos bajnokság, Puissance-díj, a hadseregbajnokság, hogy csak néhányat említsünk. Ezek a sikerek bizonyítják a legújabb eredményekkel — a Budapest bajnokságon elért eredménnyel — együtt, hogy az ország legrégebbi és legnagyobb hagyományokkal rendelkező lótenyésztő intézménye jól betölti funkcióját a hazai lótenyésztés színvonalának emelésében éppen úgy, mint a különböző nemzetközi erőpróbákon. Bessenyei Ferenc KÉZILDBDn Tegnap délután két NB I B-s mérkőzést Játszottak Békéscsabán: Bcs. Előre Spartacus—Eger SE 16—13 (10—6), női. Bcs. Vízmű-Várpalotai Bányász 24—20 (11—10), férfi. □ □ Október 13—23. között Jugoszlávia hat városában rendezik. meg a Junior női kézilabda-világbajnokságot. Válogatottunknak az A csoportban a Szovjetunió, Japán és az NSZK az ellenfele, a három csoportból a 2—2 legjobb jut a hatos döntőbe. A magyar válogatottban ott lesz Jakab Gabriella, a Bcs. Előre Spartacus beállósa Is. Négyszeres magyar bajnok Hobbi és szakma találkozója — Neve? — Nagy Béla. — Kora? — Huszonnégy év. — Munkahelye? — A gabonaforgalmi vállalat sarkadi takarmánykeverő üzeme. — Szakmája? — Elektronikai műszerész. — Kedvenc időtöltése, hobbija, sportja? — Mindhárom együtt a rádióamatőrködés. — Versenyszerűen? — Igen. — Milyen versenyeken indul? — Forgalmi, vagyis az adás-vevésben, és a rádió- irány-mérőin. Főleg ez utóbbival foglalkozom. — Eredményei? — Négyszer lettem magyar bajnok és több nemzetközi versenyt nyertem. — Legutóbb? — A nyáron Jugoszláviában, ahol Anglia, NSZK, NDK, Románia, Szomália és Magyarország vett részt a rendező országon kívül. Korán kell kezdeni A fentiekhez tartozik még, hogy Nagy Béla a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója címet is megkapta 1975-ben. Ekkor már több éves sportmúltja volt az MHSZ rádiós versenyzőjének. — Hogyan lesz valaki rá- dióirány-mérő? — Ötödik általánosba jártam, amikor az iskolánkban megalakult a rádiószakkör. Itt az alapvető ismereteket megtanultam. Készítéssel is foglalkoztunk; magunk csináltuk a régen rókavadász- készüléknek nevezett iránymérőket. Ekkor még versenyről szó sem volt, csak játékból eldugtunk egy-egy készüléket, és azt megkerestük. Pompásan szórakoztunk. Később a megyei MHSZ versenyt hirdetett, és mi sarkadiak is indultunk. Nem nagy sikerrel szerepeltünk, de ez inkább ösztönzött, mint letört. Aztán nyolcadikos koromban második lettem a megyei versenyen. — És a gimnazista évek? — Folytattam tovább a munkát, de ekkor már rájöttem, nemcsak a készülék fontos, hanem a testi erőnlét is, az állóképesség. Erre a futás a legjobb, s azóta is fölváltva hosszú és rövid távon tréningezek. — Miért lényeges a fizikai állapot? — Mert a versenyeket általában nagyon nehéz terepen tartják. Hegyek, dombok, erdők, bokrok között. fl sportnak köszönheti a szakmát Mire leérettségizett, már régen eldöntötte, milyen pályát választ. A csabai 611-es Szakmunkásképző Intézetben tanult tovább elektroműszerésznek, és a szakmai gyakorlatot az MHSZ-ben végezte. Külön szerencse, mert itt csak ketten voltak tanulók, és olyan műszerezettség közepette, ami másutt nincs. A versenyzést persze ekkor is folytatta. — Miből áll a rádióiránymérő verseny? — Előttünk teljesen ismeretlen, vad terepen 5 rádió- készüléket rejtenek el. Légvonalban úgy 8-9 kilométer nagyságú helyen. Egymás után minden készülék öt- percenként egy percig ad, és ennek alapján kell föllelni. Minél gyorsabban, mert