Békés Megyei Népújság, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-11 / 212. szám

1979. szeptember 11., kedd Két ülésszak között Képviselők és választóik Nemet mondani soha nem tartozott a népszerű felada­tok közé. Aki erre is vállalkozik, annak érvelnie kell, őszintén megmagyarázni a kimondott „nem” indokait, eredőit, megvilágítani távolabbi összefüggéseit. Az egye­nes beszédet megértik az emberek, még akkor is, ha az pillanatnyilag fáj, akkor is, ha tudják: tovább kell vá­rakozniuk egyéni vagy éppen közösségi gondjaik meg­oldására. Polgári védelmi bemutató Szolnok megyében Országos találkozóra készülnek A KISZ Központi Bizott­sága a Hajdú-Bihar megyei KISZ-bizottsággal és a Haj­dúsági Agráripari Egyesülés­sel közösen e hét végén, szeptember 14-től 16-ig Haj­dúszoboszlón rendezi meg az agráripari egyesülésekben dolgozó fiatalok országos ta­lálkozóját. E rendezvény al­kalom arra, hogy az egyesü­lésekben dolgozó fiatalok ki­cseréljék a munkában szer­zett tapasztalataikat, más­részt pedig az egyesülések­ben dolgozó gazdaságok KISZ-szervezeteinek munka- módszereivel, tevékenységé­vel ismerkednek a részvevők. Az országos találkozón a me­gyénkben működő Békéscsa­ba és Környéke Agráripari Egyesülés 22 taggazdaságát, összesen 66 fiatal képviseli. A KISZ Békés megyei bizott­sága és a BAGE szeptember 10-én, hétfőn délutánra Bé­késcsabára, megbeszélésre hívta össze a BAGE-ban részt vevő üzemek KISZ-titkárait. E megbeszélésen az egyesü­lés taggazdaságainak ifjúság- politikai tevékenységéről, és az országos találkozóra való felkészülésről volt szó. Az országos rendezvényen egyéb­ként szeptember 14-én, pén­teken a késő délutáni órák­ban bemutatkozó csoportfog­lalkozásokon ismerkednek meg egymással a részvevők. Este lesz a megnyitó. Szom­baton az agráripari egyesülé­sek munkájáról, tapasztala­tairól, feladatairól, majd a Hajdúsági Agráripari Egye­sülés működéséről hangzik el tájékoztató. Szó lesz továbbá a KISZ-nek az agráripari egyesülésekben betöltött sze­repéről. Munkavédelmi vizsgálat Békés megye mezőgazdasá­gi üzemeiben az idén, az előző év hasonló időszakához képest a halálos üzemi bal­esetek száma 3-ról - 9-re, a csonkulásosoké 2-ről 7-re emelkedett. Az SZMT mun­kavédelmi osztálya emiatt —' társadalmi aktívák be­vonásával — szeptember kö­zepétől október végéig vizs­gálatot tart az állami gaz­daságokban, tsz-ekben, vala­mint a Körösvidéki Vízügyi Igazgatósághoz tartozó egy­ségeknél. A tapasztalatok alapján intézkedik majd a veszélyforrások megszünte­tésére, hogy a további bal­esetek megelőzhetők legye­nek. A képviselőnek gyakran kell nemet is mondania. A gondok, amelyekkel a foga­dóórákon, a képviselői beszá­molók alkalmával, és nem egy esetben azokon túl is, felkeresik, nem mindig meg­oldhatók. Pedig az esetek többségében ezek a gondok valósak, megoldást sürget­nek. Mégis nemet kell mon­dani, mert az egyén vagy a csoport gondja, kívánsága pillanatnyilag meghaladja a nagy közösség, az ország tel­jesítőképességét, anyagi ere­jét. Egy példa a sok közül: Az ország egyik legfiatalabb vá­rosában májusban avatták a tizedik óvodát. Ezzel ezer gyermek gondja megoldódott ugyan, de másik ezer gyer­mek — jogosan — még ar­ra vár, hogy rá is sor kerül­hessen. Lélegzetvételnyi öröm ... így fogalmazott ak­kor a város országgyűlési képviselője, választói előtt. És