Békés Megyei Népújság, 1979. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-31 / 203. szám
1919. augusztus 31., péntek o Szekér Gyula Líbiába utazott Szekér Gyulának, a Minisztertanács elnökhelyettesének vezetésével csütörtökön magyar kormányküldöttség utazott Líbiába, a líbiai forradalom 10. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségekre. A delegáció tagja Garai Róbert külügyminiszter-helyettes is. A küldöttség búcsúztatásánál a Ferihegyi repülőtéren ott volt Abdelgader O. Re- fadi. a Líbiai Arab Szocialista Népi Állam budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is. Októberben KPVDSZ kulturális napok- A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének Békés megyei bizottsága tegnap délelőtt Békéscsabán tartotta meg soron következő ülését. Első napirendi pontként dr. Rotyis János, a megyei 'bizottság jogtanácsosa a szak- szervezeti jogsegélyszolgálat működési tapasztalatairól adott jelentést. A testület élénk vitával fogadta az egy évvel ezelőtt kiterjesztett szakszervezeti szolgáltatásról mondottakat. A közelmúltban ugyanis a megyei vendéglátóipari, az élelmiszer és az Univerzál Kiskereskedelmi Vállalatoknál, valamint a mezőkovácsházi ÁFÉSZ-nál személyes vizsgálatokat folytattak le a jogsegélyszolgálat működéséről. Ezt követően Juhász Ferencié, a kulturális bizottság vezetője a tizenkilencedik alkalommal megrendezésre kerülő KPVDSZ kulturális napok előkészítéséről, valamint az októberben induló politikai oktatás szervezésének eredményeiről tett jelentést. A kulturális napok megyei rendezvénysorozatának ünnepélyes megnyitója október 1-én a szarvasi ÁFÉSZ rendezésében, a város szállójában lesz. Az ünnepségét követően Szarvason gyermek - könyv-kiállítást is nyitnak. Kilencedikén a békéscsabai SZMT-székházban gyűlnek össze a prózamondóverseny döntőjének részvevői. Október 18-án a szakszervezeti bizalmiak tanácskozását, 23- án pedig nagyszabású szellemi vetélkedőt rendeznek. A záróünnepség október 29-én lesz Gyomán, a művelődési központban. A kulturális napok ideje alatt indítják el azt az egyéves szellemi totópályázatot, amelynek űrlapjait havonta juttatják el a gyermekgondozási segélyen levő asszonyoknak. A visszaérkezett lapokat folyamatosan értékelik, a díjakat egy év múlva, 1980. októberében adják majd át. A bizottság végezetül az alapszervezetek első félévi szervezettségéről, a pénzügyi gazdálkodás eredményeiről tájékoztatót hallgatott meg. II könnyűipar seregszemléje az őszi BNV-n Az idei őszi BNV-t megelőző első ágazati sajtótájékoztatót csütörtökön tartották a Könnyűipari Minisztériumban. A vásárbizottság nevében Móré András főosztályvezető elmondotta: a termelők a kiállítási cikkek összeválogatásánál most is elsősorban az export hatékonyságának lehetséges növelésére törekedtek. A szakosítás elvének megfelelően az „öltözködés” témakörben 66 vállalat és 63 szövetkezet, az „Otthon” kiállításon, és annak kiegészítő termékeinél 51 kiállító mutatja be gyártmányait. Kiállít az exportban és a belföldi ellátásban jelentős szerepet játszó valamenyi vállalat és szövetkezet. A BNV-vel egyidejűleg rendezi meg a D pavilonban a nemzetközi gyermekév kiemelkedő hazai eseményét, a II. nemzetközi játékkiállítást, az INTER- PLAYEXPORT. Ezen 26 magyar és 24 külföldi vállalat vesz részt. Egyebek mellett gyártmányfejlesztési pályázat, központi divatbemutatók, helyszíni ruházati és lakberendezési tanácsadás teszi változatossá a könnyűipari idei őszi seregszemléjének programját. GYORStl STfl A GÉPKOCSINYEREMÉNY-BETÉTKÖNYVEK 1979. AUGUSZTUS 29- ÉN ÉS 30-AN MEGTARTOTT sorsolásáról Az Országos Takarékpénztár a gépkocsinyeremény-betétkönyvek 73. sorsolását augusztus 29-én és 30-án Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5 000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1979. április 30-ig váltottak és 1979. július 31-én még érvényben voltak. A budapesti és vidéki betétkönyvekre 996 db