az idő számít. Minden pillanatot jól ki kell használni, és lehetőleg pontosan dolgozni már az elején. És nagy kitartással végig. — De azért vidámság is akad, meg emlékezetes történetek? — Minden versenynek megvan a maga históriája, mégis a legemlékezetesebb egy válogatás alkalmával fordult elő. Futás közben az egyik tanyából kiugrott egy kutya és ugyancsak megkergetett. Lejtőn mentem, megállni nem bírtam, s egyenesen a patakban kötöttem ki. De oda már nem jött utánam. Aztán olyan is volt, hogy verseny közben minden erőm elhagyott, s csak az lebegett előttem, valahogy beérjek a célba. S ott tudtam meg, hogy első lettem. „Nem tudok tétlenül lenni” — Fárasztó a felkészülés? — A készüléken mindig van csinálnivaló és a napi nem kevés futást nem lehet elhagyni. A munkahelyemen három műszakban dolgozom az irányítóteremben, aztán otthon is rengeteg munkám van. Most kerítést csináltunk, azelőtt meszelés, festés, ablakcsere volt. Meg krumpliszedés. A klubba is sűrűn bejárok, és oktatok is. És az udvarlásról még nem is beszéltem. — Nem sok ez egy kicsit? — Nem, mert nagy része passzió, végtére még a munka is. És néha egy könyvre, mozira és kirándulásra is marad idő. Versenyek alkalmával meg bejárom az ismeretlen városokat, templomokat; műemlékeket, múzeumokat nézek. Se itthon, se másutt nem tudok tétlenül lenni. Vass Márta Fotó: Béla Ottó A labdarúgó NB II. mai fordulójában mindegyik Békés megyei csapat nehéz ellenféllel találkozik. A GYSE az Eger SE-t, az OMTK a D. USE-t fogadja, míg a szarvasiak Balassagyarmatra, a Bcs. TASK pedig az Asztalos SE- hez látogat. Az edzők így látják az esélyeket: Kleibán Antal (OMTK): — Annak ellenére, hogy a legsúlyosabb vereségünket szenvedtük el Nyíregyházán, a csapat első félidei játéka kimondottan kielégített. Ha ezt a formát tudjuk játszani a Debreceni Universitas SE ellen — amit Nyíregyházán az első félidőben játszottunk — úgy közönségünket vasárnap jó mérkőzéssel, és a pontok megszerzésével örvendeztethetjük meg. A kezdő csapat a következő keretből kerül ki: Nyárádi, Pelyva, Gulyás, Hegedűs, Raffai, Debreczeni, Verbőczi, Lovas, Czifra, Nagy II, Fri- derikusz, Szegi, Rozsán, Fritz. Szita László (Bcs. TASK): — Az elmúlt öt fordulóban 8 pontot szerzett a csapat, míg az első öt fordulóban mindössze csak egyet. Ez mindenképpen tükrözi a csapatépítés nehézségeit, az új játékosok beépülését. A legutóbb elért eredmény a csapat egységét, fegyelmezettebb, odaadóbb játékát bizonyítja. A Gyula ellen is dominálnak ezek a jellemzők. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzésre kell készülnünk. Sajnos a játékvezető erélytelensége, és a gyulai játékosok túlzott keménysége miatt a játék szépségéből nem sokat lehetett látni. A Gyula elleni győzelmünkben nagy szerepet játszott a szerencse, és Magyar szemfülessége. Vasárnap Nyírteleken játszunk az Asztalos SE ellen, ahol most változások történnek, ami nyilván kihat játékunkra. Ha a fiúk nem bízzák el magukat, odaadó- an játszanak, akkor van remény a pontszerzésre, ösz- szeállításunk Jegyinák sérülése miatt az alábbi lesz: Oláh — Hajdú, Nemes, Hajas, Lukoviczki — Erős, Mo- hovics, Alberti — Rózsa, Magyar, Soós. Készenlétben áll: Gulyás, Somogyi, Cser- nus vagy Jegyinák. Haász Sándor (Szarvasi FSSC): — A Lehel SC elleni „játék” nemcsak a szurkolókat lepte meg nagyon, | hanem engem is. Nem tudok magyarázatot találni az ilyen