Békés Megyei Népújság, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-23 / 223. szám
1979. szeptember 23., vasárnap SZÜLŐFÖLDÜNK Haitik és Kodály szellemében Zenei életünk centruma: a Liszt Ferenc Zeneakadémia Nem sokáig kell már a kerekes kútra járni, még ebben az évben házhoz szállítja a jó ivóvizet a minden utcába bevezetett hálózat Kép, szöveg: Béla Ottó Amikor az 1848-as nép felismerte, hogy megmaradásának egyik fő feltétele a mind sokrétűbb és mélyebb nemzeti kultúra megteremtése, megőrzése — Magyarország zenekultúrája nem játszott szerepet Európa zenei életében. A történelmi előzmények után, a kialakult körülmények között pedig még a remény is illuzórikusnak tűnt: annyira, hogy még Liszt Ferenc is így fakadt ki: — ,;Ha legalább tisztességesen versenghetnénk a hasonló bécsi, lipcsei intézményekkel! Ugyan, minek ebbe belebonyolódni!” Am mégis „belebonyolódott” a később őróla elnevezett zeneakadémia megalapításába. Liszt, és jó néhány lelkes muzsikus — köztük Erkel Ferenc — minden erejét, tekintélyét latba vetve harcolta ki a magyar zene- művészeti főiskola létrehozását És Liszt így írt egy másik levelében: „Engedtessék meg nekem, hogy születésemtől síromig, szívemben és tudatomban egyaránt magyarnak valljam magam, és ennek megfelelően részesítsem komoly támogatásban a magyar zenekultúrát.” Napjainkban, amikor a Zeneakadémia kinőtte, és többféle értelemben szétfeszíti adott falait, nemcsak építkezéssel igyekeznek megoldani a magyar zenekultúra térnyerését —, hanem például a sokoldalú-sokrétű nemzetközi kapcsolatok révén is. Sokak számára természetes és magától értetődő az évente megváltott bérlet, a világhírű zeneművészek idehaza történő meghallgatása, de vajon gondolnak-e arra, milyen történelmi előzmények vezettek ide, s hogy mit is jelent az ország — és a világ — zenei életében a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola? A főváros legzsúfoltabb részén, a színházakkal bővelkedő VI. kerületben álló épület alig vehető szemügyre, legfeljebb a környező házak ablakaiból. Ezért még- a rendszeres koncertlátogatók is szinte vakon mennek el az épület külső-belső értékei mellett, s állandó látogatói sem ismerik a falakat, amelyek nemcsak a zenéhez nélkülözhetetlen kitűnő akusztikájukról híresek. Irigylendőén rövid idő alatt **“ 1904-től 1907-ig — készült el a ma is meglevő épület. Az intézményt 1875- ben avatták fel —, ha felavatták egyáltalán azt a három szobát, ahol, a mai Irányi utcában, Liszt lakása fölött, harmincnyolc növendék, az első évfolyam hallgatóit oktatták. Majd — kereken száz esztendeje — új, tágasabb helyre költözött a zenefőiskola; ismét Liszt la* kásának épületébe, de ez már egy kis palota volt, a mai Népköztársaság út 67-ben. Itt már koncertterem és orgona is rendelkezésre állt. A harmadik, a mindmáig működő színtér az akkoriban feltűnt új stílusnak, a szecessziónak reprezentánsa napjainkban is. Giergi Kálmán és Korb Flóris tervező- építészek alkotása az Erzsé- bet-híd pesti kapujában álló két Klotild-palota, a Budapesti Tudomány Egyetem orvoskarának Üllői úti épülete, a kolozsvári, a szegedi, a debreceni egyetemek-klini- kák is —, de főművük mégis a zeneakadémia. S ami abban az időben rendkívüli vállalkozás volt: alapozása, fő szerkezeti elemei, erkélyszerkezetei vasbetonból vannak; ez a vasbeton-építészet magyar úttörőjének, Zie- linszky Szilárdnak is köszönhető. Az épület külső-belső harmóniája — a szecesszió egyik jellemzőjeként — sajátos stíluskeveredésből fakad. Még asszír formák is megjelennek a Liszt Ferenc tér —Nagymező utca—Szófia