Békés Megyei Népújság, 1979. szeptember (34. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-02 / 205. szám

1979. szeptember 2., vasárnap

Lehet egymillió forinttal kevesebb?

Sok kicsi sokra megy

Mezőgazdasági üzemeink az ország legnagyobb energiafelhasználói közé tartoznak. Emlékszem, egy évtizede a folyékony energia — gázolaj, benzin — felhasználásának úgymond nem volt gátja. Azaz mégis volt egy: az üzemanyagjegy. Ha elfogyott, ebből adtak — ameny- nyit kértek. Egy cél lebegett a felhasználók előtt, hogy menjen, mégpedig minél jobban menjen az a gép. Az elektromos energiával sem spóroltak túlságosan, mondván: „minek vakoskodjunk?”

Ma már látjuk, hogy mindez a múlté. A -világ, s így hazánk energiakészletei csökkentek. Napjainkban ott tartunk, hogy mindenütt csak annyi energiát használjunk, amennyi feltétlenül szükséges. Ésszerűen kellene takarékoskodnunk vele. Hogyan? Ezt kutattuk a békéscsabai Szabadság Tsz-ben is.

— Legnagyobb arányban a folyékony energiát, a gázolajat használjuk. Gépparkunk számottevő, az 50 MTZ, a 3 Zetor 120-as, a 4 K—700-as, a 2 T—150-es, a 22 gabonakombájn és a mintegy 20 egyéb erő- és munkagép évente csaknem egymillió liter gázolajat és 50 ezer liter kenőolajat fal fel. Ezenkívül a szárítóüzemünk további egymillió liter fűtőolajat fogyaszt. Szövetkezetünk villanyszámlája eléri a 2 millió forintot

nem éri el a 20 kilowattot, átalánydíjat fizetnek a nagy- fogyasztók. Más helyeken viszont a tényleges fogyasztás alapján számláznak, de itt is kettős a tarifa. Csúcsidőben magasabb, máskor viszont alacsonyabb a térítési díj.

S az energetikus a takarékoskodás bevezetett módszereit sorolja: a villanybojlereket csúcsidőszakból kizárták, több vízmelegítőt kapcsoltak’ egy kapcsolóra. Ez forintban mit jelent? Egy- egy bojler alapdíja évente 4500 forint, ha viszont több bojlert kötnek egy kapcsolóra, akkor ez a díjtétel a bojlerek arányában csökken, s ha ezeket még ráadásul éjszakai áarmmal fűtik föl, akkor az áramszámla ez esetben még 60 százalékkal csökken. Aztán példának említik a levegőbefúvásos szénaszárítást: bevált gyakorlat, hogy amikor a levegő párá- sodik, a szárítóberendezést leállítják. A szemesterményszárítóban újabb takarékos- sági lehetőséget vezettek be: csúcsidőszakban leáll az üzem, ekkor van a műszakváltás és a karbantartás. Beruházás nélkül, szervezéssel tízezreket takarítanak meg.

— Mindez megérte, ugyanis korábban a szárítóüzem a csúcsidőben fogyasztott villamos áramért az alapdíj hatszorosát fizette, vagyis nem állított elő annyi termelési értékel, hogy a számlát festményének növelésére fázisjavító berendezéseket is felszereltek.

Az utóbbi hónapokban a tsz felülvizsgálta szállítójármű- és erőgépparkját, azok szervezettségét. A vizsgálatból egyértelműen megállapítható; traktorokkal öt kilométeren túl gazdaságtalan a fuvarozás. Éppen ezért terményszállításra 6 mezőgazdasági IFA-tehergépkocsit vásároltak, természetesen pótkocsival. De más is kiolvasható ebből az elemzésből. A nagyobb teherbírású pótkocsik használata a szállított súlyhoz viszonyítva kevesebb üzemanyagot igényel. Az új szervezés kitért arra is, hogy egy vontatójármű két pótkocsival közlekedjen, ugyanis 20 százalék többlet- energiával kétszer annyi terhet továbbíthat.