lélektelen, gyenge teljesítményre. Balassagyarmaton mindenkinek feledtetni kell az elmúlt vasárnapi fiaskót. Valószínű csapatösszeállításunk: Pocsai — Kajtár, Talapa, Szőke, Filyó — Plás- tyik, Kóczián, Bánáti — Ta- bár, B. Tóth, Durucskó. Csere: Széplaki, Bálint, Soós. Szűcs Mihály (GYSE): — A Bcs. TASK ellen néhány gyenge egyéni teljesítmény, a túlzott önbizalom nem várt vereséghez vezetett. Az Eger SE pedig még nagyobb ellenfél lesz ma, és ha nem tudunk lényegeset javulni, nem számíthatunk jó eredményre. Az összeállítás még bizonytalan, ezért nem tudok pontos névsort mondani. SOKK Sax nyert, Verőd döntetlent játszott Buenos Airesben folytatódott az egyéni sakkvilágbajnoki zónaközi döntő férfi és női versenysorozata. A férfiak a 15. fordulóban ültek asztalhoz, s a magyarok közül csak Sax Gyula Játszott, Portisch L. ugyanis L. Bronsteinnel szabadnapos volt. Sax a világos bábukat vezette, nyert a szovjet Vágányán ellen. Az élmezőny sorrendje: Hübner 9 pont (1), Petroszjan 9 p., Portisch 8. p. (1), Sax 8 p. A nők a 13. fordulóban mérték össze egymással tudásukat. Verőd Zsuzsa ezúttal sötéttel Játszott, és döntetlen eredményt ért el a nyugatnémet Fischdlck ellen. A sorrend az élen: Joszeliani 11 p. (1), Verőd 8,5 p. (l),Alek- szandrija 7,5 (3). * * * A Békéscsabai Előre Spartacus OB II-es sakkcsapata ma nagy jelentőségű mérkőzést Játszik Budapesten az ÉLGÉP csapatával. Amint az alábbi táblázatból kitűnik, az ÉLGÉP az utolsó helyen áll. Ha az Előre Spartacus- nak sikerülne nagy arányban nyerni, úgy felzárkózhat a szintén kiesés ellen küzdő Salgótarján és Makó csapatához. A bajnokságból az utolsó három helyezett esik ki. Az Előre Spartacus hátralevő ellenfelei sorrendben: ÉLGÉP, Makó, Salgótarján, Vasas Izzó. A bajnokság állása a 9. forduló után: 1. BEAC 83,5, 2. Bp. Postás 80,0, 3. Honvéd Asztalos SE 76,0, 4. Bp. Utasellátó 73,5, 5. SZVSE 66.0, 6—7. Bp. Vasas Izzó, Debreceni Spartacus 64,5—64,5, 8. Vasútépítő 64,0, 9. Miskolci Spartacus 62,0, 10. Szolnoki MEZŐGÉP 61,5, 11. Salgótarjáni TC 54.0, 12. Makói Spartacus, 13. Bcs. élőre Spartacus 45,5, 14. ÉLGÉP 34,5 ponttal. ■UtWmHWHHUMHMUUHWUUWmUtUUWt A KSZDSZ és a Volán Tröszt szakszervezeti bizottsága az elmúlt esztendőben hirdette meg azt a mozgalmat, amely a tömegsport jegyében az egészséges életmód kialakítását és a sport megszerettetését célozza. A 24 Volán Vállalat közül a 8-as, a Békés megyei is bekerült férfi- és női kézilabdacsapatával az országos döntőbe. Szekszárdon az első mérkőzést a Pécs ellen 7—4-re nyerte a 8-as csapata, a tatabányaiakkal az eredmény ugyanaz lett. Szeged ellen 12—8-ra győztek a vállalat lányai, s ezzel két évre megszerezték a Volán Kupát. A csapat tagjai: Várnai Éva, Kovács Károlyné, Bányai Julianna, Mosonyi Istvánná, Goron Tünde, Zsuzsa Mihály intéző, Szák Ilona és Ruzsinszky Ilona. Kép, szöveg: Béla Vali LflBDORIJGÁS Az MLSZ elnöksége hatályon kívül helyezte azt a rendelkezést, miszerint az NB I-ben kiállított vagy két sárga lap miatt egy mérkőzésre eltiltott játékos szerepelhet a tartalékok között. Tehát a 10. fordulótól kezdve nem játszhat a második csapatban sem a büntetését töltő labdarúgó. Orosházi MTK—SZEOL AK 2~1 (1—1). öregfiúk barátságos mérkőzése. V: Bánki H. OMTK: Jandsó (Rimovszki) — Jankov, Fiam, Zsurka, Szűcs Z„ Komjá- ti. Kovács, Cziráki, Nagy F„ Bogdán, Basch. SZEOL AK: dr. Mészáros — Bárdos, Molnár J„ Molnár M., Kővári, dr. Janka, Vörös, Szalai, Ambrózi, dr. Hé- ger, Gyebnár. G: Zsurka, Nagy F., ill. Ambrózi. A MEGYEI I. O. IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG Állasa: IFJÚSÁGIAK: 1. Szeghalom 2. Gerendás 3. H. Szalvai 4. Békés 5. Tótkomlós 6. Mezőhegyes 7. F.