gépkocsit sorsoltak. Az 5 000 forintos betétkönyvekre 689 db, a 10 000 forintos betétkönyvekre 307 db gépkocsi jutott. A jegyzékben szereplő rövidítések a következők: Zsiguli 1200 Zs, Moszkvics 2140 M, Skoda 105 S, Polski Fiat 126 P F, Zaporozsec Z, Trabant Liro. 601 T. (Gyorslistánkban a megyében váltott betétkönyvek nyertes számait közöljük.) A Somogy megyei vései Egyesült Új Élet Termelőszövetkezet tavalyi almatermésének kilencven százalékát exportra szállították. Az idei termés sem mutatkozik rosszabbnak. A hektáronként négyszáz mázsát ígérő almásukat fokozott gonddal kezelik: érés előtt, varasodás ellen, nagy teljesítményű gépekkel permetezik a fákat (MTI-fotó: Bajkor József felv. — KS) 11 megyei NEB két vizsgálatot indít szeptemberben Tegnap, augusztus 30-án ülést tartott a Békés megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. Martincsek László igazgató, az OTP Békés megyei Igazgatóságának és a hálózati egységeknek a munkájáról számolt be. Ezután dr. Kovács Gábor, a megyei NEB tagja ismertette a termelési adottságok kihasználásával kapcsolatos vizsgálat programját. Szeptemberben ugyanis a megyei Népi ellenőrzési Bizottság 18 termelőszövetkezetben folytat ellenőrzést. A népi ellenőrök elsősorban arra keresnek választ, hogy a gazdaságok miként hasznosítják a termelési adottságokat, a korszerű termelési eszközöket, milyen az üzem- és a munkaszervezés hatékonysága. Számba veszik a fejlesztés lehetőségeit is. Domokos János, a megyei NEB tagja A könnyűipari termék- szerkezet fejlesztésének helyzete című vizsgálat programjáról számolt be. A megyei Népi Ellenőrzési Bizottság ezt a vizsgálatot a Békéscsabai Kötöttárugyárban, a me- zőberényi textilipari, a gyomai háziipari, valamint az endrődi és a Körösvidéki Cipész Szövetkezetben ugyancsak szeptemberben indítja meg. Az ülés utolsó napirendi pontjaként Józsa Béla, a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke az ellenőrzések nyomán tett intézkedésekről, s a közérdekű bejelentések vizsgálatának tapasztalatairól számolt be. Vb-iilésen Békéscsaba költségvetési és fejlesztési terve A békéscsabai Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának tegnap délutáni ülésén megtárgyalták Dénes Lajos és Kollán Lászlóné osztály- vezetők által készített beszámolókat, amelyek Békéscsaba 1979 első félévi költségvetési és fejlesztési tervének teljesítését ismertetik. A pénzügyi gazdálkodással kapcsolatos részletes kimutatás szerint az év első felében az összes bevétel 164 millió 341 ezer, az összes kiadás pedig 144 millió 365 forint volt. Az úgynevezett folyószámlás szerveknél az egyenleg több mint egymillió 970 ezer forintot tett ki. A város első félévi tanácsi fejlesztési tervét 57 százalékra teljesítették; s mint a jelentésből kitűnt, az egyes bevételi forrásoknál nagy volt az eltérés. Ugyanakkor a bevételek kedvezőtlen alakulása miatt a II. félévi gazdálkodásban nehézségek jelentkeztek. Itt mindössze két adatot emelünk ki a részletes kimutatásból; mégpedig a célcsoportos beruházásokkal (lakás-, iskolaépítést stb.) összefüggő kiadásokat. Ezek szerint az idei terv 43 millió 200 ezer forintot irányzott elő, és ebből 21 millió 964 ezer forintot használtak fel az elmúlt félévben. A beruházási szintet nem érintő kiadások kategóriájában viszont már felhasználták „az éves tervben jóváhagyott összeg háromnegyed részét”. Évadkezdés a Gyopárban 10 000 Ft összegű be- 5 000 Ft összegű betétkönyvek : tétkönyvek : 3 630381 P F 3 634377 P F 3 011135 z 3 514259 s 3 636261 Z 3 032727 M 3 529743 z 3 639062 s 3 033774 Z 3 561389 T 3 640565 Zs 3 034108 T 3 572352 S 3 644160 P F 3 035241 P F 3 575977 T 3 650804 M 3 037079 P F 3 577148 z 3 651537 T 3 041391 S 3 589565 T 3 653046 S 3 043875 P F 3 597686 M 3 658586 T 3 048605 z 3 604133 P F 3 661615 P F 3 614588 P F 3 662882 P F 3 628051 T A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A sorsolás eredményének pontos adatait