az is öröm, mondotta, hogy ebben ,az ötéves terv­ben tizenkét tanteremmel és egy tornateremmel bővül a város nyolc iskolája. Mégis szeptemberben háromban be kell vezetni a három műsza­kos tanítást... ÉS annak is csak örülhet az ember, hang­súlyozta, hogy tavaly már több mint nyolcszáz gyer­mek született a városban. De ha belegondolok, fogal­mazta meg hangosan gondo­latait, milyen óvodai és isko­lai gondokat okoz ez majd néhány év múlva ... Igen, a holnap gondjai már gondok ma is. Készülni kell rájuk, elébük menni, egyengetni az utat, hogy a gond ne csak ma, de holnap még inkább kevesebb legyen. Ez is hozzátartozik a képvi­selő munkájához. Kis és nagy ügyek váltják egymást a hétköznapokon. Nagy ügy például, ha egy kisvárosban megépül az első ötszáz állami lakás. Olyan ügy, amelyre hosszú éveken át készülni kell. Ha ezt nem teszik, megtetéződnek a gon­dok. Mint az említett város­ban. Olyan területet jelöltek ki az építkezéshez, amelyen ahhoz, hogy a lakótelep va­lósággá váljon, hetven csa­ládi házat kellene lebontani. Köztük nem egy olyan házat is lebontásra ítéltek, amely­re két-három éve ugyanaz a tanács adta meg az építési engedélyt, amely később a lebontását elrendelte. Ilyen­kor aztán egymást érik az emberek a képviselő lakásán vagy éppen munkahelyén. Csöndes szóval vagy hangos­kodva tiltakoznak, sürgetve a döntés megváltoztatását, ki-ki vérmérséklete szerint. Mit tehet ilyenkor a képvi­selő? Megnyugtató megoldást keres. Tárgyal, érvel, javas­latokat kér és tesz, egyeztet. A végeredmény: a lakótelep megépül, de, sajnos, valame­lyest szűkül a tervezett park. így megmaradhat harmincöt ház a lebontásra- ítélt het­venből. A kedélyek azóta le­csillapodtak. A bizonyosság, ha pillanatnyilag kellemet­len is, megnyugtató. A bizo­nyosságra építeni lehet. Akták, iratok, levelek tö­mege sorakozik a képvise­lők íróasztalán, dossziéiban. Néha tengeri kígyóvá nő egy-egy ügyirat, aztán kide­rül, hogy valami nincs rend­ben a dologban. íme bizony­ságul : Idős ember kétségbeesett hangú levele, amelyből az derül ki, hogy elárverezték vidéki házát, öreg feleségével nincs miből megélnie, ha nem kapnak segítséget. Meg­rázó sorok. Cselekedni kell. S a levelet gyors egymás­utánban kilenc ügyirat kö­veti, bizonyítva, hogy a kép­viselő magáévá tette az idős házaspár ügyét. Csakhogy ... Ezekből az ügyiratokból egé­szen másfajta igazság derül ki. A levélírónak a főváros­ban autórugó-készítő üzeme és lakása van. Vidéki házát azért árverezték el, mert évi mintegy félmilliós jövedelme mellett több évre visszame­nően, összesen 355 ezer fo­rintos jövedelem- és 107 ezer forintos forgalmiadó-hátralé- ka volt, mivel adófizetési kötelezettségének már évek óta nem tett eleget. Hogy mindennek kiderítése hány órájába került ,a képviselő­nek és azoknak, akikhez a levél nyomán fordult? Ilyen is van. Szerencsére ritkán. Az ügyek többsége közér­dekű bejelentés, panasz. Vagy olyan egyéni sérelem, amin valóban segíteni kell. Az már más kérdés, hogy az esetek többségében nagyobb körültekintéssel, egy kicsit több törődéssel helyben is segíteni lehet. Ez az, amit gyakran tesznek szóvá a képviselők. Olyan ügyekkel kell nemegyszer foglalkoz­niuk, amelyeket a helyi ta­nács, az üzem vagy a gaz­daság a saját hatáskörében is érdemben elintézhetne. Ha meghallgatnák ,az embereket. Ha fórumot teremtenének