utca által határolt épület fe- 1 ületkiképzésén. A tér felőli homlokzaton a névadó — Liszt — bronzszobra: Stróbl Alajos műve. A lábazat feletti párkányon hat gyermekfigura. Teles Ede alkotásai. A földszinti előcsarnok freskóit Körösfői- Kriesch Aladár, a szecesszió egyik legmarkánsabb piktora készítette. Egy hatalmas bronzfej — Chopiné — Xa- very Dunikowski lengyel szobrász alkotása, a lengyel párt- és kormányküldöttség ajándéka. A huszonötször tizenhét méteres nagyteremben 1200 férőhely; a főhelyen egy Walcker-orgona, a fali domborművek zenei fogalmakat elevenítenek meg. A négyszáz ülőhelyes kisterem a kamarazenei estek színhelye, de technikai berendezései operaelőadásokra is alkalmassá teszik. A századforduló után felpezsdült a magyar zenei élet. Az első hatalmas fordulatot Bartók és Kodály népdalgyűjtő tevékenysége hozta meg. De az elv — amelynek értelmében a népi hagyományú zenekultúrának el kell foglalnia mé}tó helyét a nemzet szellemi életében — elv marad, ha valóra váltását nem biztosítja kiváló oktatási metódus, képzett pedagógusgárda, kellő intézményes keret. Napjainkban a világ nagy részén számon tartják Budapest zenei életét, világviszonylatban versenyképes zenekarait, karmestereit, szólistáit, zeneszerzőit, az évente megrendezett nemzetközi versenyeket, fesztiválokat, találkozókat. Mindennek — s a fővárosban évente megtartott mintegy kétezer koncertnek — fókusza a zene- akadémia. Itt nevelik a jövő muzsikusait, interpretátorait — és a leendő zenepedagógusokat. Igazgatója volt — Liszt után — Erkel, Mihalovich Ödön, Kodály, Dohnányi, Hubay Jenő, Zathureczky Ede, Szabó Ferenc, és mindmáig Kovács'Dénes; tanára volt Bartók, tiszteletbeli professzora Pablo Casals, Alfred Cortot, Gilels, Glasunow, Erich Kleiber, Mascagni, Ojsztrah, Respighi, Sibelius, Toscanini is. Az intézményben —, amelyet 1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság emelt főiskolai rangra — régebben ösz- szesen kétszázan tanultak az alsó-, közép- és felsőfokon, jelenleg pedig csak a felső- oktatásban nyolcszáznál többen vesznek részt. Az ország 220 zeneiskolájában ötvenezernél több gyerek tanul zenét, szinte az ábécével azonos időben és súllyal. A zeneakadémia sok ezer darabból álló könyv- és kottatára között ott a Liszt-hagyaték is. A harmadik emeleti Lisztszobában a világjáró, de szí- vében-szellemében holtáig magyar művész egykori tárgyai, zongorája. A róla elnevezett intézmény atmoszférája pedig híven őrzi a névadó hagyatékát. Péreli Gabriella Egy takarékos falu: Kertészsziget Füzesgyarmat után, néhány kilométerrel Bucsa előtt bekötő út kanyarog Kertész- szigetre. Szálfa egyenes nyárfák között érjük el a község határát, ahová az út torkollik, ami egy merész balra- kanyarodással tovább vezet Szeghalomra. Nem tartozik a nagy települések közé, lakossága még az ezret sem éri el. Az első benyomásra rendezett, takaros kisközségnek látszik, de ez a vélemény később sem változik meg, miután jó néhány utcát bebarangoltunk. A tanácsháza ilyenkor a kora délutáni órákban már nem forgalmas. Az emberek — már aki ráér — szeretik ügyes-bajos dolgaikat délelőtt elintézni. Egyedül ül irodájában a vb-titkár. Molnár Jó- zsefné is. — A tulajdonképpeni operatív munkát én végzem, elnökünk társadalmi munkában viseli a tisztséget. Községünk kissé távolabbra fekszik a forgalmas főúttól, s nem csoda, hogy bennünket ritkán látogatnak. Aztán az is igaz, hogy mifelénk nem történnek világrengető események, különleges dolgok; olyanok, amelyek vonzanák az újságírókat. — Azért, hogy ismereteink gyarapodjanak Kertészszigetről, megkérem, mondjon el minden olyat, amit fontosnak tart. — Valamikor egy aránylag nagy uradalomhoz tartozott a község. Jelenleg is három tanyaközpont van a környéken, Akasztó, Cserepes és Görbesziget. A kisgazdáké volt a barnaszigeti rész. 1946- ig nem volt önálló tanácsunk, két nagyobb községhez, Dévaványához és Fü- zesfyarmathoz tartoztunk. Majd 1952-ben — eddig ki- rendeltség működött itt — lett önálló a község. — Középületek, intézmények? Ezekben nem bővelkedünk, de azért „ágról szakadtak” sem vagyunk. Van egy aránylag jó állapotban levő művelődési ház, két vegyesbolt, óvoda — 30 gyerek számára. Az iskolánk is négytantermes, bár a tanítás váltott, aránylag sok gyermek van a községben. — Sok új házat láttam, ez azt jelenti, hogy ragaszkodnak az itteniek a községhez? — Tulajdonképpen az 1960- as évek elején kezdett benépesedni a falu. A környező tanyákról egyre többen költöznek be. Ez aztán olyan gondot is okozott, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk a lakossági ellátásra. Terveztettünk egy vízmüvet. — Ez lakossági hozzájárulást is igényel. Nem húzódoztak ettől? — Egyáltalán nem. Sőt! Bennünket is meglepett, mennyire akarják a jó ivóvizet. Nem volt egy ellenvetés sem, pedig családonként 8 ezer 500 forint hozzájárulást kellett vállalni. Sok ház épült az utóbbi években, ha jól tudom 1970 óta 50. Nagyon jól jártunk a füzesgyarmati tsz-szel, ők vállalták a kivitelezést kulcsátadásig. Igaz, mi is sok terhet vettünk le az építkezők válláról. Az OTP-hitelt, az építési és használatbavételi engedélyt mi intéztük. — Erre a községre is jellemző az elöregedés? — Nem mondhatnám. Az 1970-es népszámláláskor 39 év volt az átlagéletkor. Nem is fiatalodott azóta, nem is romlott sokat. — Itt aztán nem hiszem, hogy sok munkalehetőség lenne. Miből élnek az emberek? — Aki nem tudott itt elhelyezkedni, azok sem mentek túl messzire dolgozni. Füzesgyarmatra és Szeghalomra járnak, annál mesz- szebbre nemigen. Meg aztán az is pótol valamit, hogy az itthonmaradottak a háztájikban tevékenykednek, általában sertéstenyésztéssel foglalkoznak. — Gondolom, itt sem veti fel a pénz a tanácsot. Menynyiből gazdálkodnak? — Egy gazdagabb községben, vagy városban bizonyára vannak olyan emberek, akiknek az OTP-ben van annyi pénzük, mint ameny- nyiből nekünk kell gazdálkodni egy év alatt. Mindösz- sze másfél millió forint. — És hogy tudnak ebből vízmüvet építeni? — Takarékosan élünk. Több éven keresztül gyűjtöttük rá a pénzt. Most egy ravatalozót szeretnénk, hogy ne a házaknál kelljen ezt a szertartást lebonyolítani. Van egy gázcseretelepünk is. Úgy tervezzük, a közeljövőben ezt is bővítjük, egyre több gáz fogy el a faluban. — Sokan hagyják itt a községet? — Nem jellemző. Évente 15—20 esküvőt, névadót rendezünk, egyre több a gyerek, és bízunk abban, hogy Kertészsziget nem fog kihalni. Kicsik vagyunk, nem sokan lakjuk ezt a települést, az itt élők ragaszkodnak is hozzá. Szívesen dolgoznak céljaink megvalósításáért. Igaz, másnak talán nem jelentős az összeg, ami társadalmi munkában születik: évente 100 ezer forint. Nálunk azonban, ha a 800 lakost nézzük, ez már nem elhanyagolható. A kisközségek közé tartozik Kertészsziget, amely azonban sokban különbözik a hozzá hasonló kis létszámú községektől. Nem vándorolnak el a nagyobb településekre, nem vonzza őket a nagyobb lehetőség, foggal-körömmel ragaszkodnak az ősi lakóhelyhez. És ez biztosíték arra, hogy ez a falu még hosszú ideig „nem hal meg”. X< Pillanatkép Kevermes község főutcájáról Fotó: Bukovinszky István (MTI-fotó — KS) A zeneakadémia épülete