a szeptember 4-én mégjelenő hivatalos nyereményjegyzék tartalmazza. A jegyzék megtekinthető az OTP-fiókokhan, postahivatalokban és takarékszövetkezetekben. A nyertes betétkönyveket, vagy az azt helyettesi tő „igazolást” a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fióknál, postahivatalnál, vagy takarékszövetkezetnél keU bemutatni. A KISZÖV békéscsabai Gyopár Klubja szeptember 1-én tartja vezetőségi ülését, melyen az őszi-téli tervekről tárgyalnak. A klub szeptember havi programja már sok kellemes estét ígér. Szeptember 4-én a klub életéről készült kis- filmeket vetítik, este 8 órától. Két nap múlva, 6-án, majd szeptember 22-én a hatodik, illetve hetedik találkozót rendezik meg a megyénkben nyaraló szovjet fiatalokkal. Szeptember 28- án, délután 5 órától Móra Ferencre emlékeznek azon a mesedélutánon, amelyen Mártonffy Mária és Balogh Béla színművészek lépnek fel. A mesedélutánra meghívják azokat a gyerekeket, akiket a fenntartó szövetkezetek KISZ-alapszervezetei patronálnak. Ugyancsak ezen a napon, este 7 órától Móricz Zsigmond munkásságát ismerhetik meg a klub fiataljai. A Gyopár Klubban már sok éves hagyomány a kiállítások szervezése. E hónapban két kiállítás is nyílik, így 17-től 23-ig a med- gyesegyházi modellező szakkör repülőmodelljeit láthatják az érdeklődők, majd szeptember 25-én, este 7 órakor Balogh Ferenc fotóművész nyitja meg Horváth András fotókiállítását, mely október 13-ig tart nyitva. Fiatalodó pártszervezetek [alán mert a Viharsarok népe már a múlt- I ban is hazánk munkásmozgalmának egyik legerősebb vára volt, s a fel- szabadulást követően a párt bázisa itt volt a legszélesebb — egyik oka annak, hogy megyénk székhelyén és környékén az országos átlagnál jóval gyorsabb az elöregedés. Békéscsabán és hatósugarában (Mezőberényben, Csárdaszálláson, Köröstar- csán, Telekgerendáson, Két- sopronyban és Gerlán) 107 pártalapszervezet, 9 pártvezetőség, 6 üzemi, községi pártbizottság irányítása alatt 181 gazdálkodó egységben, intézményben és hivatalban 700 pártcsoport csaknem nyolcezer párttagja dolgozik, (de közülük 1500 a nyugdíjas). Az utóbbi évek során sajnos több mint 350 régi párttagtól kellett örökre búcsút venni. A XI. pártkongresszus óta is két évvel növekedett az átlagéletkor, s a pártszervezeteknek rá kellett döbbenniük, hogy gyorsabban öregszünk, mint ahogyan az új, fiatal párttagok frissítik az alapszervezetek aktivitását. Az objektív háttér mellett természetesen másik oka is volt az utánpótlás lassúbb ütemének: a szubjektivizmus, a mechanikus keretszemlélet, a tagfelvételek és azok előkészítésének elégtelensége. Erre hívta fel a figyelmet — a XI. kongresszus szellemében a Politikai Bizottság 1974. évi határozata, mely a pártépítésben fokozottabb tudatosságot, a politikai eszközök alkalmazásának bővítését, a tagfelvételek differenciáltabb megvalósítását ajánlotta a pártszervezeteknek. Ezen irányelvek gyakorlatba ültetésével kezdi magát utolérni a megyeszékhely és környéke is a pártépítésben. Ezt állapította meg legutóbbi ülésén a városi pártbizottság végrehajtó bizottsága, melynek napirendjén 1979 első fél évének tagfelvételi munkáját tették mérlegre. Miben rejlik e megállapítás lényege? Mindenekelőtt abban, hogy a pártszervezetekben megszűnt az „elzárkózás”, s a szemléletváltozás egyúttal a régi „kerettervhez” való mechanikus ragaszkodást is egyre inkább elveti. A pártszervezetek vezetői, aktívái felismerték a tagfelvételi munka rendszerességének és folyamatosságának jelentőségét, a tagnak jelentkezők számbavételének fontosságát, ég a velük történő tervszerű foglalkozás, elbeszélgetés szükségességét. Hetvennyolc pártszervezetben, illetve alapszervezetben készítettek nevelési tervet, melynek alapján folytak a konzultációk, előkészítő beszélgetések g leendő párttagokkal. E munka eredménye, hogy az idei első félévben mind a fiatalítás, mind az egyéb arányok szem előtt tartásával minőségileg erősödtek