-gyarmat 8. Battonya 9. Bszt.-andr. 10. Nagyszénás 11. Sarkad 12. Mezőberény 13. Gyoma 14. Gádoros 15. Kondoros 16. Medgyes. 17. Endrőd 18. M.-bodzás 10 10. 64- 9 20 10 8 255- 7 18 10 82 50-13 16 10 7 2 1 32-12 16 9 7 1 1 23-13 15 10 6 1 3 35-27 13 10 6 1 3 18-11 13 9 5 1 3 13-14 11 10 3 3 4 18-20 9 10 4 1 5 21-23 9 10 46 23-28 8 10 3 1 6 16-23 7 10 37 17-17 6 10 2 1 7-6-28 5 10 2 1 7 6-32 5 10 1 2 7 9-38 4 10 1 1 8 9-42 3 1010 2-70A MEGYEI SERDÜLŐ LABDARUGO-BAJNOKSAG Állasa: 1. H. Szalvai SE 2. Szeghalom 3. Endrőd 4. Mezőhegyes 5. Békés 6. Battonya , 7. Nagyszénás 8. Mezőberény 9. Tótkomlós 10. Sarkad 11. Gyoma 12. Medgyes. 13. Bszt.-andrás 14. Kondoros 15. Gerendás 16. FUzesgyarmat 17. Gádoros 18. M.-bodzás 10 9 1 - 63- 6 19 10 9 - 1 58-10 18 10 9 - 1 27- 7 18 10 7 1 2 38-11 15 10 7 1 2 42-22 15 9 6 1 2 30- 9 13 10 6 1 3 27- 6 13 10 5 2 3 25-16 12 9513 15-17 11 10 4 2 4 30-27 10 10 4 1 5 15-35 9 10 2 2 6 12-29 6 10 2 - 8 16-41 4 10 1 2 7 6-37 4 10 1 1 8 13-28 3 10 1 1 8 8-38 3 10 1 1 8 9-48 3 10 - 2 8 7-54 2 Hétfőn délután a Budapesti Honvéd öregfiúk csapatát fogadja a Gyulai SE öregfiúk labdarúgócsapata. A 15 órakor kezdődő barátságos mérkőzésen több ismert, volt sokszoros válogatott játékos szerepel a fővárosiak között. A Békés megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság góllövőlistájának élmezőnye a 10. forduló után a következő: 13 gólos: ökrös (Mezőberény), 8 gólos: Pataki (Békés), Zahorecz (Nagyszénás), 7 gólos: Szombati (Szeghalom), 6 gólos: Kerepeczki (Békés), Máthé (Gyoma), Szabó (Medgyesegyháza), Kiss (Sarkad), 5 gólos: Szarvas (Szeghalom), 4 gólos: Sipos (Mezőhegyes), Takács (Füzesgyarmat), Szűcs (Nagyszénás), Urda (Med- gyesbodzás), Horváth (Békés- szentandrás), 3 gólos: Kiss, Ónodi (Békés), Bemáth, Kecskeméti (Szeghalom), Szkaliczki, Kátai (Gerendás), Harmati L. (Mezőberény), Bencsik, Csák (Füzesgyarmat), Szabó, Serfőző (Battonya), Homok (Gyoma), Szőke (Gádoros), Pelyva (Endrőd), Filipinyi (Kondoros), Kvasz- novszki (Tótkomlós). Hét közben az 1979/80. évi MNK küzdelmeinek 3. selejtezőfordulóját játszották le. Az eredmények : Határőr Dózsa—Mező- kovácsháza 6—1, Gyulai Köröstáj—Gerendás 1—4, Békés—Gyulai SE 1—2, Kondoros—Bcs. TASK 0—0, Mezőhegyes—Battonya 5—0, Tótkomlós—Nagyszénás 0—2, Honvéd Szalvai SE—Szarvasi FSSC 1—6, Szeghalom—Mezőberény 2—0. Az MNK 4. fordulójának ösz- szecsapásait október 24-én Játsz- szák az „állva” maradt együttesek. bajnokság álA gyulai körzeti lása: 1. Lökösháza 2. Mezőgyán 3. Geszt 4. Sarkad 5. S.-keresztúr 6. Zsadány 7. Szabadkígyós 8. Méhkerék 9. Dombiratos 10. Kötegyán x 6 6 - - 28- 6 12 5 4 - 1 15- 3 8 6 3 1 2 18- 9 7 5 3 - 2 13- 5 6 4 3-1 7-5 6 6213 5-19 5 6123 10-14 4 5 1-4 8-17 2 5 1-4 3-14 2 61-5 4-19 I x = a tartalékcsapat távolmaradása miatt két büntetőpont levonva. Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Rocskár János. Szerkesztőség: Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetői dij egy hónapra 30 forint. Dürer Nyomda, Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszéki Pál INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Edzők az esélyekről