a kérések, panaszok, javaslatok elmondására. Ha a bizalom mindenütt töretlen lenne ve­zetők és vezetettek között. A szűkebb pátriában. Akkor minden bizonnyal több ide­jük maradna a képviselők­nek is a nagyobb közösséget foglalkoztató ügyek érdemi intézésére. Nemek és igenek váltják egymást. Elintézett és még elintézésre váró ügyek. Két ülésszak között ilyen kapcso­lat fűzi egymáshoz képvise­lőit és választókat. Ami ösz- szeköti őket: a bizalom. Bi­zalom abban, hogy a képvi­selő ,a szűkebb és tágabb közösség ügyeit szolgálja. A legnagyobb közösség, a haza gazdagodása érdekében. Prukner Pál Az elmúlt hét végén Szol­nok megyében kétnapos pol­gári védelmi bemutatót és módszertani gyakorlatot ren­deztek. Megnyitójára a me­gyei művelődési és ifjúsági központ színháztermében ke­rült sor. Az elnökségben he­lyet foglalt Csémi Károly vezérezredes, honvédelmi mi­nisztériumi államtitkár, And- rikó Miklós, a megyei párt- bizottság első titkára, Per­get Imre ezredes, a polgári védelem megbízott országos törzsparancsnoka. Megyénk képviseletében részt vett és megtekintette a gyakorlatot dr. Szigeti Gábor, az MSZMP megyei bizottságának osz­Munkában a tűzoltók tályvezetője, Nagy János, a megyei tanács elnökhelyette­se és dr. Szalai Tibor alezre­des, megyei törzsparancsnok. Az óraműpontossággal, nagy szervezettséggel és fegyel­mezettséggel lezajlott két­napos bemutató meggyőzően bizonyította, hogy hazánk la­kossága alaposan felkészült egy esetleges rendkívüli idő­szakra. A parancsnokok és a beosztottak jól összehangolt munkája sok-sok éves felké­szülés gyümölcse volt. De mi is történt ezen a két napon? Hatalmas üzem a Szolnoki Papírgyár. A bemutató eb­ben a gyárban kezdődött. A feltételezés szerint egy vár­ható rendkívüli helyzet kö­vetkeztében a gyár dolgozói­nak egy részét ki kellett te­lepíteni. Az iparvágányon már ott állt a szerelvény, amely a nem távol levő Jász- ladányba és Jászapátiba szál­lította a dolgozókat. A csa­ládtagokat is bevonták a gyakorlatba. A gyerekek, a szülők is érkeztek a csoma­gokkal és rendben, fegyel­mezetten foglalták el helyei­ket. A szerelvény zöld utat kapott végig, így aztán perc­nyi pontossággal érkezett meg a befogadó községbe, Jászladányba. Az állomáson mindenki megkapta azt a cí­met, ahová néhány órára be­költözik. Hosszú hajú fiatalasszony kisgyermekét segíti le a vo­nat magas lépcsőjéről. Imre Károlyné, a Szolnoki Papír­gyár dolgozója. Kézen fogva vezeti kislányát a sátor előtt felállított asztalhoz, ahol egynapi hideg élelmet kap a szakszolgálat beosztottjaitól. — Egyedül jöttem, a fér­jem máshol dolgozik, nem ennél a vállalatnál, neki nem kellett elkísérni. A gye­rekkel sem volt sok bajom, azt mondtam : kirándulni me­gyünk. — Most szombat van. Sza­bad lett volna ez a napja? — Nem, a jövő héten le­szek szabad. A fiatalasszony mellé sze­gődöm, elindulunk a cso­porttal, azzal, amelyik a Táncsics Mihály utcában kap elhelyezést. A 17-es szám előtt állunk meg, kísérőnk a kapuig vezet. A kertben, a ház előtt idősebb férfi szösz- mötöl. Kíváncsian, de nem meglepetten nézi, kinyitja az ajtót. Leteszi a szerszámot és bemutatkozik. — Szabó Károly vagyok, kerüljenek beljebb, már vár­tam magukat. A kislány annál kíváncsi- abban néz körül az új ott­honban. Hamar felfedezi a kapirgáló tyúkokat, a totyogó kacsákat, az ólban röfögő malacokat, a