a pártszervezetek. Tudom, néha unalmas a számok halmaza, mégis ezzel fejezhető ki elsősorban a fenti tény. Január 1-től június 30-ig 206 újonnan belépő párttaggal gyarapodtak a városhoz tartozó pártszervezetek és jelenleg 200 leendő tag előkészítését folytatják a pártcsoportok a felvételüket majd kimondó taggyűlésre. A belépett tagok 62,6 százaléka — 129 fiatalember — 30 éven aluli, és 95,3 százalékukat a KISZ-szervezet ajánlotta. (A szakmunkásképző intézetben például ünnepélyes keretek között vettek fel négy, a társadalmi munkában is élen járó fiatalt, akik a taggyűlés után tíz nappal szakmunkások lettek.) Tavaly, az első félévben az új párttagoknak csak 41,3 százaléka Volt 30 éven aluli, és összesen 121 párttagfelvétel történt. Az új párttagok társadalmi megoszlása is kedvező képet mutat. A múlt év hasonló időszakában 53,7 százalékuk volt fizikai munkás. Most 8,9 százalékkal magasabb az arány. (S a tavalyi 49-cel szemben, most 109 a szakmunkás.) Az új párttagnők száma is több (2,7 százalék) mint tavaly. Talán mondani sem kell — hiszen kiemelkedő tevékenységükért kaphatták csak meg a párttagkönyvüket —, hogy az új párttagok talán még aktívabban folytatják korábbi társadalmi tevékenységüket, ki a párton belül, ki a szocialista brigádokban, ki a KISZ-ben, a lakóbizottságokban, a tömeg- és társadalmi szervezetekben. Nagyobbik hányaduk választott tisztséget tölt be, és 74-en közülük több funkciót is vállaltak. Az átlagosnál is jobb a tagfelvételi munka a 8-as számú Volánnál, ahol az idén már 18 új párttagot vettek fel, az építőiparnál, a tégla- és cserépipari vállalatnál, az Univerzálnál. Az erősödő és frissülő pártszervezetek méginkább területeik politikai centrumaivá válnak a tervszerű pártépítő munka révén. Nő tudatos, kezdeményezőkészségük, és egyre jobban betöltik egységeikben a párt vezető szerepét. Ezt segíti az a kezdeményezés is, hogy a városi pártbizottság határozata értelmében a pártépítési munkabizottság és aktívái rendszeresen felkeresik az új párttagokat (legutóbb az 1978-ban felvettekkel konzultáltak) és beszélgetnek velük: van-e megbízatásuk; hogyan érzik magukat az alapszervezetben ; hogyan ítélik meg most már belülről a pártszervezet munkáját; gondoskodtak-e továbbképzésükről, stb. Ez a gyakorlat rendkívül hasznosnak bizonyul, mert méginkább elősegíti az új párttagok beilleszkedését a kommunista kollektívákba, észrevételeik pedig sok okos ötletet adnak a pártvezetőségeknek. Van azért valami, ami néhány alapszervezetben még fékezi a pártépítés további egészséges fejlődését. Helytelen például, hogy egyes helyéken csak azokkal foglalkoznak, akik spontánul jelentkeznek a pártba. Az arra alkalmas dolgozók elvárják, hogy ebben a kérdésben megkeressék őket a pártcsoportok aktívái. De helytelen az is — mellyel egy-két alapszervezetben találkozni lehet —, hogy a tagságra jelöltekkel szemben követelménybeli engedményeket tesznek, más szóval a türelmes nevelő munkát a tervteljesítésre való törekvés helyettesíti. Ugyanakkor, úgy véljük, behatóbban szükséges foglalkozni a szellemi dolgozók körében is a pártépítéssel. Nem statisztikai kérdés, hanem mélyen elvi jelentőségű, hogy a legjobb munkások, fiatalok mellett az értelmiségi, vagy ehhez közel álló munkakörben dolgozók legjobbjai között is tovább javuljon a pártépítő munka, és azt ne akadályozza semmiféle szubjektivizmus. □ égy év alatt 668 fiatal került a megyeszékhelyen és környékén a pártba, s közülük 129 (!) az idei első félévben. Most már el lehet mondani, hogy ütemesen frissülnek a párt- szervezetek. A városi párt vb feladatul tűzte, hogy szélesíteni szükséges azoknak az alapszervezeteknek a körét, amelyekben a legeredményesebben halad a pártépítő munka. Ez a XII. pártkongresszusra való felkészülés jegyében történik. Méltóbban nem is készülődhetnének a kongresszusra, mint azzal, hogy tovább erősítik a munkásosztály élcsapatának alapszervezeteit. Varga Dezső