A gépjárműveknél nem lehet csak szervezéssel, új gépekkel csökkenteni az üzemanyag-felhasználást. A meglevők szakszerű javításával, helyes beállításával is tetemes összeg takarítható meg. Ehhez kellenek az „aranykezű gyerekek”, vagyis a jó adagolósok. A megye határain túl is jól ismerik Vaszkó Sándort, a Szabadság Tsz adagolósát.

— A gyárilag megszabott fordulattól gyakran eltértek, eltérnek a traktorosok, különféle módszerekkel fölpörgették a motorokat, állítottak az adagolókon — kezdi Vaszkó Sándor, miközben a próbapadon egy 220-as Mercedes Benz adagolóját bűvöli. — Már gyárilag olyan módszereket kellene kidolgozni, amelyekkel elejét vennénk, hogy a traktorosok a barázdában ne piszkálhassák az adagolókat —

I*»*

Vaszkó Sándor adagolós a próbapadnál egy 220-as Mercedes Benz adagolóját szabályozza be

— sorolja Szakái János, a tsz fiatal főmérnöke, majd a közös gazdaság energetikusa, Palotás Károly így folytatja:

— Állattenyésztési telepeink 30 kilométeres 'körzetben szétszórtan találhatók. Amikor építették, úgy voltak vele: a villanyt majd odavezetik. Oda is vezették az áramot. Ma már viszont látjuk, hogy ezeknek a kis telepeknek a működtetése rendkívül gazdaságtalan, igyekszünk ezeket összevonni.

Azokon a helyeken, ahol a villamosenergia-fogyasztás

A békéscsabai forgácsológyárban az év elején 83 brigád 847 tagja tett felajánlást. Az elmúlt napokban pedig csatlakoztak a kongresz- szusi és felszabadulási munkaversenyhez.

Az év első felében — a tőkés exportot kivéve — minden vállalást teljesítettek. Különösen jó eredményt érték el az anyagmegtakarításban, hiszen az eredetileg egész évre vállalt összeg 91 százalékát fél év alatt teljesítették, energiamegtakarításban pedig túl is haladták. Tőkés importanyagból csaknem egymillió forint értékűvel kevesebbet használtak fel.

dezze — jegyzi meg a főmérnök.

— Fűtőolajban is számottevő megtakarítást érünk el. Néhány ezer forintos automata kapcsolókat szereltünk fel, hogy megakadályozzuk a túlszárítást — mondja Palotás Károly. Ez számokban mit jelent? Ha csak egy százalékkal szárítják túl a szemeket, ez tonnánként 1,3 liter - többletfűtőolajat igényel. A szövetkezet esetében mindez számottevő, ugyanis évente több mint 2000 vagon terményt szárítanak. Ezenkívül a villanymotorok teljeRészletes elemzés után úgy döntöttek, hogy nemcsak az eddigi lemaradás pótlására képesek, hanem a tartalékok ésszerű felhasználásával fokozni tudják a teljesítéseket is. Ezért a kongresszusi versenyhez csatlakozva kiegészítették vállalásaikat. A termelési tervet 4 millió forint értékű befejezetlen termékkel túlteljesítik, hogy ezáltal jó alapot teremtsenek a jövő évi termeléshez és munkaversenyhez. A tőkés exporttervet — bármilyen feszített is — teljesítik, a szocialista exportban pedig 4 millióval többet produkálnak az előírtnál.

V. M.

s elém tesz egy „motorszívet”. A rögzítőcsavart barbár módon lefűrészelték. — Minden gép alapjáraton és a maximális fordulat határán fogyaszt a legtöbbet. Amikora járművezető rálép a gázpedálra, gázfröccsöt kap a mo'tor, ám ennek az üzemanyagnak csak egy része ég el, a többi elfüstöl — közben egy újítást mutat. Lényeg: az adagolóba egy határolót építetek be, így a traktoros akárhogyan is tapossa a gázpedált, csak a meghatározót fordulaton forog a motor.