háztetőn tur- békoló galambokat, ami mind-mind nagyon érdekfe­szítő egy városi gyermek számára. Közben a házigaz­da abroszt terít az asztalra, szódát és málnaszörpöt vesz elő a szekrényből. — Gondoltam, hátha jön gyerek is. — Nem zavarja, hogy ide­genekkel kell megosztania a lakását? — Ugyan miért zavarna. Egyedül élek, nekem is van­nak unokáim, meg két szoba van a házban, elférünk arra a néhány órára. Hozzá va­gyok szokva a sokasághoz, tízen voltunk testvérek. Meg különben is segíteni kell egy­máson. Tudja, megjártam én a háborút, tudom, mit je­lent a menekülés, meg az emberség. A kislány is bejön a kony­hába. — Na, csillagom, mit kérsz: dinnyét vagy szőlőt? Me­gyünk ki a kertbe és sze­dünk. Hamar összebarátkoznak, mintha már régi ismerősök lennének. Az anyuka kipa­kolja a táskából a holmikat, s közben a házigazda kávét készít elő. A befogadás rendben zaj­lik. A szolnokiakat minde­nütt szívesen fogadják, az erre az alkalomra kicsinosí­tott házakban. Mintha roko­nok érkeztek volna a faluba. Megvallom őszintén, a kétna­pos gyakorlat során ez a segíteni akarás, ez az ember­ség ragadott meg leginkább, amit itt tapasztaltam Jászla- dányhan. A kitelepítés és befogadás csak egy mozzanata volt a gyakorlatnak. Jászladányból újra visszatértünk Szolnok­ra, ahol a húsipari vállalat­nál folytatódott a program. Ebben az üzemben szemléle­tesen mutatták be, hogyan történik egy élelmiszeripari üzemben a háborús munkára való átállás, hogyan történik a radiológiai, biológiai vegyi védelem. Innen Kengyel köz­Az egészségügyiek mentik az óvóhelyből a sebesülteket ségbe vitt az utunk. Itt azt mutatták be, hogyan kell hermetizálni az épületeket, védeni az embereket, az ál­latokat rendkívüli körülmé­nyek között. A házakon — ahol volt — leeresztették a redőnyöket, papírszalagokkal ragasztották be az ablakok, ajtók nyílásait. Az óvodában a csöppségek felvették a vé­dőöltözeteket. Elnéptelene­dett a falu, miután megszó­lalt a sziréna. Mindenki be­húzódott a lakásba. Az ABC- áruházban a gondolákat és pultokat fóliával takarták le. Benyitottunk az egyik házba. A házigazda: Bognár János. — örültünk, hogy nálunk rendezték meg ezt a gyakor­latot, egy kicsit büszkék va­gyunk arra, hogy bennünket választottak. Már hetekkel ezelőtt megkezdődött a köz­ség lakosságának oktatása. Megmondom őszintén, ma­gam sem gondoltam volna, hogy milyen fegyelmezetten, jókedvűen jártak el estén­ként az oktatásokra. Senki nem vette zaklatásnak ezt a kis pluszmunkát, amivel ez a bemutató járt. Különben a család apraja- nagyja tévé előtt ült, nézték a Békéscsaba—Bp. Honvéd labdarúgó-mérkőzést. Innen Mezőtúrra utaztunk, a Magyar—Mongol Barátság Termelőszövetkezetbe. A me­gyében a nagyobbak közé tartozik a szövetkezet, amely 12 ezer hektáron gazdálko­dik. Itt azt tekinthették meg a részvevők, hogyan történik a termények gyorsított üte­mű betakarítása, feldolgozá­sa és megelőző védelme. Itt is légmentesen lezárták az állattartó épületeket, a dol­gozók egyéni védőruhában látták el munkájukat. A gyakorlat másnapján, vasárnap Űjszászon folyta­tódott a bemutató gyakorlat. Megtekintettük az összevont polgári védelmi erők körle­teit. Azért gyülekeztek a ki­jelölt helyen, hogy innen in­duljanak majd Szolnokra, ahol a feltételezés szerint az ellenség nukleáris csapást mért a városra. A különbö­ző