— Ezt viszont ki lehet szerelni... — jegyzem meg.

— Az adagoló minden állítóhelyét gondosan leplom- bázzuk — hangzik a válasz.

— Rendelet alapján tervezzük, hogy a megtakarított üzemanyag árának egy részét prémiumként kifizetjük a traktorosoknak. A túlfogyasztást pedig büntetjük. Mindezeknek a módszereknek a kidolgozása most folyik, s hamarosan be is vezetjük — magyaráza Szakái János főmérnök, miközben összeállítjuk a takarékossági számla összegét. A korábban említett módszerekkel, alig néhány ezer forintos beruházásokkal gázolajból és fűtőolajból együttesen, évente 60—80 ezer litert tudnak megtakarítani. A gazdaságossági számítások szerint a 2 millió forintos villanyszámla is tíz százalékkal csökkenthető. Törekvésük példamutató !

Szekeres András

fl forgácsolószerszám-gyár a kongresszusi versenyben

— Amikor becsuktak néhány szénbányát, hozzánk is több vájár került. Ma már egyet sem találna közülük itt. Nem tudták megszokni. — mondja Gyivicsán Pál, a Kőolaj- és Gázipari Tröszt kardoskúti termelőüzemének főművezetője, amint az egyik gyűjtőállomás felé tartunk.

Az olaj himbák a vég nélküli mezőn mint hatalmas gázlólábú madarak, méltóságteljesen emelgetik fejüket, csőrüket mártogatva a feneketlen kútba. A tankállomás tőszomszédságában ketten serénykednek az egyik ilyen kút körül. Moravszki Péter 15 éve koptatja a himbákhoz vezető bekötő utat.

— Már ahol van út. Mert nem egy helyen csak negyedórás sárdagasztás után érhet az ember a kúthoz.

' — Miért csinálja akkor?

— Ezen még nem gondolkodtam. Ezt szoktam meg, kútkezelő vagyok, megvan a szakmám, s majd 19 forintos az órabérem. Igaz a vájárok itthagytak bennünket, de én se mennék le a bányába, legfeljebb, ha ablaka lenne.

Ezzel a beszélgetésnek vége. A munkaidő lejárt, Moravszki Péter útnak indul hazafelé Tótkomlósra, ahonnan ma már százan járnak a próbafúrásokhoz, a termeléshez dolgozni. Munkahelyük a puszta, beszélgetőtársuk a szabadon járó szél, a veszélyhez szoktak, nem a szószaporításhoz.

A másik kútkezelő, Laukó Imre „még” beszédesebb. Csak 17 hónapja kóstolgatja a szakmát. Csanádapácáról jár át nap mint nap.

— Amikor először kellett kinyitnom a gáz útjában álló tolózárat, rettenetesen féltem. Ugye sok mindent hall az ember. Mesélték, hogy az egyik kútkezelő, a Keresztes Bandi ott volt egy vezetékszakadásnál, és a kivágódó nagy nyomású gáz vagy kétszáz méterre repítette.

— Ma már nem fél?

— Ezt nem mondanám. Csak jobban tűröm a félelmet, könnyebben legyűröm, mint legelőször. De a veszély mindenütt ott leselkedik.

A kút közelében egy szerelőkocsi áll meg. Bihercz Ferenc géplakatos maga vezeti. Odakiállt társaihoz.

— Rendbe tettem a százhármast.

Int és máris porfelhő csapódik fel a gépkocsi mögött. Megállás nincs.

— Kapnak veszélyességi pótlékot az olajbányászok? — fordulok ismét a főművezetőhöz.

— Azt aztán nem. Ez a munkájuk és kész. Pótlékot, más címen, azok kapnak, akik itt kinn a területen dolgoznak. Gondoljon csak bele. Jó időben még szép, élvezetes ez a munka, de a fagyok, télvíz, az már igazi ellenség ebben a szakmában. Az veszélyes játék, ha az olaj dermedni kezd. Ez ellen csak egyet tehetünk: melegítjük a csöveket.

Knyihár Józsefné: Tíz éve külön engedély kellett, hogy én lehessek a kazánkezelő

A gyűjtőállomáson, ahol az ezüst színű tartályok környékén fehéren csillogó csövek kígyóznak, ezért is tartják a gázkazánt. A kazán környékén egy asszony szorgoskodik, tőle kédezzük:

— Merre találjuk a kazánkezelőt?

— Én vagyok az — mondja mosolyogva Knyihár Józsefné, aztán hozzáteszi:

— Tíz évvel ezelőtt még külön engedélyt kellett kérni ahhoz, hogy nő lehessen a kazánkezelő. Akkor már öt éve dolgoztam itt segédkezeiéként. Ma pedig már több nőt talál a kazánok mellett, mint férfit.

Ennek persze itt a gyűjtőállomáson más haszna is van, hiszen a telep környékét díszítő takaros virágágyak mind asszonykéz munkáját dicsérik.

A telepen egyébként nem sok embert találunk, Le- hoczki János évtizede szivattyúkezelő itt, Német Mihály pedig éppen kétszer annyi időt töltött már a tartályok és vezetékek között. Utunk innen a gázüzemhez

A műszerek kifogástalan működését a Hunyadi Mátyás ifjúsági brigád garantálja

vezet, közben Gyivicsán Pál emlékeiről beszél:

— Harmincegy éve vagyok olajos. Kazánszerelőként kezdtem Beregböszörmény- ben. Azóta tizenegyszer költöztem családostól. Bihar- nagybajom, Mezőkeresztes környékét is jól ismerem, de az életem nagy részét itt töltöttem le. Huszonkét évvel ezelőtt küldtek ide az első kutat fölszerelni. Akkor még szó sem volt arról, hogy maradok. Ilyen szakma ez. Veszélyes is, nehéz is, izgalmas is.

— Milyen érzésekkel gondoltak azokra a társaikra, akik a zsanai gázkitörésnél védték meg ennek a szakmának a becsületét?

— Tudtuk, hogy győzni fognak.

A gázüzemhez érkeztünk. Ennek közelében dolgozik a Hunyadi Mátyás ifjúsági brigád, Szente Sándor vezetésével. Immár tizennégy éve. Valamennyien műszerészek, rajtuk áll, hogy minden berendezés kifogástalanul működjön. Az alapítók közül Hodján Jánost és Keresztesi Vilmost találjuk még a brigádvezető mellett. Keresztesi Vilmosnak három szakmája van, a többségnek kettő.

Gyivicsán Pál: Itt voltam az első kút szerelésénél. Ennek éppen 22 éve

Fotó: Jávor Péter

érettségije meg mindenkinek. Tanulás nélkül itt nagyon nehéz lenne állni a sarat.

— Az olajosszakmához' tartozók nagyon sokféle munkát csinálnak. Kit tartanak mégis igazán bányásznak maguk között?

Kérdőn néznek egymásra, mert ha a fúrásnál dolgozók azzal heccelik a kútkezelőket, hogy az az igazi bányász, aki az olajat feltárja, vágj ha a kútkezelő ugratja fúróiársát azzal, hogy az olajat, a gázt kitermelő az igazi bányász, akkor ez mind csak tréfa. A geodéták, a próbafúrást végzők, a kutat megnyitók, a kútkezelők, a tankállomásokon dolgozók, a gázüzemiek, a műszerészek egyformán pótolhatatlanok abban a folyamatban, amelynek végeredményeként meleg lesz télen a lakásokban, megfőzhetjük az ebédünket, elindíthatjuk járműveinket, s egyéb nélkülözhetetlen gépeinket.

Kőváry E. Péter

\