szakszolgálatok, szállító- eszközök, munka- és erőgé­pek sorakoztak fel készenlét­be a bevetésre. Az élelmezé­siek közben tábori konyhán főzték a babgulyást. A gyakorlat talán leglát­ványosabb része következett, ugyancsak a papírgyár terü­letén. Az adott jelre óriási tüzek gyúltak ki a gyár kü­lönböző részein, végigcsap­tak a feketén gomolygó füs­tök és megnyugtató volt lát­ni, hogy a védőruhába öltö­zött tűzoltóegységek milyen gyorsan és szakszerűen vetik be a vizet, a habot, a port a tűz megfékezésére. Amikor már egy parázs sem pislá­kolt, következtek a különbö­ző szakszolgálatok emberei. Felkutatták a „beomlott” óvóhelyeket, ahol „sebesül­tek” is bentrekedtek. Az egészségügyiek megkezdték a „romos” épületekből a „sé­rültek” és „bentrekedtek” ki­mentését. A műszakiak le­bontották a düledező épüle­teket. Az orvosok bekötözték és ellátták a „sebesülteket”. Mindezek percnyi pontosság­gal zajlottak le, jól felké­szülten, szervezetten. A gyakorlat befejezése után a részvevők megtekintették a mentesítő bázist, a szükség­kórházat, az anyagi, techni­kai ellátópontot. Természete­sen mindezeket működés közben. Vasárnap a kora délutáni órákban Szolnokon, a ta­nácsháza előtt sorakoztak fel a kétnapos gyakorlat részve­vői. Itt rövid értékelést hall­gattak meg, majd a katona­zenekar indulójának hangjai mellett díszmenetben léptek el az elnökség emelvénye előtt. A kétnapos szolnoki pol­gári védelmi bemutató gya­korlat elérte célját. Meg­győzte a részvevőket arról, hogy hazánk lakosságát nem éri készületlenül egy rendkí­vüli állapot. Az állampolgá­rok jól elsajátították a pol­gári védelmi feladatokat, mindenkor készek arra, hogy tevékenyen hozzájáruljanak az emberi életek, az anyagi javak védelméhez. Fél éra alatt akár négy fokkal melegebb viz — Meglesz az idén is az egymillió? — Nem hiszem — válaszol Farkas Sándor, a gyulai Várfürdő vezetője. _ ? — A fedett három hónapig nem üzemelt. — Tán baj van? — Korántsem. E rövid idő alatt rekonstrukció folyt. Kétmillió forintból új födémszerkezetet építettünk, s nagyrészt kicseréltük a csőhálózatot. — Előnye? — Fél óra alatt 2—4 fokkal tudjuk melegíteni vagy hűteni a fedett medence vízhőfokát. — Ez a sportolóknak, úszni vágyóknak is hasznos. — Természetesen. Rájuk gondolva csináltuk így. Reg­gel 27—28 fokosra állítjuk a medence vízhőfokát, ez úszásra alkalmas, kilenc óra után pedig felmelegítjük 30—31 fokosra. Ekkor a gyógyulni vágyók vehetik bir­tokukba. — Akkor jövőre meglesz az egymillió vendég. — Nem ez a célunk. Természetesen örülünk a „re­kordnak” is, de az első: ha kevesebben is jönnek hoz­zánk, mindenki minden szolgáltatást megkapjon, kultu­rált körülmények között, kényelmesen, s élvezhessék a fürdőzés, úszás, napozás örömét. — Kik az építők? — A gyulai vízművek és a saját dolgozóink. Nehéz körülmények között. — Éspedig? — Majdnem 50 Celsius-fokot mutatott a hőmérő hi­ganyszála az új üveg- és műanyagtető alatt. Gyorsan kellett kenni a festéket, mert az a hőségben, azonnal száradt. Két héttel a határidő előtt elkészültünk. — Gratulálok! — Kongresszusi munkaverseny-felajánlása volt a brigádoknak. Az egyik, és teljesítették. Azt hiszem, a megyében ez az első kézzelfogható eredmény. —jávor— A szükségkórházban gyors és szakszerű ellátást kapnak a súlyos sérültek Kép, szöveg: Béla Ottó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents